Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-13 / 61. szám, csütörtök
Az SZKT állásfoglalása a fö fejlesztési irányokkal kapcsolatban Az indiai Kommunista Párt Mihail Gorbacsov válasza a „hatoknak“ kongresszusa (ČSTK) - A Szakszervezetek Központi Tanácsa állásfoglalást adott ki hazánk gazdasági és szociális fejlesztésének fő irányairól. Az SZKT ezt a dokumentumot reális programnak nevezi, amely megfelel minden dolgozó érdekeinek, és biztosítja azt a perspektívát, hogy a szocialista Csehszlovákia a CSKP elvhű politikája alapján továbbra is modern államként és olyan társadalomként fejlődik tovább, amely garantálja állampolgárainak a lét- és a szociális biztonságot, s a dolqozók elért életszínvonalának további emelésére törekszik. A Szakszervezetek Központi Tanácsé teljes mértékben támogatja azt a célt, hogy jelentős fordulat szülessen a gazdasági hatékonyság növekedésében, a tudományos-műszaki haladás meggyorsításában, valamint az irányító- és a szervezőmunka javításában. Nagyra értékeli, hogy a dokumentum tervezetének kidolgozása során figyelembe vették az SZKT Titkárságának és Elnökségének álláspontját és javaslatait. A dokumentum alapján az SZKT a 8. ötéves tervidőszakra javasolja, hogy a 480 ezer lakás felépítését minimális feladatnak tekintsék, s ennél többre törekedjenek, s ugyanez vonatkozik a nominálbérek javasolt emelésére. Szociális téren a nyugdíj- és a járadékellátás tökéletesítésével párhuzamosan kiemelten növeljék az alacsony nyugdíjak és járadékok összegét. Egyetért a dokumentumnak azzal a megállapításával, hogy az életszínvonal emelése érdekében a nemzeti jövedelmet évente 3,5 százalékkal kell növelni. Mindez megköveteli, hogy a vezető gazdasági dolgozók kedvező feltételeket teremtsenek az egyének és a kollektívák kezdeményező munkájához. Sikeresen fejlődő csehszlovák-lengyel együttműködés (Folytatás az 1. oldalról) A lengyel parlamenti képviselőket tegnap Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke is fogadta. A fogadáson részt vettek: Ján Marko, Václav David, Dalibor Hanes és Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnökei, Alois Hüla és Vladimír Vedra, a kamarák alelnökei, valamint legfelsőbb képviselőtestületünk más tisztségviselői. A szívélyes és elvtársi légkörű találkozón Alois Indra tájékoztatta a lengyel parlamenti küldöttséget Csehszlovákia mai életéről, amelyet elsősorban a CSKP XVII. kongresszusának előkészületei és dolgozóink kongresszusi aktivitása jellemez. Válaszában Roman Malinowski tájékoztatta a Szövetségi Gyűlés képviselőit a lengyel szejm munkájáról. Rámutatott a tavalyi választások eredményeire, amelyek a szocializmus erőinek győzelmét jelentették, és bizonyították a lengyel társadalom folytatódó stabilizálódását. , Gustáv Husák fogadta a KNDK szakszervezeti küldöttségét (Folytatás az 1. oldalról) A fogadáson részt vett František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Kim Kwang Szop, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete. A delegáció tegnap befejézte csehszlovákiai látogatását, és elutazott hazánkból. Repülőtéri búcsúztatásán megjelent Karel Hoffmann, továbbá Viliam Kožík, az SZKT titkára és Emil Grochol, az SZKT nemzetközi osztályának vezetője. Ott volt Kim Kwang Szop nagykövet. A küldöttség' látogatásának végén közös közleményt hagytak jóvá, amely egyebek között megállapítja: a megbeszéléseken a két szakszervezeti központ küldöttségei kifejezték szilárd eltökéltségüket, hogy mindent megtesznek a két ország dolgozói barátságának és együttműködésének megszilárdításáért. Tájékoztatták egymást a szocializmus építése terén a két országban elért eredményekről, valamint a csehszlovák és a koreai szakszervezetek időszerű feladatairól. A koreai küldöttség nagyra értékelte azokat a sikereket, amelyeket a csehszlovák dolgozó nép a CSKP vezetésével a fejlett szocialista társadalom építésében elért. A csehszlovák fél ugyancsak méltatta a szocializmus sikeres építését a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Munkasikerek a kongresszus tiszteletére (Folytatás az 1. oldalról) fordítanak. Az elképzelések szerint ugyanis mintegy 340 millió korona értékű árut értékesítenek a legfelsőbb árkategóriában, s külföldi szállítási kötelezettségeiknek egy hónappal a határidő előtt tesznek eleget. -h. a. Többet, jobbat, olcsóbban A Kelet-szlovákiai kerület hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő vidéke, s ez nemcsak a fejlesztésnek, hanem a dolgozók helytállásának is köszönhető. Amint azt Jozef Lukáč, a kerületi szakszervezeti tanács elnöke elmondotta, a kerület üzemeiben a CSKP 15. ülése után tovább fokozódott a dolgozók munkakezdeményezése. 1985 második felében a kerület dolgozói 174 424 egyéni, 8755 kollektív és 460 üzemi szocialista munkafelajánlást tettek a pártkongresszus tiszteletére. A kongresszus tiszteletére tett felajánlások arra irányulnak, hogy vállalatainkban többet, jobbat termeljenek, és a lehetőséghez mérten olcsóbban. A kerület dolgozói 0,43 százalékos anyagköltségmegtakarítást (267 millió 879 ezer korona) akarnak elérni, miközben a munkatermelékenységet 0,68 százalékkal a saját termelési értéket pedig 187 millió 627 ezer koronával kívánják növelni. Kelet-Szlovákia 274 üzeme, 6292 munkakollektívája, valamint 129 594 ezer dolgozója azt is felajánlotta, hogy a CSKP XVII. kongresszusának megkezdése előtt egy nappal, 1986első negyedévének termelési tervét 101 százalékra teljesítik. (-szák) Megtartják adott szavukat A néphadsereg Ružomberokí, Ján Kollár nevét viselő egységében tegnap az újságírókkal találkozott Jozef Kováčik altábornagy, a keleti katonai körzet politikai csoportfőnökségének főnöke és Pavol Fuček álezredes, az említett egység parancsnoka, akik részt vesznek a SZLKP ma kezdődő kongresszusán. Kováčik altábornagy arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a keleti katonai körzet alakulatai teljesítették a téli kiképzési feladatokat, amit a közelmúltban megtartott körzeti pártkonferencia beszámolója is kihangsúlyozott. Amint mondotta, minden egységben jól felkészültek a nyári kiképzési időszakra, amely közvetlenül a CSKP XVII. kongresszusa után kezdődik. Pavol Fuček alezredes, akinek egysége az idei kiképzési év feladatainak példás teljesítésére hívta fel a néphadsereg más egységeit, beszédében azt emelte ki, hogy kötelezettségvállalásukat már csaknem ötven százalékra teljesítették. Nemcsak a politikai nevelés, a kiképzés, hanem az üzemanyag-takarékosság terén is jó eredményeket értek el. Az alakulat minden tisztjének és katonájának eltökélt szándéka, hogy a kongresz- szus tiszteletére adott szavukat maradéktalanul teljesítsék. _nj_ (ČSTK) - Patna indiai városában tegnap megkezdődött az Indiai Kommunista Párt XIII. kongresszusa. A tanácskozáson több mint 1300 küldött vitatja meg az indiai kommunisták időszerű problémáit. A kongresszuson részt vesz mintegy negyven testvérpárt küldöttsége, közöttük a CSKP küldöttsége, František Pitrának, a CSKP KB* titkárának vezetésével. A küldöttek két fő dokumentumot tárgyalnak meg: az ország és a világ politikai helyzetéről szóló beszámolót, továbbá jelentést a pártnak az 1982. évi XII. kongresszus óta végzett tevékenységéről és a politikai határozat tervezetét. Sevardnadze Varsóba látogat (ČSTK) - Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere március második felében hivatalos baráti látogatást tesz Lengyelországban. A látogatásra a lengyel kormány meghívására kerül sor. A hírt a TASZSZ hírügynökség tegnap közölte. Ma startol a Szojuz T-15 (ČSTK) - A bajkonuri űrközpontban tegnap megtették az utolsó előkészületeket a Szojuz T-15 űrhajó startjára, amelyre a tervek alapján ma moszkvai idő szerint 15 óra 33 perckor kerül sor. Az űrrepüléseket irányító állami bizottság tegnap délutáni ülésén döntött az űrhajó személyzetének összetételéről. E szerint a kéttagú legénységet Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov alkotja, akik már 237 napot töltöttek az űrben a Szaljut-7 fedélzetén. (ČSTK) - Eduard Sevardnadze, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere tegnap Moszkvában fogadta Leo- poldo Bravót, Argentína szovjetunióbeli nagykövetét. Az argentin diplomatának átnyújtotta azt az üzenetet, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára intézett az Argentínát, Indiát, Mexikót, Görögországot, Svédországot és Tanzániát tömörítő „hatok“ csoportjának kormányaihoz. Az üzenet tartalmazza Mihail Gorbacsov válaszát arra a levélre, amelyet az argetin nagykövet március 6-án nyújtott át Moszkvában. Az USA ismét elutasította a moratóriumot (ČSTK) - Az Egyesült Államok kormánya ismét elutasította azt ■ a lehetőséget, hogy moratóriumot hirdessen meg az atomfegyverkísérletekre és megerősítette szándékát, hogy folytatja katonai célú atomkísérleteit. Az USA külügyminisztériumának képviselője a TASZSZ hírügynökség tudósítójának kérésére, hogy kommentálja a hat el nem kötelezett ország állam- és kormányfőinek javaslatát, azt válaszolta: az USA elvi álláspontja nem változik meg az atomkísér- letfek kérdésében, és hogy az atomfegyverek a belátható jövőben a „feltartóztatás“ politikájának kulcselemei maradnak. Ezzel összefüggésben az atom- fegyver-kísérletek továbbra is nélkülözhetetlenek, mondotta a külügyminisztérium képviselője. Argentina, India, Mexikó, Görögország, Svédország és Tanzánia vezető képviselői Mihail Gorbacsovhoz, az SZKP KB főtitkárához és Ronald Reaganhez, az USA elnökéhez intézett levelükben felszólították a Szovjetuniót és az USA-t, hogy a közeJgő szovjet-amerikai csúcstalálkozóig ne végezzenek atomfegyver-kísérletet és felajánlották segítségüket az ilyen moratórium betartása megbízható ellenőrzésének biztosítására. Az USA kormánya destruktív politikájának mentegetésére szüntelenül azt ismételgette, hogy az atomfegyver-kísérletek hatékony moratóriuma meghirdetéséhez feltétlenül szükséges a hatékony ellenőrzés biztosítása. Azzal az ürüggyel, hogy nem létezik megbízható ellenőrzés, Washington elutasította a Szovjetunió példájának követését, amely egyoldalú moratóriumot hirdetett meg az atomfegyver-kísérletekre. A Szovjetunió nemegyszer kijelentette, hogy kész megbízható ellenőrző intézkedéseket kidolgozni, ha ebből megfelelő megállapodás jön létre. E kérdésben a szovjet-amerikai megállapodás elérésének elősegítésére törekedve a hat el nem kötelezett állam vezető képviselői levelükben segítséget ajánlottak fel az ilyen megbízható ellenőrzés biztosításában. E kezdeményezés elfogadásának kategorikus elutasítása újból Washington álszentségéről tanúskodik. Ennek az obstrukciós állás- foglalásnak az oka világos. A nukleáris kísérleteket az USA-ban a stratégiai erők korszerűsítése és újfajta tömegpusztító fegyverek gyártása, valamint a „csillagháborús“ program keretében a világűrben elhelyezett stratégiai védelmi rendszer elemei létrehozása nélkülözhetetlen alapjának tartják. Spanyol népszavazás Az SZKP főtitkárának megbeszélése Fidel Castróval (ČSTK) - Spanyoloszágban tegnap népszavaszát tartottak az ország NATO-tagságáról. Felipe González kormánya az utolsó pillanatig igyekezett befolyásolni a közvéleményt és meggyőzni a lakosságot, hogy Spanyolország számára előnyös, ha- a paktum tagja marad. A választási helyiségek 9-től 20 óráig voltak nyitva, s a népszavazás előzetes eredményeit lapzárta után tették közzé. Bíróság elé állítják a fellázadt tábornokot (ČSTK) - Ecuadorban csökkent a feszültség azt követően, hogy kedd este Franco Vargas Pazös, a fegyveres erők volt vezérkari főnöke megadta magát. Vargas tábornok a múlt hét végén tagadta meg az engedelmességet Leon Febres államfőtől, s a mantai légibázison építette ki főhadiszállását. A támaszpontot a kormányerők vették körül. A volt vezérkari főnököt Quitóban állítják bíróság elé. A fellázadt tábornoknak azonban sikerült elérnie, hogy az államfő lemondassa Luis Pineiros hadügyminisztert és Luis Albujót, a fegyveres erők főparancsnokát. Vargas tábornok szolgálati beosztásukkal való visszaéléssel és korrupcióval vádolta mindkettőjüket és ezzel indokolta lázadását. Miniszteri ülések Brüsszelben (ČSTK) - Brüsszelben kedden befejeződött a Közös Piac külügyminisztereinek kétnapos tanácskozása, melynek fő témája a Japánnak az USA-val egyre inkább növekvő kereskedelmi ellentétek megoldása volt. A miniszterek megállapodtak abban, nem engednek Washingtonnak a közösség két új tagállama, Spanyolországba és Portugáliába irányuló mezőgazdasági exportjának kérdésében. Brüsszelben kedden találkoztak az EGK-tagországok gazdasági és pénzügyminiszterei is. Nem sikerült megoldaniuk az éles ellentéteket a közösség jövő évi költségvetését illetően. Míg Nagy-Britannia, az NSZK és Hollandia a kiadások csökkentését követelik, Olaszország, Görögország és Írország képviselői tartanak attól, hogy a költségvetés csökkentése elsősorban a mezőgazdasági kiadásokat érintené. (ČSTK) - A kubai párt- és állami küldöttség Fidel Castró-nak, a Kubai Kommunista Párt KB első titkárának, az államtanács és minisztertanács elnökének vezetésével befejezte hivatalos baráti látogatását a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. A kubai küldöttség hazatérőben megszakította útját Moszkvában. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap találkozott Fidel Castróval. Megbeszélésük szívélyes légkörben, a kölcsönös megértés jegyében folyt le. Szovjet tiltakozó jegyzék (ČSTK) - A Szovjetunió ENSZ- missziója tiltakozó jegyzéket küldött az Egyesült Államok ENSZ- missziójához. Ebben az ellen tiltakozik, hogy az amerikai kormány követeli: a Szovjetunió ENSZ-dip- lomatáinak számát 1988-tól 40 százalékkal csökkentsék. A jegyzék megállapítja, az Egyesült Államok követelése önkényes, durván megsérti az USA- nak, mint az ENSZ-nek otthont adó országnak azt a kötelezettségvállalását, hogy biztosítsa a világszervezet normális tevékenységéhez szükséges feltételeket. Hasonló tartalmú tiltakozó jegyzéket juttattak el az amerikai ENSZ- misszióhoz Ukrajna és Belorusz- szia ENSZ-missziói is. A francia kormány utolsó ülése a választások előtt (ČSTK) - Párizsban tegnap utolsó ülését tartotta Laurent Fa- bius miniszterelnök kormánya. Vasárnap ugyanis parlamenti és regionális választások lesznek, amelyeken a franciák megválasztják az új nemzetgyűlést. Francois Mitterrand elnök, akinek megbízatása csak 1988-ban jár le, kötelezte magát, hogy a szokásos gyakorlat szerint fog eljárni, amelynek alapján a kormányelnököt annak a pártnak vagy kooalící- ónak a soraiból nevezi ki, amely az alsóházban parlamenti többséget szerez. A közvéleménykutatások szerint olyan vélemény alakult ki, hogy a szocialista Mittenrand-nak „együtt kell élnie“ majd a jobboldali kormánnyal, amely parlamenti többségre ta'maszkodik. (A felső- ház, a szenátus 1981 után a jobboldal kezében rnaradt.) Több űrhajós a NÁSA-t mulasztásokkal vádolja (ČSTK) - További három amerikai űrhajós bírálta a NASA, az űrhajózási hivatal vezetőit a biztonsági előírások elhanyagolása miatt. Gordon Fullerton, aki kél alkalommal járt űrrepülőgépen, tv-interjújában leszögezte: a havonként tervezett űrrepülőgép- startok ahhoz vezettek, hogy a biztonsági előírásoknak mind kisebb figyelmet szenteltek. Vance Brand, aki két ízben volt űrrepülőgép-parancsnok és a Szojuz szovjet űrhajóval 1975-ben összekapcsolt Apollo legénységének is tagja volt, teljes mértékben azonosította magát az egyik legtapasztaltabb asztronauta, John Young minapi nyilatkozatával, miszerint a NASA-t súlyos felelősség terheli a Challenger katasztrófájáért. Frank Chang, aki a Columbia fedélzetén' idén januárban járt az űrben, annak a véleményének adott hangot, hogy legalább két évig eltart, amíg felbocsátják a következő űrrepülőgépet. Közép-Amerika hete - ötödször (ČSTK) - Oscar Romero volt salvadori érsek meggyilkolásának évfordulója alkalmából március ti- zenhatodika és huszonnegyedike között az Egyesült Államokban már ötödik alakommal rendezik meg Közép-Amerika hetét. Tizennégy amerikai nagyvárosban gyűléseket, felvonulásokat és egyéb megmozdulásokat szerveznek, s azt tervezik, hogy aláírásokat gyűjtenek az alá a petíció alá, amely követeli a Reagan-kormány agresszív közép-amerikai politikájának megszüntetését. ÚJ SZÚ 2 1986. III. 13.