Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-11 / 35. szám, kedd
Az egyensúlyozás az atomháború szélén az emberi civilizációt veszélyezteti ÚJ szú 3 1986. II. 11. Mihail Gorbacsov interjúja a l’Humaniténak (ČSTK) - A l’Humanité, a Francia Kommunista Párt központi sajtószerve felkérte Mihail Gorbacsovot, az SZKP KB főtitkárát, hogy válaszoljon néhány kérdésre. Mihail Gorbacsov február 4-én fogadta Roland Leroyt, az FKP Politikai Bizottságának tagját, a l’Humanité politikai igazgatóját, Gérard Streiftet, az FKP KB tagját, a l’Humanité állandó moszkvai tudósítóját és J. Fortot, a lap nemzetközi rovatának vezetőjét. KÉRDÉS: Mihail Szergejevics, őszinte köszönetét mondunk önnek azért, hogy beleegyezett abba, hogy válaszol a l’Humanité napilap kérdéseire. On a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának a főtitkára. Ez rendkívüli komolyságot kölcsönöz a franciáknak a Szovjetunió életével kapcsolatos kérdéseire adandó válaszainak, azon franciákéra, akiket állandóan befolyásolnak az önök országa elleni ellenséges támadások. Tehát az első kérdés. Mostanában nagyon sokat hallunk arról, hogy a Szovjeunió a fejlődés hasonlóan felelősségteljes szakaszába lép, mint amilyen az októberi Forradalom által megkezdett szakasz volt. Azt jelenti ez talán, hogy új forradalomról van szó? VÁLASZ: Természetesen nem. Úgy vélem, nem lenne helyénvaló a kérdést így feltenni. Véleményem szerint helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy jelenleg, a nyolcvanas években annak a műnek a lényeges meggyorsítását tűztük ki feladatként, amelyet a bolsevik párt kezdett meg csaknem 70 évvel ezelőtt. Az októberi forradalom államunk ezer éves történelmének korszakalkotó eseménye volt, de jelentőségét és az egész emberiség fejlődésére gyakorolt hatását tekintve nincs párja a múltban. A forradalmat nem elég azonban csak végrehajtani, azt meg is kell védeni és a gyakorlatban kell érvényre juttatni a dolgozó embernek az egyenlőségre és igazságosságra vonatkozó elképzeléseit, szociális és erkölcsi eszményeit. Más szóval, olyan új társadalmat kell létrehozni, amely képes az emberhez méltó élet biztosítására. Népünktől és pártunktól mindez hatalmas munkát követelt meg, valóságos hősiességet, sót olykor áldozatokat is. A polgárháború és a hitleri Németország elleni háború, a falun bekövetkezett mélyreható változások, az erőteljes ipari bázis létrehozása, a lakosság többsége írástudatlanságának a felszámolása, a társadalom alapvető szociális és kulturális átépítése és a nemzetek közötti alapvetően új típusú kapcsolatok kialakítása - mindezek a mi viszonylag rövid történelmünk lapjainak csak egyes fejezeteit alkotják. Büszkék vagyunk ezekre és ez a büszkeség a szovjet hazafiság alapja. Ha nem álltunk volna helyt és vereséget szenvedtünk volna a felsorolt feladatok bármelyikének is a megvalósításánál, mindaz, ami miatt az októberi forradalomra sor került, meg lenne kérdőjelezve. De ezen feladatok bármelyikét önmagában is joggal nevezhetjük forradalmi tettnek. Ugyanez vonatkozik azokra a feladatokra, amelyeket most oldunk meg. Bonyolultak és ugyanakkor nagyon fontosak. Ha nem leszünk képesek megoldásukra, értéktelenné tesszük mindazt, amit a múltban hatalmas erőfeszítések árán elértünk és bonyolítjuk saját jövőnket. Minden szovjet kommunista és az egész szovjet párt számára meglehet, hogy épp a legnehezebb, de ugyanakkor a legelengedhetetlenebb feladat, hogy maradéktalanul, teljes mértékben megértse a kor kihívását és erre megfelelően válaszoljon. Ez a kihívás kettős. A szovjet társadalom egyrészt történelmének új szakaszához érkezett. Ennek lényege abban rejlik, hogy a termelőerők fejlődése, a nép és az emberek szükségletei programra tűzték a termelési viszonyok, a gazdálkodási módszerek, a párt- és az állami irányítás módszerei, formái és stílusa, tehát a politika alapvető átépítésének és tökéletesítésének a kérdését. Arról van szó, hogy a társadalmi ügyek megoldásában részt vegyenek a nép mind szélesebb rétegei, hogy mozgósítsuk alkotó készségüket és tapasztalataikat az egyre bonyolultabb feladatok megoldására, vagyis a szocialista demokrácia továbbfejlesztéséről és gazdagításáról van szó. Már viszonylag hosszú ideje érezzük mindennek a szükségességét. Annak a lényege, ami jelenleg országunkban és elsősorban pártunkban történik, a következő: az összes rendelkezésre álló lehetőség kiaknázásával lényegesen meggyorsítani a szovjet társadalom szociális-gazdasági és szellemi fejlődését. És ez, magától értetődően, forradalmi feladat. Másrészt a kor kihívása abból is ered, hogy az emberi civilizáció sajnos nagyon hatékony eszközöket hozott létre a saját maga elpusztítására. Ahhoz, hogy a legrosszabb megtörténjen, nincs szükség sem példa nélküli ostobaságra, sem bűntettre. Elegendő úgy eljárni, ahogyan évezredeken át tették - a nemzetközi ügyek megoldásánál a fegyverekre és a katonai erőre, sót esetleges bevetésükre támaszkodni. Ezzel az ezeréves hagyománnyal most irgalom nélkül szakítani kell, mindörökre le kell mondani róla. Különben az emberiség túlélésének problémája'megoldhatatlanná válik. Az atom évszázadában nem lehet élni - semmi esetre sem hosszan élni - a kőkorszak lélektanával, szokásaival és viselkedési szabályaival. Vajon talán egy ilyen elvi fordulat a nemzetközi ügyekben, a külpolitikai gondolkodásban és gyakorlatban nem nagy forradalmi feladat? Véleményem szerint az. Mi olyan országként, amelyben elsőként győzött a szocialista forradalom, látjuk a ránk háruló legnagyobb felelősséget és kötelességünket a tekintetben, hogy minden lehetséges módon elősegítsük e feladat megoldását. A mi gyakorlati lépéseink programját, amelyet az SZKP XXVII. kongresszusa vitat meg és hagy jóvá, alapvetően minden szempontból úgy ítéljük meg, mint valóban forradalmi jellegű és méretű programot. KÉRDÉS: A következő 10-15 évben milyenek a szovjet gazdaság fejlesztésének legfontosabb távlatai? Hogyan hatnak ezek az emberek életszínvonalára? VÁLASZ: A távlatok attól függnek, hogy milyen mértékben sikerül úrrá lennünk a felmerülő problémákon. Más szóval attól, hogy milyen jól és gyorsan tudunk dolgozni. Őszintén mondom, ezek a problémák nem könnyűek. Objektív nehézségeink is vannak (a kedvezőtlen demográfiai helyzet és a ránk kényszerített lázas fegyverkezés közülük a legégetőbbek). Vannak olyan problémák is, amelyek a mi hibánkból keletkeztek, mivel megoldásuk elodázó- dott és ezek éleződnek. Most a lehető legrövidebb időn belül nagyon sokat kell tennünk - lényegesen javítani kell a tervezést, az irányítást és az anyagi ösztönzést, meg kell gyorsítani a tudományos-múszaki fejlődést. Erre alapozva fokozni a hatékonyságot, a gazdaság minőségi teljesítményét és javítani kell a termelés minőségét is. A legközelebbi 15 évben meg akarjuk kétszerezni országunk termelő potenciálját és alapvetően meg kívánjuk változtatni gazdaságunk, munkánk jellegét és az emberek életmódját. Azt kérdezik: hogyan hat mindez az emberek életszínvonalára? A válaszom az, hogy mindezt tulajdonképpen a nép jóléte érdekében tesszük. Ez alatt ismét a dolog mennyiségi és minőségi oldalát egyaránt értem, vagyis a fogyasztást és a szolgáltatásokat a lakás- körülményeket, az egészségügyi ellátást és az oktatást, a szociális biztosítást, a kultúra hozzáférhetőségét, az életkörnyezet védelmét, a városok és falvak építését, a szabad idő kihasználását és sok egyebet. Nem leplezem, hogy az említett területek közül többnél nem olyan a helyzet, mint ahogy óhajtanánk. Egyrészt azért, mert nem könnyű történelmünk sokáig nem tette lehetővé, hogy az élet említett területeinek kellő figyelmet szenteljünk, másrészt pedig a mi hibánkból, egyes felelős beosztású személyek, egész reszortok és szervezetek merevsége, képtelensége, de egyszerűen felelőtlensége miatt is. Ha önök olvassák lapjainkat, akkor tudják, milyen éles bírálatok érik ezért az illetékes dolgozókat, beleértve a nagyon magas tisztségeket betöltőket is. Most határozottan hozzáláttunk a helyzet javításához. Ez természetesen sok időt és energiát vesz igénybe. Meggyőződésem azonban, hogy minden említett ügyben jelentős eredményeket érünk el. Magától jogait: pontos munkajogi törvény- hozást, széles körű szakszervezeti jogokat, pártellenőrzést és a tanácsok ellenőrzését. A legutóbbi években jelentős mértékben bővültek a dolgozók és a dolgozókollektívák jogai. Minden fontos döntést gyakorlatilag a dolgozók bevonásával és megfelelő vita után készítünk elő és hagyunk jóvá. Vonatkozik ez például a vállalatok gazdasági és szociális fejlesztését célzó tervek javaslatára is. Most külön szeretnék szólni a szakszervezetekről. Kollektív szerződéseket kötnek a vezetéssel és ellenőrzik a munkatörvénykönyv megtartását. Ha úgy vélik, hogy ez nincs így - beleértve - a dolgozók felmentését, a bérkérdéseket, a lakáskiutalásokat stb.- az önök kifejezésével élve „felemelik szavukat“. Egészen olyan Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára Roland Leroyt, az FKP Politikai Bizottságának tagját, a l’Humanité politikai igazgatóját üdvözli (Telefoto - ČSTK) értetődően valamennyien azt szeretnénk, ha ez a leggyorsabban valósulna meg. A legsürgetőbb feladatok közé tartozik a piac ellátása bő választékú minőségi árukkal. A legkülönfélébb árukkal: újakkal és hagyományosakkal, drágákkal és olcsókkal, az ifjúság és az idősebb nemzedék igényeit kielégítőkkel egyaránt - tömören: minden ízlést és szükségletet ki akarunk elégíteni, természetesen az ésszerű határokon belül. Ezt a kérdést rendkívül fontosnak tartjuk. KÉRDÉS: Van még sorbán- állás? VÁLASZ: Igen, különösen a jó minőségű árukért, mert e téren még nem tudjuk kielégíteni a keresletet. Meg szeretném jegyezni ugyanakkor, hogy nem áll előttünk nyitva minden út e probléma megoldásához. Ha önöknél, a Nyugaton a kereslet valamelyik áru iránt meghaladja a kínálatot, felemelik az árakat. Mi ezt nem tesszük, illetve szinte alig cselekszünk így, de semmi esetre sem a mindennapi közszükségleti cikkekkel. A következmény pedig a hiány. És ezért létezik a sorbanállás. Mindezt azért mondom, hogy megmagyarázzam a problémát, nem pedig a hiányosságok igazolása céljából. A fogyatékosságokat - és ezt a véleményünket következetesen fenntartjuk - nem igazolni kell, hanem helyrehozni. Ezért kezdtük meg a gazdaság alapvető átépítését és az egész gazdasági mechanizmus megváltoztatását. KÉRDÉS: A szovjet állampolgároknak van-e joguk és lehetőségük „szembeszállni“ vállalataik főnökeivel? És nemcsak „szembeszállni“, hanem megváltoztatni az ő döntéseiket? VÁLASZ: Ha a „főnökök alatt“ az igazgatókat és az adminisztra- tívát értik. Nálunk magántulajdonosok, akárcsak megántulajdoni viszonyok nincsenek. Már a szovjethatalom első éveiben egész mechanizmust hoztunk létre nálunk amely védelmezi a dolgozók mértékig, hogy követelik: ezt vagy azt a hivatalnokot helyezzék át, amire olykor sor is kerül. Ennék a dolognak azonban van egy másik oldala is. Nemcsak a vezetés és a szakszevezet, hanem az egész dolgozókollektíva kell hogy bizonyos követelményeket támasszon a dolgozókkal szemben a fegyelem, a lelkiismeretesség és a termelésben való viselkedés tekintetében. Ez általában így is van, méghozzá a dolgozók teljes támogatásával. A kollektíva maga érdekelt minden tagjának a jobb munkájában. Érdekeltek ebben a többi dolgozók is, mert ettől függ keresetük, továbbá munkakörülményeik és szociális vívmányaik. KÉRDÉS: Vajon a munkanélküliség nem olyan elengedhetetlen ár-e, amellyel fizetni kell a termelés korszerűsítéséért? VÁLASZ: A társadalmi szükségletek sokoldalú kielégítését szem előtt tartó tervgazdálkodásban ilyen összefüggés nem létezik. Sót, még ha a technológiák jelentős tökéletesítésének köszönhetően esetleg egész szakmákra ezentúl nem lesz igény, előreláthatjuk és kell is hogy előrelássuk ezt, ugyanakkor intézkedéseket kell foganatosítani az átképzés érdekében és ha kell, az új termelés beindítására is. Éppen így járunk el a gyakorlatban. Tekintettel arra, hogy az üzemek korszerűsítése általában a bővítésüket is jelenti, az új munkahelyek kérdése egyazon vállalaton belül oldódik