Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-08 / 45. szám
A cél az volt, elültessék a gondolatot: a szovjet és az amerikai állampolgárok együtt teremthetnek meg egy háború nélküli világot. Az eszköz pedig egy élő műholdas adás volt, mely hidat épített az űrben a moszkvai és a San Franciscó-i közönség között. S a gyártási technikák között szerepelt a szovjet és az amerikai nézők együttes részvétele, olyan formában, hogy az egyik városban feltett kérdésekre a másikban adtak választ. Az egyes stúdiók (a San Franciscó-i Masonic Memorial Temple és a moszkvai Goszteleradio) kamerái nemcsak a házigazdákat, a kitüntetett vendégeket és az énekeseket mutatták, hanem a közönségről is adtak közelképet. Az eredmény: két különvilág találkozik egy órára szemtől szemben, üdvözlik egymást - ,,Jó reggelt, Moszkva!“ és „Jó estét, San Francisco!“ - integetnek, meghallgatják egymást, röviden beszélgetnek, majd énekelnek, előbb egymásnak, aztán együtt. A stúdió közönségére tett hatás egyértelmű volt, oroszok és amerikaiak látták egymást a 2,4 m magas képernyőn, amint a könnyeiket törölgetik. Egy amerikai néző, aki otthonában, kísérte figyelemmel az adást, másnap így beszélt róla a szomszédjának: „Ez volt a legjobb műsor, amit valaha láttam. Csak ültem a nappaliban és sírtam." A Pravda így írt róla: „A napjaink égető problémájának szentelt moszkvaí-San Fanciscó-i dialógus kétségtelen siker a műsor szervezői és vezetői számára. Érdeklődéssel fogadja majd a nagyközönség is, amikor hamarosan mindkét országban milliók láthatják a felvételt, közelebb hozza népeinket egymáshoz, és erősíti a kölcsönös bizalmat.“ A Christian Science Monitorban ilyen címmel jelent meg tudósítás az eseményről: „Amerikaiak és oroszok műholdon keresztül táncolnak egymás zenéjére.“ Az amerikai nézők első alkalommal láthattak otthonukban ilyen közvetítést (két PBS adón, hat kábelrendszeren és 13 városban kiépített speciális földi összeköttetésen keresztül). A két ország között űrhidat létesítő műsort a „Háború nélkül“ díj átadása alkalmából készítették, amelyet az Alkotó Kezdeményezés nevű Palo Altó-i (Kalifornia) állampolgári csoport ítél oda évenként kiemelkedő békeharcosoknak. A díjat 1984-ben a Nemzetközi Orvosmozgalom az Atomháború Megelőzéséért alapítói, dr. Bemard Lown, a Harvardi Közegészség- ügyi Iskola neves kardiológiaprofesszora és Jevgenyij Csazov, a Szovjetunió Kardiológiai Kutató- központjának főigazgatója, szovjet egészségügyi miniszterhelyettes kapta. A csoport célja az volt, hogy „televíziós közvetítésre alkalmas program készüljön, mely méltóképp tolmácsolja a gondolatot, hogy az emberek együtt munkálkodva teremtsenek egy háborúmentes világot". Az „úrhíd“ gondolata, amely egymástól távol élő más nézeteket valló, más hátterű és kultúrájú embereket kapcsol össze, vonzónak tűnik. Két olyan műsorkészítőt kértek fel a terv kivitelezésére, akiknek már volt tapasztalatuk az űrhidak létesítésére irányuló próbálkozásokban: Evelyn Messingen és Kim Spen- cert. Mivel az 1984-es díjat elnyerő orvosok két különböző országban élnek, természetes volt, hogy felvetődött a közös adás gondolata. A program, amely egyaránt készült távkonferenciának és tévé- shownak, a San Franciscó-i házigazda és szovjet kollégája üdvözlő szavaival indult. Magyarázat hangzott el a „Háború nélküli“ mozgalomról, és videoszalagon ismertették az atomháború megelőzésére alakult nemzetközi orvosmozgalom tevékenységét. Ezután a díj átadása következett San Franciscó-ban Lown doktornak és Moszkvában Csazov akadémikusnak, majd a két kitüntetett beszélgetése, a közönség kérdései és végül a zenés program. Ez utóbbi nagyon fontos volt - vélik a műsorkészítők. Nemcsak szórakoztató értéke miatt, hanem mert az ürhíd dinamikus részét alkotta, közös részvételt tett lehetővé. „A műsorban ezt kölcsönösen ajándékozásnak neveztük, ami a nemzetközi utazók között szokás, így tehát alkalmas a televíziós utazáshoz is.“ A műsor készítői szerint két fontos feltétele van a sikeres távkonferenciák rendezésének. Az egyik az, hogy a helyi képernyő és a távoli képernyő jól különüljön el egymástól, hogy a közönség gyorsan megérthesse, mit lát. A másik, hogy a kamerákat úgy kell elhelyezni, hogy a helyi közönség láthassa és felismerhesse magát a helyi nagyméretű képernyőn. Mind a San-Franciscó-i, mind a moszkvai közönség láthatta egymást óriási képernyőkön. Négy műhold szerepelt a programban, az összköltség, a műholdidót is beleértve, 120 ezer dollárt tett ki. Azért ilyen keveset, mert az amerikai músorgyártókon kívül sok más résztvevő is önkéntes volt, s a művészek is ingyen ajánlották fel tehetségüket. Milyen jövő áll a hasonló közvetítések előtt, amelyek kétirányú audiovizuális kapcsolatot teremtenek az emberek között? Messin- ger és Spencer sok ország között szeretne űrhidat látni, beleértve Kínát, Kubát és az arab országokat. „Nagyon szeretnénk egy háromtagú kapcsolatot létesíteni a Szovjetunió, az USA és Kína között, amely, úgy véljük, megmutatná ennek az eszköznek a lehetőségeit a bizalom erősítésében és a politikai különbségek áthidalásában - mondja Spencer. - Végül is a túlélés fontosabb, mint a politika.“ (World Broadcast News - Jelkép, 1985/3) HÍD/Etmi A közös szovjet - amerikai éló közvetítés első évfordulója előtt Főszereplő a csillagos ég Amikor a Csehszlovák Televízió bratislavai központjába egyre- másra érkeztek olyan levelek, amelyekben a csillagászat különböző időszerű kérdései iránt érdeklődtek a nézők, az Ablak a világűrre című sorozat szerzői elhatározták, folytatják a munkát. Azaz a sorozatot, mely bemutatása idején nagy visszhangot váltott ki, bizonyítva egyúttal, hogy népszerűek a tudományos-ismeretterjesztő adások. A csillagászatról, az űrkutatásról és űrhajózásról nyújtott ismeretek emellett fontos szerepet játszanak az ateista nevelésben, a tudományos világnézet formálásában. Az Ablak a világűrre című sorozat új részeinek szerzője és műsorvezetője is dr. Jifi Grygar, aki a következőket nyilatkozta: - Az első sorozat bemutatása elég régen volt, azóta újabb ismeretekkel és eredményekkel lettünk gazdagabbak, ami azt jelenti, van mit képernyőre vinni.“. A folytatás a Halley-üstökössel és meteorrajokkal kezdődött többek között. A második rész már a címével is - Halló, van ott valaki? - utal a tartalomra, melyet azonban még pontosabban fejezhetnénk ki egy másik kérdéssel: Vajon egyedül vagyunk-e a világűrben? Ez a kérdés egyaránt foglalkoztatja a tudósokat és a laikusokat. A válasz, mint ebből a fejezetből is kiderül, nem egyszerű, részben a csillagászat, a biológia, az űrkutatás, az elektronika területén eddig még megoldatlan problémák miatt. Tudjuk, hogy az ember már az ősidőkben is ámulattal figyelte a csillagos eget; és ha valamely természeti jelenségre nem talált megnyugató magyarázatot, természetfölötti erők művének tulajdonította azt. Az asztronómia valóban tudomány, melyet még nem is olyan régen összekapcsoltak az asztrológiával. A világűrről szerzett tudományos ismereteket nagyon sajátosan értelmezték, meghamisították a tényeket, mindenféle hipotéziseket alkottak. Dr. Jirí Grygar a Nem minden tudomány című részben ezekre az „elméletekre“ reagál, olyan kérdésekkel foglalkozva például, mint a világűr és az élet keletkezése, a világűr véges volta és végtelensége. A negyedik befejező rész címe: örök kérdések. Közéjük tartoznak azok, amelyeket már az ókori görögök feltettek és amelyekre azóta is gyerekek, tudósok, egyáltalán mindazok keresik a választ, akiket megfog a csillagos ég látványa. Megismerkedhetünk ebben a részben például a „nagy robbanás“ (angolul: big bang) elméletével. Az ablak a világűrre alkotói munkájuk során felhasználták a korszerű televíziós technika kínálta lehetőségeket, hogy minél érdekesebb legyen a műsor, tartalmi és vizuális szempontból egyaránt. (B. M.) — Sokszor és sokan foglalkoztak már az űrtechnológia hasznosságára vonatkozó kérdéssel. Köztudott, hogy mind tudományos, mind technológiai szempontból rendkívül igényes területről van szó, a ráfordított összeget csak milliárdos nagyságrendű tételekben lehet meghatározni. Eltekintve a vállalkozás tudományos jelentőségétől (mennyi alapvető, az egész emberiség életét érintő kérdésre adhat választ) megállapítható, hogy a tudósok és a konstruktőrök kezdettől fogva gondoltak az úrtechnológia gazdasági jellegű hasznosítására is, aminek eredményeképpen már az ötvenes évek végén megjelentek a meteorológiai műholdak, 1962-ben pedig Föld körüli pályára bocsátották az első távközlési műholdakat, a szovjet Molnyiját és az amerikai Telstart. Ezek révén egyszerűbbé és gyorsabbá vált a kontinensek közötti összeköttetés, de televíziós adások továbbítására is alkalmasak voltak, nekik köszönhetően szerte a világon nézők miliői láthattak különféle jelentős politikai, társadalmi és sportrendezvényeket (olimpiák, világbajnokságok stb.). Ezeknek a műholdaknak közös műszaki sajátosságuk volt, hogy aránylag alacsony pályán keringtek, néhány száz kilométerre a Föld felszínétől. Ilyenképpen nagyon rövid volt a keringési idejük (másfél-két óra alatt kerülték meg egyszer a Földet), ezért az állandó vétel biztosításához általában három, de néha négy műhold is kellett: amikor az egyik eltűnt a horizontról, a következőre kapcsolták át. Két műhold mindig a Föld túloldalán keringett, egy éppen „látótávolságban“ volt. Ez természetesen rendkívül bonyolult célkövetó antennarendszerek kikísérletezését követelte meg, hiszen a vevőállomáshoz képest a műhold állandóan mozgásban volt. A hatvanas és a hetvenes évek űrtechnológiájának fejlődése tette lehetővé a nagy magasságban keringő műholdak megszerkesztését. Ezek már olyan pályán keringenek, amely megegyezik a Fold szögsebességével, ennek megfelelően a földfelszín egy pontja felett lebegnek, látszólag. Vagyis olyan pályára kellett a műholdat állítani, amelyen az első kozmikus sebességgel naponta csak egy kört tesz meg. Erre harminchatezer kilométeres magasságban, az egyenlítő síkjában van lehetőség. A műszaki kérdések megoldása után a hetvenes évek folyamán az ENSZ keretén belül nemzetközi konferenciát is rendezett a Nemzetközi Távközlési Szervezet - elosztandó az adósávokat az egyes tagországok között. Felmerül a kérdés, szükség van-e, hogy a televíziók az űrből közvetlenül a nézőnek sugározzák adásaikat, hogy az eddigi rendszerhez hasonlóan ne csupán a pont-pont közötti összeköttetésben használják azokat, hanem mindenki a saját vevőantennáján keresztül vehesse az adást? A jelenlegi adóhálózat sajnos műszakilag meglehetősen igényes és tökéletlen. A tévéadás olyan hullámhosz- szon történik, amelyen az elektromágneses jelek már kiszöknek az űrbe, tehát az adóhálózatnak olyannak kell lennie, hogy valamelyik adótorony „látótávolságban“ legyen, ellenkező esetben lehetetlen a vétel. Ahhoz, hogy az egyes adótornyok jele ne zavarja egymást, más-más csatornán kell sugározniuk ugyanazt a műsort. Tehát az azonos műsort sugárzó négy-öt szomszédos adótorony külön-külön csatornát foglal le, így a tornyok „határvidékén" (valamennyi toronytól azonos távolságban) élő néző öt csatornán ugyanazt láthatja, persze minden jel más irányból érkezik. Ez pedig meglehetősen leszűkíti a sugározható műsorok számát. Hegyes-völgyes vidéken külön problémát okoz az egyenletes műsorszórás biztosítása, hiszen a hegyvonulat mögötti völgyben az adó műsora már nem fogható. Ezeket a problémákat csak két módon lehet megoldani: kábeltévé alkalmazásával vagy közvetlensugárzó műholdak „csatasorba“ állításával. Mint kiderült, ez a két rendszer nem mond ellent egymásnak, sőt a jelenlegi fejlődés iránya azt mutatja, hogy hosszú távú szimbiózisra is sor kerülhet közöttük. A Nemzetközi Távközlési Szervezet Genfben rendezett konferenciáján a 11,7-12,5 GHz-es (ezerszer egymillió rezgés másodpercenként) sáv elosztásáról döntött. A döntés értelmében az európai szocialista országok (a Szovjetunió kivételével, amely területének nagy része Ázsiában fekszik, tehát itt lesz a műholdja is) a Guineáiéból felett, az 1. fok nyugati szélességben helyezhetik el közvetlensugárzó műholdjukat, 36 000 km magasságban a föld fölött. Elsőként az Egyesült Államok lőtte fel műholdját 1982-ben, nem sokkal később több ország. Egy-egy állam jelenleg öt csatornával rendelkezik, ebből általában 3 televíziós, 2 pedig URH-rádióadó. Az említett frekvenciasávba mintegy kétszáz „lebegő“ műhold adása fér el, tehát nagyjából, országonként egy-egy. Később, a technológiai kérdések megoldása után az újabb műholdak által továbbított rezgésszám növelhető, így a műsorok száma tovább emelkedhet (elvileg akár több tízezer is lehet). Csehszlovákia közvetlensugárzó műholdját múlt évben bocsátotta fel a Szovjetunió. Nálunk jelenleg még nincsenek forgalomban az ilyen adás vételére alkalmas készülékek, sem átalakító berendezések (adapterek), amelyekkel a műsor közönséges tévékészüléken is fogható. Ezen a műholdon keresztül jelenleg a moszkvai l-es adást sugározzák, amelyet földi vevőberendezésekkel átalakítanak, majd a hagyományos láncon keresztül sugározzák. Ennek köszönhetően hazánkban már több helyen is fogható a műsor. Ha a nézőnek van saját dekódoló berendezése, az adást közvetlenül is veheti a műholdról. Az új műsorszórási mód legfőbb jellemzője, hogy az eddigieknél sokkal jobb minőségű képet ad. Emellett az országhatáron kívül több száz kilométeres távolságban is fogható e kép, természetesen egyre gyengébb minőségben. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a teljes rendszer kiépülése után (vagyis amikor majd minden ország ezzel a módszerrel sugároz) az öreg kontinens csaknem valamennyi országának a műsora fogható lesz Közép-Európában, persze a távolabbi adóké gyengébb minőségben. A közvetlensugárzó műholdakról szóló első híradások után sokan megkongatták a kábeltévé fölött a vészharangot: kinek lesz szüksége bonyolult kábelhálózatra, ha egyetlen műhold mindent megold ugyanolyan minőségben? Csakhogy kiderült, a gigahertzes nagyságrendű rezgésszám olyan igényes technológiai folyamatok alkalmazását igényli, amelyek ára meglehetősen borsos. A szocialista országok közül elsőként Magyarországon kezdik meg a házi tévékészülékhez csatlakoztatható parabolaantennás tunerek sorozatgyártását, a jövő évben. Ezzel a berendezéssel bármely házi tévékészüléken követhető a műholdas adás. Előzetes számítások szerint az első ilyen berendezések ára egy színes tévékészülék árának húszharmincszorosa lesz. Ez egyben azt is jelenti, hogy a közeljövőben magánerőből aligha szerel fel a tévétulajdonos családi házának tetejére parabolaantennát. De van egy könnyen járható út: összeházasítani azt a kábeltévével. A nagyközönségi antenna létrehozásával semmi akadálya annak, hogy akár egy ötvenezer lakosú lakótelep egyetlen dekódolón keresztül nézhesse a múbolygós műsorokat. Ebben az esetben „fejenként“ csupán egy tízesbe kerül a berendeZ6S OZOGÁNY ERNŐ ÚJ SZÚ 14 1985. XI. 8. A nyíl irányában a Halley-üstökös látható, amely a jövő év tavaszán kerül legközelebb a Földhöz. A felvételt az idén nyáron Tsutomu Séki japán amatőr csillagász készítette.
