Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-03 / 78. szám, csütörtök
A CSKP XVII. kongresszusának vitája (Folytatás a 11. oldalról) folytatott küzdelemben döntő szerepet kell játszania az embernek. Ma ismét tudatosítjuk ezeknek a szavaknak a jelentőségét, amikor a párt igényes feladatokat állít elénk. Az ideológiai munkában döntőnek tekintjük, hogy megismertessük a kommunistákat és a párton kívülieket a CSKP XVII. kongresszusának határozataival és elérjük: az emberek tegyék magukévá a párt programját és valósítsák meg azt. A Kelet-szlovákiai kerületben ma az anyagi termelésben több mint 40 000 mérnök és 113 000 középfokú végzettséggel rendelkező szakember dolgozik. A munkások is megszerezték a szükséges szakképzettséget. Ez olyan erő, amely jó politikai vezetéssel teljesíteni tudja az igényes feladatokat. A kerületben a pártnak, a kerületi bizottság- I ak, a járási bizottságoknak és az alapszervezeLADISLAV ADAMEC elvtárs, A 8. ötéves tervnek mint a 15 évre szóló kilátások részének a megvitatása, véleményem szerint, rendkívül hasznos. Döntő fontosságúnak tartom, hogy minél több embert legyünk képesek érdekeltté tenni a feladatok alkotó teljesítésében, s hogy sokoldalúan tudjuk őket motiválni. Ezeknek a kérdéseknek az eredményes megoldása csak nemzedékek közötti együttműködéssel lehetséges. Erről tavaly júniusban beszéltem pártunk központi bizottságának 15. ülésén, és mostani felszólalásomban szeretnék kitérni a kérdés további összefüggéseire. Nagyra becsülöm, hogy a központi bizottság politikai beszámolója oly nagy felelősséggel és sürgetően veti fel a párt legfelsőbb fóruma előtt ezt a kérdést. Munkám során különböző tapasztalatokat szerzek. Sok ismeret birtokába jutok a fiatal emberek igényeiről és nézeteiről. Csakúgy, mint másokat, engem is sok minden örömmel tölt el, de van ami gondot okoz. Nem kívánom csupán felsorolni a pozitívumokat és a hiányosságokat, hanem azt szeretném, hogy ezeket közösen vitassuk meg és ezzel megnyissuk az utat a gyorsabb előrehaladáshoz ezen a területen. Elgondolkodom azon, kivel fogjuk megvalósítani hosszú távú elképzeléseinket. A legidősebbek beteljesítik életküldetésüket. A következő ötéves tervek sikere elsősorban a középkorú emberektől fog függni, akik a teher legnagyobb részét viselik majd a vállukon. A kilencvenes években egy újabb, a harmadik, különösen nagy létszámú nemzedék tagjai lépnek a politikai életbe, s kapcsolódnak be a termelési folyamatba. Az évszázad vége számukra ugródeszka lesz munkaképes koruk döntő részébe, vágyaik és reményeik teljesüléséhez. Valameny- nyi korcsoporttal számolnunk kell. Mindegyik sorsát a szívünkön yiseljük. Ugyanakkor tudjuk, hogy az egyik nemzedék többet fog vetni, a másik pedig többet fog aratni. Az élet már ilyen. A mai döntésekkel, fóleg a beruházáspolitikával, sok tekintetben meghatározzuk gyermekeink és unokáink jövőjét. Ahhoz, hogy jól felkészülten lépjünk a huszonegyedik évszázadba, gondoskodnunk kell a fiatal nemzedék érvényesüléséről. Ezt a nemzedéket a legkevésbé terhelik a múlt bevett szokásai, nincs annyira az elöregedett elképzelések fogságában, még csak most keresi helyét az életben. Milyen emberek lesznek, milyen akadályokba fognak ütközni, milyen célokat tűznek maguk elé, és hogyan lesznek felkészülve ezek megvalósítására. Folytatniuk kellene a mi szocialista eszméink valóra váltását. Nem csupán magyarázásukról és védekezésükről lesz szó. A döntő az lesz, hogy képesek legyenek ezeket az eszméket az életben érvényesíteni a szüntelenül változó feltételek közepette, s hogy ezt alkotó módon, s már elért eredmények tökéletesítésének és fejlesztésének útján tegyék. E tekintetben is ösztönzó a szovjet kommunisták XXVII. kongresszusának a példája. Igaz, a szovjet pártkongresszus emelvényéről nem kevés új, üde és el nem csépelt gondolat hangzott el. Tanácskozásának vezérfonala azonban a szocialista elvek határozott és következetes teljesítésének a hangsúlyozása volt. Ilyen mértékben, ilyen komolysággal és ilyen sürgetően azonban elsó ízben szorgalmazták, hogy az érvényes elvek, az elfogadott tervek és az adott ígéretek kivétel és mellébeszélés nélkül az életben érvényesüljenek. A szocialista elvek valóra váltása számunkra kezdetben egyszerűnek és természetesnek tűnt Az élet azonban megmutatta, rendkívül nehéz ez a történelmi feladat, amely túllépi egyetlen nemzedék küldetését és lehetőségeit. Az a feladat, hogy a szocialista célokat cselekvési normává és az egyének gondolkodásának normájává változtassuk, megköveteli, hogy megtaláljuk a helyes hozzáállást az összes nemzedékhez tartozó emberekhez. Nem egyszer kerülnek szóba a mai fiatal ember specifikus vonásai. Eközben gyakran egyoldalúan kapnak hangsúlyt bizonyos szempontok, mások pedig az elutasítás sorsára teknek kell megszervezniük a XVII. kongresszus határozatainak teljesítését. A pártmunka stílusát és módszereit az új igényes és bonyolult feltételek szerint határozzuk meg. A pártmunkában konkrétumokra, tettrekészségre, következeteségre és mindenekelőtt a szavak és tettek egységére van szükségünk. Le kell azonban küzde- ünk a maradiságot, a formalizmust, a fogyatékosságok és a rendetlenség iránti közömbösséget. Fóleg a kommunistáknak kell döntő harcot folytatniuk a munkatermelékenység fokozásáért, a termelés hatékonyságáért, a gyorsabb tudományos-műszaki fejlesztésért. A Kelet-szlovákiai kerület dolgozói derűlátóan néznek a jövőbe. Munkánkban példát mutatnak nekünk az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság testvéri Kárpáton-túli területének kommunistái. A tanulságok kimeríthetetlen forrását jelentik számunkra azok a dokumentumok, amelyeket az SZKP XXVII. kongresszusa hagyott jóvá. a cseh kormány alelnöke jutnak. Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni például az ízlés, a divat vagy az életstílus egyéb külső megnyilvánulásai kérdéseiről. Az ifjúságnak a szocialista valóságunkhoz való viszonyát kívánom kiemelni. Nem vitás, hogy a mai fiatal embert olyan vonások jellemzik, mint a komolyság és az őszinteség, a szavak és a tettek egységén alapuló elvhúség, s ez teljes mértékben megfelel annak, aminek szükségességéről szüntelenül beszélünk. Az igazságaink nagysága és megsértésük passzív szemlélése közötti tartós ellentét veszélyezteti a fiatal nemzedék egészséges erkölcsi-politikai fejlődését. Ez nem csupán a társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsításának az eszköze, hanem hatékony párbeszéd is, s kívánatos minél gyorsabb bevezetése a társadalmi gyakorlatban. Az ifjúság rendkívül érzékeny a stagnálás és a lemaradás megnyilvánulásaira, nehezen viseli el a késést a világ fejlődésével szemben. A másik oldalon semmi sem erősíti jobban viszonyát a szocialista hazához és rendszerünkhöz, mint egy konkrét siker a világgal való versengésben, mint a nemzetközi sikerünk feletti büszkeség. Erről meggyőződhetünk a különböző sportversenyek alkalmával, de érvényes ez a tudomány, a technika, a kultúra és más területeken elért eredmények összehasonlítása során is. Minél műveltebb és szakképzettebb egy fiatal ember- annál inkább sérelemként és igazságtalanságként fogja fel az elöregedett műszaki berendezésekkel végzett munkát, a rossz szervezést és az alacsony termelékenységet. Az elsőségért, vagy legalább a vezető helyért vívott küzdelem, természetesen nem mindenben, de minden olyan területen, ahol erre módunk van, teljes mértékben elengedhetetlen. Ezt a célt a fiatal emberek elé minden munkahelyen konkrét formába kell ölteni. A legfejlettebb országok állandó utolérésének programjával tartósan nem érhetünk el eredményt a fiatalok körében. Az ifjúságnak nem csupán az érvényesülési vágy a sajátja. Azt szeretné, ha mind jobb feltételei lennének az alkotáshoz, szabadidejének hasznos kihasználásához. A káder-, a lakás- és a bérpolitikában arról beszélünk, hogy előnyben kell részesíteni a fiatalok igényeit. A fiatalok széles körű érvényesülésének elvét gyakran hangoztatjuk, de vajon valóban úgy van-e mindig, ahogy arról beszélünk? Ezek az előnyök érintik az egész fiatal nemzedéket? Szakképzettségének és teljesítményének megfelelően vajon mindegyik fiatalnak hosszú távú perspektívát biztosítunk-e munkahelyén és garantáljuk-e munkaeredményeinek igazságos értékelését? Vajon a szükséges szociális feltételek megteremtésével támogatjuk-e a fiatalság továbbtanulásra vonatkozó törekvéseit, a felelősebb hivatásra való felkészülését? Vajon mindenütt képesek vagyunk-e megfelelő mértékben vezető funkciókkal megbízni a fiatalokat? Ilyen és hasonló kérdések sok embert foglalkoztatnak, érintik a szülőket és gyermekeiket. Nem lehet a dolgot általános közhelyekkel, vagy átlagszámokkal elütni. Mit bizonyít az erről a témáról folytatott vita? Azt, hogy nem hoztuk létre az egyes nemzedékek folyamatos váltakozásának, a céltudatos nemzedékváltásnak a hatékony mechanizmusát. Ebben az ötéves tervidőszakban, mint mondani szokás, megérdemelt pihenését újabb csoportja kezdi meg azoknak, akik hozzájárultak a szocializmus győzelméhez. A visszavonulás művészetét végül is minden egyénnek el kell sajátítania. De sok függ a társadalomtól, s attól is, hogyan tudjuk megfelelően értékelni az emberek érdemeit, milyen tényleges megbecsülésben részesítjük művüket, mennyire megfelelő feltételeket biztosítunk ahhoz, hogy a legmegfelelőbb időben, méltóságuk elvesztése nélkül vonuljanak vissza. Nem kevésbé fontos a dolog másik oldala- a távozó nemzedékhez való érzékeny és gondoskodó viszonnyal erősíteni kell a fiatalok körében az öregekkel szembeni tiszteletet. Sok fiatal az ún. túlszolgálat gyakorlatában a saját képességei gyorsabb érvényesítésének akadályát látja. Bizonyos esetekben ezt az igazságtalanság és a megkülönböztetés megnyilvánulásaként fogják fel. Nem mindenben van igazuk Ám szintén nem szabadna természetesnek és normálisnak tartanunk ezt az állapotot. Rendkívül érzékeny problémákról van szó. Az akadályok egy részét a túlhaladott előírások és az elöregedett kritériumok emelik. A dolgokat nem lehet erőszakkal rendezni, de szemet sem hunyhatunk fölöttük. Látnunk kell, hogy nem egy esetben csak azért maradnak vezető beosztásban kevésbé teljesítőképes és rugalmatlan emberek, hogy nyugdíjba vonulásuk miatt ne csökkenjen hirtelen az életszínvonaluk. A dolog anyagi oldala ugyan fontos, de nem mindenki számára elsőrendű. Sokak számára elsősorban az a döntő, hogy tartanak a társadalmi pozíció hirtelen elvesztésétől. Egyetlen beosztást sem lehet úgy felfogni, hogy az életfogy- tiglanig szól. A dolog javára válna, ha fóleg a vezetők esetében időben készítenénk eló a nyugdíjba vonulást és velük közösen keresnénk megfelelő érvenyesülésük formáit. A fiatal kor az újszerű gondolkodás, a forradalmi tettrekészség és az új iránti érzékenység nélkül önmagában nem lehet kiváltság. Egy bizonyos funkció betöltésére azonban nem jogosítanak fel a sokéves tapasztalatok vagy a múltban szerzett érdemek sem. A döntő a teljes mértékű teljesítőképesség, s a kor követelményeinek szintjén végzett munka. Az embereknek a kor szempontjából való mechanikus, adminisztratív besorolása nem lehet objektív mérce. Politikai kérdésről, olyan szabályok felállításáról van szó, amelyek hasznosak lennének az egyén és az egész társadalom számára egyaránt. Nagyra értékelem, hogy a fiatal házasokat és a nyugdíjasokat tekintve a Fó irányok javaslata említést tesz néhány szociális intézkedésről. Ennek ellenére számos égető kérdés továbbra is nyitott marad. Tudom, joggal tehetik fel a kérdést, honnan teremtsük eló ehhez az eszközöket, mennyi pluszkiadást jelentene ez? Gyakran esik szó a gazdasági döntések nagyfokú predesztinációjáról. Nem akarom ezt lebecsülni, ám nem szabadna ezzel a meg nem értést és azt a törekvést leplezni, hogy a legjobb út a kitaposott ösvény. A szükséges eszközöket meg lehetne és meg kellene találni. Igaz, csak akkor, ha nem csupán beszélni fogunk a javítás szükségességéről, hanem több bátorságunk és energiánk is lesz a valódi változások végrehajtására a források keresésében és elosztásában. Ez megköveteli a szűk reszortérdekek határozottabb leküzdését, ahogy arról Husák elvtárs beszélt. Jól tudjuk, ez nem lesz könnyű. A berögződött, a múltban érvényes munkamódszerek ereje valóban nagy. Ha továbbra is a régi sémák szerint fogunk gondolkodni és cselekedni, a dolgokat nem sikerül elórevinnünk. Saját gyakorlatunkból, sajnos, nem egy olyan példát hozhatok fel arra, hogy a hasznos és szükséges elképzelés csak azért nem valósul meg, Tnert egy bizonyos reszort képviselője kategorikusan ellene van. A dolgok megoldásához való aktív hozzáállás helyett saját semmittevésük mentegetésére keresnek magyarázatokat. Bíráljuk ezt a jelenséget, ám a javulás lassú. Szeretnék figyelmeztetni még egy komoly dologra. A kormányszervekben számos intézkedést hozunk a fiatalok javára. Ezek azonban nem mindig hozzák meg a szükséges eredményt. Miért? Azért is, mert egyelőre többet teszünk az ifjúságért, s kevesebbet dolgozunk magával az ifjúsággal. A fentről jövő parancsolgatás önmagában az ifjúságot nem képes mozgósítani. A feltételezett kezdeményező javaslatok és ötletek nem mindig optimálisak vagy reálisak. De lehetséges-e az aktív felelősség nélkül megszilárdítani a SZISZ tekintélyét, s úgy formálni az ifjúsági tisztségviselőket, hogy azok öntudatos gazdának, a közös ügy irányítóinak tartsák magukat? Az ifjúság egészséges fejlődése szempontjából döntő jelentőségű a párthoz való viszonyának alakítása. Az utóbbi években a párttagság és a tisztségviselők összetételében gyors változások állnak be. A statisztikában, tehát amíg a számokról van szó, mintha minden probléma- mentes lenne. De elég alapos objektív áttekintéssel rendelkezünk-e arról, hogyan fejlődnek politikailag ezek az új tagok, hogyan edződnek és hogyan készítik fel őket a további pártmunkára? A számok önmagukban nem jelenthetnek döntő szempontot. A fiatalok viszonylag jó anyagi körülmények között lépnek a CSKP-ba és nem mindig tudatosítják, miben rejlik a párt mai forradalmi küldetése. Olyan esetek is előfordulnak, hogy a tagfelvételek pusztán adminisztratív eljárást jelentenek, és néha a tagkönyvvel járó különböző előnyöket is ígérnek. A változáshoz vezető utat a teljes nyíltság és a kölcsönös bizalom légkörének a megteremtésében látom. A központi bizottság sokat tett a párt azon egyik fő küldetésének a megszilárdításáért, hogy vezesse és irányítsa a fiatal nemzedéket. Számtalanszor felhívtuk rá a figyelmet, hogy a párt tekintélyének növekedéséhez nem elegendőek csupán a határozatok, a referátumok és a jelszavak. Döntő szerepet játszik itt az élet iskolája, mindaz a jó és kevésbé jó, amivel a fiatalok találkoznak. Minél rózsaszínűbben tálalják szavakban a szocializmust a fiataloknak, annál veszélyesebben hat az ifjúságra a szocializmus befeketítése. Ezért nem lehet lebecsülni az apró hétköznapi ügyeket. A tanár vagy a mester nyílt szavai, az ifjúsági szervezet vagy a szakszervezet formalitásoktól mentes gyűlése, a kirakatokban elhelyezett áru külalakja és minősége, a hivatalos ügyekben tapasztalt készség, az utcák tisztasága, a közlekedés pontossága stb., mind ide tartozik. A fiatalok mindezt szigorú szemmel nézik. Ezért sokkal élesebben és következetesebben kellene fellépnünk mindaz ellen, ami gyengíti szocialista elveinket, ami közönyhöz, cinizmushoz és még rosszabb társadalomellenes tevékenységi formákhoz vezet. A kommunista párt fő küldetése, hogy egyesítse az embereket, a közös célokhoz vezesse őket. Hogyan lehet fordulatot elérni a párt, az állam és az egész társadalom fiatalok iránti figyelmének fokozásában? Az ünnepélyes szavak, a rövid távú kampányok és a kiagyalt bürokratikus eljárások a helyzeten nem változtatnak. A pártszervek tanácskozásait, a választások előkészítését és a kormányok programdokumentumait, a Nemzeti Front választási programjait az ifjúságra kellene orientálnunk, arra, hogy a tárgyszerűség, az elvhúség szellemében sokoldalúan fejlődjön tovább. Az ilyen hozzáállásban látom a fontos feltételét annak, hogy az ifjúságot megnyerjük a XVII. kongresszuson hozott határozatok megvalósításának. DRAHOMÍRA ZEZULOVÁ elvtársnő, a zdounkyi Győzelmes Február Efsz tagja, Kroméŕíži járás Az utóbbi két évben a Dél-morvaországi kerületben öt tonnát meghaladó szinten állandósult a gabonafélék átlagos hektárhozama. Ebben az eredményben jelentős része volt a szemes kukoricának, amit főleg rendszerben termesztünk, s az elmúlt évi átlagos hektárhozama elérte a 6,48 tonnát. A tömegtakarmányok termelése az elmúlt évben 4,5 százalékkal növekedett. Jó az állattenyésztés mérlege is, ahol a feladatokat szintén teljesítettük, illetve túlteljesítettük. Lényeges mértékben javult a termelés jövedelmezősége, a 7. ötéves tervidőszak mindkét utolsó évében a nyereség színvonala mintegy hárommilliárd koronával, vagyis körülbelül harmadrésznyivel volt magasabb, mint a 6. ötéves tervidőszak azonos időszakában. Az elmúlt ötéves tervidőszak pozitív értékelését azonban nem lehet túlbecsülni. A fejlődés eddigi üteme még nem merítette ki azokat a lehetőségeket, amelyek kerületünkben a káderellátás és az anyagi-mú- szaki színvonal szempontjából adva vannak. A hatékony intenzifikálás követelménye szükségessé teszi a problémák komplex megoldását. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum fejlődéséről már nem lehet gondoskodni csupán bizonyos részintézkedésekkel, a mezőgazdasági alaptevékenység, vagy a feldolgozás területén. Emellett az igényesebb célok teljesítése során a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum tervszerű irányítási rendszerének tökéletesítését célzó intézkedések nagy súlyt helyeznek a minőség javítására. Sok függ attól, hogy a vezető dolgozók miként fogják érvényesíteni az új szabályokat irányítási munkájukban. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a rendszer elég sok teret és lehetőséget nyújt minden mezőgazdasági vállalat további fejlődéséhez. Az intenzifikálást ezért elsősorban a belső források és tartalékok kihasználásával kell alátámasztani, tehát minél hatékonyabban, gazdaságos termelői fogyasztással. Nem nézhetjük el, hogy egyes vállalatoknál még mindig csak nagy anyagi és energetikai ráfordításokkal képzelik el a termelést. A mezőgazdaság további fejlesztésének továbbra is alapvető feladata a növénytermelés, főleg a gabonafélék és a takarmánynövények termelésének kiemelt növelése, s az állattenyésztés takarmányszükségletének teljes fedezése. A szemesek termelésében nagyon igényes feladatot tűztünk ki a 8. ötéves tervidőszakra, évente két millió tonnát akarunk termelni. A Dél-morvaországi kerület feltételei, s az elmúlt évi jó tapasztalatokra való tekintettel a szemes kukorica termelését is növelni fogjuk, fokozatosan 180 ezer tonnás szintre, s kizárólag a termelési-technológiai rendszerek útján. Ezzel összefüggésben azonban figyelmeztetni szeretnék egy komoly problémára, mégpedig a gabonaraktárak elégtelen kapacitására. Véleményem szerint e probléma gyors megoldását a mezőgazda- sági vállalatoknál épülő raktárak jelenthetnék. Ehhez a beruházási politikában kellene kialakítani a feltételeket, megfelelő beruházási keretek biztosításával. Az állattenyésztést a társadalmi szükségletekkel összhangban akarjuk fejleszteni. Ezen (Folytatás a 13. oldalon) ÚJ SZÚ 12 1986. IV. 3.