meg. Ez azonban mind ez ideig csupán akadémikus kérdés. Mindenekelőtt azon oknál fogva, hogy nem munkaerő-felesleggel, hanem munkaerőhiánnyal küszködünk. Jelenleg, hogy becsülettel megmondjam, további ok is létezik. A korszerűsítést eddig lassan hajtottuk végre olyan ágazatokban is, ahol erre már sürgető szükség lett volna. Bárhogy is van ez, a párt mindig szem előtt tartja a korszerűsítés szociális vonatkozásait és úgy véli, hogy rendkívül fontos ezeket figyelembe venni az ország gazdasági fejlesztését célzó tervének kidolgozásakor. KÉRDÉS: A Szovjetunióban a kommunista párt „hajtómotornak“ tekinthető-e az államhoz való viszonyában? Az önök országában jelenleg hogyan értelmezik a „politikát csinálni“ kifejezést? VÁLASZ: A mi társadalmunkban a kommunista párt irányító és irányadó erő. A pártnak ezt a helyzetét az alkotmány is rögzíti. Ugyanakkor a pártról nemcsak mint jelképről van szó, hanem reálisan, szüntelenül működő politikai szervezetről, amelynek csaknem 20 milljóiaoja a-münkások, parasztok'és értelmiségeik legaktívabb képviselője. Olyan demokratikus szervezet ez, amely maga választja meg irányító szerveit és vezető tisztségviselőit, akik iránt szigorú követelményeket támaszt. Napjainkban arra törekszünk, hogy a párt életének és munkájának e demokratikus alapjait megszilárdítsuk és fokozzuk minden pártkollektíva aktivitását. Úgy vélem, hogy ez a demokrácia bővítésének és az emberek millióinak a termelési, társadalmi és politikai ügyek megoldásába való bevonásának az egyik leghatékonyabb eszköze. Gondolom, hogy a közelgő kongresszuson a pártmunka kérdései a jelenlegi feltételek között a központi helyet foglalják el. A párton múlik, hogy kidolgozza az új társadalom építésének stratégiáját és taktikáját és megvalósítsa a káderpolitikát, az emberek ideológiai nevelését. A pártbizottságok minden szinten, egészen a központi bizottságig, a politikai vezetés szerveiként működnek. A pártnak létérdeke az, hogy politikai rendszerünk valamennyi alkotóeleme aktív munkát fejtsen ki. Támogatja a tanácsokat, a szak- szervezeteket, a Komszomolt és más tömegszervezeteket, segítséget nyújt nekik és arra törekszik, hogy ezek mindegyike teljes mértékben teljesíthesse küldetését. Azt kérdezik tőlem, hogy mi az értelme a „politikát csinálni“ kifejezésnek. El kell mondanom, hogy mi ezt a kifejezést nem használjuk. A politika kidolgozásáról, megfogalmazásáról, végrehajtásáról szoktunk beszélni. Véleményem szerint ez pontosabban kifejezi a dolog lényegét, elsősorban a mi értelmezésünkben. így például a politika kidolgozása - s ezért, amint már mondtam, elsősorban a párt felelős - az objetkív helyzet, a társadalom ilyen vagy olyan szükségleteinek és a tömegek hangulatának a tanulmányozásával kezdődik (azt akarom mondani, hogy a párt a mi országunkban részletesen vizsgálja a közvéleményt és teljes mértékben tekintettel van rá). Ennek alapján megfelelő megvitatás után fogalmazódnak meg a politikai döntések. Természetesen ez a folyamat nem egyszerű, nem mindig egyformán megy végbe, a megoldásra váró problémák jellegétől függ. A döntés jóváhagyását nem ritkán széles körű, gyakran össznépi vita előzi meg, és már szokássá vált az összehasonlítás és a nézetek küzdelme az egyes kérdésekben. így van ez az ötéves tervjavaslatok elbírálásánál is. így történt ez az alkotmány, a munkaügyi és lakástörvények, az oktatási reform elfogadásakor és ha a legutóbbi időszakokról kell beszélnem, akkor az ittasság és az alkoholizmus elleni harc keretében hozott törvények elfogadásakor is. Ebben az egész politikai folyamatban a legfontosabb a jóváhagyott döntések végrehajtása. E nélkül nem lehet szó politikáról. És ha figyelemmel kísérnénk azt a vitát, amely a Szovjetunióban bontakozott ki az SZKP KB 1985 áprilisában tartott ülése után, nem lehetett nem felfigyelni arra hogy különleges jelentőséget tulajdonítunk a szavak és a tettek egységének. Határozottan harcolunk azét, hogy a tettek ne térjenek el a szavaktól. A mi fegyverünk a kritika. (Folytatás a 4. oldalon)
