Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám, péntek
Arjai, egyesüljetek; SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PENTEK 1986. április 4. XXXIX. évfolyam 79. szám Ára 50 fillér Beruházni - hatékonyan Nincs olyan figyelmes újságolvasó, aki ne tudná, hogy a kongresszusi beszámolókban mindig jelentős helyet kap a párt beruházáspolitikája is. Aki pedig a CSKP XVII. kongresz- szusa idején a beruházásokat érintő kérdésekre odafigyelt, könnyen megállapíthatta, hogy az eljövendő esztendőkben merőben más jellemzői lesznek ennek a nagyon fontos társadalmi kérdésnek, mint például a CSKP XVI. kongresszusát követő, 7. ötéves tervidőszakban. Az elmúlt öt 'esztendő során ugyanis a beruházások bizonyos visszafogását figyelhettük meg éppen azért, hogy az érintett iparágak a társadalmilag legfontosabb kiemelt nagyberuházásokra összpontosíthassák korábban szétforgácsolt erőiket. Ez az öt év aztán azt eredményezte, hogy a beruházásokat végző vállalatok egyfelől rendezhették soraikat, másfelől pedig megnőtt a beruházási kedv is - hallhattuk a 8. ötéves tervidőszak feladatainak előkészítése során. Nos, e beruházási kedv helyes mederbe tereléséről, a legfontosabb teendőkről a kongresszus idején megkapta a társadalom az útbaigazítást, amelyből kiderül, hogy bizonyos kulcsszavakat gyakran fogunk hallani az elkövetkező időszakban a beruházási tevékenység jellemzésére, de a legfontosabb követelmény az lesz, hogy annak minden esetben hatékonynak kell lennie. Persze, a hatékonyság igényének a társadalmi élet valameny- nyi szférájára jellemzőnek kell lennie, és a beruházási tevékenységben sem csak a beruházások kivitelezésének hatékonyságára vonatkozik, még ha abból a tényből, hogy az elmúlt tervidőszakhoz képest a mostaniban’10-12 százalékkal növekedtek az ország beruházási kiadásai, (összértékben mintegy 900 milliárd koronát tesznek ki, s ebből a termelő szféra részesedése 605 milliárdnyi lesz) felületesen erre következtethetnénk. Például az iparban a saját termelési érték növekményének mintegy 45 százalékát a meglevő kapacitások jobb kihasználásával, további beruházást nem igénylő tényezők igénybevételével kell biztosítani, s nem pedig új beruházások révén. A CSSZSZK 1986-1990. évi gazdasági és szociális fejlődésének fő irányairól és a 2000-ig terjedő kilátásokról szóló kongresszusi beszámoló még azt is kiemeli, hogy ennek a növekménynek az építőiparban még erőteljesebbnek kell lennie. Alapvető követelményként támasztotta a kongresszus az illetékesek elé, hogy a beruházási politikában a távlati gazdasági és szociálfejlesztési szándékokból kell kiindulni, s a beruházási célok kiválasztásakor és a róluk szóló döntések meghozatalakor a termelőágazatokban mindenekelőtt az legyen a meghatározó, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a népgazdaság intenzív fejlesztésének meggyorsításához. A beruházások megvalósításakor pedig a tudomány és technika eredményeinek gyakorlati alkalmazásával kell biztosítani a lehető legmagasabb műszakigazdasági paramétereket, hogy az összehasonlítás során termékeink világviszonylatban is megállják a helyüket. Különösen fontos ez a tüzelőanyag- és energetikai komplexum beruházásaiban, mert oda irányul az összes ipari beruházásnak mintegy 37 százaléka. Jellemző vonása lesz a 8. ötéves tervidőszak beruházáspolitikájának az is, hogy az eddig túlnyomóan építkezési beruházásokról fokozatosan át kell térni a múszaki korszerűsítésre és rekonstrukcióra. A termelő szféra összberuházásaiban például a gépekre és a berendezésekre fordított összeg részarányának 63 százalékra kell növekednie. Ez a részarány a 7. ötéves tervidőszakban alig érte el az 50 százalékot. A termelés műszaki bázisának színvonalában döntő fordulatot kell elérni ily módon, tehát az elavult gépek és berendezések kiselejtezését minden eddigit meghaladó ütemben kell végrehajtani az említett társadalmi eszközök felhasználásával. Elengedhetetlen feltétele a sikeres beruházáspolitikának a megszabott határidők pontos és szigorú betartása, amelynek eddig csak elvétve lehettünk tanúi, hiszen gyakran duplájára terjedt a beruházások kivitelezésének időtartama. E helytelen gyakorlat kiküszöbölése nélkül pedig elképzelhetetlen, hogy a beruházások tervbe iktatása során döntő szempontnak minősülő hatékonyságot és a befektetett összegek gyors megtérülését biztosítani tudjuk. Ezen a téren feltehetően sokat segít az a követelmény - sőt alapelv - amely szerint a beruházásokban a vállalatok az eddiginél fokozottabban használják fel saját anyagi eszközeiket. Ily módon éberebben örködnek majd az érintettek afölött is, hogy a tervezés színvonala is növekedjék, s a tervekben foglalt paramétereket a próbaüzemelés során mielőbb elérjék. Nem mellőzhető a beruházáspolitika megvalósítása során sem az irányítás színvonalának emelése, az irányítás tudományos alapeiveinek betartása sem. Mégpedig az érintettek felelősségteljes hozzáállásának következetes megkövetelésével. Mindezt, kezdve a tervezéstől az előkészítésen keresztül a kívánnivalóktól mentes kivitelezésig, aligha lehet végrehajtani az időközben megkötött szerződések pontos betartása nélkül. Ugyanis a felsorolt (rész)követelmények nélkül aligha képzelhető el a legfontosabb; a beruházások hatékonyságának biztosítása. Amely immár kiemelt korkövetelménnyé lépett elő! MÉSZÁROS JÁNOS Jókívánságok Csehszlovák vezetők üdvözlő távirata (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Abdou Dioufnak, a Szenegáli Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Ibrahim Falinak, Szenegál külügyminiszterének. Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke táviratban gratulált Jacques Chaban-Delmasnak, a Francia Köztársaság nemzet- gyűlésének elnökévé történt megválasztása alkalmából. Általánosítani kell a tapasztalatokat (ČSTK) - Szakszemináriumot rendezett tegnap Brnóban a Cseh Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Csehszlovák Múszaki Tudományos Társaság a vállalaton belüli önelszámolásról, valamint a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás mezőgazdaságban való alkalmazásáról. A tanácskozáson részt vett František Pitra, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára. Beszédében Vladislav Tŕeška cseh mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter kiemelte, hogy 1980 óta igyekeznek megteremteni az anyagi feltételeket a vállalaton belüli önelszámolás bevezetéséhez. A szemináriumon František Pitra elvtárs is felszólalt. Kiemelte, a vállalaton belüli önelszámolás elmélyítése, valamint a brigád- rendszerű munkaszervezés és javadalmazás alkalmazása terén szerzett tapasztalatok általánosításának fontosságát. A továbbiakban Pitra elvtárs rámutatott a mezőgazdaság és az élelmiszeripar legfontosabb teendőire és gyenge pontjaira, amelyekre figyelmet kell fordítani a kongresszusi határozatok lebontása és megvalósítása során. a Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban fejezte ki jókívánságait Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának, Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének a Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepe, Magyarország szovjet hadsereg általi felszabadításának 41. évfordulója alkalmából. A távirat szöveqe a következő: Kedves Elvtársak! Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és népe nevében, valamint a saját nevünkben is szívből jövő elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük önöknek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának, Magyarország szovjet hadsereg általi felszabadításának 41. évfordulója alkalmából. Csehszlovákiában őszintén örülünk azoknak az eredményeknek, amelyeket Magyarország dolgozói szocialista munkáspártjuk vezetésével a szocialista társadalom építésének éveiben elértek. A Magyar Népköztársaság, amely a Varsói Szerződés szervezetének és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának szilárd láncszeme, jelentősen hozzájárul a szocialista közösség országai egységének és összeforrottságának megszilárdításához, sokoldalú gazdasági fejlődésükhöz. Aktívan részt vesz a béke megőrzéséért, az atomháború elhárításáért és a nemzetközi enyhülés politikájához való visszatérésért vívott közös harcban. Nagyra értékeljük testvérpártjaink, államaink és nemzeteink barátságát, megértését és kölcsönös együttműködését. Meggyőződésünk, hogy ezek a kapcsolatok, amelyek a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvein alapulnak, a jövőben tovább fejlődnek és mélyülnek, a két ország népe, a szocializmus, a világbéke és a nemzetközi haladás javára. Sok sikert kívánunk önöknek, kedves elvtársak és a Magyar Népköztársaság minden dolgozójának a szocialista társadalom építéséhez a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozatai szellemében. Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke táviratban köszöntötte Sarlós Istvánt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, az Országgyűlés elnökét a Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban gratulált Várkonyi Péternek, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Magyarország felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága táviratban fejezte ki jókívánságát a Hazafias Népfront Országos Tanácsának. Ugyanebből az alkalomból a Szakszervezetek Központi Tanácsa üdvözlő táviratot küldött a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának. A KÖZPONTI BIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA FELETTI VITÁVAL Folytatta munkáját a BKP XIII. kongresszusa Alois Indra nyilatkozata a bolgár televízióban (ČSTK) - A BKP Központi Bizottságának beszámolója, valamint a párt központi ellenőrző és revíziós bizottságának jelentése feletti vitával folytatódott tegnap délelőtt Szófiában a Bolgár Kommunista Párt XIII. kongresszusa. A bolgár kommunisták vitáját figyelemmel kísérték a kongresz- szus külföldi vendégei is, közöttük a CSKP küldöttsége Alois Indrá- nak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével. A Kozloduji Atomerőmű építőinek nevében Goran Nino, a vraci kerületi népi tanács végrehajtó bizottságának elnöke szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a BKP XIII. kongresszusának előestjén befejezték a fó technológiai berendezések szerelését és megkezdték az első bolgár atomerőmű 5. energetikai blokkjának próbaüzemeltetését. A kongresszusi küldöttek csaknem 30 százalékát kitevő nők soraiból Velicska Radeva, a po- povai mezőgazdasági-ipari komplexum dolgozója, az állattenyésztés fejlődéséről beszélt. Petr Tancsev, a Bolgár Mező- gazdasági Népi Szövetség titkára rámutatott, hogy a BKP XIII. kongresszusa a bolgár mezőgazdasági dolgozók számára fontos határkő a mezőgazdasági temelés további növelésének és javításának útján, mert kitűzi a tudományos-műszaki forradalom megvalósításának általános stratégiáját. A délelőtti vitában pártjaik nevében üdvözölték a kongresszust a Vietnamból, Portugáliából, Görögországból, Salvadorból, Törökországból és más országokból érkezett vendégek. A kongresszus délután 5 szekcióban vitával folytatta munkáját. A BKP XIII. kongresszusán részt vevő külföldi küldöttségek, beleértve a CSKP küldöttségét, amelyet Alois Indra vezet, tegnap koszorút helyeztek el Georgi Dimitrov Mauzóleumánál. A külföldi küldöttségek ugyancsak tegnap megkoszorúzták a szófiai Lenin- emlékmúvet is. A kegyeletes aktuson részt vett Dimitr Sztanisev, a BKP KB titkára, valamint a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjai. A Bolgár Kommunista Párt XIII. kongresszusát az első pillanatoktól kezdve derűlátás, valamennyi küldött lelkesedése jellemzi, ami az egész ország hangulatát jelképezi - mondotta Alois Indra, a CSKP küldöttségének vezetője a bolgár televíziónak adott interjújában. Nagyra értékelte Todor Zsivkov megnyitó beszédét, aki reálisan és részletes elemzés alapján meghatározta a fejlett szocialista társadalom további gyors építésének konkrét távlatait, testvéri együttműködésben a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Az interjú végén a kongresszusnak eredményes munkát, a bolgár kommunistáknak és az egész népnek további munkasikereket kívánt az élet minden területén. Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, az államtanács elnöke csütörtökön Szófiában fogadta Alois Indrát, a bolgár pártkongresszuson részt vevő csehszlovák küldöttség vezetőjét. A szívélyes légkörben lezajlott találkozón azokról a feladatokról folytattak eszmecserét, amelyek a CSKP és a BKP előtt a jelenlegi időszakban állnak. A megbeszélésen a két testvérpárt és a két ország együttműködése bővítésének a távlatairól is szó volt.