Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-16 / 33. szám

Romániai képeslap N em nagyon hiszem, hogy van még egy hasonló a világon, mint a Má- ramaros megyében fekvő Szaplonca község hires, ún. Vidám temetője. Szap­lonca mintegy húsz kilométerre fekszik Máramarossziget városától. A deszkake­rítéssel körülvett helyi temetőben a láto­gatót élénk színűre festett fejfák várják, melyeken vidám rigmusok, találós versi­kék vannak. Minden fakereszt külsőleg majdnem egyforma: mintegy másfél mé­ter magas, harminc centiméter széles és tíz centiméter vastag. A versikéken kívül mindegyiken színes, kézzel festett képek is találhatók, melyek az elhunyt életének egy-egy jellegzetes, közismert vonását örökítik meg. Az ábrázolt alakok tarka helyi népviseletben vannak megörökítve, kivételt tán csak a papok vagy a katonák képeznek. A pazar színskálán a fehér, piros, világoskék és a zöld szín uralkodik. A szaploncai temető így a helyi román népművészet igazi galériája, kincsestára, páratlan bemutató terme. A cifrán fara­gott és festett fejfákat egytől-egyig Szap­lonca szülötte, Stan Ion Patras készítette sajátkezűleg. Népművész volt a javából. Sajnos, néhány éve őt magát is örök nyugovóra helyezte a falu lakossága eb­ben a temetőben, s müvének egyenlőre nincs folytatója, bár a falu lakossága váltig fogadkozik, hogy lesz. Stan Ion Patras fejfáján is versike díszeleg, melyet ömaga irt halála előtt. Utolsó két verssora igy hangzik: „Nem tettem valószínűleg semmi rosszat az életemben. Festettem, szerettem, s néhanapján pedig ittam“. Figyelemre méltó maga a falucska is, melynek majd minden háza fából készült, gazdagon faragott és színesre festett. A színek közül itt a piros és a világoskék van tűlsűlyban. LENAUHEIM A nagy német romantikus költő Nicola­us Lenau (1802-1850) szülőfaluja. Ezért aztán az egykori Csatád ma Lenauheim hivatalosan is, magyarul Lenaufalvának hívják. Temesvártól mintegy ötven kilo­méternyire nyugati irányban, a román-ju- goszláv határ mentén fekszik. Bár kissé félre esik a fő turistautaktól, mégis érde­mes meglátogatni. Maga a falu tipikus erdélyi német, pontosabban sváb telepü­lés, zárt házakkal, udvarokkal, példásan rendezett közterekkel és zöldövezetek­kel. Központjában van a Lenau Emlék­múzeum, mely átfogó képet ad a hánya­tott sorsú költő életéről, művéről, s min­denekelőtt a szülőfalujához, szűkebb pátriájához való viszonyáról. Ó maga erről így vallott egyik versében: „Ó mint vágyom a vidékre / Hol boldog valék, s vidám, / S ifjúságom legszebb éveit / Átéltem, s átálmodtam.“ A múzeum előtti szép parkot Nicolaus Lenau szobra díszíti. Belelapozva a vendégkönyvbe sok magyar és külföldi bejegyzést is találtam, sajnos egy sem volt Csehszlo­vákiából. A községben járva nem szabad semmiképpen kihagyni a Sváb Néprajzi Múzeumot sem, amely bár nem központi intézményként működik, mégis nagyon gazdag és jelentős tudományos értékű anyagot tartalmaz a jelenleg mintegy 400 000 romániai német kisebbség múlt­járól. Azt, hogy az erdélyi szászok és svábok nagyon hűen őrzik régi hagyomá­nyaikat, szokásaikat, nemzetiségüket, bi­zonyítja ez a múzeum is. A POLGÁRMESTER A romániai magyarság egyik legfonto­sabb szellemi központjának utcáit róva gyakran jut eszembe Bernády György. A polgármester! Marosvásárhely első embere 1900-tól 1912-ig és 1926-tól 1929-ig. Rendkívüli érdemeket szerzett a vezetésére bízott, akkoriban még na­gyon sáros és elmaradott város modern képének a kialakításában. Nevéhez fűző­dik többek között a régi városháza, és a kultúrpalota (mai nevén Művelődési Palota) felépíttetése, melyek Erdély leg­jelentősebb építészeti emlékeihez tartoz­nak. Aki olvasta Marosi Barna Épült dr. Bernády György polgármestersége idejé­ben című esszéjét a Megbolygatott világ című kötetben, vagy nyitott szemmel járt Marosvásárhelyen, az tudja mit köszön­het a város Bernády Györgynek. Ezért aztán, ha itt járok, s időm engedi, mindig benézek néhány percre a Rózsák-tere, a marosvásárhelyi Vencel-tér délnyugati részén álló Kultúrpalotába. A romantikus stílusban épült négyemeletes palota homlokzatát színes, faragott mozaikla­pok, dombormúvek és szobrok diszítik. Belépve az impozáns lépcsőházba, Kos­suthot, Petőfit, Jókait ábrázoló üvegfest­ményeket láthatunk. A földszinti nagyte­remben játszik a helyi Állami Színház magyar tagozata. Az első emeleten van a pompás fogadóterem, az ún. Tükörte­rem, a másodikon a hangversenyterem, melynek festett ablakából Bethlen Gábor néhai erdélyi fejedelem köszönt ránk. A harmadik emelet a Képzőművészeti Múzeumé, többek között Munkácsy Mi­hály és Barabás Miklós értékes képeivel. Visszafele sétálva a Rózsák terén mind­két oldalon még több más szép barokk és klasszicista épületet is megcsodálhatunk. A tér északi végén, a Kossuth Lajos utca felőli oldalon áll Marosvásárhely új büsz­kesége, építészeti ékessége a román Nemzeti Színház népies stílusú, hangu­latos, harmonikus épülete. Megállni előt­te legalább néhány percre kötelező. Va­lószínűleg Bernády Györgynek is tetsze­ne. Meggyőződhetne róla, hogy - nem kis részben az ő hozzájárulásával is - Marosvásárhely ma vitathatatlanul Er­dély egyik legszebb városa, s mai gazdái is féltve őrzik, óvják sajátos arculatát. AZ AUTÓVÁROS Pontosabban talán az autók szülte város. De kezdjük az elején. 1968 augusztusát írták, amikor a Pitesti-től mintegy huszonöt kilométerre északra fekvő egykori repülőgépszerelő műhe­lyekből átalakított első román személy- autógyár futószalagjáról legördült az első Dacia 1100-as kocsi. A francia Renault cég licence alapján készült kocsik, s azok újabb változatai, nálunk is jól ismertek, jelenleg mintegy 85 ezret gyártanak belő­lük évente. Tervek szerint ez a szám a jövőben 150 ezerre fog növekedni. Az alkalmazottak száma is fokozatosan mintegy 30 ezerre nő. S mert a gyár környékén falu nincs, mindnyájan mesz- sziról járnak be, ami érthetően nagy problémát okoz mindenkinek, megszüle­tett a döntés: Románia térképére új város kerül Dacia néven. Építése az autógyár tószomszédságában már néhány éve fo­lyik. Összlakosságát 40 ezerre tervezték. Mintavárosnak készül. Az általában négy- vagy ötemeletes lakóházak építé­szetileg nagyon változatosak, a lakások összkomfortosak, a közszolgáltatások korszerűek. A városka, melybe már be is költöztek az első lakók, tele lesz zöldöve­zetekkel, parkokkal, fákkal, virágokkal. Különösen szép a központ, a kultúrpalo­ta, s az épülő sportlétesítmény. Dacia a kilencvenes évek közepéig készül el teljesen. Aztán arra a kérdésre, hogy hol készülnek a román Daciák, megváltozik a felelet: Nem, nem Pitesti-ben, hanem természetesen Daciában. HISTRIA Callatis, Tomis, Istros - három roman­tikusan csengő név, a román tengerpart három legrégibb települése. Bár mind­hármat görög kereskedők alapították az időszámításunk előtti 6-7, században, sorsuk mégis nagyon eltérő. Az első kettő - mint Mangalia és Konstanca - ma is virágzó város, s a régészek csupán alattuk kutatják a múlt emlékeit. Istros- Histria azonban időszámításunk második évszázada óta 1700 évig nem létezett, eltűnt a föld színéről. A feltételezett ok: járványos betegség. Az egykori virágzó, kereskedelmi központot, kikötőt, halász­várost befújta a szél porral, homokkal, s benőtte a fű, szinte még az emlékét is. Emberi hangok ezen a mocsaras, a Du- na-delta déli határán fekvő tájon, csupán 1914-ben hangzottak el újra. Vasile Par- van, a neves román régész hosszú hóna­pok nehéz munkája után megtalálta amit keresett: Histriát. A nagy régész feltevé­sei beigazolódtak. Histria feltárása még ma is folyamatban van, bár legnagyobb­részt már rpindenki által megtekinthető, megcsodálható. S van mit csodálni. A histriai romvárost leletgazdagsága mi­att román Pompejinek is nevezik. Aki veszi a fáradságot és Konstancáből Tul- ceába tartva tesz egy kis kitérőt, nem csalódik várakozásaiban. Megnézheti a 2500 éves várfalak épen maradt része­it, az erőd monumentális főbejáratát és legfőképpen az ún. Oszlopok terét, ame­lyen ma is áll több ép antik oszlop, s gyönyörű innen a kilátás a Sinoe-tóra, melyen keresztül Histria a Fekete-tenger vizével érintkezett. Ugyancsak szinte tel­jes épségében megmaradt a város római kori közfürdője. Látni annak beosztását, a vízvezeték rendszert és a színes moza­ik padlót. Az ásatásokkor talált gazdag anyag legértékesebb darabjait ma termé­szetesen már a helyi múzeumban védik és őrzik. A város egykori fejlettségének ' színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már az i. e. IV. században minden utcája ki volt kövezve és mintegy 25 kilométer hosszú vízvezeték-hálózat­tal rendelkezett. MAMAIA LEGENDÁJA A román tengerpart leghíresebb és legismertebb üdülőhelye. Tízezrek kere­sik fel nyaranta, köztük hazánk polgárai is, hogy a Fekete-tenger hűsítő, kelleme­sen langyos vizében, Mamaia finom, szürke homokján megpihenjenek, s új erőt gyűjtsenek a munkás hétköznapok­ra Mamaia Romániában és külföldön fogalom, de nevének eredetét szinte alig ismeri valaki még az otthoniak közül is... Hol volt, hol nem volt, volt réges-régen ezen a tájon egy hercegség, így a legen­da. A herceg váratlan halála után az elbűvölő szépségű fiatal felesége került a trónra. Az özvegy bánatában minden erejét, szépségét, szeretetét egyetlen leányára pazarolta, minden kérőnek ko­sarat adott. Egy tengeren túli királyfi is halálosan beleszeretett a hercegnőbe, s az elutasító válasz után katonáival az éj leple alatt elrabolta a hercegnőt és a lá­nyát is, hogy mégis megszerezze magá­nak a kincset. A rablók hajóra szálltak a hercegnővel, de kislányát a parton hagyták. Amikor a hajó távolodni kezdett a parttól, az árván hagyott kislány sírva sikoltozott mamaia... mamaia... mama­ia..., és eszeveszetten elindult a habok közé. A szerencsétlen kislány sírása és az anyai szív fájdalma annyira meghatot­ta a helyi isteneket, hogy az árva lába alatt fokozatosan homoksáv nőtt, amely megmentette a vízbefúlástól. Később itt település keletkezett. Mamaia, a szeretet szimbóluma, s ebből lett a mai turista- paradicsom. Eddig a legenda. KOKES JÁNOS áimmr msm A Moszkva középpontjában levő Kreml immár félezer éves, régi falait és ódon tornyait az idén felújítják, és az egész terület teljes restaurálását is befejezik. Valamikor régen a Jauza folyócskából kitermelt agyagból, az ott létesített kemencékben égették azokat a téglákat, amelyekből a Kreml falai és tornyai készül­tek. Az építmény alapzata a Moszkva környékén bá­nyászott fehér kő hatalmas tömbjeiből áll. Ezek az alapok egy korábban, Dmitrij Donszkoj idején épített erődítményből maradtak fenn. Egy XV. századi króni­kás leírásából maradt ránk, hogy a Kreml falainak építése a Moszkva folyó mentén kezdődött, a mai Tajnyickaja-toronnyal. Csipkézett lőréseit, felvonóhíd- jait, titkos megfigyelőhelyeit, ma is megcsodálhatjuk, valamint azokat az aknákat is, ahonnan a védők meglepetésszerűen kitörhettek ostrom idején. Nem csoda, hogy Lermontov, a hires költő, ékszer­hez hasonlította a Kremlt. Amikor a szovjet kormány átköltözött Moszkvába, Lenin nyomban elrendelte az egész épület helyreállítását, amely az 1917. évi harcok során megsérült. Nem sokkal később megint járt a Kreml toronyórája, kijavították a Nyikolszkij-tornyon a belövések okozta réseket, a minisztertanács mai épületének kupolájára pedig felvonták az állami zász­lót. A szovjethatalom évei alatt a műemlék épülettöm­böt gondosan karbantartották, és tudományos mód­szerekkel, gyakran megvizsgáltak. A hetvenes évek­ben azután elhatározták, hogy teljesen felújítják ezt a maga nemében egyedülálló épületegyüttest. Ez a csaknem tizenöt éves munka most a végéhez közele­dik, és a Vörös tér és a Sándor-kert rendbehozatalára is kiterjedt. A munkálatok igen sokrétűek voltak - a régészeti ásatásoktól kezdve, amikor az Uszpenszkij-székes- egyház alatt még régebbről származó épületmaradvá­nyokat fedeztek fel, egészen a Troickij-torony felvonó­berendezésének felújításáig. Az építészek és mérnö­kök roppant munkáját a Moszprojekt-2 vállalat irányí­totta, és ez koordinálta a tudományos kutatómunkát is. A felújítás során a legmodernebb technológiai eljáráso­Felújítva megőrizni A moszkvai Kreml restaurálása kát használták. A két és negyed kilométer hosszú, 5-18 méter magas falak és a 20 torony tégláit például speciális, víztaszító védőfesték-emulzióval vonták be. Ennél arra a megállapításra jutottak, hogy a régen használt festőhengerek és -ecsetek voltak a legalkal­masabbak a festék felhordására. Az Arzenál-torony mellett egy régi kútra bukkantak, amelynek mélyén igazi kincseket találtak: régi időkből való katonai felszereléseket, kengyeleket, sisakokat. A Kutalja-toronynál pedig oldalkapukat fedeztek fel és építettek új|á, és igy megkönnyítették a Troickij-torony- hoz tartó turisták útját. A Granovitaja Palotában a ven­dégek megcsodálhatják a régi moszkvai építőművé­szet remekét, a középső oszlop csodálatos díszítéseit. De csak kevesen tudják azt, hogy az oszlop gazdag díszítései alatt cementhabarcsba ágyazott acélbilin­csek tartják a félezer éves köveket. A helyreállítás következő szakasza során befejező­dik az Oruzsejnaja Palata (Fegyvertár) teljes helyreállí­tása. Légkondicionáló rendszer is készül; olyan légszű­rőket szerelnek fel a termekben, amelyek a kiállítási vitrinek portalanításáról is gondoskodnak majd. Az új vitrinek pedig nem fából, hanem fémből lesznek; meg­világításukat a körülmények gondos mérlegelése után tervezik meg. A moszkvai Kreml Állami Múzeum mun­katársai is igen nagy segítséget nyújtottak az Oruzsej­naja Palata újjáalakításához és berendezéséhez. A hat különböző részleg kiállítási termeinek színösszetételét például úgy állították össze, hogy az a használatnak megfelelő legyen. Orosz aranyművesek és vésnökök munkáiból új kiállítás is nyílik. Ezenkívül háborús kitüntetésekből, diszegyenruhákból, díszes fegyverek­ből és lószerszámokból is bemutatót szerveznek. A Fegyvertár átépítése idején restaurálták a különböző kiállítási tárgyakat, régi fegyvereket, díszedényeket, hatalmi jelvényeket. Ehhez a legkorszerűbb kézimun­kát és a laboratóriumi tevékenységet egyaránt felhasz­nálták. Ez az aprólékos gonddal végzett, művészi munka a Kremlbe látogató sok ezer szovjet és külföldi vendég szeme láttára folyik. Célja az, hogy a régi művészi alkotásokat megőrizzék, és teljes pompájukban mutas­sák be a későbbi nemzedékeknek is. (APN)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents