Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-15 / 46. szám
■ szú 11 5. XI. 15 A múlt kulturális értékeinek a megőrzése egyike a szocialista társadalom legnemesebb feladatainak. A kulturális emlékek elválaszthatatlan részei környezetünknek, szellemi gazdagságunknak. A tisztelet irántuk abban is megnyilvánul, hogy például hozzáférhetővé teszünk olyan figyelemreméltó objektumokat, amelyek történelmi és művelődési szempontból egyaránt érdekes környezetben találhatók. így van ez a zselizi (2eliezovce), barokk és klasszicista stílusban épült, kastéllyal is. E kulturális emlék jelentőségét növeli, hogy itt élt és dolgozott Franz Schubert, a jeles zeneszerző. Zseliz a Lévai (Levice) járás déli részén, a Garam jobb partján terül el. A 17. század elején a város az Esterházyak tulajdonába kerül, akik a kiterjedt birtokon fényűző kastélyt építtetnek. A kastély körül pompás angol parkot létesítenek, sok-sok fával, bokrokkal és más növénynyel, amelyek közül nem egyet külföldről hozatnak. A kastélyt, amely az angol park északi részének a legmagasabb pontján van, ritkán említik az uradalom korabeli vagyoni nyilvántartásaiban. 1789, 1803: a kastély zsindellyel van befedve; 1860: a kastélyt jó anyagból építették, zsindely- tetős, tizenkilenc szobája van, egy konyha, egy kamra, egy fáskamra és egy kis pince. A zselizi kastély 1868-ból származó leltári nyilvántartásából nem ismerhetjük meg közelebbről az épület műszaki állapotát, sem a kihasználásának módozatait. Külön csak a szalonról esik szó - nagy helyiség az északi szárny középpontjában. Konyhaként az épület délkeleti részében található jellegzetes, boltíves terem szolgálhatott. Egy régebbi felvételen a szalon padlózatát mozaiksze- rüen rakott parketta alkotja; a mennyezetet egyszerűen festményekkel díszítették (a derékszögben alkotott keretet növény- minták szakítják meg). A kastély építésének kezdete az 1720- as évre tehető, valójában azonban a 18. század második felében kezdődött meg az építkezés. Egy, 1789-ból származó iratban olvashatjuk, hogy a kastély nagy része már elkészült. Hozzátartozik a tervezett kert is, amely ez idáig nincs körülkerítve. 1812-ben már léckerítés övezi a kertet; és szó esik az üvegházról is, amelyben különféle virágokat és facsemetéket termesztenek. A parkban Bölsinger Ignác ácsmester két új hidat készített tölgyfából a patak fölé. 1860 előtt és után is többször szóba kerül a már említett üvegház. 1862-ben az Ananashausról történik említés. Az angolparkban kapott helyet az istálló és a szekérszín is, ezek piros téglából épültek, és zsindellyel fedték be őket. Ezek a gazdasági objektumok a mai napig fennállnak, egyúttal a gazdasági udvart is alkotva, a kastélytól keleti irányban. Más épületek között az uradalomhoz tartozott még a vadászkastély, Zseliztól két-három kilométerre, délre. Mesterségesen létesített dombon állt, amely valószínűleg kelta temető lehetett. Más jellegű attraktív létesítmény az úgynevezett fakastély: egy nyolcszázéves tölgy törzsébe olyan üreget vájtak, amelyben elfért egy asztal és tizenkét szék. Vadászatkor használták. A kastélyba lépve, körfolyosóra jutunk, amelyet téglalap alakú udvar vesz körül. Az északi szárnyban több szalon volt, ezek közül a középsőben családi hangversenyeket rendeztek. A lakosztályok a jobb és a bal szárnyban kaptak helyet. Az eredeti berendezésből az empír kályhák maradtak meg. A jobb szárnyban öt, a bejárati részben két helyiség van. A déli szárny tetőterében két cselédszoba található, de vannak ilyenek a déli és a nyugati részben is. A két pince közül az egyik a déli, a másik a keleti szárny alatt húzódik* Valamennyi helyiség ablakai a parkra néznek, amely körülveszi a kastélyt. Az egykori tulajdonosok változatlan, illetve alig változó életmódjából következően a kastély egyfajta konzervativizmust őriz. Esterházy János Károly (1777-1834), a zselizi uradalom birtokosa, pártfogója volt a művészeteknek, s támogatta a Magyar Tudományos Akadémia megalapíEgy korábbi felvétel az épületről, amelyben Schubert lakott zselizi tartózkodása idején. (Archív-felvétel) tását is. Franc Schubert, 1818-1824 között az ö meghívására tartózkodott egy- egy évadra Zselizen. Bécsben ismerkedett meg a művésszel, aki a gróf lányainak, Mária és Karolina contessának a zenetanára volt. Itt születtek olyan ismert szerzeményei, mint A szép molnárleány. 1978-ban, Schubert halálának 150. évfordulója alkalmából, kiállítást rendeztek a Schubert-emlékház termeiben. Az emlékház nem messzire van a kastélytól, az úgynevezett Bagolyvárban. Ez az objektum nem véletlenül lett kiválasztva, 1818 nyarán itt lakott a zeneköltö. A földszinti helyiségekben Schubert életét és munkásságát idézik a fényképek és különböző dokumentumok. Az emeleti helyiséget korabeli bútorokkal rendezték be, amelyek a kastélyból valók. A jubileumi Schubert-ünnepségek előkészítő bizottsága 1978-ban a zeneköltö mellszobrának, amely a parkban látható, valamint az Esterházyak családi kápolnájának a felújításáról is döntött. A 8. ötéves tervidőszakban több műemlék között számolnak a zselizi kastély rekonstrukciójával. A beruházó a brati- slavai Kerületi Műemlék- és Természet- védelmi Intézet. A kastély felújítására 6 millió koronát irányoztak elő, a parkéra 5,8 millió koronát. Az angolpark amolyan természeti kulisszát alkot az objektumok körül. Az antik istenek kőszobrai a kastély északi része előtt vannak elhelyezve, nem éppen szerencsésen. Többek között ennek a problémának az esztétikai megoldása is az igényes feladatok közé tartozik. A kastély egy részében zenetörténeti kiállítás létrehozását tervezik, egy másik része reprezentációs célokat szolgál majd. Ugyancsak tervezik hangverseny- terem kialakítását. A kastély, mint kulturális intézmény, a várost fogja szolgálni, méltó ápolója lesz Schubert örökségének, és helyszíne a Schubert nevével fémjelzett zselizi zenei ünnepségeknek. A szocialista kultúra főként abból a művészetből merít, amely közel áll a dolgozó néphez. Schubert művészetére jellemző a népi ihletés. A népnek írta műveit a zeneköltö. Meg kell őriznünk, ápolnunk kell azokat a helyeket, ahol géniuszok éltek, dolgoztak. Az értékes zene formálja az embert, hat lelkületére, segíti öt céljainak elérésében. A zselizi kastély felújításával olyan új otthona jön létre a kultúrának, amely méltóképpen járul hozzá a járás kulturális életének gazdagításához. Dr. ZUZANA VITÁLOVÁ magamba nézek látom, mennyi hő van bennem, meg víz, fagy és meleg, a fehér éjszaka tündöklő ragyogása... Magamba nézek és elámulok ősi erdőimen, folyóimon, tavaimon, csillagaimon, a természet tomboló tavaszi ébredésén. Ha véreim leikébe pillantok és magaméba, végül is azt látom: nem csupán a természet gyermekei vagyunk, maga vagyunk a Természet. Mikor a természetről írok - az emberre gondolok. Mikor az emberre gondolok - a természet után vágyom... A boldogságom - népem, hazám jóhírét jelenti. A boldogságom - a dalban van. Miről szólnak a dalaim? Olykor úgy adódik, hogy hallani, amint az északi ember, a vadász vagy a halász gondtalanul énekel, arról dalol, amit a szeme lát, vagy a füle hall. Csak be kell ülnie könnyű kis csónakjába, ellöknie magát a parttól, máris felzeng a dal, akár a játékos vízcsobogás, s ajkáról gyermeki elragadtatás tör fel. Arról énekel, hogyan siklik a csónakja a sima víztükrön, hogyan változik a táj a folyó kanyarulataiban, hogyan szunnyad az erdő, a víz fölé hajolva, alszik a folyó a fehér éjszaka csöndjébe burkolódzva... Valóban így van ez? Természetesen nem! Az északi fény emberének dala... Ott áradnak benne mély érzései, csobognak a pillanat-szülte gondolatok, játszik a lassú töprenkedés nevelte szó. Nem, az északi fény emberének dala - nem egyszerű gyermeki elragadtatás, nem a természet iránt érzékeny lélek könnyű improvizációja. Benne gyakorta egész évszázad sűrűsödik össze, a szívek fájdalma, az ember gondolatai, a nép sorsa.r. Egyszer elgondolkodtam; miért hagytam abba őseim évszázados foglalkozását és írok könyveket? Talán a szarvaslegeltetés, a vadászat, a halászat kevésbé érdekes, mint a versírás? Még azon is elgondolkoztam, miért is nyúltak olyan lelkesen a toll után északi társaim? Művészetüket elemezve észrevettem, hogy abban szinte a legfontosabb helyet a következő kérdés foglalja el: ,,Ki vagyok én ebben a világban?“ Velem is így volt. Ez bizonyára nem véletlen. Ez a kérdés nem is annyira szónoki. Különösen akkor, ha fölidézzük a közelmúltat. A kezemben egy könyv, címe A voguloknál, Noszilov- nak, a múlt század kiváló földrajztudósának, írójának, humanistájának alkotása, aki végtelen megértéssel és fájdalommal írt az északiakról... „Varázslatos, vad vidék, ahol minden lépésnél volt valami új, ahol minden lépésnél azt láttam, hogy ez új, számunkra még ismeretlen, érdekes élet a távoli múltban és a jelenben is, és ahol szomorúság fogott el, ha arra gondoltam, milyen jövője lesz ennek a nyílt, jóságos lelkű, de az orosz civilizációval szemben tapasztalatlan vadembernek... Honnan jöttél ide,, te vad ember, honnan hoztad az oly jó szívedet ebbe a rideg vad természetbe, és milyen déli vidékeken hangzottak fel azelőtt, a történelem előtti időszakban hősmondáid és dalaid melódiái, amelyeket JUVAN SESZTALOV Az északi fény dala most is minden alkalommal énekelsz: akár könnyű csónakodban ülsz, akár a kitaposott ösvényen haladsz, vagy elmerülsz az örökké hallgatag, komor, néptelen erdóren- getegben? Énekeld őket, amíg civilizációnk nem háborgat, énekeld őket, amíg a bánatunk is rád nem ismer...“ Lehetséges, hogy hidegen hagy, izgalomba se hoz ez a szó, „vadember“, ha egy ellenséges érzelmű, közönyös ember írja, ha Noszilov nem beszélt volna oly nagy megértéssel az őseimről, ha nem érinti azt, mi lényegük, megpróbálva kiutat találni nyomorúságos helyzetükből, harcba szállva a hivatalnok-kapitalista renddel, amely végképp leigázta az északiakat, ha... Hiszen nem is olyan régmúlt időkről van szó. Az 1884-es évről. Noszilov még a nagyapámmal is találkozhatott, aki száz esztendőt megélt, és akinek még sikerült megismertetnie vélem a régi idők meséit... „Ember vagyok... Tehát gondolkodnom -kell: van-e jogom így neveznem magam?!“ - kérdeztem önmagámtól. De mielőtt ezt kimondanám, önelemzésre van szükség - az ősi természetközeli érzésektől (a medvével, a cirbolyafenyövel, a vízzel, a hattyúval, a földdel, az éggel) az emberi lélek egészen új szárnyalásáig, addig a büszke érzésig, hogy a szovjetország polgárának erezhetem magam... Amikor a kék vándorutakról írtam, nem annyira az utak színére és a rénszarvaspaták dobajától hangos játékára gondoltam, mint inkább az életre, az élet illataira, színeire, öcökös, ritmikus mozgására. Az én északom ősi muzsikáját el kellett juttatnom az olvasók fülébe, mesélnem kellett a hófehér tajgáról, ahol az élet a mesével együtt barangol. Talán minden nép ezt a mesét szívta valaha magába... téli erdőben ballagok. Egyedül megyek. S úgy érzem, nem vagyok egyedül a tajgában. Lám, jó szellemként bámul rám egy medve. Aztán megismertem egy másfajta életet. És a fa csak egyszerű fa lett a számomra, és a medvét többé már nem tartottam szellemnek. Mégis olykor még most is olyan embernek érzem magam, akinek az ősi gyökerei a természtben találhatók. Talán azért, mert a nagynéném nemrég még rénszarvasokat legeltetett, az édesapám szoszvai heringet halászott, a testvéreim meg, bár megtanulták a gépek kezelését, azért örökösen vadászni jártak, mint a nagyapáik. Bizonyos, hogy sok szubjektív és objektív oka van, hogy létrejött az északi népek irodalma. A kis népek irodalma különböző utakon alakulhatott volna. De az a jó tapasztalat, amit az orosz és a világirodalom összegyűjtött, a legjobb művek tapasztalata azt sugallta, hogy a dal tárgya - az ember, és nem észak egzotikuma Észak- és Távol-Kelet első íróinak művei - az udege Dzsanszi Kimonko, a jukagir Teki Oduloka, Szemjon Kurilov, a nyivh Vlagyimir Szangi, a csukcs Jurij Ritheu, a nanáj Grigorij Hodzser könyvei - megmutatták a kis népből való embert, belülről megvilágítva igazi arcát rajzolták ki. Az északiaktól semmi sem idegen, ami emberi. Az femberi szellem legmagasabb csúcsai is elérhetők számára. Úgy vélem, minden túlzás nélkül sikerült nekik bemutatniuk az északi fény emberét. És ez nem véletlen. Valamennyien hú fiai népüknek, és nem hallomásból ismerik véreik lelkivilágát és dolgos életét. S mivel megértik sajátos gondolkodásuk finomságait, mélyen átérzik pszichológiájukat - így tudták megteremteni észak reális embereinek alakjait. Mi több, megalkották az első általános képet, saját népükről. Ebben azt hiszem, kétségtelenül nagy érdemük van Észak- és Távol-Kelet első szovjet íróínak. ÁRVAY JÁNOS fordítása fcytotefy«s holnapja
