Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-10 / 8. szám, péntek
Szemléletváltást PÁLYAVÁLASZTÁSRÓL - DÖNTÉS ELŐTT Évről évre visszatérő fontos kérdés, hogy milyen pályát válasz- szon az alapiskolát befejező több tízezer tanuló. A elöntés fontosságát bizonyítja, hogy egyre több tájékoztató anyagot kapnak az alapiskolák pályaválasztással megbízott pedagógusai, akiktől joggal várható el, hogy az új információkat torzítások nélkül és a lehető leggyorsabban juttassák el a szülőkhöz. fgy feltehetőleg tudják, hogy ebben az iskolai évben mintegy 74 000 tanuló áll pályaválasztás előtt, s közülük megközelítőleg 12 ezernek gimnáziumban, 15 ezernek szakközépiskolában és 47 ezernek szakmunkásképző iskolában kellene folytatnia a tanulmányait. A keretszámok teljesítéséhez azonoan csak akkor járulhatunk hozzá sikeresen, ha az egyes alapiskolák pedagógusai mindent megtesznek, hogy az iskolájukból kimaradó 14 éves tanulók 17-18 százalékát gimnáziumban, 22-23 százalékát szakközépiskolában és mintegy 60 százalékát szakmunkásképző iskolában helyezzék el. Szeretném hangsúlyozni, hogy a tanulók pályairányítása csak akkor eredményes, ha átgondolt, rendszeres és tervszerű munkával sikerült mindhárom iskolatípus keretszámait teljesíteni. Csak az ilyen következetes hozzáállás lehet összhangban a társadalom elvárásaival, hiszen a népgazdaság tervszerű fejlesztéséhez szükséges személyi feltételek hosszabb távon csupán- akkor biztosíthatók, ha a keretszámokat évente teljesítjük. A társadalom a saját igényeinek megfelelő számú tanuló továbbtanulásához biztosítja a szükséges anyagi, személyi és tárgyi feltételeket, viszont elvárja a szülőktől, hogy egyéni érdekeik megfogalmazásakor azonosuljanak a társadalom szükségleteivel, vegyék figyelembe gyermekeik képességeit, érdeklődését és a továbbtanulási lehetőségeket; a pedagógusoktól pedig azt, győzzék meg a szülőket a társadalom igényeinek fontosságáról, és tegyék eredményessé a tanulók pályaválasztását. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy több iskolában nem értelmezik a pályaválasztást a valódi jelentőségének megfelelő feladatként. Erről tanúskodik többek között az a tény is, hogy a szülők egy része még ma sem érti a tízéves tankötelezettség lényegét, nem eléggé tájékozott a középiskolák egyes típusairól, nem ismeri a pályák igazi tartalmát és a továbbtanulási lehetőségeket. Az sem tekinthető a szülőkkel való sikeres együttműködésnek, ha az osztályfőnök, illetve a pályaválasztási felelős csak a 8. osztályos tanulók szüleivel veszi fel a kapcsolatot, és a szülői értekezleteken tájékoztatja őket a továbbtanulási lehetőségekről, majd a meggyőzés szándéka nélkül pusztán tudomásul veszi a szülő döntését. Az ilyen ,,együttműködés“ következménye, hogy például a gimnáziumokba az utóbbi években annyi tanuló sem jelentkezett, amennyit ez az iskolatípus felvehetne, viszont az egészség- ügyi, óvónői, közgazdasági szak- középiskolákba a többszörös túljelentkezés miatt gyakran még a kiváló tanulók sem kerülnek be. A nemzetiségi iskolákban a pályaválasztásnak politikai feladatként való értelmezésén kívül további jelentős szerepe is van: hozzá kell járulnia a párt nemzetiségi politikájának eredményes megvalósításához főleg azáltal, hogy elősegíti az egyes nemzetiségek műveltségi szintjében mutatkozó különbségek felszámolását. Ezért adta feladatul az SZSZK Oktatási Minisztériuma a magyar tanítási nyelvű alapiskolák igazgatóinak, hogy növeljék az érettségivel végződő középiskolákba jelentkező tanulók számát, és érjék el, hogy a 8. osztályból kimaradó tanulóknak mintegy 50 százaléka ezekbe a középiskolákba jelentkezzen. Biztosítaniuk kell azt is, hogy a jelentkezők tanulmányi szakok szerint megoszlása összhangban legyen a népgazdaság igényeivel, tárgyi, illetve nyelvi fel- készültségük, tudásszintjük pedig megfeleljen az adott középiskola követelményeinek. Itt említem meg, hogy a közelmúltban végzett iskolalátogatásaim ismét arról győztek meg: több magyar tanítási nyelvű alapiskolában továbbra sem lehetünk elégedettek a pedagógusok és a szülők hozzáállásával, pedig a pályaválasztásban elért eredmények napjainkban az iskolában végzett oktató-nevelő munka eredményességének egyik legfőbb mutatójává váltak, melyet legfelsőbb párt- és állami szerveink is figyelemmel kísérnek és rendszeresen értékelnek. A pedagógusok és a szülők részéről sajnos mindmáig nem következett be olyan mértékű szemléletváltás, amely biztosította volna, hogy az érettségivel végződő magyar tanítási nyelvű középiskolákban - főleg a gimnáziumokban és néhány szakközépiskolában - a keretszámokkal és a szlovákiai átlaggal összhangban levő tanulólétszámot érhessük el. Az ilyen szemlélet eredményezte, hogy a Losonci (Lučenec) Építőipari Szakközépiskolában az 1984/85ös és az 1985/86-os iskolai évben a tervezett két osztály helyett a rendkívül kevés jelentkező miatt csak egy magyar tanítási nyelvű osztályt lehetett nyitni az első évfolyamban, hogy a Losonci Mezőgazdasági Szakközépiskola magyar tanítási nyelvű első osztályába mindössze 12 tanuló jár és a legtöbb gimnáziumban a tanulók száma egy-egy osztályban alig éri el a 20-22-t, míg a szlovákiai átlag meghaladja a 28-at. A továbbtanulási lehetőségek könnyelmű kezeléséről tanúskodik, hogy több iskolában továbbra sem igyekeznek meggyőzni a szülőket arról: a gimnáziumok amellett, hogy a tehetséges, kiváló és jó elömenetelű tanulókat olyan szintű ismeretekkel vértezik fel, amelyeknek birtokában eredményesen folytathatják tanulmányaikat a főiskolán, megfelelő szakképesítést is adnak tanulóiknak. Nem érthetünk egyet azzal a gyakorlattal, mely szerint a pályaválasztási felelősök és az osztályfőnökök egy része a szakközépiskolák közül csak a legismertebbeket javasolja a tanulóknak, valamint azzal sem, ha a jó elömenetelű tanulókat az érettségivel végződő 4-éves tanulmányi szakok helyett a könnyebb elhelyezést biztosító és a szülök meggyőzését sem igénylő 3-éves képzési szakokra irányítja. Ez a gyakorlat ugyanis kihatással lehet az egész oktatónevelő munka színvonalára, igényességére és eredményességére, hiszen középszerűségre szoktatja a pedagógust, de a tanulót is, emellett a pályaválasztásban nem teszi szükségessé a rendszeres együttműködést a szülőkkel. Ezekben az esetekben ugyanis a pedagógus és a szülő érdeke - ha más-más okból is - rendszerint közel áll egymáshoz, az iskola valódi érdekeitől és a társadalom igényeitől viszont túlságosan is eltávolodik. Fontosnak tartom, hogy a még hátralevő napokat is használjuk ki jelenlegi döntésünk helyességének felülvizsgálására és a téves beidegződések felszámolására. Segítsünk gyermekeinknek, tanítványainknak, hogy a jól választott pályán legyen lehetőségük képességeik minél teljesebb kibontakoztatására, a valódi érvényesülésre. Tudatosítsuk újra, hogy át nem gondolt döntéseinkkel oktatásügyünknek sem lehetünk hasznára. DR. FIBI SÁNDOR, az SZSZK Oktatási Minisztériuma nemzetiségi iskolák osztályának munkatársa Demcsák Ottó és Ladányi Andrea a Mechanikus kertben (Sipos Géza felvétele) Fényt és meleget Hazánkban vendégszerepeit a Győri Balett Rég várt vendég köszöntött be hozzánk december közepén: Európa egyik legjobb táncszínháza, Markó Iván immár világhírű együttese, a Győri Balett. Bratislavai és prágai fellépéseiket akkora ovációval fogadta a közönség, amekkorára még egyszer sem volt példa az elmúlt években. Sem a franciák, sem a flamandok, sem a kubaiak, sem a bécsiek, sem mások nem arattak akkora sikert hazánkban, mint ,,a Nap szerettei“, akik fényt és meleget hoztak művészetükkel, s újra meggyőztek a vágy, a szenvedély, a szerelem ősi, elpusztíthatatlan erejéről, s bár modern formanyelven szóltak hozzánk, táncdrámáik egytől egyig szíven találtak bennünket. A Nap szerettei (zene: Carl Orff) 1979-ben készült; ez volt az együttes legelső előadásának nyitódarabja, amelyen azóta sem fogott ki az idó. A kitartás, a csakazértis himnusza ez a kompozíció, egy emberi közösség öntudatra ébredésének, sorsvállalásának, jövőbe vetett hitének csodálatos freskója, amelyen minden arc, minden szempárama- dáchi gondolatot sugallja: „ember küzdj és bízva bízzál“. Bízz, ha nehéz is az út, még ha olykor értelmetlennek tűnik is, bízz, mert megállni nem szabad - hirdeti Markó, s a Nap, az éltető elem ott izzik az öntudatlanságból és önfeledt- ségból kilépő fiatalok maréknyi csoportja felett, amely ha kemény Magasabb színvonalra Beszélgetés Múltról, jelenről, a művészi pálya távlatairól leginkább azok a művészek vallanak szívesen, akik eddigi életük során valami maradandót már létrehoztak A szlovákiai zenei élet egyik kiválósága Bystrík Režucha, a Szlovák Filharmónia vezetókarmeste- re Annak idején a zongora bűvölte el, ezért gimnáziumi tanulmányai mellett intenzíven tanult zenét. Az érettségi után 1953-ban Rajter Lajos osztályába járt a bratislavai Zeneművészeti Főiskola karmesteri tanszakán. Közben egy ideig Lipcsében folytatta tanulmányait, majd 1959-ben Bratislavában szerzett karmesteri diplomát. Első munkahelye a Csehszlovák Rádió Szimfonikus zenekara volt, ahonnan 1968-ban a Kassán (Košice) megalakult Állami Filharmónia élére került 1980-tól a Szlovák Filharmónia karmestere, majd 1984 óta veze- tókarmesterként tevékenykedik.- Sokak szerint a karmesteri pálca varázserejúvé válik a karmester kezében. Hogyan vélekedik erről?- Odáig nehéz és rendszeres tanulás, önművelés vezet. A pályafutásom során Ausztrálián kívül valamennyi földrészen jártam. A külföldi útjaim során szerzett tapasztalataimat ma itthon hasznosítom. A „varázserő“ pedig Bystrík Režucha érdemes művésszel csak a munka árán lesz olyanná, amilyennek a közönség látja és hallja.- Milyenek a tervei a Szlovák Filharmónia vezetókarmestere- ként?- A zenekarnak országos viszonyításban jó alapjai vannak, aminek létrehozásában elsősorban Václav Talichnak és Rajter Lajosnak vannak nagy érdemei. Az ó munkásságuk a kiváló minőség biztosítéka. Az európai szocialista, zenekultúrában tekintve is előkelő helyet foglal el az együttes. Csupán egyetlen tényt: a nemrég elhunyt Ferencsik János szívesen vezényelte a zenekart és több hanglemezfelvételt is készített vele. Nagyra értékelte előadásmódjának tisztaságát. Viszonylag új megbízatásomban erre a jó alapra kell építenem. Václav Talich szavaihoz szeretnék hű lenni, aki a Szlovák Filharmónia megalakulásakor a következőket mondta: „Többet, egyre tökéletesebbet keresnénk. De minél közelebb jutunk a tökéletesség határához, annál inkább érezzük majd, hogy mily messze van.“ Ezért szeretném az együttest még magasabb színvonalra emelni.- Közönség nélkül aligha lehet meg egy zenekar. Mi a véleménye a mostani, a fiatal közönségről? Amikor azt állítjuk, hogy a mai fiatalság érdeklődése felszínes, a hibát magunkban kell keresnünk. Minimumra csökkentettük az esztétikai nevelést. Ez kihat az erkölcsi nevelésre is, így hosz- szabb távon a fiatalok emberi arculatát is megváltoztatja. Ezen mindenképpen javítani kellene. Nem vagyok pesszimista, mert hiszem: mindig lesznek komolyzenét kedvelő fiatalok, akik a jó és értékes zenét igénylik majd. Ezért mi is sokat akarunk tenni. Az ifjúságnak szánt hangversenyeinken ebben az évadban többek között Haydn, Mozart, Csajkovszkij, Brahms műveivel ismerkedhetnek meg. Pedagógusi gyakorlatom igazolja, hogy a fiatalok zenei műveltsége, felkészültsége egyre magasabb színvonalú.- Van önnek kedvenc műfaja, szeretett zeneszerzője?- Fiatalabb koromban voltak. Minél gazdagabb tapasztalatokkal rendelkezem, minél több élményt, tudást szerzek, annál inkább kitágul a látóhatárom. Van jó zene, de van rossz is, amely nem ad semmilyen élményt a hallgatójának. A zeneszerző lehetőségei behatároltak, de az előadóművészé szinte kimeríthetetlenek. A jó zenét minden zeneszerzőtől érdemes meghallgatni, ha azt az előadóművész értően, tehetségesen játssza el.- Mint előadóművésznek teljesülnek a vágyai?- Igen is, nem is. Más helyzet az, amikor fiatal korában az ember a hátsó sorokban szívszorongva hallgatja a zenét, élvezi a muzsika varázsát, és megint más, amikor maga áll ki a zenekar elé, hogy vezényeljen. Ez utóbbi esetben mindent kell tudnia, amit a zenészek tudnak a zenekarban, mert csak így teremthetik meg az egységet. Egy-egy zenekari tag jól megtanulja a „szerepét“, de a karmesternek kell mindezeket összehangoltan megszólaltatnia. Ez pedig nagyon idegfeszító munka, éppen ezért nem is lehet órák alatt megtanulni. Ehhez évek kellenek. Az eredményről pedig a közönség mond véleményt.- Köszönöm a beszélgetést. SZÁDVÁRI JÓZSEF küzdelmek árán is, de kiharcolja az emberhez méltó életet. A Nap szerettei tehát, akárcsak a többi Markó-balett, rólunk szól. Rólunk, az érző-szenvedó-szeretó-tépelő- dó emberről, aki lerázza magáról a konvenciók nyűgét. S mivel a táncosok kivétel nélkül hittel és fanatikus odaadással lépnek színpadra, a néző minden arcrezzenésüket komolyan veszi. A Győri Balett tagjai nemcsak a testükkel, a tekintetükkel is beszélnek. A lemeztelenített színpadkép és a visszafogott világítás is csak - arra hívja fel a figyelmünket, hogy az izmok játékát az érzelmek szabályozzák. Az, hogy itt minden mozdulatot valamilyen gondolat kísér. Hogy a kettő elválaszthatatlan egymástól. Hogy a néző bármelyik táncossal együtt tud érezni, hisz a hatásos elemekkel együtt szuggesztív arcokat lát. Meleg napfény helyett neonok hűvös világosságában fürdenek Schmidt, Spoerri és Szabados György zenéje nyomán született Mechanikus kert emberei, akik egy „megmért-megméretett és könnyűnek találtatott“ világban keresik az egymáshoz vezető utat, hogy ne akadjon el a hang, ne fagyjon meg a szó, s ne gépiesed- jen el a mozdulat. Talán épp az utolsó pillanatban találnak egymásra ezek a párok - nem így Trisztán és Izolda, akik csak azért rebbennek szét egy pillanatra, hogy a következő percben még szorosabban ölelhessék át egymást. Itt is, ott is egyszerű kosztümök, egyszerű eszközök - előbb néhány jégkék, aztán egy tűzpiros lepel, amely alatt lobog a szenvedély és lángol a szerelem. Feketébe öltözött, ösztöneiket leplező férfiak és nők, köztük - mintegy ellentétként - testszínű trikóban a Vágy: Ladányi Andrea, a Bolero főszereplője. Az 1983 decemberében született kompozíció Markó Iván egyik legizgalmasabb alkotása. Vad, hirtelen feltörő érzékiség, határtalan szenvedély, már-már emberfeletti erő lakozik ebben a lányban. Ó maga a Vágy, a lüktető-tomboló extázis, amely ott ég minden porcikájában, amely egymás karjaiba hajtja-űzi, a férfit és a nőt, amely nem ismer gátakat-gátlásokat ember és ember között és utat nyit a szabad, csillapíthatatlan érzelmeknek. Démoni figura ez a Vágy - mérhetetlen ereje, amellyel könnyűszerrel leszedi lábukról az állig beöltözött párokat, ahogy Ravel spanyolos- hangulatot árasztó zenéjére fokozatosan elhatalmasodik rajtuk és „a csúcsra“ kergeti őket, az nem egy estére, hanem egy egész életre szóló élmény. Akárcsak a zárókép, amelyben a Vágy - teljesítve funkcióját - a mindenen túl felemészti önmagát. Ladányi Andrea közel húsz perces tánca maga a színpadi tökély. Amit táncosként és színészként összevetve nyújt, az páratlan teljesítmény napjaink táncművészeiében. SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 6 1986. I. 10.
