Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-27 / 22. szám, hétfő

ÚJ szú 5.. 1986. I. 27. A Slovenský spisovateľ könyvkiadó a legutóbbi he­tekben a Nová próza (Új próza) sorozatban öt figyelemre méltó al­kotást jelentetett meg. Az írók ne­ve többnyire már ismert a magyar olvasók előtt, hiszen műveik fordí­tásait kötetekben vagy a sajtó ha­sábjain már sokan olvashatták. Az öt szerző közül a legfiata­labb Jozef Puškáš. akinek szinte bizonyos mértékű történelmi opti­mizmust is rejt magában. Nagyon fiatalon hunyt el 1984- ben Vlado Bednár, akinek tehet­ségét a hátrahagyott kéziratok is igazolják. Ezekből került elő Libe­ro (a labdarúgás nyelvében: Söp- rögető) című szatirikus kisregénye is. A vidéki futball sokszor nevet­séges és kicsinyes világába he­lyezi a cselekményt, amely akkor bontakozik ki igazán, miután a két rivalizáló község egyikének csa­pata leszerzódtet egy tehetséges „liberót“. Ján Lenčo írói világa eddig is leginkább a történelmi környezet és szemlélet megválasztásával volt jellemezhető. Kisműfajú szati­rikus írásaiban azonban mélyen gondolkodó alkotót ismerhettünk meg. A Žena medzi kráľmi (Nő a királyok között) című - az ógö­rög időkben játszódó - regénye inkább a történelmi perspektíva megválasztása miatt érdekes. Hősnője az egyszerre uralkodó Bűnös-e a bűnügyi regény A KRIMIRŐL öt szlovák könyvújdonság valamennyi megjelent kötetét le­fordították magyar nyelvre. Re­mélhetőleg Sny, deti, milenky (Ál­mok, gyerekek, szeretők) című új novellás kötetének anyagát is ha­marosan olvashatjuk majd. Hat novellájában mindegyre arra készteti hőseit, hogy ne elégedje­nek meg helyzetükkel és szakítsa­nak az erkölcsi és kommunikációs sztereotípiákkal. A legidősebb szerző Andrej Chudoba, aki a Krv nie je voda (A vér nem válik vízzé) című köteté­vel jelentkezett. Tizedik könyve az idős emberek és a fiatalok konflik­tusait elemzi. Könyörtelen mindkét korosztállyal szemben, egyfor­mán felró a számlájukra minden elkövetett bűnt, embertelenséget. Igazságos vógkicsengésú novellái azonban sohasem nélkülözik a hu­mornak azt a fajtáját, amely már spártai királyok oldalán részese lesz mind a bukásnak, mind a fele­melkedésnek. Ez az írói ötlet már önmagában is felkelti az olvasó érdeklődését. Bizonyos értelemben a mi tája­inkon is inspirálóan hat az egyes alkotókra a dél-amerikai próza mágikus realizmusának világa. Oľga Feľdeková Veverica (Mókus) című novellagyújteményének da­rabjai a népélet balladisztikus, mesékkel átszőtt világában gyö­kereznek. Ez a kötet mindenkép­pen sok tekintetben rokonítható a magyar irodalomból Tamási Áron, de Kovács Magda világával is. Műfordítóink műhelyében bizo­nyára már ott találhatók ezek a kö­tetek. Van közöttük olyan is, amely a magyar olvasók számára is ér­dekes világot tár fel. (d-n) Megírtam már, s ha jól emlék­szem, épp ezeken a hasábokon, hogy nem vagyok ellensége a kri­minek. Igaz, elég sajátos a viszo­nyom hozzá - a nyomtatásban megjelenő detektívtörtónetekre például nem vesztegetem az időt, a tévében sugárzott krimiknek vi­szont még a legócskábbja miatt is képes vagyok átprogramozni bár­melyik napomat de kapcsola­tunk tartós, és egyelőre nem is látom okát annak, hogy ezen vál­toztassak. Nem rajongok érte el­vakultan, de nem vagyok elfogult vele szemben sem. Egyszerűen tudomásul veszem a létét, hiszen ha az ellenkezőjét tenném, azzal sem árthatnék neki. De minek is kellene ártanunk annak, ami - a különböző, időről időre felerő­södő vélemények ellenére - felte­hetően maga sem ártalmas. Isme­retes, hogy a műfaj atyjának egy nem is akármilyen klasszikust, Ed­gar Allan Poe-1 szokás tekinteni, s az ő 1841-ben írt Morgue utcai kettős gyilkosságának megjelené­sétől számítódik a krimi története. Ettől kezdve már lehetetlen útjába állni, a műfaj az írókat és a kufáro- kat, a szellem kufárjait egyaránt vonzza, s főleg az olvasók táborá­ban hódít meg magának elké­pesztően nagy tömegeket. Mitöbb, sokan éppen a krimi által kerülnek az irodalom közelébe. A műfaj gyorsan magasba csapó népsze­rűsége egyúttal az iránta megmu­tatkozó igényeket is jelzi, noha kezdettől fogva szép számmal akadnak a krimitől az irodalmat, egy afféle „magas“ kultúrát féltő ellenzői is. De hiába minden, a kri­mi feltartóztathatatlanul halad dia- dalútján. Jellemző Arthur Conan Doyle, a ma is népszerű Sherlock Holmes megteremtőjének esete, aki felindulásában egyszer már megölte híres mesterdetektívjét, ám olvasói nyomására arra kény­szerült, hogy feltámassza őt és tovább mesélje híres történeteit. Conan Doylenak egyébként még az oly kényes ízlésű Szerb Antal is kétségtelen érdemeként említi, hogy ,, sikerült alkotnia valakit, aki éppúgy van, mint Don Quijote vagy Falstaff“. S magam is azon a véleményen vagyok, hogy Sher­lock Holmes-nak még akkor is helye van ebben az előkelő társa­ságban, ha távolról sem tarthatjuk őt egy cervantesi vagy egy shakes- peare-i méretű figurának. Ha pedig itt tartunk, akár magát Babitsot is megemlíthetnénk a bűnügyi történet szószólói között. Bizonyá­ra sokakat meglep, mint ahogy engem is meglepett, hogy ez a nem hunyó fénnyel ragyogó szellemóriás milyen kitűnő, mond­hatnánk: hízelgő véleménnyel volt a krimiről. Mi több, egyenesen a régi korok eposzaihoz hasonlí­totta a detektívregényt, amihez azonban sietve hozzátette, hogy persze nem egyes silány detektív- regényeket vesz a védelmébe, ,,hanem magát a műfajt, mely a ponyva erős, szabad levegőjén érleli már a Formát egy jövendő Homérosz számára“. De az ellen­példáért nem kell messzire menni; a magyar irodalomban is nem egy ilyet találunk. A bűnügyi regények ellen leghevesebben föllépő Ger­gely Mihály nem kevesebbet állít, minthogy a krimitörténet egyre durvábbá vált, ,,halmozódott ben­ne a gátlástalan erőszak, szadiz- mus, könyörtelenség, a szellemi igénytelenség, az élet élvezésé­nek istenítése s minden igazán emberi, nemes erény és ambíció tagadása, lesöprése, nevetséges­sé tétele“. E vélekedésével egé­szen közel kerül Chestertonéhoz, aki úgy véli, hogy „a fővárosban burjánzó bűnért legalább felerész­ben az ilyen olcsó irományok oko- landók“. Természetesen, eszem ágában sincs azt állítani, hogy a krimiből még a halvány árnyéka is hiányzik mindannak, amit bűné­ül Gorgoly folró. Itt mindössze annyit kérdeznék, vajon csak a bűnügyi történetekben találhatók meg mindezek? *És még valamit. Vajon a krimi vált egyre durvábbá, netán az életünk durvult el, s a kri­mi csak tükröt tart ez elé az eldur­vulás elé? Mert Gergely Mihály logikájával igen rövid úton eljut­hatnánk ahhoz az erősen megkér­dőjelezhető megállapításhoz, mi­szerint a bűnügyi regények terem­tik magát a bűnt. De vajon búnös- e valamiben is a bűnügyi regény, lehet-e bűnös egy műfaj? A kér­dés sokkal bonyolultabb annál, minthogy eltűrne bármiféle leegy­szerűsítést. Abban Bálint György­nek igazat adhatunk, hogy „a de- tektívregények azért vannak, mert szükség van rájuk“. Létező és meglehetősen széles körű társa­dalmi igényeket elégítenek ki, s valószínűnek látszik, hogy bizo­nyos értelemben más megítélési alapról kell közelednünk hozzájuk, mint egyéb irodalmi műfajok ese­tében. Könnyen zsákutcába jutha­tunk ugyanis, ha olyasmit várunk el a krimitől, ami feltehetően kívül esik rajta. S azt hiszem, részben ez a magyarázata annak is, hogy a detektívtörténet kapcsán a leg­szélsőségesebb indulatok és né­zetek csaptak össze eddig. Pro és kontra. Mindezt akkor is nyomon követhetjük, ha kezünkbe vesszük a Gondolat Könyvkiadó nemrégi­ben indult, s egyelőre rendkívül izgalmas és magas színvonalú kö­tetekkel jelentkező Pro és Kontra sorozatának legújabb darabját, amely A krimi szerteágazó proble­matikáját járja körül. A könyv anyagát az a Keszthelyi Tibor vá­logatta, só írta az egyes idézete­ket összekötő és magyárázó szö­vegeket is, aki korábban A detek­tívtörténet anatómiája címmel pél­dás monográfiát jelentetett meg a krimiről. Mostani munkáját akár nyomozásnak is minősíthetnénk a krimi ügyében, amely nem ke­vésbé érdekes és lebilincselő ol­vasmány, mint egy jól megírt, for­dulatokban gazdag bűnügyi re­gény. Melynek e kissé rendhagyó ismertetését hadd fejezzem be egy tőle vett idézettel, annál is inkább, mivel magam is úgy vé­lem, hogy az e válogatásban üt­köztetett nézetek közül talán ő jár legközelebb az igazsághoz: ,,A detektívtörténet nem a patinás iro­dalmi műfajok helyébe lép, hanem mögéjük sorakozik fel, új jelenség­ként. (...) Nem egyszerűen arról van szó, hogy a dotektívtörtónetet alaposan félreismerik? Regény­nek és novellának nevezik, ekként ítélik meg, holott: mese. (.. .) A de­tektívtörténet a varázsmese sajá­tosan új formája: urbánus mese. A nagyvárosi életforma egyik le­hetséges irodalmi vetülete. (...) Az ipari forradalom megadja a ke­gyelemdöfést a feudalizmusnak. A város elnyeli a falut, átalakítja az emberi viszonyokat. A népi művé­szet helyet ad a tömegkultúrának. A csodákkal és meglepetésekkel gyönyörködtető varázsmese ezút­tal önmagát bűvöli el, átalakul de- tektívtörténetté (a XX. század má­sodik felére ismét mutál: sei-fi is lesz belőle).“ Ami viszont arra fi­gyelmeztet bennünket, hogy az / ember, ha el is tudja titkolni mese­éhségét, elnyomni, megszüntetni sehogyan sem képes. Mert mesé­re szüksége van, s mivel szüksé­ge van rá, meg is teremti a meséit. Miként megteremtette a krimit is. TÓTH LÁSZLÓ Lehetőségek labirintusai Kari Krolow: Az életrajz folytatása „Car/a mintha egy könyv lapjai közül lépett volna elő, holott előző­leg rendesen bejelentkezett tele­fonon. Henri mintha már látta vol­na ezt a lányt régebben, talán egy könyv szereplőjeként találkozott vele.“ E két mondatot Kari Krolow Az életrajz folytatása című elbe­széléséből jegyzeteltem ki, amely a budapesti Európa Kiadó Modern Könyvtár sorozata 482. kötete­ként, flácz Péter fordításában je­lent meg. A kisregénynek, de akár „nagynovellának“ is nevezhető könyv hőse, „a Henri nevű férfi“ (az író alteregója), és ,,a Carla nevű lány“ (Henri csodálója) lírai- an szép, habár korántsem ilyen egyszerű szerelmi kapcsolatának pontos tényközléseit, a két sze­replő mesterien megkomponált jellemábrázolását adja az olvasó kezébe Kari Krolow. Az a Kari Krolow, aki 1915-ben született Hannoverben, s akit a mai német nyelvű irodalom eu­rópai rangú lírikusaként tartanak számon. Kevés magyarra fordított verséből is kiviláglik, hogy igazi lírikusi alkat ó, és költő, a szó legnemesebb értelmében. Hosszú alkotói pályája során, csak elvétve váltott át más műfajra, összegyűj­tött tárcacikkeit Poetikus napló cí­men adta ki, majd már maga mö­gött hagyva a hatodik x-et, megírja első szépprózai művét. Az életrajz folytatása című önvallomásos el­beszélését. A könyv mondanivalóját, az utó­szó szerzője, Németh G. Béla di­cséretes tömörséggel foglalja össze: „Az öregedő, neves költő­nél egy tanulmányait záró egyete­mista lány jelentkezik: a költő élet­művéről óhajtja megírni a szakdol­gozatát. Kényelmetlen, kellettet, elhárító érzés az egyik oldalon, félénk, félszeg, vágyódó érdeklő­dés a másikon. A beszélgetés mégis megindul, és elkezdődik a munka is. (...) A két ember kapcsolata ezután belső meditáci­ók során formálódik. A férfi, aki lelkében már fölkészült az öreg­ség magányára, belső ellenkezés­sel küzdve, elfogadja ezt a kései lehetőséget. “ A könyv cselekményéhez any- nyit azért érdemes hozzáfűzni, hogy a két főhős közül, sem Henri, sem Carla nem mond(hat)ja hiá­bavalónak, veszteségnek, vagy csalódásnak az együtt eltöltött édes-keserű napokat és a már megváltoztathatatlan (de helyes) „döntést“. Mert a kapcsolatuk ki- csúcsosodásához, vagy annak a drámai széthullásához vezető úton rá kellett jönniük, hogy a „szépet“ ott kell keresni, ahol érdemes, illetve ahol reális esé­lyünk lehet rá. Ezek után úgy hiszem, hogy Henri és Carla erkölcsi bizonyítvá­nyát nem kell magyarázgatnunk. Hiszen az ó, egyre mélyebbre és messzebbre búvó, szinte labirin­tusként megépített kapcsolatuk végkifejlete is kellőképpen példáz­za, hogy egy bizonyos, bonyolult léthelyzetben (a kiúttalansághoz vezető ponton), a tudatosan vállalt és érzékenyen megfontolt emberi magatartásforma, elősegíti, előse­gítheti az utolsó előtti lépés meg nem tételét. És ez már felér a ~i- kerrel. Kari Krolow kétszereplős - párbeszédek nélküli cselek­ménybonyolításra alapozott - el­beszélése tehát, nagyszerű olvas­mányt ígér. VÖRÖS PÉTER Duba Gyula: A MACSKA FÉL AZ ÜVEGTŐL Aki ismeri Duba Gyula legutóbbi novelláit, elbeszéléseit és szatírá­it, új regényét lapozgatva ismerős világba lép. A macska fél az üveg­től című regényben az író megka­pó realizmussal ábrázolja egy kö­zépkorú magyar értelmiségi há­zaspár mindennapjait, házaséle­tük elmélyülő válságát, amelynek látszólag a férfi élhetetlensége az oka. Valójában a regény két fő­szereplője: a férfi és a nő két nehezen összebékíthetó magatar­tást képvisel. Kettejük „megigazu- lásáról“ szól Duba Gyula társadal­mi és morális kérdéseket egyaránt felvető regénye. r buba Gyula A macska fél az üvegtől madách az ifjú régész tervezte, olyan ka­landokba keveredik, melyekről nem is álmodott. Közjáték Kumadasia OnUniv Hutuíin Dušan Duäek: KALENDÁRIUM Tizenegy novellát ad közre a Madách Kiadó a fiatalabb szlo­vák írónemzedékhez tartozó alko­tó műveiből. Elsősorban a városi ember világa jelenik meg a kötet lapjain, de az egyes novellákban az író gyermekkori élményei alap­ján született falusi történetek hősei is érdekesek számunkra. Az így megteremtett erkölcsi arcélek so­kasága végül is a klasszikus no­vellaformától sokszor különböző írásokban kap helyet. ÚJ KÖNYVEK^ — Ordódy Katalin: KÖZJÁTÉK KUMADASIN Ordódy Katalin, akinek már több sikeres regényét (Nemzedé­kek, A keskenyebb út, Az idegen, Kerekes kút stb.) ismeri a magyar olvasó, ezúttal egy értelmiségi fia­talember életének egy érdekes - és számára nagyon is tanulsá­gos - szakaszát beszéli el. Hő­sünk sikerrel befejezi egyetemi ta­nulmányait, örököl egy lakást és némi pénzt is, úgyhogy elutazhat szabadságra. Törökországba, ahová régóta vágyódik. Régész lévén, azt reméli, hogy ott szakmai érdeklődését is kielégítheti. A törökországi út végül is egé­szen másképp alakul, mint ahogy

Next

/
Thumbnails
Contents