Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-04 / 79. szám, péntek

Csehszlovákia Kommunista Pártjának alapszabályzata (A CSKP XVII. kongresszusa által jóváhagyott módosításokkal) Csehszlovákia Kommunista Pártja a munkás- osztály és a többi dolgozó bevált harci élcsapata, az azonos elveket valló emberek - kommunisták szövetsége, amely az önkéntesség alapján egyesíti a Csehszlovák Szocialista Köztársaság munkásosztályának, szövetkezeti parasztságá­nak, értelmiségének és többi társadalmi csoport­jának legöntudatosabb tagjait. Csehszlovákia Kommunista Pártja a Szovjet­unió lenini Kommunista Pártjának példáját követ­ve létrehozta a munkások, parasztok és haladó értelmiségiek forradalmi szövetségét, amelynek élén haladva a kizsákmányoló osztályok meg­döntésére, a szocializmus győzelmére vezette hazánk dolgozó népét. Dolgozó népünk - miután áldozatkész harcot vívott a fasiszta megszállók ellen és a szovjet hadsereg felszabadította Csehszlovákiát - Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével megkezdte a népi demokratikus állam építését. A munkásosztály Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével 1948 februárjában meghiúsí­totta a belső ellenség cselszövéseit, amely a nemzetközi reakció segítségével megkísérelte a fejlődés irányának megváltoztatását. A proleta­riátus diktatúrája megszilárdult és tovább fejlő­dött a reakciós erők elleni küzdelemben, ezek­nek az erőknek a leverésével pedig teljesen szabaddá vált a szocialista társadalom építésé­nek útja. Hazánk alapjaiban átalakult, örökre meg­szűnt az embernek ember általi kizsákmányolá­sa, a termelőeszközök a nép tulajdonába mentek át, érvényesült a szocializmus elve: „Mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája sze­rint." Szocialista társadalmi viszonyok alakultak ki, megszilárdult a nép politikai és erkölcsi egy­sége, a cseh és a szlovák nemzet valamint a hazánkban élő többi nemzetiség megbontha­tatlan testvérisége. Nagy fejlődést ért el a szocia­lista kultúra. A csehszlovák állam, amelyben a munkásosztály vezetésével tömörült a dolgozó nép, a szó legszorosabb értelmében népi szer­vezet - szocialista állam lett. A népgazdaság minden területén győztek a szocialista termelési viszonyok. Csehszlovákia Kommunista Pártja osztálylé­nyegét és ideológiáját tekintve a munkásosztály pártja. Politikája kifejezi a munkásosztály és az egész nép legsajátabb érdekeit. A párt a nép ügyéért vívott harcra létesült, és a népet szolgál­ja. Csehszlovákia Kommunista Pártja a nép akaratából a társadalom és az állam vezető és irányító ereje lett. A társadalomban betöltött vezető szerepe, amelyet a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság Alkotmánya rögzít, abban rejlik, hogy a párt politikailag vezeti és szervezi a dol­gozó nép építő törekvését, a kommunizmus végső győzelméért folytatott harcát. A szocialista társadalom további fejlődésével törvényszerű­en elmélyül vezető szerepe. A párt munkáját a tudományos világnézet, a marxizmus-leninizmus forradalmi tanítása ve­zérli, amely politikájának és mindennapi szerve­ző munkájának alapját képezi. Alkotóan fejleszti a marxizmus-leninizmust, határozottan küzd a burzsoá, ideológia minden megnyilvánulása ellen, a revizionizmus és a dogmatizmus ellen, amely teljesen idegen a forradalmi elmélettől. A párt tudományos elemzés alapján kidolgoz­za a szocialista társadalom fejlesztésének prog­ramját és alapvető koncepcióját, a kommunisták meggyőző, eszmei és politikai szervező munká­jával megnyeri a dolgozókat politikája támogatá­sára és kibontakoztatja a nép alkotó, építő mun­kásságát. A párt ereje a néppel, annak életével és szükségleteivel szoros kapcsolatában rejlik. A kádermunka irányításával és a társadalmi ellenőrzés vezetésével a párt megteremti a fő szervezeti feltételeket az ország politikai, gazda­sági, ideológiai és kulturális életének céltudatos és harmonikus fejlesztéséhez. A kommunista párt a társadalmi, politikai szervezet legfelsőbb formája. Vezetésével a tár­sadalmi szervezetek a Nemzeti Frontba tömörül­nek, amely a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság egész dolgozó népe szövetségének politikai megtestesítője. A mai szakaszban a párt fö feladata a fejlett szocialista társadalom építése és a kommuniz­mus felé való további haladás programjának megvalósítása. A párt a szocializmus tervszerű és sokoldalú tökéletesítésére, lehetőségeinek és előnyeinek a társadalmi és gazdasági fejlődés meggyorsítására való teljes és hatékony kihasz­nálására törekszik. Ügyel a szocialista társadal­mi viszonyok elmélyítésére és megszilárdításá­ra, a termelő erők és a termelési viszonyok, valamint a társadalmi élet valamennyi területe komplex fejlesztésére, azzal a céllal, hogy kielé­gítsük az emberek egyre növekvő anyagi és szellemi szükségleteit. A párt ügyel a munkához való szocialista viszony elmélyítésére, a munka társadalmi jelen­tőségének helyes megértésére. A nép erőit a népgazdaság dinamikus fejlesztésére mozgó­sítja az intenzifikálás útján, mindenekelőtt a tu­dományos-műszaki haladás és a nemzetközi szocialista gazdasági integráció meggyorsításá­val. A párt a szocialista demokrácia továbbfej­lesztésére és arra törekszik, hogy az állampolgá­rok egyre nagyobb mértékben vegyenek részt a közügyek intézésében, a gazdaság irányításá­ban és ellenőrzésében, alkotó erejük, aktivitásuk és kezdeményezésük fejlődjön. A politikai rend­szer fejlesztésére, szerepének elmélyítésére, a szocialista internacionalizmus és a szövetségi államrendezés elvei alapján hazánk nemzetei és nemzetiségei közösségének megszilárdítására, a nép társadalmi, politikai és eszmei egységének szüntelen megerősítésére törekszik. A kommu­nista eszmék szellemében gondoskodik az em­berek neveléséről, műveltségének növeléséről, a személyiség sokoldalú harmonikus fejlesztésé­ről, a társadalom szellemi és kulturális életének javításáról, a fizikai és a szellemi munka közti lényeges eltérések fokozatos kiegyenlítésére, a város és a falvak további közeledésére törek­szik. A párt végső célja az osztálynélküli kommu­nista társadalom felépítése, amelyben érvénye­sül majd a legfőbb elv: „Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint". A párt életének, felépítésének és egész tevé­kenységének rendíthetetlen alapja az eszmei és szervezeti egység, sorainak összeforrottsága. A párt munkája a pártélet lenini normáinak követ­kezetes megtartására, a demokratikus centraliz­mus, a kollektív vezetés, a bírálat és az önbírálat elveire, a párton belüli demokrácia sokoldalú fejlesztésére, a kommunisták alkotó aktivitására, a lakosság széles körű tájékozottságára és a pártpolitika megvalósítására való megnyeré­sére épül. A párt megtisztul azoktól, akik meg­sértik és nem követik Csehszlovákia Kommunis­ta Pártjának politikai irányvonalát és alapsza­bályzatát, opportunista nézeteket, revizionista koncepciókat, nacionalizmust, antikommuniz- must hirdetnek és terjesztenek, magatartásukkal lejáratják a kommunista név becsületét. Megtisz­tul továbbá azoktól, akik huzamosabb ideig pasz- szívak. A frakciózás és a klikk-rendszer minden­nemű megnyilvánulása összeegyeztethetetlen a kommunista pártban való tagsággal. A XIII. kongresszus után a pártban és a társadalomban kialakult politikai válság tanulságai igazolják, hogy a maocizmus-leninizmustól, a lenini szerve­zeti alapelvektöl való eltérés és az alapszabály­zat megsértése, a párt egységének, akcióképes­ségének és társadalmi vezető szerepének gyen­güléséhez vezet és megsemmisüléssel fenyegeti a szocializmus vívmányait. Csehszlovákia Kommunista Pártja a nemzet­közi kommunista és forradalmi munkásmozga­lom szerves része, a marxizmus-leninizmus elvei alapján tevékenyen előmozdítja egységének erősítését és egész munkásságában érvényesíti a proletár szocialista internacionalizmus eszméit. A párt alkotó szellemben használja fel a testvéri kommunista és munkáspártok, elsősorban a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a kommu­nista világmozgalom bevált és elismert élcsapa­tának gazdag tapasztalatait. A szocialista társadalom felépítésével és továbbfejlesztésével a már korábban is ipari jellegű Csehszlovákiában, a marxizmus-leniniz­mus alkotó fejlődését gazdagítjuk és annak álta­lános érvényét bizonyítjuk. A párt szüntelenül mélyíti Csehszlovákia né­pének testvériségét, szilárd szövetségét és sok­oldalú együttműködését a szovjet néppel és a többi szocialista ország dolgozóival. Szilárdítja internacionalista kapcsolatait az egész világ munkásosztályával, támogatja az imperialista és gyarmati uralom alóli felszabadulásukért harcoló nemzeteket. Szavatolja az ország védelmi ké­pességét, aktívan részt vesz a szocialista közös­ség országai közös védelmi és biztonsági intéz­kedéseinek megvalósításában. Határozottan küzd az imperializmus agresszív tervei ellen, a világ minden népével a baráti kapcsolatok kiszélesítésére és a különböző társadalmi rend­szerű államok békés egymás mellett élésére törekszik. Ezzel előmozdítja a béke és a haladás erőinek győzelmét, a szocializmus világméretű győzelmét a kapitalizmus felett. szüntelenül ügyeljen a termelés intenzifikálásá- ra, a munkatermelékenység növelésére, a gaz­daságosságra, a hatékonyságra, a minőségre, úttörője legyen minden haladónak, érvényesítse a népgazdaságban a tudomány és technika legújabb ismereteit, tökéletesítse szakképzettsé­gét, érvényesítse a munkaérdemek szerinti java­dalmazás szocialista alapelvét; c) tevékenyen vegyen részt alapszervezeté­nek munkájában, s vállaljon felelősséget tevé­kenységének' eredményeiért; vegyen részt a taggyűlés előkészítésében és tanácskozásán, a határozat kidolgozásában és teljesítésében; ügyeljen arra, hogy a párt tevékenységében teljes mértékben érvényesüljenek a lenini alapel­vek, normák és munkastílus; d) tevékenyen részt vegyen a politikai élet­ben, az állami és a közügyek igazgatásában és irányításában, a gazdasági és kulturális építés irányításában, példát mutasson a társadalmi kö­telességek teljesítésében, segítse a szocialista társadalmi viszonyok fejlesztését és elmélyí­tését; e) szüntelenül szilárdítsa és védje a párt ere­jének és akcióképességének alapvető feltételeit, az eszmei és szervezeti egységet, ügyeljen arra, hogy a szavak és a tettek között ne legyen ellentét, óvja a pártot az ellenség, a karrieristák és az olyan emberek befurakodásától, akiknek magatartása aláássa a párt tekintélyét; legyen politikailag éber, őrizze meg a párt- és államtit­kokat; f) sajátítsa el a marxizmus-leninizmust, tevé­kenyen elősegítse a kommunista társadalom emberének nevelését; elszántan harcoljon a bur­zsoá ideológia, az opportunizmus, a revizioniz­mus, az antikommunizmus, a magántulajdoni gondolkodásmód, a vallási előítéletek, a kispol­gári szokások, a szocialista törvényesség és erkölcs megsértése és más, a marxizmus-leni- nizmustól idegen, társadalomellenes megnyilvá­nulások ellen; g) tegye magáévá és tartsa meg a kommunis­ta erkölcs elveit, odaadó legyen a kommunizmus iránt, a kollektív szellem, a kölcsönös elvtársi segítségnyújtás és együttműködés alapján fej­lessze az új társadalmi viszonyokat, érvényesít­se a társadalmi igazságosság elveit, példát mu­tasson magánéletében, a család iránti viszonyá­ban, gyermekeinek nevelésében, legyen sze­rény, őszinte és becsületes a párttal és a néppel szemben; h) tevékenyen érvényesítse a proletár, szo­cialista internacionalizmus és a szocialista haza- fiság eszméit,, szilárdítsa a csehek és a szlová­kok és a hazánkban élő nemzetiségek egységét, harcoljon a nacionalizmus és a sovinizmus ellen; szilárdítsa népünk testvéri kapcsolatait a Szov­jetunió és a többi szocialista ország népével, a világ proletárjaival és dolgozóival, legyen en­gesztelhetetlen a szocializmus és a kommuniz­mus, a béke és a népek szabadsága ellenségei­vel szemben; i) érvényesítse és fejlessze a pártszerú bírála­tot és önbírálatot, harcoljon a bírálat elfojtása ellen; tárjon fel minden fogyatékosságot, amely árt a párt és az állam érdekeinek, törekedjen kiküszöbölésükre és hívja fel rájuk a párt szervei­nek figyelmét egészen a központi bizottságig, ne tűrje meg a munkában a közömbösség, az önelégültség, az igénytelenség megnyilvánulá­sait; harcoljon a szerénytelenség, a hivalkodás, a nagyképűség, az alibizmus, a bürokrácia és minden olyan törekvés ellen, amely a társadalom érdekei fölé helyezi a helyi, a csoport és a sze­mélyi érdekeket; j) tartsa meg a lenini elveket a kádereknek politikai fejlettség, szakismeret, szervezőképes­ség, gyakorlati tapasztalatok, erkölcsi és munka­tulajdonságok alapján történő kiválasztásában és beosztásában; legyen kérlelhetetlen ezen elvek megszegésével szemben, gátolja meg a dolgozók személyi és baráti kapcsolatok alap­ján történő kiválasztását és elhelyezését, s ne engedje meg, hogy a munkában be nem vált, tehetetlen emberekre bízzanak felelős tisztsé­geket; k) tartsa meg a minden párttagra egyaránt kötelező párt- és állami fegyelmet, rendszeresen leplezze le annak megszegőit; a pártban egyet­len fegyelem van, amely kötelező minden kom­munistára, tekintet nélkül érdemeire és betöltött tisztségére; a párt alapszabályzatával és a szo­cialista törvényességgel összhangban a párt és a dolgozó nép iránt érzett felelőssége teljes tudatában lássa el a rábízott tisztségeket; I) ereje teljéből mozdítsa elő a Csehszlovák Szocialista Köztársaság védelmi képességének megszilárdítását, fáradhatatlanul küzdjön a bé­kéért és a népek baráti együttműködéséért. 3. A párttag joga, hogy: a) részt vegyen a pártszervek megválasztá­sában, mint választó és választható; b) a párt elveinek szellemében a pártgyúlése- ken és a pártsajtóban szabadon és tárgyszerűen megvitassa a párt politikájának és gyakorlati tevékenységének a kérdéseit, javaslatokat ter­jesszen elő a megvitatásra, s megvédje azokat, míg a pártszervezet nem hoz határozatot; c) a párt kitűzött irányvonala szellemében véleményt nyilvánítson szervezete, annak veze­tősége, a párt többi szerve, funkcionáriusa és tagja tevékenységéről; d) a pártgyúléseken tisztségre való tekintet nélkül bármelyik tagot megbírálja; követelje, hogy azokat, akik elfojtják a bírálatot, vagy előse­gítik elfojtását, és üldözik a bírálókat, a párt szigorúan felelősségre vonja és a párt soraiból való kizárásig terjedő pártbüntetéssel sújtsa; e) személyesen részt vegyen az alapszerve­zetek, a pártszervek és az általuk jóváhagyott bi­zottságok ülésein, amelyeken az ő tevékenysé­gét, vagy magatartását vitatják meg; f) kérdésekkel, észrevételekkel és javaslatok­kal forduljon bármely pártszervhez, egészen a központi bizottságig és választ követeljen azokra. 4. Párttagnak öntudatos, aktív, a szocializ­mushoz és kommunizmushoz hú munkások, szövetkezeti parasztok, értelmiségiek és a dol­gozók többi rétegének tagjai vehetők fel, akik 18. életévüket betöltötték. Párttagot egyéni elbírálás alapján az alapszervezet útján lehet felvenni. Csehszlovákia Kommunista Pártjában nincs he­lye annak, aki nem a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Alkotmányának szellemében csele­kedett vagy cselekszik, aki tudatosan és durván megsértette a szocialista törvényességet, ezért megbüntették, aki hozzájárul alkotmány és tör­vényellenes cselekedetek elkendőzéséhez. Az új párttagokat az alábbi elvek alapján veszik fel: a) az alapszervezet bizottságának benyújtják a jelentkezési ívet és az életrajzot, három olyan párttag ajánlásával, aki legalább három éve tagja a pártnak, s az ajánlottat munkája és közéleti tevékenysége alapján legalább egy éve ismeri: b) a felvételt a pártba az alapszervezet tag­gyűlése tárgyalja meg és dönti el, minden egyes új párttag felvételéről külön szavaznak, a határo­zat akkor lép érvénybe, ha a járási illetve vele egy szinten álló pártbizottság jóváhagyta; c) a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak azok az állampolgárai, akik korábban más orszá­gok kommunista és marxista-leninista munkás­pártjainak voltak tagjai, a központi bizottság irányelvei alapján vehetők fel a pártba; d) az ajánlók felelősséggel tartoznak azért, hogy hiteles és tárgyilagos jellemzést adnak az ajánlott tag politikai és erkölcsi tulajdonságairól; Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának tagjai, póttagjai nem lehetnek ajánlók; e) a párttagság azon a napon lép érvénybe, amikor az alapszervezet taggyűlése az új tagot felvette. 5. A párttagok és tagjelöltek egy hónapon belül kötelesek jelentkezni új alapszervezetük­nél. A párttagok és tagjelöltek nyilvántartásának, az egyik alapszervezetből a másikba való átlé­pésüknek rendjét a központi bizottság által jóvá­hagyott határozatok szabályozzák. A kommunis­ták nyilvántartását és bevonását lakhelyük alap­szervezetébe a központi bizottság rendelkezése határozza meg. 6. Azoknak a párttagoknak az ügyét, akik passzívak és elfogadható ok nélkül három hóna­pig az ismételt figyelmeztetés ellenére sem fizet­nek tagdíjat, vagy akik személyi, illetve más okok miatt nem tehetnek eleget pártkötelezettségeik- nek, az alapszervezet taggyűlése tárgyalja meg. Ha kiderül, hogy a párttag elvesztette állandó kapcsolatát a pártszervezettel, ezt nem akarja helyreállítani és nem teljesíti kötelességeit, más vétséget azonban nem követett el, az alapszer­vezet taggyűlése megszünteti párttagságát. 7. Az alapszabályzat megsértéséért, a pártkö­telességek nem teljesítéséért valamint törvény- sértő tettekért a párttagot vagy a tagjelöltet felelősségre vonják és az alábbi pártbüntetést szabhatják ki: figyelmeztetés, megrovás, megro­vás végső figyelmeztetéssel és a pártból való kizárás, ami a legsúlyosabb pártbüntetés. Indokolt esetekben a párttagot vagy a tagje­löltet azzal is büntethetik, hogy leváltják abból a tisztségből, amelyet a párt megbízatásából tölt be. Ha a kommunistát a párt felelősségre vonja, nagyon körültekintően kell eljárni. Alaposan mér­legelni kell az ellene felhozott vád megalapozott­ságát. Annak a kommunistának az ügyét, aki a párt megbízásából tisztséget tölt be az állami, gazda­sági vagy társadalmi szervekben és szerveze­tekben, s megsértette az alapszabályzatot és a szocialista törvényeket, az alapszervezet tár­gyalja meg az illetékes pártszervek tudtával. Amennyiben felsőbb pártszerv vonja felelősség­re, tájékoztatja erről az illetékes alapszervezetet. A pártbüntetéseknek nevelő feladatuk van, ezért csak akkor szabhatók ki, ha már alkalmaz­ták a pártnevelés és -befolyásolás más eszköze­it, az elvtársi bírálatot, figyelmeztetést, vagy felvilágosítást. A pártszerv vagy -szervezet egy vagy két évvel a pártbüntetés kiszabása után megtárgyal­ja, hogy a párttag hogyan hozza helyre vétségeit. Amennyiben megállapítja, hogy a hibákat helyre­hozta, az alapszervezet taggyűlése vagy az illetékes pártszerv dönt a büntetés törléséről. A pártbüntetés törlése nem vonatkozik a pártból való kizárásra. Az eljárásmódot a CSKP KB irányelvei szabják meg. 8. A pártbüntetésröl, beleértve a pártból való kizárást is, az alapszervezet taggyűlése dönt. (Folytatás a 4. oldalon) I. A párttagok, kötelességeik és jogaik 1. Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagja lehet a Csehszlovák Szocialista Köztársaság minden állampolgára, aki elfogadja programját, megtartja alapszabályzatát, teljesíti a párt hatá­rozatait, a szocialista társadalom építése során tevékenyen részt vesz a pártpolitika kialakításá­ban és megvalósításában, dolgozik a párt vala­melyik szervezetében és fizeti a tagdíjat. 2. A párttag kötelessége, hogy: a) következetesen érvényesítse és megvaló­sítsa a párt politikáját, megmagyarázza a széles tömegeknek, megnyerje őket megvalósításának,. szilárdítsa és mélyítse a párt és a nép kapcsola­tát, szüntelen kapcsolatban álljon az emberek­kel, figyelemmel kövesse nézeteiket és szükség­leteiket, ezekre idejében reagáljon; mindenütt kommunistaként viselkedjen és lépjen fel, har­coljon minden ellen, ami eltér a párt politikai alapelveitól és megbontja a párt egységét; mun­ka- és lakhelyén részt vegyen a politikai és közéleti munkában; b) mutasson példát a munkában, gyarapítsa és védje a szocialista tulajdont, a termelőerők és a termelési viszonyok fejlesztésére törekedjen,

Next

/
Thumbnails
Contents