Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)
1986-06-27 / 149. szám, péntek
Emberi dalok Jegyzetek a prágai tévéfesztiválról Gyökeres György felvétele a tavalyi kulturális ünnepélyen készült. Gombaszög 1986 Még hogy nincs új a nap alatt... Miért ne lenne? Itt van például Krysztof Gruber Gréta című alkotása, a XXIII. prágai nemzetközi tévéfesztivál drámai kategóriájának győztes filmje. Ez a mindenféle mesterkéltségtöl mentes, pátosz nélküli lengyel hősköltemény, amely Larisza Sepityko maradandó értékű Kálváriájával rokon. Bár míg Sepityko Ribakja előtt egy múltat s jelent, tisztességet és becsületet feladó ,,igen“-re nyílik a holnap kapuja, addig Gruber hőseit, a tízéves Grétát és a vele egykorú Tádékét nemcsak emberségből - bátorságból is levizsgáztatja a történelem. 1945 májusában vagyunk; a háború utolsó heteiben. Tadek, a talpraesett varsói fiú, megszökik egy német- országi munkatáborból. De akárhogy szalad is, nem jut túl messzire. A bombázógépek nem engedik. Amikor eszméletét visszanyerve egy gödör mélyén nyitja ki szemét a tiszta égre, már nincs egyedül: egy német katona áll fölötte. A fiú mozdulni sem mer, hisz tudja: a katona kezében az élete. Csakhogy a katona nem katona többé. Szökevény. És mert hasonló korú fia van, már nemcsak a saját bőrét menti - Tadek- nek is segíteni akar. De a ház, amelyben menedéket keresnek, nem a legjobb búvóhely. Már jönnek is a németek, már ki is derül, hogy a civilruhás férfi katonaszökevény. Tadek a ruhásszekrényben lapul; jól hallja az SS-tiszt parancsait. Az ,,átkutatni“-t, a „ki- vallatni“-t, a ,,kivégezni“-t. A katonaszökevényt lelövik, Tadek kereket old. Már sötétedik, amikor a német kisváros utcáján Grétába botlik. A lány kézenfogja őt és magával viszi. Elképedt arcok bámulnak egymásra. Egy lengyel fiú - nálunk? Gréta anyja gyorsan megnyugszik - egy tízéves gyerek nem lehet ellenség. És egyébként is: jól jöhet még a háznál, ha a végéhez közeledik a háború. Az idősebb nő, a férj anyja dühöng. ,,Én nem fogok egy asztalhoz ülni egy lengyel gyerekkel.“ Aztán beállít a férj - az SS- tiszt. Aki lelövette a katonaszökevényt. Aki elől Tadek megszökött. A család semmit sem tud, de a gyűlölet, amely a német férfiből és a lengyel fiúból egymás iránt árad, egy csapásra közös nevezőre hozza a véleményeket: Tadek ellenség a háznál. Ellenség, akit egy percre sem szabad megtűrni, akit a halálba kell küldeni. És ekkor lép közbe Gréta - egy közeli ismerősük elhagyott házába viszi a fiút. Életet ment - de életet kér cserébe. Az apja életét. És Tadek hallgat. Már vége a háborúnak, már indulnak haza, Varsóba, de a titka, amit látott, s hallott, az ő titka marad. Krysztof Gruber pontosan megrajzolt jellemekkel dolgozik; hetvenperces alkotásában minden szó, minden tekintet a helyén van, nincsenek klisék és nincsenek sémák; filmje tiszta hangon szól zavaros időkről, ellentmondásos helyzetekről, a történelem harapófogójába szorult kisemberről. Igen, még mindig kisért a múlt. Még gyógyulatlanok a háborús sebek. Úgy látszik: akármilyen gyorsan futnak is az évek, az ember nem felejt. Mint valami gyűrött képre, úgy tekint a múltra - nézi innen, nézi onnan, kérdezi, faggatja, felesel vele. Nem véletlen hát, hogy az idei Arany Prága 33 drámai alkotása közül azok a filmek váltották ki a legtöbb vitát, amelyek a harmincas évek végét és a negyvenes évek első felét idézték fel. Krysztof Gruber mellett Gábor Pál is szinte mikrorealizmussal rekonstruálja a négy évtizeddel ezelőtti eseményeket. A Vészi Endre regénye nyomán forgatott Az ember és az árnyék főhőse egy húsz év körüli fiú (Rudolf Péter játssza pontos lélekrajzot adva), aki hosszas töprengés után úgy dönt: megszökik a munkatáborból. Otthagyja apját, társait, menekül a fagy, a kín, a megalázás elől. ' Menekül, s közben egyre nagyobb az „árnyéka“: a felelősségérzete, a lelkiismerete, a bűntudata, hogy mások lakóinak majd az ö bűne miatt. Már messze jár a tábortól, már társra is talál a hosszú úton, amikor visszafordul - a biztos halálba. Gábor Pál finomam vontatott filmje - akárcsak az Angi Vera - szép, nemes, megrendítő alkotás. Úgy szól megrázó pillanatokról, lefokozott élethelyzetekről, emberi értékekről, ahogy csak ő tud - líraian, de súlyos feketékkel. Alkotótársai: a legjobb operatőri munka díjával jutalmazott Kende János és Szalai András érezték is ezeket a feketéket. Ahogy a szürkéket és a barnákat is. Yves Robert, a Nyár 1936 rendezője két fiatal szerelmén keresztül láttatja a közelgő háborús évek arculatát. Viktória „egy jó házból való úrilány“, Alexis német zsidó Bretanban. Eleinte ügyesen titkolja valós énjét, de amikor látja, hogy a lány népes családja nagyobb részt szeretettel rajongja körül, felüti kártyáit. Hosszú és helyenként kicsit unalmas a film, de értékéhez így sem fér kétség. Hiszen amit mond, azt őszintén mondja. Kevesebb sikerrel vetítették a fesztiválon a kassai (Košice) tévé produkcióját, Marcel Deka- novský munkáját, A szerelem jo- gán-1. A film alapötlete pedig nem rossz. Valamikor a második világháború végén egy szerelméért mindenre kész cigánylány testével váltja meg kedvese életét. Ahogy véget ér a háború, rögtön össze is házasodnak, de mert késik a gyerek, más karjaiban keres vigasztalást az ifjú férj. Több sem kell a cigánylánynak: egy nap, amikor minden bebizonyosodik előtte, hirtelen haragjában megvakítja szerelmét. Mondom: a sztori izgalmas, még ha nem is újkeletű, de Dekanovský kezében valahogy eltompulnak a konfliktusok. így aztán a néző csak ül és egykedvűen veszi tudomásul: az idő múlik, a katarzis elmarad. És most a máról! A ma emberéről, aki bármelyik zugában él is a világnak, a látottakból úgy tűnik: ugyanolyan gondokkal küzd és ugyanolyan örömöktől lobog mint mi, közép-kelet-európaiak. Ezért aztán egy percig sem csodálkozom, amikor a tokiói tévé tudósítója velem együtt sétál ki a vetítőterem sötétjéből. Ami számomra érdektelen, az neki is unalmas, jegyzi meg szemérmes mosollyal. Aztán közelebb lép és azt kérdezi: ..Figyelte a többieket? Vagy társalogtak, vagy bóbiskoltak..." Lehet, hogy éppen ettől volt olyan otthonias a fesztivál hangulata? Nézzünk hát szét, hol milyen filmek készültek az elmúlt hónapokban. A japánok feszültséggel teli filmjében, az Élet-halál kérdésben tönkrement egy házasság. A férj közúti baleset áldozata, s az orvosok megállapítják: már beállt a klinikai halál. De a vesék még átültethetőek, azokkal még életet lehet menteni. Persze csak akkor, ha a feleség is úgy akarja. A Futás című színesben is színtelen iráni filmben egy 12 éves fiú menti meg húga életét - gyógyszerre váltva minden fillérét. A bolgárok Utolsó lehetőségének főhőse egy 50 és 60 közötti népszerű színész, akinek egészsége érdekében egy parádés szerepről kellene lemondania. Csakhogy a színész bizonyítani akar - talán érzi, hogy ez lesz a hattyúdala. Érzelmes, de nem érzelgős alkotás. Más vizeken evez Norman Stone, Az árnyak földje angol rendezője. Ez a kicsit szürke, kicsit hosszúra nyúlt film hibái ellenére is megható és elgondolkoztató. Egy idős férfi és egy fiatal nő színtiszta érzelmi kapcsolatát ecseteli. Kedves, lebilincselő szerelmi háromszöget rajzolt fel az athéni tévé Mielőtt beköszönt a szeptember című versenyfilmje. Apa és fia egy nőért bolondul - a végén mindketten kosarat kapnak. A román tévét a Láthatatlan szemek című alkotás képviselte - díjakat aratva. Főhőse egy négycsaládos anya, aki három évig áltatja gyerekeit, hogy apjuk hosszú útra ment, miközben elhagyta őket. A legna- gyobbik lány aztán rájön az igazságra, s addig-addig jár az apja után, amíg a férfi meggondolja magát és visszatér a családjához. A spanyol hétköznapokból Antonio Mercero vág ki néhány kockát. Kertek az égbolton című alkotásában a munka nélkül tengő-lengő, kábítószerező fiatalok tragédiáját elemzi. Munkája döbbenetes hatású, tanulmánynak is beillő dolgozat, amely fontos társadalmi kérdésekre keres, s talán ad is választ. A zenei kategória 29 versenyfilmje közül a Lermontov drámája nyomán készült Álarcosbál című szovjet balettfilm kapott Arany Prága-díjat. Egy végzetes szerelem, amelyben a nőnek, ha tudna, két férfi közül kellene választania. Csakhogy a nő mindkettőt