Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-10 / 58. szám, hétfő
ÚJ szú 9 1986. III. 10. A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK PROGRAMJA (Folytatás a 8. oldalról) szakmai adottságai, tisztessége és becsületessége, az a készségük, hogy minden erejüket a kommunizmus ügyének szenteljék. Következetesen meg kell akadályozni az olyan kísérleteket, hogy egyesek karrierizmusból lépjének be a pártba. A pártban való tagság nem nyújt semmilyen kiváltságokat, hanem fokozott felelősséget jelent mindenért, ami az országban történik, a kommunista építés, a társadalmi haladás sorsáért. Minden kommunistának kötelessége, hogy példakép legyen a munkában, a társadalmi és magánéletben egyaránt. Attól, milyen mértékben érvényesül a kommunisták élenjáró szerepe, nagymértékben függ a párt és a tömegek kapcsolatának a szilárdsága, a párt tekintélye a nép körében. A párt egyre nagyobb követelményeket támaszt minden egyes kommunistával szemben, kötelességtudatot, tisztességet és pártszerűséget vár el tőlük, s munkájuk, tetteik alapján ítéli meg őket. A kommunisták eredményes munkájának, magas színvonalú alkotó tevékenységének záloga az SZKP a párton belüli demokrácia további fejlesztésében és elmélyülésében, a pártélet lenini normáinak szigorú tiszteletben tartásában, a bírálat és önbírálat fejlesztésében, a széles körű nyilvánosság érvényesítésében látja. A párt egész munkáját a kollektív vezetés bevált elvére kívánja építeni. Ennek további érvényesítése és fejlesztése érdekében az SZKP szükségesnek tekinti a pártértekezletek, a plénumok, a konferenciák és kongresszusok, valamint a pártbizottságok és -vezetőségek, mint kollektív vezetői testületek szerepének és jelentőségének erősítését, azt, hogy kedvező feltételeket teremtsenek a párt politikájának és gyakorlati tevékenységének szabad és tárgyszerű párton belüli megvitatására. Abból a célból, hogy a pártélet demokratikus elvei valóban következetesen érvényesüljenek, az SZKP állandó figyelmet fordít a pártfegyelem erősítésére. A párttagok szilárd, öntudatos fegyelme a magas fokú szocialista fegyelem elengedhetetlen feltétele a társadalmi élet valamennyi területén. A párt sikeres tevékenysége, a párttagok aktivitásának erősödése, elválaszthatatlanul összefügg a pártalapszervezetek munkájának további javításával. A dolgozókollektívák politikai magvának szerepét betöltő alapszervezeteknek sokoldalúan hozzá kell járulniuk a pártpolitika és a tömegek alkotó erejének összekapcsolásához. A párt szüntelenül erősíteni fogja a párttagság egységét és sorainak összeforrott- ságát. Az SZKP szervezeti szabályzatában rögzített eszköztárban rendelkezik azokkal a szervezeti biztosítékokkal, amelyek megakadályozzák a frakciózás és a klikkezés bármiféle megnyilvánulását. A párt megbonthatatlan eszmei és szervezeti összeforrottságában rejlik erejének és legyőzhetetlenségének legfontosabb forrása. Az SZKP az alábbi marxista-leninista tézisből indult ki: a nép a történelem formálója, a kommunista építés pedig a nép keze- munkájának, energiájának értelmének gyümölcse. A nép eleven alkotóereje minden sikerünk biztosítéka. A párt a népért van, a nép szolgálatában látja tevékenységének értelmét. Az általa kitűzött célok és feladatok a szovjet emberek vágyait, alapvető érdekeit fejezik ki. A párt a jövőben is a nép iránt érzett nagyfokú felelősségtudat szellemében fog tevékenykedni, állandóan bővíteni és mélyíteni fogja kapcsolatát a tömegekkel, és küzd a nép törekvéseinek, vágyainak megvalósításáért. A párt kötelességének tartja, hogy állandóan megvitassa a dolgozókkal a bel- és külpolitika legfontosabb kérdéseit, hogy figyelmesen meghallgassa a közvéleményt, szélesebb körben vonja be a pár- tonkívülieket a pártszervezetek munkájába. A párt annál nagyobb mértékben hat a társadalmi fejlődésre, minél aktívabban támogatja a nép. Az SZKP egész tevékenységét a proletár és a szocialista internacionalizmus bevált marxista-leninista elvei vezérlik. Minden eszközzel hozzá kíván járulni a nemzetközi kommunista mozgalom egységének a marxizmus-leniniz- mus alapján való erősítéséhez, fejleszteni kívánja testvéri kapcsolatait minden kommunista és munkáspárttal, aktív együttműködést akar kialakítani velük a békéért, a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárításáért vívott harcban, támogatni kívánja küzdelmüket a dolgozók létérdekeinek védelméért, a nemzeti felszabadulásért, a demokráciáért és szocializmusért, xxx Ez a Szovjetunió Kommunista Pártjának programja. A párt felhívással fordul a kommunistákhoz, minden dolgozóhoz - munkáshoz, kolhozparaszthoz és értelmiségihez -, hogy teljes erővel munkálkodjék azon történelmi feladatok megvalósításán, amelyeket a program tartalmaz. A pártnak meggyőződése, hogy a szovjet emberek az SZKP programját saját ügyüknek tekintik majd, és minden erejükkel a megvalósításán fognak munkálkodni. A párt stratégiája: a társadalom minőségileg új szintre való emelése, a társadalmigazdasági fejlődés jelentős meggyorsítása révén. A szocializmus sokoldalú tökéletesítése minden családnak minden szovjet embernek új értékeket hoz, elvezet szocialista hazánk további felvirágoztatásához, végső soron pedig a kommunizmus győzelméhez. Amint népünk fokozatosan közeledik e hőn áhított cél eléréséhez, mind nagyobb vonzereje lesz a marxizmus-leninizmus- nak, a humanizmus és társadalmi igazságosság alapján történő társadalomátalakításnak. Ezek az eszmények meghódítják az emberek értelmét és szívét, ha látni fogják a társadalom magasabb fokú szervezettségét, a termelőerők folyamatos fejlődését, az alkotó munkához, a boldogsághoz és a jóléthez szükséges feltételek megteremtődését, az agresszív háborúk határozott elutasítása, a béke megőrzése, a népek egyenjogúságon alapuló széles körű együttműködése az általános biztonság alapján. A kommunisták hazánk minden dolgozójával együtt derűlátóan tekintenek a jövőbe. A pártnak szilárd meggyőződése, hogy a szovjet nép - az alkotó, az építő nép - áldozatkész munkája révén megoldja a feladatokat, s elérjük a kitűzött célokat. A párt vezetésével, a marxizmus -leninizmus zászlaja alatt a szovjet nép felépítette a szocializmust. A párt vezetésével a marxizmus -leninizmus zászlaja alatt a szovjet nép felépíti a kommunista társadalmat. Világ proletárjai, egyesüljetek! A Szovjetunió Kommunista Pártjának szervezeti szabályzata Jóváhagyta az SZKP XXVII. kongresszusa A Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet nép bevált harci élcsapata önkéntes alapon egyesíti a Szovjetunió munkásosztályának, kolhozparasztságának és értelmiségének haladó, legöntudatosabb részét. A Vlagyimir lljics Lenin által alapított kommunista párt a munkásosztály élcsapataként dicsőséges harci utat tett meg, elvezette a munkásosztályt és a dolgozó parasztságot a nagy októberi szocialista forradalom győzelméhez, a proletár diktatúra megteremtéséhez országunkban. A Szovjetunióban a kommunista párt vezetésével felszámolták a kizsákmányoló osztályokat, létrehozták a sok nemzetiségű szovjet társadalom társadalmi-politikai és eszmei egységét, amely állandóan szilárdul. A szocializmus teljes mértékben és végérvényesen győzött. A proletár állam össznépi államba nőtt át. Az ország a fejlett szocializmus szakaszába lépett. A Szovjetunió Kommunista Pártja, amely osztályjellegét és ideológiáját tekintve a munkásosztály pártja marad, az egész nép pártja lett. A párt a népért van és a népet szolgálja. A párt a társadalmi-politikai szervezet legmagasabb formája, a politikai rendszer magva, a szovjet társadalom vezető és irányító ereje. A párt szabja meg az ország fejlesztésének fő távlatát, biztosítja a nép alkotó tevékenységének tudományos irányítását és a végső cél - a kommunizmus győzelme - eléréséért vívott harcnak szervezett, tervszerű és céltudatos jelleget ad. Az SZKP egész tevékenységében a mar- xista-leninista tanításhoz, saját programjához igazodik, amely meghatározza a szocializmus tervszerű és sokoldalú tökéletesítésének feladatait, a szovjet társadalom I Az SZKP tagja lehet a Szovjetunió . minden állampolgára, aki elismeri a párt programját és szervezeti szabályzatát, aktívan részt vesz a kommunizmus építésében, dolgozik a párt valamelyik szervezetében, teljesíti a párt határozatait és fizeti a tagdíjat. 2. A párttag kötelessége hogy: a) szilárdan és következetesen valósítsa meg a párt fő irányvonalát és irányelveit, magyarázza a tömegeknek az SZKP belkommunizmus felé történő további előrehaladásával kapcsolatos feladatokat, az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének meggyorsítása alapján. Az SZKP munkáját a pártélet lenini normáinak következetes megtartására, a demokratikus centralizmus alapelveire, a kollektív vezetésre, a párton belüli demokrácia sokoldalú fejlesztésére, a kommunisták alkotó aktivitására, a bírálatra és az önbírálatra és a tevékenységéről szóló széles körű tájékoztatásra alapozza. Az SZKP életének sérthetetlen törvénye a párt eszmei és szervezeti egysége, sorainak összeforrottsága, minden kommunista nagyfokú öntudatos fegyelme. A frakciózás és a klikkezés semmilyen megnyilvánulása sem egyeztethető össze a marxista-leninista pártossággal, a pártban való tagsággal. A párt megszabadul azoktól, akik megsértik az SZKP programját és szervezeti szabályzatát s viselkedésükkel lejáratják a kommunista jó hírnevét. Az SZKP alkotó módon fejleszti a mar- xizmus-leninizmust, határozottan küzd a revizionizmus és a dogmatizmus minden megnyilvánulása ellen, amelyek teljes mértékben idegenek a forradalmi elmélettől. A Szovjetunió Kommunista Pártja a nemzetközi kommunista mozgalom része. Szilárdan védelmezi a proletár és szocialista internacionalizmus bevált mar- xista-leninista elveit, aktívan hozzájárul a testvéri szocialista országok együttműködésének és összeforrottságának szilárdításához, a szocialista világrendszer, valamint a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom erősítéséhez s kinyilvánítja szolidaritását a nemzeti és szociális felszabadításért, az imperializmus ellen, a béke megőrzéséért harcoló népekkel. I. és külpolitikáját, ezek teljesítésére szervezze a dolgozókat, s hozzájáruljon a párt és a nép kapcsolatainak erősítéséhez és bővítéséhez; b) példát mutasson a munkában, őrizze és gyarapítsa a szocialista tulajdont, kitartóan törekedjen a termelés hatékonyságának emelésére, a munkatermelékenység állandó növelésére, a termelés javítására, a korszerű tudomány és technika, valamint a haladó tapasztalatok alkalmazására a népgazdaságban, tökéletesítse szakképzettségét, aktívan támogassa mindazt, ami új és haladó és a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljon az ország társadalmigazdasági fejlődésének meggyorsításához; c) tevékenyen vegyen részt az ország politikai életében, az állami és közügyek irányításában, mutasson példát a polgári kötelességek teljesítésében, s aktívan segítse elő a szocialista népi önigazgatás mind teljesebb mértékű megvalósítását; d) sajátítsa el a marxista-leninista elméletet, bővítse saját politikai és kulturális látókörét és sokoldalúan járuljon hozzá a szovjet emberek öntudatosságának elmélyítéséhez, eszmei-erkölcsi növekedéséhez. Elszántan harcoljon a burzsoá ideológia minden megnyilvánulása, a magántulajdonosi szemlélet, a vallási előítéletek s más olyan nézetek és erkölcsök ellen, amelyek idegenek a szocialista életmódtól; e) szigorúan tartsa meg a kommunista erkölcs normáit, megvalósítsa a szociális igazságosság elvét, amely a szocializmus sajátja, a társadalmi érdekeket helyezze az egyéni érdekek fölé, legyen szerény és rendszerető, tanúsítson megértést és figyelmet az emberek iránt, idejében reagáljon a dolgozók követelményeire és szükségleteire, legyen igazságos és becsületes a párttal és a néppel szemben; f) a dolgozó tömegek körében következetesen valósítsa meg a proletár és a szocialista internacionalizmust, a szovjet hazafiság eszméit, harcoljon a nacionalista és soviniszta megnyilvánulások ellen, aktívan járuljon hozzá a Szovjetunió nemzetei közötti barátság, valamint a szocialista országokhoz, az egész világ proletárjaihoz és dolgozóihoz fűződő testvéri kapcsolatok szilárdításához; g) minden lehetséges módon segítse elő a Szovjetunió védelmi erejének szilárdítását, fáradhatatlanul küzdjön a békéért, a népek közötti barátságért; h) szilárdítsa a párt eszmei és szervezeti egységét, védelmezze a pártot, hogy ne kerülhessenek soraiba olyan emberek, akik nem méltóak a megtisztelő kommunista névre, tanúsítson éberséget, őrizze a párt- és állami titkokat; i) fejlessze a bírálatot és önbírálatot, bátran tárja fel a fogyatékosságokat és igyekezzék kiküszöbölni őket, harcoljon a fölösleges külsőségek, a nagyzolás, az önelégültség, az ámítás ellen, határozottan szálljon szembe a bírálat elfojtását célzó kísérletekkel, harcoljon a bürokrácia, a lokálpatriotizmus, a szűk reszortszemlélet és minden olyan cselekedet ellen, amelyek károsítják a pártot és államot, s figyelmeztesse ezekre a pártszerveket, egészen az SZKP Központi Bizottságáig; j) következetesen valósítsa meg a párt irányvonalát a káderek politikai, szakmai és erkölcsi kvalitásai alapján történő kiválasztásában. Legyen kérlelhetetlen minden olyan esetben, amikor megsértik a káderek kiválasztásának és nevelésének lenini elveit; k) tertsa meg a párt- és állami fegyelmet, emely minden párttagra egyformán kötelező. A pártban egy a fegyelem, egy törvény vonatkozik minden kommunistára, függetlenül attól, hogy milyen érdemei vannak és milyen tisztséget tölt be. 3. A párttag joga hogy: a) választóként és megválaszthatóként részt vegyen a pártszervek megválasztásában; b) szabadon megvitassa a pártgyülése- ken, konferenciákon, kongresszusokon és a pártbizottsági üléseken, valamint a pártsajtóban a párt politikájának és gyakorlati tevékenységének kérdéseit, javaslatokat terjesszen elő, nyíltan kifejtse és megvédje véleményét mindaddig, amíg a szervezet el nem fogadja a határozatot; c) bírálja a pártgyűléseken, konferenciákon, kongresszusokon és a pártbizottságok ülésein bármely pártszervet, bármely kommunistát, tekintet nélkül arra, hogy az illető milyen tisztséget tölt be. A bírálat elfojtásában és a bíráló meghurcolásában vétkes személyeket szigorúan, pártfegyelmi eljárással felelősségre kell vonni egészen az SZKP soraiból való kizárást is beleértve; d) személyesen részt vegyen a pártgyűléseken, a bizottsági és vezetőségi üléseken, amikor az ő tevékenységéről, vagy magatartásáról tanácskoznak; e) kérdésekkel, megjegyzésekkel és javaslatokkal forduljon bármely pártfórumhoz, egészen az SZKP Központi Bizottságáig és érdemi választ követeljen ezekre. 4 A párttagot kizárólag egyénileg le- ■ hét a pártba felvenni. Párttagnak öntudatos, aktív és a kommunizmus ügye iránt odaadó munkások, parasztok és értelmiségiek vehetők fel. Az új párttagokat a jelöltségi idejüket letöltött tagjelöltek soraiból veszik fel. A pártba csak azt lehet felvenni, aki betöltötte tizennyolcadik életévét. A huszonöt évesnél fiatalabb személyek csak a Komszomolon keresztül léphetnek be a pártba. (Folytatás a 10. oldalon) A párttagok, kötelességeik és jogaik