Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-07-12 / 28. szám

■*

ÚJ szú

15

1985. VII. 5.

A

z utóbbi 'dóben megélénkültek a viták a világgazdaságról; középpontjukban a következő kérdések állnak: a világgazdaság jellege és tartalma, alapvető fejlődési tendenciái, törvény- szerűségei, társadalmi-gazdasági és gazdasági-műszaki struktúrája, működési mechanizmusa. Mindezek helyes értelmezése nem csupán elméleti, hanem gyakorlati-politikai jelentőségű is.

VILÁGGAZDASÁG VAGY VILÁGPIAC?

Egyes értelmezésekben egyenlőség- jelet tesznek a tőkés világgazdaság és a tőkés világpiac között, Így például a Nagy Szovjet Enciklopédiában is a világgazdaságot világpiacként értelmezik. Ugyanakkor - „megszüntetve“ a világ- gazdaság közgazdasági kategóriáját és mint objektiv realitást - létezését csak szűkén értelmezve ismerik el. A tőkés világgazdaság nemzeti gazdaságokból állhat, ugyanígy a szocialista világgazdaság is - ezért vitatják a világgazdaság

egységét, alábecsülik a szocialista rendszer győzelmének történelmi szükség- szerűségét, a világgazdaság elméletét a legvonzóbb elemétől fosztják meg - attól a perspektívától, hogy a kummunista világgazdaság elkerülhetetlen.

Az ellentétek harcának és egységének törvénye ad lehetőséget, hogy a világ- gazdaságra alkalmazva megismerjük annak lényegét és egységét mint bonyolult, egymással szembenálló és közvetlenül nem egyesíthető gazdaságokra tagolt hipperrendszerét. Napjaink világgazdaságában realitás az átmeneti jelleg. És bár a szocialista és a tőkés gazdaság nem azonos típusú, különböző alapjai vannak, mégis egységet alkotnak, jellemzőjük a küzdelem és a szembenállás, a békés egymás mellett élés és a gazdasági verseny, valamint minden különbözőségük ellenére a nemzetközi együttműködés. A két fő régió alkotja a világ- gazdaságot, a két piac pedig a világpiacot képezi - saját törvényei szerint, de nem elszigetelten, nem autark módon fejlődik. Emellett, amint a kelet-nyugati kapcsolatok mutatják, a két világgazdaság együttműködését egyaránt jellemzi a vonzás és a taszítás.

Az ellentmondások egységes rendszerré való összegeződése a régi és az új harcát, a fejlődés alapvető tendenciáját tükrözi, amely a két világgazdaság eltérő irányú fejlődésében jelentkezik. Csak a két eltérő gazdasági rendszer dialektikus egységének elfogadása esetén ragadhatjuk meg a jelenkori világgazdaság fejlődésének, önmozgásának forrását, ismerhetjük fel a kommunista világgazdaság világméretűvé válásának elkerülhetetlenségét. A vitában egyesek azt állítják, hogy a világgazdaság véglegesen két gazdaságra oszlott, párhuzamosan, kibékíthetetlen ellentmondásban léteznek, és nem alkothatnak valamiféle globális technikai-gazdasági egységet. A kritikusok ugyan azt mondják, hogy éppen a nemzetközi érintkezés két rendszerének küzdelmében rejlik a világgazdaság arculatát, egészen más lett a jellege, működési mechanizmusa és a társadalmi struktúrája.

A világgazdaság egységét egyesek azon az alapon utasítják el, hogy a szocialista és a tőkés gazdaság összeegyeztethetetlen, ezért nem lehetnek közös, általános törvényeik. A marxizmus-leni- nizmus szerint különös, egy valamely termelési módra jellemző és más termelési módoktól elvileg különböző törvények mellett vannak és hatnak olyan általános törvényszerűségek, amelyek az összes társadalmi-gazdasági formációban vagy bizonyos csoportjukban érvényesülnek. Jó példa az értéktörvény, az árutermelés törvénye, amely közgazdaságilag semleges, történelmileg bizonyította alkalmazkodó képességét a különböző termelési módokhoz.

Az általános torvenyszerusegeket, tendenciákat természetesen nem nélkülözi a világgazdaság. Ilyenek például: a termelés nemzetközi társadalmasitási színvonalának emelkedése, a nemzeti gazdaságok növekvő integrálódása a világgazdaságban, a termelőerők tervszerű irányításának fokozódása. így tekintjük azt a sajátos formációközi törvényszerűséget is, amelyet általános gazdasági kapcsolatoknak nevezhetnénk, és amely gazdasági szükségszerűségként tör utat magának.

Éppen a gazdasági feltételeken - amelyek közepette érvényesülhetnek és érvényesülnek ezek és más általános törvények - alapul a világgazdaság teljessége. E feltételek nagy vonalakban a következők: világméretekben gyors előrehaladás a gazdasági, a politikai és a szellemi élet nemzetköziesítésében, a tudományos-technikai forradalom gyorsításában, a nemzetközi munkamegosztásban, a termelés nemzetközi társadalmasításában, a gazdasági kapcsolatok intenzifikálásában - politikai hovatartozástól függetlenül.

A kölcsönös függőséget, a világgazdaság teljességét igénylik és támasztják alá

«GJIIIJUAHIft

létét. E szűk értelmezésben a világgazdaság a tőkés és a szocialista rendszerek közötti munkamegosztásra és gazdasági kapcsolatokra korlátozódik, holott alapvetően helytelen a gazdasági kapcsolatokat önmagukban, a termelési viszonyoktól függetlenül szemlélni. Ebben az esetben elsikkad minden más típusú világgazdasági kapcsolat.

A fogalmi és tartalmi tisztázatlanságokat jól mutatja, hogy ugyanazoknál a szerzőknél egymásnak ellentmondóak a megállapítások. A tőkés világgazdaság egyszer az imperializmus nemzetközi gazdasági kapcsolatai rendszereként jelenik meg, máskór a nemzeti gazdaságok bonyolult és ellentmondásos egészét jelenti. Ugyanakkor többször felbukkan az a gondolat is, hogy e két ellentétes világ- gazdaság a termelőeszközök specifikus mozgásszférája. Vannak, akik új fogalmakkal akarják áthidalni a problémákat, s eközben elfedik a tartalmi különbségeket. Néhány példa: „korunk világgazdasága egységes metaszisztéma“, amelyben összeilleszkedik a két világrendszer, majd a „világgazdasági érintkezés meta- szisztémája“ kitétellel váltják fel. A világ- gazdaság tipusai helyett az „érintkezés típusai“ megfogalmazást használják stb.

Akik azonosítják a világgazdaságot a világpiaccal, azoknál a piac magába szívja a gazdaságot, vagyis az egészet egy résszel kívánják magyarázni. Létezik olyan vélemény is, miszerint a világgazdaság a múlt, a kapitalizmus osztatlan uralmának és a jövő, a kommunizmus általánossá válása időszakának jellemzője; vagyis a jelennek nincs világgazdasága, legfeljebb szűk értelmezésben létezik. E felfogásban - mutatnak rá a viták során - a világgazdaság csak az országok közötti gazdasági kapcsolatok rendszereként marad fenn, megfosztva a kapcsolatok alapvető alanyaitól, a nemzeti gazdaságoktól, vagyis a gazdasági élet sajátos színtere lesz - főszereplők nélkül.

LÉTEZIK-E A VILÁGGAZDASÁG EGYSÉGE?

A világgazdaság létét egyesek abból kiindulva tagadják, hogy a két világrend- szer eltérő típusú, antagonisztikus gazdaság, s ezek nem alkothatnak egységet, még ha dialektikusnak is nevezik. E nézet képviselői feltételezik továbbá, hogy amennyiben elismerik a két rendszer

daság egysége, ezzel azonban csupán tartalmától megfosztott fogalmat vetnek be. Miközben azokat bírálják, akik tagadják a világgazdaság létét és egységét, maguk is szükségképpen ebbe a hibába esnek, mivel a világgazdaságot a külgazdasági kapcsolatokkal váltják fel. Ebben a megközelítésben ugyanis megszűnik a világgazdaság anyagi-dologi alapja és az, ami meghatározza a társadalmi-gazdasági struktúráját.

A vitában egyesek felhasználják Leninnek a világgazdaságra vonatkozó fejtegetéseit. Úgy állítva be, mintha Lenin a világgazdaságot a nemzetközi gazdasági kapcsolatok rendszerének tekintette volna, mintha a szovjethatalom első éveiben a tőkés országokkal folytatott gazdasági együttműködést a világgazdaság új- játeremtéseként minősítette volna, amely társadalmi-gazdasági természetét tekintve már nem tőkés jellegű. Lenin mélyrehatóan elemezte az imperializmus fejlődésének sajátosságait, és távolról sem azonosította a tőkés világgazdaságot a nemzetközi gazdasági kapcsolatok rendszerével, bár természetesen nem rekesztette ki azokat.

A VILÁGGAZDASÁG MINT EGÉSZ ÉS ALKOTÓRÉSZEI

A világgazdaság kategóriája jóval szélesebb a nemzetközi gazdasági kapcsolatoknál, az országok közötti áru- és pénz-, kereskedelmi-, gazdasági, valutá- ris-pénzügyi, hitel-, tudományos-műszaki, termelési, kooperációs és egyéb kapcsolatok komplexuma mellett felöleli anyagi termelésük szféráját, magukat a nemzeti gazdaságokat is. E kategória tehát átfogja a termelőerőket és a társadalmi, mindenekelőtt a termelési viszonyokat, vagyis a világunkban fellelhető termelési módokat.

Korunkban már nem a tőkés gazdaság egyeduralma jellemzi a világgazdaságot. A világgazdaság nem egyszerűen a különböző, a nemzetközi munkamegosztásban részt vevő nemzeti gazdaságok összessége. Egységes és bonyolult gazdasági rendszer, amely mindenekelőtt ellentétek - két, saját világpiaccal és eltérő termelési móddal rendelkező világ- gazdasági rendszer - dialektikus egysége és harca. A szocializmus befolyása minőségileg megváltoztatta a világgazkorunk újabb átfogó problémái, amelyek megoldása az egész emberiséget érintik - igy a környezetvédelem, a világűr meghódítása, a tengerek kincseinek kiaknázása, a fő közlekedési vonalak és a hírközlés biztosítása. A világ termelőerőinek fejlődésében és következményeiben is fellelhetők általános műszaki-gazdasági jellemzők, ilyen értelemben ezek is nemzetköziek. Többé-kevésbé azonos a tudományos-technikai forradalom technológiai oldala a szocializmusban és a kapitalizmusban.

Bár elismerik, hogy az utóbbi évtizedekben egyre inkább tömegessé lesznek a nemzetközi méretű termelési folyamatok, néhányan úgy vélik, el lehet vonatkoztatni az elsődleges termelési viszonyok új, nemzetközi „csiráitól". Arra is hivatkoznak, hogy ezek még korlátozott szerepet játszanak a világgazdaságban és hogy az egész világ termelésében a nemzetközi termelés aránya viszonylag alacsony. ENSZ-szakértök szerint a nemzetközi termelés már a hetvenes évek elején meghaladta a kereskedelem volumenét, és a nemzetközi gazdasági csere alapvető eszközévé vált.

Helytelen lenne azonban, ha arra a következtetésre jutnánk, hogy a „strukturálisan teljes világgazdaság“ fejlödéstörvé- nyei „elsőbbségi funkciót“ nyernek a nemzeti gazdaságok fejlödéstörvényei- hez képest. Ez nem állja meg a helyét, mivel ténylegesen a világgazdaság egészében és a két világgazdaságon belül is alapvető, elsődleges, a nemzeti gazdaságokra jellemző termelési viszony.

A nemzetközivé váló gazdasági élet ellenére éppen ezek határozzák meg az országon belül és nemzetközi síkon is a másodlagos és harmadlagos (származékos) viszonyok mozgását, érzékelve az utóbbiak visszahatását és kialakítva a világgazdaság társadalmi-gazdasági arculatát, kétpólusú jellegét. A társadalmi termelés a világgazdaságban és a nemzet- gazdaságban is egymással dialektikusán összekapcsolódó részekre oszlik: a termelésre, az elosztásra, a cserére és a fogyasztásra, miközben a csere csak közvetítő láncszem a termelés; valamint az elosztás és fogyasztás között. A termelési eszközök eltérő tulajdonviszonyainak törvényszerűségei a nemzetközi gazdasági kapcsolatokon keresztül „jutnak ki“ a világ szinterére.

Új elem, hogy az internacionalizálódá- si és társadalmasitási folyamatokkal

összefüggésben a transznacionális társaságok termelési folyamatában is megjelentek a nemzetközi kapcsolatok. A korábban másodlagos nemzetközi gazdasági kapcsolatok szférájába behatolnak az elsődleges elemek.

Az elvileg eltérő tulajdonformákra épülő nemzeti gazdaságok elsőbbsége még jobban kiemeli korunk világgazdaságának társadalmi-gazdasági különnemúsé- gét, ami legalább addig jellemző lesz, amig fennmaradnak az osztálykülönbségek. Van olyan vélekedés, hogy a világ- gazdaságot egynemű, a termelési módot alakitó termelési viszonyok összességeként kell meghatározni. Ez több szempontból is helytelen. A világgazdaság korunkban két különnemű részből áll. Ezen belül a . szocialista világrendszer sem tekinthető homogénnak, mivel az egyes szocialista országok között nagy különbségek vannak gazdasági, kulturális téren és a szocialista építés módszereiben. Ez a különféleség azonban minőségileg más, mint a tőkés világban, ahol két teljesen eltérő csoport van: a fejlett és a fejlődő országok.

A tőkés világgazdaság az első láncszem kiszakadása előtt sem volt és nem is lehetett homogén közösség. A termelőerők fejlettségi színvonala mellett jelentős különbségek voltak a gazdasági rendszer természetét illetően. Egyes országokban a legváltozatosabb tulajdon- és gazdálkodási viszonyok éltek egymás mellett. Az alap azonban mindenütt azonos volt - antagonisztikus osztálytársadalom.

Jelenleg más a helyzet. A világgazdaság antagonisztikus társadalmi formációkat egyesit. Szembenállásuk, küzdelmük és ellentmondásos együttműködésük a világtörténelmi folyamat tengelye, a világgazdaság fejlődésének és önmozgatásának forrása.

KÉT VAGY HÁROM ALRENDSZER?

Felvetődik a kérdés: milyen a világgazdaság struktúrája, amely társadalmilag különnemű, de egységes és egész? Milyen alrendszerekre tagolódik?

Társadalmi-gazdasági megközelítésben a világgazdaság sokak szerint három alrendszerre — szocialista, tőkés és fejlődő - oszlik. A vízválasztó azonban a kapitalizmusról a szocializmusra való áttérés, tehát csak két alrendszerről beszélhetünk.

A gyarmati igát lerázó hatalmas országtömeget sok közös vonás jellemzi. Hasonló a gazdasági és társadalmi helyzetük, hasonlóak törekvéseik és céljaik. Mindazonáltal a fejlődő országok csoportja távolról sem alkot egynemű közösséget. Heterogén konglomerátum, amelyen belül jelentősek a társadalmi, politikai, gazdasági és ideológiai különbségek.

A fejlődő országok nem tartoznak sem a szocialista, sem az imperialista államok közösségébe. A szocialista orientációjú fejlődő országok a „világszocializmus“, a részben vagy teljesen tőkés orientációjú országok pedig a „világkapitalizmus“ fogalmához kapcsolódnak. Az utóbbiak vannak többségben, ugyanakkor éles választóvonal bontja őket két csoportra. Az egyik póluson vannak a fejlődésükben legelmaradottabb országok. A másik két póluson két országcsoport helyezkedik el. Az egyiket a kőolajtermelö és exportáló országok alkotják, amelyek tőkeexportőrré váltak. A másik csoport az új ipari államokból (Mexikó, Argentina, Brazília, Délkelet-Ázsia és Távol-Kelet számos országa) áll.

Ezzel párhuzamosan a szegényebb országok még jobban elszegényednek, és nő az elmaradottságuk. Ez még tovább polarizálja a fejlődő országokat, megnehezíti, hogy egységesen lépjenek fel az új világgazdasági rendért és más antiimperialista célokért folytatott harcban.

Differenciálódásuk, amelyet az egyenlőtlen fejlődés törvénye vált ki, folytatódik és tovább mélyül. Fejlődésük eltérő irányú lesz: egyesek a szocialista világgazdaság részeivé válnak, mások a fejlett vagy közepesen fejlett tőkés országok közé kerülnek. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében néhány ország már meg is előzte a fejlett országok rangsorában hátrább levő államokat-(például Spanyolországot, Portugáliát és Görögországot).

Ez hosszan tartó folyamat lesz, ami azonban nem jelenti, hogy más törvény- szerűségek fognak érvényesülni, mint amelyek meghatározzák korunk fejlődésének jellegét és irányát. Ezért ez az országcsoport nem különíthető el mint a világgazdaság egységes alrendszere, amely valamiféle saját törvények alapján fejlődnék.

A. SAPIRO (MEMO - Nemzetközi Szemle)

i