Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám, szombat
Pártos felelősségérzettel A párttagok és pártonkívüliek százezrei érzékeny figyelemmel kísérik közéletünk politikai és gazdasági eseményeit. S az csak természetes, hogy a figyelem most leginkább a pártkonferenciák felé irányul. Nem véletlenül: az ott elhangzott javaslatok, észrevételek közül sok bekerül majd a XVII. pártkongresszus elé terjesztett beszámolóba és a majdani határozatba, amely meghatározó lesz politikai-társadalmi életünk további alakulására és fejlődésére nézve. A ma kezdődő kerületi pártkonferenciákon a kommunisták értékelik az utóbbi öt évben elért eredményeket, elemzik a hiányosságok okait, s meghatározzák az újabb feladatokat. A hangsúly e konferenciákon is elsősorban a hogyan továbbon van, a pártunk közelgő XVII. kongresszusán kitűzött feladatok sikeres teljesítésén, a mai kor követelményeihez igazodó határozott előrelépésén. Szó esik majd az elvégzett munka mérlegelésén kívül a hatékonyság növeléséről, a minőség javításáról, a takarékosságról stb. Ehhez jó alapul szolgál a CSSZSZK gazdasági és szociális fejlődésének fő irányai az 1986-1990-es évekre és kilátások a 2000-ig terjedő időszakra című dokumentumtervezet. Nem feladatunk most e dokumentum elemzése, méltatása. Hiszen olyan munka folytatásáról van szó, amely teljes összhangban áll pártunk eddigi politikájával. Elmondhatjuk, hogy a kommunisták az eddigi tanácskozásokon teljes támogatásukról biztosítják pártunk politikai irányvonalát és az ezzel összefüggő gyakorlati tevékenységét, s egyetértésüket fejezik ki a közzétett kongresszusi dokumentummal. Mindez - ahogyan Husák elvtárs mondotta a brnói városi pártkonferencián - „azt bizonyítja, hogy pártunk szilárd, eszmeileg és szervezetileg egységes és akcióképes. Ezt a bizalmat és támogatást rendkívül nagyra értékeljük. Mi is tudjuk a múltból, hogy ha ez az egység hiányzik, válságjelenségek veszélye üti fel a fejét. Ezért a jövő időszakban is gondot fordítunk arra, hogy a párt egysége sokoldalúan szilárduljon.“ Ezt az egységet bizonyítják a kongresszus előtti nagyszerű kötelezettségvállalások is. A Rimaszombati (Rimavská Sobota) Magtermesztő Állami Gazdaság dolgozóinak kongresszusi felajánlása például az állattenyésztés hatékonyságának a növelésére irányul. A tejtermelést az elmúlt évihez viszonyítva 5 százalékkal kívánják növelni. é A Brnói Ipari Beruházó Vállalat dolgozói a kongresszus tiszteletére vállalták, hogy progresszív eljárásokat dolgoznak ki és alkalmaznak a mágneses szeparáló csarnok építése során. Ezzel jelentős mennyiségű acél szerkezeti elemet és költséget takarítanak meg, s lerövidítik az átadási határidőket. Hozhatnánk fel még számtalan példát annak bizonyítására, hogy dolgozóink valóban magukénak vallják pártunk politikáját, s megértették, hogy ahogyan dolgozunk, úgy fogunk élni. Ebből az is következik, hogy a jövőben még hatékonyabban, eredményesebben kell dolgoznunk és gazdálkodnunk, mint eddig. Sok múlik az elkövetkező időszakban a szavak és tettek egységének már annyit hangoztatott elvén s a munkahelyi kötelezettségek maradéktalan teljesítésén. A konferenciákon az eltelt öt évre való visszapillantás jó arra is, hogy levonjuk azokat a tanulságokat, tapasztalatokat, melyeknek a hasznosítása előbbre viszi és meggyorsítja gazdasági fejlődésünket. De jó arra is, hogy újabb erőt merítsünk az elért eredményekből, és erősítsük felelősségtudatunkat. S ez nem más, mint az ember mélyen átélt és átérzett felelőssége, olyan emberé, aki megértette a dolgok lényegét, a párt törekvésének értelmét, s aki maga is e törekvés cselekvő részesévé válik. Ez azt is jelenti, hogy magasabbra kell tennünk a mércét. Tovább kell emelnünk a jól, hozzáértéssel végzett munka becsületét, rangját. Vonatkozik ez elsősorban a kommunistákra, de a pártonkívüliekre is. Hiszen csak a jól, becsületesen végzett munka lehet életünk és jövőnk jobbításának igazi forrása. S ha így cselekszünk, ennek nyertesei nemcsak egyesek lesznek, hanem az egész társadalmunk. _ w a TÖRÖK ELEMÉR Mintegy ezer tonna cementre van szükségük naponta a betonkeverékek gyártásakor a gabčíkovói vízerőmű építőinek. A bratislavai Hydrostav vállalat ebben az évben több mint félmillió köbméler betont használ fel. Bebetonozzák az erőmű csaknem 60 méter mély árkát és 24 méter mélységben a zsilipeket. A szállításkor nehézdarukat és szállítószalagokat használnak. A képen: az erőmű építkezésén dolgozó egyik szocialista munkabrigád látható. (Štefan Petráé felvétele - ČSTK) Tanácskoztak néphadseregünk kommunistái Gyarapodtak a katonák politikai, szakmai és erkölcsi ismeretei (ČSTK)- Konferenciát tartottak tegnap néphadseregünk kommunistái. Értékelték a CSKP XVI. kongresz- szusán kitúzött feladatok teljesítését. A tanácskozáson részt vett a' CSKP Központi Bizottságának küldöttsége Karéi Rusov vezérezredesnek, a CSKP KB tagjának, a nemzetvédelmi miniszter első helyettesének a vezetésével. Az előterjesztett beszámoló megállapította, hogy az elmúlt időszakban tovább szilárdult hadseregünk pártszervezeteinek eszmei, szervezeti és akcióegysége, s vezetésükkel tovább bővültek a katonák politikai és szakmai ismeretei, s javultak erkölcsi tulajA CSKP XVII Kommunista szombat a Szovjetunióban A szovjet és csehszlovák bányászok közös kötelezettségvállalása (ČSTK) - Ma a Szovjetunióban több tízezer munkakollektíva vesz részt az SZKP XXVII. kongresszusa alkalmából meghirdetett kommunista munkaszombat feladatainak teljesítésében. Az össz-szövetsé- gi Szakszervezeti Tanács, valamint a Komszomol Központi Bizottságának felhívása nyomán széles körű visszhangra talált a felhívás a kommunisták önkéntes munkaszombatjának megtartására. Az elmúlt hónap folyamán a Szovjetunióban vállalatok és üzemek százai csatlakoztak a felhíváshoz, amelyek úgy döntöttek, hogy munkával köszöntik a párt és az egész társadalom életében legjelentősebbnek számító eseményt. Igyekezetük mindenekelőtt arra irányul, hogy a kommunista munkaszombaton a lehető legjobb árut állítsák elő, elsősorban a hazai nyersanyagokból és a hazai energia felhasználásával. A kongresszus előtti kötelezettségvállalási mozgalomba 144 millió dolgozó kapcsolódott be. A szovjet és a csehszlovák bányászok közös mozgalma keretében a közelgő szovjet és csehszlovák pártkongresszus tiszteletére a szovjet Szocialisztyicseszkij Donbasz és a Győzelmes Február csehszlovák bánya dolgozói közös kötelezettségvállalást tettek. Erről számol be a Trud szovjet szakszervezeti lap tegnapi száma. Többek között hangsúlyozza, hogy a Donyec-medence és az ostravai körzet bányászai közötti testvéri kapcsolatok 1969-re vezethetők vissza, amikor kezdetét vette a két bányavállalat közötti nemzetközi szocialista munkaverseny. Kapcsolataik 1984 óta bővültek, a bányászok egyes munkacsoportjai kölcsönös cseréjére került sor. A közelmúltban öt do- nyeci bányász látogatott Ostravá- ba, akik csehszlovák kollégáikkal együtt részt vettek a két testvérpárt tiszteletére szervezett munkaversenyben. donságai. A kommunisták egész tevékenysége a harci felkészültség növelésére irányul. Ennek köszönhetően sikeresen teljesítették a harci és a politikai kiképzés feladatait. A következő időszakban - szögezte le a beszámoló - tovább kell szilárdítani a hadseregben a katonai fegyelmet és a katonai kollektívákon belüli elvtársi kapcsolatokat. A tanácskozás ezután vitával folytatódott, amelyben a felszólalók ismertették az alakulatoknál végzett munkájuk során szerzett tapasztalataikat. A vitában Karéi Rusov, a CSKP KB küldöttségének vezetője is felszólalt. Méltatta a Mihail Gorbacsov által január 15-én előterjesztett szovjet békekezdeményezés fontosságát, amelyre azonban az Egyesült Államok mindeddig nem adott pozitív választ. A továbbiakban azokról a követelményekről szólt, amelyek a nemzetközi politikai helyzetből néphadseregünk harcképességének megszilárdítására hárulnak. Kiemelte, hogy tökéletesíteni kell a parancsnokok irányítómunkáját, és tovább kell szilárdítani a katonai fegyelmet. Becses vendégek a Közép-szlovákiai kerületben (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára és Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap munkalátogatásra a Közép-szlovákiai kerületbe érkezett. Ellátogattak a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Üzembe, s tájékozódtak a kombinát jelenlegi legnagyobb beruházásáról, az alumíniumgyártó üzem korszerűsítéséről. Az ak-' ció célja, hogy növekedjék az alumíniumgyártás, s csökkenjen az energia- és a nyersanyagszükséglet, valamint korlátozzák a környezet szennyezését. Ebben az évben a beruházásra 56 millió koronát fordítanak. A vendégek ezután a kohászati másodtermeló üzemben jártak, amely épületelemeket, alumíniumablakokat, padlózatokat és napkollektorokat gyárt. Az autóipar számára öntvényeket készítő üzemet is megtekintették. A kezdeményezés gyümölcse (ČSTK) - A Kelet-szlovákiai kerület állami és társadalmi szerveinek és szervezeteinek képviselői tegnap Kassán (Košice) Ján Pirčnek, a kerületi pártbizottság vezető titkárának jelentést adtak át a kerület dolgozói által a CSKP XVII. kongresszusa és pártunk megalapításának 65. évfordulója tiszteletére kibontakozott munka- kezdeményezésről. A jelentés tartalmazza a múlt év ós a 7. ötéves tervidőszak eredményeit, azokat, amelyeket szocialista felajánlásaikat teljesítve csaknem 35 ezer kollektíva és 424 ezer egyén ért el. Nagy ösztönzést adott a munkaaktivitás kibontakozásának a Kelet-szlovákiai kerület és a Szovjetunió Kárpáton túli területe legjobb dolgozóinak és képviselőinek közös felhívása, amelynek eredményeként tavaly 424 vállalat és 2200 kollektíva teljesítette határidő előtt feladatait. Válaszában Ján Pirč elvtárs nagyra értékelte, hogy a kongresszusi aktivitásba a kerület dolgozóinak több mint 92 százaléka kapcsolódott be, s 81 százalékuk személyes felajánlást tett. Egyúttal kiemelte, hogy az új vállalásokat a nyers- és a fűtőanyagok, valamint az energiahordozók maximális hasznosítására, valamint a tudományos és a műszaki eredmények gyakorlati alkalmazására kell orientálni. Munkaversenyt - formalizmus nélkül (Tudósítónktól) — A szövetségi kormány által a múlt év november 14-én jóváhagyott, a dolgozók kezdeményezésének fejlesztésére és jutalmazására vonatkozó alapelvekról tartott tegnap sajtótájékoztatót Prágában Milan Kyselý szövetségi szociális és munkaügyi miniszterhelyettes, valamint Michal Štancel, a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára. A dokumentum, amelyet megvitatott és magáévá tett a Szakszervezetek Központi Tanácsa, a SZISZ KB, a Szövetkezetek Központi Tanácsa és a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi Bizottsága, leszögezi, hogy a dolgozók kezdeményezésének a 8. ötéves terv igényes feladatainak teljesítésére, a gazdaság intenzifikálására és hatékonyságának emelésére irányuló törekvéseink valóra váltása szempontjából rendkívüli a jelentősége. A munkakezdemónyezés és a munkaverseny súlypontja egyre inkább a tervteljesítés gyenge pontjaira, a gazdasági teljesítőképesség javítására tolódik át. A dolgozók munkakezdeményezésének továbbfejlesztéséhez (Folytatás a 2. oldalon) SZOMBAT 1986. február 15. XXXIX. évfolyam 39. szám Ára 50 fillér SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA K0ZP0NTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA