Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-06 / 49. szám
ÚJ szú 15 985. XII. 6. riel Sáron, Izrael jelenlegi iparügyi és kereskedelmi minisztere (köz)veszélyes játékos: ha érdekei úgy kívánják, alaposan megkeveri a kártyát az izraeli kétes tisztaságú politikai játszmában. Mozgalmas múltja van és sokak szerint még nagy jövő vár rá. A most 57 éves katona-politikus 14 évesen fogott először fegyvert a cionista álom valóra váltásáért, közel három évtizedet szolgált az izraeli hadseregben, s nem is akárhogyan: 22 évesen egy arabirtó kommandót vezet, az 1967-es háború után részt vesz Gáza „megtisztításában“, az 1973-as háborúban vakmerő húzással átkel a Szuezi-csatornán és hátba támadja az egyiptomi csapatokat. Bár a hadvezetés parancsával ellentétesen cselekedik, mégis ö lesz a hős, a győztes, akinek igaza van. A Gázában szerzett Buldózer „becenév“ mellé ekkor kap még egyet híveitől: Oroszlán. A Libanon elleni invázió, a Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban a libanoni falangisták által, de nyilvánvalóan az ö tudtával végrehajtott vérengzés után újabb nevet kap: Mészáros. Hívei és csodálói szerint Arik Izrael legzseniálisabb hadvezére, eröskezú, határozott politikus. Bírálói viszont úgy látják, hogy kegyetlen, becsvágyó, önfejű, lobbanékony, önző és fegyelmezetlen. Menahem Begin exkormányfö, aki Sa- ronnal együtt hozta létre és vitte győzelemre a Likud-tömböt, szintén tartott tőle, bár első kormányában rábízta a mezőgazdasági tárcát és egyúttal megtette a megszállt területek betelepítésével foglalkozó kormánybizottság elnökévé, s így lényegében szabad kezet adott neki a megszállt területek feletti uralomra, az arab földek kisajátítására. Amikor felvetődött, hogy a második Begin-kormányban megkapja Sáron a hadügyi tárcát, a miniszterelnök állítólag kifakadt: „Azért akarjátok, hogy Sáron legyen a hadügyminiszter, hogy egyszer majd engem vegyen körül a tankjaival?“ Ezek szerint ' Begin is félt tőle, de ragaszkodott is hozzá másfelöl, hiszen a menekülttáborokban elkövetett mészárlás kivizsgálása után sem menesztette a kormányból Sa- ront, tárca nélküli miniszterként is a tényleges hatalom gyakorlói sorában maradt. A jelenleg kormányzó izraeli nagykoalíció, a Munkapárt és a Likud szövetsége nem a bizalmon, az együttműködés szándékán, hanem kényszeren alapul: egyik nagy párt sem élvezi a parlament többségének támogatását. Sáron azonnal felismerte, hogy ebben a zavarosban nagy zsákmányra számíthat. A koalíciós megállapodás értelmében ugyanis a jövő év októberében Simon Peresz, a jelenlegi munkapárti kormányfő és Jicchak Samir, a mostani külügyminiszter posztot cserél. Samir az, aki nehezebb helyzetben van. Főleg neki fűződik érdeke a koalíció fenntartásához, neki kell „jófiúnak“ lennie a munkapártiak szemében, ugyanakkor - és ugyanezért - egyre több támadás éri a Likudon belül. Többen pártvezért posztjára törnek, főleg David Levy miniszterelnök-helyettes. Sáron nagyon ügyesen úgy rendezi, hogy ő legyen a mérleg nyelve, hol Samir, hol Levy oldalára áll. A rossznyelvek szerint arra megy ki ez a macska-egér játék, hogy jövő októberben ő lehessen a nevető harmadik... Izraelben túl sokan vannak, akik úgy gondolkodnak mint Sáron. Az ő pszichopátiával határosnak nevezett arabgyűlölete nem egyedi jelenség, s mások is úgy vélik, hogy az erőszak a problémák megoldásának elfogadható eszköze. De bármennyire is rossz a vélemény - otthon és a világban - az izraeli politikai erkölcsökről, egy