Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-10-04 / 40. szám

sfl Alighogy megszólal a csengő, nyílik az ajtó. Zömök, rövid hajú, mosolygós arcú ember jelenik meg a küszöbön. Kérdezés nélkül kezet nyújt, majd betessékel a szo­bába. Az asztalon fényképek, könyvek hevernek. A ház gazdájának még nem volt ideje arra, hogy rendet tegyen, az előző nap tért vissza a gyógykezelésről. A bardejovi fürdőben töltött el három hetet, s ez alatt az idő alatt több iskolába is meghívták a pionírok beszélgetésre. Azok ajándékozták meg őt a könyvekkel, ő pedig cserébe nekik adta annak a negyvenegy évvel ezelőtt készült felvé­telnek a másolatát, amely az egész vilá­got bejárta: Rudolf Belavy szakaszvezető a Duklai hágó közelében társaival földbe ássa az államhatárt jelző oszlopot.- Nehéz utat tettem meg, míg eljutot­tam a Dukláig - kezdi el az emlékezést. - A Pruiinka patak festői völgyében, a hasonló nevű faluban születtem. Hatan voltunk testvérek, s bizony szegényesen éltünk. Az elemi iskola befejezése után azon nyomban munkába álltam. Aztán besoroztak és 1940 őszén behívtak tény* leges katonai szolgálatra. A martini harc- kocsizóknál töltöttem el a katonai szolgá­lat idejét. Miután a fasiszták megtámad­ták a Szovjetuniót, meghosszabbították a katonai szolgálatot, s később egy me­netszázadba osztottak be. A kaukázusi fronton, ahol gépkocsive­zetőként szolgált, társaival úgy döntött, az első alkalmat kihasználják az átállás­ra. A röplapokból - amelyeknek olvásá- sáért halálbüntetés járt - tudta, hogy a Szovjetunióban csehszlovák katonai egység van. S amikor a fasiszták a sztá­lingrádi vereség után a Kaukázusban is visszavonulásra kényszerültek, Kiszlo- vodszk térségében néhány társával le­maradt. Átgázoltak a jeges folyón, ame­lyet a fasiszták tűz alatt tartottak. Többen elestek, ő életben maradt.- Néhány napig a vörös hadsereg egy­ségeinek segítettünk az utakat szabaddá tenni, majd Buzulukba irányítottak, de egy pár nap múlva már Novohoperszkba vitt a vonat, ahol az első önálló csehszlo­vák zászlóalj dandárrá formálódott. En­nek az egységnek a katonájaként vettem részt a későbbi ukrajnai hadműveletek­ben, mígnem 1943 decemberében Jefre- movba vezényeltek, a második ejtőer­nyős dandárhoz - folytatja. - Megkezdő­dött a légi kiképzés, az ejtőernyős ugrá­sok gyakorlása. Az idő hamar elszaladt, s a nyár végén már a Kárpátok lábainál voltunk, hogy kivegyük részünket hazánk felszabadításából. Ekkor vettük a hírt, kitört a szlovák nemzeti felkelés. Rudolf Belavy és társai siettek volna haza, de a Kárpátokban szükség volt rájuk. Először védelmi harcokban, majd támadó hadműveletekben vettek részt. Aztán visszavonták őket a front mögé, hogy Szlovákiába repüljenek. Közvetlen az indulás előtt a harckocsivezetóket visszatartották. Egy T-34-es harckocsit kapott, amelyet egyhetes harc után kilőttek alóla. Égő overállal ugrott ki belőle, s ha Rudolf Belavy (A szerző és archívumi felvétel) nincs a közelében Szavalin törzsőrmes­ter, aki tovább vonszolta, az életébe került volna, mivel a harckocsi néhány perc múlva felrobbant. Két bajtársa ben­ne égett, nem segíthettek rajta. Sírt mint egy kisgyerek...- Néhány nap múlva egy páncélozott A nevezetes felvétel, az oszlop jobb oldalán Rudolf Belavy jármű vezetője lettem, ezzel vettem részt a további harcokban. így jutottam el Krosznoba Wladislaw Karwabiczky vas­öntő lakásába. Ő készítette el a határ­oszlopra egy fénykép alapján a cseh­szlovák címert. Ma is jól emlékszem, október 5-én felraktuk a harci járműre a határoszlopot, s másnap szakadó eső­ben korán reggel elindultunk az államha­tár felé. Útközben vettük a hírt, hogy a felderítők hazai földre léptek. A délelőtti órákban érkeztünk meg az államhatárra, ahol azon nyomban hozzáfogtunk a határ- oszlop felállításához. Ám olyan erős el­lenséges géppuskatüzet kaptunk, hogy nem tudtuk folytatni a munkálatokat. A tü­zéreink azonban segítségünkre siettek, elhallgattatták a tűzfészket, mi pedig gyorsan befejeztük az oszlop felállítását. Ekkor készült a fénykép, s még egy másik is, amelyen Svoboda tábornok tár­saságában vagyok látható. Ma is jól em­lékszem szeretett parancsnokunk szavai­ra: „Végre hazai földön vagyunk. Nem harcoltunk hiába.“ Újabb harcok vártak Rudolf Belavyra is. Poprád, Levoca, Liptovsky Hrádok, Liptovsky Mikuláé, Ruzomberok, 2ilina, Vsetín. Itt segítettek a felkelőknek a város felszabadításában, majd parancsot kap­tak, hogy induljanak a prágai felkelők segítségére. Csakhogy a fasiszták a ka­pituláció után sem tették le a fegyvert, fgy történt, hogy Kolín térségében két ellen­séges golyó fúródott a testébe. Az úttes­ten feküdt eszméletlenül kora estétől másnap reggelig. Az egyik tábori kórház­ban tért magához, szinte mozdulni sem tudott. Társaitól tudta meg, hogy egy fasiszta teherautó is elgázolta.- Két hónap múlva az egyik gépesített zászlóaljhoz kerültem őrmesteri rangban, mint a századparancsnok helyettese. Hétről hétre vártam, hogy leszereljek, de mindig elodázták, mondván, hogy szük­ség van rám. így csak 1946 februárjában tértem haza szülőfalumba. Néhány nap pihenés után a dubnicai gyárban kezd­tem dolgozni, ott vettek fel a pártba. Amikor hazánkban a banderisták garáz­dálkodni kezdtek, újra behívtak katoná­nak. Kelet-Szlovákiában teljesítettem szolgálatot. Két hónap elteltével felvettek a nemzetbiztonsági testületbe. Ettől az időtől kezdve a nyugdíjazásáig már le sem vetette a nemzetbiztonsági testület egyenruháját. Különböző helye­ken szolgált. A februári eseményeket Michalovcében érte meg. Éjszaka fegy­verbe szólította az egykori harcostársait, a volt partizánokat, s mire megvirradt, mindenki a helyén volt.- Végül a szlovák fővárosban teleped­tem le. Családot alapítottam, végeztem a szolgálati teendőket, s nem titkolom, hogy jólesett, amikor képviselőnek is megválasztottak. Olyan ember, aki mindig állta a szavát, aki kész volt szabad idejében a köz javát szolgálni. Kerek 25 évig képviselőskö- dött, tizenöt évig a mezőgazdasági szak- bizottság elnöki tisztségét látta el.- Több mint harminc év szolgálat után nyugdíjaztak, de nem maradtam munka nélkül. Ot évet dolgoztam a II. városkerü­leti nemzeti bizottság szociális ügyosztá­lyán. Amikor a dúbravkai lakótelepen kaptam lakást, a műszaki ellenőrző állo­máson vállaltam munkát. Ott dolgozom a mai napig portásként. Számomra fon­tos, hogy még mindig hasznos tagja lehetek a társadalomnak. A fényképek, könyvek mellé levélköte- gek is kerülnek. Egy részüket az ország különböző részéből pionírok írták, a töb­bit a Szovjetunióból hozta a posta. Több mint harminc egykori harcostársával, is­merősével levelezik.- A fronton, a háborúban sok minde­nen mentem keresztül. Állítom, hogy nincs borzalmasabb dolog a háborúnál. Ezért kell róla még ma is beszélni és tenni is ellene valamit, hogy a mai és a jövő generáció elkerülje azt a szenve­dést, ami nekünk volt osztályrészünk - mondja búcsúzóul, majd megtoldja a szót. - Tizennégy unokám van, a mun­ka mellett bennük látom életem értelmét, azt, hogy érdemes a máért, a boldogabb holnapért dolgozni, harcolni. Rudolf Belavy nyugalmazott alezredes a munka frontján is bizonyította a hazá­hoz, a párthoz való hűségét. S amint mondja, amíg egészsége engedi, nem lesz meg munka és a fiatalok nélkül. Továbbra is az igaz ügy harcosa ma­r3d NÉMETH JÁNOS lünk. Jórészt ezért nincsenek fazekasok a Csallóközben, hiányzik az alapanyag.- Hogyan alakult ki vonzalma az agyagokhoz, s milyen út vezetett odáig, hogy országos versenyek díjazottjai lettek?- Az iskolában a rajzórákat szerettem a legjobban. A körülöttem lévő világról vonalakkal, formákkal, színekkel ábrán­doztam. Szünidőben a fazekasok műhe­lye lett az otthonom. Ott tanultam meg, hogy az élettelen agyag megelevened­het. A köcsögöknél, tányéroknál olyan formákat próbálunk simítani, olyan motí­vumokat használni, hogy felidézzék a múltat, az ősi falu hangulatát. Ez az ami széppé, élővé teszi az égetett agyagot.- Nem tértem el a kérdéstől - mondja Kornélia ennyit el kellett mondanom, hogy megértse, csak ezért tudtam kitarta­ni, átteni magam a kezdeti nehézsége­ken. Iparművészeti szakközépiskolában kerámia szakon végeztem. Főiskoláról álmodoztam, Prágába jelentkeztem. Be­letörődve, hogy nem sikerült a felvételim, a fazekaskorongon elkezdtem az agyag meghóditását. Két évig kerámia­üzemekben dolgoztam, majd férjemmel együtt itt a város szélén rendeztük be műtermünket. Egy áiveticei öreg bácsitól kaptunk rúgós fakorongot, férjem pedig egy fafútéses kemencét épített, amelyet 1200 fokra kellett fűteni, hogy az égető- térben meglegyen a szükséges 800 fok. Szállt a hamu, nagy volt a hőmérséklet­ingadozás, ezért a termékeknek csupán 30 százalékát tudtuk értékesíteni, öt évig gyűjtöttünk villanykemencére és ko­rongra.- Bizonyára sok fiatallal találkoznak, akiket érdekel ez a pálya, akiket foglal­koztat a gondolat, hogy egyszer korong­hoz üljenek.- E zsúfolt helyiség sokszor benépesül érdeklődő fiatalokkal. Néhányan jamatőr­ként űzik a fazekasságot, és hozzánk fordulnak segítségért, hiszen ugyanazok­kal a gondokkal küzdenek, amelyek ne­künk is fejtörést okoztak az indulásnál. Aztán vannak olyanok, akik csak kíván­csiskodni jönnek, megismerkedni a szak­mával. Akadnak rendszeres visszatérők, ők egy maréknyi agyagot kérnek, gyúr­ják, formálják, aztán a koronghoz kéredz- kednek. Mindenkinek szívesen adunk ta­nácsot, különösen azokat bíztatjuk, akik­nek az akaraton és a szorgalmon kívül kézügyességük is van. Két középiskolás lány velünk együtt dolgozott egész nyá­ron, ügyesen festenek, mintáznak. Szep­tember elsejétől minden hétvégét a mű­teremben töltik. Kislányunk, a hétéves Kornélia osztálytársai is szinte minden­napos látogatóink.- S a kis Kornéliát is érdekli a korong?- Ó, hogyne! Ó is az agyag szerelme­se. Pici korától, mert nem tudtuk kire hagyni, itt volt mellettünk, a babakocsiból figyelte a munkánkat. (Gyökeres György felvételei) Közben elkészült az agyag. Mielőtt a korongra kerül, háromszor kell ledarál­ni, aztán simává, formálhatóvá gyúrni. Kornélia éles zsinórral lapos kis korongot szel az agyagrúdból és a nedves faze­kaskorongra helyezi. Figyelem, hogy gyengéd, finom moz­dulatainak miként engedelmeskedik a tü­körsima agyagdarab, ujjai hogyan simít­ják, becézik a formát. - Sokan azt hiszik, mi sárral dolgozunk. Ez tévedés, az agyag szennyezetten, vegyi anyagoktól mentes, nagyon tiszta alapanyag. A forgó korongon pillanatok alatt tá­nyérrá varázsolja a nyersagyagot.- Úgy tűnik semmi az egész - magya­rázza -, úgy tűnik némi irányítással az agyag magától felveszi a formát. Ám épp ez a nehéz a munkánkban, az agyag irányítása. Sokéves gyakorlat kell hozzá. Előttünk a korongon a még nedves agyagszínú tányér. Mi lesz a sorsa?- Ha megszárad, megszilárdul, színe­zem és a mintákat festem rá. A festés biztos kezet, rengeteg időt és türelmet követel. Ha a festék is megszárad, követ­kezhet az égetés. Minden darab kétszer kerül a 980 fokra hevített kemencébe. Másodszor a fényzománcot égetjük a tompa színű cserépre. Ennek nemcsak esztétikai, hanem gyakorlati funkciója is van. A fényzománcos tárgyak nem szív­ják magukba a vizet, s ha főzőlapra he­lyezzük, nem károsodnak. Az agyagból a Szalay házaspár keze alatt apró csodák születnek, melyek ott­honosabbá, meghittebbé varázsolják la­kásunkat. TALLÓSIBÉLA ftórcos

Next

/
Thumbnails
Contents