Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-30 / 35. szám
I« -—-I.—— ...............................Ill I ....... I— SZ LOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1985. augusztus 30. XVIII. évfolyam 35. szám Ára 1 korona Gyökeres György felvétele elfogadni és tisztelni, az lesz számukra is az irányadó. És ilyenkor hiába a legbölcsebb tanítás, hiába, ha nem igazolódik a valóságban. Akarjon és szeressen tanulni több gyerek, szeressen iskolába járni, ahol újabb és újabb titkok megfejtésének élménye, a felfedezés örömei várják őket - ennek elérése egyik legnagyobb feladata ma az iskolának és a családnak. A másik, amely nemcsak az övék, hanem mindnyájunké - és amelytől elsődlegesen függ az előbbi teljesítése magasabb rangot adni a tudásnak. A tehetségnek. Megengedhetetlen, hogy ezek az emberi értékek belemosódjanak a középszerbe, vagy talmi értékeknek legyen nagyobb tekintélyük, azok alakítsák az ifjú nemzedékek élet- és értékszemléletét. Fölösleges hangsúlyozni, nem csupán az egyén látná ennek kárát, hanem az egész társadalom, előrehaladásunk. Az új tanév küszöbén megismételném: jó lenne, ha egyre több gyereknek jelentene élményt a tanulás. Persze, hogy ez a - hiszem, közös - kívánságunk teljesüljön, közösnek kell tekinteni az eléréséhez szükséges feltételek megteremtését, köztük olyan szellemi környezet kialakítását - mindenütt, ahol gyermek megfordul amely a megismerés vágyát ébreszti a gyermekben, amely szüntelenül sarkallja őt az egyetemes emberi kultúra, számára még ismeretlen tartományai felé, tudásának, műveltségének gyarapítására. Sokat tehetünk ezért mindnyájan, segítve az iskolának és külön a pedagógusoknak, akik a legközvetlenebbül érzik-érzékelik - a gyermek előmenetelében, tetteiben, viselkedésében - erényeinket, de hibáinkat és mulasztásainkat is. Nem várhatjuk el, hogy ők hozzák helyre ez utóbbiakat - helyettünk. Már csak azért sem, mert ha ezekkel lesznek elfoglalva, mint ahogy gyakran tapasztaljuk, nem marad idő, erő, kedv a tanításra, és a tanulásra. Amelyért végül is pedagógusok, illetve gyermekek ezrei indulnak ismét az iskolába. BODNÁR GYULA ;-# r T 1 ff I 7 j jTT^y T| I I I 1 I I I I Jfi ■ ~b I I B .■_ ■ Wm R I I Ili | 1 j I « mm SS fi | k iIIIb Szeptember eleje, virágcsokros gyereksereglés. Ki- sebb-nagyobb csoportokban és szólóban vonul a jövö az iskola felé. Mit érez az ember, látván ezt az évről évre ismétlődő színes és eleven képet? Valamivel többet annál, amit a tanévkezdés puszta ténye sugall. Érzi, lezárult egy időszak, mely a pihenésé, lazább napoké volt, és külön a gyerekek számára: szárnyas örömöké; ugyanakkor kezdődik egy új, melyben ismét a munka lép elő főszereplővé, utazósebességre kapcsolva. És új hangulatokat is érzünk, az ősz felől érkeznek. Ahogy átsuhan egy-egy fuvalom az utcán, ahogy a napsugarak esnek a földre - ez bizony már nem nyáridő. De mindenképpen szép, és reményekkel teli. Reményekkel - mert feladatokkal. Felelősséget, fegyelmet, rendszerességet, becsületes munkát követelő komoly időszak kezdetének jele is tehát ez az ünnepi vonulás, a társadalom életének valamennyi területére gondolva. A gyerekek, tanuló ifjak, pedagógusok, szülők számára természetesen mást is jelent a tanévnyitás, pontosabban, elsősorban a hamarosan sorjázó feladatokat jelenti, amelyekből jóval több és többféle van, mint amennyi ünnepi beszédekből, újságcikkekből ismerős, pedig az sem kevés. Hogyne esett volna jól ez a szünidő (is) gyereknek, tanuló ifjúnak, pedagógusnak egyaránt?! Megfeszített tempójú, követelmények áradatát zúdító tíz hónap után! És most újabb tíz hónap következik, hasonló. Már most érzi a gyermek a következő iskolai feladatok súlyát, majd később még erősebben. Kérdeztem, kérdeztük lányainktól, fiainktól az elmúlt napokban, várják- e már az iskolát, örülnek-e neki. Nem, nem nagyon - válaszolták szinte kivétel nélkül. És ebben bizonyára nem csupán az a - természetes igényből fakadó - nézetük játszott közre, hogy jobb a játék, mint a tanulás, amely miatt, ugye, korán kell kelni, utazni kell, elszenvedni gyakran türelmetlen tanító nénik és tanító bácsik, szülők dorgálását, mert képtelen az agy feldolgozni a töméntelen mennyiségű új ismeretet; amely miatt el kell viselni negyvenes létszámú osztály, majd az étterem zsúfoltságát; amely miatt nem lehet tévét nézni stb. Úgy tűnik, mostanság kevesebb gyereknek nyújt örömöt, élményt a tanulás, a többség tehernek érzi, szükséges rossznak. Mintha kevesebben tudatosítanák, hogy a tudás kincs, vagy ahogy régebben mondták, hatalom. Mintha más „javaknak“ nagyobb lenne a rangjuk, az értékük - már a gyermekek szemében is. Amiért aligha hibáztathatok ők. Környezetüknek, a felnőttek világának értékrendje befolyásolja az ő életszemléletüket is, viselkedéskultúrájukat, egész magatartásukat. Amit a valóságban tapasztalnak, látnak érvényesülni, értékként tömegesen