másért szereti. A fiatalabbikat a lángolásáért, az idősebbiket a bölcsességéért. Fényes palotákban, dús lombok alatt, pompázó szökőkutak között pereg a film, s bár a koreográfus, N. Rizsenko egyetlen modern mozdulatsort sem iktat be a jól ismert klasszikus variációkba, az ogyesszai táncosok olyan magas művészi fokon tolmácsolják a Hacsaturján zenéjére komponált táncdrámát, hogy a néző csak a film végén lép ki a szerelmi háromszög közepéből. Megszokott képeit, formáit, színeit hozta Pavel Šmok, az Emberi dal koreográfusa. Intervizió-díjas kompozíciójában ezúttal sem akart többet és mást mondani, mint korábban: a megismerés vágya, a kíváncsiság ősidők óta hajtja az embert, s mindazt amit lát, hall, tapasztal, megpróbálja önmaga, s mások javára fordítani. Küzd, harcol, reménykedik, mert hiszi: a világot igenis meg lehet változtatni. Még nincs késő. Még meg lehet állítani a rosszat. Még le lehet fékezni az embertelent. Hét nap és hatvankét film után ezt üzeni Prága. Nem azt, hogy az idei fesztivál gyengébb volt a tavalyinál, hanem azt, hogy kezünkben a menetjegy a holnaputánba. SZABÓ G. LÁSZLÓ Sokaknak nem kell bemutatni a Szlovák Filharmónia hangversenytermében vendégszereplő Szombathelyi Szimfonikus Zenekart. Ez az együttes ad otthont a Magyar Televízió karmesterversenye elődöntőjének is. A viszonylag fiatal zenekar, amely 1962-ben alakult, Petró János érdemes művész, vezető karnagy irányításával a magyarországi élegyüttesek közé tartozik. Ezért is vártuk érdeklődéssel bratislavai bemutatkozásukat. Az est első részében szólistaként Király Csaba zongoraművész játszotta Liszt Ferenc Esz-dúr (I.) zongoraversenyét. Lisztnek ez a nagyszabású zongoraversenye már zenei újításai jegyében született. Nem véletlenül tekintik ezt a zongoraművet az egyik legigényesebb, technikai tudást és érzelmi hajlékonyságot kívánó szerzeményének. Király Csaba zongorajátéka és a zenekar teljesítménye méltán aratott sikert, a sajnos ismét gyér számú közönség körében. Mind a Petró János vezényelte szombathelyi zenekar, mind a szólista megtalálta azt a módot, amivel korszerű felfogásban tolmácsolhatták a művet. Az első tétel (Allegro maestoso) fő témája a szólista- energikus játékmódja ellenére is sokszínűén szólalt meg. A második (Quasi adagio) líraian érzelmes részt a zenekar és a szólista híven tolmácsolta. A harmadik tétel (Allegretto vivace) elevenségét az a magasabb rendű humor adta, amely Király Csaba egyéniségében is megvan. Jól érezhetően figyelt arra, hogy a Liszt által különböző módon és eszközökkel megformált vissza-visszatérő témák egymásra épüljenek. Ez a negyedik részben (Allegro marciale anima- to) erőteljesebb formában, a máXXXI. - Munkáról, folyamatosságról vall ez a római számsor, amely az idei gombaszögi (Gom- basek) ünnepségek helyét jelöli az időben. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Országos Kulturális Ünnepélye az előzetes műsortervből ítélve ezúttal nem törekszik a monumentalitásra. A mértéktartás, a körültekintés és a csehszlovákiai magyar nemzetiség szocialista kultúrájának bemutatása jellemzi. Holnap a gombaszögi szabadtéri színpadon 15 órakor kezdődik a műsor hazai popzenekar közreműködésével. 17 órakor nyitják meg a Dél-Szlovákia magyar lakástextíliája című kiállítást, valamint a néprajzi kirakodóvásárt. Röviddel utána magyarországi nótaénekesek szórakoztatják a közönséget. Nem kevésbé lesz érdekes a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) társulatának előadása. Ezt követően a fiatalok táncházi muzsika mellett szórakozhatnak. Június 29-én (vasárnap) 9.30 órakor a rozsnyói (Rožňava) fel- szabadulási emlékmű megkoszorúzása után a város utcáin színpompás menettánccal kezdődik a műsor. Utána 11 órától a gombaszögi szabadtéri színpadon a legjobb gyermekcsoportjaink mutatkoznak be. 14 órától A béke fényében címmel gálaműsort látsodik részből átvett líraian köny- nyed fő téma kidomborításában tűnt fel leginkább. Király Csaba erőtől, optimizmustól duzzadó zongorzásása méltán aratott sikert. Ugyanígy a ráadásként játszott Joplin ragtime-fantázia előadása is. Az est második részében a Szlovák Filharmónia kórusának közreműködésével Verdi Quattro pezzi sacri című, négy darabból álló ciklusát adták eló. Bár olykor önállóan is megszólaltatják az egyes darabokat, a négy alkotás szellemisége, érzelmi rokonsága egységes ciklust alkot. A szombathelyi zenekar és a filharmónia kórusa az Ave Maria című darabnál nem találta meg elsőre az összhangot. A kórus olykor bizonytalan belépései rányomták a bélyegét a produkcióra. A Stabat Mater ezzel szemben már szinte operai drámaisággal hangzott fel, habár a zenekar túlzott visszafogottsága időnként nem segítette a kórust. A ciklus harmadik darabja a Laudi alla Maria Vergine, amelyet Verdi négyszólamú női karra írt. A legtöbb hibát ebben a darabban vétette a kórus. Mintha nem birtokolták volna teljes mélységében és terjedelmében a művet. Az utolsó részben már a kezdő basszus szólamainál nyilvánvaló volt az érzelmi üresség, s ez nem telítődött meg a befejezésig sem. Az ünnepként kezdődő est befejezése tehát kissé felemásra sikeredett, amit elsősorban a kórus és a zenekar bizonytalan együttműködése okozott. A koncert első fele mindenesetre maradandóbb élményt jelentett, mint a csodálatos érzelmi szférákba emelő Verdi-ciklus. SZÚNYOG JUDIT hatnak a nézők, amelyben a legjobb néptáncegyüttesek, folklórcsoportok és a külföldi vendégegyüttesek lépnek fel. 18 órától neves magyarországi vendégegyüttes, az LGT szórakoztatja a könnyűzene kedvelőit. A Csemadok Központi Bizottsága, a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa, a bratislavai Népművelési Intézet és a többi társrendező idén is szeretettel várják a több ezer résztvevőt a csehszlovákiai magyarok legnagyobb kulturális rendezvényére. Aki ott lesz a gombaszögi völgyben bizonyára az idén sem csalódik. Viszontlátásra Gombaszögön! (d-n) Rabindranath Tagore emléke Kettős alkalomból is felidézhetnék a nagy indiai költőt és írót; május 7-én volt születésének 125. évfordulója, augusztus 8-án pedig negyvenöt esztendeje lesz, hogy elhunyt. Most azonban inkább azért szólunk róla, mert müvei egymás után jelennek meg újra, főként angol és német nyelvterületen, függetlenül a szokványos évfordulóktól. Az NDK-ban például már 1981 -ben elkezdték a sorozatos kiadást, 1982-tól az angol könyvpiacon is megjelentek ismét a Tagore-művek. Az Áldozati ének című versesköíete, amelyért 1913-ban Nobel-díjjal tüntették ki, A hajótöröttek és a Gora című regénye. Emlékeim című önéletrajza, azután elbeszéléseinek, aforizmáinak válogatott gyűjteménye, s minden írása jóformán, amely kijelölte helyét a század irodalomtörténetében. Most - az említett műveken kívül - egy érdekes gyűjteménye jelent meg a berlini Insel-Verlag gondozásában, a Szín világa (Welt der Farbe) címmel. Tartalma mindenki számára érthető, mert a nagy író akvarelljeit, rézkarcait és rajzait mutatja be. Illetve válogatást e műfajból. Erről az oldaláról elég kevesen ismerik. Szinte csak úgy a „hátsó lépcsőházakon“ keresztül merészkedett a képzőművészet birodalmába. Tette pedig ezt 68 éves korában. Mi indította e területre? „Képeim az én versművészetem vonalakban“, adta meg tömören a választ. Több mint kétezer alkotást hagyott az utókorra. Életrajzírói és méltatói részben azzal is magyarázzák vonzódását a képzőművészethez, hogy ezáltal igyekezett az írástudatlanok tudatába vinni egészen érzésvilágát és műveiben kifejezett gondolatait. Ö maga gazdag családból származott ugyan, de egész életében a szegény népmilliók anyagi, erkölcsi és szellemi felemelkedéséért küzdött. (Különösen a nők megalázott helyzete foglalkoztatta.) Szellemileg az évezredes indiai hagyományokból táplálkozott, ugyanakkor Kelet és Nyugat kultúrájának a közeledésétől remélte az emberiség általános művelődésének a megújhodását. Emlékének ébresztése az európai irodalomban is tanúsítja, hogy egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a „harmadik világ“, vagy az úgynevezett fejlődő országok gazdasági és művelődési problémái iránt. (N) Két romantikus szerző A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar vendégszereplése ÚJ SZÓ 6 1986. VI. 27.
