Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-06 / 31. szám, csütörtök

ÚJ szú 3 Az elért sikerekre építve tökéletesítjük munkánkat A Kubai KP Központi Bizottságának beszámolóját Fidel Castro terjesztette elő (ČSTK) - A Kubai Kommunista Párt kedden megnyílt III. kong­resszusán a központi bizottság beszámolóját Fidel Castro első titkár terjesztette elő. Rendkívül részletes, statisztikai adatok soka­ságával alátámasztott beszédében szólt a kubai gazdaság elmúlt ötéves tervének teljesítéséről, az egészségügy, az oktatás, a tudo­mány sikereiről, s ezzel párhuzamosan főbb vonalakban ismertette az egyes gazdasági ágazatok előtt álló feladatokat. A kritikus hangvételű beszéd az ország gazdasági fejlődését akadályozó jelenségeknek is nagy teret szentelt. Castro Kuba nemzetközi kapcsolatait és a világban kialakult helyzetet is alapos elemzésnek vetette alá. A következőkben Castro kedd éjszakába nyúló beszédét ismertetjük. Öt év eredményei Fidel Castro bevezetőben hangsúlyozta, hogy az 1981-85- ős ötéves tervidőszak a forrada­lom győzelme óta eltelt évtizedek legsikeresebb gazdasági és szoci­ális fejlődését eredményezte. El­mondta, a társadalmi össztermék évente átlagban 7,3 százalékkal növekedett, míg az eredeti terv csak 5 százalékos növekedéssel számolt. Az ipari termelésre 8,8 százalékos növekedés esik. A munkatermelékenység évente 5.2 százalékkal emelkedett, a la­kosság személyi fogyasztásának évi emelkedése 2,8 százalékos volt. A havi átlagbérek az említett öt év alatt 26,4 százalékkal nőttek Kubában. A cukorgyártással kapcsolatban Castro hangsúlyozta: a korábbi ötéves időszakhoz viszonyítva 12.2 százalékkal növekedett, s az elmúlt öt évben az évi cukorterme­lés a 8 millió tonnán stabilizáló­dott. Megemítette azonban, hogy a tavalyi szárazság és a Kate hurrikán okozta károk miatt az idén a cukortermelés lényegesen alacsonyabb lesz. Castro a továbbiakban a ne­hézipar eredményeit részletez­te, s egyebek között kiemelte, az elektromos energia termelése évente átlagban 4,2 százalékkal nőtt. A gépipari termelés öt év alatt 16 százalékos növekedést ért el. Az építőiparban a termelés évente 9,5 százalékkal emelkedett, öt év alatt 335 ezer lakást építettek fel, s elkészült számos jelentős beru­házás is, így például az évi 80 millió négyzetméter szövet gyártá­sára képes textilüzem, néhány új cukorgyár és hőerőmű. Itt mondta el, hogy Kubában atomerőmű, kő­olajfinomító és nikkelkombinát épül. Az élelmiszeriparban a növeke­dés évi 6,1 százalékos volt. A jegyre árusított termékek száma csökkent: rníg 1980-ban 150 nem élelmiszer jellegű termék szere­pelt ezen a listán, 1985 végére számuk 68-ra csökkent. A külkereskedelmi forgalom az utóbbi öt év alatt folyó árakon számítva 65 százalékkal növeke­dett, ezen belül a kivitel 58, a be­hozatal 71 százalékkal. A szocia­lista országokba irányuló export Kuba összkivitelének 85,4 száza­lékát teszi ki, s a szocialista import is hasonló arányú. A tőkés import részaránya 26 százalékról öt év alatt 16 százalékra csökkent. Fidel Castro beszédében nagy figyelmet fordított a kubai egész­ségügy sikereire, s többek között nagyra értékelte azokat az erőfe­szítéseket, amelyeket az egész­ségügyi dolgozók az ún. dengue- járvány elleni harcra fordítottak. Kijelentette, minden arra vall, hogy a járványt az USA-ból hurcolták Kubába. Elmondta azt is, többek között 31 új gyermekkórház épült, a lakosság átlagéletkora jelenleg 74.2 év, s tavaly 443 lakosra jutott egy orvos. Az oktatásügy fejlesztésének eredményeit részletezve hangsú­lyozta, hogy gyakorlatilag meg­szűnt az írástudatlanság. Ki­emelte: Kuba 14 év alatt az okta­tásügy területén a világ legfejlet­tebb államai közé fog tartozni. A Kubai KP KB első titkára bíráló elemzésnek vetette alá a gazdasági életben mutatkozó hiányosságokat és hibákat. Hang­súlyozta, minden problémáról konkrétan és nyíltan kell beszélni. Elmondta, az elmúlt öt évben az alapvető probléma az volt, hogy nem növekedett megfelelő mér­tékben az áruk és a szolgáltatások exportja, s ugyancsak nem sikerült elérni a tervben meghatározott cé­lokat az import helyettesítése te­rén. Nem volt megfelelő Kuba dol­lárelszámolású fizetési mérleghiá­nyának a csökkenése sem. A gaz­dasági életre negatívan hatott a hosszú szárazság és nem utol­sósorban az imperialista blokád. Castro élesen bírálta a szocia­lista országokba irányuló áruszál­lítási kötelezettségek hiányos tel­jesítését. A cukorgyártással kap­csolatosan kijelentette, a beruhá­zott eszközök ellenére e terület messze elmarad a lehetőségek mögött. Megállapította, hogy a mezőgazdaság fejlesztésére az eddigi erőfeszítések ellenére nem fordítottak Kubában megfelelő fi­gyelmet. Továbbra is tapasztalható a gazdasági életben a szubjekti­vizmus, ami akadályozza a terme­lési költségek csökkentését, a gazdaságosság és a takarékos­ság fokozását. Az ipari kapacitások kihaszná­lása területén Kuba nem ért el megfelelő haladást, ami érvényes a fogyasztási cikkeket előállító ágazatokra is. Castro főleg a gyenge választékot kifogásolta. Fejlesztési célok A szónok a továbbiakban Kuba gazdasági és társadalmi fejleszté­sének céljait vázolta fel. Külön kiemelte, hogy a következő idő­szakban nem fogják elnézni a leg­kisebb hanyagságot, felelőtlensé­get. A feladatokat ellátni nem ké­pes dolgozókat továbbra is levált­ják tisztségükből. Az 1986-1990-es időszakban Kubában évi 5 százalékos gazda­sági növekedéssel számolnak. A kivitel évente 5 százalékkal, a behozatal csupán 1,5 százalék­kal fog növekedni. A hatékonyság fokozását elsősorban a munkater­melékenység növelésével kíván­ják elérni. Castro nagy figyelmet fordított beszédében arra, milyen részt vál­lalhat Kuba a KGST-országok tu­dományos-műszaki haladása 2000-ig terjedő komplex program­jának megvalósításában. Ezzel összefüggésben megjegyezte; a program nem csupán gazdasá­gi, hanem nagy politikai jelentő­séggel is bír. Kubában a következő öt évben a beruházások az előző időszak­hoz viszonyítva 29 százalékkal növekednek és elérik a 23 milliárd 140 millió pesost. A beruházások 45 százalékát az ipar fejlesztésére fordítják. Castro beszédében felvázolta a 2000-ig terjedő időszakra vonat­kozó fejlesztés stratégiai irányait is. A legfőbb feladatnak az iparosí­tás meggyorsítását jelölte meg, ami szavai szerint a többi szocia­lista ország hosszú távú terveinek még nagyobb mértékű koordinálá­sát feltételezi. Kuba részvétele a KGST keretében megvalósuló gazdasági integrációban tovább mélyül, különösen a gépipar, az elektronikai ipar, a könnyűipar, a gyógyszeripar stb. területén. A gazdaságfejlesztési stratégia prioritásai közé tartozik a energia- és más anyagi források takarékos és ésszerű kihasználása, a terme­lési kapacitások optimális működ­tetése. A tudományos-műszaki fejlesztésnek jobban kell igazod­nia a gazdaság szükségleteihez, š épp ez a terület lesz az alapja az ország további fejlődésének. Fidel Castro a továbbiakban vé­delmi kérdésekről szólt. Emlé­keztetett rá, hogy az elmúlt öt esztendőben az ország védelme a figyelem középpontjában állt. A kubai fegyveres erők harci ké­pessége magas szinten áll. Az elmúlt időszakban Kuba felelős­ségteljes internacionalista felada­tokat is végrehajtott. Az országban 1984 után létrehozott védelmi zó­nák tökéletesen felkészültek bár­milyen támadás visszaverésére. A területi milíciáknak jelenleg másfélmillió tagjuk van és a tarta­lékos alakulatokban 150 ezer fiatal tevékenykedik. Kuba a jövőben is ugyanolyan dinamikusan fogja fej­leszteni védelmi képességét, mint eddig. Feladatok a pártmunkában A Kubai Kommunista Párt mun­kájáról szóló részben Fidel Castro egyebek között elmondotta, hogy a pártnak jelenleg 523 ezer 600 tagja és tagjelöltje van. Az elmúlt öt évben a párt eredményesen harcolt a bürokrácia, a felületes­ség, a formalizmus és a párt tevé­kenységével összeegyeztethetet­len más tendenciák ellen. A köz­ponti bizottság továbbra is megkü­lönböztetett figyelmet fog fordítani a lakosság panaszaira, mivel ez nagymértékben hozzájárul a párt (A ČSTK felvétele) és a dolgozók közötti szövetség megszilárdításához. Castro megállapította: a Kubai KP III. kongresszusának idején erősebb, egységesebb és szerve­zettebb, mint bármikor korábban volt. A párt megkülönböztetett fi­gyelmet fordított az ideológiai te­vékenységre, a lakosság hazafias nevelésére. A tömegszervezetek munkájá­ról szólva kiemelte a kommunista ifjúsági szövetség érdemeit. A szakszervezetek abban játszot­tak döntő szerepet, hogy a gazda­ság hatékonysága növekedett. Castro külön szólt a forradalmi vé­delmi bizottságok 6,5 milliós tag­ságának tevékenységéről, majd kitért arra is, hogy a nemzetgyűlés tekintélye mind belpolitikai, mind külpolitikai vonatkozásban meg­növekedett. Nemzetközi kapcsolatok Fidel Castro beszédének befe­jező részében a nemzetközi hely­zettel foglalkozott. A többi között kiemelte, a háború utáni időszak­ban talán most a legfeszültebb és legbonyolultabb a nemzetközi helyzet, s ezért legfőképpen az Egyesült Államok kormánya a hi­bás. Washington politikája arra irányul, hogy megerősítse az USA világcsendőri szerepét. Csak az utóbbi hónapokban tapasztalhatók bizonyos reménytkeltő jelek. Mi­hail Gorbacsov és Ronald Reagan genfi találkozója elsősorban abból a szempotból jelentős, hogy a két nagyhatalom felújította a párbe­szédet. Ha egyetemes méretekben Rea­gan módosította is álláspontját, az még nem jelenti azt, hogy regi­onális szinten megváltozott volna az amerikai kormány magatartá­sa. Néhány esetben, pl. Közép- Amerikát, Angolát, Afrika déli ré­szét illetően, az agresszív imperi­alista politika Genf után még ki is éleződött - mondotta Castro. A továbbiakban a szónok éle­sen bírálta, hogy az USA Latin- Amerikát illetően visszatért a fur- kósbot politikájához. Példaként Grenada megszállását, a salvado­ri rezsim támogatását említette meg. Rámutatott; az USA - akár­csak a múltban - most is arra hivatkozik, hogy a demokráciát, saját biztonságát védelmezi. Castro hangoztatta a nicaragu­ai forradalom jelentőségét, és rá­mutatott, ez annak a bizonyítéka, hogy Kuba példája a kontinensen nem egyedülálló. Kuba szolidáris a sandinista forradalommal, s Ha­vanna egyben keresi a közép­amerikai konfliktus tárgyalásos rendezésének lehetőségeit. Ezzel kapcsolatban nagyra értékelte a Contadora-csoport és az azt támogató négy latin-amerikai or­szág erőfeszítéseit. Kijelentette: válságba került az az amerikai elképzelés, hogy az USA a konti­nensen katonai diktatúrák segítsé­gével tartsa fenn hatalmát. Példa­ként az argentin katonai junta bu­kását, az uruguayi, a brazíliai és a guatemalai polgári kormány hi­vatalba lépését említette. Pino­chet, Stroessner és Duvalier La- tin-Amerikában ma már a pusztu­lásra ítélt imperialista séma elszi­getelt képviselői. Latin-Amerika országainak egysége gazdasági és politikai te­kintetben egy­aránt erősödik, ami elősegíti, hogy a kontinens népei végleg megszabadulja­nak az imperia­lista uralom alól és megkezdjék az új, mélyreható változások vég­rehajtását - mondotta Castro. Ki­emelte, hogy e téren bizonyos r' ff pozitív szerepet 'v ^ , játszanak a nem marxista irány­zatok, például a szociáldemok­rácia. Ugyancsak jelentősnek ítél­te meg az ún. felszabadítás teoló­giáját, mivel a kontinensen száz­milliókra tehető-a hívők száma. A külföldi eladósodás problé­máit részletezve Castro megismé­telte azt a korábban ismertetett kubai álláspontot, miszerint a fej­lődő országok adósságait nem le­het visszafizetni. Előbb vagy utóbb a hitelezők és az adósok is rájön­nek: az adósságok visszafizetésé­ről nem lehet szó. Castro ismét rámutatott, az iparilag fejlett hitele­ző államoknak magukra kell vállal­niuk a fejlődő országok külföldi adósságait, s indítványozta, hogy katonai kiadásaik 12 százalékát fordítsák a hitelek amortizálására. A szónok azonban arra is rámu­tatott, Latin-Amerika rendkívül ne­héz gazdasági helyzetét nem le­het megoldani a külföldi adóssá­gok törlésével sem! Egyedül az igazságos világgazdasági rend bevezetése segíthet, s ugyancsak kívánatos a latin-amerikai gazda­sági integráció fokozása. Részletesen szólt Castro az Af­rikában kialakult helyzetről, s éle­sen elítélte az Egyesült Államok és a pretoriai fajüldöző rendszer Angolával szembeni politikáját. E reakciós politika része az a tá­mogatás, amelyet Washington nyújt az UNITA kormányellenes szervezetnek. Hangsúlyozta: An­gola továbbra is hű marad elvi politikájához, s képes szembe­szállni az agresszióval. Kuba az elmúlt időszakban növelte Angolá­nak nyújtott segítségét. Ugyanak­kor meggyőződése, hogy az an­golai problémát meg lehet oldani tárgyalások útján. Érvényben van­nak az 1984 márciusában nyilvá­nosságra hozott kubai-angolai kö­zös nyilatkozatban foglalt elvek, amelyek szerint először az ENSZ- határozatok alapján Namíbia füg­getlenségét kell biztosítani, s azu­tán kell következnie az Angola déli részén uralkodó helyzet normali­zálásának. A nemzetközi közvéle­mény, az el nem kötelezettek mozgalma, az Afrikai Egységszer­vezet egyaránt elutasítja azt a fel­tételt, hogy Namíbia függetlensé­gének megadását az Angolában állomásozó kubai kontingens kivo­násához kössék. A kubai egysé­gek egy részének fokozatos kivo­nása csak akkor lesz elképzelhe­tő, ha Namíbiának megadják a függetlenséget