Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-19 / 142. szám, csütörtök

Mihail Gorbacsov előadói beszéde az SZKP KB ülésén

ÚJ SZÚ

5

1986. VI. 19.

(Folytatás a 4. oldalról)

városi bizottság és a városkerületi bizottságok négy hónap alatt a pártalapszerveze- teknek 50, sőt 100 százalékkal több határozatukat küldték meg, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Hasonló papírmunkával találkozhatunk Ogyesszában, Gorkijban és másutt.

A papírmunka távolról sem technikai kérdés, hanem politikai. Nézzék csak meg, hogyan zajlik nálunk egy-egy ellenőrzés. A jelentések, táblázatok, jegyzőkönyvek és akciótervek tanulmányozására, annak megállapítására korlátozódik, vajon tárgyaltak-e a problémáról vagy elfogadtak-e megfelelő határozatot. Egyszóval megszoktuk, hogy a papírral és nem az emberekkel dolgozunk, sőt az emberekre is a papíron keresztül tekintünk. Az azonban a háttérben marad, hogyan dolgoznak és élnek, mire gondolnak, milyen problémáik vannak, milyen a hangulatuk. Csakhogy a dolgoknak épp ez a lényege.

Semmiféle átalakításra nem kerülhet sor, amíg a pártban, annak minden egyes szervezetében nem uralkodik el a hiányosságokkal, a stagnálással, az üres fecsegéssel szembeni kérlelhetetlenség légköre. A kongresszus szellemében folyó bíráló párbeszédet ezért intenzívebbé kell tenni. Olyan elvi kritikára van szükségünk, amelynek pontos címzettje lesz, amely feltárja a hiányosságok és a hibák okait, felszámolásuk módjait, olyan kritika kell, amely fenntartja a nyugtalanság és az egészséges elégedetlenség érzetét azzal kapcsolatban, amit elértünk.

Elvtársak! A gyorsítás koncepciója elválaszthatatlan a káderpolitikától. A jelenlegi ötéves terv a káderek felkészítését és folyamatos oktatásuk rendszerének létrehozását tekintve elvi jelentőségű intézkedésekkel számol. Ezek mindegyike arra irányul, hogy a tevékenység anyagi és szellemi szférájának valamennyi szakaszán biztosítva legyenek a szakképzett dolgozók.

És ezt a feladatot nemcsak az iskolák teljesítik, ahol jelentős változásokba kezdtünk. A mai kor mindenkitől az ismeretek szüntelen felújítását, a szakképesítés fokozását, az eszmei-politikai, a tudományos- múszaki és gazdasági áttekintés bővítését követeli meg. Enélkül nem lehet hatékonyan kihasználni a legkorszerűbb technikát, helyesen gazdálkodni és átgondoltan irányítani.

Különösen ma kell szólnunk az irányító káderek munkájáról, azokéról, akiknek szervezniük kell az átalakítást a rájuk bízott területeken. Mint azt tudjuk, az áprilisi ülésig nálunk sok megoldatlan káderprobléma halmozódott fel. Ez a kommunisták, a pártonkívüliek részéről kritikát eredményezett. A központi bizottság ebből levonta a szükséges következtetéseket. Az évzáró taggyűlések során sok felkészült, fejlett kommunistára tettek javaslatot, akik a legalacsonyabb szinten a gyakorlati tevékenységben beváltak, és akik jól értik a mai helyzetet. A káderek széthelyezését továbbra is javítani kell.

A Togliatti városában mondott beszédemben említettem, hogy most, amikor a tudományos-múszaki haladás meggyorsításán kezdünk dolgozni, különösen nagyra kell becsülnünk az újító szellemű embereket. Annál is inkább, mivel mindenkit arra szólítunk fel, hogy ne várjon, hanem cselekedjen. Nem lehet nem észrevenni, hogy a kezdeményező ember gyakran ellentétbe kerül az elavult, az új feladatoknak nem megfelelő utasításokkal. Mindent meg kell tenni azért, hogy az alkotó és kutató szellemű emberek ne kerüljenek nehéz helyzetbe és ne érje őket kudarc. Ez nem elvont elmélkedés.