tömeggyilkost nem szívesen látnak vezető poszton. így hát Saronnak - a nyilvánosságnak szánt nemtörődömsége és cinizmusa ellenére - mégsem volt mindegy, hogy felelősnek tartják-e Szabráért és Satiláért. Ezért nagyon jól jött neki az amerikai Time magazin 1983 februárjában megjelent cikke, amely személy szerint őt tette felelőssé a mészárlásért. A volt hadügyminiszter becsületsértési pert indított a lap ellen és 50 millió dollár kártérítést követelt. A pert formálisan elvesztette, kártérítést nem kapott, de jogilag tisztázta magát és - az egész eljárást figyelembe véve - éppen ez volt a célja. Vissza kellett szeréznie Libanonban megnyirbált tekintélyét, hogy visszakerülhessen a legfelsőbb hatalomért folyó küzdelem esélyeseinek sorába. November közepén pedig megkezdődött a Saron-show újabb izgalmas felvonása: először csak csendesen, majd egyre hangosabban és erőteljesebben bírálta Peresz miniszterelnököt, mire az felszólította koalíciós partnerét, Samirt, hogy távolítsa el posztjáról a renitens minisztert. A Newsweek amerikai hetilap még októberben közölte a szenzációs hírt, hogy röviddel a PFSZ tuniszi főhadiszállásának bombázása után Peresz és a jordániai király titkon találkozott Párizsban. A hírt egyik fél sem erősítette meg, s mire a lapok felhagytak volna a találgatásokkal, jött Sáron és fecsegett. Kibeszélte, hogy igenis volt találkozó, s ezzel nagyon nehéz helyzetbe hözta miniszter- elnökét és egyben aláásta az izraeli-jor- dán különutas kombinációk számos jel szerint jól haladó folyamatát, amelyet az amerikaiak is támogatnak. Mivej pedig Washingtonnak teljesen mindegy, hogy Peresz vagy Samir neve fémjelzi-e az izraeli-jordániai különszerződést, Sáron pártvezérét is, és - közvetve - az Egyesült Államokat is nehéz helyzetbe hozta, Husszein királyról nem is beszélve. A kormányválság ezúttal elmaradt, Sáron írásban tételesen bocsánatot kért a kormányfőtől az ellene irányuló nyilatkozatai soráért. Nem fér kétség ahhoz, hogy Pereszt továbbra is puhánynak, cinikusnak és gerinctelennek tartja, hogy ellenzi az alkudozást Jordániával, hogy a palesztin kérdés megoldását a saját részéről csak olyan formában tartja elfogadhatónak, mint annakidején Hitler a zsidó kérdést, hogy elutasít minden engedményt az Egyiptommal kötött különszerződés megőrzése és felmelegítése céljából, s továbbra is hasznosnak tartaná a jordániai palesztin menekülttáborok támadását. Az sem kétséges, hogy éppúgy mint Peresz és Samir, ő sem gondolta komolyan a kormányválságot, nem törekedett a koalíció felbontására. Csak éppen meg akarta mutatni, hogy ő, Arik Sáron itt van, bele mer és bele tud szólni a nagypolitikába, be akarta bizonyítani, hogy van egy-két adu a kezében, ha úri kedve úgy tartja és érdekei szükségessé teszik, hát robbantja a bankot. Hogy mit építene fel a romokon? Eddigi pályafutása alapján megkockáztathatjuk annak kijelentését, hogy az építés nem kenyere Saronnak. Hiszen most sem az zavarja, hogy a kozmetikázott hivatalos adatok szerint is 23,4 milliárd dollár Izrael külföldi adóssága, hogy-az utóbbi fél évben több mint 50 izraeli vállalat jelentett csődöt, hogy rohamosan csökken a széles néptömegek életszínvonala. Számára az a fontos, hogy a hadigépezet a tengerentúlról óraműpontossággal megkapja a maga millióit, hogy a cionisták harci kedve a régi. A már meglevő romokat tehát újabbakkal lehet szaporítani. Eddig még minden izraeli kormány ezt tette. Izrael korábbi és mostani politikusaitól Sáron csak abban különbözik, hogy kereken kimondja, amit gondol, s míg a többiek az állítólagos békevágy és a látszatdemokrácia kirakatával leplezni próbálják a romokat, addig Sáron nem titkolja, hogy király akar lenni. Ha romokon, hát romokon. GÖRFÖL ZSUZSA Francia repülők: a szovjet égbolton A Normandia francia repülőszázad, amelyből később repülőezred lett, 1942 végén jött létre a de Gaulle tábornok vezetése alatt álló Francia Nemzeti Bizottság és a szovjet kormány közötti egyezmény alapján. Ez a repülószázad volt hivatva képviselni a fasizmus ellen harcoló Franciaországot a szovjet-német fronton és ösztönözni a megszállás alatt maradt erőket. A repülők maguk választották az elnevezésüket hazájuk egyik tartományának tiszteletére. A Nyeman folyónál az átkeléskor vívott harcokban való részvétel elismerésekor az ezred még egy tiszteletbeli nevet kapott, a Nyemant. A Vörös Hadsereggel tört előre a repülőezred Moszkvától Kelet-Poroszországig. A franciák megtartották 1942-ben tett ígéretüket, hogy ,,csak győztesként térnek vissza meggyalázott hazájukba...“ 1945. június 20-án a hazatérő normandisták légi parádét rendeztek a Champs Elysée fölött azokon a harci repülőgépeken, amelyeket a szovjet kormány a francia légierőnek ajándékozott, és Le Bourget-ben szálltak le. Ezen az utolsó, már békés repülésen a franciákat elkísérte Georgij Szaharov vezérőrnagy, annak a 303. légihadosztálynak a parancsnoka, amelyhez a Normandia-Nyeman repülőezred tartozott. Ma Szaharov vezérőrnagy, a Szovjetunió Hőse, a francia becsületrend kétszeres tulajdonosa a Szovjet-Francia Társaság elnöki tanácsának tagja és Párizs díszpolgára. A Normandia-Nyeman repülőezred diadalmas visszatérésének 40. évfordulóját Franciaországban ünnepelte harcostársaival együtt. Moszkvába való visszatérésekor Szaharov interjút adott a Novoje Vremja tudósítójának, Lev Jeiinnek:- A franciák 1943 tavaszán, szovjet repülóoktatók vezetése alatt történt kiképzés után kerültek vadászrepülőhadosztályomba. Eleinte 14-en voltak. Az egész háború alatt azonban 108 francia repülő szolgált a Normandia -Nyeman ezredben. Négyen kapták meg közülük a Szovjetunió Hőse címet. Bátor emberek voltak, igazi ászok, a levegő lovagjai. Ez a lovagiasság, amely a franciáknak a vérében van, kezdetben ugyan zavart valamelyest. A helyzet kollektív harcot követelt, a franciák azonban egyéni küzdelmekbe bonyolódtak, és gyakran áldozatul estek a nagyobb harci tapasztalatokkal rendelkező németeknek. A legjobb repülők vesztek oda. Miután a kurszki kanyarban Jean-Louis Tulasne, az első századparancsnok elesett, összevontam a repülőket és pontos elemzést adtam a csatáról meg az elkövetett hibákról. Nem sokkal ezután a Normandia-Nyeman ezred mesterien elsajátította taktikánkat. A franciák az ellenség 273 repülőgépét semmisítették meg a levegőben és 80-at a földön. Győzelmeink során egyre kevesebb veszteséget szenvedtünk. Azt mondom, »mi« ... A franciák természetesen velünk együtt harcoltak ugyanazon az égbolton, de mégis a saját hazájukért.- Ugye valóban volt olyan eset a Normandia történetében, amikor egy francia pilóta, aki meg akart menteni egy orosz szerelőt, életét vesztette...?- Ez valóban fénylő példája a Normandia - Nyeman ezred harci krónikájának, (gy történt: Maurice de Seynes hadnagy gépének farában volt a szerelője, Vlagyimir Beloszub őrmester. Nem volt elég szállítógépünk, és így akartuk Beloszubot egy másik, a fronthoz közelebb eső repülőtérre átvinni. Felszállás után egy nagy ellenséges csoporttal találkoztak. Harcra került sor, melyben de Seynes gépe találatot kapott. Benzin és olaj ömlött a kabinba. Égett. A hadnagy visszarepült a repülőterére és rádión közölte: „A kezem megégett, a kabinban füst van és tűz. Segítsetek leszállni!“ Az első rárepülés nem sikerült. A másodiknál ezt jelentette: Nem látok, megvakultam. Parancsot adtak neki, hagyja el a gépet, és ejtőernyővel ugorjék ki. Ezt válaszolta: Ehhez nincs jogom. A fedélzeten van a szerelő. Erre egy szovjet tiszt adott neki parancsot. De Seynes mégis meg akarta menteni Beloszubot, megkísérelte a leszállást és ekkor felrobbant a gép... Gondoljuk csak meg: Maurice de Seynes, egy arisztokrata család sarja és a komszomolista Vlagyimir Beloszub, egy egyszerű orosz katona. Egyáltalán, mi lehetett bennük közös? Volt valami: a harc az ellenség, a fasizmus ellen. És az a fegyverbarátság, amely ennek során létrejött, vezetett ehhez a hőstetthez.- Megmaradt ez a barátság? Emlékeznek egymásra az akkori francia és szovjet veteránok?- Igen. Mindaz túl markáns volt, része az életünknek, nem lehet elfelejteni. A francia repülök eljönnek hozzánk a Szovjetunióba. Tőlünk gyakran mennek küldöttségek Franciaországba. Normandia -beli embereim mindig mindjárt családostul jönnek értem a repülőtérre. Úgy fogadnak, mint családtagot. A Normandia egyik legjobb repülője, Francois de Geoffre azt írja könyvében: „Bajtársak, repülőszázad, harcok, Oroszország - mindez remek volt. Ha azonban mindezeket az erőfeszítéseket nem értették vagy nem értik meg, az azt jelenti, hogy hiábavaló volt...“- Beszéljen nekünk, legyen szíves, franciaországi találkozásáról egykori fegyvertársaival.- Röviddel ezelőtt franciák érkeztek hozzánk Moszkvába a Háborús Veteránok Szovjet Bizottságának meghívására a győzelem 40. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségekre. Most ők hívtak meg minket. Számunkra azért volt kétszeresen is kellemes az utazás, mivel kitüntetéseket vittünk magunkkal az egykori légi ászok számára. A Szovjetunió kormánya illő tiszteletben részesítette a francia repülők érdemeit, és akárcsak a szovjet veteránokat, érdemérmekkel tüntette ki őket. A szovjet nagykövetség képviselőivel együtt nyújtottuk át Párizsban és Nizzában a kitüntetéseket, a franciaországi szovjet nagykövettel, J. M. Voroncowal és a Normandia veteránjaival együtt koszorút helyeztünk el a tábornok síremlékén a győzelem 40. és de Gaulle tábornok a francia néphez intézett, a német fasizmus elleni harcra szólító londoni felhívásának 45. évfordulója alkalmából. Mi mind - szovjet repülők és a Normandia veteránjai - különböző emberek voltunk és maradtunk, mindenki a maga nézeteivel, a maga sorsával. A Normandia harcosai közül most sokan nagyvállalkozók, gyártulajdonosok. A háború évei és a kölcsönös segítség mégis egyesített minket. 1964-ben a kurszki kanyarban megtalálták egy francia repülő maradványait. Már nem lehetett pontosan megállapítani, ki volt. Elhatározták, hogy ismeretlen francia repülőként fogjuk eltemetni. A Normandia-Nyeman képviselői is eljöttek. A francia repülőezred utolsó parancsnoka, Louis Deifino tábornok azt mondta akkor a sírnál:;,Kedves bajtárs! Orosz földben is tovább teljesíted nagy küldetésedet. A szovjet és a francia nép szent barátságának zálogává lettél!“ Ezt ennél jobban ki sem lehet fejezni. (NOVOJE VREMJA) • A legújabb izraeli show főszereplője, Ariel Sáron, s akik akaratukon kívül kaptak szerepet: Simon Peresz, Jicchak Samir, Husszein király.
