Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-15 / 46. szám
kt VILÁGSZÍNHÁZ • Párizsban megkezdték a Bastille Opera építési munkálatait, s a tervek szerint 1989-ben, a francia forradalom kétszázadik évfordulójára a Szajna-parti főváros második operaháza megnyitja kapuit. Egy filmszínház és egy használaton kívül helyezett vasúti pályaudvar helyén, a Place de la Bastille mellett, a kanadai Carlos Ott tervei alapján építik föl az új párizsi zenés színházat. A 38 éves Ott gránithoz hasonló anyagból, valamint üvegből tervezte az épületet, és nagy figyelmet fordított arra, hogy az új opera harmonikus egységet alkosson a környék épületeivel. Az előzetes tervek szerint az operában 450 előadást, illetve koncertet tartanak majd évenként. A legdrágább belépőjegy ára sem haladja meg a 220 frankot, holott a régi operában még 350 frankot is elkérnek a jegyért. Még ezt a tényt figyelembe véve sem tűnik fel olcsó mulatságnak az operakedvelés Franciaországban. • A helsinki városi színház elsősorban drámai társulatáról ismert. De balett-társulata is legalább egyszer évente új bemutatóval jelentkezik. Ebben az esztendőben már öt premiert tartottak, amelyek között Beckett, Ionesco, Genet és Aiszkhülosz darabok voltak. Figyelemreméltó érdekesség, hogy Csehov A manó című drámáját Zsámbéki Gábor, a budapesti Katona József Színház rendezője állította színpadra. Decemberben még négy bemutatót tartanak: egy finn színmű, egy gyermekdarab, egy, a dél-afrikai terror áldozatáról, Bikóról szóló dráma és egy balettest kerül színre. A színház sajátosságaihoz tartozik, hogy repertoárjában sokáig műsoron tartja a sikeresnek bizonyuló előadásokat. így Puskin Borisz Godunovja és a Kalevala táncváltozata is több évadon át szerepelt műsorukon. Ugyanilyen sok nézőt vonz a kisszínpadjukon játszott Feydeau-bohózat és Ludwig Holberg dán klasszikus író Jeppe a hegyen című komédiája. 0 ■+-> 0 > a 1 > £ O c 2 * I Q w 0 c 3 X 'S w ben is vannak hullámvölgyek és csúcsok, s amikor a színész éppen egy ilyen hullámvölgyben van, főként olyankor esne jól egy- egy jó szó, egy-egy biztató újságcikk, amely erőt ad a színésznek. Beöthy László Bal négyes páholy című művében a következőket írja: a színész készül egy, két, három hónapon át egy alakításra, beleadja szívét, lelkét és jön egy ember, aki öt perc alatt le tudja rombolni munkáját. Hadd idézzem még Kósa Ferenc gyönyörű szavait: „Belebukni, beleszakadni is csak olyasvalamibe érdemes, amiért élni tudna az ember!“ A többféle műfaj művelése nagyon fontos a színész számára. Amit egy műfajban tudásként megszerzett, azt más műfajban is kamatoztathatja. A hatvanas évek végén táncdalénekesként szerepeltem Közép- és Kelet-Szlovákia városaiban. Az utóbbi időszakban leginkább sanzonokat énekelek és önálló műsoraimban a művészi egyéniség dominál. A hetvenes évek derekán kifejlesztettem saját „pódiummúvészetemet“, amelyben hatványozottabban kell hatnom a már említett „őszinte színészi játékkal". A filmben a típuTalálkozás Boráros Imrével, a Matesz színművészével A zt, hogy Boráros Imre egyike a legjobb csehszlovákiai magyar színészeknek, nem kell bizonygatni. Sokoldalúság és ambíció jellemzi: táncol, énekel, szaval, filmez, rádióban szerepel, előadóesteket készít, valamint nagy sikerrel mutatta be Székely János költői szépségű alkotását, a Dózsa című monodrámát. Előadóestjeit egyedül állítja össze és rendezi. A színpadon ragyogóan poentíro- zó színész, jó kolléga. A közönség szereti. Komoly színészi értékeit, azt hiszem, mindannyian jól ismerjük, színházkultúránk igazi egyénisége. A művésszel azon ritka esték egyikén beszélgettem, amikor otthonában pihent. így készült a szereplésre - Kertész Ákos Névnap című vígjátékában.- Mikor határozta el, hogy színész lesz?- Elég korán, már alapiskolás koromban vonzódtam a színmúvészethez. Kitűnő pedagógusom, Jankó Károly az alapiskolában szerettette meg velem a színjátszást. Itt játszottuk el a Hófehérke és a hét törpe című mesejátékot. Szívesen emlékszem vissza a gimnáziumi évekre is, ahol sokunk kedvenc tanárnője, Medrickáné, nagyon jól megérezte, hogy kinek van hajlama a színjátszáshoz. A tanárnő vezette iskolai színjátszócsoportban sokat szerepeltünk együtt Miklósi Péter újságíróval. Előadtuk Afinogenov Kisunokám című darabját, amelyben egy kilencvenéves professzort alakítottam. Számomra csodálatos élmény volt. Persze előnye is volt ennek a szereplésnek. Ha Medrickáné belépett az osztályba, mindig megkérdezte tőlem, hogy készültem-e az órára. Ha azt mondtam, hogy nem, akkor nem is voltam a felelősök között azon az órán. A Déryné színkörben is játszottam, melynek szervezője, lelkes rendezője Lörincz János volt. Vonzalmam a színjátszáshoz és a színpadhoz egyre erősebbé vált bennem. A színkörben többek között Hans Feifer Lampionok ünnepe, Thurzó Gábor Hátsó ajtó című drámáját játszottuk. A Magyar Területi Színházhoz 1965-ben kerültem. Első szerepemet az Ilyen nagy szerelem című darabban játszottam, egy Vencel Král nevű tanársegédet alakítottam. Majd a Thália Színpad megalapítása után többek között Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjében Kurrach ördögöt, Örkény István Tótékjában az Őrnagyot, Tersánszky Józsi Jenő Kakukk Marcijában egy Tüske nevű bolond gyereket alakítottam.- Melyik volt a legkedvesebb, leghálásabb szerepe eddigi pályafutása során?- Legkedvesebb szerepemet Eugen Labiche Szalmakalap című zenés, három felvoná- sos komédiájában leltem meg, amelyet 1970. június 5-én mutattunk be. A darabban Fadi- nard vőlegényt alakítottam. Nagyon kedves szerep volt számomra egy színpadi krimiben a bűnöző alakítása is. De minden műfajt szeretek, a komédiát és a tragédiát egyaránt. Szívesen játszom klasszikus és mai darabokban. Lényegesnek tartom, hogy a színész minden műfajban találkozzon a szereppel, azaz találja meg önmagát az alakításban.- Mi a siker az ön számára?- A siker mindenképpen jó, kell a színésznek. A siker éltet, önbizalmat ad és egyúttal felelősséget is rak a színész vállára a továbbiakban. A színész egy bizonyos ponton hiú: igényli a sikert, az mutatja meg számára, hogy szükség van rá.- Mit jelent önnek a színház? Van olyan dolog, ami erősíti az érzést, hogy érdemes színésznek lenni?- A színház lehetővé teszi, hogy a színészi alakításon keresztül a művész elmondhassa saját gondolatait és mindazt, ami nyomasztja, bántja ót, vagy ami éppen örömet okoz neki. Fontos, hogy a színész a színpadon őszintén tolmácsolja a szerző gondolatait, a darab mondanivalóját. A színésznek úgy kell belépnie a színházba, hogy minden gondját-baját elfelejtse és csak a játékra, csak a színpadra koncentráljon. A színház legyen mindenki számára „szentély“.-Az ön véleménye szerint mi határozza meg egy színész értékét?- Ha a színész lehetőséget kap, akkor jó alakítással bizonyítani tud, fel tudja sorakoztatni színészi értékeit, megmutathatja sokoldalúságát. Azt, hogy valaki csehszlovákiai magyar színész, küldetésnek kell tekinteni. Itt nem szabad az önző, egyéni célokat előtérbe helyezni, hanem a közösségért kell dolgozni, küzdeni. Tisztázni kell a hovatartozás és a vállalás fogalmait. Tenni, cselekedni kell annak érdekében, hogy az ember tényleg egyenrangúvá váljon.- Ismeretes, hogy nemcsak a Matesz-ben játszik, hanem filmez, rádiózik, monodrámát mutatott be, önálló esteket tart itthon és külföldön. Mi ösztönzi erre?- Határozottan és őszintén mondhatom: sokoldalúnak kell lenni. Csak úgy érdemes élni, ha az ember kihozza magából a maximumot. Ha a színész valamely műfajban nem kap lehetőséget, akkor más műfajban kell kamatoztatnia tudását és ambícióját. Megszállottság nélkül nem lehet színházat csinálni. Mint minden ember életében, így a színész életésok dominálnak, a fizikai jelenlét a lényeg. A rádiózás azért érdekes a művész számára, mert színészi értékeit egyetlen dolog, a hangja mögé tudja felsorakoztatni. A színész számára a legtöbbet mégis a színpad, a „világot jelentő deszkák", a közönséggel való közvetlen kapcsolat jelent. A színész eszköztárához hozzátartozik a mozgás, a színésznek a gondolatot az emóciókkal párosítva kell közölnie. A színésznek tudnia kellene énekelni, táncolni. A színházi előadást, a figurákat úgy kell tálalni, tolmácsolni a közönségnek, hogy elfogadja. Ha elfogadta, akkor a produkció jó, minden más véleménytől függetlenül, hiszen a színész célja éppen az, hogy kielégítse a közönség művelődési és szórakozási igényeit - magas művészi szinten.- Mire készül?- Nemrégiben készült el egy összeállítás, amelynek címe: Humort, de hamar! Ezt a műsort főként az iskolák részére készítettem, de önálló esteken is szeretném előadni. A cím is elárulja, hogy olyan humort szeretnék mondani, amely hozzájárul ifjúságunk neveléséhez. Cseh Tamás zenés művei és saját írásaim mellett több. szerző írását, versét is műsorra tűztem. Közülük talán Örkény István, Zs. Nagy Lajos, Bereményi Géza, Jevgenyij Jevtusenko és Karinthy Frigyes nevét említeném. A következő műsoromhoz pedig egy társat - írót vagy költőt - keresek, mivel ismert a tézis, hogy az első mondat határozza meg a mű értelmét. Nos, én éppen abban a helyzetben vagyok, hogy nem tudom leírni ezt az első mondatot. Ebből az okból ezt a tervezett műsoromat csak egy társszerző segítségével valósíthatom meg... TARICS PÉTER \ A táncosok este hét után születnek. Hét után, amikor felmegy a függöny és „beszélni“ kezd a kéz, a láb, a derék. A táncosok színházban születnek, Színházban, ahol a percek varázsáért erővel fizet a test, kitartással a szív, daccal a lélek. A táncosok hatásos, szellemes jelenetekben születnek. Olyanokban, amelyekben nagy a tét: elég egy elsietett lépés, egy rosszul időzített mozdulat és oda az egész! De most itt a kivétel, amely erősíti a szabályt: Igor Holováő nem este hét vei, muzikalitásával, finom mimikájával, életet és energiát sugárzó táncával akkora sikert aratott, hogy azon nyomban belopta magát a nézők szívébe. Elragadó Kisbogara pedig, amelyet nem sokkal később a bratislavai Szlovák Nemzeti Színházban formált meg, azt bizonyítja: a négy évvel ezelőtti robbanékony „magasugróból“ mára sokoldalú, mindeféle érzést közvetíteni tudó, atmoszférát teremtő táncos lett. S bár magasságban csak százhatvan centiméterig jutott, tehetségből annál többet kapott. Felmenőben után, nem színházban és nem is egy hatásvadász jelenetben vetette észre magát, hanem egy téli délután, valamikor négy évvel ezelőtt, a kassai (Kosice) balettversenyen. Emlékszem, úgy forgott, úgy röpködött a művelődési ház hatalmas színpadán, hogy aki látta, meggyőződéssel állította: ez a virgonc srác még sokra viszi! Három évvel később, tavaly decemberben már díjat nyert a brnói versenyen. És nem csak klasszikus balettből vizsgázott jelesre! Libor Va- culík erősen mai táncnyelvű koreográfiájában, a Tomita-zenére alkotott Gyerekekben egy pirosnadrágos, csintalan keljfeljancsi volt. Stílus- és humorérzéké- Már nem haragszom magamra... Már nem akarok magasabb lenni! Három-négy évvel ezelőtt, nem sokkal a kassai balettverseny után, amikor felvettek a prágai tánciskolába, még idegesített a termetem. Dühöngtem, szenvedtem és éjszakáról éjszakára csak azon tépelödtem: hova tettem az eszem, amikor ezt a pályát választottam. Szinte egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy fel ne tettem volna magamnak a kérdést: mit vársz te ezzel a százhatvan centiddel. Azt, hogy megmutathasd, milyenek a piruettjeid és milyen magasakat ugrasz? Nem. Mást akartam! Sokkal többet. De hiába hajtott a belső kényszer, legfeljebb a balettrúd mellett bizonyíthattam. Mert a legjobb szerepeket mindig mások hap- polták el előlem. Négyen voltunk fiúk az osztályban, de amíg a többiek, akik mind magasabbak voltak nálam, Faustként, Kalózként, Don Quijoteként villogtak a színpadon, én pás de trois-kat vagy jobb esetben pás de deux-ket táncoltam. Úgy el voltam keseredve, hogy még mosolyogni sem volt kedvem, ha megdicsértek. Ráadásul más bajom is volt. Ha belenéztem a tükörbe, először mindig az tűnt a szemembe, hogy erős a lábam. Hogy nem olyan a formája, mint amilyennek lennie kellene. Tudtam én, nagyon jól tudtam, mitől van ez: a sok kerékpározástól. Attól, hogy a nyarat mindig biciklin töltöttem. De nem és nem bírtam belenyugodni, hogy kidagadó lábikrákkal, széles combokkal álltam a rúd mellett.Azt mondtam: addig „húzom“ a lábamat, amíg csak bírom. A brnói- verseny után már nyugodt voltam. Mintha csak megé- reztem volna, hogy egy csapásra megváltozik az életem. Mert akkor már egy csöppet sem izgatott, hogy alacsony maradok. Láttam ugyanis egy kijevi táncost, Jeremenkónak hívják, s talán két centivel magasabb nálam. Hogy hogy’ táncolt! Elállt a lélegzetem. De amikor lejött a színpadról és ott állt mellettem, megszólalt egy hang bennem: na látod, nem is a centiken múlik, hanem azon, hogy mit tud az ember! A Botocskában már egy új Igor Holovác táncolt. A boldog, a felszabadult, a jókedvű. Ettől röpködött úgy a Kisbogár is, és ettől volt olyan víg a V, mint Vivaldi társakra vágyó, megértést kereső ifjú embere is. És most itt A hattyúk tava Bohóca. A Kisbogár valósággal belebújt a kezembe, a lábamba, a lelkembe, de hogy a Bohóccal mit kezdek, még nem tudom. Technikailag könnyen megformáltam, de színészi- lég... ha üres, semmitmondó arcokba nézek, mint most a próbákon, akkor kivel játsszak? önmagámmal? Nekem partner kell. Igazi partner. Olyan, aki még a legkisebb lépést is komolyan veszi. Mert a színház az színház! Másnak szórakozás - nekem az élet. Hamlet és Rómeó nem lesz belőle soha, ezt ö is tudja, de Horatio vagy Mercutio bármikor. Csak szerepet kapjon, jó szerepeket... SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 14 1985. XI. 15. oT <D *© > © > O) c :0 >» ü (n © v. ^ © ©£ "2 ° SS E 5 I
