Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-30 / 101. szám, szerda

Vélemény a szakvéleményezésről Megelőzni az elhamarkodott döntéseket Be nem fejezett építkezések, elhúzódó építésidé, megnöveke­dett költségek - még az elmúlt ötéves tervidőszak során is gyak­ran hallott fogalmak voltak, ame­lyek késleltették a társadalom dol­gainak tervezett menetét. Az okok között pedig a hiányos tervdoku­mentációk, a fölösleges túlmérete- zettség, a költségek pontatlan- gyakran szándékos - felbecslé­se egyaránt szerepeltek. Ezek kiküszöbölésére már az elmúlt öt esztendő során is fokozott feladat hárult az állami szakvéleménye­zésre, amelyet a jelentős beruhá­zások hiánytalan előkészítése ér­dekében a Szlovák Tudományos- Műszaki és Beruházási Bizottság dolgozói is végeznek, s tevékeny­ségüket központi rendelet, vala­mint kormányhatározatok is segí­tik. Az említett bizottság alelnöké- től kértünk tájékoztatást - vagyis véleményt a szakvéleményezésről- e tevékenység során szerzett tapasztalatokról, valamint az idő­szerű feladatokról. PAVOL FROL- KOVIČ előbb az állami szakvéle­ményezés feladatát körvonalazta:- Elsődleges feladatunk volt az elmúlt ötéves tervidőszak során, hogy biztosítsuk a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak tel­jesítését az építkezések előkészí­tésének minősége területén. Pon­tosabban azt kellett minden eset­ben megállapítanunk, vajon a gaz­daságosság szempontjából a ter­vezett építkezések mennyire felel­nek meg az elvárásoknak, aztán a lehetőségek szerint minimális-e az építkezés és a majdan mű­ködő beruházás céljaira lefoglalt mezőgazdasági földterület, meny­nyire lesz gazdaságos a tüzelőa­nyag- és energiafelhasználás szempontjából. De tulajdonkép­pen ide sorolandók a további igények: a tőkés országokból be­hozandó gépek és technológiai berendezések mennyire indokol­tak; s fő szempont volt az is - ami ma már korkövetelmény —, hogy a tudományos-műszaki fejlődés legújabb vívmányai mennyire van­nak jelen a berendezések között, vajon a jelenlegi csúcstechnológi­át képviseli-e a tervezett munkafo­lyamatot végző műszaki berende­zés. Ezt a tevékenységünket több rendelet segítette az elmúlt öt esztendő során is. • Munkájuk során milyen ta­pasztalatokat szereztek, illetve milyen területeken nyilvánult meg a legtöbb hiányosság?- Először is el kell mondanom, hogy a korábbi időszakban bizott­ságunk az állami szakvéleménye­zési tevékenysége során a köz­pontilag ellenőrzött beruházások és tervfeladatok elbírálásával a 800 lakásegységnél több lakást „tartalmazó“ lakótelepek tervdo­kumentációinak szakvéleménye­zésével foglalkozott. A közelmúlt­ban azonban az egyéb építkezé­sek kategóriájából is elbíráltunk többet a felkészülés szempontjá­ból. Munkánk jellemzésére egy­szersmind néhány adat: az elmúlt öt esztendő során összesen 434 tervdokumentációt bíráltunk el, ez 86,8 milliárd koronányi összberu- házást tett ki. Ebből 153 beruhá­zás termelési „természetű“, összértékük 31 milliárd korona. A majdan nem termelő beruházá­sokból 172 került általunk elbírá­lásra - ezek összértéke egyéb­ként 32,9 milliárd koronát tesz ki, és 109 lakótelepi tervdokumentá­ciót is szakvéleményeztünk, ezek összértéke 22,9 milliárd korona volt. Ez utóbbi kategóriában egyébként újabban a 800 lakás­egységnél kevesebbel rendelke­ző lakótelepeket is elbíráltunk. A célirányos építkezéseknél túl­súlyban voltak az új építkezések- mintegy 71 százalékát tették ki míg a rekonstrukció 26 száza­lékkal képviseltette magát, a kor­* szerűsítésre pedig mindössze 3 százalék jutott.- A jellemzés után a hiányossá­gokról is szóljunk. Ami a legszem­betűnőbb, hogy sok esetben a be­ruházási tevékenységben nem észleltük a beruházói szándék mögött a kikristályosodott célsze­rűséget. Magyarán: építsünk, az­tán majd kiderül, mi mindenre is lesz az még jó... Ami további kirívó hiányosság, hogy a konkrét beruházás tervdokumentációi nem tartalmazták a technológiai berendezések terveit. A termelő beruházások esetében ez hiba, mert a technológiával járó gondo­kat a beruházó vállalja magára, ami a minőség rovására megy, mert nem a csúcstechnológia be­vezetésével számol a legtöbb esetben. A nem termelői szándé­kú beruházások esetében pedig sok esetben a perspektivikus lá­tásmód hiányát észleltük. Például egy fóhivatal adminisztrációs épü­letének tervezésekor a létszámnö­vekedéssel számoltak, figyelmen kívül hagyva a már nem újdonság­nak számító számítógépes adat- rögzítést, -tárolást és ügyintézést, ami pedig mindenképpen az admi­nisztratív dolgozói állománycsök­kenését feltételezi. A lakásépítés területén pedig három fő hiányos­ságot tapasztaltunk: a szükséges iratok - területi behatárolás, a me­zőgazdasági terület igénybevéte­lének jóváhagyása, az energiaigé­nyességi szakvélemény hiá­nyoznak, a valós anyagi terhek nagyobbak, mint a tervezettek, s gyakran az építészeti megoldás színvonalatlan. • Milyen következtetést lehet mindebből levonni a jövöt ille­tően?- Szűk értelemben vett szakmai szempontokból nagyon sokat, hi­szen az iméntiekből kitűnhet, hogy tevékenységünk nélkül milliárdok mehetnének veszendőbe, még ha oly módon is akár, hogy a kény­szerű határidő-tologatás miatt ké­sik egy-egy beruházás átadása. Azonban meg kell jegyeznem, hogy azok az építkezések, ame­lyeket nem szakvéleményeztünk mi, a megkezdett építkezéseknek mintegy felét képezik. Azok előké­szítéséről, elbírálásáról, minősé­géről nincs áttekintésünk, így meglehetősen homályos a gazda­ságossági jellemzőikről feltétele­zett kép. Elmondhatjuk, hogy a beruházóknál meglevő elbírálá­si, szakvéleményezési tevékeny­ség nincs a már említett kormány­rendeletek által megkövetelt szín­vonalon. S az is nyilvánvaló lett, hogy a szakvéleményezés minő­sége jelentősen javult az elmúlt időszakban, azonban megnőtt az elbírálási idő is. • Januártól új ötéves tervi­dőszak kezdődött. A CSKP XVII. kongresszusa után milyen fel­adatok képezik tevékenységük­ben a fő irányvonalat?- Elsősorban olyan dokumen­tumok szakvéleményezésével kell foglalkoznunk, amelyek szélesebb összefüggésben tekintik egy-egy beruházás indokoltságát, s azok­nak összhangban kell lenniük a társadalom alapvető gazdasági és szociális fejlesztésével, s a kö­zép távú és éves feladatokkal egyaránt. Elsődleges szempont­ként kezelendő a gazdaságosság, a beruházás célja, külpiaci vonat­kozásai, a környezetvédelmi szempontok, a technológiai szín­vonal. S természetesen az anyag-, nyersanyag és energiatakaré­kosság céljai... Vagyis az egyén és a társadalom alapvető szem­pontjainak figyelembevételével kell szakvéleményezni a megnö­vekedett beruházói kedvből is fakadó építési, rekonstrukciós, és korszerűsítési tevékenységet. Mindenekelőtt azért, hogy ne szü­lessenek elhamarkodott döntések, amelyekre a múltban bőven akadt példa. MÉSZÁROS JÁNOS APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ ■ 1986. május 4-én ünnepli 60. szüle­tésnapját és egyben nyugalomba vo­nulását a jó férj, édesapa, após és nagyapa, Ferencz Zoltán Almágyon (Gem. Jablonec). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, s jó egészséget és még további boldog éveket kíván: élettársa, fiai, lányai, vejei és unokái: Zsuzsi, Józsi, Ági, Gita és Pisti. Ú-1068 ■ 1986. május 2-án ünnepli 75. szüle­tésnapját Darabi Árpád Sőregen (Šurice). Ebből az alkalomból szívből gratulál, s jó erőt és egészséget kíván: leánya, Gabriella férjével és unokái: Ibolya, Bandi, Gabriella családjuk­kal Ú-1222 ■ 1986. április 30- án ünnepli 40. szü­letésnapját a sze­rető férj, édesapa, Ágh Róbert Érsekújvárott (Nové Zámky). E szép ünnep al­kalmából szívből gratulál, és sok erőt, egészséget, hosszan tartó boldog, békés életet kíván: szerető felesége, Jutka, fiai: Robika és Lacika. A jókívánságokhoz csat­lakozik édesanyja is. Ú-1298 ■ 1986. április 30-án ünnepli 60. születésnapját Orbényi Ferencné Pavlik Regina Ipolyszakállason (Ipeľský Sokolec). E szép ünnep alkalmából szívből kívánnak sok erőt, egészséget és hosszú, békés életet: fia, Ferike, menye Boženka és unokája, Pétiké, aki sokszor csókol­ja a nagymamát. A gratulációhoz csatlakozik testvére, Margit egész családjával. Ú-1362 ■ 1986. május 1-én ünnepli 83. szüle­tésnapját Dudás János Vízkeleten (Čierny Brod). Ez ünnep alkalmából igaz szeretettel kívánjuk, hogy jósága még sokáig melegítse életünket. Munkában elfá­radt kezét hálásan csókolják: szerető felesége, két fia, menyei, négy unokája, unokamenye, két unokaveje és három dédunokája: Pistike, Mirka, Jánoska. Ú-1438 ■ 1986. május 1-én ünnepli 50. szüle­tésnapját Kamocsán (Komoča) a leg­jobb testvér, Soóky Ernőné Szabó Jolán tanítónő. E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, sok örömet, erőt, egészséget és hosszan tartó nyugodt, békés, boldog életet kíván szeretettel: nővére, Tini férjével és családjával, Gazsi, Etus, Zsuzsika és Lacika külön is csókolja a kedves Jolika nénit. Ú-1467 ■ Május 2-án ün­nepli 50. születés­napját a szerető férj, édesapa, nagy­apa, É Jgt Hruška Jerolin Besenyőn (Bešeňov). E szép ünnep alkalmából szívük egész melegével köszöntik, s jó egészséget és még hosszú, boldog életet kí­vánnak: felesége, lányai, vejei és unokái: Zsoltika, Tomika, Deniska. Ú-1559 ■ 1986 május 1- én ünnepli 60 szü­letésnapját a sze­m , retó, jó férj, édes­r aPa’ nagyapa, £ após, Szalma Géza (Štúrovo). E szép ünnep al­kalmából örömökben gazdag, hosszú életet, jó egészséget kíván, valamint hogy szívének jósága még sokáig melengesse az egész családot. Szerető felesége, két lánya, két fia és nyolc unokája, akik csókolják a nagyapa dolgos kezét. Ú-1398 ■ Szívünk teljes szeretetével kö­szöntjük a drága jó édesanyát, nagy­mamát és déd- mamát, özv. Baloghné Bara Júliát, (Tardoskedden - Tvrdošovce), aki 1986. május 3-án ünnepli 80. születésnapját. E szép ünnep alkalmá­ból kivánunk jó erőt, egészséget és boldog, hosszú életet. • Szeretettel megköszönjük a sok-sok gondosko­dást és munkában elfáradt kezét tiszte­lettel csókoljuk: lánya, fia, menye, öt unokája, dédu­nokái: Deniska, Annika, Zolika és Tomika, akik sok-sok puszit külde­nek a dédmamának. Ú-1616 ■ 1986. április 27-én ünnepli 53. születésnapját és nyugalomba vonu­lását W itt ich Józsefné Keszan Anna Imelyen (Imeľ). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, s további jó egészséget, hosszan tartó, boldog életet kíván családja körében: szerető férje, fiai, menyei, leányai, veje és unokái: Ivetka, Jožko, Kinga, Zolika, valamint Anitka, aki köszöni a nagymama gondoskodását. Ú-1644 ■ 1986. április 30-án ünnepli 50. születésnapját özv. Berényi Anna Kétyen (Kvetná). E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak, s jó egészséget és hosz- szú, boldog életet kívánnak: lányai: Jarmila és Erika, vejei, uno­kái: Szilvia, Myrtill és Jarmila. Ú-1652 ■ Április 22-én ünnepelte 55. szüle­tésnapját a családjáért élő drága férj, édesapa és nagyapa, Szépe József Ekelen (Okoličná na O.) E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak, és