Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-21 / 44. szám, péntek
Önmegvalósítás és elkötelezettség Jegyzetek a politikai dalok 14. szlovákiai fesztiváljáról A politikai dal tulajdonképpen nagyon régi zenei műfaj, fejlődése szorosan kapcsolódik az osztálytársadalmak kialakulásához, a térhódítása is egybeesik a munkás- osztály öntudatra ébredésével, a múlt század forradalmi mozgalmainak kialakulásával. Hazánkban a politikai dalnak gazdag hagyományai vannak, nem is beszélve századunk húszas-harmincas éveinek felerősödő proletár dalkultúrájáról, később az illegalitásba kényszerített kommunista párt által irányított ellenállási mozgalom harcaihoz erőt, s hitet adó partizándalokról. A felszabadulás utáni politikai dal, amely a vulgarizálásoktól sem volt mentes, a közéneklés rangjára emelték, ám ennek hangereje a hatvanas években csaknem teljesen elveszett. Egy évtizedes kihagyás után a hetvenes évek elején jelentkező új nemzedék érezte szükségét az elkötelezett dal felélesztésének. A nemes törekvésnek Közép-Szlovákia egyik patinás városa, Martin kínált otthont, ahol az idén immár a 14. szlovákiai dalfesztivált rendezték meg. Az előző rendezvények nem kis erénye és eredménye, hogy szlovákiai viszonylatban már-már kialakult, sajátos hangvételű könnyűzenei irányzatról beszélhetünk. A fesztiválok amellett, hogy hozzájárultak együtteseink és énekeseink repertoárjának bővítéséhez, a dalszerzők és szövegírók számára is alkalmat teremtettek a máról alkotott nézeteik művészi megfogalmazására és tolmácsolására. A politikai dalok ma elsősorban a fiatalok hétköznapjairól, mindennapos küzdelmeiről szólnak, elsősorban a hazafiság, az internacionalizmus és a békevágy jut bennük kifejezésre. Az elmúlt napokban véget ért martini seregszemle is ezt az irányzatot erősítette meg. A dalok a nemzedék elkötelezettsége mellett azonban kifejezésre juttatták a fiatalok felelősségérzetét, és aggályait is jövőjükkel szemben. A háború fenyegető veszélye mellett éppen ezért többen hangsúlyozták a környezetvédelem fontosságát, és kompromisszum nélküli harcot hirdettek a laza erkölcsök, a tunyaság és a közömbösség ellen is. Az idei fesztivál egy neves történelmi évforduló és két időszerű politikai esemény jegyében zajlott. Az első napon Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának 65. évfordulójáról emlékeztek meg a résztvevők, a második nap dalai a nemzetközi békeév jegyében csendültek fel, míg a zárónapon fellépő előadók pártunk közelgő XVII. kongresszusát köszöntötték időszerű produkcióikkal. Ami az amatőr együttesek és énekesek versenyét illeti, a jól ismert arcok mellett örömmel fedeztünk fel újakat, bizonyságjelét látva ezzel könnyűzenei életünk pezsgésének, kiapadhatatlan forrásának. Az ismert résztvevők közül hadd említsük meg a Prešovis. Két kerületi szintű versenyen szerzett győzelme után tavaly már Martinban is „befutott“. Dalainak minden korosztály számára van mondanivalója, hiszen olyan időszerű témákat feszeget, mint a nemzedékek kapcsolata, az idős emberek gondjai, vagy a békeharc kérdése. A bratislavai Acylpyrín öttagú együttese sem első alkalommal vendégeskedett Túróc központjában, viszont most találjuk először a nyertesek között. Számai pergő ritmusúak, dallamosak, s Peter Wolf és Daniel Mikletič versei a fiatalokhoz, a fiatalokról szólnak. A hlohoveci Exponent-együttes a fesztivál kiemelkedő csoportjai közé tartozott. čatá gyermekkórust, mely egy évtizede nemcsak jelen van, hanem programjával mindig valami újat hoz, valami érdekeset. Az együttes 1974-ben alakult azzal a szándékkal, hogy ápolója lesz a sárosi, a zempléni és a Kárpátukrajnai népdaléneklésnek. Bemard Hers- tek - aki egy személyben művészeti vezető, karmester és zeneszerző - érdeme, hogy végül is túlnőtték egy folklórcsoport kereteit, s a mai nemzedékhez is szóló dalénekléssel bővítették repertoárjukat. Dalaik könnyedek, játékosak és fülbemászóak, ugyanakkor tökéletesen kifejezik ennek a korosztálynak a mentalitását, érzéseit és vágyait. Nem véletlenül készült már több hanglemez és rádiófelvétel az énekkarral, s az elmúlt évben részt vettek egy hosszabb NDK-beli turnén és a Volksstimme bécsi ünnepségein is. Visszatérő, rokonszenves vendége a fesztiválnak Peter Paulik Cseh folyóirat Huszár Tibor fotóiról ,, Huszár eddigi pályafutása nem volt könnyű. A ma harminc- három éves fotográfus (...) éveken át szerzett tapasztalatokat a Csehszlovák Televízióban, majd a Szlovákiában megjelenő hetilap, a Nő fotóriportereként. Természetesen kiválóan beszél magyarul és egyáltalán nem volt messze az igazságtól az a tréfa, amely a kiállítás megnyitása előtt a bratislavai köröket járta, miszerint a szlovák írókat magyar portrézta meg, hogy megmutassa a szlovák fotósoknak, hogyan kell ezt csinálni. “-írja elemző írásában - a Československá fotografie februári számában - az a Daniela Mrázková, aki a jelenkori cseh fotóművészet egyik legnevesebb teoretikusa, a tavaly megjelent Príbeh fotografie című, minden idők egyik legsikeresebb fotókönyvének nemcsak idehaza, de külföldön is osztatlan elismerést aratott szerzője. Nos, akiről ez a kedves, de ítéleteiben kíméletlen fotóteoretikus egész oldalas dolgozatot közöl, az már jelent valamit a fotóművészeiben. írása alapjául a mátyusföldi fotóművész azon fotográfiái szolgáltak, amelyeken a szlovákiai érdemes és nemzeti művészeket (írókat) örökítette meg. Van abban némi igazság, amit Mrázková a tréfával kapcsolatban ír. Mrázková szerint Huszár éppen azt bizonyította, hogy ,.nálunk is lehet az ember személyiségét fotografí- kusan individualizálni". Képeinek eszmeiségét a világ egyik legnevesebb portréfotósával, Arnold Newmanéval rokonítja, miközben kiemeli, hogy Huszár egyik legnagyobb erénye a jól működő intuíció. Az íráshoz csak annyi megjegyzés kívánkozik, hogy Guyla Duba neve helyesen Duba Gyula, s ő szlovákiai magyar író. A népszerű, megjelenésekor napok alatt elfogyó prágai havilap februári számában Mrázková mellett Ludvík Baran, Bronislava Gab- rielová, a múlt századi cseh fotográfia történetén keresztül pedig Pavel Scheufler is a portréfotózás kérdéseivel foglalkozik. A lap közli Kari Kestner múvészportréit, és Huszár főiskolai tanára, a világhírű Jaroslav Krejčí fölöttébb izgalmas, Huszárral szemben szemmel láthatóan nem „megrendezett“ portréit a cseh szellemi élet olyan nagyságairól, mint Jan Zrzavý, Honza Sládek vagy Dana Medric- ká. A szinte tematikusra sikeredett folyóirat februári száma tehát elsősorban azokat érdekelhet, akiket a portréfotózás titkai és fortélyai érdekelnek. -szi(Nagy László felvétele) A tíz éve alakult kassai (Košice) Herold-együttes is most érkezett el pályafutása egyik csúcsára. A korábbi gyakori személyi és stílusváltások után az együttes megállapodott, kifejezési formái kifinomultak. Már tavalyi harmadik helyezésük is jelezte útjuk helyes irányát, az idén pedig szinte tökéletes előadásmódjukkal elnyerték mind a közönség, mind pedig a zsűri rokonszenvét. Apropos, zsűri! A fesztivál egyik sajtóértekezletén a bírálóbizottság tagjai elmondották, hogy az együtteseket, az énekeseket és a szerzőket milyen sok szempontból értékelik. A más könnyűzenei fesztiválokon is figyelembe vett kritériumok mellett itt különösen fontos szempont a dalok mondanivalója. A politikai dalnak ki kell fejeznie a mai nemzedék tiszta eszméjét, jövőbe vetett hitét, a társadalmi haladás gondolatát. Ennek az általános elvárásnak teljes mértékben megfelelt az idei fesztivál is. Végezetül hadd ejtsünk néhány szót a rendezésről is, melyet a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának rutinos szervezőgárdája egy sor fővárosi és helyi intézménnyel karöltve oldott meg - közmegelégedésre. A fesztivál színvonalas rendezését többszáz önkéntes fiatal biztosította, hozzájárulva ezzel az idei seregszemle sikeréhez. HACSI ATTILA Egy életmű értékei Collinásy György művészetéről Collínásy György, a kassai (Košice) képzőművészeti élet egyik sajátos egyénisége, 1963-ban, 56 éves korában távozott az élők sorából. A halála óta eltelt több mint két évizedben életműve, szerencsére, nem merült a feledés homályába. A Kelet-szlovákiai Képtárban, illetve a Horný Smokovec-i Tátrai Galériában megrendezett gyűjteményes kiállításának (1973), majd a Prešovban és Bar- dejovban a teljes életművét bemutató tárlatnak nagyon kedvező visszhangja volt mind a szakma, mind a közönség körében. S az sem véletlen, hogy a Kelet-szlovákiai Képtár kassai új kiállítótermében (šrobár u. 22.) megnyílt kiállításon is sokan megnézték Collinásy festményeit. Collinásy Györgyről tudni kell, hogy autodidakta volt, mint megannyi más kassai képzőművész, akik századunk első negyedében indultak. Szerencsen született, vasutas családban, s minthogy édesapja Kassán kapott munkát, a család is ide költözött. Utólag már könnyű megállapítanunk, hogy Collinásy a városnak köszönhetően vált festővé. Kassán a húszas évektől kezdve ugyanis igen élénk képzőművészeti élet kezdett kialakulni, méghozzá olyan, amely Európa haladó festészeti irányzataira, mindenekelőtt a francia modernek törekvéseire is odafigyelt. A Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatójának, Jozef Poláknak a jóvoltából a két világháború között közel kétszáz olyan kiállítást rendeztek, amelyek Európa kortárs képzőművészetének legértékesebb alkotásait vitték a nézők elé. A múzeum képzőművészetet kedvelő és értő igazgatója fogadta be a Magyarországról emigránsként menedéket kereső Krón Jenőt is, s teremtett számára lehetőséget a képzőművészeti szabadiskola megalapításához. Koloman Sokol, Jakoby Gyula, Jozef Fabíni, Feld Lajos mellett Collinásy György is itt, ebben a szabadiskolában ismerkedett meg a képzőművészet alapjaival. Tanulmányait katonáskodása idején Prágában, Vincent Beneš műtermében folytatta. Benešrôl itt meg kell jegyeznünk, hogy modernista művészként ő készítette Kassák Lajos irodalmi és képzőművészeti folyóiratának, a Ma első számának címlapjára a linóleummetszetet. Collinásy Györgyre nagy hatással volt Prága és főleg a kassai pezsgő képzőművészeti élet. A városban a két világháború között aránylag sok haladó gondolkodású, köztük nem egy baloldali beállítottságú művész - Kernstock Károly, Bortnyík Sándor, František Foltyn, Käthe Kollwitz stb. - fordult meg. Mindez, valamint az ország és Európa társadalmi-politikai eseményei, a kapitalizmus válsága, az egyre mélyülő kizsákmányolás, a fasizmus erősödése a humánum elkötelezettjévé tették, következésképpen vásznaival mindig őszintén vallott az emberről, a bennünket körülvevő világról. Témáit tekintve azt kell mondanunk, hogy Collinásy figurális zsánerképek, csendéletek, portrék és tájak ihletett festője volt. Életművét viszonylag leegyszerűsített kifejezőeszközökkel, a realizmus keretein belül alkotta meg. Sajátos színvilága, stílusa - amint az a mostani kiállításon is megfigyelhető - a negyvenes évek végén alakult ki. Kezdeti munkáira a posztimpresszionista jegyek, a dekoratív stílus, a hatásos élénk színek a jellemzők. A pettyezó technikával festett képekhez ugyan néhányszor visszatért (A kassai Dóm enteriőrje, tempera, 1953, Halottaskocsi, olaj 1959), de úgy tűnik fel, hogy ezt a formát nem érezte igazán sajátjának. Főleg Van Gogh, Matisse és Gaugin volt rá hatással. Van Gogh-ot tulajdonképpen nem csak elismert művésztársnak, hanem „bajtársnak“ is tekintette, ugyanis mindketten hasonló betegségben szenvedtek. Az sem véletlen, hogy Collinásy utolsó képének Vincent, azaz Van Gogh keresztneve a címe! A mostani kiállításon a Van Gogh-hatás főleg a Női akt az ablakban (olaj, 1949), a Műteremben (olaj, 1950), a Fekvő akt (olaj, 1950), az Anyai szeretet (olaj, 1949) című vásznakon figyelhető meg. Collinásy Henri Mattisse fauvista stílusára emlékeztető, vastag kontúrvonalakkal határolt, tiszta, alig kevert színfelületű képeket is festett. Ilyenek például a Gyerekek az asztalnál (olaj, 1953), Két lányfej (olaj, 1950), A tükör előtt (olaj, 1953) Collinásy György kétségtelenül intuitív festőtípus, olyan művész, akinél a legfőbb formaalkotó tényező a szín volt. Ilyen értelemben a példaképét nem is a határokon túl kell keresnünk, hiszen, Jakoby Gyulához hasonlóan, Collinásy is a kassai Kővári Szilárdot tekintette mesterének, noha a képzőművészeti szabadiskolában egy másik nagy tekintély, Halász Hradil Elemér is próbált néhány „titkot“ elárulni nekik. Hogy Halászt mégsem kedvelték annyira, az talán annak tulajdonítható, hogy művészeti kérdésekben viszonylag maradi volt, elvetette például a modernisták törekvéseit. Collinásyt nem lehetett elidegeníteni a kísérletezéstől. Mint minden igaz festő, ó is sokat vívódott, de végül is sikerült sajátos szín- és formavilágot teremtenie. A kék és zöld színek harmóniájának létrehozásáért, a bennük rejlő kifejezési erők megszerzéséért például rengeteget fáradozott, s mint mondottuk, nem is eredménytelenül. Collinásy György igen érzékeny lelkületű ember volt, s mint ilyen, jó emberismeró is. Ez utóbbit főleg a portréi és figurális alkotásai bizonyítják. Letisztult, egyszerű eszközökkel az ábrázolt személy lényegét tudta láttatni, önarcképeivel gyakran önmagáról is vallott. Jasszusch Antal, Jakoby Gyula, Bauer Szilárd mellett Collinásy György kétségtelenül egy további kimagasló festőművész volt, olyan, aki életművével századunk kassai és szlovákiai képzőművészeti kultúráját egyaránt gazdagítja. SZASZÁK GYÖRGY Ml MARAD A SZÍNÉSZBŐL? Hetvenöt éve született Básti Lajos A kérdésre, leegyszerűsítve, egyetlen választ is lehet adni: jelmezek, fotók, nyilatkozatok, kritikák. Sokáig így is volt, de korunk - mondhatnám úgy is - a színészeknek kedvez leginkább, mert ami évszázadokig a jelenvalóság pillanataival együtt szűnt meg, mára filmszalagon, videón, magnókazettán, hanglemezen nyert,,örökéletet“. Bár ez a szerencse inkább az utókoré, a miénk, hiszen nekünk maradnak meg az alakítások képfelvételei, egy-egy elmondott vers egyedi értelmezése, a filmszerepek és a tévészerepek. Ádám - Básti Lajos, Lear király - Básti Lajos. Két nagy szerep, két nagy alakítás az 1977-ben elhunyt színész pályáján. A kettő között húzott egyenes: gyémánttengely, melyen csikorgás nélkül fordulhat a világ - a színész világa. Madách és Shakespeare hősei egy színész-hérosz vérével átitatva, idegsejtjeivel életre keltve. Ebben a pillanatban sem tudom milyen volt Básti Lajos Ádámja, csak elképzelni tudom milyen lehetett. Hangja mind a mai napig összetéveszthetetlen másokéval; úgy beszélt, hogy hallgatója nyugtalanságában megnyugodott, de megnyugvásában nyugtalan maradt. Nem tudom elképzelni, hogy valamikor is az ösztönösség határozta volna meg művészetét. Az intellektuson átsugározta- tott érzelem és gondolat telíti versmondását. Ezt már ismerem, ezt hallgatom írás közben, s innen indítom útra képzeletemet Madách világmindenségébe, ahol Ádámként Básti Lajos is helyet kért magának. Sorolhatnék még szerepeket, mintegy hangsúlyozva a teremtő színészi tehetség színpadon igazolt értékeit. Számomra azonban a film avatta ismerőssé, felejthetetlenné. Olcsó fordulatnak tűnhet ez egy effajta emlékező jegyzet befejezésében. A tény azonban tény marad, s önigazolásként még az is bevethető hatáseszköz, hogy néhány nap múlva a tévé képernyőjén filmjeiben láthatjuk őt, és csodálhatjuk színészi teremtőerejét. Mert teremtő színész volt, egyike a belénk ivódottaknak, a felejthetetleneknek. Nem sokan vannak, akiket színháztörténészek „ istenbizonyiái“ nélkül szeretünk, órzünk emlékezetünkben. DUSZA ISTVÁN ÚJ szú 6 1986. II. 21.
