Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)
1986-06-03 / 128. szám, kedd
A realizmus igézetében KARINTHY FERENC HATVANÖT ÉVES ízig-vérig pesti író, magabiztossága, szókimondása, humora, kifogyhatatlan élcei és derűje egyaránt azzá teszi. Élete tele meglepetéssel. Saját bevallása szerint apja, Karinthy Frigyes halála tette öt felnőtté, azzal, hogy gondoskodnia kellett önmagáról. Érettségi után (kisebb kitérővel) beiratkozott a bölcsészkarra. Előzőleg azonban az anyai nagyapjától örökölt zsinegüzletben ismerkedett a kereskedői élet rejtelmeivel. Előbb angol, majd olasz szakra iratkozott be, később spanyolul és görögül is tanult, s közben „továbbírta“ Lorenzo da Ponte operáját, az életében mérföldkőnek számító Don Juan szövegét. Az életművébe is felvett ironikus hangvételű „zsenge írás“ Don Juan éjszakája címen (1943) ismert. Színlelt betegségekkel és igazi műtétekkel „megúszta“ a háború legsötétebb éveit. Kórházi dekkolása során hadapróddá léptette magát elő és társaival együtt hamis papírokkal látták el a rászorulókat. A háborús évek zűrzavarai közepette is eljárt a nyelvészeti intézetbe. Az Olasz jövevényszavaink című tanulmányán dolgozott, mely 1944-ben meg is jelent. Doktori értekezése témájául is ezt választotta, s Pais Dezső professzor maga mellé hívta tanársegédnek a kitüntetéssel doktorált Karinthyt. A véletlen azonban úgy hozta - olvassuk a Kabdebó Lóránttal folytatott, Kortársban megjelent beszélgetésben hogy Major Tamás felkínálta neki a Nemzeti Színház dramaturgjának posztját. A nyelvész pályafutása kettétört, a későbbiekben „nyelvelései" maradtak meg ebből a pályaszakaszból. A pályaváltás „sorsfordító pillanatot“ is jelentett, az írói kibontakozás éveit hozták számára. A magyar irodalom 1945 utáni „szellemi honfoglalásában" így szükségszerűen Karinthy Ferenc is tetemes részt vállalt. A Szellemidézés címú művében (1946) a szülői házról szóló történeteket írta meg, a Kentaur című regényében (1947) pedig a negyvenes évek egyetemi életéről nyújtott ironikus képet. Az útkereső nemzedéket mutatta be, amelyet a második világháború óhatatlanul válaszút elé állított. A szocialista építés évei írói alkotómunkáját is befolyásolták. Tevékenységében az irónia háttérbe szorult s a közélettel, az új társadalom építésével ismerkedő író a tényszerű ábrázolás agitatív töltésű módszerét választotta ekkor megjelent elbeszéléseiben, riportjaiban (Szép élet, 1949; Kőművesek, 1950; Útközben, 1950). Az ötvenes évek elején fogant művein a kor „divatja", a sematizmus is otthagyta kézjegyét, ám a Budapesti tavasz (1953) című regényével mégis olyan művet alkotott, mely megbecsülendő művészi értékekkel mutatta be a főhős (Pintér Zoltán) sorsán keresztül az útkereső egyetemisták életét, így válhatott az alkotás a fel- szabadulás ihletett krónikájává. A regény sikerére utal, hogy tizenhat külföldi kiadást ért meg. AHa- <zai tudósítások című kötettel (1954) a közíró jelentkezett, majd 1956-ban kiadja nagyjelentőségű színdarabját, Ezer év címmel. Ebben a munkások társadalmi és erkölcsi problémáival foglalkozott. Azokkal a mulasztásokkal, melyeket „ezer év" hamis tudatformái okoztak. A társadalmi témák rendre visz- szatérnek későbbi műveiben, vizsgálódásaiban is, újra ironikus szemlélettel és hangvétellel (Irodalmi történetek, 1956; Ferencvárosi szív, 1960). Nemzedéktársaihoz hasonlóan Karinthy Ferenc is azok közé a magyar értelmiségiek közé tartozott, akik - ahogy Po- mogáts Béla írja - „nemzedékének önvizsgálatát" végezték el. A sorjázó novellásköteteire (Kékzöld Florida, 1962; Hátország, 1965; Három huszár 1971; Végtelen szőnyeg, 1974; Harminchárom, 1977; Marich Géza utolsó kalandjai, 1978) ez a kritikus önvizsgálat jellemző függetlenül attól, hogy művészi értéküket tekintve nem egységesek ezek a művek. A közelmúlt évek terméséből felfigyeltető Epepe címú kisregénye (1970), melynek hőse ismét nyelvész. Az ismeretlen országba kerülő főhős nem érti környezetét, s öt sem értik... A jelenség mögött az elidegenedés félelmetes árnyát érezzük, a nagyvárosi élet sivárságának példázatával. Az angolul, svédül, japánul stb. is megjelent kötet azokat a sikereit gyarapítja, melyeket a drámaíró Karinthy Ferenc Gyermekek a színpadon" A XI. Duna Menti Tavasz elé is, változott a magatartása, hitem szerint, jó irányban. És hány hasonló sorsú gyereké, de az egészséges körülmények között élőké és kitűnően tanulóké is, akik tagjai lettek kis- színpadi vagy színjátszó együttesnek, bábcsoportnak, előadói versnek, prózának! Ki tagadhatná - már ezért megéri ilyen formákban is foglalkozni a gyermekkel. És ösztönözni őt azzal, hogy van egy fesztivál, a Duna Menti Tavasz, ahová a legjobbak jutnak el. Célnak sem kevés ez a tízen inneni és túli gyermekek számára, jóllehet mindenekelőtt a foglalkozáson van a hangsúly, vagyis a heteken, hónapokon át tartó aktív együttléten, együttcselekvé- sen, melynek során új ismereteket és tapasztalatokat szereznek az emberről, a világról, miközben formálódik ízlésük, beszédkultúrájuk, egész jellemük. És mindez megannyi, ugyancsak lélek- és tudatművelő élmény közepette. Nem mellékes természetesen a siker(élmény) sem, amikor egy- egy előadás után felhangzik a taps, vagy amikor, mintegy ráadásképpen: megtudja a csoport, hogy teljesítményével eljutott taz egy-egy évadban legjobbnak ítélt együttesek nagy találkozójára, a Duna Menti Tavaszra, amely ma tizenegyedszer kezdődik hagyományos színhelyén, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Városi Művelődési Központban. A tavalyi Duna Menti Tavaszon meséltek egy gyerekről, szereplőről, akit hátrányos helyzetű tanulóként tartottak számon, hármasnál jobb jegyet ritkán kapott, rosszabbat annál gyakrabban, ráadásul beszédzavarral küszködött, és, talán ezért is, nehezen tudott beilleszkedni osztály- és baráti közösségbe. Amikor a tanító néni meghívta a színjátszócsoportba és felajánlott neki egy szerepet - hát azt az örömet látni kellett volna! Hogy ő?! Akire eddig oda se figyeltek, és ha igen, akkor is csak a hibáira, szidalmak kíséretében?! Nem akarta elhinni. A tanító néni elmondása szerint, talán soha olyan boldog nem volt ez a gyerek, mint ebben az alkotó kisközösségben; a lehetőség, hogy szerepelhet, hogy bizonyíthat, továbbá a próbák és fellépések nyújtotta élmény szinte teljes egészében megváltoztatták, megerősödött önbizalma, akarata, s nem érezte már magát idegennek a kortársai között. Noha a szerepe nem volt főszerep, csupán egy-két jelenés, néhány szavas szöveg, a csoport egyik leglelkesebb tagjaként dolgozott mindvégig. Nem tudom, kapott-e az új évadban is szerepet a gyerek, egyáltalán létezik-e még a csoport, de abban bizonyos vagyok, hogy ez a tizenkét éves fiú azóta másként látja önmagát és a környezetét, és, ha csak egy kicsivel ért el (Bösendorfer, Gőz, Dunakanyar, Gellérthegyi álmok stb.). Karinthy Ferenc erényei közé tartozik reális életszemlélete, iróniája, groteszkjei is a valós életet veszik célba. Az irodalom megismerő funkciója szempontjából is azt tartja fontosnak, hogy a „tegnapi divatok" sémaszerű majmo- lása helyett a történelem, az élet fó kérdéseihez térjen vissza az író és az emberi értékeket mutassa föl. Domokos Mátyással folytatott beszélgetésében hitvallásként mondja, hogy „a jövőt a mindig megújuló realizmusban látom". Az izmusok türelmetlenségével, kizárólagosságával szemben is az izmusok realizmust termékenyítő hatását fogadja el. Olyan „széles folyam" számára a realizmus, amelybe „nagyon sok kisebb és különféle patak, folyó ömlik, és még talán csatornák, szennyvizek s hasonlók is". Az irodalom mai megújulásában döntő szerepet szán a dél-amerikai irodalomnak, a García Márquez, Carpentier, Borges stb. képviselte mágikus realizmusnak. ,,Nem először mondom - olvassuk a Domokos Mátyással folytatott beszélgetésben hogy amit a múlt század végén az orosz irodalom adott Európának, és a világnak, a nagy megújulást, a XX. század végén talán a dél-amerikai irodalomtól fogjuk megkapni". A világ dolgaira odafigyelő és a világjáró Karinthy Ferenc az írástudók legfőbb felelősségének tartja, hogy az író a világ és a ma emberének gondjaira, problémáira figyeljen. Meggyőződése, hogy a provincializmusból, a békaperspektívából és felszínes divatmaj- molásból ez lendítheti ki az új írónemzedék kísérleteivel is megújuló irodalmat - a világirodalom mély áramlatai felé. A napjaink nemzedéki megujúlásában tapasztalható iránykeresés, távlatvesztés és értékválság idején hasznos és tartalmas írói üzenetként kell felfognunk ezeket a szavakat. A hatvanöt éves Karinthy Ferencet köszöntve aligha kívánhatunk az írónak (és magunknak is) mást, minthogy alkotóereje teljében újabb művekkel gazdagítsa a szocialista magyar irodalmat. FÓNOD ZOLTÁN Az első szereplők már megérkeztek, és érkeztek sorban a többiek is Dél-Szlovákia különböző tájairól. Jönnek, hogy játsszanak, hogy felmutassák, mit tudnak, jönnek, hogy bizonyítsák itt is: a magyar tanítási nyelvű iskolákban nemcsak az órákon, és nemcsak a sport- vagy a különböző természettudományi szakkörökben dolgoznak eredményesen, hanem a művészetek területén is. Örömmel írjuk ezt le az elmúlt évek számos szép műsorára emlékezve. Persze, mint minden hasonló mozgalomban és fesztiválon, akadnak gyengébb teljesítmények is, amikor tehetség vagy alapos felkészültség hiányában kevésbé sikerült a pedagógusnak valóra váltani a nemes szándékot. Egyet azonban mindenképpen elért, teremtett egy alkotóközösséget, melynek tagjai valami olyasmivel lettek gazdagabbak, amit másutt talán soha nem kaptak volna meg. Vonatkozik ez a szólóban szereplőkre, a vers- és prózamondókra is, akik a művészi szóval együtt töltött órák után egy életre megszerethetik az irodalmat, olvasóemberré válhatnak. Igen, mindebben is szerepe van a Duna Menti Tavasznak, mindezért is érdemes odafigyelni rá, felelősséggel - a gyerekekre. Akik mától szombatig sereglenek majd a dunaszerdahelyi művelődési központba, színpadára és nézőterére - játszani és játékot látni. Ünnep ez. BODNÁR GYULA- UJ FILMEKFelejtsék el Mozartot (szlovák) A zenetörténet egyik óriásának alakja és rejtélyes halála évtizedek óta intenzíven foglalkoztatja nem csupán a zenetörténészeket, kritikusokat és biográfusokat, hanem a szépirodalom művelőit is. Puskin drámai költeménye nyomán Rimszkij-Korszakcv már 1898-ban operát komponált Mozart és Salieri címmel, az utóbbi években pedig Peter Shaffer Amadeusa keltett világszerte nagy feltűnést. Az angol szerző színműve könyvalakban magyarul is megjelent, s a darabot számos országban, többek között nálunk Schikaneder színigazgató, Mozart vélt barátja, Constanze, a felesége, s nem utolsósorban orvosa és szolgája is. A kihallgatás során Salieri a császári udvart és a titkosrendőrséget vádolja Mozart gyilkosságával. Ez a vád Pergen grófot arra készteti, hogy az ügyet eltussolja, Mozartot közös sírba temettesse, hogy mindenki mielőbb elfelejtse őt. (Mint ismeretes, a gyilkossági vád megalapozatlan, minden bizonyítékot nélkülöző, Albert I. Borowitz clevelandi ügyvéd, a bűnözés és a művészetek kapcsolatának specialistája, 1973Max Tidof - Mozart szerepében is bemutatták. Miloš Formán tavaly márciusban nyolc Oscar-díjjal kitüntetett Amadeus-filmjét pedig még ebben az évben szintén megismerheti a csehszlovák közönség. E müvek közös eleme: valamennyi arra a régi pletykára, hipotézisre épül, mely szerint a Mozarttal rivalizáló Salieri a nála tehetségesebb vetélytárs életére tört. E téma feldolgozására vállalkozott Zdenék Mahler cseh forgatókönyvíró is. Nem életrajzot kreált, hanem bűnügyi elemekkel átszőtt lélektani drámát, olyan alkotást írt, amely a tényirodalom terméke. Munkájában Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) korai s váratlan halálának okait nyomozza, ez a fiktív nyomozás adja a mű kiindulópontját. A történet közvetlenül a mester halála után, a ravatalánál játszódik; Pergen gróf, a császári rendőrség szürke eminenciája magához hivatja Mozart hozzátartozóit, közvetlen ismerőseit, mindenkit, akinek útjában állhatott a géniusz, ezért érdeke lehetett, hogy eltegye őt láb alól. Pergen feltevése szerint gyilkossággal vádolható Antonio Salieri, a kor átlagszínvonalát képviselő zeneszerző, aki intrikákkal próbált akadályokat gördíteni Mozart érvényesülése elé, Van Swieten báró, szabadkőműves, Balekok ban tények és feltevések alapján arra a következtetésre jutott, hogy Mozart minden bizonnyal krónikus veseelégtelenségben halt meg.) Bár a történet egyetlen éjszaka leforgása alatt játszódik, a film voltaképpen emlékképek, retrospektív jelenetek sorából tevődik össze. Ezekből rajzolódik ki Mozart élete és alakja, a napsugaras gyermekkort és élményekben gazdag ifjúkort felváltó, gondokkal terhes férfikora; a Bécsben töltött - azaz inkább átnyomorgott - hátralévő tíz esztendő. Emberi nagyságát éppen az mutatja a legfényesebben, hogy az ellene áská- lódók intrikáival szemben is alig fejtett ki ellenállást, az elmaradt anyagi és erkölcsi megbecsülés ellenére is mindvégig megőrizte meleg emberszeretetét, mély humánumát és derűs humorát. Az érdekes és fordulatos forgatókönyvet Miloslav Luther szlovák rendező vitte filmre, igényes szerkezeti felépítést alkalmazva, az idősíkokat váltogatva. Jól, a funkciójának megfelelően használja ki Mozart zenéjét is. A főbb szerepeket külföldi színészek játsszák, közülük is kiemelkedik a Mozartot alakító Max Tidof és a Pergen grófot megtestesítő Ármin Muel- ler-Stahl. Az alkotás NSZK-filme- sekkel közösen készült. (francia) Az egyik vakmerő, rámenős újságíró, hatalmas és kissé mackós típusú, a másik magas, szőke, ezúttal egyforma cipőben, depresszióra hajlamos férfi. Gérard Depardieu és Pierre Richard - két nagyszerű színész. Két balek, aki ebben a vígjátékban nyomába ered egy megszökött kamasznak, akinek anyja (Anny Duperey játsz- sza) elhiteti mindkettőjükkel, volt kedveseivel, hogy ő az atya. Ez a váratlan hír, az állítólagos apaság meglepi mindkét férfit, de több-kevesebb szabódás után vállalják, hogy elókerítik a fiút. Nizzába indulnak, mert az anya azt gyanítja, hogy ott rejtőzik Tristan. Az atyai érzelem, a hirtelen feltámadt szülői felelősségérzet pedig nagy úr, legyőzi a bárdo- latlanságot, csakúgy, mint a mélabút, s főleg szívós munkára ösztönzi őket. Hamarosan meg is találják az egyik külvárosi bandához csapódott „fiukat". Tristan viszont éppen szerelmes, hallani sem akar a visszatérésről, holott barátnője ráunt már, szívesen kiadná az útját. A bonyodalmakat különféle gengszterek, a helyi maffia tagjai teszik mind áttekinthetetlenebbé, de végül a balekok minden akadályt legyőznek. Közben összetörnek BMW-t és orrokat, szétszabdalnak több jól szabott öltönyt, meggyilkolnak kis és nagy bűnözőket, s hazavezetik az elbitangolt Tristant. Sziporkázó ötletek sorát vonultatja föl Francis Veber bohózata. A rendezőt nem kell bemutatni, ő írta a Volt egyszer egy zsaru, a Magas szőke férfi felemás cipőben, az Örült nők ketrece forgató- könyvét. S Pierre Richard és Gérard Depardieu is régi ismerősünk; az ő remek játékukra épül ez a francia vígjáték, melyen valóban jól szórakozhatunk. Ez pedig nem kevés. -ymÚJSZÚ 4 1986. VI. 3.
