Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-16 / 13. szám, csütörtök
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1986. január 16. XXXIX. évfolyam 13. szám ★ Ára 50 fillér Tervezés közben Az év elején a mezőgazdasági vállalatok vezetői minden erejüket az ösztönző termelési és pénzügyi tervek készítésére összpontosítják. Számos értekezleten vesznek részt, hogy hasznos tapasztalatokat szerezzenek, tájékozódjanak arról, hogyan lehet még inkább sikeresen gazdálkodni az új körülmények között. Mert az eddiginél is nagyobb önállóság egyben nagyobb felelősséget is jelent. Nem felszólításra, hanem önkéntes kezdeményezéssel kell hozzájárulni a társadalmi igények kielégítéséhez. A termelés a jövőben nem válhat egyoldalúvá, és az sem fordulhat elő, hogy egyes termékeket nem állítanak elő kelló mennyiségben. Igaz, hogy a mezőgazdasági vállalatok számára csak két mutatót határozott meg az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma, az egyik a gabonaeladás, a másik a húseladás mennyiségére vonatkozik. (A baromfihús eladására a vállalatok kötnek szerződéseket a feldolgozóüzemekkel.) Ennek ellenére jól meg kell gondolnunk, mit hol és miből mennyit termeljenek, hogyan növeljék a hektárhozamokat, fokozzák az állatok termelőképességét. Az új rendeletek hangsúlyozzák, hogy az árutermelést, illetve az értékesítést a különböző felvásárló üzemekkel kötött szerződésekkel kell biztosítani. A járási mezőgazdasági igazgatóságok kötelezik a mezőgazdasági vállalatokat, a központi takarmányalap meghatározott mennyiségben való feltöltésére, megszabják, hogy az egyes vállalatok mennyi üzemanyagot és energiát használhatnak. Ebből is látható, hogy a vezetők munkája a jövőben sem lesz könnyebb, sőt jól meg kell gondolniuk, hogy a beruházási eszközöket mire fordítsák, milyen módszerekkel teszik lehetővé, hogy a gépek üzemanyag-fogyasztása az idén általában 5 százalékkal csökkenjen a múlt évhez képest. A Sárói (Šarovce) Efsz-ben elhatározták, hogy megtartják a vezetőség által javasolt üzemanyag fogyasztási normát. A mezőgazdasági vállalatoknak a jövőben kiegyensúlyozot- tabban kell gazdálkodniuk. Nem hivatkozhatnak tavasz elején arra, hogy azért alapcsony az állatok termelőképessége, mert nincs elegendő jó minőségű takarmány. Jó példaként említhetjük a Füri (Rúbaň) Efsz-t, itt a növénytermesztés már a múlt évben is kiemelt helyen szerepelt. Annyi takarmányt termeltek, hogy a téli időszakban is egyenletes az állatok ellátása. Az abrakot részben jó minőségű tömegtakarmánnyal helyettesítették. Hasonlóan gazdálkodnak az Udvardi (Dvory nad Žitavou) Efsz-ben is, ahol a tömegtakarmányok termelésére már a 7. ötéves tervidőszak első évében nagy gondot fordítottak. A tervek készítése tehát nagy igényeket támaszt a vezetőkkel szemben. Nem egyszerű feladat a társadalmi és vállalati érdekek egyeztetése, a tervek oly módon való meghatározása, hogy azok igazán ösztönözzenek a több termelésre. A mezőgazdasági vállalatok az adott járás területén lehetőleg olyan növényeket termesszenek, amelyeknek a helyi feltételek között a legnagyobb a hektárhozamuk. Sajnos ilyen vonatkozásban máris előfordultak hibák. A Trnavai járásban a gabonaeladás tervét százalékarányban minden mezőgazdasági vállalatnál azonos mértékben emelték. Tekintet nélkül arra, hogy melyik vállalatnál vannak még nagy tartalékok a hektárhozamok növelésére. Más járásokban is előfordultak hasonló fogyatékosságok a tervezésben. Találkoztunk olyan esetekkel is, hogy az eladásra felkínált tejre egyes feldolgozóüzemek csak akkor kötik meg a szerződést, ha a mezőgazdasági vállalat kötelezte magát bizonyos mennyiségű savó vagy író visszavásárlására. Még mindig sok a huzavona a zöldségeladási szerződések megkötése körül is. Az Érsekújvári (Nové Zámky) járásban néhány mezőgazdasági vállalat az igényeltnél jóval több vörös- és fokhagymát kínál eladásra. A napokban vezetőik keresik azokat a partnervállalatokat, amelyek átvennék termékeiket. Tervezés közben nagyon sok a megoldásra váró probléma. Nehéz feladat a kínálat és kereslet összehangolása. Az idő viszont sürget, mert a járási mezőgazdasági igazgatóságoknak a jóváhagyott terveket vissza kell küldeniük a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumba, itt az összesítés után kitűnik milyen mértékben biztosított a társadalmi igények kielégítése. A hiányzó mennyiségre további szerződéseket kell kötni azokkal a mezőgazdasági vállalatokkal, amelyek terméstöbbletüket kínálják. Arra is lehetőséget kellene találni, hogy az egyes vállalatok esetleg exportra is termelhessenek. BALLA JÓZSEF A Prágai Érckutató Intézet munkatársai egy évvel a tervdokumentáció elkészítése után kipróbálták az SPS-1H típusú új csehszlovák fúróberendezés mintapéldányát, amelyet a Prievidzai Bányaépítő Üzem készített. A berendezést érckitermelésre lehet használni, fúrási sebessége a korábbi típusokhoz képest 60 százalékkal nagyobb. A képen: Pavel Kolínsky mérnök látható a terv szerzője, vezető konstruktőr és Otakar Bureš mérnök, a fúróberendezés működését ellenőrzi. Kovács Béla munkalátogatása (ČSTK) - Kovács Béla, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete tegnap munkalátogatást tett Jozef Lenártnál, a CSKP KB Elnökségének tagjánál, az SZLKP KB első titkáránál, Peter Colotkánál, a CSKP KB Elnökségének tagjánál, szlovák miniszter- elnöknél és Viliam Šalgovičnál, az SZLKP KB Elnöksége tagjánál, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökénél. A fogadásokon részt vett Szapora Sándor, Magyarország bratislavai fökonzulja. Beiktatás (ČSTK) - Jaroslav Kanský szlovák miniszterelnök-helyettes tegnap beiktatta tisztségébe Michal Oláhot, a Szlovák Árhivatal új elnökét. Jelen volt Branislav Neuwirth, az SZLKP KB gazdasági osztályának képviselője. (Stanislav Peška felvétele - ČTK) A Szövetségi Belügyminisztérium pártszervezetének konferenciája A szocialista törvényesség szigorú megtartásáért Jelen volt Mikuláš Beňo elvtárs is (ČSTK)- Megkezdődött tegnap Prágában a Szövetségi Belügyminisztérium pártszervezetének konferenciája. A kétnapos tanácskozáson részt vesz a CSKP KB küldöttsége Mikuláš Beňónak, a CSKP KB titkárának vezetésével. Václav Správka, a minisztérium pártfőbizottságának vezető titkára beszámolójában megállapította: A CSKP XVI. kongresszusa utáni időszakra kitűzött fő célokat elérték. Az elmúlt időszakban nem történt súlyos közrendsértés, csökkent a bűncselekmények száma. Szilárdult a Nemzetbiztonsági Testület kapcsolata a dolgozókkal Munka Érdemrend átadása (ČSTK) - František Bobek- nek, a Spišská Nová Ves-i Járási Nemzeti Bizottság elnökének 6Q. születésnapja alkalmából a pártszervekben kifejtett sokéves tevékenységéért és a járás fejlesztése terén végzett áldozatos munkájáért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Kassán (Košice) Štefan Lazar szlovák belügyminiszter adta át a jubilánsnak. a szocializmus, a társadalmi tulajdon és az állampolgári jogok védelme terén. A vitában a felszólalók hangsúlyozták, hogy minden egyén felelős a szolgálati feladatok teljesítéséért, a bírálat és az önbírálat kibontakozásáért és a személyes példamutatásért. A vitában Mikuláš Beňo elvtárs is felszólalt. Köszönetét mondott a minisztériumban tevékenykedő kommunistáknak, becsületes és áldozatkész munkájukért, amelyre a CSKP Központi Bizottsága nagy figyelmet fordít, s amelyhez megteremti a kellő feltételeket. Kiemelte a Nemzetbiztonsági Testület kommunista tagjainak szerepét a szocialista törvényesség szigorú megtartásában, a szocializmusnak s az állampolgárok jogainak és szabadságjogainak védelmében. E feladat teljesítése megköveteli, hogy minden belügyminisztériumi szerv munkája állandóan javuljon. Kifejezte meggyőződését, hogy a minisztériumban dolgozó kommunisták a CSKP XVII. kongresszusa utáni időszakban is a pártpolitika céljai elérésének megbízható támaszai maradnak. A tanácskozás ma folytatódik Bohuslav Chňoupek norvégjai tárgyalásai Kölcsönös érdek a kapcsolatok fejlesztése (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminisztert tegA CSTA ELNÖKSÉGÉNEK 31. ÜLÉSE A csehszlovák tudományos élet társadalmi szerepéről (ČSTK) - Megtartotta 31. ülését tegnap Prágában a Csehszlovák Tudományos Akadémia Elnöksége. Megtárgyalta az akadémia által azon feladatok konkretizálása terén követendő eljárást, amelyek a csehszlovák tudományos életre, hazánk gazdasági és szociális fejlesztése 1986-1990. évi és távlatilag 2000-ig terjedő időszakra szóló főbb irányaiból hárulnak. A tanácskozáson részt vett Josef Havlín, a CSKP KB titkára és Miloslav Dočkal, a CSKP KB osztályvezetője. Josef Ŕíman akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke részletesen elemezte azokat a feladatokat, amelyek az említett dokumentum tervezetéből az alapkutatásra hárulnak. Felszólalásában Josef Havlín elvtárs a csehszlovák tudományos élet társadalmi szerepével és teljesítőképességével szemben támasztott új igényekről szólt. Megállapította, hogy a párt vezetősége a tudományt és a tudományos- műszaki haladást teljesen törvényszerűen a további társadalmi fejlődés legfontosabb feltételének tekinti. Olyan irányvonal ez, amelyet a szocializmus építésének az elért foka támaszt alá. A 7. ötéves tervidőszak tapasztalatai bebizonyították, hogy a társadalmi fejlődés dinamikája egyre nagyobb mértékben befolyásolja az alapkutatást, amely a gyakorlat fontos területeire nézve is jelentős, például az atomenergetika, az automatizálás, a számítástechnika, az új anyagok kifejlesztése, a biotechnológia, az egészségvédelem számára. Emiatt is nagy gondot fordítunk arra, hogy minél jobban hozzájáruljunk a KGST-tagországok 2000-ig terjedő komplex tudományos-műszaki fejlesztési programjának megvalósításához. Ez a program minőségileg új lépést jelent, amely megsokszorozza erőinket, és Csehszlovákia további gazdasági és szociális fellendülésének új lehetőségeit nyitja meg. nap fogadta V. Olaf norvég király. Chňoupek elvtárs tolmácsolta Gustáv Husák köztársasági elnök üdvözletét, amit a király viszon- zott. Tájékoztatta öt Svenn Stray norvég külügyminiszterrel folytatott tárgyalásairól és ismertette Csehszlovákia állásfoglalásait a nemzetközi helyzetről, továbbá a szocialista országok kezdeményezéseit a leszerelés terén. A beszélgetés további része a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatokat érintette. Bohuslav Chňoupeket tegnap fogadta Albert Nordengen, a norvég főváros főpolgármestere is. A beszélgetés során kiemelte a két ország fővárosainak sikeres együttműködését. Bohuslav Chňoupek találkozott a norvég parlament külügyi bizottságának tagjaival is. A beszélgetés során megállapította, hogy a két ország parlamentjei közötti kapcsolatok jól fejlődnek és hogy Csehszlovákiának érdeke e kapcsolatok további bővítése. Kedvezően alakul a politikai párbeszéd és a kölcsönös kereskedelem, s fejlődnek a két ország közötti kulturális, iskolaügyi és tudományos kapcsolatok. A képviselőkkel folytatott beszélgetésen Chňoupek miniszter hangsúlyozta az enyhülési politika és az együttműködés szükségességét a béke és a kölcsönös biztonság feltételei között. Kifejezte reményét, hogy ez a politika érdeke a NATO-országok többségének is. „Jelképes jelentőségű az, hogy annak az országnak a népe, amely Nobel-díjat ítél oda a békéért, elutasítja külföldi katonai támaszpontok építését és atomfegyverzetek telepítését a területén és nem ért egyet a csillagháborúk programjával. Nagyra becsüljük Norvégiának ezt az állás- foglalását“ - mondotta. „Egyetlen államnak sincs kiváltsága arra, hogy csupán passzív megfigyelő és néző legyen. Az enyhülési folyamatban aktív szerepet játszanak a mi országaink is", hangsúlyozta végezetül Bohuslav Chňoupek. Végső búcsú Július Nemčík nemzeti művésztől (ČSTK) - Végső búcsút vettek tegnap Bratislavában Július Nemčík nemzeti művésztől, a Győzelmes Február Érdemrend és a Munka Érdemrend kitüntetettjétől, a kommunista művésztől, aki sokéves képzőművészeti munkásságával és elkötelezett kultúrpolitikai tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a csehszlovák szocialista kultúra fejlesztéséhez. A Szlovák Filharmónia termé- (Folytatás a 2. oldalon)