Ezeket a szavakat egy felháborító példával szeretném alátámasztani. Cserkasz- sziban van az elektrotechnikai ipari minisztérium üzeme és egy ugyanezzel a területtel foglalkozó tudományos kutatóintézet. Az intézet, amely élén Csabanov elvtárs állt, új szerszámgépeket és ezek kezelésének új rendszerét fejlesztette ki. Nemzetközi kiállításokon kaptak díjakat ezek a termékek és kezdtek érkezni a megrendelések a szovjet és a külföldi vállalatoktól.

Az üzem, amelynek elsősorban kellett volna kihasználnia ezeket a sikereket, ugyanakkor makacsul nem akart tudomást venni az új technikáról. Amikor tavaly júliusban Csabanov elvtársat átmenetileg az üzem igazgatójává is kinevezték, nem várt az új termékek műszaki feltételeinek a jóváhagyására és gyártásuk megkezdése mellett döntött. Zöld utat kapott a korszerű technika és javult a vállalat pénzügyi helyzete. Előkerültek azonban olyan hiva- talnokocskák, akik irogatni kezdtek, hogy az új vezető eltért az utasításoktól és meghamisította az adatokat. És hogyan járt el a minisztérium és a területi pártbizottság?

Nem mondható, hogy újítóan. Az igazgatót leváltották és anyagát átadták a vizsgálati szerveknek. Az ügy megoldása érdekében az SZKP Központi Bizottságának és a főügyésznek kellett beavatkoznia. Semmilyen rendetlenséget, bűncselekményeket pedig egyáltalán nem állapítottak meg. Úgy tűnik, minden világos. Azután, hogy az igazság kiderült, az intézet pártbizottsága a helyi pártszervek tudtával kizárta Csabanov elvtársat a pártból. Amikor a kommunisták pártját fogták, és a kongresszusnak az ügyben levelet írtak, az még csak meg sem érkezett Moszkvába - a helyi szervek már a postán lefoglalták.

Ilyen esetekkel tehát, elvtársak, találkozni lehet. Megbíztuk a népi ellenőrző bizottságot, hogy foglalkozzon ezzel az esettel. Úgy tűnhetne, hogy az igazság győzött.

Felvetődik azonban a kérdés: tulajdonképpen mit csinált a területi pártbizottság? Vajon nem volt képes időben betekintést nyerni az ügy lényegébe és nem megengedni, hogy megsértsék a szovjet törvényeket, s hogy kíméletlenül járjanak el egy kommunistával?

Ülésünkön teljes elvszerúséggel ki kell mondanunk, hogy a pártbizottságoknak a párt becsületét és nem a mundér becsületét kell megvédeniük. A pártmunkában minden fontos. Nem utolsósorban az, hogyan fogadták az embert a pártbizottságon, hogyan beszéltek vele, hogyan oldották meg az őt aggasztó kérdéseket és végül - hogyan avatkoztak be sorsába.

Hiszen még előfordul, hogy a kommunista a kerületi vagy városi pártbizottságon elmondja saját véleményét vagy megosztja kétségeit, és ahelyett, hogy konkrétan válaszolnának neki, azt mondják: ,,Ne felejtsd el, hol vagy!“ És tulajdonképpen hol van? Hiszen otthon van. Hová menne gondjaival és problémáival, ha nem a saját pártbizottságára? És itt joga van elvárni a figyelmességet a hivatalias fogadtatás helyett, mert a pártos elvtársiasság a kommunisták közötti kapcsolatok bolsevik normája, s itt nem számít a rang és a cím.

Az elvtársiasság légkörének át kell hatnia a párt egész életét. Ha növeljük az igényeket a kiosztott feladatok tekintetében, mindig pontos határt kell vonnunk a pártos elvszerűség és az emberi méltóságot megalázó megrovás között. Az e szabálytól való eltérés - s mi ezt tudjuk - az ember lelki bezárkózottságához vezet, a kollektívában bizonytalanság uralkodik el, csökken az emberek társadalmi érdekeltsége és aktivitása. Ezzel nem békélhe- tünk meg.

Továbbra is kitartóan és fáradhatatlanul kell munkálkodnunk azon, hogy társadalmunkban az egészséges légkör szilárduljon és mély gyökereket eresszen. Ezzel összefüggésben szeretném elmondani, hogy a legsürgetőbb feladatok közé tartozik továbbra is a részegesség és az alkoholizmus elleni harc. Ebben a harcban népünk véleményét kell figyelembe vennünk és nem azokét, akik az alkohol rabjai lettek. Megígértük az embereknek, hogy határozott harcot folytatunk a részegeskedés ellen és pártos kötelességünk ezt teljesíteni is.

Teljesítenünk kell a népnek azt az utasítását is, hogy fokozzuk a munka nélkül szerzett jövedelmek elleni harcot.

Az e kérdésben nemrég jóváhagyott jelentős határozatokat a társadalom megelégedéssel fogadta. Gyakorlati megvalósításukat úgy kell megszervezni, hogy ennek a szocializmustól idegen jelenségnek a felszámolása segítse elő a dolgozók életfeltételeinek javítását.

Elvtársak, következetesen kell betartanunk legfőbb szocialista elvünket - minden eszközzel támogatnunk és ösztönöznünk kell a becsületes ós lelkiismeretes munkát, és kompromisszumoktól mentesen kell harcolnunk minden élősködő elemmel szemben, azokkal szemben, akik a többiek, a társadalom rovására akarnak élni.

Abból kell kiindulnunk, hogy a társadalmi-gazdasági és a szellemi szféra feladatainak bonyolultságával párhuzamosan növekedni fognak az ideológiai munkával szemben támasztott követelmények is. Szeretnék ma rámutatni a sajtó, a televízió, a rádió, a tömegtájékoztató eszközök nagy hozzájárulására az átalakítás folyamatához. Sokat tesznek a tájékozottság minőségének javításáért, társadalmunk demokratizmusának gyakorlati megvalósításáért, a komoly, társadalmilag jelentős problémák megoldásáért. Most különösen fontos, hogy sajtónk érzékenyen tárja fel mindannak az újnak, haladónak a rügyeit, amit az élet minden területére kiterjedő átalakítás eredményez, és segítse elő, hogy mindez valamennyiünk kincsévé váljon. A tömegtájékoztató eszközök tárgyilagossága, igényessége és felelőssége - mindez a pártsajtó rendíthetetlen elvei közé tartozik, amelyek biztosítják tekintélyét.

Az újság a pártbizottság tükörképe, kifejezi munkájának stílusát és módszereit, az irányítás színvonalát és minden időszerű kérdéshez való viszonyulását. Ha változik a pártbizottság, változik a sajtó is. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tájékozottság és a hatékonyság mértéke számos helyi újság tekintetében jelentősen elmarad a központi sajtó mögött. Amint azt a kérdés tanulmányozása mutatja, itt megnyilvánul a közvetlen összefüggés a pártbizottságok hozzáállásával. Ezért

elengedhetetlenek a helyes önkritikus következtetések a pártbizottságokban és a szerkesztőségekben is. Meggyőződésem, hogy ezeket a következtetéseket levonják.

Egyszóval, az ideológiai front további aktivitásával számolunk, s ez a front a közös ügy nevében milliókat egyesítő igaz eszmék szervező ereje.

IV. A Politikai Tanácskozó Testület budapesti ülésének eredményeiről

Elvtársak! Engedjék meg, hogy most áttérjek ülésünk napirendjének második pontjára.

A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének a napokban lezajlott rendes ülésén elfogadott dokumentumok nyilvánosságra kerültek. Mit szeretnék elmondani e találkozó jelentőségéről? Elsősorban azt, hogy közvetlenül néhány testvérpárt kongresszusa után került rá sor, s hogy a legfelsőbb pártszervek külpolitikai koncepciói, természetesen, a kollektív vita tárgyává váltak. Ez az ülésnek nagyobb jelentőséget adott és már előre meghatározta, hogy a hangsúly a stratégiai és az egyetemes problémákra helyeződik.

Az ülésen különös hangsúlyt kapott, hogy a társadalmi-gazdasági fejlesztés meggyorsításának irányvonala - amelyet pártunk és további testvérpártok fogadtak el - széles körű nemzetközi visszhangot váltott ki. Ez az irányvonal mind nagyobb befolyással lesz az egyetemes társadalmi haladás folyamatára egyidöben azzal, ahogyan megvalósul. Az ülésen megállapítást nyert, hogy épp ez aggasztja a leginkább osztályellenségünket.

Véleménycserét folytattunk a Politikai Tanácskozó Testület szófiai ülése és a genfi szovjet-amerikai csúcstalálkozó óta eltelt időszakban az európai és a szélesebb nemzetközi porondon lezajlott események alakulásáról. Mindnyájunk véleménye megegyezett abban, hogy a helyzet továbbra is bonyolult és egyelőre nem iehet beszélni a feszültség semmilyen enyhüléséről.

Tudják, milyen lépéseket tettünk azért, hogy ne sorvadjon el és a nemzetközi élet forgatagában ne váljon semmivé az a pozitív irányvonal, amely Genfből eredt. Ez a nukleáris fegyverek évszázad végéig történő felszámolásának konkrét terve, az atomrobbantásokra elrendelt moratórium és a vegyi fegyverek felszámolására irányuló javaslatok. Javaslataink hozzájárultak és a jövőben is hozzájárulnak a nemzetközi légkör javításához.

A feszültség enyhülésének távlatát azonban a Nyugaton, mindenekelőtt az USA reakciós kormányköreiben saját érdekeik veszélyeztetéseként fogják föl. Az utóbbi hónapokra és hetekre a korunk alapvető kérdéseire vonatkozó szovjet javaslatok elutasításának sorozata esik: elutasították az atomkísérletek megszüntetését; elutasították a hadászati fegyverekről szóló megállapodásokat; elutasították a békés világűr megőrzését. Ehhez hozzá kell számítani, hogy nem hajlandók tisztességes tárgyalásokat folytatni Genfben és Bécsben.

Az európai, és nemcsak az európai államok érdekeinek semmibe vételét jól bizonyította Washington tevékenysége Bernben, ahol az amerikai küldöttség hibájából nem születtek pontos megállapodások az emberi jogokról. Csakis történelmi elvakultsággal és a jelenlegi realitások teljes figyelmen kívül hagyásával magyarázható, hogy az USA vezetői kizárólag az erőre, a nukleáris ökölre és a terrorista kalózkodásra támaszkodnak, s ezt ideológiai gyűlölködéssel fűszerezik. A világban jelenleg kialakult helyzetet továbbra is a „csillagháborúk“ és nukleáris robbanótöltetek, a lázas fegyverkezés és a militarista zsarolás kategóriáiban értékelik és ezzel egyre inkább aláaknázzák nemcsak az egész világ, hanem saját országuk biztonságát is.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az USA biztonságát valójában nem külső erők veszélyeztetik. Ezt a veszélyt nem is kismértékben az ország katonai-politikai elitje és a nemzetközi porondon végrehajtott kalandor cselekedeteik jelentik.

Az SZKP XXVII. kongresszusa az emberiség előtt felmerült problémák megoldásának ésszerű módjait javasolta. Céljaink teljesen világosak. Ezek: a társadalmigazdasági fejlesztés meggyorsítása országunkban; a mindenki számára előnyös széles körű nemzetközi együttműködés; a leszerelés és a nukleáris fegyverek felszámolása; a béke az egész emberiség számára.

Ebből indul ki mind a belpolitikai, mind külpolitikai irányvonalunk. És minél több ember ismeri meg a világon az igazságot

a Szovjetunió politikájáról, annál több hívet szerez magának ez a politika.

Éppen ez aggasztja az imperializmus kormányköreit. A szovjet javaslatokban saját nagyhatalmi érdekeik, világuralmi törekvéseik és a társadalmi revansra irányuló szándékuk megvalósításának hatalmas akadályát látják. Mivel nem képesek az emberiség elé olyan békés történelmi alternatívát terjeszteni, amely megfelelne mindenki érdekeinek, fokozzák a militarista pszichózist, amely céljaik szerint megállíthatná a történelmi haladást és segítené gazdasági és politikai hatalmuk fenntartását. Abban a - hozzá kell tenni- illuzórikus lehetőségben bíznak, hogy meghiúsíthatják terveink megvalósítását, lefékezhetik a szocialista országok fejlődését, letéríthetnek bennünket az SZKP XXVII. kongresszusán kijelölt útról és a lázas fegyverkezés bilincseiben tarthatnak minket.

Érthető, elvtársak, hogy külpolitikánk legfőbb célja e veszélyes tervek meghiúsítása kell, hogy legyen. A Szovjetunió továbbra is kitartóan fogja megvalósítani javaslatait, amelyek megfelelnek népünk belső óhajainak, a világ minden népének. Sosem engedjük meg azonban, hogy az USA az atomrakéták tekintetében fölényhez jusson. E téren lenini külpolitikai irányvonalunk és védelmi erőnk megbízható alapra támaszkodik - a társadalmigazdasági fejlesztés stratégiájára, amelyet a párt dolgozott ki és amely részletezve van a 12. ötéves terv éppen napirenden szereplő javaslatában.

Nem lehet az imperializmusra bízni a béke sorsát és megengedni, hogy az imperialista reakció az emberiségre kényszerítse a katonai-politikai konfrontáció fokozódását. Ez csak egyet jelentene- haladást az atomháború felé.

Felmerült most a következő kérdés:

a genfi tárgyalásokon topogjunk-e továbbra is egyhelyben és vitatkozzunk-e az amerikaiakkal, ami nekik teljesen megfelel, vagy keressük-e az olyan új hozzáállásokat, amelyek lehetővé tennék a nukleáris fegyverzet csökkentéséhez vezető út kiépítését? Mivel úgy döntöttünk, hogy következetesen tartjuk magunkat Genfben a mindkét fél számára elfogadható megállapodás konkrét keresésének irányvonalához, a következő ideiglenes változatot javasoltuk az amerikaiaknak:

a) érjünk el megállapodást arról, hogy legkevesebb 15 évig megtartjuk a rakétaelhárító rendszerekről szóló szerződést, és a hadászati védelmi kezdeményezéssel kapcsolatos munkákat korlátozzuk a laboratóriumi kutatásokra, vagyis arra a küszöbre, amelyet az USA gyakorlatilag már elért;

b) a hadászati támadó fegyvereket (az interkontinentális ballisztikus rakétákat, a tengeralattjárókon elhelyezett önállóan célba juttatható robbanótöltetekkel felszerelt ballisztikus rakétákat és a nehéz bombázó repülőgépeket korlátozzuk azonos szintre. A másik fél területét elérni képes közepes hatótávolságú fegyverek, köztük a földön elhelyezett nagy hatótávolságú robotrepülőgépek kérdését ebben az esetben oldjuk meg önállóan.

Ez a változat ismét azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió kölcsönösen elfogadható megállapodás elérésére törekszik, bár mi, természetesen, inkább azonnal megállapodnánk a másik fél területét elérni képes hadászati támadó fegyverek radikális - 50 százalékos - csökkentésében.

Megállapodási javaslatot terjesztettünk elő az európai közepes hatótávolságú rakétákról is. Egyetértettünk azzal, hogy ha e fegyverfajtákat a Szovjetunió és az USA a nullára csökkentené, az európai övezetben megmaradnának a brit és a francia nukleáris rakéták. Kinyilatkoztattuk azt is, hogy nem növeljük közepes hatótávolságú rakétáink számát Ázsiában.

Más szóval, a Szovjetunió további lépéseket tett a genfi tárgyalásokon a kölcsönösen elfogadható megállapodások keresésének megkönnyítésére. Hogy milyen magatartást tanúsít az USA, azt az idő megmutatja. Mindenesetre világosnak kell lennie: ha az amerikai fél ezúttal is figyelmen kívül hagyja javaslatainkat, nyilvánvaló lesz, hogy a jelenlegi amerikai

(Folytatás a 6. oldalon)