Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-30 / 35. szám

ÚJ szú 9 a tanítás. Bizony az óvónénik nem nézik jó szemmel, ha néha a megszokottnál késóbb megyek a gyerekért. Pedig ne­kem a legkellemetlenebb, ha a gyűlések befejezése előtt magyarázkodnom kell, hogy a fiamért megyek. Nehezen értik meg ezt az idősebb kollégák, akik már talán elfeledték, hogy ilyen gond is van, vagy talán az ő családjukban ilyesmi fel sem merült, mert ott volt a mindenre kész feleség, vagy a kisegítő mama. Anna lakásában éjjelente sokáig ég a lámpa. A kandidátusi munkáján dolgo­zik. Amíg a kis Péter nem fekszik le, vele kell foglalkoznia, mesét olvasni, közben pedig társadalmunk irányítási rendszere tökéletesítésének kérdései foglalkoztat­ják. .. Kevesen tudják, mikor, hogyan ké­szül el értekezése, milyen időbeosztásra volt szüksége, hogy mindenre jusson a napi 24 órából. A TANULÁS NEM A LEGNEHEZEBB- Nem tudom, mikor és hol fogok újra dolgozni. Azt viszont sejtem, hogy min­dent elölről kell majd kezdenem. Beil­leszkedni a kollektívába, megszokni az új munkahelyet. A szakmámban csak rövid ideig dolgoztam - vallja tűnődve Mária. A Szlovák Műszaki Főiskola Vegyé­szeti Karának élelmiszeripari szakán végzett. Más foglalkozás híján nevelői állást vállalt. Bevallja, ez nem volt neki való. Nem is értett a lányok nyelvén, és hiába volt diplomája, képesítés nélküli munkaerőnek számított. Aztán sikerült egy baromfifeldolgozó üzemben elhe­lyezkednie, amely a fővárostól (ahol a férje munkáltatójától lakást kaptak) tá­vol esett. A mindennapi utazás igen ki­merítő volt, a terhesség ideje alatt már nem is bírta. Megszületett a kislánya, s rövidesen egy fiúgyermeknek adott éle­tet, aki nemrég múlt egy éves.- Éppen a napokban értesítettek a munkahelyemről, hogy keressem fel a személyzeti osztályt. Hívnak, menjek vissza, szükség van rám. Ez pedig lehe­tetlen, nem vállalhatom az utazást a két gyermek mellett. Más helyet kell keres­nem. Abban sem vagyok biztos, hogy a gyerekeket elhelyezik a bölcsődében, illetve az óvodában, hisz itt az új lakótele­pen nagyon nagy az érdeklődés a gyer­mekintézmények iránt. Attól tartok, hogy nehezen találok majd megfelelő helyet. Bizonyára nem nézik majd jó szemmel, ha a gyerekek betegsége miatt fogok majd hiányozni. Pedig alighanem minden anya inkább dolgozna, mint az orvoshoz hordaná a gyermekét. A főiskolán mind­ezzel nem számoltunk, nem is tudatosí­tottuk, hogy az élet milyen gondokat hoz majd. Akkor úgy éreztük, a tanulás a leg­nehezebb, pedig nem az... DEÁK TERÉZ Amikor 1880-ban Jacques és Pierre Curie felfedezték a piezo­elektromos és a reciprok piezo­elektromos effektust - az ultra­hangok gerjesztésének és kimu­tatásénak elvét - nem is sejtet­ték, milyen változások állnak be az orvosi diagnosztikában. Az echotechnika akkor elsősorban a hajózásban majd az anyagvizs­gálatban érvényesült. Az orvostu­dományban 1949-58-között terá­piás célokra alkalmazták, csak ezután a diagnosztika területén. Elsőként Dussik bécsi neuroló­gus, 1942-ben ismertette az ipar­ban szerzett tapasztalatok alap­ján az általa kifejlesztett mód­szert, mellyel ki tudta mutatni az agytumort és az agykamrákat. ötezer beteget vizsgálnak meg, gyorsan, a beteg speciális előkészítése, károsodá­sa nélkül.- Az ultrahangkészülék segítségével bi­zonyos hasi megbetegedéseknél ma már pontos diagnózist állíthatunk fel - folytat­ta a főorvos, majd felvételek sorával támasztotta alá szavait. - Az epekő, a máj elváltozása tisztán látható a készü­lék segítségével - közölte, majd szemta­núi lehettünk egy vizsgálatnak is. Beval­lom, a képernyőn látottakat nem tudnám leírni, a főorvos részletes magyarázata ellenére sem. - Meg kellett tanulnunk a transzverzális látást, nemcsak azt hol, hogyan keressük a vizsgálandó szervet: epehólyagot és az epevezető rendszert, a májat, a lépet, a vesét, a hasnyálmiri­gyet, s azt, hogy tulajdonképpen a képer­nyőn a szervből csak három millimétert látunk. Amíg ,,végigjárjuk“, eltelik tíz- tizenöt perc. BELELÁTNAK AZ EMBERBE A TECHNIKA SEGÍTSÉGE AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN A MAGZATTÖL AZ EPEKŐIG Az ultrahangvizsgálat mind nagyobb szerepet játszik a modern orvosi diag­nosztikában és felismerve lehetőségeit és előnyeit egyre több szakma alkalmaz­za mindennapos gyakorlatában. A mód­szer különösen elterjedt a szülészet-nő- gyógyászatban és ma már szinte nélkü­lözhetetlenné vált. A nőgyógyászok vizs­gálatai a legismertebbek - a laikusok számára a legközérthetőbbek.- A kis képernyőn az orvos és a leen­dő anya is láthatja a magzatot, annak fejlődését, mozgását - emlékezett a tíz évvel ezelőtti hőskorszakra dr. Vladimír Sárnál a pozsonypüspöki (Podunajskó Biskupice) Tüdőgondozó és Geriátriai In­tézet röntgenosztályának főorvosa. - Gyönyörű időket éltünk akkor, tele voltunk tudásvággyal és határtalan lelke­sedéssel, arra törekedtünk, hogy minél tökéletesebben sajátítsuk el a műszer adta diagnosztika minden fortélyát. Ma már osztályunk hét orvosa közül öten végeznek ultrahang vizsgálatokat, részt vettünk több továbbképző tanfolyamon, mondhatnám úgy is, hogy a témában egyre otthonosabban mozgunk. A vizs­gálati módszer varázsa a mai napig fogva tart minket. A röntgenológus szakmában nincs megállás, de talán aki az ultrahang- vizsgálatokra adta a fejét, annak még többet kell tanulnia, ismerkednie a készü­lék legújabb típusaival és az újabb és újabb vizsgálati módszerekkel. Megtudtuk, hogy osztályukon már a harmadik Siemens-készüléket hasz­nálják, hogy a nőgyógyászok önálló ké­szülékkel rendelkeznek, hogy az RTG- diagnosztikai osztályon évente körülbelül Szóba került az is, hogy a tüdő, a gyo­mor és a belek ultrahangvizsgálata lehe­tetlen, mert a levegő megbontja a hullá­mokat.- Az orvostudomány számos ága használja ezt a módszert, a kardiológu­sok, urológusok, endokrinológusok és a belgyógyászok nélkülözhetetlen segédeszközévé vált. Ezért mi mindany- nyian úgy gondoljuk, hogy a jövő minden­képpen az ultrahangé. S külön örülünk annak, hogy egyre több kórházban, in­tézményben meghonosodik az ultra­hang-diagnosztika, hogy egyre több or­vos válik ezen a téren is szakemberré. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) kórházban az idén márciusban a röntgenosztály dolgozói nagy örömére megkezdődtek az ultrahangvizsgálatok.- A szonográfia (az ultrahang), a ter- mográfia, a számítógépes tomográf sokat jelent a diagnosztikában, de mindenek­előtt az a legfontosabb, mit kap általa a beteg - kezdte határtalan lelkesedés­sel dr. Éva Sláviková. - A beteg mines kitéve semmiféle káros hatásnak (sugár­zásnak), a vizsgálat gyors, fájdalom- és rizikómentes. Hewled Packart készülé­künkön nemcsak hasi és nőgyógyászati, hanem kardiológiai és neurológiai vizs­gálatokat is végzünk. Persze ezek most még a tanuló hónapjaink, mert annak ellenére, hogy részt vettünk továbbkép­zésen mi is, sokat kell még fejlődnünk, gyakorolnunk. A SZÍV rejtelmei Sajnos, az osztályon a főorvoson kívül csupán két orvos dolgozik. Még szeren­cse, hogy Veronika Baculáková általános orvos, dr. Ladislav Janié gyermekorvos és dr. Juraj Barbariö nőgyógyász nagy lelkesedéssel fogtak neki a tanulásnak, hogy saját ágazatukon belül minél maga­sabb szinten végezhessék a vizsgála­tokat.- Nagyon jó, hogy itt a készülék, s mi dolgozhatunk vele. A járási párt és állami szervek segítsége, a szövetkezetek anyagi támogatása kellett ahhoz, hogy ezt a több százezer devizakoronába kerülő műszert megkapjuk. Most rajtunk a sor- mondja elöljáróban Baculáková doktor, aki mint megtudtuk, szinte megszállott­ként harcolt a készülék megszerzéséért.- Az ultrahang segítségével többek közt láthatóvá válnak a veleszületett szívrend­ellenességek, a reumatikus elváltozások, a kétvitorlás billentyű szűkülete, tágulása, a szívizom elváltozásai, sőt tapasztalt kardiológusok az infarktus után meg­vizsgálhatják a bal kamra teljesítőképes­ségét, s ezáltal dönthetnek arról, hogy a beteg normális életvitelt folytathat-e vagy kímélnie kell magát. De ami talán ennél is lényegesebb, bár fontossági sor­rendet felállítani nem lehet, kevesebb röntgenfelvételt kell készíteni, csökkente­ni lehet a nem veszélytelen kontraszt­vizsgálatokat, s a műtét után ismét ellen­őrizni lehet a beteg szívműködését, gyorsan, fájdalommentesen. Doktor Ba­culáková ugyanilyen lelkesedéssel be­szélt a továbbképzés, az önképzés fon­tosságáról, a tanulás szépségeiről.- Egyre bővebb a szakirodalom, melynek segítségével ,,megtanulunk látni“, de csak gyakorlat által válhatunk szakem­berekké. Amikor beléptünk a szonográfia felira­tú rendelőbe, Janié doktor éppen né- hánynapos csecsemőket vizsgált. - Ti­zennyolc hónapos korig vizsgálhatók az esetleges agyi rendellenességek. Az ult­rahangvizsgálat megelőzésnek tekinthe­tő, s az, hogy mennyire veszélytelen, gyors, azt a kollégák biztosan közölték már. A rendelőben nemcsak a betegek, ha­nem az orvosok is váltották egymást. Juraj Barbariö nőgyógyász egy leendő anyukát tessékelt az elsötétített terembe, s kezdetét vette a vizsgálat. - A magzat fekvését kell megnézni, ez itt a szive, lába, ujjai, - magyarázta a csodálatos látványt. Nemcsak a leendő anyuka volt elégedett, az orvos is méggyózódhetett arról, hogy a baba szépen fejlődik. A jö­vőről beszélgetve Barbariö doktor annak a meggyőződésének adott hangot, eljön az az idő, amikor a terhességi tanácsadó részévé válik az ultrahangvizsgálat. Két röntgenosztályt látogattunk meg. Az egyikben már komoly tapasztalatokkal rendelkező szakomberekkel, a másikban még „tanulni járó“ orvosokkal beszélget­tünk. Mindkét munkahelyen egyforma ügyszeretettel, lelkesedéssel beszéltek az ultrahang-vizsgálat nyújtotta lehetősé­gekről. Persze megjegyezték azt is, hogy a készüléktől csodákat várni nem lehet. Azzal, hogy belelátnak az emberi szerve­zetbe és felállítják a diagnózist, megte­szik az első lépést a qyógyulás felé. S ez nem kevés. ... PÉTERFI SZONYA gyermekünknek mint személyiségnek a színvonalát, korlá­tozzuk intellektuális, alkotó képességeit. Nagyjából össze­foglalva, mi, normális és mértékletes emberek, néha elisszuk gyermekeink tehetségét. Nem túl drága ár ez a mámor kétes gyönyörűségéért?- Talán a szülői felelőtlenség oka számos esetben valóban a tudatlanság? Sokszor hallottuk már azt, hogy az alkohol - nagy baj, ezt az állítást azonban megszokott- sága, sematikussága üres absztrakcióvá tette. Vajon sokan ismerik-e e baj hatásának mechanizmusát? f- Eszembe jutott, hogy amikor egyszer munkáshallga­tóság előtt beszéltem, körülbelül a következőt mondtam: „Egy terhes asszony este a pohár fenekére nézett, reg­gelre pedig kijózanodott, a magzata azonban még sok napon keresztül részeg, mert éretlen fermentumai nem képesek semlegesíteni azt a szeszt, amelyet az anya megivott. És a kis lényt óráról órára, napról napra állan­dóan mérgezi ez a szeszmolekula, amely ellenállással nem találkozva, a vérében bolyong...“ Amikor ezt mondtam, észrevettem, hogy a szemközt ülő egyik nő elsápadt. Az, amit hallott, megdöbbentette. Talán ő is gyermeket várt, és talán az én szavaim éppen rá vonatkoztak...?- Vjacseszlav Alekszandrovics, eddig a szesznek köz­vetve - az iszákos szülők által - a gyermeki szervezetre kifejtett befolyásáról beszéltünk. De hiszen serdülőkorúa- kat is beszállítanak az ön klinikájára, olyanokat, akik már önszántukból szoknak rá a szeszfogyasztásra...- Ahhoz, hogy egy 10-12 éves gyerek súlyos alkohol­mérgezést kapjon, egészen kevés szesz kell - egy kispo- hár vodka, is elegendő. Ismeretes, hogy a krónikus alkoho­lizmus a gyermekeknél sokkal rövidebb idő alatt fejlődik ki, mint a fenőtteknél. Ezért az is megengedhetetlen, hogy a serdülőkorú születésnapja alkalmából akár csak egyet­len üveg bor legyen az asztalon. Őszintén csodálkozom rajta és felháborodom azon, hogy a bisztrókban, ifjúsági kávéházakban, ahová sok serdülőkorú is jár, az italválasz­ték zöme koktélokból áll. Ez a bűncselekménnyel határos! Hiszen bármely, valamennyire is képzett vegyész, bármely orvos tudja, hogy éppen a koktélnak - a különböző szeszféleségek keverékének - van a legmérgezőbb hatása a szervezetre.- Professzor elvtárs, befejezésnek a legnehezebb kér­dés. Az olyan embereknek, akik az alkoholtól elveszítették a lelkiismeretüket, kötelességérzésüket emberi arculatukat, miért engedik meg azt, hogy gyermekeket hozzanak a világra, azután pedig megnyomorítsák a lelkűket? Nem volna egyszerűbb megtiltani ezt?- Nagyon jól megértem ezt, mert láttam alkoholmérge­zésben elpusztuló csecsemőket, láttam olyan gyermeke­ket, akiknek csonttörést, véraláfutást okozott a részegség rohamában elállatiasodott szülő ökölcsapása. Nekünk orvosoknak sincsenek kötélidegeink, és néha mi is gör­csös mozdulattal keressük köpenyünk zsebében az ideg­csillapítót. Nehéz kérdés ez, nagyon nehéz... Az ember szent és csorbíthatatlan joga az, hogy utódjai legyenek. Arra ítélni valakit, hogy ne lehessenek ivadékai - ez ugyanaz, mint a legsúlyosabb büntetést kiszabni rá, szüle­tendő utódait is megfosztani az élettől. Ez szörnyű bünte­tés... Én más úton járnék - a gyermekszülés jogát szembeállítanám azzal, hogy minden szülő a legszigorúbb felelősséggel tartozik a társadalommal, az országgal, a néppel szemben saját gyermekének jövőjéért, fizikai és erkölcsi egészségéért. Szigorúan, könyörtelen szigorral kell felelősségre vonni azokat, akik gyermekeik betegsé­geiről, szenvedéseiről tehetnek. Minden fiatal embernek éppen ilyen nagyfokú felelősséget kell tanúsítania szülői küldetése iránt. Tudja, mi jutott most az eszembe? A közelmúltban volt tanítványaim diplomájuk megszerzésének 20. évfordulóját ünnepelték, és ez alkalomból engem is meghívtak. A szomszéd teremben esküvői mulatság folyt. Odanézek, és látom: a táncparkettre kiperdül egy hetyke legény, fekete öltönyben, és látszik rajta, hogy alaposan beszívott. Odamegyek hozzá és megkérdezem: „Te vagy az ifjú férj?“ „Én hát..“ - feleli. „De miért vagy részeg?" - kérdem. Úgy nézett rám, mintha nem lettem volna normális. Én pedig félrevontam, és ezt mondtam. „Elő­ször, kedves fiam, a mai éjszakát igyekezzél a feleségedtől minél messzebb tölteni. Másodszor, midjárt megyek és megtudom a nevedet, ha egy év múlva beteg gyermekkel jössz el hozzám a klinikára, akkor saját kezűleg guritalak le a lépcsőn. Most pedig gratulálok a törvényes házassá­godhoz.“ Szerintem, a fiú megértett egyet-mást. A nevét pedig valóban megjegyeztem...- Kár, hogy önnek nincs módja valamennyi esküvőn részt vennie. Gyökeres György Illusztratív felvétele i. Vili. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents