Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-11-29 / 48. szám

A bratislavai Orsolya utcai diákotthon boltíves folyosóin még csend honol. Nincs szaladgálás, hangos üdvözlés, nem csa­pódnak az ajtók, a diákok az iskolákban vannak. Már három hónapja annak, hogy kikerültek a biztonságot jelentő szülői ház­ból és a fővárosban töltik édes-keserves diákéveiket. Hogyan szokták meg a 14-15 éves gyerekek a diákotthon kényszerű rendjét, az „ellenőrzött“ önállóságot? És hogyan alkalmazkodtak egymáshoz az egy szobába kerülő ismeretlenek? A Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimná­zium középiskolás lányai alkotják az otthon lakóinak legnagyobb csoportját. A 82 diák­lányból 18 az „újonc“. Talán nekik volt a legnehezebb dolguk, hiszen még ma is gyakran visszasírják a régi barátokat, az iskolát, no meg az otthonukat. A majdnem 300 éves épület hatvan szobája 232 gye­rek lakhelyévé vált. A szülők szerepét a di­ákotthon nevelői vállalták át ideiglenesen. Szinte a sajátjukként nevelik, alakítják, óv­ják, segítik a gondjaikra bízott fiatalokat.-Az épületet 1951-ben vettük birtokba, s nem kis anyagi ráfordítással alakítottuk olyanná, amilyen - mondta bevezetőül Ali­ce Cieslerová, a diákotthon igazgatónője. - Diákotthonunk előnye városközponti fek­vése, hátránya a kora. Állandóan javítjuk, szépítjük. Az idén több szobába új ágyakat vásároltunk, igaz, a nagy létszám miatt emeleteseket. Ezért egy-egy szobában 8-10 lány is lakik. Klubhelyiségeinkbe kényel­mes berendezés került és lakályosabbá tettük a tanulószobákat is. A diákotthon házirendjéről már szobané- zö körút közben számolt be az igazgatónő. Megtudtuk, hogy a tanulók reggel fél hétkor kelnek, az otthonban reggeliznek. Maguk­kal viszik a tízórait, déltől három óráig ebédelhetnek, este hat és hét között va­csorázhatnak. Délután másfél, vacsora után pedig két óra a tanulási idő. Aki előbb végez, annak sem kell unatkoznia. Kényel­mesen berendezett könyvtárban olvashat, sportolhat, illetve részt vehet az önképzö- köri tevékenységben. Este fél nyolckor be­záródik az otthon kapuja. Persze ez nem jelenti azt, hogy a lányok - igazolás ellené­ben - nem látogathatják meg a városban élő rokonaikat, nem vehetnek részt az esti iskolai rendezvényeken. Benyitottunk néhány szobába. Minden­hol példás, szinte katonás rend uralkodott. Csak az asztalokon díszelgő virág, plakát a falon, egy-egy kedves csecsebecse pró­bálta otthonosabbá tenni a zsúfolt szo­bákat.- A rendet pontozzuk. Szeretnénk azo­kat is, akiket odahaza édesanyjuk túlságo­san megkímélt a házimunkától, rászoktatni az alapvető tennivalókra - hallottuk a ma­gyarázatot. A folyosókon álló szekrénye­Szűkösen, de szépen (Gyökeres György felvétele) ken fogott már az idő vasfoga. Sajnos, a masszív, egyszerű bútordarabok beszer­zése azért lehetetlen, mert nem gyártják őket. Megtudtuk továbbá, hogy a szüksé­ges kisebb-nagyobb javításokra sem talál­nak kivitelezőt. Az építőipari vállalatoknak ez „nem kifizetődő“ munka.-A beilleszkedés hetei, hónapjai mö­göttünk vannak. Persze a lányok haza­vágynak, szokatlan számukra az itteni élet, hiányzik az édesanya, s talán a szabadabb életforma is. Valamikor pszichológus segí­tette a nevelők munkáját. Nagy kár - azo­nos véleménye ez a bratislavai hét diákott­hon vezetőinek -, hogy megszűnt ez a stá­tusz. Majd ismét a lányokról beszélt. Arról, hogy az otthon töltött hétvégi pihenés, felüdülés után felpakolt táskákkal érkeznek vissza a diákotthonba. Minden szülő törek­vése ugyanis, hogy gyermekét ellássa több napra való élelemmel, „nehogy éhezzen“. Pedig a diákotthonokban a gyerekek kiváló minőségű és elegendő mennyiségű ételt kapnak, naponta jutnak tejhez, gyümölcs­höz. Persze, mindenkinek a szája íze sze­rint főzni otthon sem lehetséges, hát még egy diákotthonban. Beszélgetésünket a folyosó felől lárma zavarta meg. Kisebb-nagyobb csoportok­ban érkeztek a lányok s vonultak szobáik­ba. Tóth Mónika Libádról (Luba) jött a gim­náziumba és a három hónap alatt bizony vannak már észrevételei. - A diákotthon­ban az a jó, hogy bármivel is fordulunk a nagyokhoz, szívesen segítenek nekünk. Sok a tanulni való, kevés a szabad idő. És még azt a szabadot is gyakran elveszik tőlünk. A Várkonyból (Vrakufi) érkezett Pá­linkás Lilla is megszokta már a diákotthon légkörét, s ö is sajnálja, hogy megszervezik a szabad idejük nagy részét. A lányok egymást túlharsogva mondták észrevéte­leiket, hol nevetve, hol kissé elszomorod­va. - Tudjuk, hogy ez nem az igazi ottho­nunk - mondta a többiek nevében a padá- nyi (Padán) Kosár Gyöngyi. - Azért jöttünk el otthonról, mert tovább akarunk tanulni. S ezért áldozatot kell hozni. Legfőbb cé­lunk a jó tanulmányi előmenetel, és szíve­sen is veszünk részt a különböző rendez­vényeken akkor, ha ráérünk. Az Orsolya utcai diákotthon valamennyi dolgozójának célja nemcsak nyugodt tanu­lási feltételeket biztosítani a középiskolá­soknak, hanem gazdag, változatos műsor- ajánlatokkal lekötni szabad idejük egy ré­szét is, hogy közben megismerjék a város múltját és jelenét. Úgy, hogy bővüljön, alakuljon a látókörük, az önismeretük, a vi­lágról alkotott véleményük. Jó lenne vi­szont elérni, hogy a rendezvénysorozatok ne jelentsenek senki számára kényszert, mert így nem teljesítik küldetésüket. S ha ez így lesz, a mostani középiskolások fel­nőttekké válva szívesen emlékeznek majd vissza arra a négy évre, amit a diákotthon falai között töltöttek. PÉTERFI SZONYA leg a statisztika évente 5—6 millió főt tart számon. Arányosan gyarapodott a turis­ták, a terepsíelők és a hegymászók vala­mint - sajnos - a hegyvidéki balesetek és tragédiák száma is. Az adott helyzettel már csak technikailag és személyzetileg tökéletesen ellátott, az egész esztendő­ben működő hivatásos intézmény birkóz­hatott meg. Tekintettel arra, hogy ennek szüksége mutatkozott más hegyláncola­tainkban is, a Hegyi Szolgálat országos szervezetként jött létre. Viszont a Magas • Tátrában, tekintettel sajátos természeti jellegére és jelentőségére, nem a Cseh­szlovákiai Testnevelési és Sportbizott­sághoz tartozik, hanem a Tátrai Nemzeti Park igazgatóságához. A Hegyi Szolgálat dolgozói mellett hegyi vezetést vállal a megfelelőképpen képzett és tapasztalt hegymászók soraiból regrutálódott ön­kéntes munkatársak csoportja is. A Tátrai Nemzeti Park területén a turista általában csak a jelzett turistaösvényeket járhatja be. Ezzel szemben hegyi vezető társasá­gában bármilyen, a fizikai képességeinek megfelelő túrára vállalkozhat, eltekintve a szigorúan tiltott természetvédelmi terü­letektől. A hegyi vezető a szavatossága annak, hogy a túra célját megbízhatóan és biztonságosan eléri. Közben a hegyi vezető ismerteti vele a környezet termé­szeti és történelmi érdekességeit, megta­nítja „felfedezni“ a hegyeket. ATátrai Nem­zeti Park igazgatása számára pedig ga­rantálja, hogy a védett terület természeti viszonyai sértetlenek és zavartalanok ma­adnak. A hegyi vezetők irodájában (06201 Stary Smokovec, 2820-as telefonszám) írásban, távbeszélőn vagy személyesen megrendelhetőek az egyének és a kol­lektívák számára gyalog- és hegymászó túrák, előadások a Magas-Tátráról. To­vábbá szakmai együttműködés bármifé­le, a hegyvidéken* engedélyezett tevé­kenységben, kiképzés és tanfolyamok mindén hegyi sportban. A Magas-Tátrá- ban csak a Tátrai Nemzeti Parknak érvé­nyes szolgálati jelvénnyel rendelkező he­gyi vezetőik jogosultak a vezetésre. Más szervezetek vezetői csoportjaikat csak a jelzett ösvényeken kalauzolhatják. S végül még egy fontos dolog. Termé­szetesen nem minden tátrai kiránduló szorul rá a hegyi vezetők közvetlen segít­ségére. Viszont mindenkinek ellenvetés nélkül meg kellene tartania a Hegyi Szol­A Magyarországi Kárpátegye­sület hegyi vezetőinek történel­mi jelvénye gálát megelőző biztonsági intézkedéseit. Ez főleg bizonyos területek, hegyi ösvé­nyek ideiglenes lezárására valamint a magashegyi terepen az átmenetileg avagy tartósan kialakult kockázatos hely­zetekre való figyelmeztetésekre vonatko­zik. Továbbá az igazodásra az időjárás­jelentésekhez és a hegyvidéki lavinave­széllyel kapcsolatos közlésekhez. A koc­káztatásnak nemegyszer tragikus követ­kezményei vannak. Említsük meg csak a legszomorúbb esetet. A Hegyi Szolgálat 1974. január 20-án is megtette a szükséges intézke­déseket, hogy a hegység látogatóinak jelezze a hólavinák közvetlen veszélyét. A Komáromi (Komárno) Gépipari Közép­iskola diákjainak egy csoportja testne­velő tanárukkal együtt, a Poprádi-tó turis­taháza vezetőjének óvaintése és közbe­lépése ellenére síelni indult a Kis-Bástya lejtőire. A gyászos következmény tizen­két halott volt. A könnyelműségnek, a he­gyi vezetők és a mentőszolgálat lelkiis­meretes megelőző intézkedései semmi­be vételének értelmetlenül áldozatul esett tizenkét emberélet. A legfájdalma­sabb tény, hogy a Tátra szlovákiai olda­lán eddig már nyolcszázan pusztultak el. A csehszlovák hegymászóknak és he­gyi vezetőknek csak a magashegység­ben szokásos, a felfelé igyekvő társaik­hoz intézett nagyon szép üdvözletének, a „Hőre zdar!“ (Üdv a hegynek) nincs a magyar nyelvben megfelelője. Egyet jelent azzal a kívánsággal, hogy szeren­csés és sikeres legyen a hegy megmá­szása és természetesen a visszatérés is a hegyek világából. így hát, ha a Magas Tátrába látogatnak, önöket is kísérje ez a köszöntés! IVAN BOHUS A minap, kihasználva az autó­r> busz indulásáig hátralévő öt- tíz percemet, betértem egyik járási városunk papírboltjába. Három drága percem eltelt, amíg kosárra vártam, mert a körülbelül nyolcvan négyzet- méter területű üzletben a hat kiszol­gálón kívül már volt vagy tíz vásárló, s ugye többet nem lehet beengedni a polcok közé, mert az emberekben- főleg ha azok ,,csak“ vásárlók- nem lehet megbízni. Végre sorra kerültem - mármint kaptam kosarat, a következő egy percben kiválasztottam a szükséges árut s ismét besorakoztam a pénztár­hoz, most az ellenkező oldalról. Meg­örültem, mert előttem mindössze egy vásárló állt, ő is köpenyben mint a pénztárnál ülő kolléganője, csak a köpeny színe volt más. Kosarában csak négy tekercs toalettpapír és két műanyagtáska volt. Az új, elektroni­kus számológép elcsipogta négyszer a kettő nyolcvanat és kétszer a kettő negyvenet, s már ott is volt a zölden villogó kis számlapon a tizenhat koro­nás végeredmény. Na, gondoltam, ez gyorsan ment! A vásárló hölgy leteti egy húszast, váltottak egy-két szót, majd visszaka­pott négy koronát s már indult is. Ám megfordult. Pedig a pénztárosnő már fogta az én kosaram szélét, már be akarta táplálni az első összeget a gépbe.- Tudja mit, Marika, - szólalt meg az előttem álló hölgy nyájasan. - írjon nekem erről az áruról egy számlát.- Szívesen, - válaszolta Marika.- De most volt itt a főnöke, ő is vitt...- Hát persze. Tőle tudom, hogy kaptak papirt. De ő valóban az üzlet­be vitte - súgta oda bizalmasan a vevő.- Ja, értem, - mosolygott Marika cinkosan, s már írta is a két tételből álló számlát.- De Marika, mit csinál? - rekla­mált váratlanul a vásárló elárusítónő.- Ezeket a táskákat számolja át pa­pírra, mert a főnök nem fizeti ki...- De azt nem lehet, Bözsike. Nem egyezik az ár.- Ugyan, nekem mondja. Legfel­jebb mást ír a két táska helyett.- írok esetleg szalvétát, borítékot. Jó lesz?- Nagyszerű! - egyezett bele Bö­zsike megkönnyebbülten. - Tudja azt maga is, Marika, ha az ember építke­zik, minden koronára szükség van- súgta oda, míg fél szemével engem nézett.- Maguk is építkeznek? Nem is tudtam - mondta elismerően Marika, eldobta az ,.elrontott“ számlát, újat vett elő és nyugodtan irta tovább. Meg akartam szólalni, de a kirakat­üvegen át láttam, hogy már minden hiába. Az autóbuszom éppen elindult, így csak sóhajtottam egyet. A két asszony rosszallón nézett rám, mit sem törődve azzal, hogy időközben már az üzlet forgalma teljesen leállt.- Bözsike, még mindig nem kaptak függönytartókat? - kérdezte Marika írás közben.- Még nem, de majd gondolok ma­gára. Már fölépült a házuk?- Persze - ragyogott Marika.- Már a nyáron beköltöztünk, csak még nincs mind az öt szobánk beren­dezve.- Jó maguknak. Mi még csak most húzzuk a második emeletet - sóhaj­tott Bözsike. Végre megíródott a számla is, én is sorra kerültem. Olyan gyorsan végez­tem a pénztárnál, hogy'Bözsikét még láthattam bemenni munkahelyére- a közeli háztartási boltba. Oda most nem kellett bemennem, no meg - kedvem se volt hozzá. De előfordulhat, hogy szükségem lesz valamire. Csak attól tartok, nehogy majd Marika mögé kerüljek, amikor Bözsike apró szögre, csavarokra és egyéb ,, blokkolható" apróságra bont­ja a függönytartó árát. -beli-

Next

/
Thumbnails
Contents