Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-09 / 7. szám, csütörtök
Ne csak az iskola ügye legyen EREDMÉNYEKRŐL, GONDOKRÓL A BÁTKAI PEDAGÓGUSOKKAL Szép és korszerű, de a körzetesítés és az átlagosnál jóval nagyobb gyermekáldás következtében egyre szükebbnek bizonyul a Bátkai Alapiskola. A tizenöt tantermes épületben máris 19 osztály tanulói szoronganak, s ha ez így megy tovább, a Balog-völgy legnagyobb iskolájában is be kell vezetni a kétváltásos tanítást. A magyar tagozat 339 növendéke közül 190 cigányszármazású, nagyrészt hátrányos helyzetű gyerek, s ez eleve meghatározza az oktatómunka jellegét.- Ami a nevelömunka színvonalát, gyermekeink tanulmányi eredményeit illeti, nincs különösebb dicsekedni valónk - mondotta Tokár Zoltán, az iskola igazgatóhelyettese hiszen mind a tanulmányi előmenetelt, mind pedig a hiányzásokat tekintve a legrosz- szabbak közé tartozunk a járásban. Mielőtt azonban az elmondottakból bárki is levonná a következtetéseket, el kell mondanom, hogy belső használatra végeztünk egy kimutatást; eszerint a már említett hátrányos helyzetű gyerekek nélkül iskolánk magyar tagozatának kitűnő tanulmányi átlaga lenne. Nem panaszként mondom, de roppant nehéz pedagógusaink helyzete, hiszen figyelmüket, energiájukat legtöbbször nem a nevelómunkára, hanem a zavaró körülmények elhárítására fordítják. A tanulók egy része, sajnos, rendszertelenül, úgy is mondhatnám, csak néhanapján jár iskolába, s még a viszonylag keveset mulasztó tanulók esetében sem számíthatunk a családra mint segítő partnerre a nevelésben. Különösen az 1—4. osztályokban gyakoriak a hiányzások, de nem sokkal jobb a végzős, vagy túlkoros tanulók iskolalátogatása sem. Már az idei iskolaévben négy szülő kerek perec bejelentette, hogy gyerekei a továbbiakban nem jönnek iskolába. A múltban számos esetben megpróbálkoztunk a családok látogatásával, a meggyőzéssel. ígéretet ugyan csaknem minden esetben kaptunk a javulásra, de a helyzet nem sokat változott. Marad tehát a másik lehetőség, a nemzeti bizottságokkal való együttműködés, végső esetben a hatósági kényszer. Tapasztalataink e téren is felemásak; amíg például Nagybalogon (Veľký Blh) vagy Bátkában konkrét eredménye volt a hatósági szigornak, Uzapanyiton (Uzovská Panica) és Radnóton (Radnovce) vajmi keveset tettek a nemzeti bizottságok illetékesei a helyzet javítása érdekében. Persze ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a cigányság élet- körülményei, kulturális fejlettsége sem azonos szintű, ezek évszázadokon keresztül alakultak olyanokká, amilyenek, s ezen sem mi, sem a helyi vezetők nem tudnak máról holnapra látványosan változtatni. Az említett két községben például arra hivatkoznak, hogy a legtöbb esetben sokgyerekes családokról van szó, melyekben például a gyermeksegély-megvo- nás csak csökkentené az amúgy sem túl magas életszínvonalat. Ezt az érvet mi nem tudjuk elfogadni, mert azt tapasztaltuk, ahol a kérdés megoldásában következetesek maradtak a községek vezetői, ott nem maradtak el az eredmények sem. Több család másik nagy átka az alkoholizmus. Gyakran megtörténik (legtöbbször fizetésnapok után), hogy a szülők két-három napon át is italoznak, ilyenkor az apró gyerekek ellátásáról a nagyobbak gondoskodnak, s a házi munkán kívül nem egyszer még az istállókban is ók etetnek, itatnak szüleik helyett. E téren viszont a munkáltató felelősségét is hangsúlyoznám, hogy eltűri dolgozóinak hiányzását, s a gyermekmunkát. Persze, jól tudjuk, sokszor maguk a zootechnikusok is kiszolgáltatott helyzetben vannak. Éppen ezért minden érdekeltnek, minden illetékesnek egyszer asztalhoz kellene ülnie, s közös erővel talán meg lehetne oldani a gondokat.- A sürgős összefogásra annál is inkább szükség van - kapcsolódik beszélgetésünkbe Boros László testnevelő szakos tanár, az iskola pályaválasztási felelőse mert egyre nehezebben tudunk eleget tenni a követelményeknek, a népgazdasági elvárásoknak. Az még hagyján, hogy az idén sem tudjuk teljesíteni a gimnáziumok, szakközépiskolák igényeit, s nem érjük el a 26 százalékos továbbtanulási arányt, hiszen 32 nyolcadikosunk közül előreláthatólag csak kilencen jelentkeznek középiskolákba, s nem valószínű, hogy valamennyiüket felveszik. Az viszont már elgondolkoztató, hogy egyre nagyobb gondot okoz a szakmunkásképzőkbe való felvételük. Az iskolába jelenleg nem kevesebb, mint húsz túlkoros tanuló jár, akiknek elhelyezése fölöttébb gonddal jár, hiszen többségükben nem is hetedikesekről vagy hatodikosokról van szó... A tizenöt, tizenhat évesek romboló hatással vannak az alsóbb osztályok közösségeire, a jelenlegi koncepció szerint azonban nem tudunk semmit tenni érdekükben. Egyébként, ami a kiemelt nép- gazdasági ágazatok igényeit illeti, ezeknek - a bányaipar kivételével - eleget teszünk, s reméljük, a jövőben sem lesznek gondjaink. Beszélgetésünk ezután a szakköri munkára terelődött. Vendéglátóim megállapították, hogy az évenként indított 11-12 szakkörben közepes szintű munka folyik, ami azért rávilágít az oktatómunka javításának szükségességére is. A feltételek ugyanis nem rosszak. A helybeli állami gazdaság például gépekkel, s egyéb berendezésekkel segíti az iskolai tangazdaságot. Korszerű tornaterem és sportpálya is rendelkezésükre áll, ám kihasználtságuk nem megfelelő. Pedig - véleményük szerint - éppen a szakköri tevékenység az a terület, ahol nem lehet hátrányos helyzetről beszélni, sőt a tapasztalatok szerint a zene, a tánc, a kézimunka vagy a sport kifejezetten érdekli a hátrányos kategóriába sorolt családok gyermekeit, s nem egy esetben elősegíti felemelkedésüket. S végül is ez lenne az iskola egyik fő feladata. HACSI ATTILA A mosti új színház épülete. Előtérben Rudolf Felzmann rendező, (balról) Ivó Klimeššel, a színház tervezőjével beszélget (ČSTK-felvétel) Új város, új színház Az észak-csehországi Most városa az elmúlt évtizedekben többször került a nyilvánosság figyelmének előterébe. A határvidéki városban, 15 méterre a földfelszín alatt, óriási, mintegy százmillió tonnányi barnaszénlelőhelyre bukkantak. Ennek következtében ezt a határ menti várost az évek során lebontották, s a mostiak a régi városmagtól nem messze, korszerű, új lakónegyedekbe költöztek. Szén volt a mosti Dolgozók Színháza alatt is. A régi színház- épület 1979 decemberében zárta be kapuit, s hat éven át ideiglenes helyiségben, kisebb színpadon folytatta munkáját a színház társulata, várva a megígért új színház- épületre - az új Most központjában. Amíg a régi város egyik műemléképületét, a késő gótikus plébániatemplomot nagy gonddal, szinte az ország-vilá^ figyelmének közepette, vagy 850 méterrel „arrébb tolták“, a színházépület ilyen „kegyben“ nem részesülhetett, egyszerűen azért, mert ez sem művészeti értéke, sem pedig szilárdsága szempontjából nem volt célszerű. A művelődéstörténeti értékek megmentésével párhuzamosan új kulturális létesítmények felépítésén is serényen dolgoztak az új Most építői, (gy 1985. november 8-án a mosti Dolgozók Színházának társulata már teljesen új színházépületben tarthatta legújabb előadását. Az új színházban Karéi Čapek Fehér kór című darabjával kezdték a munkát. írni tanítunk Gyermekkorunk izgalmas eseményei közé tartozott, ha a kicsi faluba levelet hozott a posta a távoli városokból, azoktól, akik elszakadtak a családtól, a hazai rögtől, a gömöri tájtól. Borítékba zárt üzenetüket sokáig forgattuk, nézegettük. Ha hosszú, szálkás betűk ágaskodtak a borítékon, tudtuk, hogy Zoli bátyánk irta, ha a gyöngybetűk fegyelmezetten sorakoztak, nagynénénk féltő intelmei jutottak el hozzánk hegyeken-völgyeken át. Az volt a rend, hogy a levelet csak a nagyapa bonthatta fel, ó is olvasta el, s mi áhítattal hallgattuk, mi újság van arrafelé, kinek, hogy megy a sora, mi minden esett meg velük abban az irdatlan messzeségben. Volt aztán olyan levél is, amelyet nagyapa sokáig forgatott, aztán felbontatlanul, morgolódva félretett.- Az a Pali is csak kárjában tanult. Mire való neki a doktorátus, ha egy igét nem tud tisztességesen leírni! Majd elolvassa este apátok, ha a mezőről hazajön. Ez régi-régi emlék, de tapasztalataim szerint ma is megeshetne. Mostanság is gyakori, hogy egyetemista gyermekük levelét inkább megfejtik, semmint elolvassák az aggódó szülők. Nem azért, mert gyermekük hanyag vagy tiszteletlen, sokkal inkább azért, mert nem rögződött benne kellő mértékben és elég mélyen az a sok finom mozdulatrészlet, ami a gyors, de könnyen olvasható íráshoz kell. Az íráskészség nem automatizálódott. Pedig a mai fiataloknak - akár brigádveze- tök egy üzemben, akár traktorosok egy szövetkezetben, akár egyetemi hallgatók - rengeteg ímivalójuk van. Naponta ki kell tölteni a nyilvántartási lapokat, az anyagellátási vagy gazdálkodási naplót, jegyzetelni kell az előadásokon - írni kell. Mindez fejlett íráskészség, kialakult írástechnika és könnyen visszaolvasható egyéni kézírás nélkül elképzelhetetlen. Nem nehéz belátni tehát, milyen fontos mozzanata az iskolai oktató-nevelő munkának az a hét félóra, amelyet az alapiskola 2. és 3. osztályában előír a tanterv. A pedagógusok tisztában vannak a feladat jelentőségével és nagy gondot fordítanak az írástanításra. A gyermekek kézírása mégis sok kívánnivalót hagy maga után. Talán ha a család és az iskola ezen a területen is közösen gondolná végig és összehangolná a tennivalókat, javulna a helyzet. Nem arról van szó, hogy otthon tanítsuk meg írni a gyermeket. Ezt a munkát nagyon lelkiismeretesen elvégzik a pedagógusok. A gyermekek írásteljesítményével kapcsolatos elvárások ismeretére, a kedvező otthoni körülmények megteremtésére viszont nagy szükség lenne. Jó, ha a szülő tudja, milyen munkát végez a gyermeke és milyen a munkájának a minősége. Az efféle együttmunkálkodásnak gyermekeink látnák hasznát. Tekintsük tehát végig - a teljesség igénye nélkül - az írástanítás mai helyzetét, tennivalóit és problémáit, valamint a nehézségek megoldásának lehetséges módját. Az információközlés gépesítése, technikai színvonalának tökéletesedése befolyásolja az iskolai munkát és hatása minden tantárgyban kimutatható. Az új program szerint az írást csak az 1. osztályban tanítjuk az anyanyelvi nevelés részterületeként. Az alapiskola 2. és 3. osztályában már önálló tantárgy, de a 4. osztályban - s természetesen a felső tagozaton - már nem tanítjuk. A kézírással szemben ma háromféle követelményt támaszt az iskola. A gyermek írásának elsősorban könnyen olvashatónak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy a betüformákat pontosan ki kell írni, így a betűket könnyen meg lehet egymástól különböztetni. Az ékezeteket és az írásjeleket is ki kell rakni. Ügyeljünk arra is, hogy gyermekeink pontosan megtartsák a betű - és szóközöket. Olvashatóság szempontjából a betű alaki jellemzői a legfontosabbak, mivel a betű alakja - a szabályos betűforma és az előírt kapcsolás - határozza meg az olvashatóságot. Nagyon fontos lenne tehát, hogy a szülő együttműködjön a tanítóval. A pedagógus ismeri a normalizált betúfor- mákat, ezeket gyakoroltatja be tanítványaival és meg is követeli használatukat. Olvashatóság szempontjából fontos a betűk felismerhetősége, de a számjegyek felismerhetősége még fontosabb. Ha a gyakorlatban előfordul, hogy egy-egy eltorzított betűalakot nem tudunk elolvasni, a szövegösszefüggésből a betű pontosan rekonstruálható., Az eltorzított számjegy esetében ez lehetetlen és a tévedésnek a gyakorlati életben beláthatatlan következményei lehetnek. A második követelmény az írás folyamatossága. Ez azt jelenti, hogy az író kisgyermeket rászoktatjuk, ne vegye fel a kezét minden betű leírása után. Ha a szó rövid - kevés betűből áll - szokja meg, hogy csak a szó leírása után rakja ki az ékezeteket. A hosszabb szavak esetében a 2. osztályban írjon le egymás után 5-6 betűt, és csak ezt követően vegye fel a kezét, térjen vissza az első betűre, s rakja ki a szükséges ékezeteket, illetve írásjeleket. A folyamatos írás begyakorlása a 3. osztály feladata. Oda kell azonban figyelnünk a felsőbb osztályba járó gyermekek munkájára is, mert a rendetlen, kusza, nehezen olvasható írás rendszerint azoknál a gyermekeknél alakul ki, akik minden betű leírása után felkapják a kezüket. A harmadik követelmény a tetszetősség. Az írás tetszetőssége az írásesztétika egyik alapelve. Különös, de tény, hogy a jól olvasható betű nem minden esetben tetszetős, és fordítva, a mutatós írás esetenként alig olvasható. A ma használatos, oválisra alapozott, 70-72 fokos dólésszögú betüformákat 1932- ben hagyta jóvá a Csehszlovák Tudományos Akadémia illetékes bizottsága. Azóta lényeges formai változtatásokra nem került sor, de a betűformák egyre karcsúbbak lettek. Ma a gyermekekkel karcsú íveket, hurkokat, oválisokat íratunk. Nemcsak azért, mert a karcsúbb betű- forma esztétikusabb, azért is, mert lendületesebben és gyorsabban írható, mint a gömbölyű, illetve a kerek betűk. Az írás tanítással foglalkozva nem kerülhetjük meg az egészségvédelmi szabályok kérdéskörét sem, de erről majd más alkalommal szólunk. TÖRÖK ZSUZSANNA A színház az új helyen felépült Most központjában, más fontos középületekkel övezve valóban szép épület. A szabálytalan hatszög alakú 60x60 méternyi területen emelkedő színházat Ivó Kli- meš ostravai építészmérnök tervezte, a kivitelezést az ostravai Stavoprojekt tervezóvállalat dokumentációi alapján a humennéi Chemkostav építóvállalat végezte. A színházépület magán viseli korunk jegyeit: mind az új anyagok, díszítő elemek, mind pedig a legkorszerűbb színháztechnika szempontjából. A világítótestek és a csillárok a Nový Bor-i üveggyárból valók, a kézzel szőtt függöny a Valašské Meziŕíčí-i Iparművészeti Központ dolgozóinak hozzáértéséről tanúskodik. Az 500 férőhelyes nézőtér minden helyéről jól követhető az előadás. A színház tágas, kétszintes előcsarnoka kamara jellegű irodalmi vagy zenésirodalmi műsorok, matinék rendezésére is alkalmas. Az előcsarnokban az előadás megkezdése után az esetleges későnjövók ipari televízió képernyőjéről kísérhetik az előadást, míg a felvonás szünetében elfoglalhatják helyüket. Nem feledkeztek meg a mozgás- sérült látogatókról sem. Az előcsarnokból tolókocsijukkal egy speciális felvonón juthatnak be a nézőtérre. A trapéz alakú színpad elől 31 méter széles, hátul 16 méterre szűkül. Természetesen itt is a legkorszerűbb színpadtechnika áll a rendezés, a színészek rendelkezésére. Az egész épület légkondicionált. A művészek és a színház minden alkalmazottjának legnagyobb örömére az öltözők, a szociális berendezések, a műszaki bázis, a kelléktár, a pihenőszobák, a színészklub és a színházigazgatóság helyiségei szépek, tágasak és célszerűek. Mindez hozzátartozik a színház olajozott, zavartalan működéséhez. A klimatizációs berendezés felszerelésében részt vett a zágrábi Monter vállalat, a színpadi technikát egy varsói, illetve egy gdaňski vállalat tervezte. A mosti színjátszás történetében tehát új fejezet kezdődött. Az említett Capek-mű után novemberben színre vitték Gorin Szomorú történet című komédiáját. A színház további terveiről az igazgató, Jaromír Šnajdr így nyilatkozott:- Jelenlegi 32 tagú társulatunkkal évente nyolc darab bemutatását tervezzük. Az idei szezonban bemutatjuk Radoev bolgár drámaíró Bivaly című darabját. Ismét színre visszük Weich és Voskovec Felszabadult Színházának műsorából a ritkábban játszott öszvér és árnyék című vígjátékot. Tervbe vettük Shakespeare Szeget szeggel című komédiájának bemutatását - új cseh fordításban. Gyermekek számára, saját feldolgozásban mutatjuk be Gerald Durell meséjét, a Beszélő csomagot. Idényünket Thornton Wilder amerikai író ismert művével, A mi kis városunkkal zárjuk. A következő idény dramaturgiai tervét a társulat létszámának emelése után határozzuk meg pontosan. Élni szeretnénk az új színház, a korszerű színpad nyújtotta lehetőségekkel. Mindenesetre fő célunk az, hogy városunk más kulturális létesítményeivel együtt, hozzásegítsük az embereket ahhoz, hogy az új helyen mielőbb otthon érezzék magukat... SOMOGYI MÁTYÁS ÚJ SZÚ 6 1986. I. 9.