és megszüntetik az Angola elleni támadásokat, va­lamint az UNITA-nak nyújtott tá­mogatást. Castro a továbbiakban kitért az olimpiai játékok jövőjének kérdé­sére is. Rámutatott, Kuba támo­gatja azt a gondolatot, hogy a kö­vetkező nyári olimpiát a Koreai NDK és Dél-Korea együtt rendez­ze meg. Ha az erre vonatkozó megállapodás nem jön létre, Kuba nem vesz részt az olimpián. A szónok a továbbiakban bírál­ta az Egyesült Államok ázsiai poli­tikáját, ezen belül az afgán ellen- forradalmároknak nyújtott támo­gatást. Ezután szóit a Kínai Nép- köztársaság külpolitikájában ta­pasztalható bizonyos pozitív válto­zásokról, s főleg azt értékelte, hogy Kína a közép-amerikai konf­liktus békés rendezését kívánja elősegíteni. Bírálta visžont Kína Vietnammal szembeni ellenséges magatartását. Az el nem kötelezett országok mozgalmát a világpolitika egyik legjelentősebb erejének nevezte, s hangsúlyozta, a mozgalom je­lenleg rendkívül erős és egy­séges. Beszédének további részében Castro a kommunista- és munkás­pártokkal, elsősorban a testvéri országok pártjaival fenntartott kapcsolatokat elemezte. Itt hang­súlyozta, hogy Kuba legjobb ba­rátja és legközelebbi szövetsége­se a Szovjetunió Kommunista Pártja. A haladásért, a békéért folytatott küzdelem jelentős ténye­zője a kommunista és munkás- mozgalom egysége - mutatott rá a szónok. Kuba és az USA viszonya Castro részletesen foglalkozott a kubai amerikai kapcsolatokkal. Ezzel összefüggésben megállapí­totta, az Egyesült Államoknak bele kell nyugodnia a forradalmi Kuba létezésébe és abba, hogy a világ változik. Kuba továbbra is kész arra, hogy tárgyalások útján oldja meg a vitás kérdéseket Washing­tonnal. Ez egyértelműen hozzájá­rulna az egész térség kedvező politikai légkörének kialakításá­hoz. Az ilyen párbeszéd azonban csak Kuba függetlenségének szi­gorú tiszteletben tartása mellett és csak akkor lehetséges, ha az USA az egyenlőség és a kölcsönösség alapján hajlandó tárgyalni Kubá­val. Pozitív példaként említette, hogy sikerült megállapodásra jutni a kivándorlók ügyében. A megál­lapodást azonban Havanna felfüg­gesztette, mivel az USA-ban új uszító Kuba-ellenes rádióállomás kezdte meg tevékenységét. Cast­ro külön hangsúlyozta: kudarcba fulladt a Kuba politikai elszigetelé­sére irányuló amerikai politika. A szigetország jelenleg a világ 121 államával tart fenn diplomáciai kapcsolatokat, míg ezek száma a forradalom előtt csak 51 volt. A Kubai KP KB első titkára döntő fontosságúnak nevezte a Szovjetunióval fenntartott kap­csolatokat és megállapította, hogy a kubai-szovjet gazdasági együtt­működést az új gazdasági világ­rend érvényesülésének kiváló pél­dájaként lehet említeni. Kuba fej­leszti együttműködését a KGST többi országával is, ugyancsak kölcsönösen előnyös kapcsolatok­ra törekszik a világ valamennyi államával, köztük az iparilag fejlett tőkés országokkal. Fidel Castro végezetül rámuta­tott, a helyes döntéseknek és az elmúlt években végzett szorgal­mas munkának köszönhetően az ország szilárdabb, gazdasága konszolidáltabb, a párt érettebb, egységesebb, fejlettebb és forra­dalmibb lett. A jövőben tovább fokozzuk erőfeszítéseinket ts az eddigi sikerekre építve tovább fog­juk tökéletesíteni munkánkat. 1986. II. 6. Illlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll

Next

/
Thumbnails
Contents