Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-07-19 / 29. szám

V irradat után Gogh Lajos közlegény, a határ­őrség ügyeletese vigan rója a folyosót. Egymás után megérkeznek szolgálatból a járőrök, tagjaival igyekszik szót váltani. Tudja, hogy az éjszaka az egység körletében nyugodtan telt el, mégis megkérdezi, milyen volt a szolgálat, min­den bizonnyal azért, mert az elmúlt éjszaka kiadó­sán esett az eső. Lassan benépesedik a folyosó.-A reggeli után a szolgálatból visszatérők lepihennek. Megfigyelheti, hogy a foglalkozáso­kon részt vevő katonák nem hangoskodnak, hogy ne zavarják pihenő társaik álmát - mondja ma­gyarázóig. - Ez íratlan törvény a határőröknél. Az ajtóban magas, kisportolt alakú fiú tűnik fel. Benyiczky Béla, a készültségi járőr parancsnoka. Václav Valik szolgálati kutyájával V ◄-------------------:-------------:-------------------­Az egységnél kutyavezető lettem. A hatéves, Graif névre hallgató kutyát kaptam meg, már jól össze­barátkoztunk. Célom, hogy mielőbb megszerez­zem a szakminősétési jelvény második fokozatát. Aztán bemutatja barátját, katonatársát, a kelet­szlovákiai Juraj Beöo közlegényt, akit az a sze­rencse ért, hogy a rövid katonai szolgálata alatt már kivette részét egy határsértö feltartóztatá­sából.- Május vége felé az egyik reggel négyfős járőrünk gépkocsin az államhatár közelében fela­datát teljesítette. Peter Marcinőák közlegény, jár­őrparancsnok a közeli erdőszélen emberi alakot vett észre. Pillanatok alatt leugrottunk a járműről, s körülfogtuk a menekülni igyekvő határsértőt. Nem volt ebben semmi különös, csak a kötelessé­günket teljesítettük, örülök, hogy köztük lehettem. Az utolsó szavakat Árpád Unger tiszt, az egy­ség parancsnoka is hallotta.- Évente több tucat határsértöt tartóztatunk fel, s ebben nagy segítséget nyújtanak a polgári lakosok, a segédhatárőr-egység tagjai, akik nem egy határsértö feltartóztatásában vettek már részt. Közéjük tartozik Kovács István és Székely Rudolf segédhatárőr. A közeli szakközépiskolá­ban is eredményesen tevékenykedik a fiatal se­gédhatárőrök szakasza. A konyhából időközönként elő-elóbukkan a fe­hér köpenyes szakács, mintha csak ebédre akar­ná invitáin, a katonákat, de az óra még csak tizet mutat. Amikor ezt szóvá testem, mosolyogva mondja.- Az ebéd még fő, de nálunk a nap bármelyik órájában jól lehet lakni. Kenyér, vaj, tea mindig van az asztalon. A szolgálatból visszatérők bármi­kor haraphatnak, ha megéheztek. Azt hiszem a kosztra nem panaszkodhatnak, ritkán kérnek a fiúk csomagot otthonról. Ma zöldségleves és rántott hús lesz az ebéd. Közben feladata teljesítése után visszatér a ké­szültségi járőr. Václav Valik közlegény kutyaveze­tő szájkosarat tesz a kutyára, majd megsimogatja. Megvédik a példás címet JÚLIUS 11-E A CSEHSZLOVÁK HATÁRŐRSÉG NAPJA ÚJ SZÚ 9 Beszédbe elegyedünk. Elújságolja, hogy másod­éves katona, és a múlt év novemberében egy határsértőt tartóztatott fel. Az esetet így ecseteli.- Ködös őszi reggel volt, amikor az őrhelyünk felé tartottunk. A távolban egy mozgó alakot vettünk észre, gyorsan eltűnt a ködben. Megtettük a szükséges óvintézkedést, aztán a nyomába eredtünk. A kutya és vezetője segítségével percek alatt elfogtuk a 25 év körüli lengyel állampolgárt, aki a szomszédos országba akart átszökni.- Nem féltek? Lőfegyver is lehetett volna nála- vetem közbe.- Hasonló helyzetben ilyesmire nem gondol az ember. Egyébként is az államhatáron harci fela­datot teljesítünk. Egységünk idestova másfél évti­zede száz százalékos biztonsággal védi a körleté­hez tartozó államhatárt. Mi, akik jelenleg itt szol­gálunk, szeretnénk öregbíteni eddigi jó hírnevét. Sietve távozik, szólítja a kötelesség. A nyitott ajtón keresztül jól látom, hogy élesre tölti fegyve­rét, példáját a járőr két tagja is követi. Aztán kocsiba ülnek, gyorsan elhajtanak a megadott terepszakaszra.- Nem könnyű a szolgálat a határőrségnél- mondja a távozókat figyelve Alexander Kusala tiszt, az egység parancsnokának politikai helyet­tese. - Ha esik, ha fagy, vagy kánikula van, az államhatáron helyt kell állni. No, de azért szabad idejük is van, a szórakozásról, a továbbképzésről sem mondunk le. Az ifjúsági alkotó versenyben' Marian Ondáé, Marian Hnátik határőrök és Eulália Matejíőovová pedagógus triója az országos fordu­lóba is eljutott. Jan Borka határőr citeraszólójáért elismerő oklevelet kapott. Elhallgat, gondolatait rendezgeti, majd így foly­tatja:- A közeli két alapiskolában ifjú határőr pionír­raj tevékenykedik, határőregységünk patronálja ezeket. Számukra honvédelmi játékokat szerve­zünk, közösen veszünk részt az egyes kulturális rendezvényeken, a pionírok gyakcfri vendégek az egységünknél. A tények egész sorát sorakoztatja fel, hogy bizonyítsa: a mindennapos kemény szolgálat elle­nére az egység állománya más téren is kiválóan helytáll. Csupán ebben az évben a Nemzeti Front választási programja teljesítésének megsegítésé­nél 1500 óra társadalmi munkát végeztek, s ennél jóval többet dolgoztak le a műszaki berendezések karbantartásánál. Évente több mint húszán adnak térítésmentesen vért. A közelmúltban megrende­zett honvédelmi versenyen az őket képviselő raj a második helyet szerezte meg.- Polgári foglalkozásom repülóbádogos, de nem bántam meg, hogy a határőrséghez kerültem- állítja Radek Krejőírik közlegény, aki kilenc hónappal ezelőtt öltötte magára az egyenruhát.- Mi tagadás, az első napok nehezen teltek el, nem volt könnyű a rendet, a fegyelmet megszokni. Benyiczky Béla közlegény, járőrparancsnok meg- törli verejtékező homlokát s megjegyzi:- Odahaza szülőfalumban futballoztam. Csa­patunk a járási bajnokságban játszik. A katona­ságnál is minden időt kihasználok az edzésre, hogyha három hónap múlva leszerelek, hasznos tagja lehessek a futballcsapatnak. Megkapta A Példás Határőr jelvényt s kétszer volt odahaza jutalomként eltávozáson. Egyszer a már említett határsértő feltartóztatásáért, má­sodszor példás szolgálatteljesitésért. Azt mondja, a két év katonai szolgálat sokat adott neki. Fe­gyelmezettebb, meggondoltabb lett. Az otthoniak véleménye szerint embert faragtak belőle.- Szolgálat után tévét nézünk, társasjátékokat játszunk, ki-ki kedve szerint - jegyzi meg Gogh Lajos közlegény, párttagjelölt. - Igaz, itt- nem hódolhatok a motoros sportnak, mint az előbbi munkahelyemen, de nagy hasznát veszem, hogy otthon tagja voltam az ifjúsági klub vezetősé­gének. Percnyi pontossággal váltják egymást az ál­lamhatáron a járőrök. Senkit sem kell figyelmez­tetni, hogy szolgálatba kell mennie, mindenki időre készen áll feladata teljesítésére. A határőr­egység katonái a nehéz körülmények közepette, a katonai esküjükhöz hűen teljesítik békében is harci feladatukat. Jó úton haladnak a kitűzött cél felé: az idén is meg akarják védeni a Példás Egység címet. NÉMETH JÁNOS n i.'i ■- emberhez méltóan- Nem sajnálni kell őket, hanem azon lenni, hogy önmaguk korlátái között boldogan éljenek - szögez­te le Horváth István, a bacsfai (Bác) szociális intézet vezetője lá­togatásunk elején. - Persze, a kí­vülálló azt hiheti, hogy a szellemi fogyatékosság és a boldogság nem egyeztethető össze, hiszen a beteg érzésvilága eltompult. Ez nem így van, s erről az intézet 33 alkalmazottja számos alkalommal meggyőződhetett -mondta, majd beszélt az intézetben zajló min­dennapokról. Megtudtuk, hogy 115 huszonhat éven felüli nő lakik az intézetben és csupán negyve­nen alkalmasak bizonyos egysze­rűbb munkák elvégzésére. Csak náluk alkalmazható a munkaterá­pia, s mint később tapasztalhattuk, szemmel láthatóan örömmel dol­goznak - tollat fosztanak. Ugyan­csak kedvvel segédkeznek a konyhában, a mosodában, a kertben, őrködnek a kapunál, vagy kézimunkáznak. S a többiek hogyan töltik napjaikat?- A reggeli után lakóink egy része dolgozni megy, a többiek a társalgóban játszanak, tévét néznek, zenét hallgatnak, vagy sétálnak a tízhektáros parkerdő­ben. Ebéd után ismét dolgoznak, vagy szórakoznak (közben megu­zsonnáznak) s ez így megy egé­szen a vacsora idejéig. Délelőtt, aki kér, feketekávét kap, ez itt már szertartás számba megy. Este té­vét néznek, öt készülék áll rendel­kezésükre (a cukorbetegek még megkapják a második vacsoráju­kat) - majd aludni térnek. Két éjszakás nővér őrzi álmukat, nyug­tatja a felriadókat, s bizony gyakran takarja be az alvókat. Szóba került az is, hogy a nővérek 14 tagú szocialista munkabrigádja az éj­szakai szolgálat alatt javítja az otthon lakóinak ruháit. A gondozot­takat hetente a körzeti orvos, kéthe­tente pszichiáter vizsgálja, de be­tegség esetén a segítség azonnal házhoz jön.- Szerencsére lakóink nem be­tegesek, a hosszú kemény telet is influenzajárvány nélkül vészeltük át. Nehéz volt viszont lefoglalni őket, a zord időjárásban nem me­hettünk a kertbe. Amint melegebb­re fordult az időjárás, megköny- nyebbülten vették birtokukba a tá­gas parkerdő ismert zegzugait. De nézzük meg, mit csinálnak jelenleg - hívott meg Horváth István, s vé­I gig vezetett az intézeten. Megnéz­tük a kertet, amelyben szinte min­den zöldségféle megterem, láttuk a gömbölyűre hízott öt sertést és I a három kismalacot, melyek majd a lakók étrendjében jelentenek változatosságpt. Amint a gyümöl­csös fáit nézegettük, visítás ijesz­tett meg minket. Csak a kísérőnk maradt nyugodt, sőt ijedtségünk láttán mosolyogva közölte: - Bete­geink nem veszélyesek, nem is voltak azok. Azért kerültek hoz­zánk, mert nem volt, nincs aki gondozza, ellássa őket, aki felü­gyelne arra, nehogy bajuk essen. Páváink vannak, azok rikácsolnak minduntalan - mutatott a nem messze tollászkodó madárra, amely hatalmas, tarka toll-legye- zőjével ámulatba ejtett nemcsak minket, hanem az arra sétáló lakó­kat is. Tovább haladva megtekin­tettük a tisztán tartott, többnyire kétágyas szobákat, a kényelmes társalgókat. - Ápoltjaink most a kertben vannak, csak az intézet legidősebbje maradt a szobájában i - mondta Horváth István, s mi , benyitottuk hozzá. Barátságos tekintetű, mosoly- ; gós, hajlott hátú anyóka jött felénk, s nyújtotta eres kezét. Mondott f valamit, de mi nem értettük. Kísé- í rönk váltott vele néhány szót, majd I felénk fordulva közölte, hogy a né- | ni 81 éves, 1958-tól él az intézet­ben és mindenki, lakók és a sze­mélyzet is Anyának szólítja. Megtudtuk, hogy azok, akiknek állapota azt megengedi, kimozdul­nak az intézet falai közül. Voltak már az állatkertben, sétáltak a Du­na parton és megcsodálták a boj- nicei várat is.- Nagyon figyelmesek egymás­hoz, barátságokat kötnek, s a kis közösségen belül megtartják sze­mélyes ünnepeiket. Az ünnepeite­ket természetesen mi is felkö- szöntjük. Miközben a konyha épületéhez értünk, az intézmény vezetője el­mondta, hogy a kastély a 19. szá­zad első feléből való, tavaly 900 000, az idén 350 000 korona ráfordítással tatarozták. Kovács Margit, a főszakács he­lyettese is bemutatta birodalmát.- Az idén két nagy villanytűzhelyet kaptunk, nagyon kellett már. A vil- lanysütó, a konyhagépek mellé nem volt elég a szénfútésú kályha. A lakók elégedettek, s mi mind­annyian kedvvel főzünk számuk­ra. Külön kosztol kapnak a cukor­betegek, ők hatszor étkeznek na­ponta. A kastély elkülönített szárnyá­ban a súlyosan beteg, magatehe­tetlen lakók élnek, akikről a nővé­rek gondoskodnak. - Nehéz a munkájuk - közölte elismeréssel a hangjában a vezető. Az irodájá­ban később arról beszélt, hogy egy lakó a teljes ellátásért 690 koronát fizet, s a nyugdíja megma­radó részét (általában 260 korona) az intézetben levő büfében költhe- ti cigarettára, édességre, üdítőre.- A visszaélések, nézeteltérések elkerülése miatt, itt nem pénzért, hanem utalványokért vásárolhat­nak. Pénzük folyószámlára megy, majd betétkönyvükre utaltatjuk. Bankbetétjük tavaly meghaladta a háromnegyed millió koronát. A pénzt haláluk után a hozzátarto­zók öröklik. Akkor is, ha sosem érdeklődnek, látogatják hozzátar­tozójukat, akkor is, ha mi temetjük el. Nem tudunk olyan esetről, hogy az összeg az államra szállt volna. A lakók 35-40 százalékát rend­szeresen látogatják, s elviszik a megengedett huszonnyolc na­pos szabadságra. - Csak a köz­vetlen hozzátartozók vihetik el őket és csak akkor, ha tudjuk, hogy megkapják a szükséges gondoskodást - tájékoztatott Bit- tera Mária, szociális dolgozó.- Célunk, hogy valamennyien em­berhez méltó módon éljenek, s mi hisszük, hogy vannak pillanatok, amikor ők ezt nemcsak érzik, ha­nem tudatosítják is. Annak ellené­re, hogy az intézetet gyakran tata­rozzák, tudjuk, hogy ez kevés, korszerűsíteni kell. Erre a követke­ző ötéves tervidőszakban nyílik lehetőség, amikor három új, kor­szerű pavilon, konyha, társalgó, raktárak, műhelyek építését ter­vezzük úgy, hogy ne kelljen kivág­ni egyetlen fát sem, s ne zavarjuk meg a lakók megszokott életét. A szellemi-testi fogyatékos em­berek valaha többnyire kolduske­nyéren, nyomorban éltek, s a korai halál a megváltásukat jelentette. Hazánkban a felszabadulás után kezdődött el a szociális, intézetek hálózatának építése. Sorra nyíltak meg az intézetek, otthonok, nem­csak a felnőttek, hanem a gyere­kek számára is, megkönnyítve ez­zel a családok életét. Az intézet lakói emberhez méltó körülmé­nyek között élhetnek s önma­guk korlátái között még boldogok is - hallottuk az intézet dolgozói­tól, akik a lakók számára a bizton­ságot jelentik. Persze az ideális az lenne, ha nemcsak ők, hanem a család, a hozzátartozók is ezt jelentenék. S hogy ehhez mi kell? Nem is olyan sok. Érdeklődés, látogatás, szeretet, emberség. PÉTERFI SZONYA 1985. VII. 12. H <u ■ oi I > 1 5 ■ ‘P ■ Ü ■ tu ■ » r I s Is* I 2 I .0 ■ S' I ■J I -c ■ Ol ■ >0 1 ° U i X! £ I £ u oi KI 13 I N

Next

/
Thumbnails
Contents