Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-28 / 52. szám
AuABnDMB ß fl BEHIII Mill Ha a forradalmi tanításból indulunk ki, dialektikusán kell értelmeznünk a társadalmi folyamatokat. A burzsoá ideológia valamint a revizionista és opportunista követói tagadják a kommunista társadalmi-gazdasági alakulat keletkezésének és fejlődésének törvényszerűségét. A burzsoá ideológia és a revizionizmus az antikommunizmus platformján tagadni próbálja az emberiségnek a kapitalizmusból a szocializmusba és a kommunizmusba vezető fejlődésének objektív irányvonalát. Koncepciójával meg akarja bontani a szocializmus politikai rendszerét, az osztályszövetség egységét, amelyben a marxista-leninista párt által vezetett munkásosztály irányításával végrehajtják az alapvető társadalmi, politikai, gazdasági, ideológiai és kulturális forradalmi változásokat. A marxista-leninista elmélet lehetővé teszi, hogy a társadalmi-elméleti gondolkodást is történelmi folyamatként értelmezzük. A megismerés szubjektumát képező emberek konkrét történelmi helyzetben élnek, bizonyos konkrét, a történelem során kialakuló társadalmi viszonyok között. A szubjektum azonban nemcsak passzív megfigyelő. Az igaz tudományos ismereteknek köszönhetően aktívan hat az élet objektív feltételeinek megváltoztatására. Már Engels azt írta, hogy a szabad akarat nem jelent mást, mint azt a képességet, hogy a dolgok ismeretében döntsünk. Minél szabadabban vélekedik az ember egy bizonyos kérdésről, annál jobban meghatározott ítéletének tartalma. A szabadság tehát a természeti szükségszerűségek ismeretéből kiinduló uralom saját magunk és a természet fölött. A szocialista társadalom fejlődésében pótolhatatlan szerepük van a reális humánus értékeknek és normáknak. Meghatározzák a jogokat, a szociális biztonságot és kifejeződnek a munkához való jogban, az állampolgárok kötelességeiben, a szólásszabadságban, a társadalmi ügyek irányításában és ellenőrzésében való részvételben és más alapvető normákban. Materializálják a leghumánusabb eszméket, amelyeket csakis a szocialista rendszer valósíthat meg. A társadalom érdekei az egyén érdekeivé válnak. Nem érthetünk egyet tehát az ember egyéniségének absztrakt értelmezésével, amint azt egyes burzsoá teoretikusok hirdetik, akik az ember egyéniségét szembe állítják a társadalommal. A marxista koncepció az egyén és a társadalom dialektikus viszonyából indul ki. Bírálja az absztrakt humanizmus burzsoá koncepcióját. A marxista-leninista filozófiából eredő materialista humanizmus konkrét és forradalmi humanizmus. Ez azt jelenti, hogy eszméi nemcsak a társadalmi valóságot tükrözik, hanem megkövetelik a realitás szükséges megváltoztatását. így a szocialista humanizmus a társadalmi folyamatok átalakításának eszmei eszközévé válik és ebben rejlik forra- dalmisága. Amikor a burzsoá ideológia a szabadságról és a humanizmusról beszél, csak fiktív szabadságot, absztrakt humanizmust ért alatta, amelyben nem vetődik fel a humanista eszmék keletkezésének anyagi feltételezettsége, objektív tartalma és megvalósításának feltételei. A szocialista humanizmus reális és harcos, a múlt leküzdésére törekszik, figyelmét az ember jelenére és jövőjére irányítja, az olyan társadalom megteremtésével, amely lehetővé teszi az ember egyéniségének sokoldalú, harmonikus fejlődését. Ennek a ténynek a lebecsülése azt jelenti, hogy a humanizmus mai burzsoá koncepcióit sajátítjuk el, amelyeknek elméleti megnyilvánulása a burzsoá filozófiai antropológia, vagy a filozófiai revizionizmus, amely ignorálja a dialektikus és a történelmi materializmus alaptéziseit. A burzsoá és a hozzájuk hasonló revizionista ideológiai koncepciók igényt formálnak arra, hogy kimerítsék az ember problematikáját, pedig az embert nem értelmezik történelmi szempontból és nem veszik figyelembe életének anyagi feltételezettségét. Szándékosan háttérbe szorítják közvetlenül az ember létét, az életre, munkára stb. való jogát érintő kulcsfontosságú kérdéseket. A burzsoá ideológia nem ad napjaink emberének semmi pozitívumot. Annak az osztálynak az ideológiája, amely távozik a történelem porondjáról. Ebből ered a pesszimizmus, a jövőtől való félelem és a reakciós jelleg. Ebből táplálkozik heves antikom- munizmusa. Olyan ideológia ez, amely ma a tőkés rendszer általános válságát tükrözi. A szocialista humanizmus a társadalmi gyakorlatban konkretizálja a humanizmus eszméit. így van ez az ember szabadságának kérdésével kapcsolatban is. A szabadság csakis akkor szavatolható, ha a társadalomban olyan szervezet alakul ki, amely megkönnyíti és biztosítja, hogy valamennyi tagja szükségleteit és képességei fejlődését azonosan elégítse ki. A személyes szabadság a legfejlettebb formában a társadalom keretében érhető el. Csakis a szocializmusban, a munkafolyamat keretében válik az ember szabaddá. Az új társadalmi szervezetben teret biztosít az egyén intellektuális fejlődéséhez. AZ EMBER ALKOTÓ AKTIVITÁSA Kizárólag a fejlett szocialista társadalom gyakorlatában valósulhat meg az így értelmezett szabadság. Fontos meghatározója a politikai, társadalmi egyenlőségnek. Ezzel azonban nem merül ki az ember egész problematikája. A szabadság fogalom osztályszempontból feltételezett. Az antagonisztikus társadalomban, amennyiben az embert nem motiválja a munkásosztály forradalmi aktivitása, többé kevésbé aláveti magát az adott helyzetnek. A kizsákmányoló társadalomban, a legfejlettebb tőkés államokban is, a növekvő társadalmi ellentétek, az írástudatlanság, a faji megkülönböztetés, a személyiség jogainak elriyomása stb. jellemzi a reális életet. A tömegtájékoztató eszközök és a kizsákmányoló uralkodó osztály hatalmi intézményrendszere illúziókat kelt a kilátástalan társadalmi válságról azáltal, hogy megrajzolja az ún. nyugati civilázáció szabadságának és lehetőségeinek megálmodott világát. A valóság más. Az ember egyéniségét elnyomják, mivel az antagonisztikus osztálytársadalomban nem tudja a társadalmi aktivitások keretében megvalósítani szellemi erejét. A szocializmusban az ember személyisége aktív, tevékenysége céltudatosan a társadalmi és politikai feltételek megváltoztatására irányul. Ez aztán megteremti a feltételeket a személyiség sokoldalú, szabad fejlődéséhez. Az ember - ha tudatosítja, ha nem - attól a társadalomtól függ, amelyben él, ez a társadalom határozza meg az önmaga és a társadalom többi tagja iránti viszonyát. A szabadság, mint az ember tulajdonsága, éppen úgy, mint az egész szubjektum, az objektív szükségszerűségben rejlik. A szabadság ugyanakkor az ember reális gyakorlati ereje, amely elsősorban nem a megálmodott függetlenségben, hanem a gyakorlati, társadalmi tevékenységben, a termelő munkában nyilvánul meg. A szabadságot kifejezi a szükség- szerűségek megismerésére és irányítására kifejtett törekvés. Kifejezi az embernek azt a képességét, hogy az ismeretek alapján be tud avatkozni a természeti jelenségekbe és a társadalmi folyamatokba, és át tudja ezeket alakítani és ezzel leküzdi az időszerű objektiv szükségszerűséget és végül önmagát is. Ezáltal az alkotó aktivitás az emberi személyiség fontos tényezőjévé válik. A mar- xizmus-leninizmus klasszikusai helyesen hangsúlyozták, hogy „számunkra a kommunizmus nem állapot, se nem eszmény, amely szerint irányítani akarjuk a valóságot. Kommunizmusnak nevezzük azt a valós mozgalmat, amely leküzdi a mai helyzetet." A szocialista társadalomban a szabadság és a reális humanizmus beteljesül az embernek a kizsákmányolás alóli felszabadításával, megteremtődnek a feltételek az ember teljes megvalósulásához, mivel az alapvető akadályt - az osztályantagonizmust - megszüntették. Kiküszöböljük az osztályok, a társadalmi csoportok, rétegek és a társadalom egyes tagjai közti társadalmi különbségeket. Végül is a szocializmus nem hagyja önmagára az embert. A társadalmi viszonyok új típusát formálja, ami egyik feltétele a személyiség fejlődésének, a szabadság gyakorlati megvalósításával összefüggésben, az egész társadalom haladása keretében. A szocialista társadalom bonyolult szervezésében pótolhatatlan szerepe van az ideológiának a szocialista személyiség alkotó kezdeményezésének motiválásában. A marxizmus-leninizmus tudományos ideológiája a szocialista társadalomban nagymértékben hat az ember tudatának formálására, komplexen viszonyul a nevelés szervezéséhez, szavatolja az ideológiai-politikai munka és erkölcsi nevelés szoros egységét. Amint Vlagyimir lljics Lenin hangsúlyozta, ennek az alapvető követelménynek az elhanyagolása gyengíti a szocialista ideológiát, minden elhajlás tőle egyúttal erősíti a burzsoá ideológiát. Az ideológiai harcban nincs megbékélés. Ezért, a politikai ideológiai munka megköveteli, hogy szüntelenül elmélyítsük a dolgozók erkölcsi és politikai egységét a fejlett szocializmus célprogramjainak megvalósítása során. A dolgozók eszmei, politikai és szervezeti egysége a társadalmi gyakorlat meghatározó tényezője. Nélküle nem beszélhetünk szervezeti és akcióegységről. Ugyanúgy nem beszélhetünk a szubjektum alkotó aktivitásáról sem, a fejlett szocialista társadalom viszonyai között. Ezért a párt a revizionista nézetekkel ellentétben kiemeli azt a követelményt, hogy az egységet a szervezeti, akció és internacionalista egység dialektikájában kell megszilárdítani. A párt egységének megerősítése azt jelenti, hogy erőfeszítéseket kell tenni az egész párt, és vezetésével minden egyes dolgozó aktivitásának állandó fejlesztésére. A szocialista személyiség alkotó aktivitását feltételező ideológiai szempontok megnyilvánulnak a társadalom tagjainak magas kulturális színvonalában, öntudatában, a múlt csökevényei- nek teljes leküzdésében, a kommunista erkölcs érvényesülésében. Maga az élet követeli meg a szocialista ember tudatának formálását és javítását, mivel közvetlenül befolyásolja a szocializmus és a kommunista társadalom építése reális távlatai iránti viszonyát. V. I. Lenin figyelmeztetett, hogy a szocializmus ereje a tömegek öntudatában rejlik. A szabadság és a humanizmus problémája mindig élő probléma lesz. Az ember társadalmi lény. Az egyén, mint megismételhetetlen egyéniség konkrét élő emberként nyilvánul meg, aki összekapcsolja önmagában a társadalom kollektív értékeit egyéni tulajdonságaival. Az egyéni és a társadalmi, az egyén és a társadalom dialektikájában alapvető szerepe van a társadalmi realitásnak. Az elszigetelt, a társadalmi folyamatokból kiragadott lényként értelmezett ember az antropologizmus túlzása. Az ember egyéniségét mindenekelőtt a társadalom anyagi feltételei determinálják. Adottságai ennek megfelelően az aktivitásban, kezdeményezésben, a munka iránti alkotó viszonyban nyilvánulnak meg. Ez az alapja és kiinduló pontja az olyan bonyolult kérdések dialektikus viszonyának, mint a személyiség szabadsága és a reális humanizmus. A fejlett szocialista társadalom az egyén önmegvalósításához szükséges optimális feltételek megteremtésével teljes mértékben figyelembe veszi ezt a viszonyt. Dr. FRANTlSEK BRUNOVSKY docens, kandidátus, a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola MarxizmusLeninizmus Intézetének munkatársa SZKP programjának, amelyet 1961-ben fogadott el a XXII. kongresszus, összehasonlító elemzése, egybevetése e rendkívül fontos pártdokumentum újjászerkesztett változatával, amelyet most széles körű megvitatásra bocsátanak - lehetővé teszi azt, hogy a szovjet kommunisták döntő fontosságú koncepcióinak folytonosságát és a társadalom fejlődésével összefüggő, időszerű problémák megoldására vonatkozó, új szemléletet egyaránt észrevegyünk benne. Példaként nézzük a párt gazdasági stratégiáját, amelynek ismertetése e valóban mindenre kiterjedő okmánynak egyhatod részét foglalja el. Ez nem is meglepő: a szocialista termelési viszonyoknak, az irányítási rendszernek és a gazdálkodási módszereknek a tökéletesítése, a központosított vezetés elvének és az önállóságnak, az alulról jövő kezdeményezésnek az összekapcsolása - az egyik legfontosabb társadalmi-politikai feladat. Az SZKP programjában szó esett arról, hogy minden eszközzel fejleszteni kell az irányítás demokratikus alapjait, a népgazdaság központosított állami vezetésének megszilárdítása és tökéletesítése mellett, annak szükségességéről, hogy teljes mértékben kihasználják az áru-pénzvi- szonyokat és az olyan eszközöket, mint az önálló gazdasági elszámolás, a pénz, ár, önköltség, nyereség, keElőtérben az inálló gazdasági elszámolás reskedelem, hitel. Ma ezeket a tételeket úgy fogják fel, mintha közvetlenül a jelenleg folyó gazdasági kísérletek nyomán fogalmazták volna meg őket. A szocialista gazdálkodásnak az elmúlt negyedszázad során összegyűjtött tapasztalatai mégis arra ösztönöztek, hogy lényeges helyesbítéseket iktassanak be ezekbe, bizonyos mértékig áthelyezzék és fokozzák a hangsúlyokat. Ez elsősorban a gazdasági ösztönzőkre és irányítási módszerekre vonatkozik. Pontosabban meghatározták a központosított vezetés koncepcióját, ennek jelentőségét nem vonják kétségbe. A központi irányító szervek figyelmét a stratégiai feladatok megoldására összpontosítják, arra, hogy a tudományos-technikai haladás, a bei uházások, a társadalmi termelés arányossága, az országos erőforrások, a termelőerők telepítése stb. terén egységes politika valósuljon meg. Az újjászerkesztett pártprogram részletesebben világítja meg az önálló gazdasági elszámolás hatékonyságának koncepcióját, azáltal, hogy a gazdasági ösztönzők rendszerét összekötő láncszemnek tekinti a felülről jövő stratégiai kezdeményezés és az „alsó rétegek" operatív-gazdasági önállósága, vállalkozó kedve között. A kommunista párt szükségesnek tartja, hogy a vállalatokat és egyesüléseket következetesen átállítsák a teljes önálló gazdasági elszámolás és a rentabilitás rendszerére, s emellett növeljék a gazdasági mozgató- erőket és csökkentsék a felettes szervek által megállapított mutatók számát. Más szóval: az adminisztratív, gazdaságon kívüli szabályozás területe csökken. Emellett - ez nagyon lényeges! - a vezető helyet nem any- nyira a mennyiségi, hanem inkább a minőségi mutatók foglalják majd el, amelyek az erőforrások felhasználásának hatékonyságát, a termékek megújításának méreteit, a munkatermelékenységnek a tudományos és technikai eredmények alkalmazása alapján történő fokozását tükrözik vissza. A vállalatoknak és egyesüléseknek azok a lehetőségei és jogai is bővülnek, hogy a termelés fejlesztése, valamint a kollektívák anyagi ösztönzése és a szociális kérdések megoldása céljából maguk rendelkezhetnek azzal a pénzzel, amelyet kerestek. A gazdasági ösztönzők rendszerének valóban azon kollektívák számára kell előnyöket nyújtania, amelyek fokozzák a termelés rentabilitását, és jobb termékeket gyártanak. < LEV VOSZKRESZENSZKIJ az APN gazdasági szemleírója
