Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-23 / 145. szám, hétfő

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! HÉTFŐ 1986. június 23. XXXIX. évfolyam 145. szám SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Ára 50 fillér A közvetlen kapcsolatok fejlesztésével A Sezimovo Ústí Kovosvit szerszámgépgyárban nemrég azon gondolkoztak, hogy miként végezzék el az automatikus meg­munkáló gépek új sorozatának fejlesztési munkálatait. A vállalat fejlesztési részlege ugyanis kapacitáshiány miatt nem tudta határidőre elkészíteni a tervrajzokat, ezért úgy döntöttek, hogy a leningrádi Speciális Szerszámgépszerkesztő Irodához fordul­nak segítségért. Ezt az intézmény el is fogadta, s így az együttműködő feleknek közös erővel sikerült teljesíteniük az előirányzott feladatot. Több példát is említhetnénk az ilyen jellegű együttműködésre. Ezekre néha a vállalatok kezdeményezése, néha az államközi megállapodások alapján kerül sor, de ettől függetlenül az a cél vezérli a partnereket, hogy ésszerű munkamegosztással csök­kentsék a kutatási és fejlesztési költségeket, meghatározott szakágazatokra összpontosítsák saját kapacitásaikat, s a szériaszám növelésével emeljék munkájuk hatékonyságát. A KGST-országok gyakorlatában az ilyen közvetlen kapcsola­tok nem számítanak újdonságnak. Már eddig is kialakulhattak az együttmúködés minden területén. Ez egyaránt vonatkozik a gyártásszakosításra és a kooperációra, a kutatási és fejlesztési munkamegosztásra, az információcserére, a szabvá­nyosításra, a beruházások egyeztetésére, a szervizellátásra, a harmadik piacokon való fellépésre stb. Jelenleg például a KGST-országok több ezer vállalata vesz részt a gyártásszako­sításban és a termelési kooperációban. A szocialista közösség országaiba irányuló csehszlovák kivitelnek mintegy 30 száza­léka ilyen jellegű termék. A közvetlen kapcsolatok jelenlegi színvonala ennek ellenére nem felel meg a kor követelményeinek. A nemzetközi gyártás­szakosítási és kooperációs megállapodások az eddigiek folya­mán nem mindig vezettek a termelési szerkezet célszerű változtatásához, s nem gyorsították meg a szükséges mérték­ben a műszaki haladást. Ennek főleg az volt az oka, hogy az egyes tagországokban elfogadott intézkedések többnyire csak a szervezési és jogi kérdések megoldására irányultak, s elma­radt a gazdasági szempontok közelítése a közvetlen kapcsola­tokban résztvevő vállalatok és kutatóintézetek között. így aztán az is előfordult, hogy ami az egyik fél számára előnyösnek és egyszerűnek mutatkozott, az a másik számára költséges és bonyolult feladatot jelentett. Az árképzés érvényes rendszerei lehetővé tették a szakosított és kooperációban gyártott termé­kek árának aránytalan növelését, ezért egyes vállalatok inkább lemondtak a közvetlen kapcsolatokból származó előnyök kihasználásáról. A KGST-országok felső szintű moszkvai gazdasági tanácsko­zása 1984 júniusában feladatul adta az említett fogyatékosságok felszámolását, s a közvetlen kapcsolatok fejlesztésének meg­gyorsítását. Csehszlovákia szintén hozzáfogott e feladat megol­dásához. A szövetségi kormány nemrég jóváhagyta azt a keret- szabályzatot, amely a csehszlovák szocialista szervezetek számára nagyobb teret biztosít a közvetlen kapcsolatok fejlesztéséhez a KGST-országokban működő partnerekkel, fokozza az aktivitásukat ebben az irányban, s figyelmüket a leghatékonyabb együttműködési formákra irányítja. A szabályzat új megfogalmazásban határozza meg a felettes szervek és a külkereskedelmi szervezetek részvételét a közvet­len kapcsolatokban, olyan esetekben, ahol ezt irányítási feladataik szempontjai okvetlenül szükségessé teszik. Ugyanak­kor a csehszlovák szervezetek számára lehetővé teszi a részvé­tett a központi szervek tervkoordinációs tárgyalásain, s feljogo­sítja őket arra is, hogy kezdeményezően folytassanak előzetes tárgyalásokat a felettes szervek megelőző jóváhagyása nélkül. Igénybe vehetik továbbá a külkereskedelmi szervezetek tájékoz­tató és tanácsadó szolgáltatásait is. Indokolt esetekben egyes gazdasági szervezetek számára a külkereskedelmi tevékenysé­get is engedélyezni lehet. Az új szabályzat abból az alapelvböl indul ki, hogy a gazdasági szervezetek teljes felelősséget viselnek a közvetlen kapcsolatokból származó eredményekért. Az önálló elszámolás elve a vállalatok jogkörében is jobban érvényesül. A gazdasági szervezetek például a kölcsönös előnyösség alapján egyezhet­nek meg az árakban, s az előre meghatározott feltételek szerint követeléseiket transzferábilis rubelben, nemzeti, esetleg szaba­don cserélhető valutákban számolhatják el. E lényeges intézkedések ellenére a keretszabályzat csupán egy lépést jelent a hosszú távú feladat megoldásában. Az általa biztosított lehetőségeket elsősorban a KGST-országok tudomá­nyos-múszaki haladásának 2000-ig előirányzott komplex prog­ramja keretében kell kihasználni, amely a közvetlen kapcsolatok fejlesztésének legfontosabb kiindulási alapját képezi. Azonban már most is el kell gondolkozni azon, hogy milyen konkrét területeken lehet tökéletesíteni az eddigi hagyományos együtt­működést, s milyen új formákat lehetne kialakítani, még nagyobb távlatokkal. Nem lehet egyszerre mindent megváltoztatni. Sokkal köny- nyebb lesz a helyzet ott, ahol már haladást értek el a társadalmi kapcsolatok fejlesztésében, a vállalati dolgozók kölcsönös cserelátogatásaiban, a szakmunkások és a technikusok kölcsö­nös foglalkoztatásában, s az információcserében. Mindenhol arra kell törekedni, hogy az ilyen kölcsönös társadalmi kapcsolatok szerződésekkel alátámasztott tudományos­műszaki együttműködéshez, a továbbiakban pedig pontosan meghatározott gyártásszakosításhoz és termelési kooperáció- hoz vezessenek. R(JDÉ pRAvo Jobbról: Peter Colotka, kiállítócsarnokban Jozef Lenárt és Josef Haman a szovjet (Vlastimil Andor - ČSTK felvétele) Megnyílt Bratislavában az Incheba ’86 Vegyipari csúcstalálkozó a Duna partján A megnyitón jelen volt a szövetségi kormány küldöttsége • Peter Colotka beszédet mondott • Huszonöt ország termékei a szemlén • A fő figyelem a műszálak felhasználására irányul • Gazdag kísérő program (Tudósítónktól) - Szombaton délelőtt Bratislavában a Művelő­dési és Pihenőpark kiállítási pavi­lonjaiban immár 18. alkalommal nyílt meg a nemzetközi vegyipari vásár, amely egy hétre Szlovákia fővárosát a vegyipar fővárosává avatja. A kiállítás célja, hogy a hazai vegyipar megmérettessen nemzetközi szinten is, és lehető­leg minden területen. Az ünnepi megnyitón részt vett a csehszlovák kormány kül­döttsége Peter Colotkának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a szlovák kormány elnökének ve­zetésével. A vendégek között volt Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a központi bizottság titkára, Miloslav Hruš­kovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, valamint az SZLKP KB Elnöksé­gének tagjai: Viliam Šalgovič, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Pavel Hrivnák, a CSSZSZK mi­niszterelnök-helyettese, Ján Ja­nik, az SZLKP KB titkára, és Gejza Šlapka, a bratislavai váro­si pártbizottság vezető titkára, továbbá a politikai és gazdasági élet számos képviselője. Jelen voltak a diplomáciai testületek képviselői is. Mi sem bizonyítja jobban az idei nemzetközi vegyipari vásár jelen­tőségét, mint az a tény, hogy 25 ország és Nyugat-Berlin képvise­letében 518 kiállító hozta el termé­keit a Duna bal partján megrende­zett vegyipari csúcstalálkozóra. Az idei vásár elsősorban a műszálak gyártásának és felhasználásának szemléje. Ennek ellenére a teljes vegyipari termelési skála termékei A köztársasági elnök jókívánságai (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejez­te ki jókívánságait János luxem­burgi nagyhercegnek hazája nemzeti ünnepe alkalmából. Közös erőfeszítéssel a háborús veszély elhárításáért Az SZKP KB üzenete a Szocialista Internacionálé limai tanácskozásának részvevőihez (ČSTK)- A perui fővárosban, Limában pénteken kezdődött meg a Szocialista Internacionálé XVII. kongresszusa. A tanácskozáson több mint 50 párt 400 küldötte vesz részt. A TASZSZ szovjet hírügynökség vasárnap tette közzé azt a üzenetet, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága intézett a tanácskozás résztvevőihez. Az üzenet megállapítja: megtalálhatóak, amelyeket - ha közelebbről szemlélünk - hat fő csoportba oszthatunk. Ez idén tulajdonképpen jelentős határkőhöz érkezett a hagyomá­nyos nemzetközi vegyipari vásár, hiszen most kiemelkedő fontossá­gú az az igyekezet, amely a lehető legszorosabb kapcsolat megte­remtését irányozza elő az iparágat közvetlenül is érintő tudományos­műszaki ismeretek és a termelés között. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a biokémiára minden eddigi­nél nagyobb hangsúlyt fektetnek a kiállításon, jelezve egyúttal azt is, hogy ez az iparág legdinamiku­sabban fejlődő ágazata. A másik fontos jellemzője az idei vegyipari szemlének, hogy soha ennyi új­donság nern szerepelt a kiállítók listáján. (Folytatás a 2. oldalon) Számítunk a fiatalok kezdeményezőkészségére Az ifjúság šumavai találkozóján részt vett a CSKP KB, a szövetségi kormány és a CSSZSZK NF KB küldöttsége (ČSTK) - Az elmúlt hét végén huszadszor rendezték meg Sušicében és környékén az Ifjúság šumavai találkozóját, melyen mintegy négyezer fiatal vett részt az ország minden részéből. Szombaton délután a fiatalok körében megjelent a CSKP KB, a csehszlovák kormány és a CSSZSZK Nemzeti Frontja Köz­ponti Bizottságának küldöttsége Bohuslav Chňoupek külügymi­niszter vezetésével, továbbá Jo­sef Mevald, a CSKP Nyugat­csehországi Kerületi Bizottságá­nak vezető titkára, és Jaroslav Jenerál, a SZISZ KB elnöke. Az Önök kongresszusa olyan kér­désekről tárgyal, amelyek megoldá­sától az emberiség jövője függ. A nukleáris katasztrófa veszélye sötét felhőként lebeg a világ felett. Ma a civilizáció túléléséről van szó. A Szocialista Interncaionálé 1985. októberében felszólította az Egye­sült Államokat és a Szovjetuniót, tegyenek meg mindent, hogy kedve­ző fordulat következzen be a fegy­verkezési politikától a földi élet, a béke, szabadság és az emberi méltóság megőrzésének irányába. Önök kétségkívül tudják, a Szovjet­unió azóta sok jelentős lépést tett, hogy megkönnyítse, meggyorsítsa ezt a fordulatot.- 1986. augusztus 6-ig meghosz- szabbítottuk az atomrobbantásokra elrendelt egyoldalú moratóriumot, javasoltuk a megállapodást a nukle­áris kísérletek betiltásáról;- a január 15-i nyilatkozatban elő­terjesztettük a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek felszámo­lásának az évszázad végéig szóló konkrét programját;- javaslatot terjesztettünk elő a Szovjetunió és az USA Európában lévő közepes hatótávolságú rakétái­nak felszámolására, valamint a har­cászati-hadműveleti nukleáris fegy­verek eltávolítására, figyelembe vé­ve az európaiak aggaodalmait;- a bécsi és a stockholmi tárgya­lásokon, valamint a genfi leszerelési konferencián a Nyugat elébe menve kompromisszumos javaslatokat ter­jesztettünk elő, ezek egy része (Folytatás a 2. oldalon) Az esemény alkalmából rende­zett nagygyűlésen Bohuslav Chňoupek szólt bel- és külpolitikai kérdésekről. Elmondotta egyebek között, hogy Csehszlovákia Kom­munista Pártja nagyszabású prog­ramot tűzött ki a következő idő­szakra, mely elősegíti a gazdaság dinamikus fejlődését, az életszínvo­nal emelését. Külpolitikai kérdésekről szólva kifejezte meggyőződését, hogy le­hetséges eredményes küzdelmet folytatni a nukleáris háború veszé­lyének elhárításáért. Azon le­szünk, mondotta, hogy felszámol­janak valamennyi nukleáris fegy­vert, úgy, ahogy azt Mihail Gor­bacsov javasolta ez év január 15- én. A leszereléshez vezető úton történelmi mérföldkőnek számít a Varsói Szerződés Politikai Ta­nácskozó Testületének budapesti ülése, illetve az ott elfogadott felhívás. A békenagygyúlés résztvevői ezután határozatot fogadtak el, amelyben kifejezték, hogy minden erejükkel készek részt venni a le­szerelésért folytatott harcban és a nemzetközi együttműködés fej­lesztésében. Hazánkba látogat az iráni külügyminiszter (ČSTK) - Ali Akbár Velajati, az Iráni Iszlám Köztársaság külügy­minisztere a közeli napokban Bo­huslav Chňoupek külügyminisz­ter meghívására hivatalos látoga­tásra hazánkba érkezik

Next

/
Thumbnails
Contents