Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-22 / 45. szám, szombat

ÚJ szú 5 1986. II. 22. Február előtt és után - mindig az élvonalban Csend és feszült figyelem kísérte és egyetértő taps jutalmazta a prágai 2. városkerületi pártkonferencián Jaroslav Meixner veterán kommunista felszólalását. Nem a múltról, hanem a jelenhez és a jövőhöz szorosan kapcsolódó jelenségről, a passzivitásról, a közönyről szólt a küldöttekhez. Éleslövészetre készítik elő a harci jármüvet A kötelességüknél Is többre törekednek Február 23-a, a szovjet hadsereg és hadiflotta napja A katona életében minden nap hozhat meglepetést, nem vád ese­ményt. A tervezett színházlátogatást, diszkóestet keresztülhúzhatja egy váratlan riadó. Ilyenkor, ha néha bosszankodva is, percek alatt mindenki a helyén van. Erről győződtünk meg a hazánkban állomásozó középső szovjet hadseregcsoport egységeiben tett látogatásunkkor is.- A közöny gyakran édestest­vére a mindenhez és mindenkihez való elvtelen alkalmazkodásnak, melegágya a birtoklás kultuszá­nak. A közöny a térdenállók jel­lemzője, azoké, akik nem látják az egész, a közösség távlatait és igé­nyeit. A közöny az abszolút önzők, a nyárspolgárok álarca. A közöny az élet, az életcélok tagadása, a gondolkodás fékezöje... össze­tett, bonyolult korban élünk, ami­kor a közömbösség nem minősít­hető bocsánatos bűnnek. A kö­zöny fellazítja a nagy eszméket... Ezért a közöny és más káros je­lenségek elleni küzdelemben a pártszervezeteknek, minden kommunistának példát kell mu­tatnia. A párt soraiba vezető út Jaroslav Meixnerrel, a veterán kommunisták városkerüieti bizott­ságának elnökével a napokban beszélgettem otthonában. A Mold­va parti harmadik emeleti lakás ablakából nagyszerű kilátás nyílik a túlsó partra, a Petfín-hegyre, a Várra, a folyót átszelő hidakra. A szoba falát dél-csehországi, szlovákiai tájakat, prágai hangula­tos helyeket megörökítő szép fest­mények díszítik, a könyvszekré­nyekben pedig sok-sok könyv. A házigazda figyelmes vendég­látó. Élénken érdeklődik munkám, lapunk és olvasóink iránt. Pályafu­tása kezdeteiről kérdezem:- Apám munkás, anyám szol­gáló volt, öten voltunk testvérek. A mindennapiért nagyon meg kel­lett küzdeniük. Kiskoromban az volt a vágyam, legyen annyi pén­zem, hogy egy egész kenyeret vehessek és jóllakhassunk belőle! Szüleimtől szegénységünk ellené­re sokat kaptam útravalóul az élet­be. Nem vagyont, hanem alapál­lást, magatartást. A CSKP alapító tagjai voltak - emlékezik vissza a kezdetekre. Tizenöt éves korában részt vesz a prágai Maniny réten rende­zett proletár-spartakiádon, 1923- ban Jan Zikával és Vlastimil Ha- kennal Komszomol-szervezetet alakít a nuslei munkásnegyedben. Egyik instruktoruk Julius Fučík volt. A munkásosztály ügye iránti cselekvő elkötelezettsége újabb politikai és élettapasztalatokkal gazdagítja. A proletár testnevelési mozgalomban és a párt ifjúsági szervezetében tevékenykedik. Közben kitanulja a térképészeti rajzoló szakmát. 1932-ben felve­szik a kommunista pártba.- A harmincas években a pol­gári köztársaság hatalmi szervei a védelmi törvényre hivatkozva fo­kozták kommunistaellenes akciói­kat. A párt és a baloldali szerveze­tek megmozdulásait feloszlatták, napirenden voltak a letartózatá- sok. A kommunistákat megfigye­lés alatt tartották. 1932-ben, néze­teim miatt elbocsátottak állásom­ból, egy időre az utcára kerültem - idézi fel az öt évtizeddel ezelőtti időket, s megmutatja felmondási levelét. A kitanult térképész a Včela (Méh) nevű fogyasztási szövetke­zetnél talál munkát. Ez a szövet­kezeti szervezet akkoriban sok munkanélkülinek és politikai üldö­zöttnek nyújtott menedéket. Meix­ner elvtárs tovább folytatja párt­munkáját: a proletár testnevelési szövetségben, a Szovjetunió ba­rátainak szövetségében, valamint a szövetkezeti mozgalomban. Nehéz idők- A harmincas években sok prágai kommunista család nyújtott egy időre menedéket a környező országokból hozzánk menekülő kommunistáknak. A mi családunk­ban is volt német, jugoszláv és egy magyar menekült. A magyar, ha jól emlékszem, képviselő volt a kommün idején... Testvéreink­nek, harcostársainknak tekintettük őket, befogadásuk számunkra a leqtermészetesebb cselekedet volt. Jaroslav Meixner elővesz egy háromszögű vörös zászlócskát.- Ehhez is kedves emlékem fű­ződik. A harmincas években sokat barangoltunk, túráztunk a szlová­kiai hegyekben. Egy alkalommal az akkori Kárpátaljára készülőd­tem egyik elvtársammal. A párt prágai területi vezetősége behívott bennünket, s közölték velünk: A kassai (Košice) proletár testne­Jaroslav Meixner velési szövetség sportünnepséget rendez, s mivel ti úgyis abba az irányba utaztok, szakítsátok meg utatokat. Kassán ti fogtok képvi­selni bennünket! Amikor barátommal kiszállunk a kassai állomáson, nézelődünk jobbra-balra, s halljuk, hogy valaki a prágai küldöttséget keresi. - Mi vagyunk a küldöttség - kiáltjuk nekik. Erre egy munkászenekar indulóra zendített. (gy mi, a háti­zsákos delegáció, zeneszó mellett mentünk a sportverseny színhe­lyére. A 100 és 200 méteres síkfu­tásban az első lettem. Ekkor kap­tam ezt a zászlót. A dátum is rajta van: 1936. augusztus 10. Nehéz idők következtek. Cseh­ország náci megszállásakor, 1939. március 15-én a Gestapo az elsők közt tartóztatja le Jaroslav Meixnert. Nem tudják megtörni - hiszen Fučík tanítványa! -, ki- szabadulása után a Včela illegális pártszervezetében fontos ellenál­lási feladatokat teljesít, a párt II. és III. illegális központi bizottságának egyik összekötője volt. A Vencel téren 1948. február 25-én Mindezek után természetes, hogy a prágai felkelés idején Meix­ner elvtárs a barikádokon harcol. A felszabadulás napját a vyšehra- di forradalmi nemzeti bizottság tagjakén éri meg. De a harcnak még nem volt vége.- 1948 sorsdöntő februárját ke­mény politikai küzdelem előzte meg. A reakció mindent elkövetett, hogy visszafordítsa a történelem kerekét. Hívei ott voltak az állam- apparátusban, a biztonsági szer­vekben, a hadseregben, s a külön­féle szervezetekben... 1948 feb­ruárjában a Včelában voltam az üzemi munkásőrség parancsnoka. A párt utasítására állandó készült­ségben voltunk, éjjel-nappal. Rak­tárakban, irodahelyiségekben aludtunk. Azokban a napokban, amikor a reakció kormányválság kirobbantásán mesterkedett, Prá­ga üzemeiben a munkásság csak a párt hívó szavára várt... A Včela - hagyományaihoz híven - gon­doskodott a milicisták élelmezésé­ről. Amikor február 21-én a párt kezdeményezésére megalakult a Nemzeti Front akcióbizottsága, tudtuk, igazi forradalmi esemény részesei vagyunk - folytatja ven­déglátóm. A munkásosztály gya­korlatilag érvényesítette elhatáro­zását, a reakció képviselőit eltávo­lította a közéletből, a gazdasági szférából stb. Huszonkettedikén az üzemi tanácsok kongresszusa fejezte ki támogatását a CSKP politikája iránt, 24-én pedig az or­szág dolgozói egyórás általános sztrájkkal támogatták a kommu­nista pártot. Legmélyebb élményem február 25-hez fűződik. A prágai munkás­ság és a prágai dolgozók tömegei a reggeli óráktól a Vencel téren várakoztak Gottwald elvtársra, aki aznap tárgyalt Beneš elnökkel a reakciós miniszterek lemondá­sáról. Egyszerre a zsibongó hatalmas emberóceán elcsendesült... Már jönnek... Már jönnek! - hangzik mindenfelől. És Gottwald elvtárs a mikrofonhoz lépett, s hallhattuk történelmi jelentőségű bejelen­tését:- A Várból érkeztem... El­mondhatom, az elnök úr minden javaslatomat elfogadta... Most, elvtársnők és elvtársak, amikor népünk akarata ily dicsőén érvé­nyesült, a munkában kell össze­fognunk, hogy leküzdhessük az előttünk álló nehézségeket, hogy a reakciótól megtisztított köztársa­ságunkból felépíthessük az egész dolgozó nép boldog otthonát! E bejelentés után az örömmá­mor hulláma öntötte el a Vencel teret. Mindannyian éreztük, új, ki­zsákmányolás nélküli élet kezdő­dik... Nagy napok voltak azok! Meixner elvtárs, a szívemből szólt Megnyílt az út a szocializmus építése előtt. Az üzemekben, a földeken, mindenütt, a kommu­nistákkal az élen folyt az építő­munka. Büszke vagyok arra- mondja az ősz veterán harcos- hogy sokezer elvtársammal együtt én is ott voltam a kezdetek­nél. Munkaidőmön kívül sokszáz óra társadalmi munkát végeztem a kohászatban, a mezőgazdaság­ban, a határvidéken. Tudtuk, miért dolgozunk, s nem feledtük, milyen árat kellett megfizetni azért, hogy megnyíljon az út a jobb, boldo­gabb jövőnk előtt... 1948 februárja óta harminc- nyolc év telt el. Jaroslav Meixner mindig az élvonalban, a példamu­tatók közt van. Nyugdíjba vonulá­sa után is cselekvóen kiveszi ré­szét a pártmunkából. Tagja, majd elnöke a veterán kommunisták vá­roskerületi bizottságának, 1976- ban beválasztják a városkerületi pártbizottságba, előadó az antifa­siszta harcosok szövetségében. Most is tevékenyen kiveszi részét az ifjúság neveléséből. Az elmúlt két év alatt közel száz találkozón és szemináriumon osztotta meg gazdag élettapasztalatát fiatal hallgatóival, párttagjelöltekkel.- Az ifjúság ma nagyon kritikus, érzékenyen reagál a környezeté­ben előforduló hibákra, s a beszél­getéseken ezekről nyíltan szól. Ar­ra ösztönzőm őket, hogy maguk is mutassanak példát a hibák, a tár­sadalmunkhoz nem méltó jelensé­gek elleni küzdelemben. Nagyra értékelem őszinteségüket. Ugyan­akkor nekünk, idősebbeknek is sok tekintetben javítanunk kell munkastílusunkon, a politikai munkából száműzve a formaliz-* must. S az emberekhez közérthe­tően és őszintén kell szólni. Ez is összefügg a szocialista forrada­lommal és 1948 februárjának esz­méivel! Amikor búcsúzunk, ismét a vá­roskerületi konferenciára terelődik a szó. Jaroslav Meixner egy cédu­lát mutat. Ez áll rajta: „Köszönöm, Meixner elvtárs, felszólalásával teljes mértékben egyetértek, a szívemből szólt!“ Aláírás.- A szünetben találkoztam az üzenet írójával - mondja. - Fiatal­ember, alig huszonhárom éves. Megnyilatkozása örömmel és bi­zalommal töltött el. SOMOGYI MÁTYÁS (Archív-felvétel) Egymást segítve A hosszú esti órákban, a szoba kellemes melegében, barátok közt lévén, a katona kiönti a szívét. Az otthoniakról, a katonaélet sikerei­ről és kudarcairól szól. Mihail Va- szilisin szakaszvezető harckocsi­parancsnok egyik volt beosztottjá­ról, Dmitrij Csucskevics irányzóról beszél.- Igyekvő, jó fiú, de az egyik éleslövészeten, ahogy mondani szokás, csütörtököt mondott. Nem teljesítettük a feladatot. A gyakor­lat után azt mondta, hogy ne hara­gudjak, az idegei mondták fel a szolgálatot. Hamarosan elkerült tőlem Ivan Ivanov szakaszvezető alegységébe. S azt hallottam, mindmáig nem békéit meg az eredménytelenséggel. Többen is vállalkoznak, hogy előkerítik, de nem találják a szál­láskörletben. Dmitrij Androlojd közlegény, az egység legeredmé­nyesebb irányzója mosolyogva mondja:- Fogadni mernék, hogy most is az irányzást gyakorolja. Egyéb­ként azt mondta, hogy velem is összeméri majd tudását.- Ilyen merészséget - repliká- zik az egyik altiszt -, hiszen te mindig az első lövésre megsem­misíted a célt. Sőt, a többi irányzó is példaképének tart. Majd el­válik... Nem is kellett sokáig várni. Másnap reggel az eligazítás után a lőtérre tart az egység. Mindenki Csucskevics közlegényt keresi a tekintetével. Feszesen áll a harckocsi-személyzet tagjai kö­zött. Nem látszik rajta sem féle­lem, sem izgatottság. Amikor el­hangzik a harcra felkészülni pa­rancs, Ivan Ivanov szakaszvezetó legénysége villámgyorsan elfog­lalja helyét a harci járműben. A pa­rancsnok gyorsan bekapcsolja a belső világítást és a rádióállo­mást, megtölti a fedélzeti géppus­kát. Mihail Gavarin beindítja a mo­tort, az irányzó pedig készültség­be helyezi az ágyút. Aztán min­denki idegfeszülten várja a további parancsot. Nem várat magára so­káig.- Ellenséges harckocsira tűz! A távolban megjelentek a harc­kocsi-makettek. A harci jármüvek elindulnak, közben tüzelnek. Az irányító toronyban levő századpa­rancsnok minden találatot elisme­réssel nyugtáz: Jól van fiúk. S mi­után az utolsó lövés is eldördül, visszatérnek kiindulási helyükre, majd értékelésre sorakoznak fel. Csucskevics közlegény kiváló eredményt ért el, de ezen az éles­lövészeten még nem múlta felül Androlojd irányzót. Az oszolj ve­zényszó után egymás kezét szo­rongatják, hosszasan beszélget­nek a nemrég szerzett harci ta­pasztalatokról. Kiérdemelt bizalom Szergej Razdoburgyin gárda­hadnagy nemrég került az egy­séghez, miután főiskolai tanulmá­nyait befejezte. A szakaszpa­rancsnoki tisztséget tölti be. Az első napokban felettesei és be­osztottjai kissé bizalmatlanul fo­gadták.- Apám mindig azt mondta, hogy a bizalmat csak becsületes munkával, személyes példamuta­tással érdemelheti ki az ember - mondja a fiatal hadnagy. - Az első naptól kezdve ehhez tartom magam. Valóban. Nemcsak a gyakorló­téren, hanem a szabadidőben is együtt van a fiúkkal, a katonáival. Velük futballozik, részt vesz a me­zei futásban, ő mutatja be a torna­gyakorlatokat. Segít, tanácsot ad, s az eredmény nem marad el. Néhány hónap alatt jelentősen nö­vekedett a szakasz állományának fizikai erőnléte. De nemcsak má­sokat tanít, maga is tanul. Új állo­máshelyén is szeretné mielőbb megszerezni a szakminősítési jel­vényt, amiben nagy segítségére van Pjotr Gyacsuk közlegény, specialista, aki a lövészet terén a legjobbak közé tartozik.- Az új gépjárművezetők a dombos, lejtős terepen a veze­tésben bizonytalanok voltak, egyesek féltek is. Nem maradt más hátra, magam ültem az egyik jármű volánja mögé - folytatja a hadnagy. - Ettől fogva minden megváltozott. Bátrabbak lettek a katonák, s ez hozzájárul a harci feladatok kiváló teljesítéséhez. Ma már beosztottjai és felette­sei is azt mondják róla, hogy min­dig és mindenben az élen jár. Az egységben elterjedt a jelszó: „ Te­gyünk túl Razdoburgyin hadna­gyon." S mindenki, aki akár a má­sodperc töredékével megelőzi bármiben is, örül, hogy a tanító- mestere nyomdokaiban halad. Az alegységnél napról napra növek­szik azok száma, akik a fegyver­nem legjobbjai közé tartoznak. N. J. A harckocsizó alegység eligazításra vár (A szerző felvételei)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents