Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-19 / 142. szám, csütörtök

Mihail Gorbacsov előadói beszéde az SZKP KB ülésén ÚJ SZÚ 5 1986. VI. 19. (Folytatás a 4. oldalról) városi bizottság és a városkerületi bizottsá­gok négy hónap alatt a pártalapszerveze- teknek 50, sőt 100 százalékkal több határozatukat küldték meg, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Hasonló papír­munkával találkozhatunk Ogyesszában, Gorkijban és másutt. A papírmunka távolról sem technikai kérdés, hanem politikai. Nézzék csak meg, hogyan zajlik nálunk egy-egy ellenőrzés. A jelentések, táblázatok, jegyzőkönyvek és akciótervek tanulmányozására, annak megállapítására korlátozódik, vajon tár­gyaltak-e a problémáról vagy elfogadtak-e megfelelő határozatot. Egyszóval meg­szoktuk, hogy a papírral és nem az emberekkel dolgozunk, sőt az emberekre is a papíron keresztül tekintünk. Az azon­ban a háttérben marad, hogyan dolgoznak és élnek, mire gondolnak, milyen problé­máik vannak, milyen a hangulatuk. Csak­hogy a dolgoknak épp ez a lényege. Semmiféle átalakításra nem kerülhet sor, amíg a pártban, annak minden egyes szervezetében nem uralkodik el a hiányos­ságokkal, a stagnálással, az üres fecse­géssel szembeni kérlelhetetlenség légkö­re. A kongresszus szellemében folyó bíráló párbeszédet ezért intenzívebbé kell tenni. Olyan elvi kritikára van szükségünk, amelynek pontos címzettje lesz, amely feltárja a hiányosságok és a hibák okait, felszámolásuk módjait, olyan kritika kell, amely fenntartja a nyugtalanság és az egészséges elégedetlenség érzetét azzal kapcsolatban, amit elértünk. Elvtársak! A gyorsítás koncepciója elvá­laszthatatlan a káderpolitikától. A jelenlegi ötéves terv a káderek felkészítését és folyamatos oktatásuk rendszerének létre­hozását tekintve elvi jelentőségű intézke­désekkel számol. Ezek mindegyike arra irányul, hogy a tevékenység anyagi és szellemi szférájának valamennyi szaka­szán biztosítva legyenek a szakképzett dolgozók. És ezt a feladatot nemcsak az iskolák teljesítik, ahol jelentős változásokba kezd­tünk. A mai kor mindenkitől az ismeretek szüntelen felújítását, a szakképesítés foko­zását, az eszmei-politikai, a tudományos- múszaki és gazdasági áttekintés bővítését követeli meg. Enélkül nem lehet hatéko­nyan kihasználni a legkorszerűbb techni­kát, helyesen gazdálkodni és átgondoltan irányítani. Különösen ma kell szólnunk az irányító káderek munkájáról, azokéról, akiknek szervezniük kell az átalakítást a rájuk bízott területeken. Mint azt tudjuk, az áprilisi ülésig nálunk sok megoldatlan káderprob­léma halmozódott fel. Ez a kommunisták, a pártonkívüliek részéről kritikát eredmé­nyezett. A központi bizottság ebből levonta a szükséges következtetéseket. Az évzáró taggyűlések során sok felkészült, fejlett kommunistára tettek javaslatot, akik a leg­alacsonyabb szinten a gyakorlati tevé­kenységben beváltak, és akik jól értik a mai helyzetet. A káderek széthelyezését to­vábbra is javítani kell. A Togliatti városában mondott beszé­demben említettem, hogy most, amikor a tudományos-múszaki haladás meggyor­sításán kezdünk dolgozni, különösen nagyra kell becsülnünk az újító szellemű embereket. Annál is inkább, mivel mindenkit arra szólítunk fel, hogy ne várjon, hanem cselekedjen. Nem lehet nem észrevenni, hogy a kezdeményező ember gyakran ellentétbe kerül az elavult, az új feladatok­nak nem megfelelő utasításokkal. Mindent meg kell tenni azért, hogy az alkotó és kutató szellemű emberek ne kerüljenek nehéz helyzetbe és ne érje őket kudarc. Ez nem elvont elmélkedés. Ezeket a szavakat egy felháborító pél­dával szeretném alátámasztani. Cserkasz- sziban van az elektrotechnikai ipari minisz­térium üzeme és egy ugyanezzel a terület­tel foglalkozó tudományos kutatóintézet. Az intézet, amely élén Csabanov elvtárs állt, új szerszámgépeket és ezek kezelésé­nek új rendszerét fejlesztette ki. Nemzetkö­zi kiállításokon kaptak díjakat ezek a ter­mékek és kezdtek érkezni a megrendelé­sek a szovjet és a külföldi vállalatoktól. Az üzem, amelynek elsősorban kellett volna kihasználnia ezeket a sikereket, ugyanakkor makacsul nem akart tudomást venni az új technikáról. Amikor tavaly júliusban Csabanov elvtársat átmenetileg az üzem igazgatójává is kinevezték, nem várt az új termékek műszaki feltételeinek a jóváhagyására és gyártásuk megkezdé­se mellett döntött. Zöld utat kapott a kor­szerű technika és javult a vállalat pénzügyi helyzete. Előkerültek azonban olyan hiva- talnokocskák, akik irogatni kezdtek, hogy az új vezető eltért az utasításoktól és meghamisította az adatokat. És hogyan járt el a minisztérium és a területi pártbi­zottság? Nem mondható, hogy újítóan. Az igaz­gatót leváltották és anyagát átadták a vizs­gálati szerveknek. Az ügy megoldása érdekében az SZKP Központi Bizottságá­nak és a főügyésznek kellett beavatkoznia. Semmilyen rendetlenséget, bűncselekmé­nyeket pedig egyáltalán nem állapítottak meg. Úgy tűnik, minden világos. Azután, hogy az igazság kiderült, az intézet pártbi­zottsága a helyi pártszervek tudtával kizár­ta Csabanov elvtársat a pártból. Amikor a kommunisták pártját fogták, és a kong­resszusnak az ügyben levelet írtak, az még csak meg sem érkezett Moszkvába - a he­lyi szervek már a postán lefoglalták. Ilyen esetekkel tehát, elvtársak, találkoz­ni lehet. Megbíztuk a népi ellenőrző bizottságot, hogy foglalkozzon ezzel az esettel. Úgy tűnhetne, hogy az igazság győzött. Felvetődik azonban a kérdés: tulajdon­képpen mit csinált a területi pártbizottság? Vajon nem volt képes időben betekintést nyerni az ügy lényegébe és nem megen­gedni, hogy megsértsék a szovjet törvé­nyeket, s hogy kíméletlenül járjanak el egy kommunistával? Ülésünkön teljes elvszerúséggel ki kell mondanunk, hogy a pártbizottságoknak a párt becsületét és nem a mundér becsületét kell megvédeniük. A pártmun­kában minden fontos. Nem utolsósorban az, hogyan fogadták az embert a pártbi­zottságon, hogyan beszéltek vele, hogyan oldották meg az őt aggasztó kérdéseket és végül - hogyan avatkoztak be sorsába. Hiszen még előfordul, hogy a kommu­nista a kerületi vagy városi pártbizottságon elmondja saját véleményét vagy megosztja kétségeit, és ahelyett, hogy konkrétan válaszolnának neki, azt mondják: ,,Ne felejtsd el, hol vagy!“ És tulajdonképpen hol van? Hiszen otthon van. Hová menne gondjaival és problémáival, ha nem a saját pártbizottságára? És itt joga van elvárni a figyelmességet a hivatalias fogadtatás helyett, mert a pártos elvtársiasság a kom­munisták közötti kapcsolatok bolsevik nor­mája, s itt nem számít a rang és a cím. Az elvtársiasság légkörének át kell hatnia a párt egész életét. Ha növeljük az igényeket a kiosztott feladatok tekinteté­ben, mindig pontos határt kell vonnunk a pártos elvszerűség és az emberi méltó­ságot megalázó megrovás között. Az e szabálytól való eltérés - s mi ezt tudjuk - az ember lelki bezárkózottságához vezet, a kollektívában bizonytalanság uralkodik el, csökken az emberek társadalmi érde­keltsége és aktivitása. Ezzel nem békélhe- tünk meg. Továbbra is kitartóan és fáradhatatlanul kell munkálkodnunk azon, hogy társadal­munkban az egészséges légkör szilárdul­jon és mély gyökereket eresszen. Ezzel összefüggésben szeretném elmondani, hogy a legsürgetőbb feladatok közé tarto­zik továbbra is a részegesség és az alkoholizmus elleni harc. Ebben a harcban népünk véleményét kell figyelembe ven­nünk és nem azokét, akik az alkohol rabjai lettek. Megígértük az embereknek, hogy határozott harcot folytatunk a részegeske­dés ellen és pártos kötelességünk ezt teljesíteni is. Teljesítenünk kell a népnek azt az utasítását is, hogy fokozzuk a munka nélkül szerzett jövedelmek elleni harcot. Az e kérdésben nemrég jóváhagyott je­lentős határozatokat a társadalom megelé­gedéssel fogadta. Gyakorlati megvalósítá­sukat úgy kell megszervezni, hogy ennek a szocializmustól idegen jelenségnek a fel­számolása segítse elő a dolgozók életfelté­teleinek javítását. Elvtársak, következetesen kell betarta­nunk legfőbb szocialista elvünket - minden eszközzel támogatnunk és ösztönöznünk kell a becsületes ós lelkiismeretes munkát, és kompromisszumoktól mentesen kell harcolnunk minden élősködő elemmel szemben, azokkal szemben, akik a töb­biek, a társadalom rovására akarnak élni. Abból kell kiindulnunk, hogy a társadal­mi-gazdasági és a szellemi szféra felada­tainak bonyolultságával párhuzamosan nö­vekedni fognak az ideológiai munkával szemben támasztott követelmények is. Szeretnék ma rámutatni a sajtó, a televízió, a rádió, a tömegtájékoztató eszközök nagy hozzájárulására az átalakítás folyamatá­hoz. Sokat tesznek a tájékozottság minő­ségének javításáért, társadalmunk demokra­tizmusának gyakorlati megvalósításáért, a ko­moly, társadalmilag jelentős problémák megol­dásáért. Most különösen fontos, hogy sajtónk érzékenyen tárja fel mindannak az újnak, haladónak a rügyeit, amit az élet minden területére kiterjedő átalakítás eredményez, és segítse elő, hogy mindez valamennyi­ünk kincsévé váljon. A tömegtájékoztató eszközök tárgyilagossága, igényessége és felelőssége - mindez a pártsajtó rendíthe­tetlen elvei közé tartozik, amelyek biztosít­ják tekintélyét. Az újság a pártbizottság tükörképe, kifejezi munkájának stílusát és módszereit, az irányítás színvonalát és minden idősze­rű kérdéshez való viszonyulását. Ha változik a pártbizottság, változik a sajtó is. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tájékozottság és a hatékonyság mértéke számos helyi újság tekintetében jelentősen elmarad a központi sajtó mögött. Amint azt a kérdés tanulmányozása mutatja, itt megnyilvánul a közvetlen összefüggés a pártbizottságok hozzáállásával. Ezért elengedhetetlenek a helyes önkritikus kö­vetkeztetések a pártbizottságokban és a szerkesztőségekben is. Meggyőződé­sem, hogy ezeket a következtetéseket levonják. Egyszóval, az ideológiai front további aktivitásával számolunk, s ez a front a közös ügy nevében milliókat egyesítő igaz eszmék szervező ereje. IV. A Politikai Tanácskozó Testület budapesti ülésének eredményeiről Elvtársak! Engedjék meg, hogy most áttérjek ülésünk napirendjének második pontjára. A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének a napokban le­zajlott rendes ülésén elfogadott dokumen­tumok nyilvánosságra kerültek. Mit szeret­nék elmondani e találkozó jelentőségéről? Elsősorban azt, hogy közvetlenül néhány testvérpárt kongresszusa után került rá sor, s hogy a legfelsőbb pártszervek külpolitikai koncepciói, természetesen, a kollektív vita tárgyává váltak. Ez az ülésnek nagyobb jelentőséget adott és már előre meghatározta, hogy a hangsúly a stratégiai és az egyetemes problémákra helyeződik. Az ülésen különös hangsúlyt kapott, hogy a társadalmi-gazdasági fejlesztés meggyorsításának irányvonala - amelyet pártunk és további testvérpártok fogadtak el - széles körű nemzetközi visszhangot váltott ki. Ez az irányvonal mind nagyobb befolyással lesz az egyetemes társadalmi haladás folyamatára egyidöben azzal, aho­gyan megvalósul. Az ülésen megállapítást nyert, hogy épp ez aggasztja a leginkább osztályellenségünket. Véleménycserét folytattunk a Politikai Tanácskozó Testület szófiai ülése és a genfi szovjet-amerikai csúcstalálkozó óta eltelt időszakban az európai és a széle­sebb nemzetközi porondon lezajlott ese­mények alakulásáról. Mindnyájunk véle­ménye megegyezett abban, hogy a helyzet továbbra is bonyolult és egyelőre nem iehet beszélni a feszültség semmilyen enyhüléséről. Tudják, milyen lépéseket tettünk azért, hogy ne sorvadjon el és a nemzetközi élet forgatagában ne váljon semmivé az a pozi­tív irányvonal, amely Genfből eredt. Ez a nukleáris fegyverek évszázad végéig történő felszámolásának konkrét terve, az atomrobbantásokra elrendelt moratórium és a vegyi fegyverek felszámolására irá­nyuló javaslatok. Javaslataink hozzájárul­tak és a jövőben is hozzájárulnak a nem­zetközi légkör javításához. A feszültség enyhülésének távlatát azonban a Nyugaton, mindenekelőtt az USA reakciós kormányköreiben saját érde­keik veszélyeztetéseként fogják föl. Az utóbbi hónapokra és hetekre a korunk alapvető kérdéseire vonatkozó szovjet javaslatok elutasításának sorozata esik: elutasították az atomkísérletek megszünte­tését; elutasították a hadászati fegyverek­ről szóló megállapodásokat; elutasították a békés világűr megőrzését. Ehhez hozzá kell számítani, hogy nem hajlandók tisztes­séges tárgyalásokat folytatni Genfben és Bécsben. Az európai, és nemcsak az európai államok érdekeinek semmibe vételét jól bizonyította Washington tevékenysége Bernben, ahol az amerikai küldöttség hibájából nem születtek pontos megállapo­dások az emberi jogokról. Csakis történel­mi elvakultsággal és a jelenlegi realitások teljes figyelmen kívül hagyásával magya­rázható, hogy az USA vezetői kizárólag az erőre, a nukleáris ökölre és a terrorista kalózkodásra támaszkodnak, s ezt ideoló­giai gyűlölködéssel fűszerezik. A világban jelenleg kialakult helyzetet továbbra is a „csillagháborúk“ és nukleáris robbanó­töltetek, a lázas fegyverkezés és a milita­rista zsarolás kategóriáiban értékelik és ezzel egyre inkább aláaknázzák nemcsak az egész világ, hanem saját országuk biztonságát is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az USA biztonságát valójában nem külső erők veszélyeztetik. Ezt a veszélyt nem is kismértékben az ország katonai-politikai elitje és a nemzetközi porondon végrehaj­tott kalandor cselekedeteik jelentik. Az SZKP XXVII. kongresszusa az em­beriség előtt felmerült problémák megoldá­sának ésszerű módjait javasolta. Céljaink teljesen világosak. Ezek: a társadalmi­gazdasági fejlesztés meggyorsítása orszá­gunkban; a mindenki számára előnyös széles körű nemzetközi együttműködés; a leszerelés és a nukleáris fegyverek felszámolása; a béke az egész emberiség számára. Ebből indul ki mind a belpolitikai, mind külpolitikai irányvonalunk. És minél több ember ismeri meg a világon az igazságot a Szovjetunió politikájáról, annál több hívet szerez magának ez a politika. Éppen ez aggasztja az imperializmus kormányköreit. A szovjet javaslatokban saját nagyhatalmi érdekeik, világuralmi törekvéseik és a társadalmi revansra irányuló szándékuk megvalósításának ha­talmas akadályát látják. Mivel nem képe­sek az emberiség elé olyan békés történel­mi alternatívát terjeszteni, amely megfelel­ne mindenki érdekeinek, fokozzák a milita­rista pszichózist, amely céljaik szerint megállíthatná a történelmi haladást és segítené gazdasági és politikai hatalmuk fenntartását. Abban a - hozzá kell tenni- illuzórikus lehetőségben bíznak, hogy meghiúsíthatják terveink megvalósítását, lefékezhetik a szocialista országok fejlődé­sét, letéríthetnek bennünket az SZKP XXVII. kongresszusán kijelölt útról és a lázas fegyverkezés bilincseiben tarthat­nak minket. Érthető, elvtársak, hogy külpolitikánk legfőbb célja e veszélyes tervek meghiúsí­tása kell, hogy legyen. A Szovjetunió továbbra is kitartóan fogja megvalósítani javaslatait, amelyek megfelelnek népünk belső óhajainak, a világ minden népének. Sosem engedjük meg azonban, hogy az USA az atomrakéták tekintetében fölény­hez jusson. E téren lenini külpolitikai irányvonalunk és védelmi erőnk megbízha­tó alapra támaszkodik - a társadalmi­gazdasági fejlesztés stratégiájára, amelyet a párt dolgozott ki és amely részletezve van a 12. ötéves terv éppen napirenden szereplő javaslatában. Nem lehet az imperializmusra bízni a béke sorsát és megengedni, hogy az imperialista reakció az emberiségre kény­szerítse a katonai-politikai konfrontáció fokozódását. Ez csak egyet jelentene- haladást az atomháború felé. Felmerült most a következő kérdés: a genfi tárgyalásokon topogjunk-e tovább­ra is egyhelyben és vitatkozzunk-e az amerikaiakkal, ami nekik teljesen megfelel, vagy keressük-e az olyan új hozzáálláso­kat, amelyek lehetővé tennék a nukleáris fegyverzet csökkentéséhez vezető út kié­pítését? Mivel úgy döntöttünk, hogy követ­kezetesen tartjuk magunkat Genfben a mindkét fél számára elfogadható megál­lapodás konkrét keresésének irányvonalá­hoz, a következő ideiglenes változatot javasoltuk az amerikaiaknak: a) érjünk el megállapodást arról, hogy legkevesebb 15 évig megtartjuk a rakétael­hárító rendszerekről szóló szerződést, és a hadászati védelmi kezdeményezéssel kapcsolatos munkákat korlátozzuk a labo­ratóriumi kutatásokra, vagyis arra a kü­szöbre, amelyet az USA gyakorlatilag már elért; b) a hadászati támadó fegyvereket (az interkontinentális ballisztikus rakétákat, a tengeralattjárókon elhelyezett önállóan célba juttatható robbanótöltetekkel felsze­relt ballisztikus rakétákat és a nehéz bombázó repülőgépeket korlátozzuk azo­nos szintre. A másik fél területét elérni képes közepes hatótávolságú fegyverek, köztük a földön elhelyezett nagy hatótávol­ságú robotrepülőgépek kérdését ebben az esetben oldjuk meg önállóan. Ez a változat ismét azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió kölcsönösen elfogadható megállapodás elérésére törekszik, bár mi, természetesen, inkább azonnal megálla­podnánk a másik fél területét elérni képes hadászati támadó fegyverek radikális - 50 százalékos - csökkentésében. Megállapodási javaslatot terjesztettünk elő az európai közepes hatótávolságú rakétákról is. Egyetértettünk azzal, hogy ha e fegyverfajtákat a Szovjetunió és az USA a nullára csökkentené, az európai övezet­ben megmaradnának a brit és a francia nukleáris rakéták. Kinyilatkoztattuk azt is, hogy nem növeljük közepes hatótávolságú rakétáink számát Ázsiában. Más szóval, a Szovjetunió további lépé­seket tett a genfi tárgyalásokon a kölcsö­nösen elfogadható megállapodások kere­sésének megkönnyítésére. Hogy milyen magatartást tanúsít az USA, azt az idő megmutatja. Mindenesetre világosnak kell lennie: ha az amerikai fél ezúttal is figyelmen kívül hagyja javaslatainkat, nyil­vánvaló lesz, hogy a jelenlegi amerikai (Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents