Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-13 / 110. szám, kedd

ÚJ szú 7 % » 1986. V. 13. 39. KERÉKPÁROS BÉKEVERSENY Petrov győzött, Ludwig a második (ČSTK) - A bolgárok 21 éves versenyzője, Petar Petrov nyerte a kerékpáros Békeverseny Poznan­ból Chorzówba vezető 6. -174 km-es - útszakaszát. Mögötte a bolyt Ludwig vezette a célba. Az NDK- beli fiú ezúttal is igazolta, hogy az idei rendezvé­nyen a legjobb hajrázó. A dobogó harmadik fokán a lengyel Krawczyk állhatott, míg a csehszlovák csapat egyik újonca, Radovan Fort a negyedik lett. A VI. útszakasz után az összetett verseny élén nem történt változás: a legjobb egyéni versenyzőnek kijáró sárga mezt továbbra is a csehszlovák Regec viseli, míg a legjobb csapat tagjait illető kék mezt a szovjet kerékpározók öltik magukra a mai, Chorzówból Szczecinbe vezető 148 km-es VII. útszakaszon. A 20. km-ig nem sok minden történt a tegnapi versenyen. A hideg időben senki nem vállalkozott robbantásra a sik terepen, így sokáig még a szíriai és a finn versenyzők is együtt haladtak a legjobbakkal. Érdekességet csak a gyorsasági hajrák jelentettek: az elsőt Ludwig nyerte, majd átengedte a kezdeményezést a többieknek, egé­szen az utolsóig. Az 57. km-nél a csehszlovák Novosad haladt át elsőként a vonalon. A 135. km-nél drámai pillanatok következtek: egy tömeges bukásnál Fort, Novosad és Jurčo is a földre került. Szerencsére a kerékpárcsere után mindhárman felzárkóztak az él­bolyhoz. A végső sorrendről az utolsó 10 km döntött: ekkor a bolgár Petrov megugrott, s az üldözők közül senki nem tudta ót befogni. A győztes mintegy 20 méteres előnnyel ért célba... A VI. útszakasz eredménye: 1. Petrov (bolgár) 4:25:15, 2. Ludwig (NDK-beli) -8, 3. Krawczyk (lengyel) -11, 4. Fort (csehszlovák) 5. Raab (NDK-beli), 6. Pulnyikov (szovjet) mind -14 mp. A további csehszlovák versenyzők helyezése: 9. Jurčo, 10. Regec, 19. Novosad, 20. Skoda, 30. Kreuziger mind -14. Csapatban: 1. Bulgária 13:04:23, 2. NDK, 3. Cseh­szlovákia, 4. Lengyelország, 5. Szov­jetunió, 6. Kuba mind - 4 mp. Egyéni összetett: 1. Regec 17:47:28, 2. Zajkov (bolgár) -17, 3. Ludwig - 56 mp. 4. Pulnyikov -1:31, 5. Klimov (szovjet) -1:40, 6. Sztajkov (bolgár) -1:41 p. A csehszlovákok helyezése: 8. Skoda - 1:53, 9 Kreuzi­ger -1:54, 15. Fort -2:02, 17. Jurčo -2:06, 18. Novosad -2:10. Csapat­ban: 1. Szovjetunió 54:21:16, 2. NDK -1:35, 3. Csehszlovákia -1:38, 4. Lengyelország -2:56, 5. Bulgária-5:11, 6. Franciaország -9.06 p. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK Karl-Marx-Stadtban a súlyemelő- EB utolsó kategóriájában, a 4-110 kg-ban a bolgár Krasztev 450 (207,5+242,5) kilóval győzött a szovjet Taranyenko 437,5 (195+242,5) és az NDK-beli Salzwe- del 420 (185+235) előtt. A csehszlo­vák Hudeček a hetedik lett. Renóban folytatódott az ökölvívó- VB. Érdekesebb eredmények - 60 kg: Horta (kubai)-Maldonada (portugál) p. gy., 67 kg: Akopkohjan (szovjet)-Mar- canu (venezuelai) p. gy., Molnár (ma- gyar)-Morela (Dominikai Közt.) p. gy., 75 kg: Petrich (lengyel)-Füzesi (ma­gyar) p. gy., 91 kg: Szalihu (jugo- szláv)-Somodi (magyar) p. gy. Labdarúgó VB-elókészületi mér­kőzések: Olaszország - Kina 2:0 (2:0), NSZK - Jugoszlávia 1:1 (0:1), góllövök: Völler, ill. Skoro. Uruguay - Junior (kolumbiai) 2:1 (0:0), a győztes góllövői: Francescoli és da Silva. Tornászok seregszemléje (Munkatársunktól) - Aki figyelemmel követi a tornasportot, bizonyára észre­vette, hogy eddig még nem került sor a múltban általában áprilisban rende­zett kassai (Košice) 12. nemzetközi női tornászversenyre. Nem, nem szakad félbe a hagyomány, csupán az a hely­zet, hogy a sportág külföldi és hazai képviselői ezúttal május közepén talál­koznak a Hernád parti városban. Ezen felül más változás is lesz. Eddig a sportcsarnok volt a verseny színhelye, most pedig a téli stadion fogadja majd az érdekesnek és színvo­nalasnak ígérkező sportvetélkedő sze­replőit, valamint nézőit. Egyszerűen csak azért, mert számos tekintetben megfelelőbbnek, méltóbb házigazdá­nak ígérkezik. Természetesen, a játék­felületet majd nem jég borítja, hanem három hatalmas méretű pódium. A rendezők a hazai válogatottakon kívül még huszonöt ország csapatát hívták meg a ma kezdődő viadalra, s azok közül eddig a Szovjetunió, Magyarország, Lengyelország, az NDK, Románia, Bulgária, a Koreai NDK, Jugoszlávia, az Egyesült Álla­mok, az NSZK, Belgium, Svédország, Finnország, Norvégia, Spanyolország, Ausztria és Ciprus jelezte sportolóinak részvételét. Hogy a népes mezőnyben kik, milyen világnagyságok, vagy tehetsé­ges fiatalok lesznek majd, azt egyelőre nem tudjuk, ám az már ismert, hogy a hazai női válogatottban Ŕíčná, Pitlo- vičová, Poloková, Částečková és Drevjaná kapnak helyet, míg a férfiak csapatát Hiniak, Brummer, Hilbert, Draxler és Hotter alkotják. Az érdekesnek ígérkező tornászver­seny ma 17 órakor a férfiak küzdelmé­vel kezdődik. Egy nappal később a nők mutatkoznak be, míg a szerenkénti döntőkre május 15-én 16.30 órai kez­dettel kerül sor. (gazdag) Slávia Praha - Vasas 2:1 (2:1)- barátságos labdarúgó-mérkőzésen. Góllövők: K. Jarolím (2), ill. Kovács. Az FC Barcelona férfi kézilabda­csapata nyerte a KEK-et. A vissza­vágón 19:21 (7:9) arányban alulma­radt ugyan a Grosswallstadttal szemben, az elsó mérkőzést 20:18- ra nyerte, s így az idegenben lőtt több gól döntött. A férfi BEK-ben a Metaloplasztika Sabac megvédte tavalyi elsőségét, miután a vissza­vágón 30:23 (15:9)-re legyőzte a Wybrzeze Gdansk csapatát. Az első mérkőzést 29:24-re a lengyel bajnok nyerte. A tokiói nemzetközi atlétikai verseny eredményeiből - férfiak - 100 m: Johnson (kanadai) 10,47, 3000 m aka­dály: Aikyo (japán) 8:33,35, 400 m: McKay (amerikai) 45,15, 1 "í 0 m gát: Jackson (amerikai) 14,32, távol: Jeffer­son (kubai) 813. Nők - 100 m: Ashford (amerikai) 11,36, magas: Costa (kubai) 199 cm. A román labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában: Dynamo- Temesvár 2:1, Ploesti - Brassó 2:0, Olt - Pitesti 0:1, Kolozsvár- Arad 5:1, Victoria Bukarest - Ma­rosvásárhely 0:1, Buzau - Sportul 2:2, Bacau - Vajdahunyad 1:0, Crai­ova - Rapid Bukarest 7:0, Vilcea- Steaua 0:4. A svájci Urs Freuler nyerte a Giro d’ltalia 1,1 km-es prológusát. Ideje 1:08,374, 2. Saronni 1:09,397, 3. Milano (olaszok) 1:09,650. A Dukla B. Bystrica I. ligás labda­rúgócsapata visszaérkezett ötnapos lengyelországi portyájáról. Az ott játszott két mérkőzés eredményei: Ruch Chorzow 1:1 (0:0), GKS Kato­wice 0:1 (0:0). Az első találkozón Nemec, a másodikon Solár lőtte a gólt. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok I. CSEH NEMZETI LIGA Gottwaldov — Tábor 2:1, Teplice — Č. Lipa 1:2, Xaverov - Žatec 1:2, Brno - Opava 3:2, Plzeň - Hr. Králové 2:1, Ml. Boleslav - Frýdek-Místek 4:0, Jablonec — Tŕinec 0:1, Chomútov- Poruba 1:0. 1. Chomútov 25 14 7 4 39:20 35 2. Plzeň 24 15 4 5 31:22 34 3. Ml. Boleslav 24 14 5 5 45:30 33 4. Opava 24 12 5 7 40:35 29 5. Gottwaldov 24 12 3 9 30:25 27 6. Č. Lipa 24 11 5 8 29:25 27 7. Poruba 24 9 9 6 22:20 27 8. Brno 24 11 4 9 38:25 26 9. Hr. Králové 24 8 7 9 39:31 23 10. Tŕinec 24 8 7 9 18:19 23 11. Teplice 24 8 7 9 28:30 23 12. Fr.-Místek 25 9 4 12 23:33 22 13. Tábor 24 7 6 11 27:29 20 14. Xaverov 24 5 6 13 28:43 16 15. Žatec 24 6 3 15 21:41 14 16. Jablonec 24 2 2 20 12:56 6 II. SZLOVÁK NEMZETI LIGA Nyugat: Partizánske - Šaľa 3:3, Matador - Sereď 2:1, Bytča - Spoje 3:3, Senec - Topoľčany 3:0, N. Mesto - ČH Bratislava 2:2, N. Zámky - Ko­márno 2:2, Láb - Malacky 1:5, Handlo­vá 1.- Trenčín 0:0. ČH Bratislava 24 13 7 4 40:15 33 2. Trenčín 24 12 8 4 34:16 32 3. Handlová 24 11 7 6 19:13 29 4. Malacky 24 11 6 7 38:22 28 5. Matador 24 13 2 9 42:28 28 6. Spoje 24 8 12 4 40:28 28 7. N. Mesto 24 10 7 7 37:30 27 8. Senec 24 10 6 8 37:25 26 9. Sereď 24 8 8 8 28:24 24 10. Bytča 24 8 7 9 31:34 23 11. Šaľa 24 7 8 9 27:34 22 12. N. Zámky 24 8 5 11 33:32 21 13. Topoľčany 24 9 3 12 27:38 21 14. Komárno 24 7 6 11 24:43 20 15. Partizánske 24 4 6 14 25:47 14 16. Láb 24 1 6 17 15:68 8 Kelet: B. N. Ves ­D. Kubín 2:0, Giraltovce - Svidník 3:0, Ružomberok- Rim. Sobota 1:0, Poprad - Bardejov 0:0, Snina - V. Kapušany 3:0, Jelšava- VSŽ Košice 4:1, Čadca - Čaňa 3:0, Detva - Sp. N. Ves 3:0. 1. Čadca 24 14 5 5 39:18 33 2. Detva 24 11 7 6 34:19 29 3. Giraltovce 24 11 5 8 32:23 27 4. VSŽ Košice 24 11 4 9 42:34 26 5. Rim. Sobota 24 11 3 10 34:30 25 6. Poprad 24 10 5 9 31:30 25 7. Bardejov 24 10 5 9 30:37 25 8. Jelšava 24 9 6 9 40:36 23 9. V. Kapušany 24 8 7 9 32:36 23 10. B N. Ves 24 8 7 9 22:28 23 11. Snina 24 8 7 9 26:34 23 12. Š. N. Ves 24 8 6 10 33:34 22 13. D. Kubín 24 8 4 12 34:39 20 14 Čaňa 24 8 4 12 34:46 20 15. Svidník 24 6 8 10 27:40 20 16. Ružomberok 24 7 5 12 31:37 19 NYUGAT-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG - délke­let: Šamorín - Želiezovce 1:1, Gabčí­kovo - Sigma N. Zámky 4:0, Zl. Klasy - Štúrovo 2:1, Nitra B - Pribeta 2:0, Tlmače - Baka 0:0, VTJ Sereď - O. Potôň 3:2, Galanta - Zl. Moravce 2:2 3 39:21 32 6 29:17 29 8 40:28 29 7 35:29 27 8 35:31 27 5 34:28 26 7 31:29 26 10 51:47 25 11 37:37 24 11 35:39 23 1. Zl. Moravce 24 11 10 2. Tlmače 24 11 7 3. Vráble 24 13 3 4. 0. Potôň 24 10 7 5. Zl. Klasy 24 11 5 6. Želiezovce 25 10 6 7. Baka 24 9 8 8. Galanta 25 10 5 9. VTJ Sered 25 10 4 10. Pribeta 24 10 3 Gabčíkovo Štúrovo Nitra jun. šamorín S. N. Zámky 24 24 24 24 25 10 32:33 22 11 27:38 21 12 28:40 20 12 27:40 20 16 27:50 14 Északnyugat: Trnava B - Brezová 4:0, Trebatice - Brodské 3:2, Holíč- Váhovce 2:1, Tr. Teplice - Bošany 0:0, Myjava - H. Srnie 4:1, Vŕbové- Piešťany 3:2, Bánovce - Topoľčany 0:1. 1. Bánovce 22 15 2 2. Vŕbové 22 13 1 3. Trebatice 22 12 3 4. ZŤS Topoľčany 22 11 KÖZÉP-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG: Hajnáč­ka - Zvolen 1:0, Lučenec - Parti­zán B. B. 4:1, Podbrezová - Radvaň 2:0, Kalinovo - Dobrá Niva 4:3, Dukla B. B. - Hliník 7:1, Hriňová - V. Krtíš 4:2, Fiľakovo - Žarnovica Myjava Trnava jun. Bošany Brodské Piešťany Váhovce Brezová H. Srnie 22 11 22 9 22 9 22 10 22 9 13. Holíč 14. Tr. Teplice 22 22 22 22 22 5 64:21 32 8 52:29 27 7 37:28 27 7 38:22 26 7 32:23 26 8 37:28 23 8 39:37 23 9 38:37 23 9 32:30 22 8 27:32 19 9 21:30 19 12 22:46 17 13 19:43 14 16 15:61 8 5:0 1. Dukla jun. 23 17 4 2 70:28 38 2. Lučenec 23 16 3 4 60:21 35 3. Fiľakovo 22 13 4 5 57:17 30 4. Zvolen 23 11 3 9 35:27 25 5. Podbrezová 22 11 3 8 31:32 25 6. Hriňová 23 9 6 8 36:39 24 7. Dobrá Niva 23 9 4 10 39:40 22 8. Brezno 22 8 6 8 22:23 22 9. Partizán B. B. 22 8 5 9 29:37 21 10. Kalinovo 22 8 5 9 32:44 21 11. Radvaň 22 8 4 10 32:42 20 12. V. Krtíš 22 7 3 12 36:47 17 13. Hajnáčka 22 6 3 13 28:50 15 14. Hliník 22 3 5 14 20:48 11 15. Žarnovica 23 3 4 16 17:48 10 Bratislava „A“ Ves 3:2, Devín : Vrakuňa - Dev. N. - Inter jun. 2:1, Lokomotíva - Spoje 5:2, Matador jun. - Slovan jun. 1:0, Jarovce — Petržalka jun. 2:0, Vinohrady - Trnávka 1:2, Poz. stavby - Rapid 0:0. 55:13 34 65:24 34 47:18 31 49:18 29 37:26 26 37:30 25 45:30 24 21:33 18 14 13 Dél: Matúškovo - H. Kráľová 3:0, Selice - Lehnice 1:1, Str. Nitra - H. Potôň 3:2-, Tr. Mýto - Hroboňovo 1:4, Žitavany - N. Ves n/Žit. 3:1, Trstice - Čalovo 2:0, Vydrany - Trno­vec 5:1. Elmaradt mérkőzések: Trno­vec - Selice 1:3, Trnovec - Lehnice 3:2. I. OSZTÁLY D-csoport: Bátka - Buzitka 1:0, Čakanovce - Vinica 2:0, Látky - Det­va B 2:2, Cinobaňa - Hnušťa 4:2, Tomašovce - Nenince 1:2, Kriváň - Šafárikovo 1:0, Lovinobaňa - Ra­dzovce 3:1. 1. Inter jun. 21 16 2 3 2. Lokomotíva 21 15 4 2 3. Devin 21 14 3 4 4. Slovan jun. 21 12 5 4 5. Trnávka 21 10 6 5 6. P. Stavby 21 11 3 7 7. Jarovce 21 11 2 8 8. Petržalka jun. 21 6 6 9 9. Matador jun. 21 6 3 12 10. Vrakuňa 21 5 4 12 11. Dev. N. Ves 21 5 4 12 12. Rapid 21 4 5 12 13. Vinohrady 21 5 1 15 14. Spoje jun. 21 1 4 16 1. Detva B 20 13 3 4 50:18 29 2. Nenince 20 13 1 6 55:34 27 3. Hnušťa 20 11 3 6 48:35 25 4. Lovinobaňa 20 11 2 7 41:39 24 5. Látky 20 9 3 8 38:35 21 6. Čakanovce 20 8 4 8 32:26 20 7. Kriváň 20 7 5 8 28:28 19 8 Šafárikovo ?o 7 5 8 30:36 19 9. Buzita 20 7 4 9 39:33 18 10. Bátka 20 8 2 10 23:27 18 11. Radzovce 20 8 2 10 34:44 18 12. Cinobaňa 20 6 4 10 26:32 16 13. Tomašovce 20 7 2 11 27:45 16 14 Vinica 20 4 2 14 18:57 10 KELET-SZLOVAKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG - keleti csoport: Kračunovce - Budkovce 4:0, Medzilaborce - Stakčín 1:0, Sečovce - Vranov 1:2, Sabinov - š. Michaľany 3:1, Raslavice - Strážske 0:1, Nac. Ves - Bystré 3:1, Kráľ. Chlmec - Finti­ce 2:0. 1. Str. Nitra 22 12 6 4 47:20 30 1. Vranov 21 15 4 2 57:11 34 2. Lehnice 22 13 2 7 58:27 28 2. Sabinov 21 13 3 5 46:17 29 3. Hroboňovo 22 13 1 8 41:30 27 3. Š. Michaľany 21 12 1 8 37:20 25 4. Vydrany 22 12 1 9 48:40 25 4. Kračunovce 21 11 2 8 44:25 24 5. H. Kráľová 22 10 4 8 32:36 24 5. Medzilaborce 21 10 4 7 35:31 24 6. Žitavany 22 11 1 10 48:38 23 6. Nac. Ves 21 8 4 9 26:24 20 7. H. Potôň 22 10 2 10 43:38 22 7. Stakčin 21 10 0 11 30:29 20 8. N. Ves 22 9 4 9 35:41 22 8. Fintice 21 9 2 10 24:30 20 9. Trstice 22 9 3 10 34:38 21 9. Strážske 21 9 2 10 20:28 20 10. Matúškovo 22 10 0 12 35:38 20 10. Kráľ. Chlmec 21 9 2 10 26:41 20 11. Trnovec 22 8 2 12 37:50 18 11. Budkovce 21 8 3 10 20:28 19 12. Selice 22 7 3 12 30:44 17 12. Bystré 21 8 3 10 22:37 19 13. Čalovo 22 7 2 13 29:59 16 13. Raslavice 21 6 2 13 22:46 14 14. Tr. Mýto 22 6 3 13 30:51 15 14. Sečovce 21 2 2 17 14:56 6 Kelet: Calex Šurany - Bábov 2:1, Kameničná - Dvory 1:1, Bajč - SZ Šu­rany 2:2, Marcelová - Kozárovce 1:0, Salka - P Ruskov 5:0, Dulovce - Šahy 1:1, Tek. Lužany - Nesvady 1:2. Elma­radt mérkőzés: SZ Šurany - Nesvady Nyugati csoport: Moldava - Prakovce 2:2, Kežmarok — Sp. Vlachy 2:0, IS Košice - Spoje 1:5, Lokomotíva jun.- Lubeník 0:1, Poproč - Rožňava 2:1, N. Myšľa - Ľubica 0:1, St. Ľubovňa- Krompachy 2:1. 5:0 1. SZ Šurany 22 12 6 4 53:21 30 2. Bajč 22 9 6 7 42:33 24 3. Bánov 22 11 2 9 40:33 24 4. Dvory 22 11 2 9 41:37 24 5. $alka 22 10 4 8 42:43 24 6. Marcelová 22 10 3 9 39:31 23 7. Dulovce 22 10 3 9 35:31 23 8. T. Lužany 22 9 5 8 38:35 23 9. P. Ruskov 22 10 3 9 43:46 23 10. Nesvady 22 8 5 9 46:44 21 11. C. Šurany 22 9 3 10 35:35 21 12. Kozárovce 22 9 1 12 32:50 19 13. šahy 22 6 5 11 47:50 17 14. Kameničná 22 3 6 13 16:60 12 1. Lubeník 21 13 4 4 39:16 30 2. Kežmarok 21 9 6 6 24:19 24 3. Spoje 21 9 5 7 44:33 23 4. Rožňava 21 10 3 8 35:29 23 5. Moldava 21 10 9 5 28:23 23 6. St. Ľubovňa 21 8 6 7 26:37 22 7. IS Košice 21 7 7 7 28:31 21 8. Ľubica 21 8 4 9 28:31 20 9. Prakovce 21 6 8 7 24:27 20 10. N. Myšľa 21 8 4 9 22:25 20 11. Krompachy 21 7 6 8 21:24 20 12. Sp. Vlachy 21 6 6 9 30:33 18 13. Poproč 21 6 5 10 30:36 17 14. Lokomotíva jun. 21 4 5 12 22:37 13 A LABDARÚGÓ SZNL I 24. FORDULÓJA UTÁN A Plastika az I. liga kapujában cni m m ■ r\ oH' opi □niogaa< as A Sazka telitalálatos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 222211121 1 2 1 1 (ČSTK) Az utóbbi évek legjobb és legszínvonalasabb mérkőzését Bratislavában a Slovan és a Plastika Nitra játszotta. Rangadó volt a javából a labdarúgó SZNL I 24. fordulójának slágere, amelyet 15 000 néző tekintett meg. A Plastikát több ezer lelkes szurkoló kísérte el, s hazai környezetet varázsolt kedvenceinek a Slovan stadionjában. Ilyen is már régen volt, hogy az egykori KEK-győztes otthonában túlsúly­ban legyenek a vendégek hívei! A nyitraiak (Nitra) mintha megérezték volna: ezért a 90 percért érdemes száz kilométert utazni és bőrig ázni. Csapatuk ötletes, helyenként sziporkázó játékkal és győzelemmel viszo­nozta szurkolói bizalmát és szűnni nem akaró buzdítá­sát. A pályán a nedves, csúszós talaj ellenére hullámzott a játék, élvezetes, remek iramú volt a mérkőzés. Szinte percenként forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapat játékosai nagy odaadással futballoztak. Kezdettől fogva (főleg játékosságban) jobb volt a Plastika, labdarúgói ügyesen kombináltak és két-három húzásból álló villámgyors akciói rendre gólveszélyt jelentettek a Slo­van kapujára. A listavezető a modern, támadó labdarú­gás valamennyi szépségét felvonultatta. Molnár és Mihók elfutásai, mérnöki pontosságú beadásai, Halász és Gajdoš technikai trükkjei élményszámba mentek. A Slovan dicséretére váljék, hogy az egy perc alatt kapott két parádés gól után sem adta föl, mindent megtett az egyenlítésért. Az első félidő hajrájában Uhrík szépségdíjas gólját követően a Slovan mindent egy lapra tett fel. A szünet után sokszor tíz emberrel is rohamozott, ám a nyitraiak igen higgadtan, szervezetten védekeztek, igaz két esetben is a kapufa mentette meg az éllovast a góltól. Nagyon ügyes taktikát választott a második játékrészre a Plastika: megerősítette védelmét, és amint labdát szereztek a hátsó emberek, villámgyors, tértölelő átadásokkal indították a hátrahúzódott fürge lábú csatárokat. Ezek a váratlan, jól begyakorolt kontraakciók sokszor zavarba hozták a Slovan hátvédjeit, akik többnyire kétségbeesetten rúgták ki a labdát a vonalon túlra. Idegenben kevés csapat tette volna azt, amit a Plastika a hajrában: egygólos vezetésénél (3:2) az utolsó percekben nem tartotta a labdát, nem húzta az időt, hanem tovább hajtott, támadott s a 91. percben egy mintaszerű akcióból szerzett góllal tett pontot a kitűnő, vérbeli rangadó végére. Rojko játékvezetőnek nem volt könnyű dolga, hiszen a csúszós talajon a nagy iram, s a küzdelem hevében ,,becsúszott“ egy-egy keményebb belemenés. A két sárga lapon kívül több játékost is figyelmeztethetett volna. Ezzel a megérdemelt győzelmével a nyitrai csapat már gyakorlatilag megnyerte az SZNL l-et, hiszen hat fordulóval a befejezés előtt a nyolcpontos előny - behozhatatlannak tűnik. V. Svec (Slovan): - Hosszú idő után végre igazi focihangulat uralkodott Bratislavában. Kitűnő mérkőzést láthatott a szép számú közönség. Sajnos, nem sikerült nyernünk, játékosaim viszont a maximumot nyújtották. Nagy kár, hogy az első félidőben egy perc alatt kétszer is a hálónkba került a labda." J. Jarabinský (Nitra): - Külön készültünk az év mérkőzésére, a hazaiakat gyors ellentámadásokkal próbál­tuk meglepni és zavarba hozni. Ez a taktikánk teljes mértékben bejött és végül remek összecsapáson megérde­melten győztünk. Azt hangoztattam a fiúknak: igyekezzenek a félpályánál megszűrni a Slovan támadásait, és a széleken vezessük akcióinkat. Itt láttam a Slovan sebezhető pont­iát". ZSIGÁRDI LÁSZLÓ I. OSZTÁLY Zempléni csoport: Humenné B - Belá 2:1, Malčice - Petrovce 3:1, Kochanovce - Tušice 3:0, Somotor - Čierna 1:0, Sobrance - Zalužice 2:3, Dlhé - Lastomír 1:0. 1. Kochanovce 21 13 2 6 56:27 28 2. Zalužice 21 10 7 4 56:28 27 3. Michaľany 20 9 6 5 41:27 24 4. Somotor 21 10 3 8 48:43 23 5. Belá 21 10 3 8 40:36 23 6. Malčice 21 10 3 8 51:48 23 7. Dlhé 21 9 4 8 47:43 22 8 . Čiérna 21 9 3 9 43:40 21 9. Lastomír 21 9 3 9 35:33 21 10. Tušice 21 9 3 9 35:53 21 11. Sobrance 21 9 2 10 45:32 20 12. Petrovce 21 8 2 11 24:43 18 13. Humenné B 21 6 4 11 23:56 16 14. Brekov 20 1 3 16 11:56 5 Košicei csoport: Mokrance-V. Ida 2:1, ZtS B - Seňa 1:2, Dobšina - Myslava 1:0, Valaliky - ČSAD 1:2, Šaca - Družstevná 1:2, Revúca - Ge­ča 8:0, Barca - VVLŠ 1:1. 1. Dobšíná 21 16 1 4 67:24 33 2. Družstevná 21 15 3 3 51:21 33 3. Revúca 21 15 3 3 41:14 33 4. Mokrance 21 11 1 9 30:31 23 5. Valaliky 21 9 4 8 35:41 22 6. Barca 21 8 5 8 38:32 21 7. ČSAD 21 8 4 9 42:38 20 8. V. Ida 21 8 1 12 27:31 17 9. Myslava 21 7 3 11 28:40 17 10. Seňa 21 7 3 11 28:47 17 11. Geča 21 7 2 12 28:42 16 12. Šaca 21 6 2 13 35:45 14 13. VVLŠ 21 6 2 13 22:43 14 14. ZŤS B 21 5 4 12 31:54 14

Next

/
Thumbnails
Contents