Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-18 / 42. szám
M ár lassabban járnak, s a kezük is gyengébb mint valaha. Nehéz volt életük, sok fájó emlék csal szemükbe könnyeket. Néha furcsák, vagy csak mi, fiatalabbak látjuk őket annak? Mégis szeretjük, tiszteljük őket, hiszen szüléinkről, nagyszüleinkröl, dédanyáinkról, dédapáinkról van szó. Amjkor szükséges, számítani lehet segítségükre, tőrödnek az unokákkal, ültetnek rózsákat, virágokat, állatot tartanak, hogy legyen mit a gyerekeknek hazavinniük, de hallatnak magukról akkor is. amikor a község kéri segítségüket. Ám, mire eljön a klubnap délutánja, félreteszik a munkát, ünneplőbe öltöznek és elsétálnak a nyugdíjasok közé. Már nyolc éve kedden, csütörtökön és vasárnap találkoznak a kosúti (KoSút) nyugdíjasok, hogy elmodják egymásnak gondjaikat, örömeiket, megbeszéljék a világ ügyes-bajos dolgait, s emlékezéssel, játékkal, olykor dalolással múlassák az időt.-Amikor 1977-ben megindult a nyugdíjasklubok szervezése, úgy gondoltuk, a mi munkában megfáradt öregjeink is megérdemlik azt. A kultúrházban két kényelmesen berendezett helyiségben rendeztük be a klubot, ahol a klubnapokon kezdettől fogva rendszeresen telt ház van - közölte Buják Ferenc a Kosúti Helyi Nemzeti Bizottság elnöke. Elmondta, hogy a nyugdíjasok annak ellenére, hogy sokan még alkalmazásban vannak, mindig megtalálják a módját, hogy önkéntes munkával szépítsék nemcsak a klub környékét, hanem a község zöldterületeit is, hogy minden egyes alkalommal képviseltetik magukat a község rendezte ünnepségeken. - Szívósságukért, tenniakará- sukért valamennyien tiszteljük őket, hiszen tudjuk, a mi vidékünkön valamikor nehéz volt a boldogulás. És hogy mégsem törte meg őket a kemény élet, ennek mi örülünk a legjobban. A klub már a nyitás utáni percekben megtelt. Mindenki megszokott helyére ült, előkerült a társasjáték, a kézimunka, egyesek „gyurizni“ (kártyázni) kezdtek. A kiskonyhában percek alatt zubogni kezdett a víz, egykettőre elkészült a kávé, a tea. Tálcákra kerültek a sósrudak, az édes teasütemény, tányérokra a vajaskenyér.- íme, ez a mi birodalmunk - "közölte Modrovics Sándor, a klub elnöke. - Községünkben 1472-en laknak, ebből 53-an már 65 éven. felüliek. Azt szeretnénk, ha lassan minden nyugdíjas klubtaggá válna- avatott minket terveibe a mindenki által kedvelt Sanyi bácsi. Elmondta, hogy nyolcvan állandó tagjuk van,^ hogy a kilenctagú vezetőség havonta rendszeresen megbeszéli, megvitatja a tennivalókat, s hogy mindenki kötelességének tartja megjelenni a megbeszéléseken, mert dolguk van bőven. S hogy miről tanácskoznak? Sanyi bácsi arról is beszámolt.- Említettem már, hogy fontosnak tartjuk hanem külföldön is. Amikor dalolni kezdenek, tisztán, csengőn zeng'a hangjuk, nem pedig öregesen. Igaz? - fordul a mosolygó hnb-elnök felé. - így igaz, - bólint az elnök, s hozzáfűzi: - Oka falu pacsirtái. Sanyi bácsi a kedves közjáték után elmondja, hogy Dóka Erzsébet nemcsak lelkes vezetőségi tag, s egyben a szolgálatos „háziasszony", hanem önkéntes vöröskeresztes nővér is. Ó vezeti a klub mellett működő higiéniai központot, ahol a falu időseinek segít a tisztálkodásnál, s mert a klub vásárolt egy vérnyomásmérőt, ezt is ő kezeli. Beszélt még a sok szép, tartalmas kirándulásról, a tagok üdülési lehetőségeiről, a megvalósult orvosi előadásokról, a sikeres kézimunkakiállításról s a valamikori vidám batyubálokról is. S hogy a tagság mennyire elégedett a klubban zajló élettel?- Csupán egy hónapja vagyok klubtag- közli készségesen Culinka Mária, - de máris nagyon szeretek idejárni. A klub által jutottam el a bratislavai kirándulásra, elmondani sem lehet, milyen sokat tudtunk meg fővárosunkról. Schreiner Anna már régebbi tag, ő viszont ritkán ér rá pihenni. - Sok a varrnivalóm. Igaz viszont, ha csak lehet, benézek ide. Kutak Anna néni 92 évesen nem hagyna ki egyetlen klubnapot sem. - Jó itt elüldögélni, hallgatni a többiek beszélgetését- mondja, mire a többiek helyeslőén bólogatnak. Tulajdonképpen ez a nyugdíjasklubok küldetése. Hogy a nyugdíjasok a gondokkal, munkával teli évek után kényelmes körülmények között élvezzék egymás társaságát, szórakozzanak s jól érezzék magukat. PÉTERFI SZONYA soraink bővítését. Ezért minden hatvanéves társunkat felköszöntjük s egyben meghívjuk klubnézőre. Hátha kedvet kap s közénk áll! Elvállaltuk, hogy rendben tartjuk a művelődési ház környékét, gondozzuk a temető zöld területeit. Nem is kell nagyon szervezni a segítséget, mindannyian tudjuk, látjuk, mikor kell kézbe venni az ásót, a gereblyét. S még akkor sem hiányzik a segítő munkáskéz, amikor a házunk táján is sok a tennivaló. A 150 munkaórát, ami a kötelezettségvállalásunk, régen túlteljesítettük- közölte büszkén. Megemlítette azt is, hogy közkedveltek a klubbeli névnapi, nőnapi ünnepségek. - Minden egyes klubtag örül a figyelmességnek s önmaga is készül a megvendégelésre. A nők találékonyabbak ebben is, mindig valami finomsággal lepnek meg minket - közölte mosolyogva. - S hogy mit csinálunk ilyenkor? Felelevenítjük a múltat, hol sírunk, hol nevetünk. No meg dalolunk is csendesen, öregesen - mondja, de az éppen belépő Dóka Erzsébet közbeszól. - Öregesen? Az éneklőcsoportunk az egész járást képviseli, sikerrel szerepel nemcsak a hazai kulturális rendezvényeken, A szocialista munka hőse Barna haja vidáman göndörödik, huncut fény a szemében, arcán mosolygödröcskék. Törékeny lénye egyetlen érzést tükröz - boldog.- Megérdemelted, anya, mondta a legkisebb lányom, amikor megtudta, hogy én is a kitüntetettek között szerepelek. Az egész család a televízió előtt ült, s izgult értem, amikor a prágai Várban átvettem a Szocialista Munka Hőse címmel járó arany csillag viselésére feljogosító oklevelet. Igyekeztem útját állni a szemembe toluló könnyeknek, hiszen otthon megígértem, hogy nem fogok sírni. Bizony,nem volt könnyű. A munkatársaim velem örültek, gratuláltak virágcsokorral vártak vissza. Bozena Votavová, kiváló dolgozó, varrónő; családanya, közösségi ember. Az élet iskolájában mindhárom minőségében kitűnően helytállt s helytáll.- Domazlicében kezdtem dolgozni, mint varrónő, a Pragodévnél, aztán Klatovyba kerültem, végül 1965- ben, ennek éppen húsz éve, a píseki Jitex vállalattal jegyeztem el magam. S micsoda jegyesség ez! A horazdóvicei üzemben, ahol dolgozik, női fehérneműk, felsőruházati cikkek készülnek. Bozena Votavová szocialista munkabrigád ezüst jelvényés tagja. A 4. ötéves tervet négy év és két hónap alatt, az 5. ötéves tervet négy év alatt, a 6. ötéves tervet három év, hat hónap alatt, a 7. ötéves tervet 1984. június 30-ig teljesítette. A brigádfelajánlások mellett évente egyéni felajánlásokkal is jelentkezik, ugyancsak aktívan bekapcsolódik többek között a Harc minden centiméterért, A hibás termék ellen, a Sajátítsunk el minél több műveletet mozgalmakba.- Hány műveletet tudok elvégezni? Az az igazság, hogy sohasem számoltam. Mindig ott segítek, ahol éppen szükség van a két kezem munkájára. Lelkiismeretes gondolkodásának köszönhetően varrógépe ez alatt a hosszú idő alatt egyszer sem állt tétlenül munkaidőben.-Hiszen mindent tud rólam! - mondja nevetve.- A fiatalokról? Nagyon szeretem őket. Üzemünkbe rendszeresen járnak szakmai gyakorlatra a lányok- a jövendő varrónők. Hogy védnökséget vállaltam felettük, a szárnyaim alá vettem őket, ez csak természetes. Szívesen segítek nekik, nemcsak a munkában, hanem a beilleszkedésnél is. Hiszen az iskola ezért mégiscsak más, mint a gyakorlat. Hogy jut minderre időm? - minthogy Bozena Votavová a Nőszövetség alelnöke, a kommunista párt, a CSSZBSZ, a Nemzeti Front, továbbá a Vöröskereszt aktív tagja. - Hogy jut időm minderre? Nagyon sokat köszönhetek a családomnak. „Ez az én érdemem", jegyezte meg tréfásan, férfiúi szerénységgel a férjem, amikor értesült a kitüntetésemről— mondja nevetve, nagy szeretettel a hang1 jában. - Bizony, így is van - fordítja komolyra a szót. - A családom nélkül nem sikerülhetett volna, sokat segítünk egymásnak. Másként nem is lehet, nem is szabad élni.- A családom. A férjem most már nyugdíjas, három gyereket neveltünk fel együtt. Vladimíra, a legnagyobb, családanya, két élénk fiúgyerek édesanyja, Mirka a középső, Eva a legkisebb. Mindketten a strakonicei kórházban dolgoznak, Mirka a rehabilitációs, Eva a doMegérdemelted, anya! Bozena Votavová munkatársával a minőséget ellenőrzi (CTK - Jarosla v Sybek felvétele) kumentációs osztályon. Mindegyik lányom szeret és tud is varrni, hímezni, kötni, otthon is ezt látták, s büszke vagyok rá, hogy sikerült átadnom az anyag, a varrás szeretetét. Igaz, Vlacfka eleinte még varratott magának, de ma már ö varr a két unokámnak is.- A varrás, ugye megérti, örök szerelem, mint minden gyerek, én is a babaruhákkal kezdtem, később aztán a lányaim babáira, majd mióta Vlacfka tánciskolába kezdett járni, a lányaimra került sor. Meg fog lepődni, de ennek ellenére az eredeti elképzelésem az volt, hogy bolti eladó leszek, persze már akkor is selyemmel, vászonnal, bársonnyal, szóval anyagokkal ■szerettem volna kereskedni. De az egyik végülis a másikból következett, s ma nem árulom az anyagokat, hanem varrom. Az 1985-ös spartakiádl Igen, a mi brigádunk elsőiként ajánlotta fel, hogy segítünk a tornászok ruháinak elkészítésében. A fiatalabb tanulók tornadresszeit varrtuk, zöld szoknyácska, fehér póló, zöld szalag. Egy nap szabadságot is kivettem, hogy megnézhessem őket, persze nemcsak őket, de ahogy néztem ezeket az éppen formálódó, csupakéz - csupaláb kislányokat, mégiscsak arra kellett gondolnom, hogy melyiken hogyan áll a kis szoknya. Az az egy nap a strahovi stadionban nagyon szép volt. A fellépések másik részét a tévében néztem végig. Tudja, ahogy a csodaszép tornaünnepélyt néztem, párás lett a szemem. Hiszen 1965-ben még jómagam is felléptem a spartakiádon. Hogy töltöm a szabadidőm? Szeretem az erdőt. Ó, gyakran jártunk, s járunk ki ma is gombázni, s kertészkedni isszeretek-nálunk egyébként ez isközös munka. Amíg fiatalabb voltam, sokat kötöttem, hímeztem, de most már, hogy gyengébb a látásom, inkább az unokákat viszem szánkózni. Még visszatérve az erdőhöz, egyszer, amikor kimentünk a lányaimmal gyógynövényeket gyűjteni, hol a lányoknak kellett az iskolába, hol a Nószövetség számára szedtünk például hárslevelet - s csillog a szeme - nos, egyszer, egy ilyen növénygyűjtési akcióról hazatérve, a kapunkon egy nagy cédula fogadott, kiszögelve, a következő felirattal:,,Gyógyfüves anyóka". Aki persze én vol‘am, s a férjem állított így „emléket" ennek a szenvedélyemnek. Sosem felejtem el mekkorát nevettünk! Nehéz, fájdalmas pillanatok minden ember életében vannak. Számomra az volt a legnagyobb fájdalom, amikor a gyerekek betegek voltak, különösen Mirka, ő gyerekkora óta sokat betegeskedett. S szüleim halála. Alig három éves voltam, amikor meghalt az édesapám. Édesanyámat is fiatalon, 49 évesen vesztettem el. Súlyos, sohasem gyógyuló sebek ezek. A sok-sok szép pillanat közül, ami egy embernek az életében megadathatik, a prágai Várban átélt volt a legcsodálatosabb. Egy élet munkájának elismerését kaptam itt. Felejthetetlen érzés. Köszönöm. Mit jelent a hős napjainkban? - elgondolkodik - A hősök - vallja - egyszerű emberek, tisztességgel helytállnak az élet minden területén, becsülettel végzik a rájuk bízott munkát. Igen, ez a legfontosabb. Mit kívánhatok? Kívánom, hogy a gyerekeim boldog, elégedett, egészséges emberek legyenek, hogy a kis- unokáim, s majd az ő gyerekeik, s a rákövetkező generáció is békében nőjön föl, magamnak azt kívánom, hogy az egészségém még sokáig jól szolgáljon, hogy újra és újra bizonyíthassam, megérdemeltem a megtisztelő címet. Meg hát én, ugye érti, nem is tudnék ölbe tett kézzel ülni - szeretem a munkámat. TARICS ADRIENN 0 0 35 > 0 >> § O >s (3 (0 0 B 0 2 :0 >» ü ? 0 0 ! § 4M UJ 5 'O Q V I I f V *;' v;r
