Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-05 / 80. szám, szombat
Arjai, egyesüljetek; SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZOMBAT 1986. április 5. XXXIX. évfolyam 80. szám Ára 50 fillér Megemlékezés Bratislava felszabadulása évfordulóján (ČSTK) - Koszorúzási ünnepséget tartottak tegnap délután Bratislavában a Vajanský rakparton a Dunai Flottilla Emlékművénél a szlovák főváros felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából. Az Elesett forradalmárok indulójának kíséretében az elesett hősök emlékének kegyelettel adóztak a városi pártbizottságnak, a Nemzeti Front városi bizottságának és a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottságnak a képviselői Bohumil Chudýnak, a városi pártbizottság titkárának vezetésével. További koszorút helyeztek el a bratislavai szovjet főkonzulátus képviselői Szergej Marisev konzul vezetésével és a bratislavai szovjet katonai parancsnokság küldöttsége Viktor Gyigyenko ezredessel az élen. Ugyancsak megkoszorúzta az emlékművet a Csehszlovák Néphadsereg, a Népi Milícia, a Szlovák Belügyminisztérium és a Csehszlovák Duna-hajózási Vállalat küldöttsége. Hasonló ünnepségre került sor a Slavínon, ahol több mint 6 ezer szovjet hős alussza örök álmát. Itt a városi pártbizottságnak, a Szlovák Nemzeti Front városi bizottságának és a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottságnak a képviselői helyeztek el közös koszorút. Ugyancsak kegyelettel adóztak a felszabadítók emlékének a Nyu- gat-szlovákiai kerület párt- és állami szerveinek tisztségviselői. A bratislavai szovjet főkonzulátus és a szovjet katonai parancsnokFogadás (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, tegnap bemutatkozó látogatáson fogadta Tóth Józsefet, a Magyar Népköz- társaság új bratislavai főkonzulját. Az elvtársi légkörű találkozón tájékoztatta vendégét Szlovákia gazdasági és szociális fejlődéséről, valamint társadalmunknak a CSKP XVII. kongresszusa utáni időszerű feladatairól. Tóth József főkonzul Peter Co- lotkánál, a CSKP KB Elnökségének tagjánál, szlovák miniszterelnöknél és Viliam Šalgovičnál, az SZLKP KB Elnökségének tagjánál, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökénél is bemutatkozó látogatást tett. Összehívták a Szövetségi Gyűlés tavaszi ülésszakát (ČSTK) - Gustáv Husák köztársasági elnök április 4-én kelt levelében közölte a Szövetségi Gyűlés Elnökségével, hogy a csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény 61. cikkelye értelmében a Szövetségi Gyűlés tavaszi ülésszakát április 8-ra hívja össze. A jobb minőség a cél A Szlovákiai Nöszövetség értékelte versenyét Koszorúzás a Vajanský rakparton. (Drahotín Šulla felvétele - ČSTK) ság képviselői is megkoszorúzták az emlékművet. Ezután a Csehszlovák Néphadsereg, a Népi Milícia és a Szlovák Belügyminisztérium képviselői, majd a bratislavai üzemek, vállalatok, iskolák és intézmények küldöttségei helyeztek el koszorúkat. A koszorúzási ünnepségek a csehszlovák és a szovjet himnusz hangjaival értek véget. A bratislavai dolgozók és ifjúság ünnepi gyűlésével, amelyet Kinevezés (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök Jan Fidlert kinevezte hazánk rendkívüli és meghatalmazott írországi nagykövetévé. Egyidejűleg felmentette tisztségéből Miroslav Houšteckýt, az eddigi nagykövetet, akit más feladatokkal bíztak meg. Üdvözlő levél (ČSTK) - Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, tegnap Bratislavában Michal Topoľský professzornak, a CSKP érdemes tagjának 80. születésnapja alkalmából átadta az SZLKP KB titkárságának üdvözlő levelét. Köszönetét mondott a jubilánsnak Csehszlovákia Kommunista Pártja és a szocialista társadalom javára kifejtett sokéves áldozatos tevékenységéért. Az átadásnál jelen voltak: Rudolf Jurík, és Jozef švec, az SZLKP KB osztályvezetői. a Prímási palota Tükörtermében tartottak tegnap tetőztek az SZSZK fővárosa felszabadítása 41. évfordulójának ünnepségei. A gyűlésen részt vett az SZLKP KB küldöttsége Ľudovít Pezlárnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével, az (Folytatás a 2. oldalon) (Tudósítónktól) - a Szlovákiai Nőszövetség, a tejipari tröszt igazgatóságával, a Szlovákiai Földművesek Szövetségével és más társszervezőkkel együttműködve tavaly másodízben szervezte meg A minőség a célunk elnevezésű szlovákiai versenyt, mely a tej minőségének javítására irányult. A tegnap Bratislavában megtartott értekezleten értékelték az elmúlt év eredményeit. Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a 8. ötéves tervidőszak gazdasági-szociális programja új, igényes célkitűzéseket támaszt a termékek minőségével kapcsolatban. Mivel a nőknek a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban magas a foglalkoztatottságuk, a nőszövetség fontos feladatának tartja, hogy az ezen a területeken dolgozó tagjait és a többi lányt, asszonyt is kellőképp bevonja a minőségért folytatott harcba. Ily módon is hozzájárulnak a XVII. pártkongresszus határozatainak teljesítéséhez. A verseny hasznosságát igazolják a következő tények: 1985-ben 318 szövetkezet, illetve állami gazdaság kapcsolódott be, 120- szal több, mint az előző évben, idén pedig 386 jelentkezett a versenybe. Ott, ahol az igényes kritériumoknak eleget tettek, a minőségi mutatókban is megnyilvánult a mozgalom sikeressége. Az ülésen megjutalmazták a tej minősége terén a legjobb eredményeket elérőket: a Nyugat-szlová- kiai kerületben a Trnavai, a Közép-szlovákiaiban a Nagykürtösi (Veľký Krtíš), a Kelet-szlovákiai- ban pedig a Prešovi járás került az első helyre. D. T. Vitával folytatódott a BKP XIII. kongresszusa Üzemlátogatáson az Alois Indra vezette csehszlovák küldöttség (ČSTK) - Szófiában a Bolgár Kommunista Párt XIII. kongresz- szusa pénteken egész napos vitával folytatta munkáját. Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára tegnap találkozott a BKP XIII. kongresszusán képviselt kommunista, munkás- és szocialista pártok fő és első titkáraival, valamint a nemzetközi demokratikus szervezetek vezető képviselőivel. Ismertette a BKP-ra és a BNK- ra váró időszerű feladatokat. Hangsúlyozta, hogy feltétlenül tovább kell szilárdítani a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, s az összes demokratikus és békeszerető erő egységét a nukleáris katasztrófa elhárításáért, a leszerelésért, földünk békéjéért és haladásáért vívott harcban. A találkozó szívélyes elvtársi légkörben zajlott le. A BKP XIII. kongresszusán részt vevő csehszlovák pártküldöttség tegnap délelőtt a bolgár fővárostól 60 kilométerre fekvő Botevgrad és Pravec városokba látogatott el. A küldöttséget Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke vezeti, s további tagjai Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, valamint Václav Janoušek, hazánk bulgáriai nagykövete. A csehszlovák vendégek először Botevgradba, a vegyi kombinát egyik üzemébe látogattak el, ahol megtekintették a műanyag padlóburkolókat gyártó automatikus gépsort. A kombinát dolgozói együttműködnek a csehszlovák vegyipari dolgozókkal és most az új, progresszív, hulladékmentes technológia és a biotechnológia gyakorlati felhasználására készülnek. A prágai Klement Gottwald Múzeumban a CSKP XVII. kongresz- szusának és a párt megalapítása 65. évfordulójának tiszteletére A lenini úton címmel megnyitott kiállítás nagy érdeklődésnek örvend. Hazánk minden kerületéből jönnek látogatók kisebb-nagyobb csoportokban. Tegyünk mi is egy sétát a kiállításon. Az első rész 1921 -be vezet vissza bennünket, amikor megalakult az egységes, internacionalista Csehszlovákia Kommunista Pártja, az a párt, amely a kapitalizmus megdöntését, a szocialista forradalom megvívását írta zászlajára. Mérföldkövet jelentett a CSKP történetében az 1929-es V. kongresszus, amikor Klement Gott- walddal az élen új vezetőség veszi át a párt irányítását. A kiállítás kidomborítja Gottwald elvtársnak a CSKP küzdelmeiben szerzett elévülhetetlen érdemeit. Dokumentumok tanúsítják: a gazdasági válság és az országot fenyegető Forradalmi út - tanulságokkal fasiszta agresszió idején a CSKP volt az egyetlen politikai erő, amely becsülettel megállta helyét. Pártunk történelmi útjával szorosan összefüggnek a csehszlovák-szovjet szövetség megteremtésére és a baráti szálak szorosabbra fűzésére irányuló erőfeszítések. Ez a barátság a fasizmus elleni kyzdelemben, hazánk fel- szabadítcreaban s a szocializmus építése során nyújtott önzetlen segítség formájában ölt testet. A fel- szabadulást követő évek osztályküzdelmeinek érzékeltetése után a tablókon 1948 sorsdöntő februárjának eseményeit megörökítő fényképek, dokumentumok idézik a párt történelmi tettét. A kiállítás második része azt az utat mutatja be, amelyet népünk a CSKP vezetésével a programadó IX. kongresszus óta megtett. A szocialista építőmunka, az iparosítás és a nagyüzemi mezőgazdaság számos eredményén kívül áttekinthetjük a politikai rendszerünk demokráciáját elmélyítő intézkedéseket is. A szocializmus építése során sok akadályt kellett leküzdenie a CSKP-nak. Különösen a 60-as évek utolsó éveiben kellett nagy erőfeszítéseket tennie a belső és külső jobboldali erők összpontosított támadásainak elhárítására. A szocialista országok internacionalista segítség- nyújtásával a marxizmus-leniniz- mushoz hú erőknek sikerült meghiúsítaniuk az ellenforradalmi kísérletet. Jól érzékelteti a kiállítás a szocializmus építésében új szakaszt jelentő XIV. kongresszus mérföldkójellegét. Az utolsó másfél évtizedet, amelyben népünk a párt vezetésével a fejlett szocialista társadalom építésének szakaszába lépett; gazdag anyag dokumentálja: létrehoztuk a szocialista társadalom anyagi-műszaki alapját. Mindennek egyik alapvető feltétele a gyümölcsöző és sokoldalú együttműködés a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. A zárószakasz érzékelteti a CSKP XVII. kongresszusa tiszteletére kibontakozott munkakezdeményezések eredményeit s népünknek az egész emberiség nagy ügye, a béke megőrzéséért vívott harcban való részvételét. A Szovjetunió nagy fontosságú békejavaslataival teljes összhangban van népünk építőmunkája, amely a gottwaldi jelszó: „Építsd a hazát - a békét erősíted!" jegyében folyik. A lenini úton című kiállítás egyik fontos tanulsága: a pártalapítás óta eltelt hatvanöt év sok tapasztalat és tanulság forrása, de mai feladataink sem kisebbek, mint a pártalapító nemzedéké volt. SOMOGYI MÁTYÁS Az üzemben rendezett kiállításon a csehszlovák vendégek megismerkedtek a kombinát termékeivel, amelyeknek jelentős részét Csehszlovákiába is exportálják. A kombinátban több mint százféle padlóburkoló-anyagot és más műanyagtermékeket gyártanak A tapétagyártás során együttműködnek a prágai testvérüzemükkel, s az élelmiszeripar számára szállított 30 tonna enzimmel e kombinát fedezi az egész csehszlovák szükségletet. Botevgradból a csehszlovák vendégek Pravec közigazgatási központba utaztak. Ez a város az elektronikai berendezések gyártásáról ismert és a mikroprocesszorokat gyártó helyi kombinát évi termelése eléri a 110 millió leva értéket. Felkeresték a városi múzeumot is, ahol az egész járás forradalmi és munkásmozgalmi fejlődését bemutató anyagok láthatók. A CSKP küldöttsége délben ismét visszatért Szófiába, ahol részt vett a BKP XIII. kongresszusának délutáni ülésén. Mir űrállomás Megkezdődött a negyedik munkahét (ČSTK) - Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov szovjet űrhajósok a Mir tudományos űrállomáson tegnap már harmadik munkahetüket fejezték be. Az elmúlt napokban az állomás rendszereinek és műszereinek vizsgálatával foglalkoztak és azt a berendezést szerelték össze, amelyet teherhajó szállított a Mirre. Kizim és Szolovjov megkezdte a geofizikális kutatásokat is. Jelenleg megfigyeléseket végeznek és a Szovjetunió területét fényképezik, hogy megállapítsák, milyen állapotban vannak a vetésterületek.