Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-14 / 62. szám, péntek
ÚJ szú 13 1986.111.14. Az ellenőrzés jogának jobb érvényesítéséért Az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának beszámolója Elvtársak! összejöttünk Szlovákia Kommunista Pártjának kogresszusán, hogy objektiven és bírálóan értékeljük a CSKP XVI. kongresszusa által kitűzött feladatok teljesítését és meghatározzuk az újabb feladatokat. Szlovákia Kommunista Pártja - amint azt a központi bizottság beszámolójában Lenárt elvtárs megállapította - kitartó harcot folytatott azért, hogy a társadalom gyorsabban térjen rá a népgazdaság fejlesztésének intenzív útjára. Kongresszusunk közvetlenül a szovjet kommunisták XXVII. kongresszusa után valósul meg. Mélyen tudatosítjuk, hogy a problémák lenini megoldásán, az egész párt, munkás- osztályunk és a többi dolgozó fegyelmezettségén, kitartásán és határozottságán kívül a Szovjetunió Kommunista Pártjának felbecsülhetetlen értékű tapasztalatai is segítettek feladataink becsületes teljesítésében. Ezeknek a tapasztalatoknak az alkotó kihasználása jelentősen hozzájárul a fejlett szocialista társadalom építése igényes feladatainak megvalósításához. Az SZLKP legutóbbi kongresszusa óta eltelt évek azt mutatják, hogy bonyolult, igényes, nagyon tanulságos és általában eredményes utat tettünk meg. Az évzáró taggyűlések és konferenciák megerősítették, hogy a párt mint a társadalom politikai vezető ereje ebben az időszakban helytállt, elmélyült eszmei és akcióegysége, készen áll, hogy szoros egységben a néppel teljesítse a további igényes feladatokat. A CSKP XVI. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa által kitűzött feladatok teljesítésében tevékenyen részt vett az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága is. Tevékenységét azokra a feladatokra irányította, amelyek elsődlegesek voltak a központi bizottság és szerveinek munkájában. Segített a párt eszmei és akcióegységének megszilárdításában, akcióképességének növelésében, a fegyelem megszilárdításában a feladatok és a határozatok teljesítése során. Azon fáradozott, hogy a pártszervek és szervezetek munkájában a lenini elveket következetesen kihasználják a párt szervező, nevelő és ellenőrző tevékenysége hatékonyságának növelésére. A bizottság tapasztalatai szerint a lenini párt akcióképességének ezeket a tartós értékeit következetesebben érvényesítik a pártszervek és szervezetek tevékenységükben. A bizottság feladatainak valóra váltásában tevékenyen részt vettek tagjai és munkatársai. Nagyon eredményes volt a Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságával, az SZLKP Központi Bizottságának osztályaival, a kerületi és járási pártbizottságokkal, az SZLKP kerületi és járási ellenőrző és revíziós bizottságaival folytatott együttműködés. Hasonlóan értékeljük a bizottság nagyszámú, jól felkészült aktívájának munkáját. A bizottság fő munkamódszere a párthatározatok teljesítésének elemzése, a tények objektív értékelése volt s ezzel párhuzamosan megállapította a fogyatékosságok okait és a felelős személyeket. A bizottság egyik alapvető célja volt, hogy közvetlenül a helyszínen segítsen a problémák megoldásában. Ezért megszervezte, hogy az ellenőrzések és felmérések eredményeit a pártszervezetek bizottságaiban és taggyűlésein tárgyalják meg, hozzanak hatékony intézkedéseket a hibák kiküszöbölésére, vonják le a pártszerű következtetéseket, s újabb ellenőrzések során ismételten ellenőrizte az intézkedések megvalósítását. Az ellenőrzésekről jelentéseket s egyúttal a hibák kiküszöbölésére vonatkozó javaslatokat terjesztett az SZLKP Központi Bizottságának szervei elé, hogy ezek döntsenek és alkalmazzák ezeket az irányító munkában. A pártalapszabályzat valamint a pártélet lenini normáinak megtartása állt a bizottság figyelmének középpontjában. Tapasztalatai azt mutatják, hogy a párttagok és tagjelöltek többsége megtartja a párt alapszabályzatát. A növekvő igények azonban megkövetelik, hogy fokozott követelményeket támasszunk a párttagokkal és a tagjelöltekkel szemben a pártpolitika érvényesítése során, határozottabban lépjünk fel a szocialista törvényesség, erkölcs és fegyelem megsértése ellen. Növelni kell minden pártszerv és -szervezet aktivitását, realizációs képességét. Ezeket a célokat szolgálja a CSKP alapszabályzatának javasolt módosítása is, amellyel teljes mértékben egyetértünk. A bizottság abból a felismerésből indul ki, hogy a párt vezető szerepe nem politikájának szóbeli támogatásában, hanem a feladatok és határozatok következetes teljesítésében nyilvánul meg a legkonkrétabban. Figyelmét a bizottság ezért arra összpontosította, hogyan teljesítik a határozatokat a társadalomfejlesztés gazdasági-szociális programja megvalósítása során. Több ízben ellenőrizte, hogyan teljesítik feladataikat a központi szervekben, az irányítás közép- és alapszintű szerveiben a kommunista vezetők. Megerősíthetjük, hogy nagyobb lett a határozatok tekintélye és a feladatokat felelősségteljesebben teljesítik. A bizottság tapasztalatai azonban arra figyelmeztetnek, hogy fölöslegesen sok új határozatot és intézkedést hoznak az előzőek teljesítésének értékelése nélkül. Komoly fogyatékosságokat állapítottunk meg a felsőbb szervek határozatainak a helyi viszonyokra való lebontásában, megvalósításuk szervezésében és ellenőrzésében, főleg a központi szervek és a középszintű irányító szervek vezetői körében. Az Ipari Minisztériumban, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztériumban, az Építőipari Minisztériumban a szlovák tudományos- múszaki és beruházási bizottságban, a fa- és bútoripar vezérigazgatóságain, a Slovchémiában, a Slovakotexben, a húsfeldolgozó ipar és a magasépítészeti vállalat vezérigazgatóságain és másutt végzett ellenőrzések több esetben arra utaltak, hogy túlságosan lassan küszöbölik ki az irányítás nem megfelelő módszereit. A beruházáspolitikában és -fejlesztésben a feladatok teljesítésének ellenőrzése több következetlenségre mutatott rá. Találkoztunk azzal, hogy az előkészítés szakaszában alacsony szinten állt a beruházók, a tervezők és a kivitelezők együttműködése, s ebből problémák, konkrét fogyatékosságok keletkeztek, tanúi voltunk annak, hogy nem tartották be az építés határidejét s az új kapacitások csak megkésve érték el a tervezett mutatókat. Nagy figyelmet szentelnek a párt- szervek a tudomány és a technika fejlesztésének, születtek is sikerek, amelyek eredményeként nőtt az új, műszakilag tökéletesebb termékek részaránya. Nem lehetünk elégedettek azonban azzal, ahogyan több vezető ennek a feladatnak a teljesítéséhez viszonyul, valamint az elért átlagos eredményekkel. Mindenki elismeri, hogy a tudományos-múszaki fejlesztés a gazdaság intenzív fejlesztésére való áttérés belső, alapvető forrása. Felméréseink tapasztalatai azt mutatják, hogy a szavak gyakran ellentétben álltak a konkrét tettekkel. Az SZLKP Központi Bizottságának nagy erőfeszítései ellenére a tudományos-műszaki fejlesztés olyan haladó ágazatai, mint az elektronika, az optoelektronika, a számítástechnika, a robotika, a biotechnológia és a genetika, nem fejlődnek olyan ütemben, mint ahogyan azt az intenzifikáció folyamatának meggyorsítása megköveteli. Tapasztalataink szerint a központi szerveknek és a gazdasági irányítás középszintű szerveinek több területen nem sikerül egybehangolniuk a kutatást és a termelést,valamint az anyagi-műszaki ellátásukat. A tudományos-múszaki fejlődés egyelőre nem befolyásolta jelentősebb mértékben a termékek minőségének javítását. Ezen a téren a gazdasági szervek nem tűznek ki elég igényes feladatokat. A bizottság több esetben meggyőződött arról, hogy a termékek minősége gyakran nem felel meg az alapanyag, az energia és munka hatékony kihasználása kritériumainak. A minőség jelentős politikai tényező is, ezért a kommunista vezetőknek nem szabad megtűrniük, hogy csökkentsék a pártszervek határozatainak hatékonyságát és lassítsák a feladatok megvalósítását a termelés hatékonyságának növelésében és a termékek minőségének javításában. A mai igényes feltételek között még szembeötlőbben nyilvánulnak meg az irányító munka fogyatékosságai. Ezért fokozott felelősség hárul a kommunista vezetőkre és a pártszervezetekre a helyzet következetes bíráló elemzéséért és a hatékony intézkedések foganatosításáért. Vitathatatlanul érdemeik vannak az általában pozitív fejlődésben. Az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága tapasztalatai azonban arról tanúskodnak, hogy személyesen nem mutattak minden esetben példát, nem érvényesítették elég harciasan a párthatározatokat az egyes munkakollektívákban. Mint ismeretes, a párt vezető szerepének érvényesítése akkor hatásos, ha valamennyi funkcióját egyforma kö- vetkeztességgel és igényességgel alkalmazzák. A bizottság a túlsúlyban lévő pozitív tapasztalatokon kívül fogyatékosságokkal is találkozott a párt vezető szerepének érvényesítésében. Különösen a párt ellenőrző funkcióját nem érvényesítették elég igényesen. Nem tartották meg mindig következetesen a pártmunka alapelveit, a CSKP Központi Bizottságának a központi állami és társadalmi szervekben s szervezetekben dolgozó pártszervezetek tevékenységének további tökéletesítésére vonatkozó irányelvei szerint. Ezek a szervezetek ugyan gyakran és részletesen megvitatják a problémákat, de már kevésbé eredményesen bontják le a feladatokat saját feltételeikre. Csak ritkán teljesítik azt a kötelességüket, hogy objektívan tájékoztatniuk kell az illetékes pártszerveket a problémákról, és csak elvétve hívják fel a vezetők figyelmét az irányítómunkában előforduló fogyatékosságokra. A központi szervekben az alapszervezeteknek aktívabb segítséget kell nyújtaniuk a pártszerveknek a pártpolitika megvalósításának szervezésében és ellenőrzésében. A pártszervezetek ellenőrzési joga az egyik leghatékonyabb eszköze a pártpolitika következetes megvalósítása ellenőrzésének. A kongresszusi küldöttek alapanyagokat kaptak kézhez, amelyek szerint nyilvánvaló, hogy az SZLKP Központi Ellenőrző.és Revíziós Bizottsága rendszeresen foglalkozott az ellenőrző jog érvényesítésének kérdésével. A pártszervek rendszeres figyelme eredményeként javult a helyzet a jog érvényesítésében. Továbbra is fogyatékosságok merülnek azonban fel az ellenőrzés céljának megválasztásában, abban, hogy nem irányul az alapvető, döntő feladatokra, és nem elég színvonalasak a gazdasági és pártelemzések. Az ellenőrzési jog hatékonyságát egyes vezetők is csökkentik, akik lebecsülik ezt a jogot és nem támaszkodnak megfelelő mértékben a párt kollektíváira. • A fogyatékosságok okainak felderítése során az igényesség hiánya csökkenti annak lehetőségét, hogy a pártmunkában aktívan kihasználjuk a bírálatot és önbírálatot. Tapasztalataink azt mutatják, hogy pártunkban meghonosodott a bírálat, de ugyanakkor azt is látjuk, hogy a bírálat gyakran általános, nem névre szóló és ezáltal elveszti hatékonyságát. Nem eredményezi azt, hogy a párt-munka- kollektívák és egyének szükségét érezzék munkájuk önbíráló értékelésének. Elvétve előfordul, hogy elnyomják a bírálatot. Az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága tudatosítja, egyik napról a másikra nem érhető el változás az emberek gondolkodásmódjában és cselekedeteiben. Ez csakis a kommunisták kitartó, türelmes munkájával érhető el. Elvtársak! Fontos helye volt a bizottság munkájában annak, hogy ellenőriztük, milyen eljárást alkalmaztak a pártszervek és -szervezetek a tagsági alap javításában, a párt és az állami fegyelem megszilárdításában. Annak ellenőrzése, hogy milyen következetesen teljesítették a CSKP XVI. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa után a pártszerveknek a tagsági alap javításáról hozott határozatait, megmutatta, hogy az SZLKP alapszervezetei eredményesen teljesítik feladataikat a munkások felvételével kapcsolatban, részarányuk a pártban állandóan növekszik. A mezőgazdaságban a pártszervezetek nagyobb figyelmet szentelnek annak, hogy tagjelölteket vegyenek fel a növény- termesztés, az állattenyésztés és a gépesítés dolgozói közül. Nagyobb gondot fordítottunk arra, hogy nőket, a termelést előkészítő szakaszok dolgozóit és tudományos dolgozókat vegyünk fel a pártba. A tagsági alap javításában néhány probléma merül fel azzal kapcsolatban, hogy nem minden pártalapszervezet valósítja meg ezt a folyamatot céltudatosan. Nem szentel minden pártalapszervezet megfelelő figyelmet ennek a feladatnak. Továbbra is problémák merülnek fel a tagjelöltek, főleg a munkások felkészítésében és kiválasztásában. A kiválasztott tagjelöltek jelentős részének az SZLKP alapszervezetei és az ajánlók nem nyújtanak megfelelő segítséget a tagjelöltségi idő alatt és ezért törölték őket még a tagjelöltségi idó alatt. A bizottságnak az ellenőrzésekkel és a fellebbezésekkel kapcsolatos tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a pártszervek és szervezetek következetesebben vonják felelősségre a párttagokat és pártjelölteket az alapszabályzat, a párt és az állami fegyelem megsértése miatt. Jobban alkalmazták a fegyelmi eljárásokra vonatkozó irányelveket. A bizottság azonban az ellenőrzések során azzal is találkozott, hogy a pártszervek és -szervezetek nem voltak mindig megfelelően igényesek a vezetők munkájával szemben. Egyesek irányító munkája alacsony szinten áll, nagyzolás, szerénytelenség jellemezte őket, nem kiérdemelt előnyökre tartottak igényt, maguk körül olyan légkört teremtettek, amelyből hiányzott a bírálat, nem teljesítették munkakötelességeiket, sót nem egyszer társadalomellenes és pártellenes cselekedeteket követtek el. A pártszervek és -szervezetek nem értékelték minden esetben bírálóan a vezető kádereket. Több esetben elnézték olyan cselekedeteiket, amelyek nyilvánvalóan ellentétben álltak a párt alapszabályzatával és a bebizonyított fogyatékosságok miatt sem vonták őket a pártban felelősségre. Az SZLKP pártalapszervezetei eltérő igényességgel vonják le a következtetéseket. A pártalapszervezeteknek egyforma következetesen kell érvényesíteniük a párt alapszabályzatát, határozottan meg kell követelniük, hogy minden párttag és tagjelölt megtartsa a pártfegyelmet és erkölcsöt, tekintet nélkül arra, milyen tisztséget tölt be, milyen a beosztása. Ezeknek a feladatoknak a következetes teljesítése elválaszthatatlan része a tagsági alap javításának és a bizottság megfelelő figyelmet szentel a jövőben is teljesítésüknek. A bizottság tevékenységében fontos helye van azon feladatok teljesítése ellenőrzésének, amelyek a CSKP KB Elnökségének a pártszervekhez és szervezetekhez a szocialista törvényesség, erkölcs és fegyelem megsértése elleni harc hatékonysága növelésével kapcsolatban intézett leveléből erednek. Azokat az intézkedéseket azonban, amelyeket a párt, állami, gazdasági és társadalmi szervek és szervezetek hoztak, csak lassan érvényesítik a konkrét munkában. Lassan változik a vezetők gondolkodásmódja és tevékenysége a társadalomellenes tevékenység megakadályozásában és szigorú büntetésében. Az ellenőrzések megerősítették, hogy egyelőre nem viszonyul minden kommunista vezető pártszerűen a dokumentum megvalósításához. Nem teremtik meg valamennyien a megfelelő feltételeket a vállalaton belüli ellenőrző szervek munkája színvonalának emeléséhez, a szocialista tulajdon védelmére. Gazdasági téren és a pártszervezetek munkájában az irányító és ellenőrző tevékenységben csak kis mértékben használják ki a párton kívüli ellenőrző szervek tapasztalatait a megfelelő következtetések levonására és a helyzet javítását célzó intézkedések elfogadására. Többet kell tennünk az állampolgárok jogi nevelésében a szocialista tulajdon védelmének fokozása érdekében, ebben segítséget kell nyújtaniuk a tömegtájékoztató eszközöknek is. A pártszerveknek és -szervezeteknek igényesebben és bírálóbban kell értékelniük a tisztségviselők, a vezető káderek munkáját, és a társadalomellenes tevékenység elleni harcban ki kell használniuk a megelőzés és a nevelés valamennyi hatékony formáját és módszerét. Elvtársak! Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa óta a bizottság megfelelő figyelmet szentelt a párt gazdálkodásának, a tagság nyilvántartásának és a párt- adminisztratívának. Szlovákia Kommunista Pártja jelentős pénzügyi és anyagi eszközökkel rendelkezik, amelyekkel teljes mértékben fedezni tudta a pártszervek és intézmények tevékenységével, a politikai szervezőmunkával, a káderek felkészítésével, a gazdasági-igazgatási tevékenységgel és mással kapcsolatos kiadásokat. Ezeket a kiadásokat a párt mind saját eszközeiből fedezte. A gazdálkodás ellenőrzése megerősítette, hogy a pártszervek, szervezetek és intézmények az évi költségvetések szerint gazdálkodtak. A tagdíjilleték fizetése terén a fegyelem megszigoritásával elértük, hogy Szlovákia Kommunista Pártja 1977 óta a CSKP KB dotációi nélkül gazdálkodik, annak ellenére, hogy a tagdíjilleték fizetésének skálája csökkent. A szervek, szervezetek és intézmények gondosan és célszerűen gazdálkodtak a párt vagyonával és eszközeivel. Ahol ez nem történt meg, ott az illetékes pártszervek intézkedéseket hoztak és levonták a következtetéseket. A pártszervek a költségvetésben figyelmet szenteltek a tisztségviselők, a fiatal párttagok és a tagjelöltek céltudatos felkészítésének és nevelésének. A pártszervek és intézmények anélkül valósították meg az üzemanyag - és energiafogyasztással kapcsolatos takarékossági intézkedéseket, hogy ezzel veszélyeztették volna a feladatok és határozatok teljesítését. Az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága ellenőrizte a pártadmi- nisztratíva és a tagsági nyilvántartás vezetésének következetességét. Az SZLKP kongresszusa óta ezen a területen is javult a helyzet. Nagyobb figyelmet kell fordítani a pártdokumentumok megőrzésére, a velük kapcsolatos éberség fokozására. Az ellenőrzések arra utaltak, továbbra is ügyelni kell arra, hogy fölöslegesen ne szaporodjon a papírmunka a politikai munka fejlesztésének, az alapszervezetekkel való személyes kapcsolatnak a kárára, ezért meg kell teremteni a feltételeket a pártadminisztratíva ésszerűsítéséhez. Elvtársak! Társadalmunk gazdasági és társadalmi fejlesztése meggyorsításának programja a 8. ötéves tervidőszakra és 2000- ig megköveteli, hogy a lehető legkedvezőbb feltételeket teremtsük meg megvalósításához. A fejlett szocializmus építésének igényes feladatait, a gazdaság sokoldalú intenzifikálásának irányvonalát, a teljesítőképesség és a hatékonyság növelését úgy értelmezzük, mint a kommunisták legidőszerűbb forradalmi feladatát. Ez megköveteli, hogy minden pártszerv és szervezet, minden kommunista színvonalasabb munkát végezzen. Tovább kell tökéletesíteni a pártéletet, a párttagok eszmei felvértezettségét, hangsúlyt helyezve a párthatározatok hatékonyabb megvalósítására és a párt alapszabályzatának szigorúbb megtartására. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága tevékenységével a következő időszakban is segítséget nyújt a döntő fontosságú feladatok teljesítésében. Javítja az ellenőrzést, elmélyíti felismerő tevékenységét, és részt vesz a pártmunka hatékonyságának növelésében. Meggyőződésünk, hogy a kommunisták Szlovákiában becsülettel teljesítik a CSKP XVII. kongresszusa által kitűzött feladatokat és az SZLKP kongresszusának határozatát. Az SZLKP kongresszusának küldöttei (Ivan Dubovský felvétele)