Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-03 / 78. szám, csütörtök

A Csehszlovák Nemzeti Front KB Elnöksége A választási előkészületekről Megkezdődött a Bolgár Kommunista Párt XIII. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) dett a pártmunka színvonala, a párt akcióképessége és meg­erősödött vezető szerepe a társa­dalomban a XII. pártkongresszus határozatainak megvalósítása során. Sztojan Karadzsov hangsúlyoz­ta, hogy a párt tovább szilárdította pozícióit és így fog eljárni a követ­kező időszakban is. Megnöveke­dett a párt tekintélye is, ami ked­vezően nyilvánult meg politikai és gazdasági téren. Az évzáró párt- konferenciák megerősítették a pártbizottságok és szervezetek vezető szerepét az ország életé­ben. Egyre erőteljesebben nyilvá­nul meg a káderek szemléletváltá­sa, valamint a hatékonyabb mun­kastílus és módszerek érvényesí­tésére való törekvés. A pártnak ez a vezető szerepe egyúttal megnyilvánult a pártel- lenórzés tökéletesítésében is. A BKP ellenőrző és revíziós szer­veinek tevékenysége a gazdasági, szociális és szellemi szféra idő­szerű pártfeladataira irányult. A je­lentés végül hangsúlyozza, hogy az ellenőrző tevékenység jelentő­sen hozzájárult az aktív életfelfo­gás alakításához, minden egyes kommunista avantgard szerepé­nek erősítéséhez és teljes részvé­telükhöz a BKP XIII. kongresszu­sán elfogadásra kerülő határoza­tok teljesítésében. A BKP Közpon­ti Ellenőrző és Revíziós Bizottsága a következő időszakban is a kom­munisták és valamennyi dolgozó egységének a megszilárdítására, fog törekedni, valamint minden egyes pártszervezet vezető szere­pének növelésére és a kitűzött feladatok következetes megvaló­sítására. Tegnap köszöntötte a kong­resszus küldötteit Nyikolaj Rizs­kov, az SZKP küldöttségének ve­zetője és tolmácsolta a szovjet kommunisták jókívánságait. Határozat a tanácsok feladatairól a XXVII. kongresszus utáni időszakban (ČSTK) - Ülésezett tegnap Prá­gában a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának El­nöksége. A tanácskozás bevezető részében nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy a CSKP XVII. kongresszusa nagyra érté­kelte a Nemzeti Frontnak és szer­vezeteinek tevékenységét, és egyértelmű támogatásáról biztosí­totta azokat a feladatokat, amelye­ket a kongresszusi dokumentu­mok tűztek ki a Nemzeti Front elé. Az elnökség tagjai, valamint a Nemzeti Frontba tömörülő politi­kai pártok és társadalmi szerveze­tek központi bizottságainak képvi­selői fenntartás nélküli támogatá­sukról biztosították a kongresszusi határozatokat, és kinyilvánították szervezeteiknek azt az eltökéltsé­gét, hogy alkotó munkával váltják valóra ezeket a határozatokat. Ezután az elnökség a májusi általános választások előkészüle­teit vitatta meg, és tájékoztatót tárgyalt meg arról, hogyan járultak (Folytatás az 1. oldalról) célokat, amelyeket a CSKP XVII. kongresszusa tűzött ki, és az isko­lák munkája a jövőben is sikeres lesz.' Ezt követően a legjobb pedagó­gusoknak és oktatási dolgozóknak kitüntetéseket adtak át. A köztár­sasági elnök a Munka Érdemren­det adományozta: dr. Bedŕich Če- rešňák kandidátusnak, a brnói Purkyné Egyetem rektorának, Mi­loslava Tichának, a Knéžmosti Alapiskola pedagógusának, Zde­nék Vodička szobrászművész­nek, a Prága III. városkerületében levő iparművészeti szakközépis­kola igazgatójának, a České Bu- déjovicei Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola és a Trineci Vasmű Ko­hóipari Szakmunkásképző Iskolá­ja tanári karának. A Jan Amos Komenský emlékérmet Zdenék Cah kandidátus, a prágai Cseh Műszaki Főiskola Villamosmérnö­ki Karának dékánja dr. František Közel, a Libereci Gép- és Textili­pari Főiskola Marxizmus-Leniniz- mus Intézetének tanára, Jaroslav Némec, akadémikus, a Csehszlo­vák Tudományos Akadémia Prá­gai Elméleti és Alkalmazott Me­chanikai Intézetének igazgatója és František Váša, a Prága II. város­kerületében levő elektrotechnikai szakközépiskola tanára kapta. A köztársasági elnök további két pedagógusnak és 6 kollektívának Az Építésben Szerzett Érdeme­kért, 15 pedagógusnak és három kollektívának pedig A Kiváló Mun­káért állami kitüntetést adomá­nyozta. Tudósítónktól - A pedagOgus- nap alkalmából a bratislavai vár Lovagtermében tegnap ünnepé­lyesen kitüntették a legjobb peda­gógusokat és oktatási dolgozókat. Az ünnepi ülésen részt vett Ľudo­vít Pezlár, az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára, Josef Ševc, az SZLKP Központi Bizott­ságának osztályvezetője, Július Hanus, az SZSZK kormányának elsó alelnöke és Libor Vozár, az Oktatási és Tudományos Dolgo­zók Szlovákiai Szakszervezeti Szövetségének elnöke, s több más vendég.- Az idei pedagógusnap külö­nösen jelentős, hiszen megünnep­lésére a párt megalakulása 65. évfordulójának jegyében kerül sor - mondotta ünnepi beszédében Juraj Buša, az SZSZK oktatási minisztere. Köszöntötte a kitünte­tetteket és jókívánságait fejezte ki az egész pedagógustársadalom­nak. Beszédében a fejlett szocia­lista társadalom építésében ránk váró feladatokkal foglalkozva mél­tatta az iskolák fontos szerepét, az oktatók, a nevelők nemes hivatá­sát és felelősségét, melyet a párt múlt héten lezajlott XVII. kong­resszusa is kiemelt. A pedagógus a jövőnek nevel, ezért sohasem topoghat egy helyben - hangsú­lyozta tevékenységének meg kell felelnie korunk műveltségi szintjének. Az iskola, a pedagógus feladata, hogy a fiataloknak ne hozzá a Nemzeti Front szervei és szervezetei az októberi forradalom 68. évfordulója ünnepségeinek és a csehszlovák-szovjet barátság hónapja múlt évi rendezvényeinek lebonyolításához. SZNT-bizottság ülése (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács nemzeti bizottságok és nemzetiségek ügyeivel foglalkozó bizottsága. A tanácskozást Kro- csány Dezső, az SZNT alelnöke, a bizottság elnöke vezette. A bi­zottság jelentést vitatott meg a Nemzeti Front választási prog­ramjainak teljesítéséről, valamint a szlovákiai nemzeti bizottságok versenyében a múlt évben és az egész megbízatási időszakban elért eredményekről. Ezenkívül ér­tékelte a következő megbízatási időszakra szóló választási progra­mok kidolgozása terén a hely­zetet. csak kellő tudást, műveltséget nyújtson, hanem megtanítsa őket arra is, hogy ezeket a szocialista társadalom javára fordítsák. A bé­ke nemzetközi évében nagyobb figyelmet kell szentelni arra, hogy ifjúságunk becsülje és őrizze a békét. Beszédének további részében a párt oktatáspolitikai határozatai­nak valóra váltásával foglalkozott. Megállapította: a határozatokat már tizedik éve sikeresen teljesít­jük. Az eredmények - az időköz­ben felmerülő nehézségek ellené­re is - azt mutatják, hogy az új program kedvező feltéteíeket te­remt a tanulók személyiségének sokoldalú fejlesztéséhez és tanul­mányaik eredményes folytatásá­hoz. Jövőnk elsősorban attól függ, pedagógusaink hogyan készítik fel az ifjúságot az életre. A jövő vi­szont velük szemben is nagyobb követelményeket támaszt, ezért mind szakmailag, mind politikailag tovább kell képezniük magukat. Ezt követően az oktatási mi­niszter átadta azokat a kitünteté­seket, amelyeket köztársaságunk elnöke adományozott. Michal Ko­váč professzor, a Nyitrai (Nitra) Agrártudományi Főiskola rektora, Ján Kulich nemzeti művész, a Bratislavai Képzőművészeti Fő­iskola rektora és Ján Rosocha professzor, a Kassai (Košice) Ál­latorvostudományi Főiskola tan­székvezető tanára pedagógiai te­vékenysége elismeréséül Munka Érdemrendet, dr. Viktor Chova­nec a Trenóín-zlatovcei Gyermek- város igazgatója, Jozef Janotík, a Dolný Kubín-i Szolgáltatási Szakmunkásképző Intézet igaz­gatója, Irma Kruličková, a brati­slavai Ivan Hálek Egészségügyi Szakközépiskola igazgatója és a Kassai Komenský Utcai Elekt­rotechnikai Szakközépiskola Az Építésben Szerzett Érdemekért kitüntetést, kilenc pedagógus- köztük dr. Nyustyin Ferenc, a Zselizi (Želiezovce) Magyar Ta­nítási Nyelvű alapiskola igazgatója- A Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. Oto Ferenczy nemzeti művésznek, a Bratislavai Szín­ház- és Zeneművészeti Főiskola tanárának, Juraj Koutun docens­nek, a Bratislavai Pedagógiai Ku­tatóintézet igazgatójának és Jozef Mistrík professzornak, a Ko­menský Egyetem Bölcsészettudo­mányi Kara tanárának J. A. Ko- menský-emlékérmet adott át. Az SZSZK kormánya - társa­dalmunk megbecsülésének és há­lájának megnyilvánulásaként- hatvan pedagógust az Érdemes Pedagógus, huszonegy oktatási dolgozót Az Oktatásügy Érde­mes Dolgozója címmel tüntetett ki. Az ünnepségen tizennégy egyént Az Oktatásügy Fejleszté­sében Szerzett Érdemekért ki­tüntetéssel jutalmaztak. A kitüntetett pedagógusokat és oktatási dolgozókat a délutáni órákban a bratislavai várban fo­gadta Viliam Šalgovič, az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségé­nek tagja, a Szlovák Nemzeti Ta­nácselnöke. -ym­Gorbacsov-Sinowatz találkozó (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap a Kremlben fogadta Fred Sino­watz osztrák szövetségi kancel­lárt. Az osztrák kancellár a Szovjet­unió kormányának vendégeként tartózkodik a szovjet fővárosban A modern osztrák ipari technika elnevezésű kiállítás megnyitásá­val összefüggésben. Ondrej Pavlik akadémikus köszöntése (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában Ondrej Pavlik aka­démikusnak a CSKP érdemes tagjának 70. születésnapja alkal­mából átadta Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársa­sági elnöknek és az SZLKP Köz­ponti Bizottságának üdvözlő le­velét. Jozef Lenárt elvtárs köszönetét mondott a jubilánsnak Csehszlo­vákia Kommunista Pártja és a szocializmus javára kifejtett sok­éves áldozatos tevékenységéért. Az átadásnál jelen volt Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a KB titkára és Jozef Ševc, az SZLKP KB osztályveze­tője. Antonov hazaérkezett (ČSTK) - Szergej Antonov, a II. János Pál pápa elleni merény­letben való részvétellel vádolt, majd a kilenc hónapig tartó római tárgyaláson felmentett bolgár ál­lampolgár kedden késó este tért vissza hazájába. A szófiai repülő­téren adott nyilatkozatában a többi között elmondta, rendkívül boldog, hogy háromévi börtön után ismét családja, barátai és kollégái között lehet. Az igazság mégis győzött, az ellenem, honfitársaim, a szo­cialista Bulgária ellen felhozott rá­galmak összeomlottak - mondotta Antonov. NÉHÁNY SORBAN A KUBAI KP III. kongresszusán el­fogadott határozat értelmében a kubai kommunisták tegnap megkezdték a vi­tát a párt programjának tervezetéről. E folyamat az év végén éri el tetőfokát a Kubai Kommunista Párt III. kong­resszusának rendkívüli ülésével, amely végleges dokumentumként jó­váhagyja a programot. JAVIER-PÉREZ DE CUELLAR ENSZ-fötitkár hivatalos látogatásra Montevideóba érkezett, ahol tárgyalá­sokat folytat Julio Mario Sanguinetti uruguayi elnökkel és Enriquo Iglesias külügyminiszterrel. Beszédet mond az uruguayi parlamentben is. RADOVAN VLAJKOVICS, a JSZSZK Elnökségének elnöke teg­nap befejezte hivatalos baráti látogatá­sát a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaságban és a Kínai Népköztársa­ságba utazott. CASPAR WEINBERGER amerikai hadügyminiszter dél-koreai látogatása folyamán provokatív szemlét tett a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaság határának közelében. Az amerikai ka­tonai jelenlét megőrzéséért szállt síkra a Koreai-félszigeten. INDONÉZIA szilárdan és követke­zetesen támogatja az arab országok és a palesztin nép harcát a megszállt arab területek visszaadásáért és a pa­lesztin nép önrendelkezési jogáért. Ezt jelentette ki kedden este Szuharto in­donéz elnök Husszein jordán király üdvözlésekor, aki 6-napos látogatásra érkezett Indonéziába. A FÜLÖP-SZIGETEKRE érkezik április folyamán a Nemzetközi Valuta Alap küldöttsége, amely tárgyalásokat folytat az ország eladósodottságáról és megvizsgálja gazdasági helyzetét, kö­zölték a manilai bank forrásaiból. A Fü­löp-szigetek külföldi adóssága tavaly decemberben meghaladta a 26 milliárd dollárt. Új főpolgármester (ČSTK) - A Kassai (Košice) Városi Nemzeti Bizottság tegnap Ján Tkáčot választotta a város új főpolgármesterévé. Egyidejűleg felmentette tisztségéből Rudolf Schustert, az eddigi főoolgár- mestert, akit más feladatokkal bíz­tak meg. (ČSTK) - Moszkvában tegnap határozatot tettek közzé a népi képviselők tanácsainak az SZKP XXVII. kongresszusa határozatai­ból következő feladatairól, ame­lyeket a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége március 31 -i ülésén hagyott jóvá. A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége valamennyi tanács feladatává tette, hogy sok­oldalúan, igényesen önbírálóanés a párt követelményeinek szelle­mében értékeljék a szervező és politikai-nevelő munkát, s hogy gyakorlati intézkedéseket dolgoz­zanak ki és tegyenek a kongresz- szusi határozatok megvalósítása érdekében. Szükséges, hogy a képviseleti szervek figyelmének középpontjá­ban valamennyi szovjet köztársa­ság gazdasági, társadalmi és kul­turális fejlődésének meggyorsítá­sa álljon, valamint az, hogy min­den egyes köztársaság fokozottan hozzájáruljon az ország egységes népgazdasági komplexumának megszilárdításához, az irányító te­vékenység stílusának és módsze­reinek tökéletesítéséhez. Duarte Duvalier és Marcos sorsára juthat A salvadori hazafiak (ČSTK) - A salvadori Farabun- do Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) kész bármikor felújí­tani a tárgyalásokat Duarte elnök­kel a hat éve tartó fegyveres kon­fliktus befejezéséről. Ezt a hazafi­ak rádióadója által közvetített köz­lemény hangsúlyozza, hozzátéve, hogy az FMLN sorai szüntelenül bővülnek és ezért a front hatalmi alternatívává vált. A hazafiak kato­nai veresége már elképzelhetet­len. Az ország összes politikai és társadalmi erejének közösen kel­lene keresnie a békés megoldást tárgyalási felhívása A lakosság egyre nagyobb tá­mogatást nyújt a hazafiaknak, s így az FMLN az országnak mind a 14 tartományában fegyveres ak­ciókat hajt végre. A Duarte-rezsim pozíciói veszélyben vannak, s ezért arra kell számítani, ha már nem fog megfelelni az USA kö­zép-amerikai intervenciós tervei­nek, Duarte elnököt hasonló sors érheti, mint a haiti Duva- liert és a Fülöp-szigeteki Mar- cost - hangsúlyozza az FMLN dokumentuma. Izrael a libanoni feszültségzónák kiterjesztésére törekszik (ČSTK) - Nyugat-Bejrútban Szabra és Satila palesztin táborok környékén tegnap is tartott a fe­szültség. Kedd estétől tegnap reg­gelig újabb éles összetűzésekre került sor a síita Amal-mozgalom harcosai és a palesztin fegyvere­sek között. Legalább két személy életét vesztette és öt megsebe­sült. így négy nap alatt ez a kon­fliktus már csaknem húsz halálos áldozatot követelt. E palesztin táborok újból gyara­pítják a feszültséggócokat Liba­nonban. Az egyik délen van: az izraeliek ott kedden és tegnap új­ból lőtték a megszállásuk alatt le­vő ún. biztonsági övezeten kívül fekvő falvakat. Az egyik faluba behatoltak és razziákat hajtottak végre. Amint az As-sark című nyugat­bejrúti lap emlékeztet rá, az izrae­liek éppen arra törekednek, hogy a nyugtalanság tartós legyen és minél több területet sújtson. Peresz washingtoni tárgyalásai (ČSTK) - Simon Peresz izraeli miniszterelnök, aki munkalátoga­táson tartózkodik az Egyesült Álla­mokban, kedden tárgyalásokat folytatott Washingtonban George Busch amerikai alelnökkel, Geor­ge Shultz külügyminiszterrel és más amerikai személyiségekkel. A megbeszélések végén tartott sajtóértekezleten védelmezte azt a kalózakciót, amelyet az amerikai 6. flotta hajtott végre a szuverén Líbia ellen a Nagy-Szidra-öböl- ben. Emellett gyakorlatilag szóról szóra megismételte Washington „érvelését“ arról, hogy valamiféle „terrorista veszély“ fenyeget Líbia részéről. Peresz az amerikai képviselők­kel a közel-keleti kapcsolatokról és Izrael gazdasági problémáiról is tárgyalt. Hangsúlyozta, hogy mind az USA, mind az Izrael eluta­sítja a tárgyalást a Palesztin fel­szabadítási Szervezettel, és hogy a közel-keleti „béke“ alapjának a Camp David-i egyiptomi-izraeli különmegállapodást tartják. További napirendi pont volt Izra­el esetleges bekapcsolódása az amerikai „csillagháborús“ prog­ramba. Robbanás egy amerikai repülőgépen (ČSTK) - A Trans World Airli­nes (TWA) amerikai társaság re­pülőgépén tegnap Korinthosz gö­rög város felett a repülés folyamán robbanás következett be a gép csomagterében. Az első jelenté­sek szerint a robbanás következ­tében öt ember megsérült és két utas eltűnt. A Boeing 727-es gépnek, amely Rómából Kairóba repült, si­került kényszerleszállást végre­hajtania az athéni repülőtéren. A repülőtér dolgozóinak nézete szerint nem zárható ki, hogy a rob­banást bomba okozta. Hála és elismerés a Jő munkáért ÚJ SZÚ 2 1986. IV. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents