Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-31 / 26. szám, péntek
Ördög és pokol! A Matesz Thália Színpadának ősbemutatója után Ellentétek festője KONDOR BÉLA PRÁGAI KIÁLLÍTÁSA A modern képzőművészet prágai szerelmeseit két jelentős esemény hozta lázba a közelmúltban. A Nemzeti Galéria kiállítótermeiben kapott helyet kilenc alkotás a New York-i Modern Művészet Múzeumának anyagából, valamint az a XX. századi spanyol festészetből összeállított tárlat, amelyen Salvador Dali és Joan Miró festményei is láthatók. Ez utóbbi szomszédságában, a Városi Könyvtár épületének kiállítótermében kapott helyet Kondor Béla önálló tárlata, amely - habozás nélkül mondható - nemcsak a magyar kultúra napjainak egyik legrangosabb eseménye volt, hanem művészi igényességében és a kiállított anyag gazdagságában az említett két tárlattal egyenrangú, sőt azokat bizonyos szempontból meghaladó, nagy érdeklődést kiváltó reprezentatív képzőművészeti csemege is. Kondor Béla művészetével immár másodízben találkozhatott a cseh közönség; az 1984-es kamarakiállítást követően ezúttal egy, teljességre törekvő, mintegy 170 műből álló tárlatot láthattunk. Ezen mit sem változtat, hogy hiányzott néhány híres, rendkívül értékes Kondor-alkotás (például a Szent Margit legendája vagy a Szentek bevonulása a városba). Bár fárasztónak tűnhet föl a 170 kép megtekintése, amint sokan mondták is a bőség láttán, de Kondor művészetének megközelítéséhez semmiképpen sem elegendő egyszer végigsétálnunk a termen. Nem véletlen, hogy még a magyar művészettörténetből is mindmáig hiányzik az egységes Kondor-kép, noha számos lelkes és értő művészettörténész, író, barát igyekszik ezt a képet összeállítani. E bonyolult feladatot Kondor ironikus, önironikus, s gyakran a művészettörténészeket is szándékosan félrevezető utalásai mellett az a legendakoszorú is nehezíti, melyet művészete köré egy időben - az elhallgatás, illetve a mellőzés következményeként - a köztudat font. Mint minden igazi művészet, az övé is új árnyalatokkal, felismerésekkel teljesedik az időben. Ezért helyeselhető tehát jelen esetben a bőség, amely által lehetőség nyílik a kon- dori életművet át- meg átszövő utalások, motívumok árnyaltabb értelmezésére. S amint a költő- barát, Pilinszky János költészetében az egyszavas utalások idézik Kondor Béla: Darázskirály a művészi élmény - a vers - hátterében az életművet, annak egy részét vagy egy-egy konkrét költeményt, hasonlóan Kondor is, visz- sza-visszatérő motívumaival, egy öntörvényű, csak az életmű egészéből megközelíthető motívum- rendszert, sajátságos metanyelvet teremt. E sajátos motívumvilág fő forrása nála is a bibliai mítoszok világa és a történelem. Szimbólumrendszerébe mindenekelőtt az általános bölcsességek, tapasztalatok, tanítások és példázatok ágyazódnak, konkrét történelmi korban konfrontálódnak az adott kor emberének életével, érzésvilágával, tapasztalataival. A konfrontáció eredménye nemcsak profanizáló (ördögszárnyú angyalok, micisap- kás szenteket ábrázoló ikonok, meztelen Mária stb.), hanem egyben az embert, ha úgy tetszik az emberi küzdést dicsőítő is. Kondor Béla művészetének világa kettős, olykor ellentétes érzések, jelenségek tükre. A Darázskirály óvó-ragadozó kezeitől, az emberiségért magányban szenvedő emberen keresztül a repülés csodás, de a pusztulást is magába rejtő lehetőségéig számtalan példát idézhetnénk. Mert a világ- egy másik költő-barát, Nagy László szavaival- „kondori“. E világgal nézett szembe kegyetlen őszinteséggel, nyitottsággal és érzékenységgel Kondor Béla. S részben ennek a világnak lett „áldozata“ életműve is, amely a hatvanas évek néhány kivételétől eltekintve (Munkácsy-díj, könyvillusztrációk, az auschwitzi lágermúzeumban festett három kép stb.), csak halála után, a hetvenes években nyerte el az őt megillető társadalmi elismerést. Szinte „életével illusztrálta“ a grafikát megújító Dózsa-sorozatának egyik darabját, az így jár minden prófétát. E társadalmi adósság törlesztésének része volt a prágai kiállítás is. GÁL JENŐ A győzelem stratégiája Jegyzetek a szovjet tévésorozatról A tavalyi Arany Prága nemzetközi televíziós fesztiválon, a háborús tematikájú müvek kategóriájában A győzelem stratégiája című szovjet tévésorozat nyerte el a Prágai orgona díjat. A népes alkotógárda által készített sorozatot ezután hamarosan, tehát még a felszabadulás 40. évfordulójának esztendejében, műsorára tűzte a Csehszlovák Televízió, így tizenhét héten át alkalmunk nyílott arra, hogy egy újabb formában ismerkedjünk meg a második világháború és a nagy honvédő háború eseményeivel, döntő szakaszaival, katonákkal, hadvezérekkel, diplomatákkal stb. A sorozat eredetileg tizenöt részes volt, Berlin elfoglalásával és Prága felszabadulásával ért véget, a szovjet nézők kérésére azonban az alkotók folytatták a munkát, további két rész készült el, a csendes-óceáni harcokról, valamint a szovjet hadsereg szerepéről, melyet a japán militarizmus leverésében játszott. Az új év első napjaiban fejeződött be a közvetítése ennek a nagyszabású műnek, melyet a szovjet központi televízió Ekran alkotócsoportja hozott létre, fődramaturgja és az egész sorozat egy:K kezdeményezője Galina Mi- hajlovna Sergova volt, akinek a nevével találkozhattunk már a korábbi hasonló vállalkozás, a Roman Karmen rendezte A nagy honvédő háború című tévéeposz készítői között. A sorozat címe - A győzelem stratégiája - és alcíme - Emlékek, dokumentumok, krónikák - már eleve utalnak a tartalomra, egyúttal a megközelítés módjára. A második világháború eseményeinek bemutatásában fő szempontként nem csupán az időrend, a legfontosabb tények, döntő mozzanatok játszottak szerepet; a sorozat alkotói a háború egyes szakaszai, csatái közötti belső folytonosság , feltárására és ábrázolására is törekedtek, beleértve természetesen azokat a stratégiai lépéseket, melyek révén lehetővé vált a német fasizmus és a japán militarizmus legyőzése. Tehát nem csupán az események rekonstruálása volt ä cél, hanem a stratégiai lépések, a politikai, gazdasági, diplomáciai, katonai összefüggések és természetesen a harcok bemutatása is. Mindehhez elsősorban három alapvető irányból közelítettek: nemzetközi helyzet; a legfontosabb frontszakaszokon zajló események, nem feledkezve meg az áldozatokról sem; az egyszerű emberek élete és hősi küzdelme a csatatereken és a hátországban. Lépésről lépésre követték nyomon azokat a diplomáciai, politikai és katonai műveleteket, amelyekről a katonáknak sokszor tudomásuk sem volt, jóllehet tisztában voltak küldetésükkel: megvédeni a hazát, a békét, akár a saját életük feláldozásával is. Az alkotók igaz képet rajzoltak a második front megnyitásának késleltetéséről, a Szovjetunió nyugati szövetségeseinek politikai motivációiról, az amerikaiak atombombával kapcsolatos taktikázásairól a potsdami konferencián stb. Ugyanakkor meggyőzően ábrázolták, hogy a szocialista társadalmi rendszer még a legnehezebb időkben is életképes, nem veszti el perspektíváit. Miként érték el mindezt a sorozat készítői? Felhasználták a szovjet történelemtudomány legújabb eredményeit, korabeli dokumentumok, diplomáciai jegyzőkönyvek, visszaemlékezések közül válogattak, hogy a második világháború okairól, lefolyásáról, a győzelem stratégiájáról minél plasztikusabb, de mindenekelőtt teljesebb legyen a kép, hogy az igazságnak megfelelően tükrözze a valódi katonai és politikai moz- gatóeróket. A színészek, akik fiktív történészek, szovjet, amerikai, angol, francia és német személyiségek alakítóiként szerepeltek, megismertettek bennünket táviratok, jelentések, diplomáciai tárgyalások szövegeivel, irodalmi művek részleteivel. Az újságíró pedig, aki a haditudósítók tucatjait képviselte, kommentálta az egyes hadműveleteket, harcokat, különböző eseményeket. A győzelem stratégiája kimondottan televíziós alkotás. Más audiovozuális eszközökkel aligha születhetett volna meg. A hangsúly a szón, a szövegen volt, ez dominált a kifejezési eszköztárban. A klasszikus értelemben vett dokumentumfilmben ez persze kevés lenne, idegenül hatna. Csakhogy itt többről van szó: dialógusok megjelenítéséről, részletek felolvasásáról, emlékek előadásáról, autentikus hangfelvételek és képi dokumentumok bemutatásáról, ami mind tipikusan televíziós formai eljárás. Ebből a szempontból úttörő tett e sorozat. A nagy honvédő háború című eposzát Roman Karmen mindenekelőtt úgy építette meg - ismert és kevésbé ismert korabeli felvételekből mint dokumentumfilmek sorozatát, igazodva a műfaj szabályaihoz. Természetesen, A győzelem stratégiájának alkotói sem becsülték le a vizuális elemet, de más szerepet és jelentést adtak neki: kiegészítette és érzelmileg gazdagította a verbális réteget. A sorozat a legjelentősebb művek közé tartozik, amelyeket a szovjet és a csehszlovák televízió kínált nézőinek a felszabadulás jubileumi évében. Georgij Zubkov, a forgatókönyv egyik szerzője így fogalmazta meg a sorozat lényegét, célját: „Nem a háború áldozatainak emlékműve ez, hanem világítótorony, amely figyelmeztet, hogy többé ne ismétlődjön meg, ami történt. És nem lexikona a mi katonai stratégiánknak, hanem enciklopédia a háború iránti gyűlöletünkről. "A sorozat a háborúról szólt, de a béke érdekében, és éppen humanisztikus pátoszával lelkesítette a mi nézőinket is. M. B. Ettől a pillanattól kezdve mind a kritikusnak, mind az olvasójának komolyan kell vennie önmagát. A komolytalanság ezúttal a legmesszebb menő azonosulás lenne mindazzal, amit a Matesz Thália Színpada társulatának előadásában Komáromban (Komárno) láttam. Bár nem tudom, hogy az ebben az esetben önmagát komolyan vevő kritikus nem lesz-e nevetséges. Már eleve gyanús dolgokkal kezdődött. Pontosan egy héttel a komáromi előadás előtt levelet kaptam, hogy elmarad a kassai (Košice) ősbemutató - betegség miatt. Tiszta sor. Ahogyan az sem lepett meg, hogy az eredeti bemutató időpontja után öt nappal már vidéken turnézott az együttes. Aztán valaki Komáromban odasomfordált hozzám és ajánlotta, olvassam el az eredeti szöveget, majd felhívták a figyelmemet az előadás merész aktualizálásaira. Majd előadás után elolvastam a „Rendezői elképzelést“, legyen már valami elképzelésem arról, amit láttam, illetve nem láttam. Ennyi információ kellett, hiszen a számomra ismeretlen fiatal szlovák szerzőből akár egy huszadik századi Moliére is lehetne. Még lehet, bár Vlado Laco Mennyei látogató című, a „zenés bolond mese felnőtteknek“ műfajban írt opuszát mind a mai napig nem olvastam eredetiben. Mondták (mint említettem volt az előadás előtt), sokat veszítettem, mert a fordítás nem adja vissza mindannak a zamatát, amit a tehetséges szerző megalkotott. A fordítóban a hiba? Nem vagyok filoszi alkat, s a komparatív nyelvtudománynak sem vagyok a művelője. Szerencsés nézőként járom a színházakat, akinek ingyen jegyet, legrosszabb esetben igazgatói páholyt kínálnak. ördög és pokol - szereplője és helyszíne a játéknak, amely egy kabaréjelenet alig két órában elbeszélve. Azt hiszem, nincs lényeges szerepe a történetnek, hiszen olyan sete-suta, hogyha az ördögök nem lustálkodnának és énekelnének annyit, s a szexuális perverzitások patológiájának élő illusztrációit is mellőznék, akkor egyetlen boldog sóhajjal elintézhető lenne az egész: kedves kis mese volt. Kár, hogy az elmúlt harmincöt esztendőben a szokottnál kevesebbet foglalkoztam a szexuális indíttatású komikummal, leszámítva igencsak komikusra sikeredett születésemet: a bábaasszony lábamnál fogva hol hideg, hol meleg vízbe márto- gatott, sírjam már el magam. Meg is látszik rajtam, hiszen az ördög farkáról és a pokolbeli pálinkafőzésről is Burns: Az ördög elvitte a fináncot című verse jutott eszembe, amely Arany János fordításában egy helyütt így szól: ,,És minden asszony így kiállt: / »Belzebub éljen a táncod!«/ Az ördög, az ördög, / Az ördög e tánccal / Oda van, oda van, / Oda van a finánccal.“ Különös, hogy Burns óta nem tűnnek fel fináncok a pokolban, ezért is folytatnak az ördögök tiltott pálinkafőzést mindaddig, míg Lucifer rá nem kap az alkoholra. Ezután már a pokol melléküzemágában csöpög a szilvalé. Gyanút fog Lucifer- né és lelátogat a „kazánházba“, s mint ahogy az már akaratgyenge és idült alkoholisták feleségeivel történni szokott, nem az alkoholra, hanem az ördögökre kap rá... A mennyei látogató pedig nem jön. Késik. íme, a konfliktus szándékolt késleltetése! A mester így jutalmazza a közönséget türelméért. A szünet előtt szex-rulett, a szünet után szex-rulett. Közben a néző a büfében eldönthette: fej vagy írás - hazamegy vagy marad. A színháznak szerencséje volt, vagy a pénzverde súlyban féloldalas érméket gyárt. Sokan maradtunk. Horváth Lajos rendező „megjutalmazott“ bennünket. Végre megjött a „Mennyei látogató“. Szőke volt és százhúsz kiló, neve és tettei szerint férfi az „istenadta“, pedig az angyalok a keresztény tanban nemtelen szellemlények. Lucifernének mégis sikerült a csoda: elcsábította ezt a „kék angyalt“. Menekült is az, ha már neki sem sikerült, ami az idők végtelensége óta magának az öregistennek sem megy: rendet teremteni a pokolban. Nehéz egy drámai műfaj a szatíra. A régieknek még csak ment a dolog, mára elfelejtették, hogy a hosszú szoknya izgalmasabb mint a mezítelenség. Kimondták tehát mindent, bemutattak távoli és közeli szerelmi technikát. Ráadásul a „szappanfőzés“ és a „szabályszerűen körülmetélt“ ördögfarkak morbiditása a történelmi tapasztalat híján szerényebb képzettársító képességgel élő nézőket is megbotránkoztatta. Nem valamifajta álszent szemérmesség és prüdéria váltotta ki ezt, hanem az a tény, hogy a nézőnek alkoholistákat, homoszexuálisokat, nimfomániásokat stb. úgy mutatnak be, mint a társadalmi szatíra szereplőit. Szívesen elbeszélgetnék szakorvosokkal, hogy ezek szatírába vagy kórházba valók-e. Francois Rabelais Gargantua és Pantagruel című reneszánsz remekművének elolvasása után ebben a műfajban már aligha érhet meglepetés, nemkevésbé Mihail Bahtyin szovjet esztéta ebben a témában kifejtett véleményének ismeretében. Így és ilyen szempontból ítélve is megemészthetetlen mindaz, amit a Thália Színpad előadásában láthat a néző. Igazságtalan lenne, ha a díszleteket és jelmezeket tervező Nagy Jánosról nem tennék említést. Bár először vállalkozott ilyen feladatra, jelmezei többet közöltek a figurákról, mint a szöveg. Kár, hogy ebben a játékban csak „ördögi“ típusok voltak, „emberi“ karaktert a mégoly látható erőfeszítésekkel játszó színészek - Bajcsi Lajos, Pólós Árpád, Dudás Péter, Várady Béla, Kövesdi Szabó Mária és László Géza - sem tudtak teremteni. DUSZA ISTVÁN Dudás Péter, Pólós Arpád és Várady Béla az előadás egyik jelenetében (Bodnár Gábor felvétele) ÚJ SZÓ 6 1986. I. 31. \
