Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám, szombat
A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK PROGRAMJA (Folytatás a 3. oldalról) tos biztositéka a béke és a nemzetközi biztonság megőrzésének. A Szovjetunió és további szocialista országok tapasztalatai meggyőzően bizonyítják, hogy az új társadalom - mint az emberiség fejlődésének a kapitalizmust meghaladó lépcsőfoka - vitathatatlan társadalmi-gazdasági, politikai, eszmei és erkölcsi fölényben van, megválaszolja azokat a kérdéseket, amelyeket a burzsoá rendszer képtelen megoldani. A szocialista társadalom ezt a jelszót tűzte zászlajára: ,,Mindent az ember nevében, mindent az ember javára.“ Ebben a társadalomban:- a termelőeszközök a nép kezében vannak, mindörökre véget vetettünk az ember ember általi kizsákmányolásának, a társadalmi elnyomásnak, a kiváltságos kisebbség uralmának, az embermilliók nyomorának, írástudatlanságának;- rendkívül széles távlatok nyíltak a termelőerők dinamikus és tervszerű fejlődése előtt, a tudományos-műszaki haladás nem munkanélküliséget von maga után, hanem folyamatosan növeli a nép életszínvonalát;- biztosítottuk a munkához való egyenlő jogot és a jogot a munka igazságos javadalmazására a „mindenkitől képességei szerint, mindenkinek munkája szerint“ elvnek megfelelően, a lakosság olyan szociális vívmányokat élvezhet, mint az ingyenes egészségügyi ellátás, az oktatás és a minimális bérű lakás;- megszilárdult a munkásosztály, a kolhozparasztság és az értelmiség megbonthatatlan szövetsége, a nőknek és a férfiaknak azonos jogaik vannak és garanciáik ezek megvalósítására, az ifjú nemzedékre biztos jövő vár, s biztosítva van a munka veteránjainak szociális ellátottsága;- kiküszöböltük a nemzetiségi egyenlőtlenséget, megteremtettük a tényleges és jogi egyenlőséget, a barátságot és testvériséget valamennyi nemzet és nemzetiség között;- kialakult és fejlődik az igazi demokrácia - a nép érdekében és a nép által gyakorolt hatalom, biztosítva van az állampolgárok mind szélesebb körű és teljes jogú részvétele a termelési, a társadalmi és az állami ügyek irányításában;- a szabadság, az emberi jogok, az emberi méltóság eszméi reális tartalommal teltek meg, biztosítva van a jogok és kötelezettségek egysége, egységes erkölcsi szabályok és normák érvényesülnek, a fegyelem egyformán vonatkozik az egyénre és a közösségre, egyre kedvezőbb feltételeket hoznak létre a személyiség minden oldalú fejlődéséhez;- a valóban humanista marxista-leninista ideológia vált uralkodóvá, a néptömegek hozzáférhetnek a tudás valamennyi forrásához, létrejött a haladó szocialista kultúra, amely magába olvasztja a világkultúra igazi értékeit;- kialakult a társadalmi igazságon, kollektivizmuson és kölcsönös elvtársi segítségen alapuló szocialista életmód, amely a dolgozó embert a biztonságos jövőbe vetett hittel tölti el, szellemileg és erkölcsileg felemeli öt, mint az új társadalmi viszonyoknak és saját sorsának formálóját. A szocializmus olyan társadalom, amelynek elképzelései és akciói a nemzetközi porondon a függetlenségre és a társadalmi haladásra törekvő népek támogatására irányulnak, s a fő feladatnak - a béke megőrzésének és megszilárdításának vannak alárendelve. A történelmi fejlődés új szakaszában pártunk és a szovjet nép előtt az a feladat áll, hogy sokoldalúan tökéletesítse a szocialista társadalmat, teljesebben és hatékonyabban használja ki előnyeit és lehetőségeit a kommunizmus felé történő további haladás érdekében. 2. Harc a haladás és a reakció erői között a jelenlegi világban A társadalmi felszabadítás világtörténelmi jelentőségű folyamatát, melyet a nagy október nyitott meg, a német fasizmus és a japán militarizmus szétzúzása után a ki- zsákmányolók hatalmának megdöntése jelezte egy sor országban Európában, Ázsiában, majd később Amerikában is. A szocializmus, amely kezdetben a mi országunkban valósult meg, világ- rendszerré vált. Az új társadalom felépítésének marxista-leninista elméletét nemzetközi méretekben próbálták ki a gyakorlatban. A szocializmus a világ hatalmas területein szilárdult meg, emberek százmilliói haladnak a kommunista civilizáció építésének útján. Mind újabb és újabb nemzetek vonják meg bizalmukat a kapitalizmustól, nem akarják összekötni vele saját fejlődésük távlatait, következetesen keresik és meg is találják az országaik szocialista átalakításához vezető utakat. A szocializmus sikerei még impozán- sabbak azáltal, hogy történelmileg rendkívül rövid idő alatt érték el őket, mégpedig az imperializmus szüntelen nyomásának körülményei között - amely a gazdasági nyomástól és az ideológiai felforgatástól az ellenforradalmi fordulatok megszervezésére irányuló közvetlen kísérletekig terjed. A szocialista országok tapasztalatainak jelentősége elévülhetetlen. Az elmúlt évtizedek gazdagították a szocialista építés gyakorlatát, szemléletesen megmutatkozott a szocializmus világának sokfélesége. Ezeknek az évtizedeknek a tapasztalata azt is bizonyítja, milyen óriási jelentőségűek a szocializmus fejlődésének általános törvényszerűségei - mint például a dolgozók hatalma a munkásosztály vezető szerepével, a társadalmi fejlődés irányítása a kommunista párt által, amely fel van vértezve a tudományos szocializmus ideológiájával; az alapvető termelőeszközök társadalmi tulajdonának megszilárdítása és ennek alapján a gazdaság tervszerű fejlődése az egész nép érdekében; a „mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint“ elv érvényesítése; a szocialista demokrácia fejlesztése; minden nemzet és nemzetiség egyenjogúsága és barátsága; a forradalmi vívmányok megvédése az osztályellenség támadásaitól. • Az általános törvényszerűségek minden egyes szocialista ország konkrét körülményeinek megfelelő alkalmazása az alapja biztonságos előrehaladásuknak, a növekedési nehézségek leküzdésének és a felmerülő ellentmondások megoldásának - ez a kormányzó kommunista pártok reális hozzájárulása a szocialista fejlődés általános folyamatához. A szocializmus a nemzetközi kapcsolatok új, korábban ismeretlen típusát hozta létre A szocialista országok között kialakult ilyen kapcsolatok szilárd alapja a társadalmi-gazdasági és politikai rendszer azonos típusa; a marxista-leninista ideológia; az osztályszolidaritás; a barátság, az . együttmüködés és a kölcsönös segítség- nyújtás az új társadalom építése és védelme feladatainak megoldásában; a békéért, a nemzetközi biztonságért és társadalmi haladásért folytatott harc; minden egyes állam egyenjogúságának, függetlenségének és szuverenitásának tiszteletben tartása. A szocialista internacionalizmus kapcsolatai legteljesebben a szocialista közösségben tárultak fel. A közösség országai - a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának, a Varsói Szerződés Szervezetének tagállamai amelyeket az alapvetően azonos érdekek és célok, a széles körű sokoldalú együttműködés kötelékei egyesítenek, a nemzetközi ügyekben összehangolják tevékenységüket. A történelem eddig nem ismert ilyen országközösséget, amelyben senkinek nincsenek, s nem is lehetnek külön jogai és privilégiumai, amelyben a nemzetközi kapcsolatok valóban a népek közötti kapcsolatokká váltak, amelyben a legkülönbözőbb szinteken- kezdve a legfelsőbb párt- és állami vezetéstől egészen a dolgozó kollektíváig- gyümölcsöző kapcsolatok alakultak ki és fejlődnek. A közösség megsokszorozza a testvéri államok erejét a szocialista építésben, elősegíti biztonságuk megbízható garantálását. Magából a szocializmus lényegéből fakad a szocialista országok mind nagyobb fokú közeledésének objektív szükségszerűsége. Míg a kapitalista világban a gazdasági, szociálpolitikai és kulturális fejlődés egyenlótle iségének törvénye érvényesül, s az erős országok a gyengébbek kifosztásából gazdagodnak meg, és azok lemaradását mindenképpen konzerválják, addig a szocializmus megteremti a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a kevésbé fejlett országok a fejlettek szintjére emelkedjenek. Minél jobban kiegyenlítődik és közeledik a szocialista országok társadalmi fejlettségének a foka, annál gazdagabb és elmélyültebb az együttműködésük, annál szervesebb közeledésük folyamata. A szocialista világrendszer kialakulása, a szocialista közösség megteremtése és megszilárdulása ahhoz vezetett, hogy a nemzetközi színtéren az erőviszonyok gyökeresen megváltoztak a társadalmi haladásért, a demokráciáért, a szabadságért és a békéért küzdő népek javára. A szocialista közösség korunk legtekintélyesebb ereje, olyan erő, amely nélkül nem lehet megoldani egyetlen világpolitikai kérdést sem; a béke szilárd támasza , a világban, az egészséges, békés és demokratikus elvek legkövetkezetesebb védelmezője a nemzetközi kapcsolatokban, a fő akadály az imperialista reakció útjában. A fiatal, jövőbe tekintő szocialista világgal szemben áll a még mindig erős és veszélyes, de a csúcsponton már túljutott kapitalizmus kizsákmányoló világa. Tovább mélyül a kapitalizmus általános válsága. Visszafordíthatatlanul leszűkül hatalmi szférája, mind nyilvánvalóbbá válik történelmi végzete. Napjaink kapitalizmusa sok tekintetben más, mint amilyen a XX. század elején, sőt még a közepén is volt. Az állami monopolkapitalizmus körülményei között - amely egyesíti a monopóliumok és az állam erejét - mind élesebbé válik a hatalmas méretekben megnövekedett termelőerők és a kapitalista termelési viszonyok közötti konfliktus. Erősödik a gazdaság belső kiegyensúlyozatlansága, ami megmutatkozik általános növekedési ütemének lelassulásában, a ciklikus és strukturális válságok összefonódásában és elmélyülésében. Idült betegséggé vált a tömeges munkanélküliség, az infláció, kolosszális méreteket öltenek a költségvetési hiányok és az államadósságok. A termelés kapitalista koncentrációjának és internacionalizációjának közvetlen következménye a transznacionális vállalatok megerősödése, amelyek hatalmas profitra tesznek szert a dolgozók világméretű kizsákmányolásából. Nemcsak a felszabadult fiatal államok szuverenitását ássák alá, hanem a fejlett kapitalista országok nemzeti érdekeit is fenyegetik. A megváltozott helyzethez való alkalmazkodás érdekében a monopolburzsoázia állandóan manőverezik. A burzsoá állam költségvetése révén a nemzeti jövedelem jelentős részét újra felosztja a nagytőke javára, igyekszik saját szolgálatába állítani a legújabb tudományos-műszaki eredményeket. A kizsákmányolás gépezete most bonyolultabb és rafináltabb. Mind több profitot facsarnak ki a dolgozók képességéből, szellemi erejéből és lelki energiájából. A világszocializmus növekvő befolyásának körülményei között a dolgozók osztályharca időnként arra készteti a kapitalistákat, hogy részleges engedményeket tegyenek, bizonyos mértékig javítsák a munka- körülményeket, a béreket, a szociális ellátottságot. Mindezt azzal a céllal teszik, hogy megőrizzék a legfontosabbat - a tőke uralmát. Az ilyen manőverezést azonban mind gyakrabban párosítják erőszakos akciókkal, a monopóliumoknak és a burzsoá államnak a dolgozók életszínvonala ellen intézett közvetlen támadásaival. Súlyos szociális következményekkel jár a kapitalizmusban a tudományos-technikai forradalom. Az utcára kitett dolgozók millióit arra ítélik, hogy alacsonyabb szakmai képzettséget igénylő munkát vállaljanak el, anyagilag nélkülözzenek, s elveszítik a jövőbe vetett hitüket. Az ifjúság jelentős része nem tudja érvényesíteni erejét és tudását, szenved helyzetének kilátástalan- ságától. A tömeges munkanélküliség a gazdasági fellendülés idején is fennmarad, és növekedésének valós távlata a kapitalista társadalmi rendszert súlyos megrázkódtatások veszélyével fenyegeti. A monopóliumok uralkodó szerephez jutottak a mezőgazdaságban. A termelésből a gazdák millióit szorítják ki, azok pedig, akiknek sikerül fennmaradniuk, a túlfeszített munka és nélkülözések árán tudják csak felszínen tartani magukat. A gazdacsaládok sorsa teljes mértékben a piac ingadozásaitól és a monopóliumok önkényétől függ. Különösen nehéz a parasztság sorsa a volt félgyarmatokon és gyarmatokon. A városi kis- és középvállalkozókat egyre erősebben zsákmányolja ki a nagytőke, a pénzügyi függés kötelékei hálózzák be őket. Még a legfejlettebb kapitalista országokban is sok embernek kilátástalan a helyzete, nincs fedél a fejük felett, írástudatlanok, nélkülözik az orvosi segítséget. Változatlan a nemzeti kisebbségek szégyenteljes megkülönböztetése, a nők jogainak korlátozása. Az imperializmust politikai téren a reakció minden irányú erősödésének irányzata jellemzi. Ott, ahol a dolgozók kemény küzdelemmel bizonyos demokratikus jogokra tettek szert, az állammonopolista kapitalizmus szívós, gyakran ravaszul álcázott támadásokat intéz e jogok ellen. A számára veszélyes helyzetekben habozás nélkül nyúl a politikai zsarolás, az elnyomás, a terror, a megtorlás eszközéhez. A politikai színtéren mind aktívabban lép fel az újfasizmus. Ott, ahol a dolgozókra az elnyomás hagyományos formái nem hatnak, az imperializmus despotikus rezsimeket juttat hatalomra és támogatja azokat, annak érdekében, hogy a haladó erőkkel közvetlenül katonailag leszámolhasson. A dolgozók internacionalista szolidaritásának meggyengítésére az imperializmus nemzeti önzést, sovinizmust és rasszizmust, a más népek jogai és érdekei, nemzeti, kulturális és történelmi öröksége iránti ellenszenvet szít és provokál. A jelenlegi kapitalizmus antihumánus ideológiája mind nagyobb károkat okoz az emberek szellemi világában. Az individualizmus, az erőszak és a teljes büntetlenség kultusza, a dühödt antikommunizmus, a kultúrának profitforrásként való felhasználása - mindez a lélektelenség terjedéséhez, erkölcsi lezülléshez vezet. Az imperializmus szülte a kapitalista társadalmat elborító bűnözést és terrorizmust. Mind károsabb szerepet játszanak a burzsoá tömegtájékoztatási eszközök, amelyek az uralkodó osztály érdekeit szolgálva elködösítik az emberek tudatát. A kapitalista rendszeren belül elmélyüld az országok fejlődésének egyenlőtlensége. Az imperializmus belső vetélkedésének három vezető központja alakult ki: az Egyesült Államok, Nyugat- Európa és Japán. Közöttük erősödik a kon- kurrenciaharc az értékesítési piacokért, a tőkebefektetési területekért, a nyersanyagforrásokért, a tudományos-múszaki haladás döntő területein való fölényért. A vetélkedés új gazdasági és politikai központjai alakulnak ki, elsősorban a Csendes-óceán térségében és Latin-Ameriká- ban. A burzsoá államok között kiéleződnek az ellentmondások. Az Egyesült Államok monopóliumainak imperialista étvágya és önző politikája és az a törekvésük, hogy önző megfontolásokból még ‘a velük szövetséges államok érdekeit és biztonságát is feláldozzák, szélesedő felháborodást és nyugtalanságot kelt szerte a világban. Az imperializmust terheli a felelősség az ipari tőkés országok és a legtöbb felszabadult állam gazdasági fejlettségi szintje között mutatkozó hatalmas és mélyülő szakadékért, az éhség, a szegénység és a járványos betegségek kiterjedt övezeteinek fennmaradásáért. Minél mélyebben ásta alá maga a történelmi fejlődés az imperializmus állásait, annál ellenségesebbé válik szélsőségesen reakciós erőinek politikája, a népek érdekeivel szemben. Az imperializmus hevesen szembeszegül a társadalmi haladással, kísérleteket tesz a történelem menetének megállítására, a szocializmus helyzetének aláásására, a világméretű társadalmi visz- szavágásra. Az imperialista hatalmak gazdasági, politikai és ideológiai stratégiájuk összehangolására törekednek, közös frontot igyekeznek létrehozni a szocializmus ellen, valamennyi forradalmi, felszabadító mozgalom ellen. Az imperializmus nem akar számot vetni korunk világának politikai realitásával. Figyelmen kívül hagyva a szuverén népek akaratát igyekszik megfosztani őket attól a jogtól, hogy maguk válasszák meg a fejlődés útját, fenyegeti biztonságukat. Ez a fő oka a világ különböző térségeiben kialakuló konfliktusoknak. A nemzetközi reakció fellegvára az Egyesült Államok imperializmusa, elsősorban tőle indul ki a háborús fenyegetés. Világuralomra törve önkényesen, egész kontinenseket nyilvánít saját „létérdekeinek“ övezetévé. Az Egyesült Államok által folytatott diktátum és egyeduralkodásra törekvő politika, egyenlőtlen kapcsolatok rá- erószakolása más államokra, a népellenes elnyomó rendszerek támogatása, az Egyesült Államok számára kellemetlen országok megkülönböztetése, szétzilálja az államközi gazdasági és politikai kapcsolatokat, akadályozza normális fejlődésüket. A Vietnam elleni éles háború, Kuba sokeves blokádja, a palesztin nép törvényes jogainak eltiprása, a libanoni intervenció, a védtelen Grenada fegyveres megszállása, a Nicaragua ellenes agresz- szív cselekmények csupán adalékok a számtalan elkövetett bűntetthez, és az imperializmus történelmének örökre szégyenteljes oldalai maradnak. Az imperializmus legsúlyosabb bűncselekménye a népek ellen, az általa kezdeményezett és hihetetlen méretű nukleáris és nem nukleáris fegyverkezési hajsza. Ez hallatlan profitot hoz a monopóliumoknak. Az irdatlan katonai kiadások nehéz teherként nyomják a dolgozók vállait. A fegyvereket gyártó monopóliumok, a tábornoki kar, az állami bürokrácia, az ideológiai gépezet és a militarizált tudomány, miután katonai ipari komplexummá olvadtak össze, a kalandorság és agresszió politikájának legodaadóbb kiszolgálóivá és szervezőivé váltak. A halálgyárosok és az imperialista államhatalom vészterhes szövetsége a szélsőséges reakció támasza, a háborús veszély állandó és növekvő forrása, s egyben meggyőző bizonyítéka a kapitalista rendszer politikai és társadalmi erkölcsi értelmetlenségének. Semmiféle „kozmetikázás“ vagy mesterkedés nem változtathatja meg a jelenkori kapitalizmus fejlődésének törvényeit, nem tudja feloldani a munka és a tőke; a monopóliumok és a társadalom közötti kibékíthetetlen ellentétet, kivezetni a történelmileg lejárt kapitalista rendszert az általános válság állapotából. A fejlődés dialek(Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1986. III. 8.
