Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-13 / 37. szám
TÁRSADALMI ARCKÉPVÁZLAT A SZOVJET IFJÚSÁGRÓL Milyen a szovjet ifjúság, mi foglalkoztatja, minek örül, milyen gondjai vannak? Az utóbbi időben a Nyugaton - nyilván a moszkvai VIT-tel kapcsolatban - jó néhány barátságtalan nyilatkozat hangzott el erről a témáról. Alekszandr Krot- kov, a Moszkovszkije Novosztyi című újság tudósítója ezekről a nyilatkozatokról beszélgetett Juríj Jerjominnal, a filozófiai tudományok doktorával, aki több könyvet írt a szovjet fiatalok problémáiról. * ÚJ szú 3-A polgári sajtóban arról cikkeznék, hogy az utóbbi időben a szovjet vezetés gondjai között egyre nagyobb súllyal szerepel az ifjúság helyzete. Az SZKP-t aggasztja - mondják a kommunizmus ellenfelei -, hogy az ifjúság körében felütötte fejét a közömbösség, apolitikus nézetek vannak terjedőben. Reagan amerikai elnök szó szerint azt mondta, hogy a „szovjet ifjúság körében a lázadás szelleme uralkodik“...- Az SZKP és a szovjet kormány manapság valóban figyelmet fordít az ifjúságra; a párt Központi Bizottsága tavaly külön ifjúságpolitikai határozatot hozott. De e határozat elfogadását korántsem az ifjúság körében tapasztalható valamiféle „válságjelenségek“ tették szükségessé, mint ahogy ellenségeink próbálják feltüntetni. A fiatalok becsülettel folytatják az idősebb nemzedékek művét. De az új társadalom előtt, tehát az ifjúság előtt is ma olyan feladatok állnak, amelyek horderejűket tekintve egyáltalán nem jelentéktelenebbek, mint a forradalmi korszak feladatai voltak. A pártszervezetek éppen ezért állandóan behatóan foglalkoznak az ifjúság körében végbemenő folyamatokkal. Ami pedig Reagant illeti, idézett kijelentéséről még a The New York Times is azt Irta, hogy ,,e durva megállapítás tájékozatlanságból fakad és félrevezető.“- Egyes nyugati hírmagyarázók szerint a párthatározat részben beismeri, hogy a serdülő nemzedéknek nemigen akaródzik a termelésben dolgozni, húzódozik a munkától, s csak a kényelem, a fényűzés, a szórakozás érdekli.- Gondolom egyetért velem abban, hogy ostobaság lenne arról vitázni, miszerint a fiatalság szereti a táncot, a vidámságot, a szórakozást: ez így igaz. De az effajta tulajdonságokat nem lehet meghatározónak minősíteni, ahogy a Nyugaton teszik. És még kevésbé lehet azt a következtetést levonni, hogy a fiatalok nem szeretnek dolgozni. Nálunk régóta nincs munkanélküliség, sőt sok ágazatban éppenséggel több a munkahely, mint a dolgozó. És ez a körülmény a fiatalok egy részét válogatóssá teszi. De ostobaság ezt hibául felróni nekik. Ellenkezőleg, éppen azért, mert a fiatalok válogatósak, a vállalatok kénytelenek fokozni a munka szervezettségét, javítani a munkakörülményeket. Es ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az ifjúság nem akar dolgozni. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy nemrég szociológiai felmérést végeztünk néhány szövetségi köztársaságban, több mint tízezer embert kérdeztünk meg, és az adatokból a következő kép tárult elénk: - minden tíz megkérdezett fiatal közül öthat (attól függően, hogy milyen társadalmi csoporthoz tartozik) kijelentette, hogy minden tudását és erejét a munkának szenteli;- három-négy fiatal mindent elvégez, amit megkövetelnek tőle, de nem többet;- és a tíz közül csak egy mondta azt, hogy dolgozik, de nem szívesen, illetve, hogy nehezen tudna válaszolni arra a kérdésre, mi a véleménye a munkáról. Ugyanennek a felmérésnek az eredményei arról tanúskodnak, hogy a megkérdezetteknek csaknem a fele számára a közélet és a magánélet egyformán fontos: egynegyedük számára a közélet fontosabb, ami egyébként egyáltalán nem jelenti a magánélet háttérbe szorítását. A többség, amint látja, nem állítja szembe a magánéletet és a közéletet. És ebben visszatükröződik az egyéni érdek és a társadalmi érdek egysége, amely objektiven fennáll a szocializmusban.- És mégis mi az oka a passzivitásnak és az individualizmusnak, még ha ez az ifjúságnak csak egy egészen kis részénél jelentkezik is?- Régi kedves ismerőseimnek, egy házaspárnak van egy fiuk. A szülök derék emberek - okosak, dolgosak, jólelkúek. A fiuk meg folyton azt mondogatja, hogy majd akkor dolgozik, ha elmúlt hatvanéves. Egyelőre viszont adják neki előlegbe a nyugdíjat, de minél többet, hogy élete legszebb éveiben alaposan kiszó- rakozhassa magát... A fiú, azt lehet mondani, a szemem láttára nőtt fel, és azt hiszem, tudom, mi a bökkenő. Szüleinek ifjúkora a háború utáni nehéz években telt el, és amikor családjukba, mint más családokba is, a szovjet emberek életszínvonalának általános emelkedésével beköszöntött a jómód, apuka és anyuka semmit sem akart megtagadni a gyerektől: ha nekik annak idején nehéz soruk volt, legalább a gyerekük kapjon meg mindent, ne hiányozzon semmije, ne legyenek gondjai. Ráadásul azok a pedagógusok, akik a gyerekeket az iskolában tanították, meg voltak győződve arról, hogy az iskolás gyerekek egyetlen munkája a tanulás. Némelyikük emlékezetében még élt a forradalom előtti Oroszországban elterjedt gyermekmunka, amikor éretlen gyermekeket hitványul fizetett nehéz munkára fogtak, látástól vakulásig dolgoztattak, és ezek a pedagógusok egyik végletből a másikba esve azt vallották, hogy a gyermekeknek egyáltalán nem szabad dolgozniuk. És így nőtt fel a kamasz anélkül, hogy ismerte volna a munka értékét, megízlelte volna a munka örömét, mindent készen kapott, és a munkától irtózó egoista lett belőle. Azt hiszem, itt megbocsáthatatlan hiba történt.- Az országban az életszínvonal tovább emelkedik. Mi a garancia arra, hogy holnapra nem lesznek tízszer eny- nyien az ilyen fiatal élősdiek, akik mindent készen kapnak?- A garancia az, hogy az emberek felismerik ezt a veszélyt. És tesznek ellene. Tesznek állami szinten is. S abból, amit teszünk, első helyen említem & tavaly elkezdett iskolareformot. A reformnak az a lényege, hogy minőségileg javítani kell az iskolai tanulók munkára való nevelését. Az iskolareform tervezetének országos megvitatása során kiderült, hogy az országban gyakorlatilag már nincs olyan szülő, aki híve lenne a „melegházi“ nevelésnek. Ez természetes is, az emberek tanulnak a hibákból.- A Szovjetunióban, az antikommunis- ták véleménye szerint, főleg azért igyekszünk fokozni a fiatalok munkaaktivitását, hogy lelkesedésüket „kényszermunkára“ használjuk fel a nehezen megközelíthető országrészek hasznosítása és a gazdasági tervek végrehajtása során, ön bizonyára hallott az effajta okoskodásokról.- Először is, a gazdasági tervek végrehajtása és az új, gazdag vidékek hasznosítása nem ellenkezik a szovjet emberek, köztük a fiatalok érdekeivel. A mi társadalmunk nem tagozódik a termelési eszközök birtokosaira és olyanokra, akik nekik dolgoznak, nálunk mindenki társtulajdonosa, kollektív gazdája az ország javainak. És ezért minél jobban dolgoznak az emberek, annál hálásabban fizet nekik a föld, annál jobban élnek. Másodszor, megjegyzem, hogy az újonnan hasznosított körzetekben valóban a fiatalok vannak többségben. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a fiatalokat kényszerrel hajtják Szibériába. Ellenkezőleg, sokukat éppenséggel vissza kell tartani, emlékeztetve őket arra, hogy a Komszomol patronálta építkezés, érdekes, fontos munka nemcsak Szibériában van, hanem lakóhelyükön is (a Komszomol csupán 1984-ben 65 országos és 257 köztársasági, határterületi és területi építkezés fölött vállalt védnökséget.- A szerk.). A fiatalok azonban mégis összepakolnak, fogják a bőröndjüket, és útra kelnek az ország másik végébe... Érthető is: a fiatalok minden időben jóval könnyebben voltak mozgósíthatók, mint az érett, felnőtt emberek, nem is szólva a tisztes korúakról; a fiatalokat mindig csábította a nagy utazások romantikája. Amikor a szociológusok közvéleménykutatást végeztek az új körzetek meghódításában részt vevő fiatalok körében arról, hogy miért jelentkeztek munkára Szibéria nagy építkezésein, a legfőbb okok közt ez szerepelt: „Részesei akarunk lenni az ország legfontosabb ügyeinek.“- Néhány kanadai és francia olvasónk- valószínűleg azért, mert hatással van rájuk a szovjetellenes propaganda - afelől érdeklődik, hogy a szovjet ifjúság mostani nemzedéke miért idegenkedik az ingyenes, kommunista társadalmi munkától?- Ez egyáltalán nem igaz. Egyébként elöljáróban a következőket említem. Országunkban szocialista rend van. Ennek fő elve így szól: mindenkitől képességei szerint, mindenkinek munkája szerint. Vagyis az ember a munkájáért kapja a pénzt. És ha valaki elhatározná, hogy holnaptól kezdve ingyen dolgozik, egyszerűen nem tudna megélni. A Szovjetunióban ugyanis mással, mint munkával, senki sem teremtheti elő magának és övéinek a megélhetésre valót. Most pedig rátérek a kérdés lényegére. Nem tény-e, hogy a Szovjetunióban évente többször is vannak olyan napok, amikor az emberek ingyen társadalmi munkát végeznek, hogy vannak önkéntes kommunista szombatok és vasárnapok? És ezekben a társadalmi munkákban az idősebbekkel együtt igen aktívan részt vesznek a fiatalok is...- De nem váltak-e ezek az önkéntes munkaszombatok és -vasárnapok élettelen hagyománnyá, kérdezik olvasóink, amelyet az ifjúság különösebb kedv nélkül, csupán udvariasságból, a múlt iránti tiszteletből követ?- Egyesek esetében talán. De a fiatalok nagy többsége számára ezek a munkaszombatok nem is elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék az ingyenes munka iránti igényüket. Az 1984 nyarán szervezett országos ifjúsági kommunista szombat munkáiért járó összegeket a vállalatok a XII. VIT alapja javára fizették be. Egy nap alatt 40 millió rubel értékű munkát végeztek el a fiatalok. De országszerte a fiatalok ezrei ezt sem tartották elegendőnek, és még újabb felajánlásokat tettek a VIT- alap javára. A nyári szünidőben egyetemisták és főiskolások brigádjainak ezrei dolgoznak építkezéseken, kórházakban, áruházakban, vacjy éppen mint kalauzok a vonatokon... És tavaly nyáron 422 ilyen brigád ingyen dolgozott: keresetüket átutalták a Béke-alapnak és a chilei haladó ifjúság segélyalapjának a számlájára. Egyébként a diákok, a felsőbb osztályos középiskolások, az ifjúmunkások, a fiatal mérnökök azt mondják, hogy munkájukat szigorú értelemben véve nem is lehet „ingyenesnek" nevezni. Hiszen szép jutalom számukra az a tudat, hogy segítettek a rászorulókon, személyesen részt vettek a világ egyik legfontosabb ügyében, s végezetül önmaguknak bebizonyították, hogy meg tudják valósítani legnemesebb, legszebb ambícióikat.- Ha már itt tartunk: milyen társadalmi problémák foglalkoztatják a szovjet ifjúságot? Erős-e a kritikus hajlam a fiatalok körében?- Rendkívül sok társadalmi kérdés foglalkoztatja a fiatalokat, és ezek között korántsem csak a merőben ifjúsági problémák szerepelnek. A hazai és a külföldi életnek jóformán egyetlen jelentős eseménye sem kerüli el a figyelmüket. Megvitatják az állami nagy politikát, az ország gazdasági terveit, hozzászólnak a környezetvédelem, a kultúra, a demográfia, az árképzés, az életszínvonal kérdéseihez. Egyébként - minden idők és népek fiataljaihoz hasonlóan - maximalisták lévén, sok mindent kritikus szemmel néznek. De örvendetes, hogy kritikájuk többnyire építő jellegű. A szociológusok szerint a fiatalokat az emberi gyarlóságok közül leginkább az alkoholizmus, a talpnyalás és a lelkiismeretlen munka aggasztja. A fiatalok azért helyeslik az országban most végbemenő változásokat, a többi közt a munka díjazása tökéletesebb, differenciált rendszerének bevezetését. Az emberek lelkiismeretesebben dolgoznak. S mivel az emberek közti kapcsolatokban nőtt a munka jelentősége, nehezebb lett a talpnyalók, az iszákosok élete. Csak sajnos ez a magatartás nem terjed olyan gyorsan, ahogy a fiatalok szeretnék, akik mint ismeretes, mindig sietnek, és nem szívesen várnak. És az ifjúság felháborodik, sietteti az eseményeket... Néha egyébként teljesen jogosan.- És milyen álláspontra helyezkedik ebben a kérdésben a Komszomol? A szovjet Komszomol, állítja egy francia szociológus, nem forradalmi erő, nem vitázik a hatalommal...- A Komszomolnak, mint ismeretes, törvény kezdeményezési joga van. S a Komszomol az utóbbi hat év folyamán több mint kétszáz alkalommal élt a jogával. És ahhoz, hogy egy-egy újabb törvényt elfogadtasson, a Komszomolnak gyakran éles vitát kellett folytatnia, meg kellett törnie egyes felelős tisztségviselők konzervativizmusát. Ami a szovjethatalommal való problémát illeti, okvetlenül lenne ilyen, ha ez a hatalom konzervatív volna, ha az ifjúságnak nem volna lehetősége arra, hogy védelmezze nézeteit e hatalom szervei révén. De a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsában (az ország legfőbb hatalmi szervében) a képviselők egyötöde harminc éven aluli fiatal, a helyi szovjetek tagjainak pedig egyharmada az. A komszomolistáknak és a kommunistáknak egy az ideológiájuk, közösek a céljaik. Csak az életkorban van különbség köztük. Ez a válasz arra a kérdésre, hogy a Komszomol miért nem vitázik a hatalommal, a párttal.-Néhány polgári tudós, például Ka- soff és O’Rourke azt állítja, hogy a Szovjetunióban az ifjúságot „megfosztják“ a szabadidőtől, hogy „szervezeti keretbe“ fogják és előre beszabályozott életbe kényszerítik munka után is, ami elöl menekülni lehetetlen. Ezzel kapcsolatos a kérdés: hogyan pihen, mivel tölti szabad idejét az ifjúság?- Higgye el, ha valaki rákényszerítené a „szabályozott életre“ az ifjúságot, már régóta minden egyes fiatal foglalkozna valahol valamivel munka után. De egyelőre az a helyzet, hogy - mint a tudományos cikkben olvastam - a kultúra „fogyasztása“ (tévénézés, könyvolvasás) a munkásfiatalok idóstruktúrájában három-négyszerese a kulturális értékek létrehozásában való részvételnek. Ahány fiatal, annyiféle a pihenés és szórakozás. Egyesek minden szabad idejüket azzal töltik, hogy ülnek a tévékészülék előtt, mások a diszkót, megint mások a sakkot szeretik. Ismerek színházrajongó fiatalokat, akik annyira be akarnak jutni a Nagy Színház egy-egy balettbemutatójára, hogy este sort fognak a pénztárnál és ott állnak reggelig. A szociológusok szerint a statisztikai átlagfiatal - ha még nem családos - sokat olvas, sportol, szeret moziba menni (kevesebbet színházba), diszkóba jár (ritkábban eszpresszóba, étterembe), meglehetősen gyakran váltogatja hobbiját, és sok időt tölt házon kívül - az utcán, barátok társaságában.- Beszélgetésünket összefoglalva nem vázolná fel tömören, milyen is egy mai szovjet átlagfiatal portréja?- A mai fiatalok a szokatlanul megnőtt lehetőségek korának gyermekei, és ezért sokkal műveltebbek, sokoldalúbbak, mint amilyenek a velük egykorúak voltak a negyvenes, az ötvenes és a hatvanas években. Igényeik is mások, érdeklődési körük szintén. És még valami: az állam életében végbement nagy pozitív változások gyermekei. És ezért újítók és optimisták. Ezek a megkülönböztető vonások a portrén. A többi tipikusan az, ami - ahogy mondani szokás - minden idők és népek ifjúságát jellemzi... ApN 1985. IX. 13.
