Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-30 / 25. szám, csütörtök
Arjai, egyesüljetek: SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Jó kezdeményezés Szocialista nagyüzemi mezőgazdaságunk fejlődésének időszakaiban a dolgozók kezdeményezése alapján értékes mozgalmak keletkeztek a termelési feladatok teljesítésére és túlteljesítésére. Amíg nem alakultak ki teljesen a nagyüzemi termelés formái, a kötelezettségvállalások zöme a mennyiségi mutatók elérésére irányult. Tehát annak idején helyén valóak voltak az ilyen jellegű törekvések. A nemrég befejezett ötéves tervidőszakban megváltozott a helyzet. Mezőgazdasági vállalataink a növénytermesztésben és az állattenyésztésben általában olyan magas termelési szintet értek el, hogy nem okozott gondot a főterményekből és termékekből a társadalmi igénylések kielégítése. A Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kimutatása szerint a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexumban jelentős sikerek születtek. A mezőgazdasági vállalatok túlteljesítették a gabonaeladás tervét és jól feltöltötték a központi takarmányalapot. Az állattenyésztésben fokozódott az állatok termelékenysége. Az egy tehénre jutó évi tejtermelés 3650 literre nőtt. Fokozódott a tyúkok tojáshozama és a hízóállatok súlygyarapodása. Ezek az eredmények lehetővé tették, hogy hazánkban az egy lakosra jutó húsfogyasztás elérje a 85 kilogrammot: a fogyasztó több és jobb minőségű tejet, tejterméket és más élelmiszert vásárolhasson. A lakosság ellátása tehát biztosított. Ennek ellenére sok még a tennivaló, hiszen nem mindegy, hogy mit mennyiért és milyen minőségben állítunk elő. A 7. ötéves tervidőszak első évének elején is elhangzott a követelmény, hogy javítani kell a termékek minőségét. Ennek érdekében a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi Bizottsága felhívta a mezőgazdasági vállalatok figyelmét, hogy a CSKP XVII. kongresszusa tiszteletére tett vállalásokban a minőségi mutatókat helyezzék előtérbe. A szövetkezeti tagok a mennyiségi mutatók mellett tűzzék ki célul, hogy jobb minőségű terményt és terméket adnak el a felvásárló szerveknek. Az ilyen irányú kötelezettségvállalási mozgalom nagyon időszerű. Nem minden mezőgazdasági vállalatnál használták ki a lehetőségeket, például a tej és a hús minőségének javítására. A múlt év őszén betakarított termények minőségében is volt kifogásolnivaló a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban. Egyes mezőgazdasági vállalatok például túl apró és gyomos cukorrépát szállítottak. Más járásokban az eladott szemes kukorica minősége nem felelt meg a normáknak. Ezen a helyzeten változtatni kell. A munkakezdeményezés a gazdaságos termelésre irányuljon. Olyan kötelezettségvállalásokra az állattenyésztésben nincs szükség, amelyek a termelést például csak túl sok abraktakarmány felhasználásával segítik elő. Ez vonatkozik a növénytermesztésben dolgozók kötelezettségvállalásaira is. Jól meg kell gondolni, hogy a Nyugat-szlovákiai kerületben milyen módon érik el az élenjáró vállalatok sűrűn vetett gabonából a hét tonnás, szemes kukoricából a kilenc tonnás hektárhozamot. A vágsellyei (šaľa) kooperációs körzetben a nagyobb arányú szerves anyag pótlással fokozzák a föld termőképességét, hogy kevesebb műtrágyát kelljen felhasználniuk. A Vajnory Efsz-ben kötelezettségvállalásukba foglalták, hogy a tervidőszak végéig jó minőségű tömegtakarmányok biztosításával, a tudomány vívmányainak nagyobb arányú felhasználásával hétezer literre emelik az évi fejési átlagot tehenenként, és az eladott tej minősége mind első osztályú lesz. A Füleki (Fiľakovo) Állami Gazdaság dolgozói is a termények és termékek minőségének javítását tűzték célul. Hazánk gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő irányaiban a legfontosabb feladatok között szerepel a tudományosműszaki fejlesztés, az irányítás tökéletesítése és a dolgozók új irányú munkakezdeményezésének kibontakozása. A kongresz- szus előtti időszakban a zárszámadásra készülő efsz-ek ebben a szellemben készítik elő a kötelezettségvállalásokat. Máris megkezdték az élenjáró kollektívák a harcot a termékek és termények minőségének javításáért. Keresik, kutatják a lehetőségeket a költségek csökkentésére is. BALLA JÓZSEF Uj automata gépsort helyeztek üzembe a napokban a Hradec Krá- lové-i Tejipari Vállalat 02-es számú üzemében. Az APK-500 típusú berendezést a Strojobal prágai üzeme gyártotta, s naponta 15 ezer tejfölös joghurtot készít. A képen: Blanka Jankecho- vá (baloldalt) és Milada Svatošová látható munka közben. (Stanislav Peška felvétele - ČTK) Izraeli légitámadás libanoni palesztin menekülttáborok ellen (ČSTK) - Izraeli vadászbombázók támadást hajtottak végre tegnap reggel a dél-libanoni Szidon kikötő mellett fekvő Ajn Hilva és Mijah Mijah palesztin menekülttáborok ellen - közölték libanoni rádióállomások. Az első hírek szerint legkevesebb három épület romba dőlt, két személy életét vesztette és többen megsebesültek Ez volt az első izraeli légitámadás libanoni terület ellen tavaly október óta. Az újabb durva provokáció a térségben tovább élezi a feszültséget és fokozza egy kiterjedt konfliktus kirobbanásának veszélyét Az agresszió időzítéséből arra lehet következtetni, hogy Izrael így próbál támogatást nyújtani szövetségeseinek a libanoni jobboldal soraiban, akik az utóbbi időben politikai elszigeteltségbe kerültek, továbbá meg akarja zavarni a jelenlegi jordán -palesztin tárgyalásokat a közel- keleti válság rendezéséről. Színvonalasabb lett a szlovák nyelv oktatása Az SZNT bizottságának tanácskozásáról (Tudósítónktól) - A Szlovák Nemzeti Tanácsnak a nemzeti bizottságokkal és a nemzetiségek kérdéseivel foglalkozó bizottsága tegnap Krocsány Dezsőnek, az SZNT alelnökének, a bizottság elnökének vezetésével több fontos kérdéssel foglalkozott. Štefan Lazar belügyminiszter előterjesztése alapján a képviselők megvitatták a nemzeti bizottságok szocialista versenyének új alapelveit. Megállapították, hogy a verseny szabályainak módosítása elősegíti a helyi közigazgatási szervek kezdeményezésének fokozását. A bizottság a továbbiakban foglalkozott a képviselő-testületi választások előkészítésével, valamint az Budapesten befejeződött az atomenergetikai gépgyártási KGST-tanácskozás LADISLAV GERLE NYILATKOZATA (ČSTK) - A szocialista országokban az atomenergetika fejlődése meggyorsításának időszerű kérdései szerepeltek az Atomenergetikai Gépgyártási Együttműködést Koordináló Kormányközi Bizottság 13. ülésének napirendjén, amely tegnap ért véget Budapesten a záró jegyzőkönyv aláírásával. Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, az NDK, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Jugoszlávia küldöttségei megtárgyalták azokat a feladatokat, amelyek a KGST-tagállamok tudományos-műszaki fejlődése 2000-ig terjedő komplex programjából erednek. E programot a KGST 41. (rendkívüli) ülésszakán Moszkvában fogadták el. Ladislav Gerle, a csehszlovák küldöttség vezetője, a szövetségi kormány alelnöke az Ülés befejeztével interjút adott a Csehszlovák Sajtóiroda, a Csehszlovák Rádió és Televízió tudósítóinak. Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az első olyan ülésről volt szó, amely érdemben foglalkozott a KGST-tagállamok kormányfőinek tavaly decemberi moszkvai találkozóján elfogadott komplex program kidolgozásával. A fő figyelmet a 2000-ig terjedő feladatoknak szentelték, az egész atom- energetika fejlesztésének meggyorsítására a szocialista országokban. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy teljes pontossággal megállapodtak öt-nyolc év időszakára az olyan építkezésekről, mint amilyen Csehszlovákiában már például Temelínben folyik. Duko- vanyban, ahol néhány napon belül üzembe helyezik a második blokkot, a programot tulajdonképpen már jóváhagyták. Pontosították erre az időszakra az egyes tagállamokba irányuló csehszlovák szállításokat. Két, egyenként ezer megawattos reaktort Bulgáriának és kettőt Romániának szállítunk. A kormányközi bizottság foglalkozott a gyorsított neutronos üzemeltetésű reaktorok berendezéseivel, a termonukleáris szintézis fel- használásával és más tudományos jellegű programokkal, amelyeket távlatilag valósítanak meg. Úgy vélem, hogy ez az ülés rendkívül fontos volt, mert röviddel a KGST-tagállamok kormányfői moszkvai találkozója után került rá sor, és több olyan kérdést dolgoztak fel, amelyek még nem voltak lezártak. E kérdéseket megtárgyalják az egyes országokban és az eredmények valószínűleg megnyilvánulnak a bizottság legközelebbi, idén májusban tartandó ülésén, amikor ezeknek a programoknak már végrehajtó formájuk lesz - hangsúlyozta végül Ladislav Gerle, a CSSZSZK kormányának alelnöke. Állami Energetikai Felügyeletről szóló törvény javaslatával. Juraj Buša oktatási miniszter beszámolót terjesztett elő, amely részletesen elemezte a szlovák nyelvoktatás helyzetét a magyar tanítási nyelvű iskolákban. Megállapította, hogy a szlováknyelv-ok- tatás új rendszerének bevezetése óta örvendetesen nőtt a tanulók nyelvtudása. A tárca megkülönböztetett figyelmet fordít az oktatásnak erre a területére, a pedagógusok szakmai felkészültségére, az anyagi feltételek megteremtésére. Beváltak a szlovák nyelv elsajátítását elősegítő konverzá- ciós órák, a szakterminológia kétnyelvű oktatása, a különféle versenyek, a magyar és szlovák iskolák baráti együttműködése. Folyamatosan készülnek az új tankönyvek, munkafüzetek és segédeszközök. Az alapiskolák 83,7 és a gimnáziumok 61 százalékában vannak nyelvi laboratóriumok. Pozitívan értékelte az óvodákban folyó nyelvoktatást is. -r■ ■ ■ I CSÜTÖRTÖK 1986. január 30. XXXIX. évfolyam 25. szám ★ Ára 50 fillér I Meg kell gyorsítani az ország gazdasági és szociális fejlesztését (ČSTK) - Miloš Jakešnek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának vezetésével ülést tartott tegnap Prágában a CSKP KB népgazdasági bizottsága. Teljes mértékben támogatja a hazánk gazdasági és szociális fejlesztése terén 1986-1990-re és távlatilag a 2000-ig terjedő időszakra kitűzött fő irányzatokat rögzítő tervezetet. A vitában a bizottság tagjai számos ötletet és javaslatot terjesztettek elő a dokumentumtervezet kiegészítésére. Hangsúlyozták, hogy az életszínvonal emelése érdekében meg kell gyorsítani az ország szociális és gazdasági fejlődését. A továbbiakban a bizottság előzetes jelentést vitatott meg arról, hogyan realizálták 1985-ben a fő ágazatokban a bérrendszer gazdasági hatékonyságának növelését célzó programban a megvalósítás második fázisára kitűzött feladatokat. Natta elutazott Moszkvából (ČSTK) - Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt főtitkára, aki az SZKP KB meghívására a Szovjetunióba látogatott, tegnap hazatért Moszkvából. Az olasz vendég kíséretében volt Giolitano Pajetta, az OKP vezetőségének és titkárságának tagja, valamint az OKP más képviselői. A repülőtéren a vendégek búcsúztatására megjelent Jegor Li- gacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára, Borisz Ponomar- jov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Vagyim Zagla- gyin, az SZKP KB tagja, és más személyiségek. Részvétnyilvánítás (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök saját és Csehszlovákia népe nevében őszinte részvétét fejezte ki Ronald Reagan elnöknek s az Amerikai Egyesült Államok népének a Challenger űrrepülőgép személyzetének tragikus halálával kapcsolatban. Egyúttal arra kérte az amerikai elnököt, hogy tolmácsolja részvétét az elhunytak családtagjainak. Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára ugyancsak táviratot intézett az amerikai elnökhöz, s részvétét fejezte ki a Challenger legénységének tragédiájával kapcsolatban. A Challenger tragédiájának okait kutatját az Egyesült Államokban Reagan elnök egyhetes országos gyászt rendelt el (ČSTK) - A keddi felbocsátás után röviddel felrobbant Challenger űrrepülőgép maradványai után kutató mentóhajók egyelőre nem találtak semmi olyan nyomokat, amelyek arra utalnának: a hét űrhajós közül bárki is túlélte volna a katasztrófát - közölte kedden este hivatalosan az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA. A NASA illetékese öt órával a tragikus baleset után tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy a Cap Canaveraltól keletre az Atlanti-óceánban megtalálták a űrrepülőgép néhány roncsát. A földi irányító központ szakemberei megerősítették, hogy az űrrepülőgép startja után a fedélzetről a központnak továbbított adatok nem jeleztek semmilyen problémát. Mindössze 25 másodperccel a kilövés után a Challenger felrobbant, és levált róla két, szilárd üzemanyagot tartalmazó rakéta és az űrrepülőgép az 'óceánba zuhant. Nagyon valószínű, hogy a héttagú személyzet közül senki sem élte túl a katasztrófát, s eb- (Folylatás a 3. oldalon)