Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-10 / 58. szám, hétfő

Az ifjúság és a korszerűsítés Kezdeményezések Kelet­„A fiatalságot kísérletezésre Kaptuk, nem pedig vegetálásra“- fogalmazta meg néhány évtized­del ezelőtt Alekszandr Vampilov, a szibériai drámaíró, a szavainak súlyát korunkban, amikor az ex- tenzív gazdálkodásról az intenzív fejlesztésre térünk át, még jobban érezzük. Jozef Sedlák, a Szocialista Ifjú­sági Szövetség Kassai (Košice) Városi Bizottságának elnöke a vá­rosi pártkonferencia vitájában el is mondta, hogy a Hernád-parti vá­rosban a kísérletező szándék, az újítási vagy a logikus gondolko­dásmód, a haladásért való felelős­ségérzet a fiatalok nagyobb részé­ből nem is hiányzik: természetes tulajdonságuk. A SZISZ éppen ezért minden tőle telhetőt igyek­szik megtenni azért, hogy ez az alkotói energia felszabadulhasson, helyes irányba terelődjön. Mivel népgazdasági érdekeink megkö­vetelik, hogy a tudomány és a technika legújabb vívmányait minél előbb alkalmazzuk a terme­lésben, Kassán 1983-ban - ami­kor a SZISZ városi bizottsága ki­dolgozta tudományos-műszaki fejlesztési programját tagjait el­sősorban arra ösztönözte, hogy e vívmányok gyakorlati alkalma­zásában vállaljanak úttörő szere­pet, s maguk is újítási javaslatok­kal segítsék a jobb gazdálkodást. Pártunk XVII. kongresszusára ké­szülve érdemes számba venni, hogy a fiatalok kezdeményezései­ből eddig mi valósult meg, és mi­lyen tapasztalatokra tettek szert. A tapasztalatokat elemezve Jo­zef Sedlák legelőször is azt emelte Észak-koreai szakszervezeti küldöttség látogatása (ČSTK) - A Szakszervezetek Központi Tanácsának meghívásá­ra szombaton hivatalos baráti láto­gatásra érkezett hazánkba a Ko­reai Szakszervezetek Általános Szövetségének küldöttsége, ame­lyet annak elnöke, Kim-Bong- dzsu, a Koreai Munkapárt Köz­ponti Bizottságának a tagja vezet. A koreai vendégeket az SZKT kül­döttsége fogadta a prágai Ruzynéi repülőtéren, Karéi Hoffmann-nak, az SZKT elnökének, a CSKP KB Elnöksége tagjának a vezeté­sével. Szlovákia központjában ki, hogy helyesen döntöttek, ami­kor a program megvalósításában elsősorban az üzemekben dolgo­zó ifjú kommunista szakemberek­re, párttagjelöltekre, s a tekintél­lyel rendelkező ifúsági kollektívák vezetőire támaszkodtak. Ezek az emberek személyes példamuta­tással, a tennivalók és lehetősé­gek felvázolásával sok ifjú szak­embert nyertek meg az új dolgok elsajátításának és nem utolsó sor­ban megvalósításának. A kezde­ményezés ezúttal is a Kelet-szlo­vákiai Vasműből indult. A SZISZ - tagok vállalatuknál patronálják a robotok, illetve manipulátorok územbe helyezését, üzemelteté­sét és javítását. Példájukat a kas­sai nehézgépgyárban dolgozó fia­talok is követték. Nagy részt vállal­tak magukra üzemükben az auto­matizált technológiák megtervezé­séből, s az sem mellékes, hogy a manipulátorok egyes alkotóré­szeit is ők maguk készítették el. A Kassai Sugárökológiai és Atom­technikai Intézet fiataljainak javas­latára és aktív kezdeményezésé­re, a SZISZ városi bizottságának irányításával másfél évvel ezelőtt ifjúsági számítástechnikai közpon­tot is létesítettek. A PMD-85-ös számítógépen jelenleg negyven pionír és közel száz SZISZ-tag sajátítja el a számítástechnika alapjait. Az ifjú technikusok állo­másainak tevékenységét az ifjú­sági szövetségen kívül a városi pártbizottság, a városi nemzeti bi­zottság és a szakszervezetek vá­rosi bizottsága is figyelemmel kí­séri. Ezek a körök hatalmas alko­tóerőt, termelőerőt jelentenek- persze csak akkor, ha kezdemé­nyezéseiket, próbálkozásaikat a vállalat vagy az üzem vezetősé­ge segíti, nem pedig fékezi. A megfontoltságra természetesen szükség van, de olykor kockáztat­ni is kell, s ezt egyes kényelemhez szokott vezetők nem nagyon sze­retik. Javítanivaló tehát ezen a téren még szép számmal akad, abban viszont mindenki egyetért, hogy az intenzív fejlesztés nem fér össze a régi sablonmegoldásokkal. Sok­kal hatékonyabban és jobban kell dolgoznunk holnap, mint ma: az előrehaladásnak egyedül ez a zá­loga. Ebben a folyamatban Kas­sán a fiatalokra lehet számítani- hangsúlyozta a SZISZ-szerve- zet városi bizottságának elnöke. Sz. Gy. Felajánlásokkal köszöntik a CSKP XVII. kongresszusát (Folytatás az 1. oldalról) ismét nagy figyelmet szentelnek a másodlagos nyersanyagok gyűj­tésének, tíz tonna ócskavasat, hét tonna papírt, egy tonna textíliát és három tonna gyógynövényt gyűj­tenek. Sokrétű munkájuk minősé­gének javítása érdekében elmélyí­tik a politikai nevelömunkát. Hat­vanöt politikai, ötven egészség- ügyi előadást, valamint ötvenöt kulturális-társadalmi rendezvényt szerveznek Az év folyamán sorai­kat száz új taggal, százötven fia­tallal, huszonhárom véradóval, húsz önkéntes gondozóval és százhatvan önkéntes nővérrel bő­vítik. Oláh Gyula xxx Nagy gondot fordítanak az anyagtakarékosságra a zsélyi (Želovce) Aranykalász Efsz-ben. A közelgő kongresszus tiszteleté­re felajánlották a javítóműhely dol­gozói, hogy felújítják az elhaszná­lódott alkatrészeket, s ezzel nyolc­vanezer koronát takarítanak meg, továbbá tízezer kilowatt villany­áramot és 35 tonna szilárd tüzelő­anyagot. öt újítási javaslatot nyúj­tanak be a bírálóbizottságnak, melyek gazdasági haszna előre­láthatólag ötvenezer korona lesz. Bodzsár Gyula XXX Háromszázötvenezer korona értékű huszonkét kollektív és ki- lencszázharmincöt egyéni válla­lást tettek Komáromban (Komár­no) a Priemko üzem dolgozói. Ezek az idei első negyedévi gaz­dasági feladatok túlteljesítésére és a termelés gazdaságosságára irányulnak. Jobb munkaszerve­zéssel az említett időszakban öt­venötezer korona értékű nyers­anyagot, több mint háromezeröt­száz korona értékű áramot, tüze­lő- és üzemanyagot takarítanak meg. Rendkívüli műszakokat szerveznek. Munkahelyük szépí­tésén és a Z-akcióban készülő építkezéseknél több mint kétezer­ötszáz órát dolgoznak társadalmi munkában. Kolozsi Ernő x xx Ipolyságon (Šahy) az ötvenhét kollektív és ezerkétszáz egyéni felajánlás értéke 2,7 millió korona. A Z-akció beruházásos részében folytatják a strandfürdő, a ravata­lozó és a tesmági (Tešmák) város­részben a vízvezeték-hálózat épí­tését, s egészségügyi központot létesítenek Az ipolyságiak a város szépítésén 54 500 órát dolgoznak társadalmi munkában, melynek értéke hatszázezer korona lesz. Az alsópéliek (Dolný Piai) válla­lása több mint egymillió korona értékű. Az idén szeretnék befejez­ni a bevásárlóközpontot, s meg­kezdik a vendéglátóüzem és ét­terem építését. Nem feledkeznek meg az utcák rendbentartásáról sem, díszfákat és bokrokat ültet­nek. A 13 kollektív és 354 egyéni vállalás értelmében 33 ezer órát dolgoznak társadalmi munkában. XXX A Lévai (Levice) járás mező- gazdasági dolgozói vállalták, hogy marhahúsból 46 tonnát, sertés­húsból 36 tonnát, tejből pedig 592 ezer litert termelnek terven felül. Nem tétlenkednek a növényter­mesztésben dolgozók sem. Fel­ajánlották, hogy az előirányzottnál 1260 tonnával több cukorrépát és 520 tonnával több kukoricát adnak el. Ábel Gábor Fülöp-szigetek Új alkotmány, általános választások (ČSTK) - Salvador Laurel fü­löp-szigeteki kormányfő egy japán lapnak adott interjújában közölte, a kormány három hónapon belül előkészíti az ország új alkotmá­nyát Ebből a célból ötventagú szakértői csoportot hoztak létre. Az alkotmányt népszavazáson hagyják jóvá. Ezt követően a Fú- löp-szigeteken általános választá­sokat tartanak. A Reuter hírügynökség jelenté­se szerint a kormány utasítására 13 főtisztet háziőrizetbe vettek. Köztük van mindhárom haderő­nem vezérkari főnöke. A magas rangú katonatisztek Marcos volt elnök legközelebbi munkatársai közé tartoztak. Eddig egyébként a korábbi rezsimhez hú 23 tábor­nokot helyeztek nyugállományba. Fehér házi kampány Nicaragua ellen Reagan az ellenforradalmárok segélyezését követeli a törvényhozástól (ČSTK) - Ronald Reagan amerikai elnök szokásos szombati rádióbeszédében újabb kirohaná­sokat intézett Nicaragua ellen. Célja nyilvánvalóan az volt, hogy további nyomást gyakoroljon a tör­vényhozás tagjaira az ellenforra­dalmároknak szánt 100 millió dol­láros segély jóváhagyása érdeké­ben. Az elnök a tényeket kiforgat­va a környező államok elleni „ag­resszióval“ vádolta Nicaraguát. Reagan szerint a segélyezés ügyében március 19-én sorra ke­rülő kongresszusi szavazás „rendkívül jelentős“ lesz az USA biztonsága szempontjából. Jelez­te, kizárólag a 100 millió dolláros összeg jóváhagyása akadályoz­hatja meg az amerikai hadsereg bevetését Közép-Amerikába. A nicaraguai ellenforradalmá­roknak szánt segély jóváhagyása Rendőrtámadás Sowetóban (ČSTK) - A Johanessburg mel­letti Sowetóban a rendőrség lő­fegyverekkel és könnyfakasztó gázzal támadott meg egy gyász­szertartást, melynek résztvevői közül tízen súlyosan megsebesül­tek. A durva akció azért keltett rendkívüli feltűnést, mivel csupán Fellázadt az ecuadori vezérkari főnök (ČSTK) - Ecuadorban fellázadt Frank Vargas Pazos tábornok, a fegyveres erők vezérkari főnöke. León Febres elnököt felszólította arra, váltsa le Luis Pineiros had­ügyminisztert, mert az „megsérti a nemzetbiztonsági törvényeket". Az elnök erre nem volt hajlandó, viszont leváltotta a vezérkari főnö­köt. Vargas tábornok erre a mantei légibázison építette ki főhadiszál­lását és megtagadta az engedel­mességet. A támaszpontot az ál­lamfő utasítására katonai egysé­gek vették körül, s az egész had­sereget készültségbe helyezték. Az elnök sajtókonferenciáján jelezte, Vargas tábornok lázadá­sának hátterében valószínűleg bátyja René áll, aki korábban had­ügyminiszter volt és a jelenlegi kormánnyal szemben ellenzékben van. A feszült helyzetre való tekin­tettel összehívták a parlament rendkívüli ülését. néhány órával azután hajtották végre, hogy a pretoriai rezsim megszüntette a rendkívüli álla­potot A fenti döntés értelmében sza­badon bocsátott politikai foglyok újságíróknak elmondták, a börtön­ben embertelenül bántak velük, verték, kínozták és éheztették őket. Stiffel Botha dél-afrikai belügy­miniszter kiutasította az országból a CBS amerikai tévétársaság há­rom munkatársát, mert a tilalom ellenére Alexandra néger gettó­ban egy vérfürdő 17 áldozatának temetésén forgattak. Ezen kívül állítólag „egyoldalúan“ tudósítot­tak a dél-afrikai eseményekről. Beiktatták Soarest (ČSTK) - Lisszabonban vasár­nap ünnepélyesen beiktatták tiszt­ségébe Mario Soares portugál ál­lamfőt. Az új elnök ebből az alka­lomból hangsúlyozta, Portugália hozzá kíván járulni a béke megszi­lárdításához, ugyanakkor rámuta­tott, az ország teljesíti NATO- és közös piaci tagságából eredő kö­telezettségeit. A portugál elnök beiktatásán szovjet állami küldöttség is részt vett, élén Vlagyimir Orlovval, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek alelnökével. A Halley-üstökös eredményes kutatása (ČSTK) - A Halley-üstökös köz­vetlen kutatásának komplex prog­ramját a tervek szerint teljesítette a Vega 1 és a Vega 2 szovjet automatikus állomás. Vasárnap moszkvai idő szerint 10 óra 20 perckor a Vega 2 8200 kilométerre közelítette meg az üstökös mag- vát, s további értékes információ­kat gyűjtött. A Vega programot a Vénusz és a Halley-üstökös ku­LENIN-RENDDEL tüntették ki Dzsambin Batmönht, a Mongol Nép Forradalmi Párt KB főtitkárát, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnökét. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége a két ország testvéri barátságának elmélyíté­séhez való hozzájárulásáért, 60. születésnapja alkalmából tüntette ki a mongol vezetőt. BULGÁRIÁBAN június 8-án parlamenti és helyhatósági vá­lasztásokat tartanak - erről az ál­lamtanács döntött a hét végén. FELIPE GONZÁLEZ spanyol kormányfő egy madridi lapnak nyi­latkozva kijelentette, az ország NA- TO-tagságáról szóló, március 12- re kiírt népszavazásfontosabb mint az általános választások. A spa­nyolokat arra szólította fel, hogy szavazzanak a NATO-tagság mel­lett. II. HASSZÁN marokkói király sajtókonferenciáján támogatta az atomfegyverek 2000-ig történő felszámolásának a Szovjetunió ál­tal előterjesztett programját. KAIRÓBAN és Egyiptom más városaiban a rendőrség egyes alakulatainak zendülését követő­en normalizálódott a helyzet. Meg­szüntették a kijárási tilalmat és a többi korlátozó intézkedést. tatására szovjet tudósok dolgoz­ták ki öt további szocialista ország és néhány nyugat-európai állam szakembereivel együtt. Tokiói jelentés szerint a Pla­net A japán műhold szombaton 145 ezer kilométernyire közelítette meg a Halley-üstököst. A japán műholdat tavaly augusztus 19-én lőtték fel. érdekében folytatott kampány ke­retében Reagan elnök március 16-'án televíziós beszédet tart. így kívánja a maga oldalára állítani a közvéleményt is. Az elmúlt héten a kongresszus több albizottsága is elutasította a Fehér Ház segélye­zési tervét. Alana Cranston szenátor nyi­latkozatában szintén elítélte a kor­mány tervét. Rámutatott, a törvé­nyes nicaraguai kormány meg­döntésére irányuló amerikai lépé­sek tovább fokozzák a feszültsé­get Közép-Amerikában és akadá­lyozzák a konfliktus békés rende­zését. xxx A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front és a Forra­dalmi Demokratikus Front közös közleményben adta hírül, hogy a salvadori hazafiak e héten kül­döttséget menesztenek San Sal­vadorba a kormánnyal folytatott párbeszéd esetleges felújítása céljából. A delegáció Rivera y Damsa salvadori érsekkel is találkozik, aki a harcoló felek kö­zött korábban is közvetített. A ha­zafiak és a kormány képviselői már két tárgyalási fordulót tartot­tak, ezek azonban a rezsim hibá­jából nem hoztak eredményt. Antonov-per Védőbeszédek (ČSTK) - Giuseppe Consolo, a II. János Pál pápa elleni merény­letben való részvétellel vádolt Szergej Antonov védőügyvédje a római tárgyaláson szombaton befejezte védőbeszédét. Hangsú­lyozta, a bolgár állampolgár teljes mértékben ártatlan. Az ügyvéd rá­mutatott, a vád Ali Agca, a török merénylő állításaira épült, ám idő­közben kiderült, Agca rendre ha­zudott. A római tárgyalás ma folytató­dik Még kilenc ügyvéd mondja el beszédét. Az ítélet március végére várható. Irak-lrán Pozícióharcok (ČSTK) - Az iraki-iráni front déli szakaszán folytatódnak a pozíció­harcok. A bagdadi főparancsnok­ság közleménye szerint Fao kikö­tőváros térségében az iraki egysé­gek szétvertek egy iráni gyalogos zászlóaljat, amely megkísérelt el­lentámadást indítani. Iraki vadász­bombázók és helikopterek Kharg iráni olajkikötő berendezéseit bombázták. Az ÍRNA iráni hírügynökség ar­ról számolt be, az ország tüzérsé­ge a front egész vonalán támadta az iraki állásokat. NÉHÁNY SORBAN FIDEL CASTRO legfelsőbb ku­bai vezető Phenjanban vasárnap ismét tárgyalt Kim Ir Szénnél, a KNDK elnökével és az ország más vezetőivel. A megbeszélésen a kétoldalú együttmüködés kérdé­seiről, valamint a nemzetközi problémákról volt szó. KOLUMBIÁBAN parlamenti és helyhatósági választásokat ren­deztek vasárnap. A szavazás előt­ti helyzet rendkívül feszült volt, mivel a reakciós erők több terror- cselekményt hajtottak végre a bal­oldali aktivisták és jelöltek ellen. Betencur elnök a választások nor­mális lefolyására szólította fel a la­kosságot. A VOLT HAITI DIKTÁTOR, Jean-Claude Duvalier Franciaor­szágból való távozását követelte Georges Marchais, az FKP főtitká­ra egy lille-i nagygyűlésen. CHILÉBEN könnygázzal és víz­ágyúkkal zavarta szét a rendőrség mintegy 1500 nő santiagói tilakozó felvonulását. MOSES MABHIDA, a Dél-afri­kai Kommunista Párt főtitkára Ma- putóban szombaton reggel el­hunyt. SZOVJET-FRANCIA űrexpe­dícióra kerül sor 1988-ban - erről írtak alá jegyzőkönyvet a két or­szág tudományos akadémiáinak küldöttségei. A két ország kozmo- nautái már másodízben hajtanak végre közös űrrepülést. MUSZEVENI ugandai államfő Nemzeti Ellenállási Hadserege heves harcok után elfoglalta az ország északi részében fekvő egyik legjelentősebb várost, Gúlát. Ezzel lényegében felszámolták a korábbi rezsim ellenállási fész­keit. Tito Okello tábornok, a volt ugandai katonai kormány elnöke Szudánba menekült. A CSÁDI harcokban a rezsim egységei oldalán francia száraz­földi és légi alakulatok is részt vettek a múlt héten - közölte Pá­rizsban a ndjamenai kormánnyal szemben álló ideiglenes nemzeti egységkormány képviselője. ANDREASZ PAPANDREU gö­rög miniszterelnök a kormányzó Pánhellén Szocialista Mozgalom központi bizottságának ülésén amellett foglalt állást, hogy Görög­ország ne vegyen részt a NATO katonai szervezetében. Ezt azzal indokolta, a NATO-tagság amúgy sem jelent garanciát a keleti határ biztonságára nézve. ÚJ SZÚ 2 1986. III. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents