Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 15. szám, szombat
Egy hét a nagyvilágban január 1 O-töl 17-ig Szombat A KGST tervezési együttműködési bizottságának ülése Hanoiban jegyzőkönyv aláírásával ért véget Vasárnap Venezuelában nyolc latin-amerikai ország külügyminisztere a közép-amerikai rendezésről tárgyalt - Nakaszone japán miniszterelnök megkezdte négynapos kanadai látogatását Héttő Puccskísérletet hiúsítottak meg a Jemeni NDK- ban, s ezt követően a belpolitikai helyzet az országban még mindig áttekinthetetlen Kedd Vinicio Cerezo guatemalai elnök beiktatása alkalmából magas rangú latin-amerikai politikusok folytattak két- és többoldalú tárgyalásokat - Gemajel libanoni és Asszad szíriai államfő damaszkuszi megbeszélései a libanoni béketerv végrehajtásáról eredmény nélkül értek véget Szerda Nyilvánosságra hozták a Mihail Gorbacsov nyilatkozatában foglalt új szovjet békekezdeményezéseket - Eduard Sevardnadze megkezdte tárgyalásait Tokióban Csütörtök A szovjet - amerikai leszerelési tárgyalások 4. fordulója kezdődött meg Genfben - Varsóban kezdetét vette a 2. értelmiségi világtalálkozó Péntek Megnyílt a Türkmén KP XXIII. kongresszusa Sevardnadze Tokióban Európa mögött Ázsia az a földrész, ahol a konfrontáció szintje a legnagyobb. A szovjet vezetők legutóbbi nyilatkozataikban nagy figyelmet szenteltek a földrész problémáinak, hangsúlyozva, hogy Ázsiában is a fegyverzetek csökkentésére, a békés együttműködésre kell törekedni. Eduard Sevardnadze tokiói látogatása e cél megvalósítását hivatott elősegíteni. A szerdán megkezdett ötnapos látogatást rendkívül nagy várakozás előzte meg Moszkvában és Tokióban egyaránt. Szovjet külügyminiszter legutóbb - Andrej Gromiko személyében - 1976- ban, tehát 10 éve járt a japán fővárosban, s bár két évvel később még Szonoda Szunao viszonozta a látogatást, és az ENSZ- közgyúlések alkalmával is sor került néhány külügyminiszteri eszmecserére, a magas szintű érintkezések megszakadtak. A politikai, a gazdasági és kulturális kapcsolatok jelentősen visszaestek, hozzá kell tenni, mindkét fél kárára. A hetvenes években Japán még az első, illetve (az NSZK mögött) a második helyet foglalta el a Szovjetunió tőkés gazdasági partnereinek sorában, 1986-ra viszont visszaesett a hatodik helyre. Szovjet részről ennek okát abban látják, hogy a távol-keleti szigetország csatlakozott a különböző ürügyekkel (pl. Afganisztán, Lengyelország, a dél-koreai gép esete) elrendelt szovjetellenes „gazdasági szankciókhoz“. Pedig a gazdasági együttműködés távlatai rendkívül biztatóak lehetnének. Gondoljunk pl. a hatalmas szibériai nyersanyag-lelőhelyekre. A Szovjetunióban nagyszabású fejlesztési programot dolgoztak ki e terület kiaknázására, s ennek megvalósításához egyebek között a fejlett japán technika is nagy segítséget nyújtana, ugyanakkor a nyersanyagban köztudottan szegény Japán is értékes - és közeli - forrásokhoz jutna. Néhány kezdeti lépést ugyan ez irányban már megtett a két ország, ám az ilyen együttműködés felfuttatását politikai korlátok akadályozzák. Tokiói befolyásos körök ugyanis az ún. „északi területek“ problémáját kívánják először megoldani, vagyis továbbra sem szorítják háttérbe a Szovjetunióval szembeni területi követeléseket (a Kurill-szigetek négy déli kis szigetéről van szó).. Moszkvában nem hagyhatják figyelmen kívül azt sem, hogy Tokió katonai területen egyre erősebben kötelezi el magát az Egyesült Államok mellett, hogy mást ne említsünk, támogatja a ,,csillagháborús'' programot is. A japán területen levő amerikai bázisokon veszélyes támadó fegyverek vannak elhelyezve, s a Washington-To- kió-Szöül tengely szorosabbra vonására irányuló törekvések is az Ázsia feletti amerikai ellenőrzést hivatottak fokozni. A japán kormány nem válaszolt azokra a szovjet kezdeményezésekre, amelyek egyebek között kölcsönös meg nem támadási, illetve békeszerződés megkötésére, az erő alkalmazásáról való lemondásra, a távol-keleti bizalomerősítő intézkedésekről szóló tárgyalások megkezdésére irányulnak. Sevardnadze látogatása előtt a szovjet lapok joggal mutattak rá, hogy a két ország jelenlegi kapcsolatai nem felelnek meg sem a nemzetközi politikában játszott szerepüknek, sem pedig gazdasági súlyuknak. A mostani tokiói tárgyalások hozhatnak bizonyos áttörést, legalábbis abban a tekintetben, hogy a magas szintű konzultációk a jövőben rendszeressé válhatnak. S ha a két fél a tárgyalóasztal mellett ül, könnyebben telítődik meg tartalommal is az együttműködési szándék. Közép-Amerikai békeerőfeszítések Az utóbbi hónapokban úgy tűnt, teljesen megreked a közép-amerikai válság békés rendezésének folyamata. A Contadora-csoport négy országa (Mexikó, Venezuela, Kolumbia, Panama) mindeddig meddő kísérleteket tett a térség problémáinak tárgyalásos megoldására. Az 1984-ben kidolgozott - az összes külföldi katonai tanácsadó kivonását, a hadgyakorlatok megszüntetését, a hivatalban levő kormányok elleni fegyveres tevékenység megszüntetését stb. ajánló - béketervüket az Egyesült Államok sugallatára nem tartotta elfogadhatónak Costa Rica, Salvador és Honduras. A tavaly szeptemberi módosított - és enyhébb fogalmazású - Contado- ra-okmány ellen pedig Nicaragua emelt kifogást, mivel így nem látta garantálva biztonságát. A Conta- dora-csoport fel is függesztette tevékenységét, ám az elmúlt napokban történt egy s más, ami azt a reményt élesztette újjá, hogy Közép-Amerikában lehetséges a békés rendezés. A venezuelai Caraballedában a múlt hét végén ültek össze a Contadora-csoport, valamint az őt támogató ún. Limai csoport (Brazília, Uruguay, Argentína, Peru) külügyminiszterei, s közös nyilatkozatban tettek hitet a középamerikai válság politikai megoldása mellett. A caraballedai üzenetként ismertté vált dokumentum öt fejezetből és egy sor alpontból áll, s lényege, hogy latin-amerikai megoldásra, a be nem avatkozás, az önrendelkezés, a területi integritás, a demokratikus pluralizmus elveinek megvalósítására van szükség egy közép-amerikai békerendezés során. Az ún. biztonsági kérdések közül az üzenet sürgeti a hadgyakorlatok beszüntetését, a külföldi katonai tanácsadók kivonását, a fegyverzet befagyasztását, majd fokozatos csökkentését. A Contadora-csoport emellett felajánlotta, hogy közvetít Nicaragua és az USA között a két ország vitás kérdéseinek rendezése érdekében. Vinició Cerezo guatemalai elnök keddi beiktatása további alkalmat teremtett a rendezésben érdekelt országok vezetőinek eszmecseréire. Az öt közép-amerikai ország külügyminiszterei aláírták az ún. guatemalai nyilatkozatot, amelyben teljes támogatásukról biztosították a caraballedai felhívást. Ez talán az első lépés a gyakorlatban is érezhető előrehaladás felé, s a következő a közép-ameri- kai csúcstalálkozó lehet, amelyre Daniel Ortega nicaraguai elnök tett javaslatot. Ennek időpontját a február 2-i Costa Rica-i elnökválasztás után tűzik ki. Ugyancsak fontos javalatot terjesztett elő az új guatemalai polgári elnök: indítványozta, hozzanak létre egy középamerikai parlamentet, ahol közvetlenül meg lehetne vitatni a nézeteltéréseket. Javaslatokban, optimista nyilatkozatokban tehát most nem volt hiány. Ezeket azonban a lehető leggyorsabban gyakorlati lépésekre kell átváltani. S itt már óvatosságra int az Egyesült Államok politikája, amely eddig is minden rendezés legfőbb akadálya volt. A legutóbbi eseményekben kidomborodott leginkább figyelemre méltó fejlemény azonban, hogy Latin-Amerika saját maga, tehát az Egyesült Államok nélkül kívánja megoldani problémáit. PAPUCSEK GERGELY Békés atomot, békés világűrt A hét elején az egymással szemben álló libanoni keresztény frakciók súlyos harcokat vívtak. A falangista párt fegyveresei jelentős csapást mértek az ún. Libanoni Erők Elie Hobeika vezette csoportjára. (Képünkön: utcai harcok Kelet-Bejrútban) Gemajel elnök egyébként Damaszkuszban eredménytelen tárgyalásokat folytatott Asszad szíriai államfővel a libanoni béketerv végrehajtásáról. A keresztény és a muzulmán erők közötti harcok igy újra fellángoltak > (Telefoto - ČSTK) A kár több újságot is meg lehetne tölteni azokkal a hír- ügynökségi jelentésekkel, amelyek a Mihail Gorbacsov szerdai nyilatkozatában ismertetett legújabb szovjet békekezdeményezések nemzetközi fogadtatásáról szólnak. A nyugati kormányok reagálásainak közös vonása a visz- szafogottság, az óvatosság, az általánosságok hangoztatása. Szinte kivétel nélkül úgy fogalmaznak, hogy nagyszabású, figyelemre méltó, reményt keltő, vannak pozitív elemei stb. Ennek természetesen több oka is van. Elsősorban az, hogy még ,,gondosan tanulmányozni kívánják“- ahogy ezt többen is kijelentették. Másodszor: arról lehet szó, hogy a Nato-partnerek megvárják a Fehér Ház átfogóbb értékelését. Az amerikai vezetők - Reagan elnök, Shultz külügyminiszter és Weinberger hadügyminiszter - úgynevezett első reagálásairól már beszámolt a nemzetközi sajtó. A kormánykörökből kiszivárogtatott értesülések szerint várható azonban, hogy Washington rövid időn belül hivatalosan is válaszol a szovjet vezetésnek. A harmadik tényező pedig az, hogy az új javaslatok meglepték az USA-t és szövetségeseit. Egyes nyugati kommentárok ez utóbbi elemet hangsúlyozták, mondván - akárcsak a csúcstalálkozó előtt, a párizsi parlamentben ismertetett szovjet javaslatok után -, hogy a Szovjetunió a kezdeményezést tekintve ismét lekörözte az Egyesült Államokat, s így megint jelentős lett a szovjetek ,, propagandaelőnye“. Az ilyen „értékelés“ azon kívül, hogy szépen hangzik, s látszólag Reagant bírálja, figyelmen kívül hagyja a lényeget. Azt, hogy a szovjet javaslatoknak semmi közük a propaganda-háborúhoz, a taktikázáshoz. A javaslatok célja az, hogy az évezred végéig megszabadítsák az emberiséget az atomháborús veszélytől, s egyáltalán mindenféle tömegpusztító fegyverfajtával való fenyegetettségtől. A tét- a békés jövő - olyan nagy, hogy nem lehet belőle propagandakérdést csinálni. Hiszen a jelenlegi veszélyes irányvonal folytatása napjainkban még beláthatatlan katasztrófa felé sodorja a világot. A fegyverkezés üteme szüntelenül növekszik, a termelésben mind nagyobb hányad jut a fegyver- gyártásra. A számítások szerint, ha például nem növekednének a katonai kiadások és „csak“ a jelenlegi szinten maradnának, az elkövetkező 15 évben hat billió dollárt emésztenének fel. (S már valóban abszurd perspektíva: összevetették a termelés növekedési ütemét a katonai kiadásokéval, az , így kapott eredmény szerint 2150- ig az emberiség majd minden eszközt kénytelen lenne ez utóbbira fordítani.) Értelmetlen, az emberi civilizációhoz méltatlan távlat az ilyen. A szovjet alternatíva: az elkövetkező 15 évben nem fejleszteni kell a hadipotenciált, hanem felszámolni minden nukleáris fegyvert. H írmagyarázók teljesen új elemnek tartják egyrészt azt, hogy a javaslatok kiterjednek minden tömegpusztító fegyver felszámolására, másrészt pedig azt, hogy kijelölik az időrendet, konkrétan megszabják, kinek, mikor és mely eszközök likvidálását kell végrehajtani. A teljes atomleszerelés az átfogó szovjet program szerint három szakaszban valósítható meg, úgy, hogy az emberiség nukleáris fegyverek nélkül léphessen a harmadik évezredbe. Nem véletlen, hogy e kérdésben Mihail Gorbacsov főleg Európára összpontosított, s az sem, hogy - szavai szerint - e folyamatban a Szovjetuniónak és az USA-nak szánta a példaadó szerepet. Hiszen a két nagyhatalom tartozik a legnagyobb felelősséggel a világ sorsáért. Az atomleszerelés folyamata természetesen csak akkor kezdődhet meg, ha a genfi tárgyalásokon sikerül megállapodni a világűr militarizálásának megakadályozásáról. Érdemes ezzel kapcsolatban idézni a párizsi Liberation kommentárját, amely megállapítja: ,, Ronald Reagan az űr- pajzs létrehozásával akarja elhárítani a nukleáris veszélyt. A Szovjetunió sokkal egyszerűbb megoldást kínál: teljesen fel kell számolni az atomfegyvereket.“ Tegyük hozzá, hogy az űreszközök kifejlesztése nélkül. Ha valaki valóban a leszerelésre törekszik - ahogy Shultz is állította kormányáról tegnapelőtt - az miért nem akarja elhinni a legegyszerűbb matematikai igazságot? Azt tudniillik, hogy teljesen fölösleges dollármilliárdok tucatjait ölni az újabb úrfegyverekbe, amikor ezek nélkül is megoldható a probléma. R eagan szerint a szovjet javaslatok „az első pillantásra konstruktívaknak tűnnek“, és „egyes elemei figyelmet keltőek“, sőt, hozzáfűzte azt is, hogy az amerikai küldöttség utasítást kapott, Genfben törekedjen a gyors haladás elérésére a támadó atomfegyverek radikális csökkentésének kérdésében és a közepes hatótávolságú eszközöket érintő ideiglenes megállapodásra vonatkozóan Ennek ellenére több amerikai lap nem volt éppen optimista a gyors sikert illetően. A Christian Science Monitor emlékeztetett, hogy Reagan pár nappal ezelőtt is védelmezte a „csillagháborús“ programot. Majd megállapította: ,,A múlt évhez hasonlóan az idén is az űrprogram marad a szovjet -anjerikai leszerelési tárgyalásokon a nézeteltérések elsődleges forrása“. E véleményt látszik megerősíteni Weinberger nyilatkozata, aki szerint az űrfegyverkezési programhoz nem szabad nyúlni. Az európai rakéták kérdésében pedig a szövetségesek biztonsága miatti aggodalmának adott hangot. Miért „aggódik“ a hadügyminiszter - aki a lázas fegyverkezés legelvakultabb amerikai hívei közé tartozik - jobban az érintetteknél is, azt nem kell külön kommentálni. A New York Times azt emelte ki, hogy „Mihail Gorbacsov javaslata átfogóan felöleli a leszerelés minden területét", vagyis a nukleáris, a vegyi és az ürfegyvereket, az atomrobbantásokat és az Európában telepített eszközöket, szól a bécsi és a stockholmi tárgyalásokról éppúgy, mint az ázsiai biztonságról. Nyugatnémet parlamenti képviselők pedig felszólították a Kohl-kabinetet: bizonyítsa be, hogy komolyan gondolta sokszor hangoztatott szavait arról, hogy a leszerelés híve, s első lépésként legalább állítsa le az amerikai űrfegyverkezési programban való nyugatnémet részvételről folyó tárgyalásokat. A CDU -CSU parlamenti frakciója nevében Jürgen Todenhöfer katonapolitikai szakértő úgy nyilatkozott, hogy „a javaslatok vitathatatlanul tartalmaznak konkrét és új elemeket, amelyek növelik az áttörés lehetőségét a leszerelési kérdésekben“. A nemzetközi sajtó kiemeli azt a tényt, hogy a Szovjetunió három hónappal meghosszabbította az atomrobbantásokra elrendelt egyoldalú moratóriumot, amely január elsején lejárt, s amelyhez a csatlakozást Washington mindeddig mereven elutasította. A 2000-ig szóló leszerelési program megvalósítása, a szovjet jószándék bizonyítása érdekében hozott konkrét döntés ez, melynek megtétele az amerikai magatartás miatt egyáltalán nem volt könnyű. 0 " sszegezve: az USA legfontosabb NATO-szövetsége- seinek első reagálásai óvatoskodók, de tartalmaznak bizonyos pozitív elemeket is. A közvélemény döntő része, a békeszerető erők üdvözölték a szerdai kezdeményezést. S várják, várjuk a konstruktív amerikai választ. MALINAK ISTVÁN ÚJ SZÚ 4 1986 I. 18.
