Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-28 / 52. szám
Fürge ujjak, repülő verőkék Hogy is tanították velünk? Szép az, ami érdek nélkül tetszik. De akkor már azt is tudtuk: amióta világ a világ, az ember szereti s keresi a szépet. Mindig másban. Képben, szoborban, kerámiában. Ékszerben, porcelánban, bőrdíszműben. Minden kornak, minden évszázadnak megvolt a maga művészete, a maga stílusirányzata, de akármilyen időket élt is az ember, a kézimunka értékét senki sem vitatta. Hímzett, horgolt, szőtt is eleget a kéz, gobelinok, térítők, falikárpitok és makramék készültek, mikor mit kapott fel a divat. Ma, a nyolcvanas években csipkéért is valutával fizet a világpiac. Csipke... velencei csipke. Igen, az olaszok ebben is mesterek. Botticelli aranyfürtös Vénuszokat, Raffaello szelíd arcú ifjakat, Filippo Lippi szomorú szemű madonnákat fest, amikor a lagúnák városában megnyílnak az első csipkemühe- lyek. S már kürtölik is a hírmondók: a csipke, a csipke a divat! Colbert, XIV. Lajos nagy befolyású minisztere egy percig sem tétovázik: ha az olaszoknak megéri, akkor a franciáknak is! És addig ügyködik, amíg csak meg nem győzi a mestereket. Aztán a svédek, a belgák, a hollandok és az angolok veszik kezükbe a gömböstűt, a verőkét és mindent, ami szépnek számít majd, az csipkéből készül. A kendő, a sál, fátyol, a ruha - de még a függöny is. Hazánkban a 17. század első felében 30 ezer embernek biztosított megélhetési lehetőséget az Óriáshegy tövében. A 18. században a nyugati országrészben fekvő Löket környékén is ez lett a legbiztosabb kereseti forrás, de akkor már a Hra- dec Králové melletti Vamberk is híres volt csipkéiről. Ha pontos a bejegyzés a falu krónikájában, akkor egy előkelő, jómódú asszony, bizonyos Magdaléna Grambo- vá tanította meg a helybelieket a csipkeverés egyszeregyjére - messze földről beszerzett mintáival könnyűszerrel toborzott híveket maga köré. A vamberki csipke azóta is jó hírnek örvend a világban - hazánknak pedig nem kevés valutát jelent.- Nekünk ez így természetes - állítja Jana Chasáková, az iparművészeti szövetkezet igazgatója, s körbemutat irodája falán. Nézze csak meg ezeket a csipkéket... - Gyöngyvirágok, havasi gyopárok, harangvirágok, képek, amelyek minden lakásban jól mutatnak, mert szépek, értékesek. Miroslava Talavaéková és Svétla- na Pavliőková mintái egyébként úgy modernek, hogy a századforduló stílusjegyeit is magukon viselik, ezért is olyan kapósak Olaszországban és az NSZK- ban. Szövetkezetünknek négyszáz dolgozója van, jóval több, mint bárki is gondolná, s akkor még nem is beszéltünk a legfiatalabbakról, azokról a diáklányokról, akik a közeli Hronovban tanulnak, de a csipkeverést már itt, Vamberkben sajátítják el. Én 1978-tól állok a szövetkezet élén, s azóta egyfolytában azt szorgalmazom, hogy minél több fiatal dolgozzon nálunk. Nehogy félreértsen: ezzel nem azt akarom mondani, hogy a negyven fölötti és ötvenéves asszonyokat már nem szívesen látom a műhelyekben, szó se róla, csak hát a csipkeverés tudja, olyan munka, amely a türelmen és a kitartáson kívül fürge ujjakat és egészséges testet is kiván. Aki dolgozik, annak a nyolc és fél órát a verőpárna fölé görnyedve kell eltöltenie. Bedolgozóink, az idősebb korosztály képviselői, otthon neki. Aztán leteszi a párnát, a gömböstűt, nyújtózik egyet a széken és már mondja is: - Horgolni, hímezni aránylag korán megtanultam, de csipkét verni csak 21 éves koromban. Vagyis három évvel ezelőtt. Nem, én nem itt születtem; én «•& »keverők Vamberkben kézimunkáznak, s mindenki annyit vállal magára, amennyit akar. És így a jó. Konkurrencia? Nincs. Tényleg nincs. De ha lenne is: mi minden negyedévben új mintakollekcióval állunk elő, s ebben nem is hiszem, hogy valaki a versenytársunk lehetne. Nálunk ugyanis csupa olyan nő dolgozik, akinek a csipkeverés a szenvedélye, aki családi hagyományokat őriz, amikor kezébe veszi a csévét. Raktárra nem dolgozunk, az még sosem fordult elő. De képzelje csak el: ha egy olyan ország, mint Belgium, ahol a csipkeverésnek több évszázados múltja van, tőlünk vásárol, akkor egyáltalán nem kell új megrendelőre várnunk. Évente több mint Hana Kozubová (Václav Polák felvételei) 3 millió korona értékű árut termelünk, de a jövő még ennél is többet vár tőlünk. Hana Kozubová a legügyesebb és legfiatalabb csipkeverők egyike. Nevét idén nyáron, Moszkvában jegyeztem meg - ott láttam először mutatós munkáit.- Ez a varjúszemes, ez a békafogú, ez pedig a hamisfogú minta - mutatja, s még mielőtt kérdezném, gyorsan kijelenti: a halasi csipke is nagyon tetszik dobruákai vagyok, ott mások a hagyományok. Ott a fél falu gobelinekkel foglalkozik. Engem a csipke vonzott. A finomsága, a szépsége, az, hogy fantáziát láttam benne. Anyám biztatott: kezd csak el, majd meglátod, hogy megszereted. Igaza lett. Dobruáka egy mesébe illő kedves kis falu, nincs olyan messze Vamberktől, de a dombjai, a völgyei, az erdői... Minden minta, amely itt van előttem az asztalon, a nyáron született a fejemben. Járom az erdőket, a réteket; itt egy levél, ott egy virág fog meg, aztán este már kezemben is a ceruza. Nem fogja elhinni, amit most mondok: nyáron, valamikor július elején volt egy hatalmas vihar errefelé. Éjjel háromkor nyitott szemmel forgolódtam az ágyban; nem és nem tudtam visszaaludni. Gyertyát gyújtottam s nekiláttam rajzolni. Lepkéket, bimbókat, virágszirmokat... reggelig le sem hunytam már a szemem. Mert rajzolni, festeni, ezt még nem is mondtam, nagyon szeretek. Anyám egy amatőr színtársulat tagja, most épp Gogol Revizorját tanulják be, s rámbízták a színpadképet meg a díszleteket. Fenn állok a létra tetején, festem a tizennyolc négyzetméteres képet, de már valami jár az eszemben. Régóta foglalkoztat ugyanis a gondolat: hogy tudnám egymáshoz illeszteni a festményt és a csipkét. Mert olyan képeket akarok festeni, amelyekre finom csipkét tűznék, s a végeredmény egy különös szimbió- zus lenne. Ilyen még úgy sem volt, én legalábbis sehol sem láttam. Ó, csak több időm lenne! Csak ne kellene naponta utazgatnom! Érzelmekről, gondolatokról, belső arcokról szólnak a képeim, csupa olyasmiről, amit nem lát a szem, de érez a szív. Igen, a csipkével sok mindent el lehet mondani, csak meg kell találni a formát, a hogyant. Ülök a buszban, reggel fél hatkor, álmosan, behúzott nyakkal, s azon kapom magam, hogy mintákat rajzolnak az ujjaim a zsebemben. Ezek után miért is mondom: nekem a csipke a mindenem. SZABÓ G. LÁSZLÓ Elhalkul a zene, a poharakban már gyöngyözik a pezsgő, s az utolsó pillanatban - míg nem késő, s míg tart ez az esztendő - újra és utoljára elismételjük apró fogadalmainkat. Bim-bam, bim-bam... Koccintunk és őszintén kívánjuk önmagunknak és mindenkinek, hogy az új esztendő boldog és békés legyen! Szilveszter van - ünnep a Szilvesztereknek és ünnep mindnyájunknak. Már jégre került a pezsgő, s az ünnepi asztal várja vendégeit. Azokat, akik ezt az éjszakát önfeledt szórakozással tölthetik. Mások viszont munkába indulnak ilyenkor, hogy mi gondtalanul ünnepelhessünk. A vasút ünnepnap és hétköznap egyaránt üzemel. Még szilveszter éjszakáján is...- Pedig ilyenkor legszívesebben otthon lennénk, családi körben - mondja Hermann Ferenc kalauz, a átúrovói vasútállomás dolgozója. - Csak ezt éppen a munkából hazainduló kollégák nem akarják elhinni. „Te még ilyenkor is dolgozol?“ - kérdezgetik, hogy bosszantsanak.- De talán a kevesebb utas, s így a kevesebb munka valamit enyhíthet a ,.fájdalmakon“. Hermann Ferenc: Kérem a menetjegyeket! - még szilveszterkor is- Egyáltalán nem, mert bár szilveszterkor kevesebben utaznak mint máskor, de az utasok legtöbbje alaposan a pohár fenekére néz még mielőtt vonatra ülne. Ezért sokkal figyelmesebbnek kell lennünk, mint más éjszakákon, hisz arra is volt már példa, hogy mulatozó, bátor utasok megtámadták a kalauzt.- Ha valakinek december 31-én éjszaka nincs menetjegye...? Indulhatunk - az új esztendőbe! - Int Sagan Dániel- Kiírjuk a számlát. Számunkra ez az éjszaka is olyan kell, hogy legyen, mint a többi.- Szilveszterkor ón sem nagy kedvvel megyek munkába - kapcsolódik a beszélgetésbe Sagan Dániel vonatvezető, aki szintén a átúrovói vasútállomás dolgozója.- Igaz, újév reggelén a feleségem mindig azzal vigasztal, hogy „ne sajnáld, nem sokat ért a tévéműsor“, de hát ez az otthontól távol töltött szilveszter éjszakáért nem kárpótol. Az persze jól esik, hogy vigasztalni próbál, de tudom, hogy kissé neheztel, amiért ezen az estén egyedül kellett lennie.- Ahhoz, hogy a vonat elindulhasson elsősorban forgalmistára van szükség, aki szabad utat ad, s a mozdonyvezetőre, aki elindítja ezt a nagy masinát. Vajon ők ketten, akik munkatársaikhoz hasonlóan Stúrovóban dolgoznak, hogyan töltik ügyeletben a szilvesztert?- Tizenhét éve dolgozom a vasúton, s ezalatt négyszer volt ügyeletem szilveszterkor - mondja Csontó Zoltán forgalmista.- Rengeteg munka volt mindany- nyiszor. Mert hát minden vállalat az utolsó pillanatban akarja behozni a lemaradásokat, s a megrakott vagonok ezen az éjszakán érkeznek meg. Fersze azért a sok munka ellenére is megvan ennek az éjszakai ügyeletnek a hangulata. Még pezsgő nélkül is, mert ugye az ilyenkor és máskor is tiltott „gyümölcs". Csontó Zoltán: még egy utolsó ellenőrzés... (Barta Gyula felvételei)- A jövő évben mindent másképp csinálok - mondják sokan ezen a napon, ön milyen fogadalmat tesz az 1985- ös év utolsó napján?- Még sohasem gondoltam arra, hogy mondjuk „új életet kezdjek“, vagy más fogadalmat tegyek. Az idén sem fogadok meg semmit, hanem ehelyett inkább kívánnék valamit. Mint vasutas azt szeretném, hogy jövőre probló- mamantes legyen a közlekedés és ne történjen karambol. Mint magánember pedig jobb fizetést is elfogadnék.- Hogyan fogadja a szilveszteri ügyeletet a mozdonyvezető?- Mikor elhatároztam, hogy mozdonyvezető leszek, tudtam mi vár rám, s az eltelt huszonhárom év alatt volt alkalmam arra, hogy a szilveszteri ügyeleteket megszokjam - mondja Németh Károly.- Csak én nem tudtam megszokni - szól közbe a felesége.- Míg a gyerekek kicsik voltak, velük töltöttem a szilvesztert. Most, hogy már a lányok megnőttek, szórakozni mennek. Ha a férjemnek munkába kell mennie, bizony egyedül maradok. S nekem mindannyiszor könnyek szöknek a szemembe.- Természetesen számomra sem könnyű ilyenkor elmenni otthonról - folytatja Németh Károly. - Az évek folyamán az is előfordult, hogy Magyarországon - Vácott, Újpesten, Rákospalotán - ért az új esztendő. Ha a vonat éjfélkor állomáson ment keresztül, akkor valamennyien tülköléssel köszöntöttük egymást. S én közben - az új év küszöbén - megfogadtam, hogy ... Szóval különböző fogadalmakat tettem, amelyeket nem tartottam meg. Az idén újra próbálkozom. Le kellene szoknom a dohányzásról, de félő, hogy ez a fogadalom is az előbbiek sorsára jut. A szilveszteri ügyeleteket is megszokja az ember - Németh Károly szerint- Ha az év utolsó napján kívánhatna valamit...- ... akkor minden vasutas számára nagyobb megbe- UJ csülést kérnék. Különösen a műhelyben dolgozóknak kívánnék nagyobb fizetést. Magánemberként pedig erőt, egészséget és boldog új esztendőt - mindnyájunknak! KOVÁCS EDIT 1985. XII SZILVESZTER A SÍNEKEN
