Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-21 / 117. szám, szerda

Peter Colotka elvtárs beszéde Elhangzott a Nyitrán (Nitra) megtartott választási gyűlésen KOMMENTÁLNIUK Saját erőből - gazdaságosan Amikor az esztendő legelején az új ötéves tervidőszak építőipari feladatairól esett szó, az egyik építőipari nagyválla­lat igazgatója arról beszélt, hogy jelentősen megnőtt a beruházási kedv. Hogy ezt miért említem aZ ötéves tervidőszak beruházási feladatainak kapcsán? Azért, mert a közvéleményben az évek során a beruházás fogalma szinte egybenőtt a nagy építőipari munkálatokkal. Lassan azonban meg kell szoknunk, hogy a jövőben a beruházás fogalmában az építőiparnak a szerepe csökken, s egyaránt érteni kell alatta a gépek, berendezések cseréjét. Sőt, ebben a folyamatban az is egyre inkább feltűnhet, hogy a beruházási folyamat, eddigi tervezési üteme nemegy­szer lassúnak bizonyult a fejlődés iramához viszonyítva. Hiszen ami a tervezés idején csúcstechnológiának számított, az új beruházásból új népgazdasági kapacitássá előlépett létesítmény berendezései átlagos színvonalúvá degradálód­hattak az évek során. Éppen ezért a beruházási politika új vonásai között minden eddiginél fontosabb az az elv, amely a vállalati önállóságnak a beruházások területén is nagyobb teret biztosít. Sőt, meg is követeli, s előtérbe kerül az igény, hogy a vállalatok saját anyagi eszközeiket használják fel a beruházások kiadásainak fedezésére. Ebből következik az a feltételezés, hogy ily módon jelentősen lerövidülnek a beruházások megvalósítási határ­idői, s a vállalati érdekeltség, a gazdaságosság szempontja eleve kiemelt helyen szerepelve ezt biztosítani is tudja. Már csak azért is, mert a beruházási kedv - ahogy az elején említettük - valóban megnőtt, és ennek mértékét milliárdok- ban mérjük. Példaként említhetjük az Ércbányák- és Magne­zit Müvek termelési-gazdasági egység erre az ötéves tervidőszakra beütemezett beruházási kiadásait. Azok kere­ken egymilliárd koronával tesznek ki többet, mint 1980 és 1985 között, amikor is 2,8 milliárdnyit fordíthattak beruházási célokra. Ezért is említettük az elején a beruházási politikában bekövetkezett szemléletváltást, hiszen a központi gazdasági szervekkel együtt a termelési-gazdasági egységekre is vonatkozik az a határozat, hogy a korszerűsítési jellegű beruházásokra szánt kiadásokra kell elsősorban összponto­sítani. így például a technológiai berendezések, gépek vásárlására az elektrotechnikai iparban az összberuházásoknak legalább a 35 százalékát a kohó- és nehézgépiparban annak 55, az általános gépiparban pedig 51 százalékát kell fordítani. Ha a népgazdaság egészét tekintjük, akkor ez az arány 63 százalék körül mozog, ellentétben a 7. ötéves tervidőszakkal, amikor is fele-fele arányban oszlott meg a beruházások összege az építkezés és a berendezések vásárlása között. Igaz ugyan, hogy a beruházási terhek nagyobbik felét továbbra is az állam viseli, de a „saját erőből - gazdaságo­san“ elve lényegében előmozdítja a beruházáspolitika gazdaságosságának mutatóit össztársadalmi szinten is, s ennek a folyamatnak erősödnie kell. MÉSZÁROS JÁNOS Közel két esztendeje... Automatizálás a lubeníki magnezitüzemben Colotka elvtárs beszéde beve­zető részében rámutatott arra, hogy a Nemzeti Front jelöltjei a választók bizalmáért és támoga­tásáért annak szándékával és akaratával folyamodnak, hogy se­rény munkájukkal megvalósítsák a szociális és a gazdasági fejlesz­tés programját, amelyet Csehszlo­vákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa tűzött ki, s amely a Nemzeti Front és az egész nép programjává vált. Választási előkészületeinket- mondotta - alkotó légkör, az emberek összehangolt igyekezete jellemzi. Szöges ellentétben áll ez a tőkés államok választások előtti csinnadrattájával. Ezekben az ál­lamokban a hatalmi gépezet célja megőrizni a burzsoázia uralmát. A monopóliumok ezért finanszí­rozzák az őket szolgáló képviselő­jelöltek választási alapjait, ezért törekednek ellenfeleik, főleg a ha­ladó személyiségek lejáratására, ezért törekednek habozás nélkül botránykeltésre, övön aluli ütések­re, szélhámosságokra és különfé­le üzelmekre. Ezért - a tőke uralma érdekében - a választások után a feledés homályába merülő, irreális ígéretekkel igyekeznek megnyerni a választók szavazata­it. Ez volt a helyzet nálunk is a tőke uralma idején. Dolgozó népünket a történelmi zsákutcából Csehszlovákia Kom­munista Pártjának harca juttatta ki- mondotta a továbbiakban. E na­pokban, amikor megemlékezünk a párt megalakulásának 65. évfor­dulójáról, hálával eltelve értékeljük áldozatos harcát a szociális és nemzeti felszabadulásért, a dolgo­zók millióinak emberhez méltó életéért. Amint azt Husák elvtárs mondotta, ezen évforduló alkal­mából ,,a párt dicső, harcos útja elválaszthatatlan kapcsolatban áll népünk küzdelmével hazánk szo­cialista jelenéért és holnapjáért“. A Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével elért sikerek arra köteleznek és ösztönöznek bennünket, hogy becsülettel és felelősségteljesen megvalósítsuk a fejlett szocialista társadalom jelenlegi szakaszának feladatait. Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa fel­mérte az elmúlt 15 esztendőben és főleg a 7-. ötéves tervidőszak­ban kifejtett igyekezetünk eredmé­nyeit. Meggyőződésem, hogy ke­rületük, járásuk, városuk viszony­latában ismerik ennek a kedvező és buzdító mérlegnek egyes téte­leit. Ezeket nyilván ismerik mun­kahelyükön és családjukban, s az időközben felépült új lakónegye­dekben, iskolákban, számos to­vábbi közhasznú létesítményben. Tisztában vannak azzal, hogy az elmúlt időszakban milyen előrelé­pést tettünk. Ebből az alkalomból szeretnék szívélyes köszönetét mondani az aktív tisztségviselők­nek, a Nemzeti Front szervezetei képviselőinek és önöknek, akik kezdeményező, elkötelezett tevé­kenységükkel hozzájárultak váro­suk és járásuk, valamint szocialis­ta hazánk fejlődéséhez. Úgy mint önöknél, az elmúlt ötéves tervidő­szakban jó eredményeket értünk el szlovákiai és országos méretek­ben is, amivel megteremtettük a további előrehaladás feltételeit. Fontos körülmény, hogy a 7. ötéves tervidőszakban mélyreha­tóbban megismertük és jobban kezdtük kiaknázni a csehszlovák gazdaság teljesítőképessége fo­kozásának lehetőségeit. Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa az eltelt idő­szak eredményeiből, társadal­munk szükségleteiből és lehető­ségeiből indult ki, amikor a fő irányokban meghatározta a 8. ötéves tervidőszak szociális és gazdasági fejlődése meggyorsítá­sának stratégiáját és jelezte társa­dalmi, valamint gazdasági fellen­dülésünket az ezredfordulóig. Fel­tételezve azt, hogy figyelmüket nem kerülték el e fejlődés alapvető mutatói, kiemelem elsősorban an­nak a célkitűzésnek a jelentősé­gét, hogy a nemzeti jövedelmet országos viszonylatban 18-19 százalékkal, Szlovákiában pedig 23-25 százalékkal kívánjuk növel­ni. Egyetértünk abban, hogy ez rendkívül igényes cél, annál is inkább, mivel nem számolhatunk a nyers-, a tüzelőanyag és az energia fogyasztásának lényeges növekedésével, hanem jobban kell hasznosítanunk a rendelkezé­sünkre álló erőforrásokat, követ­kezetesen érvényesítve az inten- zifikálásnak, a hatékonyság és a minőség javításának irányvé­telét. A nemzeti jövedelem ilyen mér­vű növelése elkerülhetetlen és lehetséges. Miért elkerülhetetlen? Elsősorban azért, mivel a 8. ötéves tervidőszakban gyorsab­ban kell emelkednie a lakossági életszínvonalnak. A személyes fo­gyasztás növekedésének üteme kétszerese kell legyen a 7. ötéves tervidőszak ütemének. Az előrelé­pés érdekében jelentős beruházá­sokat kell eszközölnünk az iskola­ügyben, a tudományban, a kultú­rában, az egészségügyben, a szo­ciális ellátásban. A társadalmi fogyasztás költségei 22 százalék­kal lesznek nagyobbak. Az eddigi­nél jóval többet fordítunk a környe­zet alakítására és védelmére. Mindez állampolgáraink érdekét, kiteljesedettebb, gazdagabb és elégedettebb életüket szolgálja. Másodszor, a nemzeti jövede­lem gyarapítása elkerülhetetlen azért, mivel korszerűsítenünk és bővítenünk kell a gazdaság anya­gi-műszaki alapját (Nyitrában (Nit­ra) például a volt Elitexben rendkí­vül korszerű elektrotechnikai ter­melést kell elindítanunk). Azért tesszük ezt, hogy növekedjen és minőségileg javuljon a termelés, nagyobb legyen a munka termelé­kenysége és tökéletesítsük a munkafeltételeket. Tudjuk, hogy a világ előrehalad és mi nem maradhatunk le, teljesítenünk kell a kitűzött feladatokat. Harmadszor, a nemzeti jövedel­met a meghatározott mértékben azért kell növelnünk, hogy szilár­dítsuk köztársaságunk védelmi képességét. Tudjuk, hogy építő­munkánk és békés életünk védel­mi készségünktől függ, hiszen gyönge emberek módjára nem rimánkodhatunk a békéért. Mindabból, amit mondottam, semmiképp sem engedhetünk, s ez vonatkozik az életszínvonal­ra, beleértve a környezetvédelmi programokat csakúgy, mint az anyagi-műszaki bázis fejlesztésé­nek és korszerűsítésének felada­taira. S nem csökkenthetjük azo­kat a nem csekély eszközöket sem, amelyeket feltétlenül szük­séges védelmi képességünk biz­tosítására fordítani. Ezért kell elér­nünk az erőforrások gyarapítása terén kitűzött célokat és ezért kell meggyorsítanunk a szociális és a gazdasági fejlődést. Itt-ott felvetik a kérdést: teljesít­hetőek ezek a nagy feladatok? Igen, ez lehetséges és elkerülhe­tetlen. Csehszlovákia Kommunis­ta Pártjának XVII. kongresszusa nagyon igényes, de valós célokat tűzött ki és meghatározta, hogy a pártnak és az egész társadalom­nak figyelmét mire kell összponto­sítania. Növelni kell saját tudomá­nyos-műszaki bázisunk hozzájá­rulását, szorosabbá kell tenni a tu­domány és a termelés kapcsola­tát. Ezáltal' meggyorsíthajtuk és meg is kell gyorsítanunk az előre­haladást és a kedvező eredmé­nyek elérését. Lehetőségünk és kötelességünk teljes mértékben élni a világ tudományának vívmá­nyaival, elsősorban a Szovjetunió­val és a további szocialista orszá­gokkal kibontakozódó együttmű­ködés keretében. E tekintetben példátlan lehetőségeket tár fel előttünk a KGST tagállamai tudo­mányos-műszaki haladásának 2000-ig szóló komplex programja, valamint a tudományos-műszaki együttmüködés kétoldalú hosszú távú programjai a Szovjetunióval és további szocialista államokkal. Az új feladatok fölött elgondol­kodva, még mélyebben tudatosít­juk, hogy legnagyobb kincsünk az emberek képességei, tudásuk, ügyességük, öntudatosságuk és áldozatkészségük. Ez a szociális és a gazdasági fejlődés meggyor­sításának mozgatóereje»a 8. öt­éves tervidőszak igényes céljai elérésének fő szavatossága. Szükséges azonban minden mun­kahelyen és minden kollektívában jobban és bátrabban lehetővé tenni az alkotó képességek érvé­nyesülését. Támogatnunk és hasznosítanunk kell a kezdemé­nyezést, ügyelnünk kell az embe­rek munkájának igazságos erköl­csi és anyagi elismerésére, ki kell elégítenünk szükségleteiket, fi­gyelmesen számba kell vennünk az állampolgárok észrevételeit és javaslatait, amelyek értékes hoz­zájárulást jelentenek a közügyek igazgatásához és az irányításhoz. Husák elvtárs Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kong­resszusán ismét hangsúlyozta, hogy szocialista társadalmunk ki­meríthetetlen erőforrása a nép alkotó tevékenysége, kezdemé­nyezése és öntudatossága. Fej­lesztésük és felhasználásuk az alapvető módja annak, hogy ha­zánkban tovább szilárduljon a dol­gozó embernek, az ország gazdá­jának helyzete. A szocialista de­mokrácia magasabb fejlettségi fo­kának elérése elsősorban azt je­lenti, hogy sokoldalúan ki kell bontakoztatnunk a Nemzeti Front­ban tömörült szervek és szerveze­tek, a törvényhozó testületek és a nemzeti bizottságok tevékeny­ségét, és hogy ezekben a szer­vekben és szervezetekben érvé­nyesülnek, beérnek és elmélyül­nek - lenini értelmezésben - a szocialista népi önigazgatás elemei. Hasznosnak tartjuk a figyelem felhívását ezekre az alapelvekre főleg most, a képviselőtestületi választások előtt, mivel képviselő­iknek, a bizottságok tagjainak és az aktívának a feladata a minden­napos életben a közügyek bölcs igazgatásával valóra váltani eze­ket az alapelveket az emberek és a szocializmus javára. Hangsú­lyoznunk kell, hogy az emberek, az állampolgárok élete mindenna­pos problémáinak megoldása a képviseleti szervek, s főleg a lakossággal a legszorosabb kapcsolatban álló nemzeti bizott­ságok alapvető kötelességei közé tartozik. Az emberek elkötelezett­sége és kezdeményezése növe­kedésének s a Nemzeti Front' választási programjai teljesítésé­ben való cselekvő részvételüknek fontos előfeltétele ez a közvetlen és tartós kapcsolat a választók és a választottak között, továbbá a képviselők kötelessége számot adni tevékenységükről és tanács­kozni az állampolgárokkal. Peter Colotka elvtárs beszéde zárórészében elismeréssel mél­tatta Nyitra városa és járása vá­lasztási programtervezeteit, ame­lyek megfelelnek az igényes mér­céknek. Beszédét e szavakkal fejezte be: A nemzeti bizottságok, valamint a Nemzeti Front szerve­zetei vállvetett igyekezetével, a la­kosság hozzájárulásával el kell érnünk azt, hogy ez a város még szebb legyen, lakosai jól érezzék magukat és látogatói szívesen ismét felkeressék ezt a történelmi múltú és korszerű várost, a szín­vonalas termelésnek, a fejlett kul­túrának, a jó sportéletnek városát, ezt a tiszta, egészséges és ven­dégszerető várost. A tudományos-műszaki fejlesz­tés meggyorsítása társadalmunk alapvető feladatai közé tartozik. Ez a gondolat először a CSKP XVI. kongresszusán hangzott el, majd a CSKP KB 8. ülése foglal­kozott vele újra, legutóbb pedig a CSKP XVII. kongresszusa is megkülönböztetett figyelemmel kí­sérte ezt a témakört. Nem véletle­nül, hiszen a tudomány és a tech­nika fokozatosan olyan közvetlen termelőerővé válik, amely meg­gyorsítja az intenzifikációs folya­matok lefolyását, nagyobb terme­lési hatékonysággal, termelékeny­séggel és a munka minőségének javításával jár. Igazán figyelemre­méltóak ezen a téren a lubeníki magnezitüzem által elért eredmé­nyek. Csaknem két éve használják már azt az automatizált osztályozó és ragasztógépsort, amely a mag­nezitiparban egyedülálló a maga nemében. Mindaddig, míg a gya­korlatban e gépsorokat nem alkal­mazzák, minden téglát az égetés után külön raktak ki az alagútko- csikból, és kézzel osztályoztak. Ezt a megerőltető munkát, ame­lyet többnyire nők végeznek, ilyen úton próbálták megkönnyíteni. A prešovi Fémipari Kutatóintézet segítségével ezt sikerült is megol­dani. A gépsor előnyei közé tarto­zik nemcsak, a nehéz munka felszámolása, hanem a nagyobb munkatermelékenység elérése is. Jelenleg a gépsor egy óra alatt négy tonna téglát képes osztá­lyozni. Ennek azonban fokozato­san hat tonnára kellene emelked­nie. Egyidejűleg fél százalékra csökkent a mechanikus károsodás nyomán keletkezett törmelékek aránya. Az új berendezés Lubeníkben nem vált rögtön népszerűvé. So­kan nem bíztak benne. Hogy ez az igazán kiváló dolog mégis érvé­nyesülhet, az az üzem igazgatójá­nak köszönhető, aki a tudomá­nyos-műszaki fejlődés igazi híve. Ma már nemcsak a testvéri üze­mekből járnak ide az automatikus gépsor megtekintésére. A lubeníkiek azonban nem pi­hennek e siker elérése után sem. A prešovi Fémipari Kutatóintézet­tel elkezdett együttműködést igye­keznek továbbfejleszteni. Már most néhány kész tervük van a további termelési részlegek au­tomatizálására. Konkrétan a pré­seknél a téglák lerakására és az alagútkocsikra való helyezésükre az AM-80 jelzésű manipulátort szeretnék alkalmazni. Részletes korszerűsítési tervet dolgoztak ki. A feladatok megoldá­sát már magában az is sietteti, hogy ezeket a termelési berende­zéseket több mint két évtizede használják. Ezt a munkát a termelés korlá­tozása nélkül akarják elvégezni. Az alagútkemencék teljesen auto­matizált működtetésére a kassai (Košice) Műszaki Főiskola segít­ségével, a kocsik pályájának auto­matizálását az egész téglagyártó részlegen pedig a prešovi gép­gyárral és a kassai Ércbányater­vező Intézettel együttműködve szeretnék elérni. Szintén foglal­koznak a vegyi kötésű építőanya­gok bádogcsomagolásának auto­matizált szállításával az üzem préselöjébe. Ezidáig mindezt kéz­zel végzik. Nem feledkeznek meg olyan súlyos problémáról sem, mint a lu­beníki magnezitgyár környékének rekultiválása. E területen nagyon eredményes együttműködést bon­takoztattak ki a Kelet-szlovákiai Állami Erdőgazdasággal és az erdőgazdasági kutatóintézettel. MAGDALÉNA KOHÚTOVÁ ÚJ SZÚ 4 1986. V. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents