Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-16 / 33. szám
Milyen ember a szurkoló? „...vannak az életben kellemetlen, terhes dolgok is. Hát Olympiá- ban nincsenek? Nem éget benneteket a forróság, nem szorítanak össze benneteket? Nem áztok meg, amikor esik, nincs részetek lármában és más kellemetlenségekben? Ám úgy tudom: mindezt eltűritek, elviselitek, ha szembeállítjátok értékes látnivalókkal..." (Egy ókori bölcselő dorgáló szavai a szurkolókhoz.) Az Értelmező Szótár szerint a szurkoló: „Mérkőzésen kedvenc csapata vagy versenyzője győzelméért izguló, a játékosokat vagy a versenyzőket biztató személv.“ Lehet-e egyáltalán definiálni a sportesemények nézőit, szurkolóit, drukkereit, akik az értékes látnivalókért képesek ázni, fázni, verejtékezni, akiket sem eső, sem fagy, de még az elkeseredett feleség szidalma sem tarthat vissza a pályától, kedvenceik biztatásától? Azt hisszük, nagyon nehezen akadna olyan tudós, aki maradéktalanul tökéletesen meghatározná a szurkoló fogalmát. Már csak azért is, mert tökéletes szurkoló nincs. Egyszerűen csak szurkolók, drukkerek, nézők vannak. 1. NÉZÓK NÉLKÜL NINCS ÉLSPORT. De milyenek is ezek az emberek, akik hétről hétre végig izgulják, harsogják, énekelik a sporteseményeket, a labdarúgó-, jégkorong- és kézilabda-mérkőzéseket? Miért van az, hogy néha a legszelídebb családapa is kivetkőzik emberi mivoltából, ha átlépi a stadion kapuját és szurkolni kezd kedvenc csapatának? Miért van az, hogy apró kis vézna emberek súlyos sportszerűtlenségekre biztatják a játokosakat és többrendbeli becsületsértést vágnak a bírók, az ellenfél futballistái, szurkolói fejéhez? Minden további elemezhető fejtegetés helyett kimondhatjuk: a szurkoló hangja, jelenléte éppúgy alkotóeleme a sportversenyeknek, mint a pálya, a jég, a két fehér futballkapu és a „vasketrec", a labda és a korong. Ahogy közönség nélkül, taps nélkül nincs igazi színház, úgy fullad érdektelenségbe, áll meg a fejlődésben annak az országnak a labdarúgása, jégkorongja, kézilabdája, ahol passzívak, közömbösek a nézők, a szurkolók, az emberek. Mert közönség nélkül megszűnik az élsport, a futball, a jégkorong, a kézilabda. Olyanná válnak, mint a könyv olvasók nélkül: holt értékké. A festő sem azért dolgozik, hogy képe egy sötét, elhagyott pince mélyére kerüljön. A sportoló sem az üres lelátók előtt szeret játszani. Igen, a közérdeklődésre számot tartó sport és a nézők fogalma szorosan összetartozik. A versenysport ma már nemcsak feltételezi, hanem egyenesen megköveteli a nagy nyilvánosságot, mert például a labdarúgás és a jégkorong általános társadalmi jelenséggé vált. 2. NEM ÉRTIK. A sznobizmus nagyképú „művelői“ előszeretettel hangoztatják, hogy a közönség nem rúghatja be a labdát a futballista helyett a hálóba, tehát mire jó az értelmetlen szurkolás. A felületes szemlélő számára ez nagyon szépen és logikusan hangzik. De voltak-e focimeccsen ezek az ellenszurkolók? Ha igen, akkor látniuk kellett volna: a lelátó szerepe, a közönség magatartása, a szurkolók biztatása egyáltalán nem közömbös egy-egy mérkőzés kimenetelére. Talán sokan emlékeznek közülünk olyan hazai vagy nemzetközi találkozókra, melyeken a drukkerek hangorkánja szinte befújta a labdát az ellenfél kapujába, ahol a szurkolók lelkesedésének nem állhatott ellen még a leghalvérűbb játékos sem, melyeken egy-egy addig szárnyaszegetten vergődő csapat a meg-megújuló biztatástól visszanyerte „szárnyait“. Tehát nem a sportszerű szurkolás értelmetlen, hanem ellenkezőleg. A labdarúgás veszti értelmét a hangosan, lelkesen, sportszerűen biztató szurkolótábor nélkül. De mi játszódik le a szurkolók egy részének lelkivilágában, hogy bizonyos pillanatokban, bizonyos körülmények között szinte bűnözővé válnak és gyakran a fizikai erőszakot is alkalmazzák „igazságuk“ magyarázása érdekében, annak ellenére, hogy a civil életben még a légynek sem ártanak? 3. AZONOSULÁS A KLUBBAL. Ha a kérdésre általánosságban akarunk válaszolni, előrebocsátjuk: ilyen jellegű megnyilatkozások nemcsak a sportversenyek nézőire jellemzőek, hanem bármilyen más emberi tevékenységre, bármilyen nyilvános fellépésre és összejövetelre. Itt mindenütt kifejezésre jut valamilyen formában a szurkolás. Identifikálásra, azonosításra kerül sor az egyén és a tömeg között. A sportban ez úgy nyilvánul meg, hogy például a szurkolók azonosulnak a klubbal és ez az azonosulás gyakran olyan méreteket ölt, hogy az egyén szívesebben viseli el saját értékeinek veszélyeztetését, saját maga ócsárlását, mint a klubét, az ember- csoportét, amelyért lelkesedik. Senki sem vitatja az egyesületek és a szurkolók viszonyának, azonosulásának létjogosultságát, de azért vannak határok. Ha ezt átlépik, számtalan negatív megnyilatkozásra kerülhet sor. Tulajdonképpen miért is mennek ki a szurkolók a sportpályára? Még el sem kezdődik például a futballmérkőzés, már fütyülnek, igyekeznek egészségtelen légkört teremteni az ellenfél számára. A fütyülés ugyan nem azt jelenti, hogy semmi szükség az ellenfélre, menjen haza. Nem. A legfanatikusabb szurkoló is tudja, hogy a találkozóhoz két csapatra van szükség, így adják azonban tudtára: ók más, „ellenséges" csoporthoz, klubhoz tartoznak. S ebben az esetben már beszélhetünk eleve eltökélt szándékról. Mert a szurkoló bizonyos elképzelésekkel megy a mérkőzésekre, mindent meg akar tenni együttese győzelméért. Ez önmagában nem is lenne baj, ha az elhatározásba nem vegyülne sok-sok agresszivitás az ellenféllel szemben. Ez az agresszivitás más sikertelenségekből is fakadhat. A nézőknek családi és más jellegű gondjai vannak s ezt az egyéni, belső nyugtalanságot kompenzálhatja sporteseményen; olyan környezetben, ahol részése lehet kedvenc csapata sikerének. A szurkolók örülnek annak, hogy szabad idejüket sportversenyen tölthetik, mert a sport tényleg lehetőséget nyújt számukra, megnyitja előttük a kikapcsolódás tágas birodalmát, szemben a mindennapos fáradalmakkal és gondokkal. A sport teszi számukra lehetővé, hogy szabad elhatározásuk szerint valakivel és valaki ellen legyenek, hogy saját hajlamaik szerint az egyik csapatnak vagy sportolónak szurkoljanak, a másiknak nem, hogy ezt ki is nyilvánítsák; és ezáltal valakit lelkesítsenek, egy másikat pedig ne. A néző a maga nézeteit, gondolatait szabadon fejezheti ki, a társadalmi és öncenzúra mértéke minimális a lelátón. Sót, nem egy esetben a nézetek túl is mennek az adott jogi és társadalmi normák határain, és a normák megsértőivel szembeni szankciók rendszerint igen hatástalanok. A szurkoló a nézőtéren képes olyan kijelentésre vagy cselekedetre, amelyet egy gyárban vagy más emberi közösségben, egy moziban, egy vendéglőben soha nem tenne meg. A nagyobb személyes szabadság mértékével és érzésével arányosan nő a kötetlenség és az anarchizmus érzése, leomlanak a társadalmi viszonyok emelte gátak; az egyén kiszabadul azokból a meg- szokottságokból, amelyekre a társadalom állandóan kényszeríti; lehullnak a morális „mimikrik“, s gyakran csak a sajátos jellemek és szenvedélyek belső magja marad. 4. GYŐZELEM ÉS PÉNZ. A drukkerhadsereg tragédiája abban rejlik, hogy a nézők nagy többsége nem sportvetélkedést, hanem egyszerűen győzelmet, kedvenc csapata győzelmét akarja látni. Az ilyen szurkolókat nem elégíti ki a játék szépsége, a sportküzdelem. Ez talán azért van így, mert a nézők képtelenek megérteni a verllyen momentumokat szeretnek a fut- ballszurkolók. Persze csak akkor, ha a labda nem kedvenc csapatuk hálójába tart (A CSTK felvétele) ◄--------------------------------------------senyek szépségeit. Vagy a rohanó élet következtében kevésbé vagyunk megértóek a vereségekkel szemben? Ki tudja. És eljutottunk a sporterkölcshöz, melyet manapság úgy értelmeznek nemzetközi viszonylatban is, hogy az szociális és pszichológiai tényező. S ezen a téren nem valami rózsás a helyzet. Hiányzik az erkölcsi háttér. A csapatok legtöbb esetben előnyben részesítik a pillanatnyi sikert - az erkölcsi kritériumok rovására. Ha a pályán nem tartják be a sportszerűség elveit, akkor ezt nehezen kérhetjük számon a nézőktől, akik különböző okoknál fogva mennek ki a mérkőzésre. Amint már említettük, sokakat a felgyülemlett agresszivitás levezetésének a gondolata vezérel a lelátókra, ahol szinte gátlástalanul szabadjára engedhetik ösztöneiket, mert a nézőtéren majdnem mindent szabad. Azonban tegyük rögtön hozzá: az élsport alapja a versenyzés, és ez a maga módján nagyon közel áll az agresszivitáshoz, s a szabályok adta lehetőségek fokozhatják a kiélezett küzdelmet. A ma sportjában fontos szerepet játszanak az anyagi tényezők. Ahol a sport 'a jövedelem forrása lett, ott a vezérlő eszme, a pénz áll az első helyen. Ezért keresik minden áron a győzelem eszközeit. A győzelmet fizetik. Ebből világosan következik: nem is annyira a játékon van a hangsúly, hanem a győzelmen. Mert a siker anyagi haszonnal jár. Az indítóok a legtöbb esetben kizár minden olyan gesztust, amely valaha - a sport hőskorában - kísérő jelensége volt egy-egy mérkőzésnek. Nem csoda, hogy gyakran szenved vereséget a sporterkölcs. Amikor például az edzőnek választania kell a sportszerű vereség és az erkölcstelen győzelem között, rendszerint az utóbbira „szavaz“. Nem nagyon törődve a morális veszteséggel. Ezzel nemcsak az egyének vannak így, hanem bizonyos helyzetekben embercsoportok, falvak, városok, nemzetek. Az aktivitás egyik fő területe lett a sport. Ez a felfogás az egész világon virágzik. Főleg a kis nemzetekre jellemző, melyek a sportsikerekben látják az érvényesülés egyik módját. Pedig nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a sportból csinált nacionalista propaganda milyen káros lehet egy-egy nemzet számára. Tálán eleinte nem is tűnik annak, de amikor szertefoszlanák az álmok, akkor ébrednek rá: milyen kárt okoztak hazájuknak. 5. KÖLCSÖNHATÁS. Bebizonyított dolog: a tömegőrületek előidézésénél nagy szerepet játszanak a sportolók is. Például azzal, hogy szimulálnak, sérülést színlelnek, vagy bírói figyelmeztetés után csodálkoznak, olcsó színészi jeleneteket rendeznek. Emlékezzünk csak bajnoki vagy nemzetközi mérkőzésekre, amikor a bírói döntéseket állandóan kommentálták a játékosok. Hogy miért? A sportolók krónikus csodálkozással „védekeznek“ a játékvezető és a néző. előtt: ártatlanok. Pedig nagyon jól tudják, hogy ez nem igaz. Befolyásolják ezzel a nézőteret és gyakran a bírót is. A játékvezető gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy megkérdi önmagát: helyesen cselekedett-e, amikor lefújta a szabálytalanságot. Mert hátha a játékosnak van igaza... Alapjában véve a sportoló ösztön- szerű védekezéséről van szó (bár nem kizárt: a háttérben ott motoszkál a győzelem, a pénz, a beígért prémium), mely megkönnyíteni látszik helyzetét. Ugyanakkor megnehezíti a bíróét. De ez már más téma. Egyszóval a szurkoló hazamegy a meccsről, és „normális“ emberré válik. Lehet, hogy az egészet elfeledi. Vagy nem. Ki tudja. Ki tudja, meddig dobol életében az a vasárnap, melyen győzött vagy kikapott szeretett csapata. Mindegy. Tovább szurkol neki. Pedig hányszor megfogadta, hogy még a stadionhoz vezető utat is elkerüli. Vasárnap aztán újra ott ül a lelátón. És szurkol. Szurkoljunk, de maradjunk meg embernek! TOMI VINCE &ÚJ SZÚ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetó János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10, telefon: 309, 331-252, 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében, 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon: 337-823, 337-825. Hirdetési iroda a közüle- teknek. 815 80 Bratislava, Vajanského nábreiie 15. II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kés 14,70. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kés 13,-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaée, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.
