Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-21 / 117. szám, szerda

ÚJ szú 7 1986. V. 21. 39. kerékpáros Békeverseny Ludwig idei hatodik győzelme (ČSTK) - A 39. kerékpáros Békeverseny hőse, Olaf Ludwig nyerte a XIII. útszakaszt, amely Karlovy Varyból Plzeňbe vezetett, s távja 150 kilométer volt. Nemcsak, hogy útszakaszgyózelmet aratott, hanem beállította a szovjet Lihacsov és a lengyel Szozda csúcsát, akik a Békeversenyen egy-egy évfolyamban hat-hat szakaszgyőzelmet arattak. Ludwig mögött a szovjet Vlagyimir Pulnyikov ért célba, a harmadik helyen pedig a Škoda Plzeň stadionjában helyet foglaló közönség nagy örömére a csehszlovák Anton Novosad. Ma a XIV. útszakaszra Plzeň — Mladá Boleslav között kerül sor (180 km). A XIII. útszakasz elején a cseh­szlovák versenyzők diktálták az iramot. Főleg Milan Jurčo nyújtott jó teljesítményt: a 20. km-nél maga mögé utasította az 58 tagú élbolyt. Megnyerte az első gyor­sasági versenyt, majd Sokolov­ban is ő diadalmaskodott. Ké­sőbb felzárkózott az NDK-beli Ampler, a szovjet Szajtov és a bolgár Zajkov, valamint a fran­cia Garnier. Sokáig együtt halad­SPORTHÍRADÓ • Bázelben Garri Kaszparov sakk­világbajnok előkészületi mérkőzést ját­szik az angol Tony Miles-szal. A ne­gyedik parti a 23. lépés után döntetle­nül ért véget. Az állás 3,5:0,5 a világ­bajnok javára. • Szép sikert ért el a Vítkovice ifjúsági labdarúgócsapata: a stuttgarti nemzetközi tornán elsó helyen végzett. A döntőben 2:0 arányban diadalmas­kodott a házigazda VfB Stuttgart ifjúsár- gi csapata ellen. • Nemzetközi előkészületi mér­kőzések: Kanada - Wales 0:3 (0:1), góllövők: Saunders (2) és Allen. Toluca - Irak 0:2 (0:1), góllövó: Said (2), Brazília - Atlante Mexico 2:1 (1:1), Belgium - Jugoszlávia 1:3 (0:3), góllö­vők: Claesen, ill. Skoro (2) és Janko­tak, de a 100. km-nél feljöttek az NDK kerekesei (Barth, Ludwig és Radtke) valamint a csehszlovák Novosad. A Škoda Plzeň stadionja előtt egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ki nyeri a XIII. útszakaszt. Olaf Ludwig hatalmas hajrát vágott ki és hatodszor állhatott fel az idei kerékpáros Békever­seny győzelmi dobogójának legfelső fokára. Úgy tűnt, hogy • Bonnban elkészítették az au­gusztus 13-23 között Madridban sorra kerülő vízilabda-világbajnokság sorso­lását. A magyar válogatott nehéz csoportot kapott, hiszen Spanyolor­szág és Olaszország csapatával került össze, a negyedik részvevő Izrael. • A nyugatnémet Steffi Graf dia­dalmenetét hozta a nyugat-berlini nemzetközi női teniszverseny. A 16 esztendős sportoló miután vasárnap párosban győzött, hétfőn az egyéni viadalt is megnyerte. Mindössze 64 perc alatt 6:2, 6:3 arányban legyőzte a világ legjobb női játékosának tartott amerikai Martina Navrátilovát. Novosad nem tudja magát beve­rekedni a első három közé, de az utolsó métere­ken megelőzte az addig előtte haladó szovjet Zsdanovot. A tíztagú élboly után valamennyi versenyző együtt érkezett a célba. A XIII. útszakasz eredményei: 1. Ludwig 3:27:58, 2. Pulnyikov —4, 3. Novosad -7, 4. Zsdanov, 5. Uszlamin (szovjet), 6. Barth mind -10,... 22. Skoda, 29. Regec, 30. Kreuziger, 33. Jurčo, 38. Fort (csehszlovákok) mind -47 mp. Csapatban: 1. NDK, 2. Szovjet­unió, 3. Bulgária mind 10:24:24, 4. Csehszlovákia -1:14, 5. Lengyel- ország, 6. Kuba -1:51 p. Az egyéni összetett sorrend­je: 1. Ludwig 43:10:05, 2. Pulnyi­kov —4, 3. Klimov (szovjet) -1:08, 4. Szajtov -1:11, 5. Uszlamin —1:16, 6. Romanov (szovjet)-1:27, 7. Regec -1:27, 8. Zsdanov -1:35, 9. Radtke -1:48, 10. Škoda -2:56. .. 12. Novosad -3:47, 13. Jurčo -4:57, 16. Fort -5:32, 33. Kreuziger -36:10 p. Összetett csapatverseny: 1. Szovjetunió 130:25:21, 2. NDK -3:10, 3. Cseh­szlovákia -7:32, 4. Lengyelország -13:49, 5. Bulgária -18:50, 6. Franciaország -23:05. Gyakori látvány a 39. kerékpáros Békeversenyen, hogy a résztvevők az egyes útszakaszok nagy részében egy csoportban haladnak (ČSTK-felv.) A 4. ökölvívó-VB margójára Európa csalódást okozott New Yorkban aláírták az ENSZ nemzetközi konvencióját Tovább erősödik az apartheid elleni harc Csehszlovákia - Svájc 3;0 (ČSTK) - Az elmúlt pénteken New Yorkban ünnepélyes keretek 1 ' között aláírták az ENSZ nemzetközi konvencióját a sportban megnyilvánuló apartheid ellen. A megállapodás, amely nagy visszhangra talált szerte a világon, arra kötelezi az aláíró országokat, hogy akadályozzák meg csapataik, vagy egyes sportolóik versenyzését a Dél-afrikai Köztársaságban, illetve ezek vetélkedését a Dél-afrikai Köztársaság sportolóival. A konvenció megerősíti az ENSZ-közgyűlés azon deklarációját, amely a sport­ban megnyilvánuló apartheid elleni harcra vonatkozik. A deklará­ciót az ENSZ-közgyűlés tavaly decemberben 125 szavazattal egyhangúlag jóváhagyta. (ČSTK) - Sikeresen rajtolt Cseh­szlovákia férfi tenisz-válogatottja a Düsseldorfban folyó Világ Kupa csapatverseny első fordulójában. Ä kék csoportban fölényes 3:0 ará­nyú győzelmet aratott Svájc ellen. A piros csoport első találkozóján az Egyesült Államok együttese 2:1-re verte Argentínát. Eredmények: Šmíd-Hlasek 6:4, 6:7, 6:4, Mečíŕ -Günthardt 6:3,6:3, Šmíd, Mečíŕ-Hla- sek, Günthardt 6:4, 6:4. A csehszlo­vák csapat legközelebb (holnap) Svéd­ország ellen játszik, a csoportmérkő­zés utolsó összecsapását május 24-én Ausztráliával vívja. Pravda - Televízió - Slovnaft Mahmoud a francia csapat élén (ČSTK) - A június 13-14-én Bratisla­vában sorra kerülő 27. Pravda-Televí- zió-Slovnaft nemzetközi atlétikai ver­senyre érkezett elsó nevezések szerint elsősorban a szombati Grand Prix- versenyszámok vonzzák a legjobb atlétákat. Erről tanúskodik a francia csapat nevezése is. Élén ugyanis nem más áll, mint a 3000 m-es akadályfutás európai csúcstartója (8:07,62, 1984), s az 1984-es olimpiai játékok ezüstér­mese, a helsinki VB negyedik helye­zettje, a 30 éves Joseph Mahmoud. A francia csapat kapitányának társasá­gában lesz Pascal Debasker, aki ezen a távon 8:20,34-et tud, s aki Los Angelesben nyolcadikként ért célba. A harmadik versenyző a 100 m-es női gátfutásban áll majd rajthoz: Anne Pigureau, a tavalyi ranglistán 12,89- cel a 11. volt. Kínából hatfös csapat érkezik, há­rom nő és három férfi. Közöttük lesz a tavalyi év legjobb ázsiai távolugrója, Wang Si-jie, akinek egyéni csúcsa 801 cm. D. Hull az amatőr boksz mellett (ČSTK) - A profi sportolók olimpiai részvétele ellen nyilatkozott a napok­ban véget ért 4. ökölvívó-világbajnok­ság színhelyén tartott sajtóértekezleten Doland Hull, az Amatőr ökölvívó Szö­vetség (AIBA) elnöke.- Az amatőr és a profi boksz szabá­lyai merőben eltérnek egymástól. Az Egyesült Államokban például a NOB végrehajtó bizottságának előterjesztett kódex jóváhagyása azt jelentené, hogy az amatőr ökölvívást halálra ítéljük - állapította meg Donald Hull. A júliusban Moszkvában sorra kerü­lő Jóakarat-versenyek Hull szerint pél­dát szolgáltatnak a nemzetek közötti együttműködésre. Az itt lebonyolítandó ökölvívótorna éidekes küzdelmeket, színvonalas csatákat ígér. A moszkvai szorítóban mindazok találkoznak majd, akik az amerikai Renóban nemrégiben befejeződött világbajnokságon az aranyéremért küzdöttek. A konvenció a továbbiakban felszólítja az ENSZ tagországait, ne támogassanak semmi olyan sporttevékenységet, ami ellentét­ben áll az okmány betűivel, foga­natosítsanak szigorú intézkedése­ket azok ellen a sportolók ellen, akik megszegik a határozatokat. Mindjárt a tanácskozás első nap­ján 43 ország, élén a Szovjetunió­val, írta alá e jelentős dokumentu­mot. Ismét tartózkodtak a nyugati országok, amelyek továbbra is fenntartják kapcsolataikat a Dél­afrikai Köztársasággal. Az ENSZ apartheid elleni kü­lönbizottságának elnöke, Joseph N. Garba nigériai nagykövet saj­nálkozását fejezte ki afölött, hogy mind ez idáig sok sportoló meg­sérti az ENSZ közgyűlés azon rezolúcióját, amely 1977-ben a Dél-afrikai Köztársaság bojkot­tálására szólított föl. Ezzel szem­ben nagyra értékelte néhány vi­lágnagyság magatartását, akik a sporteszméket helyezték előtér­be az anyagiak helyett. Ezek között az amerikai teniszezőt, John McEnroe-t és két rögbi játékost, az ausztrál Mark Ellát és az új-zélandi Graham Mourie-t említette. A Dél-afrikai Köztársaság boj­kottálásának megszegése a sport­ban csak ösztönzi az ország nagyvállalkozóit, hogy tovább ver­buválják az arra hajlandó sportoló­kat. Eddie Barlow, a Dél-afrikai Köztársaság sportbizottságának Sportfogadás A SPORTKA 20. játékhete I. húzá­sának nyereményei: I. és II. díj: nincs nyertes, III. díj: 86 nyertes á 22 705 korona, IV. dij: 6196 nyertes á 530 korona, V. díj: 127 592 nyertes á 40 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. dij: egy nyertes - 200 000 korona, III. díj: 92 nyertes á 20 600 korona, IV. díj: 5893 nyertes á 530 korona, V. díj: 108 985 nyertes á 45 korona. A SAZKA 20. játékhetének nyere­ményei: I. díj: 29 nyertes á 13 180 korona, II. díj: 660 nyertes á 875 korona, III. dij: 7826 nyertes á 120 korona. (ČSTK) igazgatója nemrégiben egy londo­ni sajtóértekezleten gátlástalanul kijelentette: a tengerentúlról to­vábbi sportolókat várnak portyára. Jelenleg új-zélandi játékosokból álló rögbicsapat játszik a Dél­afrikai Köztársaságban, az új- zélandi sportszervek és kormány határozott tiltakozása ellenére. Sydneyből az a hír érkezett, hogy a Dél-afrikai Rögbi Szövetség hasonló portyára hívta meg az ausztrál válogatottat... Egyértelműen a kubaiak ver­senye volt a napokban véget ért 4. amatőr ökölvívó-világbajnok- ság, hiszen a 12 súlycsoportból hétben hazavitték az aranyér­met. Három maradt a házigazda amerikaiaknak, egy-egy jutott a Szovjetuniónak és Dél-Koreá- nak. A kubai fölény két tényezőre vezethető vissza: az egyik, hogy jelenleg övék a legütőképesebb csapat, a másik, hogy mindinkább élvezik a bírók szimpátiáját. Voltak persze egyértelmű esélyeseik, akik tudásukkal kiemelkedtek a mezőnyből. Ide sorolható Tor­res, Reyes, Espinoza, Romero és Stevenson. És voltak szeren­csés aranyérmeseik is, mint a többször is megvert, mégis győztesnek kihozott Horta, vagy a leléptetésből visszahozott Sa­von. A kubaiak döntő fegyvere a megalkuvást nem ismerő harc­modor, az ellenfél állandó űzése, hajtása ezúttal a korábbiaknál is meggyőzőbb és eredményesebb volt. A hazai szorítóban küzdő amerikaiak elégedettek lehet­nek a három aranyéremmel, hiszen csapatuk ezúttal felemás volt, egy osztállyal elmaradt a Los Angeles-i olimpián feltű­nően eredményes gárdától. Gyengélkedtek viszont az európai versenyzők. Az NDK-belieknek eleinte szerencséjük volt, a végén viszont néhány kritikus mérkőzé­sen a játékvezetők ellenük fordul­tak, így meg kellett elégedniük három ezüstéremmel. A szovjet csapatból néhány nagyágyú - el­sősorban Alekszandrov és Ja- gubkin - gyengélkedett, mindösz- sze Sisov mentette a mundér becsületét. Sokat fejlődtek a dél­koreaiak, a venezuelaiak és a bol­gárok, míg az olaszok és a len­gyelek szemlátomást visszaestek. Csehszlovákia két képviselő­je, Michal Franek és Štefan Cirok csalódást okozott, hiszen a szakvezetés egy érmet várt tőlük. Ismét bebizonyosodott, hogy a csehszlovák ökölvívás nem tartozik a világ élvonalába. Annál fájóbb ez a balsiker, mivel mindkét bokszoló ismeretlen el­lenféltől szenvedett vereséget. A magyar ökölvívósport sem remekelt Renóban. Két érmet (bronz) ugyan szereztek a magya­rok, ám ennél többet várt a szak­vezetés. Váradi és Molnár meg­tette a magáét, Hranek viszont sokadik világversenyén sem bizo­nyított, Isaszegi sem lépett előre. Ezúttal is a harcos, kemény ökölvívást értékelték a bírók. Az idei ökölvívó-VB színvonalában talán elmaradt a münchenitől, har­cosságban, küzdelemben felül­múlta azt. Ami a bíráskodást illeti: a helyzet kritikus. Ha az AIBA vezetői nem oldják meg villámgyorsan a gondokat, a sportág tovább veszíthet nép­szerűségéből, látványossá­gából. A labdarúgó SZNL I 25. fordulója után Tét nélkül is komolyan! A labdarúgó SZNL I 25. fordulójának hét mérkőzésén (a Plastika Nitra - ZŤS Košice összecsapást szerdán, május 28-án játsszák), mindössze 16 gól született, ebből hatot Léván (Levice) láthatott a közönség a Levice - Hurbanovo (4:2) összecsapáson. Bőven osztogatták a játékve­zetők a sárga lapot, összesen húsz játékost(l) figyelmeztettek. A hét stadion lelátóin majd tízezer néző foglalt helyet, s többnyire küzdelmet láthattak a szurkolók, mint szép játékot. A RANGADÓ UTÁN SZÜRKESÉG. Úgy tűnik, a Slovan Bratislava a Plastika Nitrától elszenvedett hazai veresége (2:4) után már beletörődött a sorsá­ba. Az önbizalmát vesztett bratislavai gárda a Seni­ca otthonában csak vergődött, s a 90 perc alatt mindössze egy (!) helyzetet dolgozott ki A döntet­len reményében érkezett az exligás, de az idóhúzásos taktikája egy órányi játék után csődöt mondott. Szinte doppingként hatott a hazaiakra az elsó gól, akik az utolsó fél órában kitűnő játékkal örvendeztették meg lelkes szurkolóikat. A Slovan passzív labdarúgása csalódást okozott, mind­össze Stromšík kapus teljesítményével lehetett elégedett a „kékek“ edzője. Ez annál is inkább meglepetésnek számít, mivel az előző forduló­ban a Plastika elleni találkozón a Slovan veresége ellenére igen ötletesen, helyenként jól játszott. A kitűnő iramú rangadó után a Slovan edzője abban reménykedett, hogy a bajnokság hátralevő összecsapásain eredményes és jó játékot produkál majd csapata, hiszen számukra már nem lesz tétjük a mérkőzéseknek. Éppen ezért minden­kitől azt várta: tudása legjavát nyújtja. A senicai stadionban pontosan az ellenkezője történt! Talán egy hét alatt elfelejtettek volna futballozni a Slovan játékosai? Vagy tét nélkül nem tudnak (nem érdemes) komolyan játszani? NYOLCVANKILENC PERC UNALOM. Két gól (az elsó percben) és semmi más. így lehetne egy mondattal jellemezni a Petržalka - Martin mérkő­zést, amely még a járási bajnokságban is nehezen kapott volna elégséges osztályzatot. Két álmosan, öregurasan futballozgató együttes nem sok emlí­tésre méltó dolgot hozott össze a 90 perc alatt. Nyugodtan hazamehettek volna a nézők az első perc (1:1) után, mindössze egy kihagyott aján­dék tizenegyesről (a petržalkai Tóth a felső lécre lőtte a labdát) és három elpuskázott, ordító helyzetről maradtak volna le. A hazaiak négy erősségük (Stranianek, Beseda, Zrubec és Šoltés) nélkül ösztönösen, minden elképzelés nélkül futballoztak, többnyire vaktában rugdos­ták az ellenfél kapuja elé a labdát. Masnýnak nem ment a játék, az egész mérkőzés alatt egyszer sem tudott szabadulni őrzőjétől, aki mindig a nyomában volt, árnyékként kísérte. A szoros emberfogás pedig köztudott, hogy kedvét szegi a Petržalka jobbszélsőjének. A vendégek az elsó negyedóra után beálltak védekezni, s játszi köny- nyedséggel hárították a hazaiak erőtlen és kiismer­hető próbálkozásait. Hiába játszott nagy fölényben az exligás a szünet után, a tizenhatosnál azonban rendre eladták a labdát a fekete-fehérek. A martini­ak, ha a kezdeti elszántsággal folytatják, talán a győzelmet is megszerezhették volna, mert a hazaiak védelme úgy látszott, igen sebezhető. Ezt bizonyítja az első ellenakcióból kapott gól és az ezt követő ziccerhelyzet is. KIESÉSI RANGADÓK. Az elsőség sorsa gya­korlatilag már régebben eldőlt, a kiesés elleni harc viszont még csak most kezd kiéleződni. Nem kevesebb, mint hat csapat próbál menekülni a veszélyes zónából. Nehéz helyzetbe került a Púchov, miután otthonában szenvedett vere­séget az ugyancsak kiesöjelölt Humennétől. Jól jött ez a két váratlan pont a kelet-szlovákiaiaknak, ugyanis a következő fordulóban a listavezető Plastikát fogadják. A sereghajtó Michalovce ugyan legyőzte az újonc Stropkovot, ám továbbra is a legnagyobb ,.esélyes” (a Púchovval) a kiesés­re. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents