Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-25 / 43. szám
A szocialista országok ÉLETÉBŐL A mezőgazdaság gépesítése Jugoszláviában Jugoszláviában a megművelhető 10 millió hektár földre jelenleg 706 000 traktor jut. Ezzel az aránnyal az ország Európa fejlett államai közé sorolható. A mezőgazdaság erőteljesebb gépesítése a hetvenes években kezdődött meg. A hazai gépgyárak ekkor láttak hozzá - saját terveik szerint és külföldi licencek alapján - a traktorgyártásnak a hazai igényekhez alkalmazkodó felfuttatásához. Jelenleg 40 vállalat 20 000 dolgozója tevékenykedik a mezőgazdasági gépgyártásban. Tavaly 60 000 traktort készítettek a mezőgazdaság szükségleteinek kielégítésére. Hatvan különböző traktormodellt állítanak elő a 13,3 kilowattostól a 161 kilowattosig, de gyártanak 265, sőt 380 kilowattos nagygépeket is. Jugoszlávia legnagyobb mezőgépgyára, a belgrádi IMT, saját tervei szerint készíti az új gépeket. Saját technikai megoldásokat valósítanak meg a belgrádi „Május 21“, az újvidéki „Pobeda“, a ljubljanai „AGROSTROJ“, a mutai GORENJE üzemeiben is. Akül- földi partnerek közé tartozik az NSZK-beli Deutz cég, az olasz FIAT és Same, amelyekkel az együttműködés licencek cseréjén alapszik. A mezőgépgyár termelése bőven fedezi a hazai szükségletet, mégis, a választék bővítésére évente néhány ezret behoznak. Tavaly 45 ezer traktort importáltak külföldről: a Szovjetunióból, Lengyel- országból, Csehszlovákiából. Ugyanakkor jugoszláv traktorok dolgoznak indiai, egyiptomi, algériai, mexikói, tuniszi, török, görög, dán és svéd földeken is. A Béke Ruházati Szövetkezet Harminc évvel ezelőtt alakult meg a Béke Ruházati Szövetkezet az észak-bulgáriai Tolbuhinban. A szövetkezet a gyermekruhák készítésére szakosodott. Dolgozói évente 700 ezer öltözéket szállítanak a piacra. A változatos fazonú, divatos ruhák örömet szereznek valamennyi gyermek-korosztálynak. A jól felszerelt műhelyekben arra is van lehetőség, hogy a csökkent munkaképességű asszonyok úgyszintén teljes értékű munkát végezhessenek. A szövetkezet azonban nemcsak munkát ad egészséges és kevésbé egészséges dolgozóinak, hanem különféle szociális intézkedésekkel, juttatásokkal segíti őket. A cégnek óvodája, bevásárló központja, szolgáltató háza is van. Az üzemorvosi rendelő mellől nem hiányzik a szépség-szalon sem. Működtetnek éttermet, bisztrót, eszpresszót, sőt múzeumot is. Ebben a szövetkezet fejlődését bemutató gyűjteményt tekinthetik meg a vállalat vendégei. Látogatottak a szövetkezet divatbemutatói. Ezek mindig nagy sikert aratnak, hiszen a legújabb modelleket gyermekek viselik a kifutón. A Béke Ruházati Szövetkezet termékeit külföldön is keresik. Fő vásárlói: francia, osztrák, NSZK-beli, líbiai és jemeni üzletemberek. A Lengyel Népköztársaságban teljes iramban folyik a cukorgyártási kampány. Képünkön a cukorrépa kirakása látható a Ljublin közelében levő Elizowotai feldolgozó üzemben. FORRÁSOK: ÖSTK, BUDAPRESS, APN, SOFIAPRESS, TANJUG A Magyar Népköztársaságban a megállapított szénkészlet 7,4 milliárd tonnát tesz ki. A bányászati technika jelenlegi színvonala mellett ebből 4,4 milliárd tonna kibá- nyászása mutatkozik kifizetődőnek. Az utóbbi években Magyarországon két új szénbányát építettek ki és az idén további kettőt helyeznek üzembe. Ez a négy bánya 1988-tól évente 6 millió tonna szenet fog adni a népgazdaság számára. Felvételünk a Veszprém megyei Várpalota mellett nyitott új bányában készült, ahol évente 500 ezer tonna barnaszenet fognak jöveszteni. Mérlegen a szovjet főiskolások nyári termelési munkája A Szovjetunió 892 felsőoktatási intézményének csaknem minden ötödik hallgatója, mintegy 800 ezer fiatal jelentkezett ebben az évben nyári termelési, építési munkára. A hatalmas ország úgyszólván valamennyi nagyobb építkezésébe bekapcsolódott a vállalkozó kedvű egyetemi ifjúság. Az egyetemi ifjúsági brigádok 40 százalékát a mezőgazdaság foglalkoztatta. A diákok kolhozközpontokat építettek, részt vettek az aratásban, a betakarításban, a nem feke- teföldú övezet talajjavítási munkálataiban és segítették az állattenyésztőket is. A többiek főként építkezéseken vállaltak feladatokat. Toborozták őket atom- és vízerőművek építésére, gáz- és kőolajvezetékek, üzemek, közintézmények létesítésére, továbbá a Bajkál- Amúr vasútvonal szárnyvonalainak lefektetésére, valamint az annak vonzáskörzetében lévő települések fejlesztési munkálataihoz. Ezen a nyáron közel 50 minisztériumnak nyújtottak segítséget az egyetemi brigádok. Az első számítások szerint munkájuk értéke meghaladja a másfél milliárd rubelt, s részvételükkel megépült 30 ezer objektum - lakás, üzem, műhely, szolgáltató, szociális, kulturális és szórakoztató létesítmény. A mozgalmat 27 évvel ezelőtt indította útjára 339 moszkvai fizikus hallgató. A fiatalok 45 napon át dolgoztak mezőgazdasági építkezéseken a közép-ázsiai Kazahsztánban. A munkavállalás időtartama azóta sem változott, de közben több mint T1 millió szovjet és a Szovjetunióban tanuló külföldi egyetemista töltötte vakációjának egy részét termeléssel. Érdemes megemlíteni, hogy az idei szünidőben körülbelül 10 ezer diák végzett úgy társadalmi munkát, hogy annak jövedelmét a Szovjet Békealapnak, illetve más társadalmi szervezetnek ajánlották fel. A közel három évtized alatt a mozgalom nagyon népszerűvé vált. Bizonyítja ezt az is, hogy már az első években szép számmal csatlakoztak a külföldi hallgatók. Csak a mostani szünetben 12 ezer külföldi diák dolgozott az egyetemi brigádokban. Miért vonzó a nyári munka? Sókféle ok motiválja a hallgatókat. Alkalmuk nyílik az országjárásra, új barátságok kötésére, a felnőtt élet kipróbálására, az önállósulásra. S bár a legtöbbjük nem anyagias, hiszen jónéhányán közülük ingyen is dolgoznak, azért jól jön számukra az ösztöndíjat kiegészítő különkereset. A moszkvai Lomonoszov Egyetemen működő takarék- pénztár vezetője szerint augusztusban és szeptemberben alaposan megnő a fiók forgalma és a diák-ügyfelek betéti számlájának összege. A nyári munkás egyetemisták keresete a 45 nap alatt az átlagos havi állami ösztöndíj tízszeresének felel meg. Egyre többen próbálhatják ki bontakozó szaktudásukat is a nyári munkákon. Újabban ugyanis a diákokat foglalkoztató vállalatok maguk szorgalmazzák a szakosított brigádmozgalom kialakulását. Ezekben a brigádokban minden munkavállaló egyetemista a leendő szakmáját hasznosíthatja. Az agrárfőiskolák hallgatói a mezőgazdaságban, a jövendő építészek az építkezéseken, házfelújításokon, a műszaki diplomára pályázók a termelő üzemekben dolgoznak. 1981-ben 156 ezer, az idén már 166 ezer főiskolás dolgozott jövendő szakmájában. Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Szándék. 6. Mesterkélten viselkedik. 13. Neheztelés. 14. Ipari nyersanyag. 15. Dán pénznem. 16. Szem. 17. Város Olaszországban. 18. Kábítószer. 19. Ülőbútor. 20. Görög betű. 21. Erkölcs. 22. Ósi mezopotámiai su- mér város. 23. Rész. 24. Az a beszédbeli sajátság, hogy valaki í-zik. 25. Növény. 27. Elsimít. 29. Kettős betű. 30. Hivatal - németül. 31. Bratislavai áruház. 32. Elektromos töltésű anyagi részecske. 33. Az áll alatti zsírpárna. 35. Építőanyag. 36... bikavér. 37. Tollforgató. 38. Képző. 39. Az oszmán-török hadsereg tisztje. 40. Televízió. 41. Mesél. 42. Olaszországi város. 44. Magyar filmrendező. 45. Marva lerág valamit. 47. Indulatszó. 48. Női név. 50. Kiszolgál. 51. Szülő. 52. Füzet. 53. Nyűg. 54. Épületszámy. 55. D. O. E. 56. Hosszmérték. 57. Gabona aratását végző személy. 59. Kontraszt. 60. Város a Szovjetunióban. FÜGGŐLEGES: 1. Indulatszó. 2. Királyi kincstár. 3. Romániai város. 4. Toldalék. 5. Argentum. 6. Ernest Hemingwai gondolata; első rész. 7... .morgana. 8. Afrikában van! 9. Az europium jele. 10. Ilyen szög is van. 11. Férfinév. 12. A gondolat befejező része. 14. Egyenletes felületű. 17... avis, ritka madár. 18. Alagcsó. 19. A gondolat második része. 20. Nemzetközi vám- és kereskedelmi egyezmény. 21. Kerek szám. 23. Hölgy. 24. Táblakép. 26. Ház jelzője. 28. Ficsúr. 29. Gléda. 31. Brazil labdarúgó. 32. Helytálló. 34. Vadász jelzője. 35. Holland festő. 36. Magyarországi város. 38. Becézett női név. 39. Tó a Szovjetunióban. 41. Keret. 42. Egyiptomi marsall. 43. Mexikói forradalmár. 44. Ókori zsidó pénz. 46. Töszám- név. 49. Sas - szlovákul. 50. Viszsza: táplálék - régiesen. 51. Idom. 53. Fogadási összeg. 4. Menyasz- szony. 56. Mangán. 57. Latin elöljáró. 58. Fém. Az október 11 -én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Október száradó leveleket csörget, rideg esők vernek gyökeret és törzset. Könyvjutalomban részesülnek. Nagy Valéria, Ipolyság (Őahy), Németh Istvánné, Léva (Levice), László János, Jesenské, Lévai Ida, Kürt (Strekov), Danko István, Szepsi (Moldava nad Bodvou).