további jó egészséget kívánnak: felesége, két lánya, fia, két veje, anyósa, unokái: Rita, Helga és a kis Janika, aki mindannyiuk nevében számtalanszor csókolja a drága jó nagyapát. Ú-1671 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS MEGEMLEKEZES ■ Bármerre is visz utunk, szemünk­ben könny, szí­vünkben örökös fájdalom, mert na­gyon hiányzik a nagyon szeretett édesapa, nagyapa és após, id. Urbán Károly Rozsnyóról (Rožňava), akit a halál hosszú betegség után, 1976. május 1-én, 52 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Akik még őrzik emlékét, gondoljanak rá ezen a szomorú, tizedik évfordulón, örökös bánattól szenvedő leánya Katalin családjával (Hubó - Hubovo), fia, István családjával, menye Katalin családjával. Ú-1029 ■ 1986. május 2-án emlékezünk a drága jó édesanyára, anyósra, nagyma­mára és feleségre, Balogh Juliannára (Gomba - Hubice). Akik ismerték és szerették, szentelje­nek emlékének egy néma pillanatot. Emlékét örökké őrző: lányai: Katalin, Mari, Rózsi, fiai: Jóska, Gyuri, Tibi, Béla és Sanyi családjukkal. Ú-1042 ■ Fájdalomtól megtört szívvel és köny- nyes szemmel emlékezünk a drága jó édesanyára, nagymamára és dédma- mára, özv. Bakos Lajosné Guba Annára (Léva - Levice), akit a kegyetlen halál 1985. május 2-án ragadott ki szerettéi köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra oly szomorú, elsó évfor­dulón. Emlékét és szeretetét örökké őrző: unokája, Marika és családja. Ú-1148 A dačicei (Dél-csehországi kerület) ipari kombinát siavonicei üzeme olyan fúrók gyártására szakosodott, amelyeket elsősorban a kisebb karbantartóüzemek, valamint javító- és iskolai műhelyek használnak. Alkalmazzák azonban őket a világ több mint 50 országának nagy iparvállalatainál is. Az idén gyártandó 2460 fúrónak egyharmadát Iránba, Venezuelába, Szíriába, Dániába, Ausztriába és más országokba exportálják. Képünkön Otto Binder látható a gép beállítása közben (Jaroslav Sýbek felvétele - ČSTK) ■ Fájó szívvel, könnyes szemmel és soha el nem múló szeretettel emléke­zünk halottunkra, a drága jó feleségre, édesanyára és nagymamára, Tóth Ferencné Nagy Máriára (Felsőpatony - Horná Potôň), akit a halál 1985. május 2-án ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték, szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a fájdalmas, első évfordulón. Emlékét örökké szívében őrző: férje, lányai, vejei és unokái. Ú-1493 ■ Szomorú szívvel és könnyes szem­mel emlékezünk a drága jó feleségre, gondos édesanyára, szeretett nagy­mamára, Almási Rozáliára (Horné Mýto), akinek szerető szive 1982. május 3-án, 55 éves korában szűnt meg dobogni. Ezen a szomorú évfordulón fájó szívvel emlékezik: szerető férje, fia, lánya, menye, veje és 3 kis unokája. Ú-1638 ■ Hálás szívvel mondunk köszöne­tét minden kedves rokonnak, jó barát­nak és ismerősnek, aki 1986. április 4-én elkísérte utol­só útjára a dióspa- tonyi (Orech. Po­tôň) temetőbe a drága jó férjet, papát és nagyapát, Bíró Bélát, akinek szerető szíve 63 éves korában örökre megszűnt dobogni. Külön kö­szönjük a részvétnyilvánításokat, a sok virágot és koszorút, mellyel enyhíteni igyekeztek soha el nem múló fájdal­munkat. Gyászoló felesége és családja Ú-1670 ■ Megtört szívvel és könnyes szem­mel emlékezünk a drága jó, felejthe­tetlen nagynénire, Vicencz Júliára (Pásztó - Pastovce), akinek szíve 1985. május 3-án, 75 éves korában örökre megszűnt dobog­ni. Akik ismerték és szerették, emlé­kezzenek rá ezen a fájdalmas, szomo­rú, első évfordulón. Jóságát és soha el nem múló szeretetét örökké szívükben őrzik: András és családja. Ú-1444 ÚJ SZÚ 6 1986. IV. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents