Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-20 / 116. szám, kedd

Földmérők lesznek I- ÚJ FILMEK - ■ ■■■■■■■■ Ultimátum (lengyel) A gondozott, nagykiterjedésű városi park melletti sporttelepen vérpezsdítő diszkózenét sugároz­nak a hangfalak. Az üdezöld gyepen szemrevaló lányok heve- résznek feszes atlétaöltözetben, élvezve a jó muzsikát és a kelle­mes tavaszi napsütést. Persze azért nem olyan gondtalan a lo­sonci (Lučenec) Klement Gottwald Építőipari Szakközépiskola diák­jainak élete, mint ahogyan azt a pillanatnyi látvány sejteti. A II. B és C osztály leánytanulói ugyan­is meglehetősen fárasztó futóed­zés után „engedték el“ egy kicsit magukat, de rövidesen szedelóz- ködniük kell. Nincs még vége a napnak, várják őket délutáni kötelezettségeik. Miután a közeli iskolában átöl­töznek a lányok, az egyik földszinti tanteremben beszélgetünk hét­köznapjaikról; a tanulásról, szó­rakozásról és a terveikről.- Csaknem minden délután fu­tóedzést tartunk mostanában; ez ugyan nem kötelező foglalkozás, ám úgy tapasztaljuk, elvárja tőlünk új tornatanárunk, aki nagyon sze­reti az atlétikát, s jó szereplést vár tőlünk a hagyományos tavaszi futóversenyeken - mondja a vilkei (Veliká nad Ipľom) Oláh Krisztina, aki egy idó óta már a városi sportegyesület atlétikai szakosz­tályának edzéseit is látogatja. Emellett osztálytársnői szerint igen tehetséges táncdalénekes is. Tavaly a barátság hónapja alkal­mából rendezett versenyen a díja­zottak között volt. Persze nem ó az egyetlen fiatal tehetség Vüké­ről ebben az osztályban. Sinka Ivett például a vers- és prózamon­dóversenyeken jeleskedik, s Tal­pas Angéla sem marad el mögöt­tük, mert ő meg szépen rajzol és fest, s ha sikerül, ilyen irányban szeretné folytatni tanulmányait. A három kislány bejáró, a több­ség azonban diákotthonban lakik, ahol jók a feltételek a szórakozás­ra és a sportolásra. Persze, hama­rosan egyetértünk abban, hogy a versenyek, a szakköri tevékeny- ' ség, a táncház (mely a rimaszom­bati Ádám Lajos vezetésével két­hetenként népitáncosokkal telik meg) csak másodlagos számukra a tanulás mögött.- Osztályunk előmenetelére nem lehet panasz, s ebben közre­játszik, hogy jó közösséget alko­tunk, segítünk egymásnak - fogal­maz tömören Róka Ingrid, aki az ipolysági (őahy) gimnáziumban felvételizett, de még idejében meggondolta, hogy nem megy főiskolára, így mindenképpen elő­nyösebb számára a szakközépis­kola. Losoncra került, s amint mondotta, nem bánta meg a dön­tést, mert a földmérés nagyon érdekes. Megerősíti egyébként szavait tanulmányi átlaga is, mely félévkor 1,8 volt. A földmérés mellett döntött Fi- czere Miriám is Érsekújvárból (No­vé Zámky), de nem véletlenül és kényszerhelyzetben, hiszen náluk a család több tagja is a szakmá­ban dolgozik, s ellentétben Ingrid­del, ő a középiskola sikeres befe­jezése után tanulmányait főiskolán szeretné folytatni. Persze nem mihdenki a kétség­telenül divatosabb földmérés mel­lett tör lándzsát a közösségből. Nagy Zsófia Kalondáról például a hagyományos építészet mellett kar­doskodik. Egyrészt mert bátyja is építész, másrészt mert őt gyer­mekkorától a belsőépítészet, az architektúra foglalkoztatja. Hason­ló nézete van Kovács Olgának és Uhrin Mártának is.- Mióta van választási lehető­ségük a tanulóknak? - kérdeztem a lányokkal folytatott beszélgetés után Jana Mackóvá igazgatóhe­lyettestől.- Két évvel ezelőtt született döntés arról, hogy iskolánkban bevezetjük a földmérési szaknak, mint az építészet rokonszakának, vagy inkább egyik ágazatának oktatását. Az új szak megindítását az tette szükségessé, hogy az ország déli részén - mindenek­előtt a magyarlakta vidéken- szakemberhiány volt, másrészt mi is szorgalmaztuk, mert úgy tapasztaltuk, hogy a mezőgazda­sági vállalatok gyakran foglalkoz­tatják egykori növendékeinket földmérőkként, örültünk a döntés­nek azért is, mert a klasszikus építészet iránt - különösen a ma­gyar tanítási nyelvű osztályokban- már nem volt olyan érdeklődés, mint a korábbi években. Nos, eddigi tapasztalataink kedvezőek, különösen a lányok körében élénk az érdeklődés az új szak iránt. Annyi jelentkezőnk ugyan még tavaly sem volt, s az idén sincs, hogy két évfolyamot nyithatnánk, ezért az osztályt, melynek létszáma harminc, két csoportra osztjuk. A közismereti tantárgyakat közösen, a szaktan- tárgyakat külön-külön tanulják. Az elsó évben még nehézségeink voltak, tavaly azonban már sikerült szakképzett erőket biztosítanunk, s a különböző mérőműszerekkel való ellátottságunk is megfelelő. Sajnos ugyanez még nem mond­ható el új tantárgyunk, az elektro­nika oktatásával kapcsolatban. Nincsenek se szakképesített taná­raink, se számítógépeink, s a gon­dot tudomásom szerint egy nagy számítóközpont létesítésével kí­vánják megoldani, ahol mind a gimnázium, mind pedig a szak- középiskolák diákjai remélhetőleg már a jövő tanítási évben megis­merkedhetnek a számítástechnika alapjaival.- Említette, hogy az utóbbi idő­ben megcsappant az érdeklődés Az űrhajózásról a laikusok na­gyon sokat és ugyanakkor nagyon keveset tudnak. A világ tömeg­kommunikációs eszközei rend­szeresen beszámolnak az űruta­zásokról, tévéközvetítéseket látha­tunk az úrból, kiállításokon a saját szemünkkel csodálhatjuk meg a berendezéseket. S olyan sajná­latos tragédiák is, mint amilyen a Challenger startja volt, a techni­ka és tudományos információk tömegével ismertetnek meg ben­nünket. S mégis, a nagyközönség szá­mára a praktikus, mindennapi részletek, azok az izgalmas fizikai és pszichikai hatások, amelyek az űrhajósokat érik, az utazás mindennapjai a legérdekesebbek. S mivel ezek a mozzanatok jósze­rivel ismeretlenek előttünk, hiába látjuk a tévé képernyőjén a moso­a magyar tagozat iránt. Vajon miért?- Az okokat mi is kerestük, s részben magyarázatot is talál­tunk. Először is: megszűnt mono­polhelyzetünk. Amíg ugyanis hosszú éveken át Szlovákiában az egyetlen építőipari szakközépis­kola a miénk volt, néhány éve már Nyugat-Szlovákiában is nyitottak építőipari szakot. Tanulóink így tehát jobbára csak a Közép- és Kelet-szlovákiai kerületből kerül­nek ki. Ugyanakkor helyben is van egyfajta konkurrenciánk. Immár az építőipari szakmunkásképzőben is lehetőség van érettségi bizo­nyítvány szerzésére, s ezzel tudo­másom szerint sokan élnek is. Megjegyzem, hogy a múltban na­gyon sok fiatal szakmunkás foly­tatta nálunk tanulmányait, s mi kedveltük őket, mert nagyszerű alapfelkészültségük volt, közülük kerültek ki az igazán jó szakem­berek. Ezután az idei felvételi vizsgák tapasztalatairól beszélgettünk. Az igazgatóhelyettes elmondotta, hogy a magyar tagozatra har­mincegyen jelentkeztek, közülük huszonhét tanulót vettek fel. A legnagyobb gondot az idén a matematika jelentette, ugyanak­kor magyar nyelvből egyetlen ta­nuló kivitelével mindenki megfe­lelt. Azt is megtudtuk, hogy az új oktatási program bevezetése óta jelentősen javult a szlovák nyelv oktatásának színvonala. Ami nö­vendékeik továbbtanulását illeti, a pályázók számát tekintve nincs számottevő különbség a szlovák és a magyar tanítási nyelvű évfo­lyamok között. A szlovák osztá­lyokban érettségiző 60 diák közül húszán szeretnék folytatni tanul­mányaikat felsőoktatási intézmé­nyekben, míg a magyar évfolya­mok 42 végzős tanulója közül tizenketten döntöttek a tovább­tanulás mellett. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a jelentkezők túlnyomó többségét felveszik, s tanulmányaikat eredményesen be is fejezik, örvendetes tény ez, mely a losonci szakközépiskolá­ban folyó oktatómunka színvona­lát is jelzi. HACSI ATTILA lyogva „úszkáló“ kozmonautákat, az egész továbbra is megfogha­tatlan rejtély előttünk. Főként emiatt gondolom, hogy Valerij Kubaszov könyve a magyar olvasók között is népszerű lesz. Hiszen éppen ezeket a „kulissza- titkokat“ meséli el nem kevés humorral az űrutazás kapcsán. Megbizonyosodhatunk többek között arról, hogy a leszállás sok­kal izgalmasabb és veszélyesebb dolog, mint a start. Beszámol a szerző arról, mit esznek az űrhajósok és hogyan, mivel töltik a napjukat, hogyan is zajlanak le a gyakorlatban a tudományos kí­sérletek és megfigyelések. De megtudhatjuk azt is: előfordul, hogy „becsapják“ a földi irányító­kat, ha egy kicsit beszélgetni akarnak az alvásidő rovására. Kubaszov leírásából érthető lesz annak a roppant technikai és tudományos ismerethalmaznak a valósággá válása, az a hihetet­len műszerezettség, ami egy űru­tazás előfeltétele; ugyanakkor egy-egy mulatságos mozzanat, például az összekapcsolás során beragadt ajtó tíz percig tartó rán- gatása, nagyon is földivé teszi a néha sci-fi szerű környezetet. A kozmosz érintése az ottlét élményét adja az olvasónak. Olyan nagy felkészültségű, több­szörös kozmonauta a szerzője, aki az űrhajózás, az űrhajósélet min­den apró és nagy mozzanatát maga is egy kezdő lelkesedésével és rácsodálkozásával éli át újra. Vele érdekes és szórakoztató megjárni a világűrt. SZARKA KLÁRA E politikai kalandfilm alapötletét az élet adta - 1982 augusztusá­ban négy emigráns elfoglalta a lengyel nagykövetség berni épü­letét - a folytatást azonban nem a valóság írta, hanem Jerzy Janic­ki forgat<5könyvíró munkája. Az Ultimátum című lengyel film, Ja- nusz Kidawa alkotása ugyanis egy képzeletbeli nyugat-európai or­szágba kalauzolja el a nézőt, ahol négy emigráns elfoglalja a lengyel nagykövetséget és a túszul ejtett diplomaták szabadon engedése fejében politikai követeléseik - a szükségállapot feloldása, a politikai foglyok szabadon bo­csátása - teljesítését kívánják. Izgalmas és pikáns a téma, de egyúttal csábít is arra, hogy a film a sokszor látott politikai krimik jól kitaposott ösvényeire tévedjen. Sajnos, valóban ez is történik: az Lehet szeretni ezt a filmet, vagy nem, éppúgy, mint szerzőjét, Fe­derico Fellinit, de említés nélkül hagyni, elfelejteni nem lehet. Mert Fellini, a nagy mágus ismét játszik velünk, mint tette ezt oly sokszor, s oly élvezetesen. Játszik a maga kedvére, a néző gyönyörködteté­sére, játszik a szavakkal, helyze­tekkel, a lehetséges, a megtörtén­het változataival. Mert az És a hajó megy sok mindenről szól, vagy mégsem? Csupán Fellini szédületes fantáziájának a termé­ke? Zavarba ejtő kérdések. Fellini hajóján ugyanis minden valóságos, mégis mesterkélt, min­den megtörténhet és semmi sem... Kikötői jelenet: egy tenger­járó indulni készül; az utasok gyászruhás, ünnepélyes emberek. Egy világhírű énekesnő temetési előkészületeinek vagyunk szem­tanúi. A válogatott hírességek, karmesterek, impresszáriók, éne- kes-csillagok - s köztük Orlando, a fecsegő társasági riporter (maszkja kísértetiesen emlékeztet Fellini önmagáról készített gúny­rajzaira) - hajót béreltek, hogy betel­jesítsék pályatársuk végakaratát, s az énekesnő hamvait szétszór­ják szülőhelye, egy adriai kis sziget partjainál. Operaszínpadi világ tárul fel előttünk; a legtöbb részlet, a szereplők mozgatása, eszmék összecsapása, az igazi politikai feszültség helyett a terro­risták csoportjainak polarizálódá­sát, amolyan állélektani drámát látunk a vásznon, olyan történetet tehát, amelyhez ürügyül bármely ország bármely nagykövetségé­nek elfoglalása bármilyen terror­akció felhasználható lett volna. Egy-egy jelenetben a rendező mégiscsak felvillantja, hogy az elmúlt évek lengyel eseményeit milyen illúziók, milyen emberi és politikai gyöngeségek, milyen té­tova döntések okozták, mindez azonban a filmnek sajnos a leg­halványabb rétegét jelenti csupán. E fogyatékossága ellenére is izgalmas a film, hitelesen mutatja be az ártatlan emberi életekkel cinikusan zsaroló, elvetemült gengszeretek és kalandorok aljas eszközeit és módszereit. pompás jelmezei Verdi, Rossini, Bellini zenéjével az olasz opera világát idézi meg (netán parodizál­ja?). Nyár van, 1914 augusztusa. S ebbe a mulatságos, álságos, kifinomult világba kíméletlenül be­tör a valóság - az első világháború előestéjének, a szarajevói me­rényletnek a valósága - egy ma­roknyi, a tengerből kimentett szerb hajótörött képében. De az opera világa nem tud mit kezdeni a való­sággal; az énekesnők értetlenül, riadtan szemlélik a menekülő szerbeket, akárcsak azok ezeket a valószerűtlenül giccses lé­nyeket. Fellini a hullámsírba hajóztatja ezt az operavilágot, a szerelemről, a szabadságról daloló operatársu­lattal. Csupán a pletykálkodó ri­porter (aki a hajóút során kifürké­szi, meglesi a titokzatos utasok legrejtettebb titkait is, s kifecsegi életük részleteit) és egy orrszarvú éli túl a katasztrófát. S amikor már csak a két túlélő lebeg a hullámo­kon, akkor Fellini váratlanul visz- szazökkenti a nézőt a valódi életbe: a Cinecitta műtermét lát­juk, aztán a hajót, mely el sem hagyta a filmgyári stúdiót - mű­nap, műhold, művíz szegélyezte a produkciót. Fellininek megint sikerült bennünket „becsapnia“ és megnevettetnie. -ym­Gyókeres György felvétele Bratislavában csütörtökön ünnepélyesen bemutatják a Szökőkút Zsu­zsannának című szlovák zenés filmet, Dušan Rapoš munkáját, s ezzel megkezdődik a nyári filmszemle, melyet Szlovákia 25 városában a következő hetekben rendeznek meg A kozmosz érintése Valerij Kubaszov könyvéről ÚJ SZÚ 4 1986. V. 20.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents