Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-14 / 62. szám, péntek

ÚJszú' 9 1986. IU. 14. Az SZLKP Központi Bizottságának beszámolója a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresszusa határozatainak teljesítéséről, valamint a párt egyéb feladatairól Szlovákiában (Folytatás a 8. oldalról) tönzöleg kell hatni a dolgozók alkotó kez­deményezésére. Az elmúlt időszakban fontos feladatok álltak az államigazgatás végrehajtó szervei előtt. Az SZSZK kormánya, a CSKP XVI. kongresszusának határozatai és az SZLKP kongresszusa határozatai szellemében, megszervezte az átmenetet az intenzív gazdasági és társadalmi fejlesztésre, ügyelt arra, hogy az SZSZK nagyobb mér­tékben vegyen részt a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság népgazdasága fej­lesztésében és gazdasága alkalmazkodjon az igényes belső és külső feltételekhez. Mindennemű munka hatékonyságának és minőségének javításában a jelentősebb haladás elérése megköveteli, hogy a kor­mány a prognózisok alapján kidolgozza Javítani kell < Az államigazgatás központi szerveiben javítani kell a kádermunkát, fokozni kell a dolgozók politikai és szakmai tudását, el kell mélyíteni a munka racionalizálását, tökéletesíteni kell az információs rendszert, csökkenteni kell az adminisztrációigényes­séget, ki kell küszöbölni a rutinmunkát és a bürokráciát és el kell érni, hogy a felada­tokat idejében és a kívánt szakmai szinten teljesítsék. A vezetők eddig nem szenteltek kellő figyelmet a végrehajtási jogszabályok képzése színvonaláňak és alkalmazásának. A rendeletek nagy szá­ma, gyakran nem megfelelő minősége, csökkenti a hatékonyságot, néhány eset­ben annak lehetőségét is, hogy teljes mér­tékben kihasználják őket az irányítás folya­matában, a gazdasági mechanizmus haté­konyságának növelésében. Az államigaz­gatás valamennyi dolgozójától határozot­tan meg kell követelnünk, hogy megtartsák a szocialista törvényességet, erkölcsöt, fe­gyelmet és rendet, magukévá tegyék a ma­gas szintű politikai és jogi kultúrát. A párt a feladatok igényességével összefüggésben ismételten hangsúlyozza, hogy alapvető változást kell eszközölni az ellenőrző és revíziós tevékenység megíté­lésében. Az ellenőrzések nagy része to­vábbra is formális, nem vonatkozik az ellenőrzött szervezetek tevékenységének lényegére, nem tárja fel a törvények durva megsértésének eseteit, nem mutat rá a bű­nösökre, tehát nem teljesíti feladatát. Ezért következetesen érvényesíteni kell az ellenőrzésnek, mint az irányítás elvá­laszthatatlan részének alapelveit. Ňem ele­gendő, ha emlékeztetünk arra, hogy aki irányít, annak ellenőriznie is kell. Minden vezetőnek személyesen és rendszeresen ellenőriznie kell éppen a legfontosabb fela­datok teljesítését, és fokoznia kell saját ellenőrző és revíziós szerveinek színvonalát és tekintélyét. Ó felel azért, hogy az ellen­őrző és revíziós szervek legyenek igénye­sek, megvesztegethetetlenek, ne fogadja­nak el kompromisszumokat, legyenek ob- jektívek, rendelkezzenek a szükséges jog­körrel, tevékenységükkel alakítsák ki a tár­sadalmi tulajdon sérthetetlenségének, a társadalmi érdekek elsődlegességének légkörét, tegyék természetessé, hogy a törvényesség, a fegyelem és az erkölcs megsértése esetében levonják a következ­tetéseket. Alapjában meg kell változtatni az ellenőrző és revíziós tevékenység eredmé­nyeinek kihasználását a szervezetek mun­kájának tökéletesítésében, a dolgozók ne­velésében, aktivitásuk és kezdeményezé­sük fokozásában. Az igényesség fokozásának követelmé­nye a szakosított ellenőrző és revíziós szervekre is vonatkozik. Értékeljük a népi ellenőrzési bizottságok, a Nemzetbiztonsá­gi Testület, a közegészségügyi és bánya- felügyelet és más szervek tevékeny­ségét. Igényességüket gyakran csökkenti az a tény, hogy az ellenőrzött szervezetek vezetői helytelenül viszonyulnak a megál­lapított tényekhez, védekeznek, nemegy­szer lebecsülik az ellenőrzés eredményeit. A szocialista demokrácia fejlesztése felté­telezi és megköveteli, hogy megerősítsük a népi ellenőrzésnek, mint az állami irányí­tás részének és a társadalmi érdekek érvé­nyesítése jelentős eszközének szerepét. Ezért bővíteni kell a dolgozók részvételét az ellenőrzésben. Következetesen teljesí­teni kell a CSKP KB Elnökségének határo­zatát a párt vezető szerepének elmélyíté­séről a népi ellenőrzésben és aktivizálni kell főleg a pénzügyi szerveket, az energe­tikai, mezőgazdasági, állategészségügyi és más felügyeleteket, valamint az általá­nos ügyészi felügyelet szerveit, hogy javít­sák ellenőrző és felügyeleti tevékenységü­ket, határozottabban, kompromisszum­a társadalmi fejlődés távlati terveit es |OD- ban használja ki a tudományos ismereteket a döntési folyamatok javítására. Érdeklő­désének előterében kell állnia a tudomá­nyos-műszaki haladás gyakorlati alkalma­zásának, valamint azon feladatok teljesíté­sének, amelyek a KGST-országok a 2000- ig terjedő időszakra szóló tudományos­műszaki haladásának programjából ered­nek. A feladatok komplex értelmezése és a központi irányítás hatékonyságának fo­kozása mellett egyúttal meg kell erősíteni az alacsonyabb szintű szervek önállóságát és felelősségét, kezdeményezésük fejlesz­tése érdekében. Kollektíván kell megítélni szociális és gazdasági fejlődésünk alapve­tő kérdéseit. Következetesebben kell meg­követelni a miniszterektől, hogy a rájuk bízott tárcákban alkotóan és felelősségtel­jesen teljesítsék a párt és a kormány hatá­rozatait. kádermunkát mentesen követeljék meg a megállapított fogyatékosságok kiküszöbölését és a bű­nösök felelősségrevonását. Következetesebben kell megvalósíta­nunk az intézkedéseket a szocialista va­gyon iránti valóban felelős viszony kialakí­tására, mivel ez az alapja társadalmi rend­szerünknek. Csak így használhatjuk ki tel­jes mértékben viszonyainak cjazdag és sok­rétű rendszerét. Ha el akarjuk érni a fejlett szocialista társadalom paramétereit, abból kell kiindulni, hogy az ember a termelő, a tulajdonos, a fogyasztó és a közös gaz­dája. A szocialista vállalkozás hatalmas, egyelőre sajnos, nem eléggé értékelt elő­nye az, hogy mindenki saját munkahelye gazdájának érezheti magát és valóban az is lehet. Az ezen a téren elért minden ered­mény megváltoztatja a nyersanyagok és az energia iránti viszonyunkat is, nem lesz már közömbös, mennyibe kerülnek, meny­nyiért állítjuk ezeket elő és hogyan gazdál­kodunk velük. A gazdálkodónak a közös munka iránti viszonyán alapszik a fegye­lem elvszerűen új típusa, amely a szocia­lista gazdasági rendszer óriási gazdasági, szociális és politikai erejét jelenti. A CSKP KB Elnökségének a törvényes­ség, fegyelem és erkölcs megszilárdításá­val kapcsolatos levele szellemében meg kell akadályoznunk egyének és csoportok törvényellenes gazdagodását, szigorúan büntetnünk kell minden ilyen esetet, követ­kezetesen és határozottan el kell vennünk a törvényellenes módon szerzett vagyont annak tudatában, hogy az össznépi tulaj­don elleni támadás támadást jelent a szo­cializmus magva ellen. Rövid idó alatt fel kell számolni egyes szervezetekben azt a helyzetet, amikor sok okból, de főleg egyes vezetők hanyagsága és felelőtlen­sége, a hiányos ellenőrzés miatt szétlop­kodják és megkárosítják a szocialista tulaj­dont, terjed a megvesztegetés és a korrup­* ció. A gazdasági, erkölcsi és politikai káro­kat megsokszorozza, hogy az illetékes szervek tekintélyét megsérti mindenekelőtt az a tény, hogy széles körű, hosszú időn keresztül elkövetett bűncselekményekről van szó, amelyekben a vezetők is részt vettek. A Levél hatására a széles közvélemény ma bírálóbban ítéli meg a negatív jelensé­geket és aktívabban lép fel ellenük. Minden munkahelyen, elsősorban saját erőnkkel és eszközeinkkel, az önvédelmi rendsze­rek állandó tökéletesítésével határozottab­ban kell megelőznünk a különféle fogyaté­kosságok és negatív jelenségek keletkezé­sét. A kisebb törvénysértéseket, az apróbb polgárjogi és munkajogi viszályokat gyak­rabban kell nem bírósági úton megoldani. Munkahelyeinken az egészséges táradal- mi légkör kialakítása, a szocialista törvé­nyesség, erkölcs, fegyelem és rend meg­szilárdítása érdekében állandóan fokoz­nunk kell a dolgozók aktivitását, a jogi nevelés hatékonyságát, meg kell erősíte­nünk az állampolgárok szociális, gazdasá­gi, politikai, személyi és szabadságjogait, ahhoz kell őket vezetnünk, hogy önként teljesítsék kötelességeiket. A demokrácia - mondotta Gorbacsov elvtárs az SZKP XXVII. kongresszusán - a szocialista tör­vényesség megszilárdításának legfonto­sabb eszköze volt és legfontosabb eszkö­ze ma is, a szilárd törvényesség pedig demokráciánk elválaszthatatlan része. Emelkedik az igazságszolgáltatás, az ügyészség és a Nemzetbiztonsági Testület politikai és szakmai színvonala. Ez pozití­van nyilvánul meg elkötelezettségükben, a törvényesség megszilárdítása, a szocia­lista gazdaság, a közrend, a törvényes jogok, és az állampolgárok védelme során. Társadalmunknak létérdeke, hogy tovább növekedjen ezeknek a szerveknek a tekin­télye, politikai és szakmai felkészültsége, politikai és jogi kultúrája, hogy az állampol­gár érezze az állam gondoskodik nyugal­máról, személyének és vagyonának sért­hetetlenségéről. A bonyolult nemzetközi helyzet minősé­gileg új követelményeket támaszt a fiatal Legfontosabb a cseh! Elvtársak! Pártunk állandó figyelmet szentel a munkásosztály, a parasztság és az értel­miség szövetsége megszilárdításának, fi­gyelembe veszi érdekeik egységét és sajá­tosságait is. Pártunk a munkásosztály köré egyesíti egész társadalmunkat az aktív építómunkára. Továbbra is szilárdítjuk a dolgozóknak ezt a szövetségét, társa­dalmi és internacionalista egységüket és ezzel megerősítjük a minőségi szempont­ból új társadalmi és internacionalista kö­zösséget - a csehszlovák népet, amelyet a gazdasági érdekek, az ideológiai és poli­tikai célok egysége tömörít egységbe. A cseh és a szlovák nemzet viszonyá­nak államjogi rendezése a szocialista föde­ráció elve alapján országunkban betetőzte a nemzetiségi kérdés lenini megoldását. Az élet megerősítette ennek a megoldás­nak a helyességét, amely lehetővé tette ennek alapján a cseh és a szlovák nemzet további fejlődését és egysége megszilárdí­tását. A magyar, ukrán és más nemzetisé­gű állampolgároknak azonos lehetőségeik vannak az érvényesülésre és a sokoldalú fejlődésre. Egész Szlovákia, déli és keleti része is a korszerű ipar, a mezőgazdasági termelés hatékonyságának emelése, a la­kosság növekvő életszínvonala, a kultúra és a műveltség felemelkedése útján fej­lődik. A szocialista államiság fejlesztésében továbbra is a legfontosabbnak tartjuk a csehszlovák állam egységének és erejé­nek megszilárdítását, amit a nemzeti álla­miság fejlesztése is elősegít. A társadalmi élet intemacionalizálásának elmélyítésével összhangban a fejlett szocializmus további építése során a párt arra vezeti nemzetein­ket és nemzetiségeinket, hogy fokozzák felelősségérzetüket a társadalmi érdekek megvalósításáért, mélyítsék el szocialista hazafiságukat és szocialista internaciona­lizmusukat tudatukban és cselekedeteik­ben is. Értékeljük a hívók aktív részvételét a szocialista társadalom építésében, azt, hogy támogatják az állam békepolitikáját. Az állam és az egyházak viszonyának jelenlegi jogi rendezése a gyakorlatban teljes mértékben bevált, megfelel az állam és a hívók érdekeinek. Ugyanakkor azon­ban az állami szerveknek, elsősorban a nemzeti bizottságoknak, az illetékes egy­házi szervekkel együttműködve rugalma­san és következetesen kell megoldaniuk a felmerülő problémákat, nem szabad meg­tűrniük a vallásgyakorlási jog megsértését, de azt sem, hogy visszaéljenek vele, meg­sértve ezzel a szocialista építés, a nép, a szocialista állam és a béke érdekeit. A munkásosztály, a szövetkezeti pa­rasztság és a szocialista értelmiség érde­keinek egyesítése, nemzeteink és nemze­tiségeink egységének megszilárdítása, a kommunisták, a pártonkívüliek és más politikai pártok tagjai szövetségének meg­erősítése folyamatában jelentős és pótol­hatatlan szerepe van a Nemzeti Frontnak. A munkakezdeményezés fejlesztésé­ben, a munka- és életfeltételek javításában fontos szerepe van legnagyobb tömeg- szervezetünknek - a Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalomnak. Alapvető küldetésü­ket teljesítve - a szocializmus iskolájává kell válniuk - a szakszervezetek kötelessé­ge határozottabban élni jogkörükkel a dol­gozók önigazgatási tevékenysége egyes elemeinek terjesztésében. Meg kell köve­telnünk a gazdasági vezetőktől a dolgozók javaslatainak és észrevételeinek idejében való és alapos megoldását, a feltételek megteremtését az igazságos, az érdemek elve szerinti javadalmazáshoz, a munkafel­tételek javításához, főleg a nők és a fiata­lok esetében. Ezzel párhuzamosan jelen­tősebb szerepet kell betölteniük a munka- fegyelemre, a rendre, a gazdaságosságra, a rájuk bízott értékekért, a munka minősé­géért vállalt felelősségre való szocialista nevelésben, valamint a fiatalok felkészíté­sében a munkásszakmákra. Elvárjuk a szakszervezetektől, hogy részt vállalnak a gazdaság és a társadalmi fejlődés intenzifikálásában, főleg ami a kezdeményező tervezés színvonalának emelését, a termelési értekezletek és kol­lektív szerződések tartalmát és hatékony­nemzedéknek a katonai szolgálatra való felkészítésével, a hadsereg sorainak feltöl­tésével szemben, főleg a tanulóifjúság kö­réből. Az állam védelmi képessége növelé­sének követelménye szükségessé teszi, hogy fokozzuk a polgári védelem rendsze­rének és a népi milícia felkészültségét a Szlovák Szocialista Köztársaságban. lovák állam egysége ságát, a munkakollektívák tevékenységé­nek fejlesztését, a munkaszervezés és ja­vadalmazás brigádrendszerét, a szocialis­ta munkaversenyt, a dolgozók aktivitásának és kezdeményezésének fokozását jelenti. Állandó, nagy fontosságú feladat a fiatal nemzedék egészséges fejlődéséről való gondoskodás, felkészítése arra, hogy ak­tív, alkotó életet éljen a fejlett szocializmus­ban. Ez az egész társadalom feladata. A párt-, állami és gazdasági szerveknek és a társadalmi szervezeteknek felelősséget kell vállalniuk ennek a feladatnak a teljesí­téséért, s ennek bizonyítékául kedvező feltételeket kell teremteniük a fiatalok ne­veléséhez és művelődéséhez, ahhoz, hogy szabadidejüket racionálisan használják ki, sokrétű kulturális és sporttevékenységgel és színvonalas szórakozással. A Szocialista Ifjúsági Szövetség az el­múlt időszakban aránylag széles körű poli­tikai és szervezőmunkát fejtett ki abban, hogy megnyerje az ifjúságot a Zenit-moz­galom, a tudományos diákmunka számára, arra, hogy patronálják a robotika és az elektronika bevezetését és építőmunkát végezzenek a kiemelt építkezéseken. Ki­bontakoztatja tevékenységét az ifjúságnak a tudományos-műszaki haladásban való részvételére vonatkozó dokumentum meg­valósítása során. Az ifjúsági szövetség munkájában azonban még mindig sok a kampányszerűség, a formalizmus és a szövetségi életet fölöslegesen túlszerve­zik. Korunk sokkal több kezdeményezést követel meg a vonzó munkaformák keresé­sében és alkalmazásában a munkahelye­ken, az iskolákban és a szabadidőben is. A nemzeti bizottságoknak, a Nemzeti Front szervezeteinek, a gazdasági vezetőknek meg kell teremteniük a megfelelő feltétele­ket ehhez a tevékenységhez. Külön rá kell mutatni arra, hogy alacsony a munkásfiata­lok szervezettsége a SZISZ-ben, nagy tar­talékaink vannak a munkásszakmákra ké­szülő fiatalokról való gondoskodásban. Nemcsak a Szocialista Ifjúsági Szövetség­nek, hanem mindenkinek határozottabban, de ugyanakkor pozitív módon kell fellépnie bármiféle, akár külföldről importált ízléste­lenség, a kétséges példaképek propagálá­sa, a fiatalok értékrendjének deformálása ellen. A pionírszervezetben is időszerű fel­adat a vonzó formák keresése. Nagyra becsüljük azoknak a pioníroknak és SZISZ-tagoknak a munkáját, akik segítsé­get nyújtanak idősebb polgártársainknak. Teljes támogatást érdemelnek. Felhívással fordulunk hozzátok, fiúk és lányok, pionírok és SZISZ-tagok, tanúsít­sátok fiatalos lelkesedéseteket abban, hogy aktívan részt vesztek korunk forradal­mi küzdelmeiben, a szocialista társada­lomért végzett munkában, az akadályok leküzdésében, abban, hogy megtaláljátok méltó helyeteket az életben, s mindezt annak tudatában, hogy saját jövőtöket te­remtitek meg. Az ifjúsággal kapcsolatban meg kell em­lítenünk a testnevelést és a sportot. ‘Érté­kelnünk kell testnevelésünk tömegjellegé­nek elmélyülését, a košicei jégkorongozók, a kézilabdázónők, a bratislavai teniszezők és műkorcsolyázók sikereit, más testneve­lési egyesületek, tisztségviselők, edzők és sportolók.munkáját. Élesen bírálnunk kell azonban a bratislavai sport helyzetét, vala­mint azt, hogy a szlovákiai sportolók ará­nya a csehszlovák válogatottak között már hosszabb ideje nem kielégítő. Javítani kell az irányító és szervező munkát, a sportolók kiválasztásának rend­szerét, a nevelésükért felelős káderek színvonalát, el kell mélyíteni a politikai nevelómunkát. Mindenkinek segítenie kell, kezdve, a Csehszlovák Testnevelési Sző- / vétség szlovákiai szervezetétől, a nemzeti bizottságoktól, a gazdasági vezetőktől egészen az iskolákig. A jó, kiegyensúlyozott család a szocia­lista társadalom sokoldalú támasza, főleg a gyermekek és a fiatalok nevelésében. Sajnos, főleg az utóbbi időben, elsősorban Bratislavában és a nagyobb szlovákiai vá­rosokban nő a válások száma, egyre több a felbomlott család. Ez természetesen negatívan befolyásolja a gyermekek és (Folytatás a 10. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents