Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-21 / 68. szám, péntek
Mély humanizmussal, elkötelezetten Történelmi eseményektől az érzelmekig Jan Kozák nemzeti művész hatvanöt éves Vannak írók, akik csodagyerekként, fiatalon robbannak be az irodalomba, kiknek képzelete messze meghaladja az átélt élményanyagot. És vannak olyanok is, akik idősebb korban, az átélt tapasztalatok ösztönző hatására ragadnak tollat. Ez utóbbiak közé tartozik Jan Kozák nemzeti művész, a Csehszlovákiai írók Szövetségének elnöke is. Jan Kozák 1921. március 25-én született az észak-csehországi Roudnice nad Labem városában. A České Budéjovice-i Kereskedelmi Akadémia elvégzése után tisztviselőként dolgozik. 1945-től tagja a kommunista pártnak. Élénk politikai érdeklődése (a CSISZ járási titkára, majd a Spofa üzem szociálpolitikai előadója) vezeti a CSKP KB Központi Politikai Iskolájára, melynek elvégzése után a CSKP KB Politikai Főiskoláján csehszlovák párttörténetet ad elő. A Cseh írószövetség élére kritikus időszak után, 1972-ben kerül. 1977-tól a Csehszlovákiai írók Szövetségének elnöki tisztségét tölti be. Az 1961-ben megjelenő Horký dech (Forró lehelet) című elbeszélésgyűjteményével lép be az irodalmi életbe. Tulajdonképpeni első irodalmi megnyilvánulása, a háború alatt, 1941-ben közzé tett Pohledy do okén (Az ablakokba vetett tekintet) című verseskötet, csupán próbálkozásnak, egyéni hangkeresésnek tekinthető, mellyel irodalmi érdeklődését jelezte. A Horký dechben viszont- már a kész prózaírót ismerhetjük meg. Különösen a kötetben található, majd a későbbiekben többször önállóan is megjelenő Mariana Radvaková című kisregénye vált ki nagy érdeklődést. A mű cselekményének színhelyéül egy kelet-szlovákiai kis falut választ, melyben a letűnt kizsákmányoló rendszer öröksége és a szocialista jelen kiélezett formában csap össze. Vonzalma Kelet- Szlovákiához régebbi keletű: ifjúsági építőtáborok résztvevőjeként több alkalommal is lehetősége nyílt közelebbről megismerni ezt az országot. Érdeklődése e vidék iránt a későbbiekben sem csökkent; regényeiben, novelláiban gyakran tér vissza a kelet-szlovákiai táj embere. A Mariana Radvaková mindenekelőtt a maradi falusi hagyományok kendőzetlen ábrázolásával keltett feltűnést. Kozák kisregényének hősét, az önnön méltóságára ébredő asszonyt, az előítéletek egész sorával szembesíti. Az új iránt fogékony Mariana, hozomány nélkül megy férjhez egy gazdag paraszti családba. A pénz hatalmától és az előítéletektől vezérelt családban hamarosan felismeri házassága kilátástalanságát, de elég erőt talál magában, saját kezébe veszi sorsát, s fiával és (ČTK-felvétel) Jankóval, a traktorossal elhagyja a falut. Ugyancsak kelet-szlovákiai környezetből meríti a Léčka (Csapda, 1968) című elbeszélésgyüjte- mény, valamint a ... silná ruka (Erős kéz, 1966) és a Szent Mihály (Svätý Michal, 1971) című regényei témáját. A Léčka című kötet több darabjában a cigányok helyzetével foglalkozik, őszintén és kritikusan ábrázolva a társadalomba való beilleszkedésük nehézségeit. A ...silná ruka története Trnávka faluban játszódik, melyet a burzsoá köztársaság idején, erős kommunista orientációja miatt, „Kis Moszkvának" neveztek. A műben mindenekelőtt a kollektív gazdálkodás problémáit elemzi, részletesen kitérve a párt politikai munkájának túlkapásaira. A regényt később átdolgozta, az új változat 1976-ban Čápi hnízdo (Gólyafészek) címmel jelent meg, és hatrészes tévéfilmsorozat is készült belőle. A Szent Mihályban a falu kollektivizálásának problematikája már derűsebb színeket ölt. Az ,,erós kéz“ vagy a ,,jó szó“ alternatívája, konfliktusa derűvel átitatott békés megoldással végződik. A konfliktusok tragikus él helyett komikus kicsengést kapnak. A szerző humora természetesen nem a helyzetek mélyén meghúzódó tragikumnak szól, hanem a megértő történelmi távlat jele. E műve szolgált az Erjedő bor és az Érett bor című filmek alapjául. Szibériában 1967-ben járt először. Élményeit eszmefuttatásokban, útleírásokban, filozofikus elmélkedésekben rögzíti, melyeket később - második - huzamosabb szibériai tartózkodása után új művészi tapasztalatokkal kiegészítve A tajgán vadásztam (Lovcem v Tajze, 1972) című riportkötetében tesz közzé. Közel egyéves szovjetunióbeli tartózkodása idején lehetősége nyílt ismét személyesen megismernie a szovjet valóságot, a szocialista átalakulás folyamatát, a szovjet politika gyakorlati eredményeit. Szinte mikroszkopikus pontossággal térképezte fel a tajga állat- és növényvilágát, a sajátos tájat, természetet és a tajga emberét. 1975-ben a Fehér mén (Bílý hŕebec) című novelláskötetben, majd 1979 -ben a Podzim v kraji tygru (Ósz a tigrisek hazájában) című regényében tér vissza a sajátos tajgai világhoz. Kelet-szlovákiai majd szibériai ihletésű művei után figyelmét szü- kebb hazájára, az észak-cseh- órszági Roudnicére összpontosítja. Adam a Éva (Ádám és Éva, 1982) című regényében az alkotó emberi munka és a szerelem előtt tiszteleg. Kritikája ezúttal az alkotó munka útjában állóknak szól. A Csehszlovákiai írók Szövetsége elnökének hivatalos beszédei, felszólalásai, egyéb tanulmányai, glosszái, irodalmi elmélkedései a Prameny tvorby (Az alkotás forrásai, 1980) című gyűjteményben láttak napvilágot. Jan Kozák alkotásaiban az új, a szocialista ember mindennapos küzdelmét, munkáját ábrázolja. Műveinek, hősei életútjának hátterében a szocialista valóság lüktet, érzékenyen követi nyomon a társadalomban történő legfontosabb változásokat. A szocialista fejlődést mindenekelőtt, az emberi lélekben végbemenő változások tükrében érzékelteti. Mély humanizmussal, meggyóződéses kommunistaként nyúl a szocialista valóság égető problémáihoz. De nem titkolja rokonszenvét sem: fejet hajt a szocializmus építésén fáradozó munkáskezek előtt. GÁL JENŐ A Művészek a pártnak című kiállításról A MEGLEPETÉSEK MŰVÉSZE Szvjatoszlav Richter szonátaestje Már magában az is meglepetés volt, hogy csupán néhány tömör hírből értesülhettünk arról, hogy jön. Hihetetlennek tűnt fel, hiszen több mint két évtizeddel ezelőtt koncertezett utoljára Szlovákia fővárosában. Szvjatoszlav Richter, a szovjet zenei elóadóművészet iskolateremtő egyénisége zongoraművészként a zenei világ azon csillagai közé tartozik, akiknek hangversenyeit mindenütt nagy érdeklődés kíséri. Nehéz szavakat találni arra, amit a Szlovák Filharmónia hangversenytermében Richter előadásában hallottunk. Johannes Brahms C-dúr szonátája (opusz 1 ) az esten hallott másik, F/'sz- moll szonátával (opusz 2.) együtt a három ismert Brahms-szonáta közé tartozik. A zongoraművészként indult német mester ezeket még az előadóművészi pályája elején komponálta. Ismerve ezeknek a zongoradaraboknak a formai és társadalmi összetevőit teljes egészében érthető, hogy a szovjet zongoraművész ezen a koncerten miért játszott éppen három Brahms-darabot. Mintegy ráadásként a Variációk egy Paga- nini-témára (a-moll, opusz 35) című kompozíciót adta elő, amely a német klasszikus szerző munkásságából ismert hat nagyszabású variáció-sorozat egyike. Brahms szonátáinak klasszikus négyes tagolása érzelmileg súlyos tartalmat hordoz. Richter úgy szólaltatta meg mindkettőt, hogy a hallgató akaratlanul is a zenekari hangzás illúzióját érzékelte. Ezek a szonáták jellegzetesen előadóművészi szemlélettel íródtak. Nem véletlen, hogy a vonósok finomsága, a fa- és rézfúvósok harsány- sága is megjelent a zongora zengésében. Az élmény, amelyet a félhomályba borult teremben átéltünk, a zene teljességéből eredt. Abból, amit Brahms a múlt században álmodott meg, amikor szembefordult a romantika olykor zavaros útkeresésével. Az ó zenéje forma és tartalom egysége, nemes arányok sora. Érzelmi és értelmi elemek egyensúlya. Innen indulva hozta közel ezt a zenét Szvjatoszlav Richter is. Meglepő volt, mert nem mindennapi, hogy csupán egyetlen lámpa világított. Kicsi, mégis éles fényforrás a kotta és a billentyűk fölött. ‘ Lélegzetvisszafojtva hallgattuk a csodát, amit ez a művész megteremtett. Brahms és Richter találkozásában nem volt virtuóz csillogás. Ezzel szemben a bölcs szemlélődés, a tiszta értelmezés, a szellem mértéktartása töltötte be a termet. Megmutatta, hogy a zene miként lehet zavaroktól mentes, dísztelenül is gazdag. Richterról sokszor leírták már szinte ugyanazt, amit Brahmsról. Vagyis, hogy idegen tőlük a fölösleges külsőség, az öncélúság. Ezen a koncerten is elsődleges volt a zene, amely olykor nemcsak a kottában rejtezik. Bennünk is van, csak ennek a belső zenének a megszólaltatásához Richter nagyságához mérhető művész kell. Az a zongoraművész, aki meglepetést okozva ehhez nem szokott hallgatóságának, maga elé teszi a zenemű kottáját. Nem azért, mintha nem tudná könyv nélkül mindazt, amit ki tudja hányszor előadott már. Volt ebben valami lenyűgöző, ami az előadómű- vészet látványához tartozik. A művész, a hangszer, a zenemű és a fény szinte egyetlen pontra koncentrálta a figyelmet. így aztán minden olyan magától értetődően természetesnek hatott. A Pagani- ni-variáció zongorafutamainak szinte lebegésszerú könnyedsége betetőzte a varázslatot. Mit lehet még mindarról elmondani, amit ezen a márciusi estén hallhattunk? Gyakorlatilag lehetetlen leírni mindazt, amit ez a nagy művész tud. Az átélt élményt kellene megosztani, de a zene és a szó közötti távolság bejárhatatlan. SZÚNYOG JUDIT A szlovákiai művészek három képzőművészeti műfajban - festmény, grafika és szobrászat - a bratislavai Művészetek Házában mutatják be mindazt, amit az elmúlt öt esztendőben a tágabban értelmezett társadalmi témákból egyéni módon megfogalmaztak. Feltétlenül a szocialista képzőművészeti kultúra gazdagodását jelenti a kiállításon felvonultatott szellemi sokszínűség. Egy-egy táblakép, akvareli, grafika vagy kisplasztika nemcsak a kiállítás egészét átható elkötelezettségről és társadalmi felelősségérzetről tanúskodik, hanem a művészi kifejezés, tükröztetés végtelen sok lehetőségéről is. Több nemzedék szemlélete, gondolkodásmódja jelenik meg az alkotásokban. A szocialista társadalom kínálta lehetőségeket a művészek többsége megragadja és önmaga alkotói világán átszűrve a társadalmi tapasztalatokat egyéni megvilágításba helyezi. A kiállítás szocialista eszmeisége nem zárja ki a formagazdagságot. Ezt leginkább jelenünk nemzedékeinek társadalmi jelenlétéhez, munkálkodásuk egyidejűségéhez lehet hasonlítani. Magával ragadó az érettebb generációk általánosabb érvénynyel megfogalmazott történelmi tapasztalata, egy-egy téma megfogalmazásának technikai biztonsága. Ugyanakkor biztató a fiatalok forma- és útkeresése, amely nem zárja ki azt, hogy a képek ne csak látványt, de gondolatot is közvetítsenek. Olykor e két művészeti elem egyeztetésének a néző által elvárt egyidejűsége határozkedett meg az érdeklődés. Igazságtalan lenne nem említeni Alexej Vojtášek kombinált technikával készített Az élet ütőere című négy darabból álló ciklusát, vagy Róbert Jančovič Küzdő testvéreimé mez- zotintáját. Ezeket a grafikákat a pályázaton is díjazták. Felfigyeltetó, hogy a plasztikai anyagban ezúttal inkább a kamarajellegű művek dominálnak. Ugyanakkor a szobrászat klasszikus műfajaként kezelt köztéri és emlékmű szobrok, illetve szobortervek nagyrészét idősebb mesterek tervezték. Nem tartozik ezen írás feladatai közé az okok megkeresése, azt azonban el kell mondani, hogy fiatal szobrásznemzedékünk a kamaraműfajokban eredeti látással, belső gondolati feszültségeket közvetítve fogalmaz. Ennek a teremtő energiának a monumentális alkotásokba való transzponálása bizonyára egy új fejezetet nyitna a köztéri és emlékműszobrászatban. Ezt másokkal együtt Gáspár Péter A zene című jutalmazott kompozíciója is bizonyítja, amely kicsinyített szobortervként is tágas teret kíván. A szinte lebegő lányalak megtalálja-e helyét valamelyik lakótelepünkön? Az éremmüvészet és a reliéfkészítés technikájának összekapcsolásával alkotta meg Gáspár Gabriella a pályázaton második díjat nyert Minden nap ember című kisméretű kompozícióját. A szobrászat az a képzőművészeti műfaj, amelynek lényege a monumentalitás. A megváltozott gazdasági feltételek a beruházók megrendelői kedvét is mérsékelJarmila Pavličková: A béke, az élet nevében (fametszet, 1984) za meg az alkotás befogadásának mértékét. A falakon 76 festő különböző technikával készült képét láthatjuk. A látogatónak az a benyomása támad, hogy a társadalmilag és eszmeileg elkötelezett müvek alkotásához, nem feltétlenül szükséges az olykor már piktográfiái közhelyekké változtatott jelek újrafogalmazása. Ezt a gondolatot támasztja alá másokkal együtt a CSKP XVII. és az SZLKP kongresszusára kiírt pályázat egyik díjazottjának, Peter Pollágnak a festménye is. A földeken dolgozó nők sorsa sűrűsödik a szépen megformált, karakteres portrékban és a termékenységet, az életet idéző gyümölcsökben. Felfigyeltető, hogy a szlovák grafika viszonylag szűk, 15 tagú alkotói körrel jelent meg ezen a kiállításon. Olyan alkotók mellett, mint Orest Dubay, Albin Bru- novský és Ivan Schurmann, jelen vannak ugyan a középnemzedék képviselői, ám a fiatalok mintha elfogytak volna. Pedig az igazsághoz tartozik, hogy a képzőművészeink alkotásai közül újabban éppen a grafikai lapok iránt növeték. Kevesebb köztéri szobor, emlékmű és belső teret díszítő dombormű születik. Annál több viszont az érem, a plakett, amelyből ezen a tárlaton is láthatunk jó néhány remeklést. A kiállítás eszmei tartalmaihoz tartozik, és a szocializmus iránti elkötelezettség alkotóeleme az internacionalizmus, amelynek szellemében egymás mellett szerepelnek szlovákok, magyarok és ukránok. A magyar nemzetiségűek közül Roskoványi István, Gáspár Péter, Gáspár Gabriella, Mikus Balázs alkotásai láthatók. Felfigyeltető, hogy mindannyian a fiatal művészgenerációhoz tartozók és jelenlétük egyre hangsúlyosabb a szlovákiai képzőművészetben. Ez a kiállítás mindenkit meggyőzhet arról, hogy a nemzedéki különbségek nem a gondolatiságban, az elkötelezettségben, hanem inkább a szemléletmódban, a kifejezésmódban vannak jelen. Ez a kiállítás vállalja a társadalmi haladás, a nemzetköziség és a béke eszméjét. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÚ 6 1986. III. 21.
